EGY UTOLSÓ KÍVÁNSÁG (Írta: HAMLET)

,,War... War never changes.''

1.
- Két orvosi táska, három rúd dinamit, egy felspécizett rohampuska... - a vén nigger izzadt homlokára tolta napszemüvegét. Felemelte, megvizsgálta a fegyvert. Megmutatta a mellette álló jambósapkás verőlegénynek is, azután hümmögve nézegette tovább a többi holmit. - Egy tucat mikrofúziós cella, egy katonai adóvevő, két doboz harci drog, egy szerszámkészlet és egy ígéret, hogy soha többé nem tolod ide a nyavalyás képedet...
Solomonnal alkudoztam egy félhomályos raktárszobában, a zálogház fölötti második emeleten. Rozzant dohányzóasztalnál ültünk, egymással szemben. Vágni lehetett a füstöt. Régi vadászgép-propeller lógott a plafonról, lassan forgott, és semmit sem segített.

Egy fiatal suhanc szaxofonon játszott, és nem is rosszul. Ha nincsenek azok a piros-fehér bogyók, talán még el is aludtam volna a lágyan hömpölygő jazzmuzsikára. De hála a jetnek, bennem is egy turbina dolgozott, így bőrkabátban is kibírtam a redőnyökön túlról beáramló hőséget.
- Az urnáért cserébe - bólintottam, és elnyomtam a cigarettát. A vén uzsorás elvigyorodott.
- Öröm veled üzletet kötni, idegen.
Kezet ráztunk. Meglepően erős szorítása volt, de ez zavart a legkevésbé. Solomon végig az arcomat fürkészte. Dollárjeles műlencséktől villogó tekintete végül a homlokomat elcsúfító hegen állapodott meg.
- Ez meg mi a bánat, csak nem elkapartál egy redves tetoválást?
Nem engedte el a karomat. Felismerte a jelet.
- A vörös radskorpió...
Rabszolgakereskedők hagyományos klánbélyege. Három évvel ezelőtt varrták fel, mikor beépültem közéjük, hogy megöljem a vezetőjüket, Metzgert. Leszedettem volna, de a broken hill-i zugsebész nem értett az arcplasztikához. Persze ezt csak utólag árulta el, a fejéhez szorított Desert Eagle miatt.
De úgy tűnt, mintha Solomont nem is érdekelné a történetnek ez a része.
- Az ősök szellemére! Van fogalmad arról, hogy fekete testvéreim mennyit szenvedtek rabszolgasorban? Hát persze, hogy nincs, te kis újültetvényes vakondpatkány! - dühödten rántotta el a kezét - A magadfajtákkal nem tárgyalok. Ugrott az üzlet!

Súlyos csönd nehezedett a szobára. Még a szaxofonos fiú is elnémult. Mindenki a vén uzsorást figyelte.
Valaki egyszer beszélt nekem a feketék hányattatott sorsáról. Azt hittem, ez is csak egy mese a sok közül. Legenda, még a háború előtti időkből, amikor a házak az égig értek és a rádiókból éjjel-nappal szólt a rock'n roll.
- Már nem tartozom közéjük. A jelet is leszedettem.
Csak egy megvető horkantás volt a válasz, az urna pedig villámgyorsan eltűnt az asztalról.
Tudtam, hogy csak az időmet vesztegetem. A jambósapkás dromedár az oldalán lógó géppisztolyért nyúlt. Hallottam, ahogy a hátam mögötti ládák közt elbújt bokszosok is sorra kibiztosítják fegyvereiket.
Solomon nagyon berágott. Ő még hitt a mesékben.
- Nyírjátok ki ezt a kurvapecért!
Nem vártam meg, míg szót fogadnak. Felugrottam a süppedős fotelből, és oldalt vetődtem.
Egy ideje már dolgozott bennem a szer. Még földet sem értem, mikor előugrottak a kabátomba rejtett .233-asok. Két dobhártyarepesztő dördülés, és a jambósapkás meláknak elment a kedve a géppisztollyal való játszadozástól. Ujjak nélkül nehéz lett volna neki az ilyesmi.

