SUTTOGÓ (2. rész) (Írta: dBLOOD)

"Győznöd kell, kitérni félsz! Az útról, mit megszabtak neked... El ne térj!"

Keserű Vég

A plazmalövedékek egymás után csapódtak testébe. Páncélja sem bírja már sokáig, tudta jól. Ő maga már megrogyott. Utolsó néhány lövése után a Korcs még mindig tüzelt. És közelebb lépett, miközben plazmapuskája okádta a lövedékeket, melyek ellenállást egyre kevésbé találva tépték, marták páncélját. Aztán már testét, bőrét, húsát is. Hihetetlen ellenálló az a féreg. Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt kihunyt benne az értelem. Teste kettészakadva feküdt a padlón. Nem volt, aki megvédje, ha mindez ilyen fordulatot vesz. A Korcs kiiktatta az automata ágyúkat. Mondott még valamit feléje, már inkább automatikusan, mint tudatosan. Az nem is foglalkozott vele, kirohant a teremből. Aztán megértette miért, amikor a belső hálózat rádiójele utat talált kihunyni készülő tudatához.
Itt fog pusztulni, forró pára lesz csupán, akárcsak a többi, két lábon járó golyófogó. Civilek. Golyófogó mindegyik, nem több. Semmit nem értettek céljaikból. Csak bajtársaiban és az Elnökben bízhatott, tudta jól. A többi csak a dolgát végezte, hitetlenül, meggyőződés nélkül. Mit is várhatott volna tőlük. Mit is érthettek volna háborújuk eszméiből, hogy újra a tiszta faj járja a földet, mint évtizedekkel ezelőtt. De az a Korcs. Már akkor meg kellett volna ölnie, mikor azért a másik golyófogóért ment. De persze valamelyik aktatologató megint másként gondolta. Íme az eredmény...
Érezte ahogy az élet elhagyja. Szteroidoktól megfeketedett vére ujjnyi vastag patakokban ömlött a padlóra. Tudta, csak percei lehetnek hátra. Lekapcsolta a belső hibajelentőt, már minden hibaüzenet lényegtelenül száguldozott volna sisakkijelzőjén. Még vetett egy pillantást alsótestére. Néhány méterre feküdt a padlón. Hirtelen a terem falai elmozdultak, félrecsúsztak. Hatalmas emelőkarok ragadták meg alsó-, és felsőtestét. Szeme elkerekedett, nem értett semmit. Aztán minden forogni és halványulni kezdett. Még érzékelte, amint hatalmas fém karok letépik róla páncélját, majd egy géllel teli tartályba merül. Aztán minden elsötétedett. Bevégeztetett hát...

Koporsó

Hatalmas fémfelületek csúsztak el a falakról, hogy láthatatlan gyomrukból gigantikus robotkarok mozduljanak első, és egyben utolsó útjukra. A gépteremben szorgos kezek püfölték a billentyűket, mindenki egy emberként dolgozott a művelet végrehajtásán. Hatalmas hidraulikus karok emeltek a magasba egy vérző testet, amely partra vetett halként feküdt a hideg, vérétől ragacsos acélpadlón. Mint valami óriási konzervnyitó, úgy meztelenítették le a szinte teljesen kivérzett, hófehér testet. Egy a padlóból előemelkedő üvegfalú tartályba helyezték. A test furcsa, gusztustalan cuppanással merült a zöldes gélszerű anyagba, majd azonnal alámerült. Csövek hálózata csatlakozott rá. Miután belehelyezték a test két részét, a tartály lezárult, majd visszacsúszott a padlóba. Hatalmas motorok zúgtak fel, ébredtek fel álomtalan álmukból, hogy bevégezzék rövid életük egyetlen feladatát. A tartály megindult útján lefelé. Hosszú, monoton zúgás következett, majd a liftet mozgató motorok befejezték feladatukat. A tartály megérkezett a tengerfelszín alá, hogy megkezdődjön a hosszú helyreállítási folyamat: hogy visszahozza az életbe a halál mezsgyéjén lebegő, emberinek már aligha nevezhető tartalmát.

