MÁSODIK LEHETŐSÉG (Írta: SZAKIRICKY)

Ébredés

Conroy Hadnagy vagyok. Mostmár Parancsnok. Élő, ám már egyszer halott. A katonai bázist védtük társainkkal, pontosabban a Helena 1 bunkert. Egyszer megtámadott minket egy adag furcsa lény. Hatalmas emberek, mindenféle kemény fegyverrel. Lézer, plazma, láng, golyószóró, amit csak el tudsz képzelni. Azt hiszem, Szupermutánsnak hívják azokat az izéket. Máig nem tudom, hogy jöttek létre. Mindenesetre hiába lőttük őket, M16-osaink 5,56 mm-es golyóit meg sem érezték. Sikerült párat megölni az automata gépágyúkkal, de nem volt elég. Én elég durván haltam meg. Két szupermutáns lézer és plazma puskával lőtt rám, és a bal kezem leolvadt, majd a mellem lefolyt a torzóm többi részéről. Szerencsére a bunker éltető rendszere azonnal érzékelte testem életjeleinek megszűnését. Sok más társam közé kerültem, a biogél cellákba, és altatásba kerültem, miközben a gépek és a gél együttes hatása rendbe tette testünk roncsolódását. A baj csak az volt, hogy nem maradt senki sem, aki kiszedhetne minket onnan. Aztán egyszer, hosszú évek nyomorúságos mesterséges alvása után, valaki megmentett minket. Miután a gép kiszedett engem, rám rakott egy erőpáncélt. A sisakon rögtön elkezdtek kis szövegek futni.
Életjelek: Rendben
Sérülés: Semmi
Páncél: Ép
Még mázlim volt. A többiek Harci Páncélt kaptak. Egy idegen, egy kis csapat élén jött el hozzánk. Azt mondta, valami ÉLET-et keres. Mondtam, én is. A gép miután engem kihozott, meghibásodott. Kerestünk hozzá pótalkatrészeket, mégis voltak, akik meghaltak. 20-an voltunk a cellákban, 15-en jöttünk ki onnét. Azt mondta az idegen, hogy örömmel segített, és ha kell valami, még most kérjem, de 20 évet nem tudott visszaadni. Mégis, 20 év múltán is ugyanúgy nézek ki. Ez több mint zavaró. Majd otthagyott minket, és mi sok szerencsét kívántunk neki. Nem is tudtuk, hogy mihez, de kívántunk. Megkerestük a felszerelésünket, melyek máig a bázis fegyverraktárában voltak tárolva. Szerencse, hogy a kódot csak mi tudtuk a raktárhoz. Ahogy később kilépdeltünk a bázis falai közül, először húsz éve, csak egy dolog járt az eszünkben. Bosszú. Nem érdekelt, hogy kin, csak az, hogy min. Ugyanilyen lényeket akartunk ölni, mint amik minket öltek meg. Egy volt a célunk, hát követtük mind.

Megújulás

Két hétig vonultunk, és eközben ettük, amit találtunk és öltünk, ittuk, amit hoztunk. Két hét gyaloglás és pihenés után találtunk egy adag mocskot. Nem érdekelt, hogy honnan valósiak, vagy, hogy milyen érdekeik vannak, hogy mi a múltjuk, hogy várja-e őket szerető, vagy szeretett, hogy mi a nevük, vagy, hogy hány évesek. Ebből egyik sem érdekelt minket. Addig mentünk távol tőlük, de látótávon belül, amíg le nem álltak pihenni. Ekkor körbevettük őket. Mikor ledőltek aludni, közel mentünk, és szitává lyuggattuk a mocskos irhájukat. Ekkor feltűnt valami. Az egyik utánfutón, amin a cuccukat vitték, láttam egy gyönyörűen csillogó Vindicator Golyószórót. Elosztottam a lőszeremet, és kézbe vettem ezt a gyönyörű, és nemes fegyvert. Rengeteg lőszer volt hozzá, hát magamra aggattam mind. Majd mentünk tovább. A hullákat hagytuk megrohadni, ami kellett elvittük, tehát ételt, italt, és lőszert, meg kötszert. De minden egyebet hagytunk. Persze, nem volt elég ez az egyetlen mutáns osztag. Vadásztunk rájuk, és öltük őket. Ha jók voltak, ha nem. Aztán egyszer láttunk mást is. Nem hatalmas emberek, ilyen mutáns izék, hanem kis, folyós emberek. Nem bizonyultak barátságosnak, és végig valami Szet dicsőségét emlegették. Amíg meg nem haltak. Érdekes dolog, de náluk sok mesterlövész puska volt, lőszerrel. Volt olyan, akinek a bőre belefolyt az egyik szemébe, mégis ezzel rohangált.