A ládákon túl is felugattak a revolverek. Mint a vásári mutatványos mérgeskigyója, úgy kellet tekergőznöm a lövedékek elől. Néhány kecsesnek éppen nem mondható ugrással alig egy méternyire kerültem az egyik ablaktól. Csak mikor kivágódott a szemközti vasajtó jöttem rá, hogy ez volt a legjobb választás a részemről, a benyomakodó kerámiapáncélos izomhegyek okozhattak volna némi fájdalmas meglepetést azokkal a hosszú, fűrészfogas lándzsákkal.
Beletúrtam a kabátzsebembe. A volt feleségem mindig azt mondta, olyan vagyok, mint egy utcakölyök, tele van tömve a ruhám mindenféle kacattal. Igaza volt, mint ahogy abban is, hogy a zűrös életem nem igazán tesz jót a kapcsolatunknak.

A füstkapszulák mindenestre most is jól jöttek. Az elsőt rögtön azelőtt dobtam el, hogy keresztülugrottam a redőnyön és a fél centi vastag üvegablakon. Hálát rebegtem a jet feltalálójának, majd gyorsan Amerikának is. A szer éppen a megfelelő pillanatban villantotta az agyamba a korábban látott utcaképet az épület homlokzatával. Azonnal tudtam, merre nyúljak, ha egy emelettel lejjebb meg akarok kapaszkodni a zászlórúdban.
A második füstkapszula a legközelebbi sikátorba való észrevétlen bejutásomat biztosította. Solomon vaskos káromkodása ért egyedül utol.

2.
- A tetőn mindig csak egy fickó van, félóránként jön a váltás. Ennyi idő elég kell hogy legyen a lentiek elintézéséhez. - Egy mesterlövész puska távcsövén keresztül figyeltem a hat sarokkal odébb magasodó zálogházat. A harmadikgenerációs optika a viharvert falak legapróbb repedéseit is megmutatta. Jó kezekben egy ilyen fegyverrel még a légy szájából is kilőhető a szivar.
Estefelé járt, nem sokkal alkonyat után. Ketten támasztottuk a hotelszoba erkélyét, már második napja. A többiek hamarabb feladták, odabent kerestek menedéket a forróság elől. Újabb nap - újabb löket a jetből, hogy az agy pöröghessen, mint a hefeszek hajtóműve. Nem kellett megválnom a páncélkabáttól, sem az alatta lapuló játékszerektől, a jet simán belőtte nekem az optimális testhőmérsékletet.
- Bőven elég lesz - vigyorgott Cassidy a fejkendője alól, melyre halványfehér mintákat rajzolt a sós verejték - Ezek a fiúk értik a dolgukat.
Ebben bíztam én is. A Salvatore-klán fegyverkereskedelemből élt, közülük kerültek ki a rozsdaövezet legtökösebb pisztolyhősei. A mesztic Cassidy és az emberei persze csak oldalági leszármazottjai voltak a hírhedt családnak, de még így is egy viszonylag jól felszerelt zsoldoscsapatnak számítottak, akik először lőnek, aztán meg nem kérdeznek semmit.

