Gratuláció és javaslatok a kormányra kerülő sorozásellenes pártoknak


HEL közlemény  2002.04.25.


A HEL levélben gratulált Medgyessy Péter miniszterelnök-jelöltnek, Kovács László és Kuncze Gábor pártelnököknek a választásokon elért sikerhez. A levélben hangsúlyoztuk: nagy reményekkel tekintünk az új kormány ténykedése elé. Számítunk rá, hogy ez a kormány lesz az, amelyik eltörli hazánkban a hadkötelezettséget.

Arra is számítunk, hogy az új kormány figyelembe veszi az igazi civil szféra javaslatait. A HEL az alábbi mellékletben olvasható javaslatokat juttatta el a levél címzettjeihez.

Ötletek, javaslatok:

A HEL a hadkötelezettség mielőbbi eltörlését szorgalmazza. Azt hisszük: e cél igen rövid időn belül elérhető. Az alábbi ötletek, javaslatok a HEL egyes irányzatainak szempontjait tükrözik, inkább gesztusértékűek, és kizárólag a - reményeink szerint rövid - átmeneti időszakra vonatkoznak. Megvalósításuk nem igényel különösebb előkészületeket, többletkiadást, sőt egyik-másik még megtakarítással is járna. Másrészről e javaslatok a folyamat gyorsítását szolgálnák, és sok hadköteles máris érzékelhetné a számára kedvező hatásokat.

1. Az új parlament haladéktalanul hozzon egy elvi határozatot arról, hogy az önkéntes haderőre való áttérés ebben a ciklusban befejeződik! Ez a határozat igen széles tömegtámogatást élvezne és megszüntetné az eddigi homályt, kétértelműségeket.

2. A szerződéses katonák toborzásánál ne legyen előfeltétel a sorkatonai szolgálat letöltése. Egy ilyen intézkedés segíthetné a szerződéses állomány színvonal-emelkedését, másrészt a létszám gyors feltöltését.

3. Vizsgálják meg a közelmúltban hozott HM-EüM közös rendeletet a sorozás szigorításáról! Olyan vélemények futottak be hozzánk, hogy e rendelet jogi és katonai szempontból aggályos, alkalmazása pedig többletkiadással járt.

4. Csökkentsék a sorozással, polgári szolgálatos kérelmek elbírálásával foglalkozó szervek feladatkörét és költségvetését!

5. A polgári szolgálatot lelkiismereti okból kérelmezőktől ne követeljenek meg részletes indoklást! Így a kérelmek elbírálása sokkal egyszerűbb és egyúttal tisztább lenne.

6. Szereljék le azokat a sorkatonákat, akiknek van gyermekük! - Ez családbarát lépés lenne.

Farkas Henrik ügyvezető
Bródy János ügyvivő

********
Küldi: Farkas Henrik  3856788, 4631450


BACK