Az Új Veszély

Aztán egyik nap, egy furcsa jelet fogtam. A sisakomon üzenetek szaladtak át.
Bejövő hívás.
Fogadás.
Kapcsolat felállítása.
Kapcsolat felállítása.
Kapcsolat felállítása.
Kapcsolat létrejött.
- Alpha 1-es a bázisnak. Alpha 1-es a bázisnak.- Kicsit furcsálltam a dolgot, de nem mondhattam semmit, mert már azonnal szólt a válasz.
- Itt Bázis. Hallak Alpha 1-es.
- Alpha 3-as meghalt, Alpha 2-es megsebesült, Alpha 4-esnek lerobbant a karja, Alpha 5-ös, pedig eltűnt. Újabb durva mutánstámadás. Egyedül én vagyok ép.-
- Adja meg a koordinátáit.
- Nem adhatom. Félek, lehallgatnak, inkább aktiválják a rendszert, és irányítsák a mi területünkre.-
- A Megtisztítók még nem állnak készen.
- És mikor állnak majd készen?
- Két nap, Alpha 1-es. Két nap.
- Rendben. Alpha 1-es kijelentkezik
Kapcsolat, bontva.
Ennek megörültem, mert már fájt a fejem az érthetetlen szövegtől. De ekkor megjelent egy másik szöveg.
Keresés.
Hálózatot találtam.
Hálózatra csatlakozás.
Hálózatra csatlakozás.
Hálózatra csatlakozás.
Csatlakozás sikeres.
Hálózati üzenet, Észak-Amerikai területre, washingtoni terület közelében.
Üzenet:
1# Munka begyorsítása, két nap.
2# Munka végén rendszer aktiválása, azonnal.
Éreztem, hogy valami szörnyű készül, így hát egy újonnan szerzett térkép segítségével elindultunk Washington felé. Nem volt valami hosszú út. 1 nap. Ekkor megint jött egy üzenet.
Hálózatra való csatlakozás sikeres.
Üzenet érkezett
Üzenet dekódolása.
Üzenet dekódolása.
Sikeres:
A Rendszer azonnali aktiválása.

És ebben a pillanatban, Conroy Parancsnok tudta nélkül, elindult az emberiség történelmének második legszörnyűbb katasztrófája. Milliónyi elektromos eszköz kezdett működni, és működtetni nagyobb eszközöket, végül egész testeket. Vörös szemek gyulladtak ki egy, Washingtontól Délre lévő földalatti telepen. Ezer és ezer vörös szempár. Conroy Parancsnok csak állt, és gondolkodott. És vele együtt még sok ezren tették ezt. De egyszerre. Sokak életére került ezzel pecsét.

Gép Szörnyek

A milliónyi elektromos eszköz, chipek, procik, és egyebek, csupán kisegítő része volt egy nagyobb, erősebb dolognak. Pontosabban, dolgoknak. Kiborgoknak. A rég halott, elesett katonákat így hozták vissza az életbe. Ezek a katonák már csak egy szabályt követnek. Méghozzá a Megtisztítást. Ahogy elkezdett dolgozni bennük a rengeteg bionikus erősítő, azonnal életbe lépett programjuk. Nem voltak többé emberek, csupán "ügyes robotok". Visszatért "hősök". A hősök ezt érdemlik. Hát nem érdekes? Elestek a hazájukért, majd itt kötöttek ki. Talán azért, hogy még egyszer elessenek érte, ha kell. Az Enklávé Menedék-Tek programjai olyan erősen éltek bennük, hogy ha szétrobbannak, akkor is élnek tovább. A darabjaik akár egymástól külön is képesek mozogni. Ahogy szemük vörösen izzva fellángolt, mindegyik megkapta a parancsot. Egyszerre, egy lépéssel, egy gondolattal indultak hadjáratukra. Mint amikor Európa egyesült, Jeruzsálemért. Csak ezek nem szent célért hajtottak. Ezek egy összetört ember vágyálmait követték. Nem tehettek róla. Ez volt a programjuk. Mint egy nagyon hűséges és okos kutya. Szinte, ösztön volt mit tettek. Persze ez a sereg nem olyan volt, mint a többi. Ha el is találsz egyet, akkor még él az. Akkor lép életbe az agresszív védekezési program, ami elől nincs menekvés. Elindult a második világégés.

