Zakynthos 2007, EU-052-es expedíció

Kövér Endre, HAØIM

A történet igazából 2006-ban kezdődik...

Valamikor tavasszal Szabó Laci HAØHW barátunkkal beszélgettem a Plaza kantinjában – mi más, mint egy tál gyros mellett - az az-évi nyári családi tervünkről. Szokás szerint Görögországban töltjük a szabadságunkat.
Persze Laci, a vérbeli rádiós és sokat látott IOTA kalandor egyből biztatott:
- Vigyél rádiót, elfér a kocsiban. Antenna nem nagy cucc, néhány pecabot, drót, ülés alatt megvan egy reklámszatyorban. Kérjél speciális hívójelet, max. 1 hónap alatt megküldik a görögök. A kérvényhez adok neked címet, mintát, mindent.
Persze hogy fellelkesített, úgyhogy életem első rádiós expedícióját sikerült megvalósítanom 2006. nyarán, Thassos szigetén. (EU-174)
Az eredmény sem volt rossz, 10 nap alatt 1200 QSO, ebből 515 verseny összeköttetés J48IM hívójellel a 2006-os IOTA DX versenyen.
Azt nem mondhatom, hogy a nagy DX expedíciók nyomába léptem, de bevallom nem csak rádiózással akartam tölteni az időmet. A családi közös programok nem maradtak ki, így napi 1-2 óra jutott rádiózásra. (A versenyt kivéve.)

A thassos-i kaland után alig vártam, hogy ismét nyár legyen, és hogy remélhetőleg ismét valamelyik szigeten kössünk ki…
Családommal 2007. év elején ismét elkezdtük szervezni a nyaralásunkat. Hosszas egyeztetések után kiderült, hogy a gyerekek önálló programja annyira kitölti a nyarat, hogy az idén kettesben utazunk a feleségemmel.

Kisebb tanakodás után Zakynthosnál maradtunk.
Nekifogtam a szállás keresésnek. A sokféle szempont mellett – tengerpart közelsége, ár, megközelíthetőség, nyugalmas hely - legfontosabb volt, hogy az antennámat ki lehessen telepíteni. A levelezgetések során kiderült, hogy az antenna nem akadály, és minden potenciális szállásadó pozitívan áll a kérdésemhez, felőlük telepíthető az antenna, de csak akkor, ha nem zavarja a többi vendéget.
Ez már elég, illetve ettől többet úgyse lehet elérni, a többi a jó szerencse dolga lesz…

Május elejére sikerült lefixálni a szállásunkat. Limni Keri faluját választottuk, távol a várostól és a felkapottabb üdülőhelyektől.
Régen történt velem ilyesmi. Az indulás előtt egy hónappal elkezdtem a csomagot összeállítani.
Pecabotok, huzalok, bepakolás a szerszámos ládába.
Vettem egy új, 9m-es horgászbotot. Ez fogja tartani a vertikált, 7MHz-től felfelé jó antenna lesz belőle. A „mágikus sáv”-ra, 50MHz-re építettem egy delta loop-ot, amit egyszerűen fel lehet fogatni a 6m-es pecabotra.
Biztos ami biztos, odatettem 100m 0.75-ös huzalt, ebből még bármit lehet csinálni, főleg a HAØDR-től kapott Ten-Tec kézi antenna tunerrel kihangolva. Ráadásképpen megkaptam Laci, ’ØHW spider botját a 80m-es dipollal.
A riget a technikatanár feleségem által tervezett polcra építettem. Kapcsolóüzemű táp, swr mérő, antenna hangoló és az FT857D polchoz rögzítve csavarokkal, minden szépen bekötve. Az egész szerkezet egy jól zárható műanyag dobozba tehető (egyszerűen szállítható), és onnan egyetlen mozdulattal kiemelhető. Csak a tápkábelt és az antennát kell csatlakoztatni és már működik is. Készült tápkábel zselés aksihoz, autó akkumulátorhoz, szivargyújtóhoz.
Biztos ami biztos, beraktam 4db zselés, riasztó akkumulátort (12V 7Ah), és egy aksi töltőt is.
Július közepén indultunk Debrecenből, 14 órai utazással, Szerbián, Macedónián keresztül „estünk be” Görögországba. A határnál megaludtunk.
Innen komótosan haladva utaztunk tovább: délelőtt egy kisvárosban sétáltunk az Olympos lábánál. Délben a Parnassus árnyékában megnéztük Delphoit. Útközben kb. fél óránként leparkoltunk gyönyörködni az úton-útfélen elénk táruló csodálatos kilátásban. Alvás Patrasban.

