1. Jelen írás egy nagyobb terjedelmű tanulmány egyik fejezete, melynek témája Nietzsche filozófiai perspektivizmusa. A perspektivizmus fogalma Nietzsche bölcseleti gondolkodásának jellemzésére szolgáló alapkategória. A kifejezés halmozott jelentésárnyalatai közül jelen írás megértése szempontjából két alapmotívumot kell kiemelni: a perspektivizmus mint reflexív filozófiai magatartás és önkonstitutív életgyakorlat kettősségét. A perspektivizmus egyrészt rámutat Nietzsche gondolkodásának reflexív jellegére mint az önmagát saját élettörténetének és korszakának, illetve a bölcselet primer alapkérdéseinek összefüggéseiben gondolkodásának tárgyává tevő akarat megnyilvánulása. Ugyanakkor a perspektivizmus utal arra a sajátosságra, mely szerint Nietzsche gondolkodásának szükségszerű és természetes következménye az a konstitúció, melynek egyik meghatározó csúcspontja a Zarathustra-koncepció. Ezek szerint Nietzsche gondolkodásának különböző korszakairól mint bölcseletének tipizálására alkalmas egzik meghatározó szempontról beszélhetünk. Az Emberi - túlságosan is emberi Nietzsche ifjúkori gondolkodásában bekövetkezett egyik leghatározottabb hangsúlyeltolódás bizonyítéka, amely előzménye és közvetlen alapfeltétele a Zarathustra-koncepció keletkezésének.
2. Az Emberi - túlságosan is emberi alcíme - Könyv szabad szellemű embereknek - nem véletlen. Nietzsche 1877 decemberében azzal a kéréssel fordult a kiadójához, hogy művét Voltaire halálának századik évfordulóján 1878. május 30-án jelentessék meg. (KGB II. 5 673.)
3. Ennek explicit kifejtése: ETE 97. o.
4. KGB II. 5 544-546.
5. Die Pflugschar (Eine Anleitung zur geistigen Befreiung) címmel 1876 nyarán és őszén született 176 aforizmát és rövid esszét tartalmazó töredékegyüttesről van szó. (KSA 8. 18[1])
6. "Egyre pocsékabbnak találom, hogy gyorsan el kell utaznom; három napja az ágyat nyomom. (...) Nem jó arra gondolni, hogy ősszel újra meg kell kezdenem kollégiumaimat." (KGB II. 5 612.)
7. Wagner az Emberi - túlságosan is emberi kéziratának olvasása után Overbecknek 1878. május 28-án kelt levelében a következőket írta: "Rövid célzásaiból úgy veszem ki, hogy a mi öreg Nietzsche barátunk öntől is távol tartja magát. Bizonyára nagyon feltűnőek a benne végbement változások: aki évek óta figyelemmel kíséri lelki gyötrődései közepette, az kijelentheti, hogy a jó ideje fenyegető katasztrófa bekövetkezése nem volna teljességgel váratlan." (H. Althaus: Friedrich Nietzsche. 309. o.)
8. Az esztétikai igazságfogalom jelentését az önmagát esztétikai életgyakorlatának eredményeként, mint műalkotást létrehozó géniusz példáján keresztül fogalmazza meg Nietzsche. A Wagner Bayreuthban és a Scopenhauer mint nevelő az a két mű, ahol ez a teória explicit formában tetten érhető.
9. ETE 2.
10. Uo.
11. Uo.
12. Uo. E 11.
13. Uo. E 19.
14. Uo. E 18.
15. KGW IV. 3 190.
16. NIH 7. o.
17. ETE 31.
18. Uo.
19. Uo. 32.
20. KGW III. 2 253.
21. ETE 33.
22. Uo. 23.
23. Uo. 34.
24. A morál és elsősorban a keresztény morál kritikájának fő szöveghelyei a Túl jón és gonoszon; A morál genealógiája és A hatalom akarása töredékeiben találhatók.