A csóró Lenny megérte a pénzét. Elvezetett a Salvatore-fiúkhoz, és útközben még mesélt is róluk ezt-azt. Solomonnal például nekik is akadt egy kis elintéznivalójuk.
A vén uzsorás csak nemrég ugrott a szálkereszt közepére, de úgy, hogy egyenesen megfejelte a célzófényt. Pár napja derült ki, hogy a zálogház hátsó termeiben pont az a fegyverszállítmány várta a déli karavánok érkezését, amit hetekkel ezelőtt loptak el a Salvatore-ok egyik szuperbiztosnak hitt raktárából.
Hamar megállapodtam Cassidyvel. Ő és az emberei biztosítják a tűzerőt, én pedig megmutatom, mit tudnak a VaultTech csodamasinái.
- A kéziszkennerrel boldogultál?
- Mindent úgy csináltam, ahogy mondtad, hombre. Nagy gombot benyomni, kis pöcköt fölkattintani, megvárni amíg zölddel kirajzolja a falakat, pirossal a niggereket, aztán gyorsan lekapcsolni, mert ez a vacak úgy zabálja az áramot, mint kóbor mutáns az eltévedt kisfiúkat - Cassidy felém nyújtotta az ormótlan hajszárítót formázó, kincset érő műszert. Kipattintottam a rózsaszín képernyőt, majd megrángattam egy-két kiálló vezetéket a masina oldalán, de a zölden vibráló kép semmivel sem lett élesebb.
- Nem vett észre senki, ugye?
- Csak egy koszos macska, de azt elhajtottam - Cassidy úgy vigyorgott, mint akinek a határérték feletti háttérsugárzástól tényleg fülig ér a szája - Viszont a zálogház környékén az összes csöves a niggák zsebében van. Egy kis apróért cserébe bármikor hajlandóak zörögni a hátsó ajtón, ha bajt szimatolnak.
- Velük nem lesz gond. Ismerem a fajtájukat, mire ott leszünk, már járni sem fognak tudni a sok piától, nemhogy beszélni - ráböktem a képernyőre - Itt megyünk be. A pincelejáró emitt van. A kulcsokat valószínűleg Solomon őrzi a sámánszéfjében. Odáig viszont nem lesz könnyű eljutni.
- Nem is kell. Máshogy is lejuthatunk a pincébe.
- Álkulcsok és kódtörők, mi? - vigyorogtam. Ezeket a lapokat nekem osztották.
- Ja. De leginkább egy fasza kevlársisak, hogy ha robban a zár, a repeszek ne lyuggassák ki a koponyámat.
- Eddig tiszta sor. Vannak mikroadóvevőink?
Cassidy megvonta a vállát.
- Viccelsz? Ilyesmi technikát legfeljebb az Acéltesóknál találsz! Nekünk marad a hagyományos módszer. Kézjelek, madárhangok, tudod...
- Remek...- Pont ettől tartottam. Mikroadóvevő nélkül nem távolodhatok el nagyon a többiektől. Azaz korántsem biztos, hogy lesz elég időm magánakciókra. - Tehát minden a helyszínen dől el.
- Mint mindig.

Ebben maradtunk.
Kivártatva motoszkálás hallatszódott a hátunk mögül. Barcus, a száznegyven kilós háborús veterán préselte át magát az erkélyajtón. Meglepően csöndesen.
- Mikor kezdjük az akciót? - recsegte. A bal szemöldöke idegesen rángatózott, azt beszélték, egy régi fejlövés miatt, ami azon túl, hogy ezt tette vele, kifejezetten jót tett az agyi vérellátásának.
Elraktam a pisztolyforma kéziszkennert, és megmarkoltam a kölcsönkapott mesterlövész puskát. A hirtelen beálló sötétséget az optika azonnal kiegyenlítette, fekete-fehérben nézhettem végig, hogyan zajlik az őrségváltás a zálogház tetején. Az új fiú nem sokáig állt vigyázban, az első adandó alkalommal leült a szellőző tövébe, hogy letámasztva rohampuskáját rágyújtson egy cigarettára.
Kiváló célpontot nyújtott, és nem is bukott előre a fejlövéstől. Elvigyorodtam.
- Most.

3.
Csupán négyen jöttek velem a zegzugos mellékutcákon át Solomon házához, de a Cassidyhez hasonló önjáró lövegekből ennyi is bőven elegendő volt. Hangtalanul közelítettük meg a hátsó bejáratot. A fiúk tényleg értették a dolgukat. Összeszokott csapatként mozdultak, a szemeteskonténerek takarásában ketten az épület távolabbi végére szegezték a puskáikat, Cassidy és Barcus pedig arra ügyelt, nehogy a hátunk mögé kerülhessen valaki.
Az agyonfirkált fal mellett, egy halványan pislákoló neonreklám alatt két rongyos alak pusmogott. Nekem kellett elintézni őket.
Félig telt whiskysüveget lóbálva léptem elő a konténerek mögül. A két rosszéletű arca látványosan kivirult, mikor meglátták, mi van nálam. Annak a fején törtem szét, amelyik először nyúlt érte, a másik torkán az üvegnyak élével vágtam fel az ütőeret.

