Viszont látásra Nagyhideghegy!

Megjelent: Rádiótechnika
1979. január ( 18. o.)

A tábor

Rádióklubunk évente visszatérő nyári programja a táborozás, kitelepülés. Ezeken a kitelepüléseken szívesen vesz részt a klub apraja-nagyja, OM-jelöltektől az OB-kig.

Idén ( '78-ban - a szerk.) az előző két év kellemes tapasztalatai alapján ismét Nagyhideghegyet választottuk 10 napra otthonunknak.

Az előkészületek tervszerűen folytak, időben megérkeztek a hajdúszoboszlói amatőrtársak is, így július 28-án 01 órakor elindult Püspökladányból a lelkes és az éjszaka közepe ellenére csöppet sem álmos társaság. A püspökladányi és hajdúszoboszlói klub között jó kapcsolat alakult ki, így szinte természetes volt, hogy az idei kitelepülést közösen rendezzük.

Az autóbusz - melyet a Püspökladányi Járási és Nagyközségi Művelődési Központ bocsátott rendelkezésünkre - reggel 6 órakor érkezett Királyrétre, ahonnan már csak gyalog lehetett továbbmenni. Az út szebb és nehezebbik része még hátra volt. A kb. 12 km-es gyalogút, nagy emelkedőkkel tarkítva komoly igénybevételt jelentett valamennyiünknek. Ebéd előtti létszámellenőrzésnél kiderült, mind a 22-en fenn vagyunk a hegyen.

Készül a csoport-antenna 2 méterre...

A délután a sátrak felállításával, az antennák elhelyezésével és az állomások üzembe helyezésével telt el. Antennaparkunk a következőkből állt: W3DZZ 80 és 15 méterre, 40-20-10 méterre egy-egy HB9CV beam. Az adóvevők: Telrád 200 és FT 250. Eredetileg úgy terveztük, hogy mindkét berendezés állandóan dolgozni fog, különböző sávokon. Sajnos a szállításnál az FT tápegységében letört egy hibás forrasztás, mivel így negatív rácselőfeszültség nélkül maradtak a végcsövek, az első bekapcsolás után - néhány másodperc alatt - felizzottak és begázosodtak. A végeredmény az lett, hogy SSB-n egyáltalán nem, CW-n 40-50 W inputtal lehetett használni az adóvevőt.

Az első hétvége a Duna-kanyar versennyel telt el, különösebb nagy eredmény nélkül. Mivel harmadízben vettünk rajta részt, mint 10 pontos állomás ( HAØKHW/7 ), nyugodtan mondhatom, sokkal kisebb volt az aktivitás, mint az előző években.

Hétfőn ( július 31-én ) délután figyeltünk fel először a 10 m-es sávban tapasztalható jó terjedésre. Antennánkat DNY-ra fordítva 599-cel hallottunk néhány dél-amerikai állomást. Sikerült a QSO több brazil és argentin állomással. Mivel a kapott riportok lényegesen gyengébbek voltak, mint amit mi adtunk, elhatároztuk: az antennát magasabbra emeljük. Közben besötétedett, így ez a munka másnapra maradt.

Reggel tervrajzok nélkül is elkészült az új, fa antennaárboc. A talpcsapágy szintén faágyból készült - klubtitkárunk János OB elképzelése szerint -, az egész árboc forgathatóságát biztosító kikötés 2 db konzerves doboz felhasználásával lett megoldva. Az eredeti 4 m-ről kb. 10 m magasságba került a 28 MHz-es HB9CV antenna. Eleinte két emberre volt szükség a körbeforgatáshoz, később - bejáratás után HI - már egy antennaforgató op. is elég volt. HI!

Az első állóhullámarány mérések arról tanúskodtak, hogy igencsak felcsúszott a rezonancia-frekvencia, így árbocdöntés, majd az antennaelemek meghosszabbítása következett. Újabb mérések után kiderült: túl sokat toldottunk. Gyors számítások, újabb árbocdöntés, most elemrövidítés és az eredmény: a távíró sávban 1:1.2-nél sehol sem rosszabb az állóhullámarány. Igaz, ekkorra már dél lett, a reggel tapasztalt keleti DX terjedésnek nyoma sem volt. Csak UA3/RA3 és UB5/RB5-ös állomásokkal tudtunk forgalmazni, viszont a kapott riportok meggyőztek minket arról, hogy jó munkát végeztünk.