25. A Nietzsche-recepció jeles szerzőinek véleménye szerint a moralitás, a morál kérdésének vizsgálata egyike a kutatás legkomplexebb feladatainak. Nyelvhasználatában a morál kategóriájával jelölt problématömeg differenciálatlanul van jelen. "...egyes alkalmakkor olyan dolgokra gondol, mint »moralitás«, amelyek közönségesen történnek (például Európában manapság); más esetekben ennek a fajta »moralitásnak« bizonyos filozófiai variánsaira és fejlődési formáira; megint máskor a »moralitás« szélesebb értelemben a társadalmi lét feltételeire, vagy még tágabban megragadva az olyan lények »életfeltételeire« vonatkozik, mint amilyenek mi magunk is vagyunk; sőt a »moralitás« az emberi lét esetében a humanitás magasabb fokának elérését teszi lehetővé mint az általános szabályok." (R. Schacht: Nietzsche. 418. o.) De nemcsak a "moralitás" kategóriájához rendelt jelentéstartalom összetettsége, hanem Nietzsche kontingens fogalomhasználata is nehézségeket okoz. A Moral, Moralität, Moralismus, moralisch, moralistisch, Sittlichkeit, sittlich kifejezések között nem tesz szisztematikus különbséget, és nem jelzi, hogy az értelmezés szempontjából milyen jelentésárnyalatoknak van jelentősége.
26. ETE 37. Akárcsak a morál, úgy a pszichológia esetében is nehéz eldönteni, hogy mire gondol Nietzsche. Mivel szisztematikus pszichológiai ismeretei egyáltalán nem voltak, inkább csak a 19. század mértékadó műveltségét átható pszichologizáló attitűd, egy, a korban egyre divatosabbá váló tudomány közérdeklődésre is számot tartó hatásainak egyéni megnyilvánulásairól lehet szó. A pszichológia egyszerre a lelkiség, az érzelmek vizsgálatának módja, és ebből következően az emberben mint intellektuális lényben az elrejtett és elfedett immanens szellemiség, a "lényeg" megmutatásának eszköze. A terminus gyakori felbukkanása Nietzsche szövegeiben egy részletes kutatás témája lehet.
27. ETE 45.
28. Uo. 94.
29. Uo. 56.
30. Uo. 53.
31. Uo.
32. KGW IV. 2 (I. 40.)
33. ETE 101.
34. Uo. 146.
35. A művész az alkotás folyamatában személyiségével műve átlényegítésére törekszik. A bejelentéssel, amely a mű befejezettségét demonstrálja a művész és műalkotás viszonya alapvetően átalakul. A mű önálló életre kel, és akárcsak a néző, az olvasó, a befogadó, a művész számára is mint önálló entitás jelenik meg.
36. ETE 170. A tragédia születése művészfelfogásához képest jól érzékelhető a változás, hisz itt Nietzsche számára a művész már tisztán apollóni jelenség.
37. Gondoljunk csak S. Maugham Gaugain-ábrázolására! A művész visszataszító önzése, cinizmusa, negatív személyisége egyetlen cél, a művészet legmagasabb rendű megnyilvánulásának szolgálatában áll.
38. KGW IV. 2 I (152)
39. ETE 151.
40. Uo.
41. Gadamer a hermeneutika történetének egyik kulcsmozzanataként elemezte az "idegenség" problematikáját. (Gadamer: Igazság és módszer 269-283. o.) Nietzsche a perspektivikus létmód sajátosságainak vizsgálatakor nagy fontosságot tulajdonított e kérdésnek. (ETE 178., 199., 207.)
42. ETE 159.
43. Uo. 223.
44. EH 84.
45. Az aforizma alapjelentése: elhatárol, határol, körülír, meghatároz, definiál. (Ógörög-magyar nagyszótár, 174. o.) Az aforizma etimológiájáról lásd Tatár Györgynek a Vándor és árnyéka című kötethez írt utószavát. (ETE 352-355.) Blanchot a nietzschei töredékes írást jellemezve megállapította, hogy ezeket a szövegeket nehéz úgy megragadni, hogy meg ne változtatnánk őket. (I. m. 57. o.)
