HEL sajtószemle 2004 december

1201

www.honvedelem.hu
Juhász Ferenc cáfolta Orbán Viktort   - 2004-12-01
http://www.honvedelem.hu/cikk.php?cikk=18438&next=
Orbán Viktornak a sorkatonaság eltörlésével kapcsolatos valótlan állítását cáfolta a Parlamentben december 1-jén tartott sajtótájékoztatón Juhász Ferenc honvédelmi miniszter és Újhelyi István, az MSZP médiapolitikusa. "A napokban Orbán Viktor, a Fidesz elnöke levelet küldött az ifjú választókhoz, amelyben többek közt az a valótlan állítás is szerepel, hogy a Fidesz már 2000-ben kezdeményezte a sorkatonaság eltörlését, és ezt ebben az évben az ő közreműködésükkel végre sikerült is a parlamenttel elfogadtatni” - közölte a sajtótájékoztatón Újhelyi István.
Juhász Ferenc a levélben szereplő valótlan állításra reagálva elmondta, hogy Orbán Viktor, a Fidesz elnöke nemhogy 2000-ben, hanem még 2001-ben sem kezdeményezte a sorkatonaság eltörlését. 2001. március 1-jén a honvédség feladatszabó értekezletén például kijelentette: "Minden fiatalnak be kell vonulnia katonai szolgálatra és kiképzést, valamint bizonyos mértékű lelki felkészítést is kapnia kell. Akik nem tettek katonai esküt, azokra az ember egy kicsit másképpen tekint, mint azokra, akik ezt az életre szóló kötelezettséget vállalták.”
Juhász Ferenc ezután felsorolta, hogy 2004-ben a Fidesz képviselői a négypárti egyeztetéseken, majd a parlamenti vitában milyen módon próbálták megakadályozni a sorkatonaság eltörlését, s végül azért járultak hozzá, mert a közvélemény ezzel kapcsolatban ellenük fordult.

1202
(MTV - Híradó, 2004.12.22 13:15:09)   http://www.hirado.hu/cikk.php?id=13914
Csehországban is megszűnt a sorkatonaság
2004. december 22. 12:56
        A polgári szolgálatosok hiányoznak az intézményekből
Leszerelt az utolsó cseh sorkatona és polgári szolgálatos, s ezzel Csehországban is megszűnt a sorkatonaság. A cseh hadseregben ezentúl csak a hivatásos, illetve szerződéses katonák és polgári személyek teljesítenek szolgálatot.
Az utolsó leszerelő sorkatonák a dél-csehországi strakonicei rakétaegységnél szerdán kora reggel Karel Kühnl védelmi miniszternek adtak jelentést, majd miután átvették az "utolsó sorkatona" igazolást elhagyták a kaszárnyát. Ugyancsak kora reggel távoztak munkahelyükről az utolsó polgári szolgálatosok is, akik többnyire az egészségügyben és különböző szociális intézményekben dolgoztak ingyen. Helyettesítésük az adott intézményekben komoly gondot jelent.
A cseh hadseregnek a jövő évtől kezdve csak hivatásos katonái, illetve önkéntes aktív tartalékosai lesznek. A hatályos törvény szerint sorkatonák behívására a jövőben már csak az állam veszélyeztetettsége, vagy háború esetén kerülhet sor.
A cseh hivatásos hadsereg tervezett létszáma 35 ezer fő. Ebből 26 200 lenne a katona, míg 8800 civil alkalmazott. Jelenleg 44 ezer fős a cseh hadsereg, s ebből 20 ezer a hivatásos katona. Az 1989-es rendszerváltás idején az akkori Csehszlovák Néphadseregnek 200 ezer katonája volt.
A polgári szolgálatot a fegyveres sorkatonaság helyett az utóbbi években mintegy 35 ezer fiatal választotta. Az idén azonban már csak mintegy 7000 személy volt polgári szolgálatban.
Magyarországon november 3-án szereltek le az utolsó sorkatonák.
hirado.hu/MTI

*********
Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája - HEL   -    Sajtószemle

Ez az oldal a Soros Alapítvány támogatásával olvasható az Interneten.