Elhatároztuk, hogy az egyik adóvevőt állandóan 28 MHz-en fogjuk üzemeltetni, fél-, egyóránként váltott operátorokkal, így mindhárom kitelepült hívójelnek ( 'ØKHW/7, 'ØKHP/7, 'ØHP/7) lehetősége lesz kihasználni az esetleges jó terjedést.

Szűcs Lajos (SK), Korponai János bácsi, HAØHW - Laci

Az első "igazi" DX összeköttetést J28AZ jelentett 'ØHP/7, Ottónak augusztus 2-án 11.10 GMT-kor, kölcsönös 599-es riporttal. A J28 állomást 13 GMT-ig egyenletesen, jól lehetett hallani, sajnos egy 4X4-en kívül más DX nem volt a sávban. Ugyanebben az időben 8-9-es hangerővel jöttek DL, G, ON, PA, LZ és F állomások. Pl.: 11.14-kor PA3AGO/QRP 1 W-tal!!, 599-cel volt hallható Nagyhideghegyen. Délután az egyre erősödő légköri zavarok lehetetlenné tették a forgalmazást, így ki kellett kapcsolni.

Augusztus 3-án a három állomás 34 db 10 m-es QSO-t létesített, valamennyi összeköttetés európai ország amatőrével született. Ezen a napon az esti órákban néhány igen szép DX került a logokba 14 és 21 MHz-en a "beteg" FT jóvoltából. ( 20 m-en CX1DDA, 15 m-en ZE1CC, ZS6ET 3 db különböző KP4-es stb. )

Augusztus 4-én már 06 GMT-kor lehetett dolgozni F állomásokkal, ugyanakkor az UA6-os és távolabbi, keleti U... hívójelek gyors QSB-vel tűntek fel és el, amint éppen japán amatőröket hívtak. 10 GMT körül stabilizálódott a sáv, ekkor jelent meg ismét J28AZ, akit egészen kora délutánig kis QSB-t leszámítva jól lehetett hallani. 14 GMT körül egyforma hangerővel lehetett venni az említett afrikai, angol és leningrádi amatőröket. A várt esti jó terjedés ismét elmaradt, de sikerként könyveltük el az ezen a napon létesített 65 db 28 MHz-es QSO-t.

HAØHW - Laci és HAØIF (SK) - Saca

Szombaton reggel 05 GMT-kor jelentek meg az első állomások, UA4-esek. QSB-sen 339-599 között változott az adott riport. Egy órával később RA6, UL7 is hallható volt, egyre stabilabb hangerővel. 09. 15-kor hallottuk meg az első ausztráliai hívójelet. VK6AJ-t RST 599-cel. Őt követte VK8HA. Mindkettőjükkel sikerült a QSO 10.24, ill. 11.12 GMT-kor. Előttünk sorban UA3 és UB5-ös körzetekkel forgalmaztak. Az összeköttetés idején 599 és 579 volt a kapott RST. 11.30 körül eltűntek a VK-k, helyettük néhány távol-keleti hívójel izgatta a 10 m-en dolgozó európaiak kedélyét. UI8BX és UJ8XCW került a logba. 12 órakor csak egy OK3 és egy RB5-ös volt hallható, valamint HG5KJD (HI). 12.40-kor OE5CA/YK CQ-jára figyelt fel Sándor 'ØIF, kinek első hívására válaszolt a szíriai állomás. Tíz perccel később ZS6DL-lel is nyugtázva volt a QSO 569/599-cel. HAØHP/7 13.30-kor naplózta OE3GEA/SU-t!! 14.31-kor ZD7WT került 'ØKHP/7 logjába, majd egy ZS5-ös állomás. Újból megjelent J28AZ, és rövid ideig 599-cel lehetett venni 9G1JX-et, amint CQ-zott. Míg a dzsibuti amatőr kb. 2 órán át volt hallható, a 9G1 sajnos néhány perc múlva eltűnt.