Vegyes Érzelmek

Az Amerikai Egyesült Államok elnöke nyugodtan ült az asztala mögött. Szokása szerint papírrepülőket hajtogatott. Mindig ezt tette, ha unatkozott. Bekopogtak. Ezek a kopogások jelentették az életét. Semmi sem derítette jobb kedvre, mint egy pozitív eredmény, vagy egy jó hír. Most egy jó hír érte.
- Elnök úr. - Jackson doktor állt előtte.
- Mit akar Logan? - Az elnök mindenkit a keresztnevén hívott.
- Elnök úr, a Megtisztító program működik uram.
- Életbe léptették?
- Igen. A tábornok parancsára.
- Az a hülye barom remélem, tudja, mit csinál. Ha Frank még egyszer hibázik, akkor nem megmentem, hanem én magam lövöm le. Nem értem miért kellett egy hóbortos ürge köré ekkora felhajtás, de hát, én is hibázhatok. - és mosolyogva elszálltatta a repülőjét. Az nekikoccant a kuka fölötti falnak, és szépen belecsúszott.
- Uram, ne feledje, hogy ő a legjobb az ilyen-olyan feladatok elvégzésére.
- Milyen-olyan? Kedves Logan.
- Elfogni tisztavérűeket, megölni a fertőzötteket, meg ilyesmi. Ő a legjobb emberünk.
- Na jó. Attól függetlenül, ha hibázik, megölöm.
- Uram, tudja, milyen az az ember? Azt még maga sem ölheti meg.
- Mit mer mondani nekem Logan?
- Az igazat. Az egy őrült. Tisztára hisz benne, hogy csak úgy ellensúlyozhatja, ami vele történt, hogy megöl minden fertőzöttet. Mondjuk, most seggre esett.
- Miért?
- Az Alpha csapatból csak ő van meg. Már jön vissza.
- És ezt eddig miért nem említette?!
- Sajnálom uram. De, most már megyek is. - Logan Jackson egy erős akaratú ember volt, de az Egyesült Államok elnöke kemény ellenfél lett volna neki. Az elnök eközben hátradőlt a székében, és előkereste a játék katonáit. Letette asztalára a játék táblát, fölsorakoztatta a kis sereget, és játszott.
- Most megöllek te mocskos fertőzött hülye. - És ahogy leborította az egyik bábut, abban a percben pontosan egy törzsi ugyanígy járt. Maluk teste csupa lyuk volt, ahogy a lézernyalábok ezrei száguldoztak felé. Persze, a második találat kiégette agya érzőideg központjait, így az ezután jövő sebek már meg sem kottyantak neki. Eldőlt, és nem kelt fel többet.

Utolsó Pillanat

Maluk már nem félt. De ahogy az a lézernyaláb átégette az agyát, beugrott neki egy csomó dolog, amit elfelejtett. A csecsemőkorában való csínyek, a gyerekkora, az első szerelme, férfivá érésének napja, anyja halála, apja halála, az első elejtett vada, vagy az első szerelmének neve. Ezek ugyan kis dolgok, mégis, milyen boldoggá tudják tenni az embert. Még a halál pillanatában is. Maluk már boldog volt. Újra megölelhette anyját, és apját. Egy jobb helyre került, egy jobb világba.

