MRASZ Utánpótlás Tábor, Balatonakali 2014.

op. Gabi, op. Zsolt / HA7KLJ

Több forrásból érkezett az információ, miszerint a Magyar Rádióamatőr Szövetség utánpótlás tábort szervez Balatonakaliban, 2014 július 17 – 23 között. A gyermekek és oktatók részére díjmentesen.

Néhány telefon és email váltás után zöld utat kaptunk. 2014. június 16-án a HA7KLJ operátorai közül Fodor Sándor, Laki Zsolt, Varga Gábor , Laci bácsi (HA7MO) kíséretével elindultunk Balatonakaliba. Vonattal utaztunk, Intercity-vel Budapestig. Nagyon szép és komfortos kocsiban kaptunk helyet. WI-FI lehetőség, 230V feszültség a telefonok és tablet töltéséhez. Budapesten egy kis metrózás a Déli Pályaudvarra. Időben ott voltunk, ülőhelyet is találtunk. Utazás közben támadt egy kis gond a vonatjegyekkel, de erről majd később...

Sikeresen megérkeztünk Balatonakalira. 10-15 perces séta után a táborba is.

A táborban 6 személyes faházak voltak. Az egyikben letelepedtünk. Rövid kipakolás és pihenés után segítettünk az antennák felállításában. Rövidhullámon FD-4, ultrarövidhullámon 7 elemes Yagi lett beüzemelve.

Este már csocsó bajnokságon ismerkedtünk a táborba érkezett lányokkal és fiúkkal.

A következő napokon mindenki a kedve szerinti programokon vett részt. Mi hárman leginkább a konstruktőr teremben dolgoztunk. Így sikerült összerakni 3 hangú szirénát, tapskapcsolót. A munkát Sanyi OM ( HA5BLK ) irányította, akitől sok hasznos elektronikai ismeretet is kaptunk. Két-három nap után már mi segítettünk a többi lánynak, fiúnak a szerelésben.

Emellett persze sokat rádióztunk is. Hívójelünk a HA2KID volt. A QTH-ról a Tihanyi és a Fonyódi 2 méteres átjátszókat értük el, kifogástalan minőségben, az FT-726R készülékkel. Az antennát sem kellett forgatni hozzá. Sok QSO-t naplóztunk a Balaton mindkét partjáról.

Rövidhullámon FT-757 készülékkel dolgoztunk. CW és fónia összeköttetéseket létesítettünk. Angol nyelven is néhányat.

Az adószobában Laci OM ( HA7MO) segített a kevésbé gyakorlott operátoroknak a forgalmazásban.

Belekóstoltunk az igazi rókavadászatba. A tábor melletti erdőben elrejtett „rókákat” kellett megtalálni minél hamarabb. A második alkalommal már sokkal jobban ment a „vadászat” mindhármunknak. Az erdőben még mókusokat is láttunk.

A délutáni szabadidőnket kosárlabdával, ping-ponggal, tollaslabdázással töltöttük el. Ki lehetett próbálni az íjászatot is. Két alkalommal fürödtünk a Balatonban, igaz a víz kissé hideg volt... Fürdés után jól esett a gyros és a lángos.

Esténként filmet néztünk, vagy rádióztunk.

Az ebédlőben finom ételeket kaptunk, és mindig lehetett repetázni.

Az egy hét hamar eltelt. Szombat reggel pakolás, csomagolás, antennák bontása.

Elköszöntünk a tábor gondnokától, és irány a vasútállomás. Este 8-órakor érkeztünk haza.

Reméljük, jövőre is megrendezik az utánpótlás tábort!

Teljes üzem a HA2KID adószobában

A lányok is QSO-ztak egy kicsit

Pillanatkép a konstruktőr teremből

Közreműködés a 2 méteres antenna telepítésében

Rókára is vadásztunk

Adategyeztetés, HA7PL és HAØLZ

A kajára nem volt panasz

Indulás haza

73 és DX !
Karcag, 2014. szeptember 12.
Laki Zsolt /op Zsolt és Varga Gábor /op Gabi
HA7KLJ

Ui: Odautazáskor a budapesti Déli Pályaudvaron Laci bácsi hátizsákjából ellopták az összes vonatjegyünket, számlát. A visszautazásra szólókat is. Az ügyet a rendőrség lezárta, a tettes nem került elő. Hiába reklamáltunk két MÁV panaszfórumon. Hazafelé ismét meg kellett vásárolni utazási jegyeinket saját pénzünkből...