Másnap irány Kylini, ott kompra szálltunk. Bő másfél óra múlva, kora délután Zakynthoson voltunk. Laza ismerkedés a várossal, egy jó ebéd a tengerparton, aztán irány Limni Keri.
A szállásadónk a megbeszéltek szerint várt minket. A studiot különösebb ceremónia nélkül megkaptuk. Minden rendben volt. Aztán a hölgy rátért az antennára. Úgy tűnt kicsit aggódik a kertért és virágokért. A telek hátsó részét gondolta telepítési helynek, a kerítés melletti 2-3 méteres sávban bárhová rakhatom az antennát. Elmentünk, megnéztük a helyet. Valóban ideális volt, arról nem is beszélve, hogy a kb. 50 m hosszú kerítés mellett a 80 m-es dipol inverted V alakban kifeszítve bőven elfér.
Egyetlen probléma volt: az elektromos vezeték pontosan a telekhatáron haladt, ráadásul egy kanyart kiegyenesítve be is lógott a telekre… Később láttam, hogy a kisfeszültségű trafó a telek bejáratánál lévő oszlopon van.
Első ránézésre reménytelennek láttam a helyet, villanyvezeték alatti antenna csak „süketséget” okoz…
Kértem, hogy nézzünk másik helyet a vezeték miatt, de a hölgy hirtelen makacs lett, nem engedett a 48-ból.

Mivel késő volt, az antenna telepítés másnapra maradt.
Korai kelés, 6 órakor, hiszen dolgozni csak a hűvösben jó. Reggel 9 óra után a 9 m-es függőleges pecabot kikötve a kerítés melletti napkollektoros vízmelegítő vasszerkezetéhez, a légvezetéktől mindössze 3 méterre!
Első próbálkozás 14MHz-en, S9-es zaj, állomás alig hallatszik. Egy RA állomás 599 plusszal jön, hívom, de meg se hall.
A többi sávon mindenütt csak zaj, S7-S9-el. Az NCDXF jeladókból semmit nem hallok.
Kikapcs.
Menjünk a tengerre, az biztos jobb lesz!

Este újabb próba, a zaj nagy, de szerencsére erősebbek az állomások is. 21MHz-en hallom a 4X6 és RR9 jeladót!
Rövid CQ 21MHz-en, jön néhány német állomás, aztán csönd, pontosabban csak zaj.
CQ 14MHz-en. Elkezdenek jönni az állomások, kisebb sorban állás alakul ki. Sajnos a zajban nem tudom egyből levenni a hívójelet, kétszer háromszor rá kell kérdeznem. Végül is 14, 10 és 7MHz-en két óra alatt 67 QSO-t tudok összekalapálni.

Másnap keresem a tulajdonost, de nem tudom elkapni.
Este érdekes dolog történt. Teljes, a falura és a tengerpartra is kiterjedő áramszünet volt. Első körben nagyon bosszantó, főleg amikor QSO közben történik. Biztos ami biztos, elő az akkumulátorral. Kb. 10 perc múlva a villany visszajött, majd háromnegyed óra múlva ismét megszűnt. Váltás akkumulátoros üzemre: láss csodát, zajmentes a sáv. Szerencsére ez egy 20 perces áramszünet volt, ezalatt sikerült is több JA QSO-t csinálni 14 és 10MHz-en!
Véletlen folytán rájövök, hogy én is tudok áramszünetet generálni! A klíma többszöri ki-bekapcsolgatásától elmegy az áram. A teljes tengerpart ismét sötét, jöhet a QSO-zás… Ezt kétszer megcsináltam, aztán többször nem volt hozzá elég vastag az arcberendezésem…
Mégiscsak több száz ember nyaralna békésen…
Eredmény: 120 perc alatt 177 QSO.

