KID aktivitás 2017. január 7-8.

Kovács László, Laci - HA7MO / HA7KLJ

Az idei év első KID aktivitására január 7-ét, szombatot, és január 8-át, vasárnapot választotta ki a szervező csapat. Mi, a Karcagi Kiskulcsosi Általános Iskolában, a HA7KLJ állomáson különös izgalommal készültünk erre a hétvégére.

Az iskolában novemberben indult egy újabb rádiós szakköri csoport. Az azóta eltelt idő alatt egy-két QSO létesítésére volt lehetősége az újoncoknak. Jónéhányan közülük csak 2 méteren váltottak riportot, rövidhullámon még nem fogtak mikrofont! Ennek ellenére bátran ültek le a készülékek elé a lányok és a fiúk.

Szombaton reggel 08:00 helyi időre beszéltük meg a kezdést. Addigra a TS- 830 és az FT-897 készülékek már összerakva, beüzemelve várták a KID operátorokat. A 80 méter jól indult. Az első állomások elnyomták a növekvő zajt, és jól vettük a minket meghívó állomásokat. Szép riportokat adtunk, kaptunk.

Hét állomással váltottunk riportot, úgy, hogy váltották egymást az operátorok. Kilenc óra után semmi mást, csak zajt hallottunk. Másnap, vasárnap egy helyi állomás került a naplóba, utána semmi. Pedig nagyon igyekeztünk. 2 méterről hívtunk át állomásokat, de érthetően, nyugtázhatóan senkit nem hallottunk. 7 MHz-en többször is adtunk általános hívást, mindkét nap, de eredménytelenül.

Az átjátszókon sikerült az operátorok kedvét visszahozni. A rövid üzemidő alatt – mindkét nap 08:00 és 10:30 között – 56 összeköttetést naplóztunk. Az idősebb operátorok már kinőttek a KID korból. Közölük Pisti operátor ült az újoncok közé. Segített és néhány QSO-t ő is létesített.

A szervezőknek köszönet a szép emléklapokért. A közgyűlésen kapják majd meg a részt vevők.

Éva, Jóska, Norbi, Gergő és Krisztián operátorok

Amatőr üdvözlettel.
Kovács László HA7MO, a Kiskulcsosi Általános Iskolában üzemelő HA7KLJ állomás felelős kezelője. Vy 73 és jó DX !

Karcag, 2017. február 13.