1. Steiger Kornél fordítása, in Platón: Összes művei. I, 22.
2. "Sókratés, a hely nélküli, Sókratés, a furcsa ember, az idegen, az elidegenítő, a különc, Sókratés a feltűnő, a békétlenkedő, az aszociális, Sókratés a nem alkalmazkodó, a paradox, abszurd exisztencia. Atopos a fő jellemzője - vagyis: az otthontalan, a hely nélkül való." Frankfurt am Main, 1992, 19.
3. Lásd ehhez Erik Abma: Sokrates in der deutschen Literatur. Nymwegen, 1949.
4. Charpentier munkáját Hamann Thomasius fordításában olvasta: Das Ebenbild eines wahren und ohnpedantischen Philosophi, oder Das Leben Socratis. Aus dem französischen des Herrn Charpentier ins Teutsche übersetzt von Christian Thomas. Halle, 1720. Cooper munkáját viszont az angol eredetiben: John Gilbert Cooper: The Life of Socrates. London, 1749. (Lásd a kommentált kiadás előszavát és jegyzeteit, melyeket az alábbiakban is hasznosítok. J. G. Hamann: Hauptschriften erklärt. Hrsg. von Fritz Blanke und Karlfried Gründer, Bd. 2, Gütersloh, 1959.)
5. Régóta kimutatott tény, hogy Hamann ekkoriban még alig olvasott valamit a görög forrásokból, s munkáját a korabeli életrajzok alapján írta meg. (Lásd Erich Ruprecht: Der Aufbruch der romantischen Bewegung. München, 1948, 105., továbbá, Hauptschriften, 2, 43.)
6. Elfride Büchsel: Biblisches Zeugnis und Sprachgestalt bei J. G. Hamann. Gießen-Basel, 1988, 135. Egyébként Hegel volt az első, aki Hamann írását biografikusan értelmezte. A Roth-kiadásról írt recenziójában "teljesen személyesnek" nevezi a Sokratische Denkwürdigkeitent, s Hamann egész filozófiájának "szubjektivitását" hangsúlyozza. Úgy tűnik, Hegelnek ez a minden egyéb méltányló megjegyzés mellett is igen kritikus értelmezése még az affirmatív Hamann-interpretációkba is átmentődött, a kommentált kiritikai kiadásba éppúgy, mint Elfride Büchsel valóban szellemes tipológiai magyarázatába. (G. F. W. Hegel: Vermischte Schriften aus der Berliner Zeit, in Jubiläumsausgabe, Bd. 20, 203-276., id. 230. skk.)
7. Csupán néhány példát említve: Unger a Sturm und Drang zsenielméletének megalapozását látta a műben, Nadler szerint viszont Hamann "görög filozófiatörténetet" akart írni. Az újabb Hamann-irodalom pedig Salmonytól Oswald Bayerig a "metakritika" első kísérleteként olvassa a művet, s Hamann által proklamált "magasabb rendű felvilágosodás" első programmatikus szövegeként olvassa.
8. "Vajon nem lehetséges-e a védőszellemére hivatkozó Sókratésről is ugyanazt elmondani, mint amit Péterről? Nem tudta, hogy mit mond voltaképpen ki, amiképpen Kaiaphás is prófétált és isteni igazságokat mondott ki, anélkül hogy akár ő, akár a hallgatói valamit is értettek volna abból, amit Isten szelleme általa szólt. Ezt az esetet mutatja be Saulnak vagy Bálámnak különös története is. Tudniillik hogy még még a bálványimádók és a pokol szerszámai előtt is nyilvánvaló Isten kinyilatkoztatása, hogy Isten őket is arra használhatja, hogy szolgái legyenek, mint például Nabukodonozor." In Londoner Schriften, 412.
9. Lásd Lumpp: Philologia crucis, 170. skk.
10. Lásd H-G. Gadamer: Wahrheit und Methode. Tübingen, 1975, 246.
11. Kleeblatt hellenistischer Briefe, in Werke, II, 176.
12. Londoner Schriften, 186. "Der Verstand der Zeiten giebt uns den Verstand unserer Pflichten. Der Herr der Zeit kennt selbige allein, er kann uns also allein sagen von was für Wichtigkeit der Augenblick ist, den er uns schenkt; der gegenwärtige Augenblick ist wie ein toter Rumpf, den der Kopf und die Füße fehlen; er bleibt immer auf der Stelle, worauf er liegt. Das vergangene muß uns offenbart werden, und das zukünftige gleichfalls."