Kutatás

Miután megkaptam az üzenetet, egy darabig ácsorogtam. Jones rám is szólt.
- Mi van, Conroy, bevizeltél?- Hiába voltam parancsnok, nem számított már a rang.
- Nem, épp azon elmélkedtem, hogy milyen arcod lenne, ha tökön rúgnálak ebben az erőpáncélban. Jones erre nevetett. Mint mindenki más.
- Na jó skacok, kicsit körül kéne nézni a környéken. Tudjátok, söprögető akció.
Mindenki tudta miről van szó. Körülnézünk Washington környékén. Hosszú idő után rábukkantunk ara, amit annyira kerestünk. Egy kisebb betonbunkert, egy műholdvevővel a tetején. Bementünk, de amit láttam egy kicsit sokkolt. Üres. Nem volt itt semmi. Reméltem, hátha civilizált népet találok, de nem volt itt más, csak egy üres tér, plafonról lelógó kábelekkel teledugva. Majd, Conroy Parancsnok tudta nélkül, de egy halom eszköz ment hirtelen tönkre, és indultak benne új, teljesen maguktól létrejött parancsnok.

Riadóhelyzet

Eközben egy, a tengeren fekvő olajfúró toronyban, mely az utolsó "igaz" Amerikai rész volt, egy rádiós felordított, és sietve rohant az Elnökhöz. Az Elnök még mindig a játék katonáival játszott, amikor a rádiós bekopogott.
- Jöjjön be!- Szólt ki, ahogy leborított egy újabb műanyag bábut.
- Elnök úr!-
- Mit akar, Gary? - Az Elnök először azzal töltötte ki az idejét, hogy megtanulta a dolgozók nevét, majd memorizálta képüket is.
- Uram, tárolóba betörtek.
- És? A programot már aktiváltuk.
- Igen uram, csak az a gond, hogy félő, hogy a két program ütközik egymással.
- Melyik kettő?
- Arra az esetre, ha a tárolóba valaki betörne, arra az esetre bele volt programozva egy másik parancs az egész tárolói rendszerbe. Méghozzá az, hogy mindenkit öljön, meg akit észlel.
- És?
- Nos, ezek a gépek két csoportban haladnak, ami azt jelenti, hogy maximum kettő maradhat az egész seregből.
- Maguk idióta barmok.
- Miért Uram?-
- Azt akarja nekem mondani, hogy senki nem írt egy olyan programot, ami törli ezt a parancsot, ha életbe lép a Megtisztító program?!- Ezt az elnök már ordította.
- Nem uram. - Gary Hutchings összehúzta magát egész picire.
- Hülyék!- Az Elnök felpattant a székéből, elővette a magánál tartott Magnumot, és beleeresztett egy tárat Hutchings-ba. Majd megnyomta az asztalán lévő rádió gombját.
- Tyler, küldjön be egy takarítót.
- Miért? - Tyler hangja ugyan recsegett a rádió miatt, de lehetett rajta hallani az enyhe ijedtséget.
- Mert Hutchingsot most lőttem le.

Parancsok - Törölve

Miközben ez zajlott, pár ezer katona ébredt fel, öröknek hitt álmukból. Újra lélegeztek. Megnézték magukat, és elszörnyedtek. Bőrük fehér volt, néhol fém villant ki alóla. Volt olyan, aki felsikított, volt, aki elsírta magát, és volt aki egyszerűen próbálta kikaparni a fém darabokat, de mindenki tudta az igazat. Holttesteiket eszköznek használták, és ezért bosszút kell állni. Háromezer gép-holttest ébredt újra tudatára. De egy szörnyű tudatra.

