Vasárnap délelőtt Kiskulcsoson

op Laci / HA7MO / HA7KLJ

Mint már rendszeresen, az elmúlt vasárnap délelőtt is hasznosan múlattuk az időt Karcagon, a kiskulcsosi tagiskolában. Délelőtt kilenc órától 12 óráig szoktunk foglalkozást tartani.

Az újabb oktatási reformok következtében tanteremből felzárkóztató és táncoktató terem lett a QTH-nk. Beszereltek két bordásfalat, és kihordták az összes tanuló padot és széket a raktárba. Az egyik bennfentes szülő, kinek gyermeke szakköri tag, idejében szólt, így hat padot és néhány széket „megmentettünk” szakköri foglakozásokra. A terem használata miatt remélhetőleg a fűtés is vissza lesz kapcsolva, de ezt nem szeretném elkiabálni idő előtt! ( hi )

Indul a vasárnap délelőtti QSO-zás

Szóval a berendezések beüzemelése után Boti és Szabi operátorok rövidhullámon hallgatóztak. Valamilyen CW-s verseny volt, de ennek ellenére is sikerült néhány CW QSO-t létesíteniük. A fónia-sávrészeken angol nyelven csináltak QSO-kat. Az összeköttetések naplózása után a természetesen a QSL lapok is kitöltésre kerültek!

Boti és Szabi operátorok QSO közben

A nyári szünet miatt tartottunk egy kis morze emlékeztetőt a fiatalabbak részére. Egy-két betű nehezen jött elő, de a számok vételével nem volt gond.

Gabi és Tibi OM az antenna vezérlőt üzemelte be. Néhány hete meghibásodott, javítani kellett. Sajnos az Ro-280 nem lett teljesen OK, de legalább működik. Tibi OM az elérhető átjátszókon kezdett partnereket keresni, sikerrel.

Gabi és Tibi operátorok a forgató vezérlőt szerelik

Eközben Gabi és Patrik operátorok egy újabb hűtőventillátort raktak össze az FT-250 védelmére. A jelenleg használatosnak igen nagy a zaja. Ez RTTY üzemben nem probléma. SSB és CW vételkor azonban zavaró. Egy kidobott PC tápból aránylag csendes ventillátor került elő. Összeházasítva a "fiók mélyéről" származó mobiltelefon töltővel tökéletesen és csendben dolgozik.

A foglalkozáson mindenki megkapta a májusi KID aktivitási periódus igazoló okleveleit. Nagyon jól mutatnak. Köszönjük a rendezőknek.
Háromnegyed 12-kor bontás, elpakolás, aztán irány haza.

Az operátor csapat a májusi KID aktivitás okleveleivel

Patrik operátor a második legtöbb QSO-t csinálta

Azt hiszem, ezt a vasárnap délelőttöt is hasznosan töltöttük el.

Vy 73 és jó DX !

Karcag, 2012. október 8.