A tűzvédelem fejlődése a jogszabályok tükrében

Az első hazai szabályozás I. István nevéhez fűződik, aki szigorú törvényt adott ki a gyújtogatások megelőzése érdekében. Ebben meghatározta, hogy a gyújtogató köteles az általa okozott kárt teljes egészében megtéríteni, sőt azon felül további kártérítést is köteles volt nyújtani. Ugyan ő rendeletet bocsátott ki, amelyben intézkedett arról, hogy a “a papok és ispánok hagyják meg a községi bíróknak, hogy vasárnaponként az ő parancsuk szerint apraja-nagyja, férfiak és nők mindnyájan a templomba gyűljenek, egyedül a tűzőröket kivéve.

A Werbőczi-féle Hármaskönyv a XVI. században még tovább szigorította a következményeket: nem csupán a gyújtogatót sújtotta halálbüntetéssel, hanem azt is, aki csak fenyegetőzött azzal, hogy másnak házát felégeti.

Az első igazi szabályozást a “kalapos király” – II. József adatta ki 1788-ban. Tűzoltalmi Intézkedéseiben már nem csak az oltás szabályaival foglalkozik, hanem részletesen rendelkezik a megelőző tűzvédelem, a tűzjelzés, tűzriasztás kérdéseiről is.

Magyarországon a múlt század közepén alakult ki a szervezett tűzvédelem. A soproni polgárok voltak az elsők, akik 1863-ban megalakították a torna- és tűzoltóegyletet. A Helytartótanács azonban csak a kiegyezés “előestéjén”, 1866-ban hagyta jóvá alapszabályukat. A XIX. század utolsó harmadában egymás után alakultak meg a városok és falvak önkéntes tűzoltóságai, amelyek elsősorban közvetlen környezetüket védték a tűztől. A veszélyforrások növekedése és a biztonságosabb védekezés feltételeinek megteremtése új szervezetet kívánt.

Az egyre magasabb követelmények hívták életre világszerte, - így hazánkban is - a hivatásos tűzoltóságokat. Gróf Széchenyi Ödön kezdeményezésére Pesten kezdte meg 1870-ben a szolgálatot az első tizenkét fős hivatásos tűzoltó osztag.

A két világháború közötti időszakban, de különösen az 1936. évi X. törvény hatályba lépése után a hivatásos tűzoltóságok alkották az önkéntes és üzemi tűzoltósággal együttműködve a tűzvédelem gerincét. A II. világháború súlyos öröksége és az egyre romló tűzvédelmi helyzet szükségessé tette az erők és eszközök szervezett összefogását. Ennek érdekében hívták életre 1947-ben a belügyminiszter irányítása alatt az Országos Tűzoltó-parancsnokságot, majd a következő évben állami irányítás alá helyezték az önkormányzati hivatásos tűzoltóságokat. Ez lehetővé tette a tűzoltóság egységes vezetését és fejlesztését. Az állami tűzoltóság 1952-től minisztertanácsi rendeletben kapott felhatalmazás alapján hatósági jogkörrel látta el a megelőző tűzvédelmi feladatokat és a tűzkeletkezési okok megállapításával kapcsolatos teendőket is. 1972. január 1-jétől az állami tűzoltóság területi szerveit a tanácsok általános irányítása alá helyezték úgy, hogy a szakmai irányítást a belügyminiszter, illetőleg a felettes tűzoltóparancsnokok gyakorolták. A tűz elleni védekezésről és a tűzoltóságról 1973-ban törvényerejű rendelet és kormányrendelet jelent meg. Ezek a jogszabályok közel negyed századon át meghatározták azokat a legfontosabb rendelkezéseket, amelyek a tűzoltóságok működésére, az állampolgárok és a gazdálkodó szervek tűzvédelemmel kapcsolatos feladataira vonatkoztak. A rendszerváltást követően az állami tűzoltóság területi szervei az önkormányzatokhoz kerültek 1990-től. A bekövetkezett társadalmi és gazdasági változásokat tükrözi a tűz elleni védekezésről, a műszaki mentésről és a tűzoltóságról szóló 1996. évi XXXI. törvény, az Országos Tűzvédelmi Szabályzat kiadásáról szóló 35/1996-os BM rendelet és tűzoltóság tűzoltási és műszaki mentési tevékenységének szabályairól szóló 70/1997-es BM rendelet.
Újjáéledt az önkéntes tűzoltómozgalom is, melynek jogszabályi hátterét a létesítményi tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról szóló 118/1996-os BM rendelet, valamint az önkéntes tűzoltóságokra vonatkozó részletes szabályokról szóló 119/1996-os BM rendelet biztosítja.