Hazafi

A terem felbolydult mint egy őrült méhkas. Technikusok rohangáltak a terminálok között, társaik gyors ütemben gépelték parancsaikat billentyűzetükön. Csak néhány terminál előtt ültek, fejhallgatóikban záporoztak a kérdések és válaszok. Már nem volt mit tenni, még a károkat sem csökkenthették. Néhány percük volt hátra, de erről csupán két ember tudott a teremben. Az egyik - magas, erős testalkatú férfi, sötétzöld egyenruhában, halántékán őszes tincsekkel - gondolataiba merülve fordította tekintetét a hatalmas képernyő felé, mely azt a falat foglalta el, amely mellett állt. Vastag szivar vége parázslott szájában. Katonai egyenruhája teletűzdelve különböző színű kitüntetésekkel, és jelvényekkel.
Néhány perc, és ennyi marad mindabból, amiért dolgozott és élt - gondolta, miközben szivarját szája egyik sarkából a másikba mozgatta, mélyet szívott belőle, majd keserű tekintettel a vele szemben álló férfi felé fordította fejét. A fehér köpenyes, szemüveges, hasonló testalkatú férfi szintén a képernyőn világító térképet nézte, majd tekintetét a katonára emelte.
- Mennyi van még? - kérdezte a katona mély, parancsnokláshoz szokott hangon.
- Tizenkét perc... - felelte az suttogássá halkuló hangon.
A katona tekintetét ismét a térképre fordította, de gondolatai már a semmibe révedtek, úgy beszélt, halkan, szinte csak magának. Keserű mosolyra húzta száját. Tudta, vesztettek. Ismét. Ezúttal egy olyan háborúban, melyben nincs békekötés, fegyverletétel, sem háborús jóvátétel. Hisz' mindent egy lapra tettek fel.
- Hmm... ki hitte volna, hogy valaki képes minket megállítani... ráadásul éppen a Kontroll Csoportból... A másik rossz szokásához híven pontosított volna, mondván csupán az egyik tag ükunokája, de nem tette. Már semmi jelentősége nem volt. Helyette mérlegelt, majd nagyot sóhajtva emelte tekintetét beszélgetőtársára.
- Uram! Még mindig maradt egy választási lehetőségünk!
- Maxwell, azt hittem ezen már túl vagyunk! Egyetlen fanatikus kezébe adni egy ilyen döntést egyenlő az öngyilkossággal. Nem értek egyet egy ilyen döntéssel, bármennyire hazafi is az az ember!
- Az elnök támogatná... - próbálkozott ismét a fehér köpenyes...
- Csakhogy az elnök már nincs köztünk. Minden felelősség az enyém! És TALÁN nekik volt igazuk. Talán hagyni kell a természetet, hogy maga döntsön a jövőről. Egyszer már bebizonyosodott, hogy az eddigi módszerek hibásak. Talán a következő alkalommal jobban csináljuk. Talán az új faj nem követi el ugyanazokat a hibákat...
- Ha nem ismerik a múltjukat, újra megtörténhet... - szólt halkan Maxwell, a technikus.
- Nem tudom. Lehet hogy tényleg megérett az idő egy új, erősebb fajnak. Talán ők képesek lesznek... Nem tudta befejezni a mondatot. Hangja hirtelen elnémult, szemei kidülledtek. Hörögni, fuldokolni kezdett. Vért köpött, előregörnyedt. Rémülten nézett fel Maxwellre, majd a padlóra zuhant. Maxwell szemei elkerekedtek. A tábornoknak csak másodpercei voltak hátra, tudta jól. A vírus beszivárgott a gépterembe is. A technikus rémült arccal suttogott.
- Már itt is? De hogyan... Halálfélelemmel meredt a tábornok immáron halott testére. A rohangáló technikusok megálltak, a termináloknál ülők megfordultak, felálltak, lassan kezdték körbevenni őt és a tábornokot. Letette a testet a földre, letérdelt, lezárta üres szemét. Majd felegyenesedett. Nem! Nem hagyhatta, hogy így legyen vége! Hogy egy halálában meggyengült vénember miatt pusztuljon el minden, amin eddig annyian dolgoztak. Felállt, majd a körülötte összegyűlt technikusok felé fordult. Tekintete határozottságot, elszántságot tükrözött. A végjátékban ismerszik meg az igaz vezető...
- A tábornok úr döntött, mielőtt meghalt! Mindenki térjen vissza a termináljához. Útjára indítjuk a Suttogót!
Megelőzte a pánik kitörését. Mindenki visszatért a terminálokhoz, egy emberként kezdtek dolgozni az egyetlen megmaradt feladaton. Néhány perccel később alacsony, félszeg technikustársa lépett hozzá. Viselkedése nem tükrözte a kezében lévő hatalmat. A program indításához szükséges második ember volt. Nem fecsérelte a drága időt pánikra, vagy siránkozásra. Nem tudott semmit feladatáról, csak hogy ha parancsot kap Maxwelltől - és CSAKIS tőle - ők ketten indítják el a nyakukban lógó kulccsal, bal tenyerükkel, és az indítópult mikrofonjába diktált jelszóval a folyamatot. Ezért lépett most Maxwellhez.
A gépelés hangjai szinte egyszerre hallgattak el. Maxwell terminálján, közvetlenül a nagy képernyő előtt, vörösen villogni kezdett a KÉSZENLÉTBEN felirat. Összenéztek az alacsony technikussal, majd a képernyő melletti panelhez léptek. Egyszerre bedugták és elfordították kulcsaikat, tenyerüket a fekete panelekre helyezték, majd a mikrofonokba bemondták a szükséges szavakat. Ebben a pillanatban következett be a robbanás...