Következő nap a tulaj keresett és kérdezte elégedett vagyok-e az antennával. Meglepett a kérdés, de a lehető legbánatosabb arccal elmagyaráztam, hogy sajnos nem úgy mennek a dolgok, mint normálisan mehetnének. Alig hallok valamit és így valószínűleg a versenyen való részvételem is értelmetlen lesz, az eredmény nullához közelít. Az esti áramszünet után egyértelmű, a légvezeték közelsége a baj. Kár volt ennyit utaznom idáig…
A hölgy érdekes módon sokkal készségesebb volt, felajánlotta, hogy odébb rakhatom az antennát a ház közelébe is tehetem, csak maradjon a telek szélénél és az emberek ne essenek el a drótokban. Ja, és a virágoknak ne legyen semmi baja…
Csodálkoztam a változáson, de sejtésem szerint miután valójában látta, hogy egy függőleges pecabotról van szó és az egész nem egy monstrum: megenyhült. Kiderült, hogy a mellettünk lévő apartmanban senki nem fog lakni, amíg mi itt vagyunk, tehát a közvetlen szomszédunkat biztosan nem zavarom.
Az antennát az esti hűvösben a feleségem aktív közreműködésével átraktuk egy félreeső helyre. Így kb. 15 m-re került a vezetéktől. A zaj S5-re csökkent, ami már sokkal jobb helyzetet teremtett. A 80m dipolnak nem találtam jó helyet, ez sajnos a kocsiban maradt.
A kialakult pile-up-okat is elég jól tudtam kezelni, sokszor 120 QSO/óra sebességgel ment a QSO-zás. Persze még most is nagyon sokszor volt, hogy nem tudtam levenni a hívó állomás hívójelét. Érdekes módon ezek a gyenge állomások főleg Nyugat Európából hívtak. Egész idő alatt egyetlen amerikai vagy dél-amerikai QSO-t sem csináltam. Utólag rájöttem, hogy ennek a nyugati irányban lévő kb. 250 m magas függőleges sziklafal az oka. Nem hittem volna, hogy ennyire tud árnyékolni. Mondanom sem kell, hogy UB, RA és JA irányból nem volt gond, a HA állomások is szépen jöttek. Sok DL állomás gyenge volt, az F és a G állomások határozottan gyengén jöttek.
A szomszéd teraszára kitelepítettem a 6m-es pecabotot az 50MHz-es delta loop-al. Napokon át egyetlen állomást se hallottam ezen a frekin. Ez csak azért volt elszomorító, mert a DX bulletinekben beharangozott, hétvégi CQ WW VHF, „6m only” kategóriában való indulásom kérdésessé vált.
Rövid tanakodás és egyeztetés után az XYL-lel úgy döntöttünk, hogy autóval kitelepülünk a hegytetőre. Így még „Hilltop 6m only” kategóriában összejöhet valami… Szerencsére a feleségem benne van az ilyesmiben, sőt legjobb segítőm az antenna telepítésben.
Vasárnapra beszereztünk egy térképet. Meg kell mondjam, a görögök nem dicsekedhetnek térképeikkel. Leginkább a szovjet időkből származó, az ellenség dezinformálására szolgáló vízfestékkel festett gyerekrajzra emlékeztetnek.
Szóval ötletszerűen nekiindultunk a terepnek, amíg út van és amíg felfelé visz, addig megyünk. És ne legyen villanyvezeték a közelben! A taktika bevált. Egy jó minőségű földúton haladva, a környék legnagyobb hegyének tetején találtunk egy kellemes tisztást. Kb. 450 m tengerszint felett, ez szemmel látható. Mármint a „felett”: déli irányban tőlünk lentebb fél karéjban hatalmas kékség. Kisebb facsoport antennatelepítésre is alkalmas és még árnyékot is ad. Persze az aljnövényzet a mediterrán vidéken megszokott mogorva változat. Minden, a legkisebb növény is tüskés és szúrós. Itt nem lehet a selymes virágos réten hemperegni… Gyors antenna telepítés, kb. 30 m-es lejtős huzal antenna egy fa tetejéről indítva RH-ra, illetve az 50MHz-es delta loop egy fenyő mellé kötözve.
Irány 50MHz. Csend. CQ-zok 3-4 percet, semmi válasz. Nem lesz ez így jó, hamar megeszem az akkumulátort.
Kb. 10 perc múlva F8OP CQ-zik. Meghívom, másodikra visszajön! Rövid CQ próbálkozás, de senki nem válaszol.
Újabb 10 perc múlva OK1 majd UX5 állomások CQ-znak, hívásra 569 riporttal válaszolnak. Aztán csend.
Unalmamban elkezdek QSO-zni 18MHz-en. Szépen jönnek az állomások. Az „otthoni” QTH-n ez a sáv szinte teljesen süket. Úgy 5-10 percenként visszatérek 50MHz-re, ha van valaki igyekszem megcsinálni, általában sikerrel. A legmesszebbi állomás LY. Összesen 15 QSO jön össze 50MHz-en.
A 4 akkumulátor teljes kimerülése után csomagolás és este fél nyolckor indulás haza, vége a kitelepülés kitelepülésének…