13. Hauptschriften erklärt, Bd. 2, 132.
14. A szöveghelyet alább idézni fogom, az irónia-fejezetben.
15. Ezt az elvet Hamann például a Hierophantische Briefe 4. darabjában fejti ki.
16. Vö. Olof Gigon: Sokrates. Sein Bild in Dichtung und Geschichte. München, 1979.
17. I. m. 80. sk.
18. Wolfgang Schadewaldt: Die Anfänge der Philosophie bei den Griechen. Tübinger Vorlesungen Bd. I, Frankfurt am Main, 1995.
19. "Von dieser Seite ahmte also Sokrates seinen Vater nach einen Bidhauer, der, indem er wegnimmt und hauet, was am Holze nicht sein soll, eben dadurch die Form des Bildes fördert. Daher hatten die grossen Männer seiner Zeit zureichenden Grund über ihn zu schreyen, daß er alle Eichen ihrer Wälder fälle, alle ihrer Klötzer verderbe, und aus ihrem Holze nichts als Späne zu machen verstünde". I. m. 108. sk.
20. I. m. 105. o. Lásd Diog. Laert. II, 18. skk. Steiger Kornél hívta fel a figyelmemet arra, hogy Diogenés Laertios kifejezése (laotypos) kétértelmű: nemcsak a "kőfaragásra" vonatkoztatható, hanem a "népfaragás"-ra is.
21. Vö. Reiner Wild: Polemik, "innere Figur" und Schuld. Zur Kreativität J. G. Hamanns am Beispiel des "Fliegenden Briefes", in J. G. Hamann. Autor uns Autorschaft. Acta des sechsten Internationalen Hamann-Colloquiums. Hrsg. von B. Gajek, Frankfurt am Main, 1996, 65-78., id. 73.
22. I. m. 106. o.
23. 1759. október 12-én, in: Briefe, I, 428.
24. A Kommentált kiadás kommentárja ebben a vonatkozásban hiányos, mert csak a megbotránkoztatót, a hagyomány ellen valót veszi észre, s megelégszik azzal, hogy párhuzamot von Sókratés és Hamann életrajza között, ami éppen a Charis jelentése miatt valószínűtlen. (Hauptschriften, 2, 110.)
25. "In Vergleichung eines Xenophons und Platons würde vielleicht der Styl des Sokrates nach den Meissel eines Bildhauers ausgesehen haben und seine Schreibart mehr plastisch als malerisch gewesen sein." Persze, csak ha írt volna! (Hauptschriften 2, 178.)
26. I. m. 179. Lásd továbbá: Charpentier, 30.
27. Lásd a Hauptschriften 2. kommentárját. (I. h.)
28. Telegdi Zsigmond fordítása.
29. "Sokrates hat also ohne Zweifel für seine Lust an einer Harmonie der äusserlichen und innerlichen Schönheit, in sich selbst leiden und streiten müssen." (115.)
30. I. m. 116. sk. "Maga a vallás is olyan Istent tanít nekünk, aki nem személyválogató, következésképpen a törvény félreértése a zsidókat hasonló előítéletekkel kötözte meg, mint a pogányokat. A józan észben egyikük sem szűkölködött, s ebben osztoznak velük a mi keresztényeink és múzsai széplelkeink is, s ezért beleütköztek abba, hogy az emberek legszebbike, aki Messiásként megígértetett, sebekkel telin, a fájdalom embereként kellett, hogy beteljesítse a várakozásukat."
31. Werke, III, 289.
32. Werke, II, 108. Mózes és Sókratés hamanni analógiájához lásd korábbi tanulmányomat: Mózes és Szókratész, in Majdnem nem lehet másként. Tanulmányok Vajda Mihály 60. születésnapjára, Budapest, 1995, 226-231.
33. De fato, V, 10.
34. I. m. 114.
35. Diogenés Laertios Sókratés-életrajzában áll erről a következő megjegyzés, melyet talán Hamann is olvasott: "Gyakran elcsodálkozott azon, hogy a szobrászok annyi gondot fordítanak arra, hogy kőből készült képmásaik hasonlítsanak az eredetikre, ők maguk viszont még csak nem törekednek arra, hogy hasonlítsanak ezekhez a képmásokhoz." ( Werke, II, 33.)