46. A magyar válogatás (A vándor és árnyéka) ezt a szempontot maximálisan megpróbálta szem előtt tartani, bár több helyen érzékelhető ugrás a kifejtés eredeti menetéhez képest. Ez annak ellenére igaz, hogy az aforizma eredeti jelentésénél fogva olyan gondolat, amely teljességgel megáll önmagában. Nietzsche aforisztikus gondolkodásától nem idegen a kontextualitásra törekvés, az a szándék, hogy paradigmatikus témákat több szövegen keresztül fejtsen ki. Ez a törekvés nem mond ellent az aforizma klasszikus jelentésének, de túlmutat autonómiáján.
47. 1876 nyarától 1878 végéig a Nachlaß szövegeiben többször is foglalkozott Schopenhauer filozófiájával, korábbi álláspontjának átértékelésével. (KSA 8. 21 [59.]) A Schopenhauertől való eltávolodásnak egyik központi témája az akarat principiális kategóriájának átértelmezése. "Szeretet és gyűlölet éppoly félszeműek, mint az »akarat«." (KSA 21 [40.]) Schopenhauerhez a korszakban kapcsolódó pregnáns töredékek: (KSA 21 [13]; 23 [27]; 23 [37]; 23 [125]; 23 [173]).
48. A Wagnerral történt szakítás szintén fokozatos szellemi fejlődés eredménye, s Nietzsche Ecce Homóban költött revelatív megvilágosodásának története messze áll a valóságtól. (EH 85-89.)
49. 1878 januárjának legelején Richardt von Seydlitznek írt levelében nagyon kritikusan fogalmaz: "Tegnap házamba érkezett Wagnertól a Parsifal. Az első olvasat benyomásai: több Liszt mint Wagner, az ellenreformáció szelleme: számomra, aki túlságosan is a göröghöz, az emberihez szoktam hozzá, az egész túl keresztényi, múlandó és szűkös; csupa pszichológia, kevés hús és túlontúl sok vér… (…) Nyelve úgy hangzik, mintha idegen nyelvből fordították volna." (KGB II. 5 678.)
50. A Wagnerrel való szakítás érdekes aspektusa, hogy Nietzsche maga mennyiben járult hozzá a Wagner gondolkodásában bekövetkezett fordulathoz. Wagner elhitte Nietzschének, hogy világtörténelmi személyiség. Például a Negyedik Korszerűtlen Elmélkedés elolvasása után Wagner lelkesült hangú rövid levelet küldött Nietzschének: "Barátom! A könyve nagyszerű! - De honnan vette mindezeket a tapasztalatokat rólam?" (KGB II. 6/1 797.)
51. "Nietzsche nem lehetett királyi testvér, ezért lázadóvá vált: a zseni serdülése volt ez." (H. A. Reyburn: Nietzsche: The Story of a Human Philosopher. 39. o.)
52. KGW IV. 1 11 (36).
53. Uo. IV. 1 81-82.
54. Az Ecce Homo állításával szemben a morál elleni hadjárat valójában nem a Hajnalpírral, hanem már a "szabad szellemeknek" szóló könyvvel megkezdődött. (EH 92.)
55. ETE 97.
56. Például: KGW IV. 2 491., 494., 495. , 537. , 538. , 552. , 625. , 627.
57. "Orvosi veszély: Az ember gyógyítsa önmagát, különben a saját orvosa teszi tönkre." (ETE 573.)
58. G. Bataille Thomas Mannak a Doktor Faustusban megrajzolt Nietzsche-képét elemzi, és arra a következtetésre jut, hogy a nagy német írót a szánalom és a tisztelet vegyes érzései irányították, mikor az értékek zűrzavarában tévelygő, egyre súlyosbodó betegségével küszködő emberként mutatta be Leverkühnt. (G. Bataille: Nietzsche és a tilalmak áthágása. 42-45. o.)
59. ETE 586.