Politikai életrajz Garami Ernő (1876–1935) az 1918 előtti Magyarország szociáldemokráciájának mérvadó politikusa, teoretikusa, tényleges vezetője volt. A méltatlanul elfelejtett, agyonhallgatott vagy leginkább elmarasztalt politikus neve, bár gyakran szerepel a szakmunkákban, de összefoglaló mű eddig nem készült róla, s írásait sem gyűjtötték össze. 1922-ben, külföldön kiadott memoárja Magyarországon először csak 1989 végén jelenhetett meg reprint kiadásban. Garami Ernő olyan szociáldemokrata tömegpárt megteremtésén fáradozott valójában, amely a magyarországi polgári demokratikus rendszer fő támasza s egyben továbbfejlesztője lehet, s az általános választójogra épűlő polgári demokrácia élharcosának számított, bár soha nem került a parlamenti képviselők sorába. Kérlelhetetlen ellenfele volt minden tekintélyuralmi rendszernek, legyen az bármilyen előjelű és színezetű. A reformok, a kompromissziumok embere egyben a nagy tömegmegmozdulások híve és kimunkálója is volt, és mindig szívesen tárgyalt a "túloldal" vezetőivel is. | ||
Az ország modernizációját
az európai egységesülésben, a regionális
konföderációban, a szomszédos országokkal
való megbékélésben vélte megvalósíthatónak.
1919 tragikus márciusában Garami nemcsak miniszteri posztjától
vált meg, hanem a proletárdiktatúrával is szembefordult.
Önkéntes emigrációba vonult, majd augusztustól
újra itthon fáradozott kétségbeesetten azon,
hogy minél több megmaradjon 1918 demokráciájából.
A fehérterror elől 1919 késő őszén
Bécsbe menekült, s tíz évig tartó emgirációs
munkásságának homlokterében mindvégig
a magyar demokrácia és a modern európai gondolat állt.
Hazatérése után – bár az 1930. szeptember 1-jei
tömegtüntetés nélküle elképzelhetetlen
lett volna – nem találta meg helyét a pártban, szembefordult
az SZDP vezetőségének politikájával,
és az 1931–1934 közötti, immáron harmadik emigrációban
teljesen egyedül maradt. A vezérkedési hajlammal nem rendelkező, a szónoklat helyett az írást választó, a két évtizeden át a Népszavát irányító Garami viharos politikai pályáját a szerző monográfiájában a szociáldemokrácia és a teljes kor történetének egészébe ágyazva, hatalmas forrásanyag megmozgatásával mutatja be. Hősének személyiségét a közölt archív fotóanyag is igyekszik közelebb hozni az olvasókhoz. |