AKTUALITÁSOK

l Pályázatok:

l Rendezvények:

l Jelentősebb tűz és káresetek

1998. november 23. - 29. között 22 alkalommal riasztották Hajdú-Bihar megye tűzoltóit. 2 jelzés vaklármának 1 tévesnek bizonyult. 8 káresetnél végeztek mentési munkálatokat, 9-szer tűzesethez vonultak és 2 alkalommal szomszédos megyének nyújtottak segítséget.

- November 23-án 07 óra 43 perckor súlyos közúti balesethez vonultak az egyeki önkéntes és a tiszafüredi hivatásos tűzoltók a 33-as főút 71-72 km. szelvényébe. A helyszínen személygépkocsi mikrobusszal ütközött, melynek során a személygépkocsi vezetője életét vesztette, míg a kisbuszban 1 fő súlyosan, 1 fő könnyebben sérült. A kivonult tűzoltók az elhunytat és súlyos sérültet feszítő-vágó felszerelés segítségével szabadították ki, majd a rendőrségi helyszínelést követően az úttestet megtisztították.

- November 26-án 16 óra 21 perckor tűzesethez vonultak a debreceni és nyíbátori hivatásos és

a nyíradonyi önkéntes tűzoltók. A helyszínen egy palafedésű hodályban tárolt kb. 50 bála szalma kapott lángra, amit a kivonult tűzoltók 2 db. vízsugárral, kézi szerszámokkal rövid idő alatt lokalizáltak. Így sikerült megakadályozni, hogy a tűz az egész építményre átterjedjen. A tüzet valószínűleg elektromos áram, rövidzárlat okozta. Becsült tűzkár kb. 200 ezer forint.

- November 29-én 23 óra 59 perckor a berettyóújfalui hivatásos tűzoltókat tűzesethez riasztot- ták helyben, a Kossuth u. 84.szám alá. A kiérkezett egység kiterjedt épülettűzzel találta szem- be magát. Égett egy 6x12 m-es téglafalú, cserépfedésű, nyeregtetős melléképület födém és tetőszerkezete, valamint az épületben tárolt kb. 200 q tűzifa és takarmány. A kiérkezett egység 2 db. vízsugárral a tüzet eloltotta, melyet az eddigi vizsgálat szerint elektromos rövidzárlat okozott. A tulajdonos kára, 500 ezer forint.

1998. december 07-13. között 14 alkalommal riasztották Hajdú-Bihar megye tűzoltóit. 2 jelzés vaklármának, 1 téves jelzésnek bizonyult. 3 káresetnél végeztek mentési munkálatokat, 6-szor tűzesethez vonultak és 2 alkalommal szomszédos megyének nyújtottak segítséget.

- December 8-án Hosszúpályiba a Haladó utcába kellett vonulniuk a debreceni tűzoltóknak. Mintegy 5 m2-en égett a cserépfedésű lakóépület födémszerkezete. A tűz keletkezési okaként a kémény nem megfelelő műszaki állapotát lehetett megállapítani. A tulajdonos kára 50 ezer forint.

- December 11-én kora reggel a berettyóújfalui tűzoltóknak Bakonszegre a Hunyadi utcába kellett kivonulniuk. Műszaki meghibásodás miatt gyulladt ki egy Ikarus tipusú autóbusz fűtőberendezés elektromos vezérlőeleme. A tüzet a lakosság megfékezte, a végleges oltást a kiérkező hivatásos tűzoltók fejezték be. Az autóbuszban keletkezett kár eléri a 150 ezer forintot.

- Másnap reggel tűz ütött ki Debrecenben a Simonyi úton egy II. emeleti lakásban. A helyszínre kiérkező tűzoltók már kiterjedt tűzzel álltak szemben. Az egyik szobában égett a fotel, dohányzóasztal, heverő, melyen egy idős hölgy összeégett holttestét találta az egység. A gyors és szakszerű beavatkozás eredményeként a tűz nem terjedt át a szomszédos helyiségekbe, lakásokba. A keletkezési okot szakértők bevonásával vizsgálják. Az anyagi kár értéke mintegy 150 ezer forint.

l Kiadványok:

1./ Takács -Mezei: Tűzvédelmi jogszabálygyűjtemény

2./ Tűzvédelmi szakvizsgaanyag az "A" és "B" tűzveszélyességi osztályba sorolt

anyagok ipari és szolgáltatás körébe tartozó feldolgozását, technológiai

felhasználását és a 300 kg tömegmennyiség feletti tárolást végzők részére

3./ Tűzvédelmi szakvizsgaanyag az I-IV. kezelési osztályba sorolt 300 kW összes

teljesítmény feletti gáz- és olajtüzelésű berendezések kezelői, valamint a III-IV.

kezelési osztályú berendezések távfelügyeletét ellátó személyek részére

4./ Tűzvédelmi szakvizsgaanyag a gázüzemű vagy folyékony tüzelőanyagot

hasznosító tüzelő-, fűtő és technológiai berendezések szerelését,

üzembehelyezését javítását, karbantartását végzők részére

Fenti kiadványok megrendelhetők az (52) 412-222 telefonon Mezei Pál tü. őrgy-nál, vagy MTESZ Debrecen Kossuth u. 8. sz. alatt, tel.: (52) 311-030

5./ Tüzet viszek. Képsorozat óvodásoknak a tűzvédelmi nevelő-oktató

programhoz

Útmutató a képsorozathoz óvodapedagógusok részére

6./ Tűzre, vízre vigyázzatok... Munkafüzet 6-8, 9-10, 11-12, 13-14 éves

iskolásoknak a tűzvédelmi nevelő-oktató programhoz.

Tanári kézikönyv a munkafüzetekhez iskola pedagógusok részére.

5-6. kiadványokból korlátozott számú mintapéldány rendelhető az (52) 412-222 telefonon Tarsoly Gyula tü. szds-nál. Intézmények részére nagyobb példányszám megrendelése a BM Tűzoltóság Országos Parancsnokságáról szintén az (52) 412-222-es számon Tarsoly szds.-nál.