Megdöbbenés

Nem értettem. Ott álltunk egy üres bunkerban, pedig innen jött egy parancs. Legalábbis annak tűnt. Mindenesetre nem volt kedvünk ott tanyát verni. Rohantunk onnan. Na jó, csak szedtük a lábunkat. De akkor is. Meg voltunk rémülve. Visszaértünk a városba. Washington rendes helynek tűnt. Nem volt itt annyi söpredék, mint a többi városban. Mégis, valami mintha lappangott volna a derűs külső alatt. Egyszer. Szörnyű. Mindez most történik velem. Megint. Szörnyű. Csak erre tudok gondolni. Rengeteg ember áramlott a város felé. Nem tűntek teljesen emberinek. Mintha fémes csillogást láttam volna rajtuk. Mi, 15-ös, meg egy páran fegyvert fogtunk, amint az emberek elkezdtek ránk lőni. Nem bírtuk sokáig. Mi lelőttünk 200-at, mert valaki szerzett egy működő géppuskát, és én még 200-at a Vindicator segítségével. De a lézernyalábok ellen nem tudtunk mit tenni. Elkezdtek csapódni az Erőpáncélomba a nyalábok. Nem tudtam mit tenni. Lőttem őket, erre hol ritkult, hol erősödött a nyaláb találat. Nem engedhetem ezt megint. Az egyik nyaláb átégette a páncélom. Mire futok. Be egy pincébe. Darabokra zúztam a sisak rádiójelzőjét, és elbújtam. Nem akarok megint meghalni. De ki akar akár egyszer is? Rejtőzködtem. Mikor a hangok megszűntek, a trappolás alábbhagyott, beszélgetést hallottam.
- Miért lőttetek rájuk?
- Mert még élők voltak!
- De hát mi is azok voltunk!
- Nézz magadra mit tettek! Nézz ránk!
- De nem ezek tehetnek róla! Ezek itt csak egyszerű civilek.
- Lelőjelek téged is?
- Inkább! - Mire egy sistergést hallottam, majd puffanást. Ellépdelt a társa is a fickónak. Kimentem. Az egyik házban találtam egy hegesztőpisztolyt, és szerencsére akkus volt. Nem tudom hogyan, de fel volt töltve. A hulla tele volt fém darabokkal, Mire én az egyik ilyet kivettem a késemmel, és behegesztettem a saját páncélomba. Néztem merre menetelt a furcsa menet. Egyenesen a víz felé. Elvettem a hulla fegyverét, kiszedtem a hátába telepített Mikro Fúziós Cellákat, majd utánuk mentem. Láttam, ahogy hajóra szálnak, és elindulnak. De én már a hajón voltam.

Csúf vég

Az elnök hallotta hogy a Megtisztító osztag arra tart. A radarok befogtak egy induló hajót, ami pont arra tartott. Kiküldte a nála lévő embereket, majd leült székébe. Horrigan visszatérése nem vidította fel. Már elővette a fegyvert, amit a fiókban tartott, de nem volt ideje meghúzni a ravaszt. Egy katonája berontott a szobába.
- Ki maga?! - Csattant fel. A katona nem válaszolt. Furcsa. Pedig Enklávé jelzéssel ellátott páncél volt rajta.
- Mit akar itt?
- Elnök úr?- Kérdezte egyszer a katona.
- Miért, maga szerint ki vagyok? Michael Jordan?!
- Tehát maga az Amerikai Egyesült Államok elnöke. Az Enklávé feje. A főbűnös. - A katona felugrott, leakasztotta a lába mellé erősített Turbó Plazma Puskát, és szitává lyuggatta az elnököt. Nem maradt utána semmi, csak egy füstölgő halom hamu. Az idegen kirohant, majd elkezdte tizedelni az Enklávé embereit. Elhelyezett egy bombát a főgenerátornál, majd akadályba ütközött a főszobában. Frank Horrigan, az elnök "legnagyobb tévedése" állt előtte.
- Te kis pondró! Mégis mit gondoltál? Hogy majd megölöd az elnököt, megölöd az embereimet, és szépen megszöksz? Ó, azt már nem!

A történetét csak idáig ismerjük az ott zajlottaknak. Még azt tudjuk, hogy a kiberhullák nem találtak rá az olajfúró toronyra, illetve, hogy nem ölték meg Conroy-t. Tudták mit érez. Megértették egymást a kiberek és a parancsnok. Állítólag azóta is megvan a nagy sereg, csak szét vannak szóródva. Conroy már meghalt, és valószínűleg mindenki abból a korból, a kibereken kívül. De soha nem lehetsz biztos az ilyesmikben. Nem tudni mikor találkozol ez hőssel. Talán ép melletted, megy el az utcán. Talán épp te vagy az. A lényeg az, hogy mindig minden lehetőséget ragadj, meg amit az élet nyújt neked! Ne fecséreld azt, ami rövid!

SZAKIRICKY