36. I. m. 172.
37. 216 a, Telegdi Zsigmond fordítása, in Platón: i. m. I, 1006.
38. I. m. 135.
39. "Az ész hajlamos arra, hogy egy ismeretlen istennek szolgáljon, ámde végtelenül távol van attól, hogy meg akarja ismerni. Nem akarja megismerni, sőt, ami még meglepőbb, ha netán mégis megismerné, rögvest felhagy a szolgálatával. (…) Az athéniek áhítatosan tiszteltek egy számukra ismeretlen istent, mihelyst azonban le lett leplezve előttük ennek az istennek a kiléte, nem törődtek többé vele. Gúnyolódtak rajta, s azt hitték, hogy újságok helyett csupa közömbös hírt hallanak, amelyek nem méltók arra, hogy megvizsgálják azokat és megismerjék azokat az összefüggéseikben." In Londoner Schriften, 286.
40. Werke, IV, 143.
41. Lásd ehhez Erwin Metzke kiváló elemzését. Metzke: Johann Georg Hamanns Stellung in der Philosophie des 18. Jahrhunderts. Halle, 1934, Darmstadt, 1969.
42. A Hamann-irodalomban makacsul tartja magát az értelmezés, miszerint - akárcsak elsőként Marsilio Ficino - Hamann is Jézus Krisztus előképének tekinti Sókratést. (Lásd például Karlfried Gründer: Reflexion der Kontinuitäten: zum Geschichtsdenken der letzten Jahrzehnte. Göttingen, 1982, 105-106.) Ez azonban több okból nem tartható álláspont. Először is azért, mert Hamann folytonosan hangsúlyozza Sókratés pogány voltát és bűnös karakterét (a fiúszerelmet), s mint alább kifejtem, olyan gondolkodónak tekinti, akit a daimonion nem isteni kijelentésekkel, igazságokkal ajándékozott meg, hanem egy szent haraggal kora istentelen szokásait illetően.
43. Werke, II, 108.
44. I. h.
45. G. Lindnernek 1759. október 12-én, in Briefe, I, 428.
46. Lásd Böhm: i. m. 26.
47. A 18. Századi Sókratés-irodalmat résztelesen bemutatta Benno Böhm idézett munkája, továbbá: Andreas Patzer (hrsg.): Der historische Sokrates. Darmstadt, 1987.
48. Robert Burton munkája tudtommal eddig nem merült fel úgy, mint Hamann Sókratés-képének forrása, holott ezt a Wolken alább idézendő passzusai (a mániáról és a melankóliáról) egyaránt megerősítik majd. Burton így jellemzi Sókratést: "Theodoret egyik traktátusában, a De curatione Graecorum affectionumban azt állítja Sókratésről, hogy ez az ember, akit Apollón kora legbölcsebb emberének nevezett, és a pestistől megkímélt, s akit két évezreden át csodáltak, s annyi rosszat sem voltak róla hajlandók mondani, mint Krisztusról, nos, ez az ember valójában egy műveletlen vénember volt, ahogy Aristophanés jellemezte, egy becsvágyó szószátyár, ahogyan Aristotelés a mesterét titulálta, Zénón szerint pedig egy "attikai komédiás", Athénaios szerint minden művészet és tudomány, minden filozófus és világutazó ellensége, egyszóval egy beképzelt szamár, morgolódó és pedáns. Theodoros Cyrensis lejegyezte róla, hogy a fiatal fiúk és atheisták megrontója volt, haragos, vitatkozó boroshordó, sőt még Platón szerint is iszákos volt, aki derekasan a pohár fenekére nézett, s szavaiban, tetteiben egyaránt bolond volt." (Robert Burton: Anatomie der Melancholie. Zürich-München, 1988, 45.)
49. Werke, II, 98.
50. "Semmi sem könnyebb, mint egyik végletből a másikba esni, és semmi sem nem nehezebb, mint egyesíteni tudni azokat egy középben." An Herder, den 27-29. April 1781, in Briefe, IV, 287.
51. Fenti interpretációmmal összhangban nem tudok tehát egyetérteni azzal az Oswald Bayer és Christian Knudsen által képviselt felfogással, hogy a "szofista" kifejezés pusztán negatív lenne Hamann-nál, s ettől a mellékértelemtől pusztán az "északi" jelző váltaná meg. A Letztes Blatt kommentátorai itt nem veszik észre, hogy a szofista jelző elsősorban Sókratésre vonatkozik. (Kreuz und Kritik. Johann Georg Hamanns Letztes Blatt. Text und Interpreation von Oswald Bayer und Christian Knudsen. Tübingen, 1983, 126. sk.)