Egy kősivatag közepén emelt város sikátora rendelkezik azzal a nagy előnnyel, hogy mohó vámpírként szívja magába az összes kiontott vért. Saját köpönyegüket borítottam a két ernyedt testre, így már semmivel sem különböztek a környéken összegyűlt szemétkupacoktól.
Cassidy villámgyorsan mellettem termett, és kéttenyérnyi bozótvágójával elnyeste a neonreklámba futó külső vezetéket. Sötétség borult a sikátorra.
Felszíjaztam az éjjellátót, és nekiestem a zárnak. Az első drótot rögtön beletörtem, de a második menetet már nem bírta a kicsike. A kopott, zöldre mázolt ajtó egyetlen hang nélkül tárult fel előttünk.
Messze nem udvariasságból engedtem előre a többieket. Valami hátsó raktárfélében voltunk, igazi étel szaga terjengett a levegőben. Az infra pillanatok alatt alkalmazkodott a benti fényviszonyokhoz, mégis, mire igazán körül tudtam nézni, már két kiontott belű jazzbuzi csúfította el az összképet. Még láttam, ahogy az egyik Salvatore-kölyök két karcsú pengét csúsztat vissza a töltényöve mögé, aztán gyorsan felzárkóztam Barcus másfél mázsája mögé.

Cassidy egyszerűen feltépte a konyhába nyíló ajtót, és azonnal tüzet nyitott. A szakácsot már az első rövid sorozattal felkente a hűtő oldalára, de ki tudja miért, egy másodikat is bele eresztett a hangcsökkentett Jackhammerből. Barcus egy tál gyíkpörkölttel, a késes kölyök a jégbe hűtött Gamma sörökkel szemezett, így másodikként követtem Cassidyt a konyha távolabbi végéből nyíló folyosóra.

Alig tudtam tartani a lépést, azok ketten elöl tank módjára törtettek előre oda, ahol a pincelejárót sejtették. Persze nem csak a fejkendős mesztic tudta kívülről a ház alaprajzát. Kedvem támadt nekem is körülnézni egy kicsit.
Egy zálogházban rendnek kell lennie, ezt hajtogattam, amíg felosontam a legközelebb eső lépcsőn a következő szintre. Kisebb vagyont érő felszerelést hagytam itt Solomonnak, mikor úgy döntöttem, nem kérek többet a társaságából. Többek között azt a katonai rádiót is, aminek a párja egy ideje már nagyon nyomta az oldalamat.
Mint náthás patkány a sajtot rejtő labirintusban, úgy kóvályogtam egy ideig ide-oda a fülemhez tapasztott adó-vevővel, villámgyorsan igyekeztem bemérni, merről jön legerősebben a másik ketyere permanens alapsípolása. Útközben mindössze kétszer botlottam álmos testőrökbe, a Gauss-puskám hat golyóval, és az ezzel járó csöndes morranással búcsúztatta őket. Az egyik bokszos a Pistol&Pussy legfrissebb számát bújta, a földre esett magazin ragacsos lapjain a túlsminkelt divatnomád aktmodell akkora plazmapisztollyal játszadozott, mint az alkarom.

Két szobával és egy folyosóval odébb a monoton statikus zörej egyszerre polkába csapott át. A kéziszkenner zöld foltjai szerint éppen ott álltam, ahol két nappal korábban próbáltam kicsalni Solomontól az urnát, csak egy szinttel lejjebb. A másodikra való feljutással nem volt gond, pontosan tudtam, merre kell mennem, hogy elkerüljem a vén uzsorás legéberebb ajtónállóit.
A felszerelésem legjava ugyanabban az időzáras szekrényben lapult. Nem volt ugyan gyerekjáték feltörni, de hamarabb sikerült, mintsem reméltem. Az urnát viszont már nem volt ilyen könnyű megtalálni, az a gennygóc úrinigger egyszerűen behajította a legértéktelenebb kacatok közé, a legalsó polcra.
- Megtaláltad, amit kerestél, nomád?
Barcus lépett be az ajtón, a jobbjában tartott kéziágyú apró, piros pöttyöt rajzolt a szívem fölé.
- Vagy csak a niggert jöttél felébreszteni, hogy személyesen rúghasson seggbe minket odalent a pincében?
Barcus meghülyült. Az asztaltól szerencsére nem láthatta, hogy csak egy apró mozdulat, és a kezemben a kibiztosított Gauss, a jet pedig jóval gyorsabbá tett akármelyikőjüknél.
- Megvesztél, cimbora? - próbáltam lehűteni - miért akarnám rátok uszítani ezt a vén barmot, mikor engem is koporsóban akar látni?
- Így van hombre, állj le a hülyeségeddel! - Cassidy állt az ajtóban, és a Barcus tarkójához szorított Magnummal adott nyomatékot a szavainak - Nomádfiú a barátunk. Haver srác, érted?
- Akkor miért nem a többiekkel van odalent a pincében?