Biztosítás

Amikor a Tornyot átalakították, számos biztonsági funkciót építettek be. Olyanokat is, amelyről csupán a vezérlőteremben tudtak. És volt egy, amelyről csupán az elnök. Hisz' ő rendelte el.
A Torony a tenger aljára fektetett kábelek segítségével kommunikálhatott a szárazföldi állomásokkal. Erre a feladatra nem állt rendelkezésre megfelelő erősítőállomás, nem tudták kiszűrni a megerősödött háttérsugárzást. Azonkívül egyszerűbb volt a már meglévő technológiát használni, mint újat kiépíteni. Az atomcsapások óta egyébként is a nullára redukálódott az internethasználat. Amikor befejezték a Torony átalakítását, beépítettek egy automatikus rendszert, amely a Suttogó művelet beindításakor lépett működésbe. Maga az elnök rendelte el, azt mondta "védelem az árulás ellen". Feladata egyszerű volt. A Suttogó Állomás elpusztítása.
Automatikusan kellett elindulnia, az Állomás reaktorának túlterhelésével, a Suttogó indításakor. Azonban minden program annyira tökéletes, mint létrehozója. Ez a nagy igazság most kis híján a művelet meghiúsulását eredményezte. Maxwell éppen rá akart csapni a gomba alakú nagy piros indítógombra, amikor elérte a forró atomhalál.
A robbanás pontosan egy másodperccel korábban következett be. Hatalmas, forró lánggömb indult útjára. A falak szétporladtak a hatalmas forróságtól és nyomástól. Az emberi testek elpárologtak, a csontok lángra kaptak. Hatalmas robaj kísérte. A reaktor közelében tartózkodó személyzet azonnal megsüketült. Igaz néhány századmásodpercen belül megszűnt a problémájuk. Örökre.
Először a légnyomás, iszonytató erejű vákuum érte el a vezérlőtermet. Aztán jött a lánggömb. Emberfeletti erővel szippantott a középpont felé mindent és mindenkit. Beleértve Maxwellt. Mielőtt a légnyomás és a fali képernyő szilánkjai széttépték testét, realizálta, hogy elbukott. A suttogó művelet sosem fog elindulni. Hiába hazudott, hiába a sok biztosítás, a kódok, hiába szedi össze és gyógyítja meg a háború előtti katonai csúcstechnológia azt a szerencsétlen fanatikus emberroncsot. Az egész egy hatalmas érthetetlen rejtély lesz a jövő felfedezői számára, amikor majd megtalálják az Állomás romjait. Ha megtalálják.
Azonban a fizikát még Ő sem változtathatta meg. Törvényei mindenütt érvényesültek, így az Állomáson is. A mennyezet pedig kérlelhetetlenül összeomlik, ha kirántják alóla a falakat. Megszűnt a processzorokban az elektromos tevékenység, a hatalmas elektromágneses energiahullám kiégette az áramköröket. A leomló mennyezet összeomlott, betemetve mindent, amit még a padló és önmaga között talált. A vezérlőpultot, a technikusok termináloknak csattanó és szétszakadó testét. És az indítópanelt. Az egyetlen dolog, amely védve volt egy ekkora elektromágneses lökéshullám ellen, az indítóáramkör volt. A szétégő processzorok utolsó parancsukat indították útjára.
És az impulzus kérlelhetetlenül és megállíthatatlanul érte el célját.