Kora délután Dél-Amerika irányába fordult a terjedés. 15.36-kor már csak Észak-Amerika hiányzott az 1 napos WAC-hoz 10 m-en!!! Azt hallottuk, amint ZD7WT USA-amatőrökkel ( W4, K5 ) forgalmaz, de az amerikai állomások jeleit egyáltalán nem észleltük. Kis szünet következett a terjedésben, de 18 órakor ismét feléledt a sáv DNY felé. A jó terjedés egészen 22 GMT-ig tartott. 18-tól 22-ig EA8, PY1, PY2, YV4, CE3, LU9, CX4-es hívójelek kerültek logokba.

Vasárnap reggel az első QSO VK2OI-val volt 06.21 GMT-kor!! 9 óráig UL7, UM8, VK3RJ, VK3AGW, VK6AJ és ZE1DY állomásokkal is sikerült összeköttetést teremteni. Közvetlen dél előtt VU2LO jelentette a kitelepülés alatti 43. DXCC körzetet 10 m-en!! 13.05-kor M1C a 44. volt. 14.02-kor újabb ritka DX jelent meg: 5T5PG. 579-cel hallott bennünket, mi 599-et adtunk.

Újabb dél-amerikai dömping következett. 19 körül rövid ideig 9L1CA hozott lázba bennünket, amit csak a kölcsönös 599-es riportok tudtak enyhíteni. Újra Dél-Amerikáé volt a sáv.

Röviddel a sáv teljes kihalása előtt ZL1HY hívta a 'ØKHW/7-et! Berci OM jóvoltából 20.03-kor sikerült a komplett QSO 559/QSB riporttal. Külön érdekesség, hogy DNY-i irányból érkeztek az új-zélandi HAM jelei.

Végeredményben 10 nap alatt 47 DXCC körzet 101 prefixével összesen 253 QSO-t létesítettünk a 28 MHz-es sávban, távíró üzemmódban. Sajnos a Telrádok nem üzemelnek a 10 m-es sáv SSB részében. Valószínű, ha SSB-n is dolgoztunk volna, még több érdekes QSO születhetett volna. A 10 nap alatt 10-12 HA hívójelnél többet nem hallottunk 28 MHz-en, pedig az alsóbb sávokban igyekeztünk propagálni a jó terjedést. Közeledünk a napfolttevékenység maximumához, így érdemes minden olyan állomásnak, aki üzemkész 10 m-en sűrűn behallgatni - megéri.

21 és 14 MHz-en is születtek szép DX-ek, annak ellenére, hogy csak 50 W körüli volt az input: pl. 21 MHz-en ZD7WT, ZS5, ZS6, YBØGF, SM2ALH/VU, VK8DB, LU, EP, JA, W, PY stb.

Rádió-iránymérőink két alkalommal rendeztek 3 adós edzést, ismerkedve a hegyi versenyzés nehézségeivel. Különösen az első ízben velünk táborozó fiatalabb generációnak jelentett nehézséget a völgyekben el-eltűnő "rókajel" bemérése.

Már visszatérő feladatunknak tekintjük, hogy a "hegyre" látogató úttörő túrázóknak is bemutatót tartsunk a rádióamatőrök munkájából. Ezt a lehetőséget 3 év alatt egyetlen pedagógus sem szalasztotta el.

A tábor éppen nem forgalmazó tagjainak is változatos volt a napi programja. Szerepelt ebben kirándulás a környező hegycsúcsokra, hajóút Esztergomba, Visegrádra, futballmérkőzések az 1 km-rel lejjebb levő (!) tisztáson, szalonna- és alufóliás betyárpecsenye-sütés.

HGØETA - Feri (ex. HAØET) épp a búcsúvacsorát készíti, a háttérben HAØIG - Bandi

A búcsúesti slambuc főzése után valamennyien jó hangulatban tértünk sátrainkba, hogy "kipihenve" várjuk a reggeli hazautazást. Ismét gazdagabbak lettünk szép emlékekkel. Viszontlátásra Nagyhideghegy! 1979 nyarán...

- HAØHW -