A mesztic zsoldos rókaképén kósza árny suhant át. Barcus folytatta, egyfolytában rángatózó szemöldöke nem sok jót ígért.
- Mert végig a niggerekkel volt, főnök. Elcsalt minket ide, mert máshogy soha nem tudtak volna leszámolni velünk. Lefogadom, hogy a fegyverszállítmányt is ő rabolta el, különben honnan tudhatott volna róla.
- Mille diables! Van némi igazság abban, amit mond - Cassidy rövid töprengés után rám fogta a pisztolyát. - De senki sem verhet át büntetlenül egy Salvatore-t. Mi utolsó kívánságod, amigo mio? - Húszdolláros vigyor villantott felém. Bár ne tette volna.
Ha valaki egyszer rákattant a jetre, nem sokat tököl egy ilyen helyzetben. Bár erős volt bennem a késztetés, hogy az okoskodó Barcust puffantsam le, végül Cassidyt küldtem át a másvilágra. Neki jusson a viszonylag fájdalommentes halál.
Az ablakot a niggerek természetesen újraüvegezték, de ha egy menekülési útvonal egyszer már bevált, akkor miért ne használhatná többször az ember?
Jól kalkuláltam. Az emeleti raktár egyetlen lövés hangját is jócskán felerősítette. Barcus vad ámokfutására, amelyet azalatt rendezett, amíg az ablakhoz hátráltam, akkor is berontottak volna Solomon kerámiapáncélos martalócai, ha nem lövöm keresztül egy sorozattal Cassidy után a szobájuk ajtaját is.
A szemem sarkából még láthattam, milyen az, ha valakit meglepnek egy monoszálas lándzsával. A jet pedig örökre beleégette a képet az agyamba.

4.
A sárkányszárnyas, rozsdamarta Chevrolet fáradhatatlanul falta a kilométereket. Ami persze nem csoda, ha egy nyolchengeres oldtimer mélyén egy kisebbfajta atomreaktor duruzsol. A két Salvatore-kölyök tiszteletére szívtam el az utolsó szál cigarettáimat, de hogy megúszták-e élve, cseppet sem érdekelt.
Lassan elmaradt mögöttem a kősivatag szívében felhúzott kereskedőváros utolsó fénye is, egy kicsit visszavehettem a tempóból.

Szerencsére jó ideig nem visz az utam ismét ide, bőven elég volt az a három év, amit az urna keresésével töltöttem el errefelé. Alig hinné az ember, de ez alatt az idő alatt amilyen kicsi volt ez a fehér szelence, olyan sok helyen megfordult. Sötét és szövevényes üzletek tárgyát képezte, de a legtöbb tudálékos kereskedő anélkül alkudozott rá, hogy tisztában lett volna vele, ez nem csak egy egyszerű tárgy, erős mágikus kisugárzással.
Ez óvta a valaha élt leghatalmasabb arroyo-i ifjúsámán földi maradványait.
A láthatáron lassan kibontakozott a porfelhőből a Sziklás-hegység hosszan elnyúló gerince. Az energiaszint még bőven a zöld sávban volt, az országúti oroszlán még kétszer ekkora utat is bírt volna. Lepillantottam a mellettem lévő ülésre, és végigsimítottam az odaszíjazott urnán.
- Hamarosan teljesül, amit annyira szerettél volna, Nagor testvér. Látni fogod az óceánt.

HAMLET

A novellafolyam következő része:
John Smiley legendája

Az írás először az rpg.hu oldalon jelent meg.