52. "Aki úgy véli, hogy tud valamit, még nem tudja, hogyan is kell tudnia. Ha azonban szereti az Istent, az meg fogja ismerni őt - mint ahogyan Apollón is a Sókratést mint bölcset ismerte meg. Minden természetes bölcsességünknek magként kell elrohadnia, el kell enyésznie a tudatlanságban, hogy azután ebből a halálból, ebből a semmiből egy újjáalkotott magasabb rendű tudás élete és lényege növekedjen fel - ámde eddig nem ér el szofisták orra." In Hauptschriften, 2, 147. sk.
53. G. F. W. Hegel: Vorlesungen über die Geschichte der Philosophie. Werke in 20 Bden, Bd. 18, 514.
54. Ekkehard Martens: Die Sache des Sokrates. Stuttgart, 1992, Reclam, 43.
55. Kantnak 1759. június 27-én, in Briefe, I, 374.
56. "Gott und mein Nächster gehören zu meiner Selbsterkenntnis" - mondja Hamann. In Werke, I, 135.
57. "Egyedül az igazság tehet minket szabaddá: ez a mennyei bölcsesség tanítása, mely azért jött erre a világra, hogy megtanítson minket az önismeretre és az önszeretetre." In Londoner Schriften, 408.
58. Briefe, IV; 6. 20.
59. Sören Kierkegaard: Filozófiai morzsák. Hidas Zoltán fordítása, Budapest, 1997, 18.
60. I. m. 53. sk.
61. Briefe, VI, 230.
62. Briefe, V, 265.
63. Olyan, mint egy felülről alászálló angyal, amely szárnyával felkavarja a posványos állóvizet, amely életet, dinamizmust hoz az egyébként halott, száraz, sőt "beteg" emberi okoskodásba, jellemzi Hamannt s saját maga használta biblikus képpel Isaiah Berlin. (I. m. 152.)
64. I. m. 141. sk.
65. Werke, II, 104., 64. jegyzet.
66. A dialógus értelmezésében támaszkodom Martha C. Nussbaum munkájára: Fragility of Goodness. London-New York, 1991, 201. skk.
67. Phaidros, 244b-245c, Kövendi Dénes fordítása, in Platón: i. m. II, 742 sk.
68. Werke, II, 104.
69. Burton munkájában a Hamann idézte példák jószerével mind megtalálhatók. Az új német kiadás alapján (R. Burton: Anatomie der Melancholie, übersetzt von Ulrich Horstmann, Zürich-München, 1988) a következő megfelelésekre hivatkozhatok: Dávidról (43) Pálról (uo.) Démosthenés, Hippokratés és az abderiták története (80), David, Saul (155) etc. Nyilvánvaló azonban, hogy Hamann az általa említett antik forrásokat is használta.
70. A "furor melancolicus" a melankolikusok zsenialitásáról szóló, idézett aristotelési példákat kapcsolja össze a platonikus hagyománnyal, mely szerint a zsenialitás érintkezik a tébollyal.
71. Hans Jürgen Schings: Melancholie und Aufklärung. Stuttgart, 1977, 270. skk.
72. I. m. 182.
73. Hamann a Sokratische Denkwürdigkeitenben "Milzsucht"-ról beszél. (Hauptschriften, 2, 128, a Kreuzzüge des Philologen bevezetésében pedig Marsilio Ficinót idézi, hogy tudniillik Sókratés a Saturnus jegyében született. (Werke, II, 115. sk.)
74. Vö. Werke, II, 57. és 105.
75. Bizonyára már csak ezért sem válhatnak Hamann művei (minden filológusi ártalmatlanító jó szándék ellenére sem) filiszter-lektűrré, továbbá ugyanezen okból tévesek az olyan vádak is, mint amivel például Isaiah Berlin hozakodott elő, hogy tudniillik Hamann az "irracionalizmus prófétája" lenne.
76. Lásd Benno Böhm: Sokrates im 18. Jahrhundert. Neumünster, 1966, 160. skk.
77. Lásd ehhez a VI. fejezet záró részét Hamann egzisztenciál- bölcseletéről.