Lázár

A megfelelő indítójelre elindult egy számláló, láthatatlanul, valahol az immáron zárt rendszer magjában. A számláló - akárcsak a rendszer maga - nem tudta mi történik mintegy százötven-kétszáz méterrel a feje felett. Ha tudta sem érdekelte volna az pusztító atomhalál, mely mindent elemésztett, elpárologtatott, szétolvasztott, vagy elégetett maga körül. Védve volt ellene. Mélyen a tengerfenék alatt, betonba ágyazva. Csendesen, álomtalan álomban tartva várta és élte meg az évek múlását. Míg végül elérkezett a nap, amikor nullára ért. Védence, mellyel egymásra voltak utalva - érte létezett, s Ő létezett a számlálónak köszönhetően - megfelelő állapotba került. Megkezdődhetett az ébresztési fázis. A tartály kiürült, a tárolófolyadékot automata szivattyúk mosták ki belőle, tartalma előbb hatalmas páncélzatba, majd acélkoporsóba került, melyen légtartályok biztosították a felszínre jutást. Végül kinyílt egy zsilip, a kapszula emelkedni kezdett.

Szunnyadó

Elintézték...
Sisakkijelzőjén hirtelen vörös feliratok futottak végig, a rendszer szinonimákat keresett. A találatokat automatikusan kiírta.
Kicsinálták. Leállították. Kiiktatták. Hatástalanították. Elpusztították.
Az utolsó kifejezést törölte. Nem pusztították el. Csak hatástalanították.
Szeme előtt ismét lejátszódnak az események. Plazmalövedékek csapódnak testébe... A páncél felhevül, majd megadja magát a pokoli energia ökle alatt. Hibajelentések futnak végeláthatatlan listában. Köztük a karján található gépágyú egyre sűrűsödő hibáival. Aztán az is puszta kolonccá degradálódik, egy darab hasznavehetetlen fémmé, mely csupán csökkenti túlélési esélyeit. Végül bekövetkezik a végső csapás. Teste kettészakad, páncélja nem bír tovább ellenállni a fizikának, felsőteste néhány métert repülve csapódik a terem acél padlójának. Testében még küzd a túlélési ösztön az Elkerülhetetlennel, mindhiába.
Még látja az idegent kirohanni a teremből. Utolsó emlékképe, ahogy felsőteste megemelkedik, hideg fém feszül páncéljához. Aztán elsötétül minden.
És csend.
Hirtelen fény gyúl szemében. Vörös feliratok villognak a a sisakkijelzőn. Rengeteg a hibaüzenet, egy idő után tudata felhagy a lista böngészésével, üres tekintettel mered a csata végeredményére. És környezetére, a szűk, fekete térre, mely alig néhány centire feszül maszkjától. Érzi amint ismeretlen vegyszerek sodorják álomtalan álomba. Harcol amíg tud, aztán megadja magát.
Nem tudja, mennyi ideig volt öntudatlan. Egyszer csak magához tért. Koromfekete sötétség vette körül. Karjai szinte öntudatlanul emelkedtek, és törték össze szűk koporsója falát. Vakító fény tört be a kétökölnyi nyíláson. Ez további csapásokra ösztökélte. Némi víz folyt be a nyíláson, de nem érdekelte. Mindenáron ki akart jutni fogságából. Az következő ökölcsapás után szabaddá vált felsőteste előtt az út. Kiemelkedett a koporsóból. Felült, majd kimászott belőle. Puha homokba lépett a páncél nehéz talpa. Tengervíz érte a bakancsot, érezte ahogy fel le mozog az orrán. Körülnézett. Tengerpart. Sötétszürke, tépett acéltartály, eddigi lakhelye. Ki tudja mióta.
Mióta is...?
Ez foglalkoztatta igazán. Sisakkijelzője szerint hiába próbált kapcsolatot teremteni az ismert állomásokkal.
NINCS KAPCSOLAT
Ez villogott vörösen látóterében. Aztán valami más, valami eddig ismeretlen vette át helyét.
KAPCSOLÓDÁS SUTTOGÓHOZ
NINCS KAPCSOLAT
SUTTOGÓ NEM ELÉRHETŐ
ELSŐDLEGES DIREKTÍVA: KAPCSOLATTEREMTÉS A SUTTOGÓ RENDSZERREL
SZUBDIREKTÍVA #1: ÖNLOKALIZÁCIÓ
SZUBDIREKTÍVA #2: SUTTOGÓ GYÖKÉRÁLLOMÁS ELINDÍTÁSA, MŰHOLDAS KAPCSOLAT HELYREÁLLÍTÁSA

- Folytatása következik -

dBLOOD