A következő héten esténként 2-3 óra QSO-zás. Sajnos sokszor zavar, hogy tudom, hogy hívnak, de nem értem őket, akkora a zaj.

Közben szigetjáró autós túrát tettünk, az egész szigetet megkerültük. A táj gyönyörű szép, és valóban sok zöld erdő látható a kék tenger és kék ég között. Görögországban megszokott kopár hegyekhez képest teljes felüdülés. A sziklás partok, homokos öblök sejtelmessé teszik a tájat. A meredek, hatalmas sziklafalakat, hullámzó tengert elnézve érthetővé válik, miért is született annyi mítosz, mese és istenség a régi görögök idején.
Próbáltunk hajókirándulásra menni, de aznap a magas páratartalom miatt a parti őrség leállította a sétahajózást. Valóban, a tengert szinte köd fedte. Érdekes jelenség a 40-45 fokos hőségben. Talán holnap, vagy 2 nap múlva.
Megnéztük a Zakynthos védjeggyé vált „Hajóroncs öblöt” fentről. Az öbölben egy csempészek által sorsára hagyott hajóroncs található. Az öböl csak a tenger felől közelíthető meg, hiszen 2-300 méteres függőleges sziklafalak között található. A szárazföld felől viszont a sziklafal „teteje” kényelmesen elérhető autóval is. A sziklafal szélére épített kilátóról a teljes öböl gyönyörűen látható. Innen mi is megalkottuk a „klasszikus” fotót, úgy tudom nincs copyright. (Ez van a QSL lapomon is.)
Két nap múlva sikerült felkerülnünk egy kiránduló hajóra. Turista csúcs idején ez nem is kis teljesítmény! Sajnos csak a keleti oldalon található „Kék barlangokat” néztük meg. A nyílt tenger felőli nyugati oldalra a nagy hullámzás miatt nem mentünk át. Tehát kimaradt a „Hajóróncs öböl” a tenger felől, így nem születhetett különleges felvétel a roncsról és a fehér homokról.
Második hétvégén következett az IOTA verseny. Sajnos 80m-re nem volt antennám és a zaj miatt is gyengébben ment a pontgyűjtés, mint reméltem. Hiába a J48IM hívójel, csak 545 QSO jött össze kb. 20 óra alatt.

Mérleg: július 18, augusztus 1 között 1800 QSO, ebből 545 verseny QSO.
Tapasztalat, és ebben ’ØHW Laci is megerősített: hatékony zajkioltó nélkül Görögországba nem érdemes elindulni. Az FT857D beépített DSP-je illetve CW szűrője nem tudja legyőzni a zavart.

Jövőre remélhetőleg folyt. köv!

Fényképalbum


Utolsó frissítés: 2007. 09. 17.