HEL sajtószemle 2004 október

1003
uno.hu   http://www.uno.hu/news/story/136160
Zuschlag határozott állásfoglalást kér a Fidesztől a sorkatonaság kérdésében

2004.10.03. 12:22


Zuschlag János, a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták elnökhelyettese kifogásolja, hogy a Fiatal Demokraták Szövetsége - Magyar Polgári Szövetség képviselői és szószólói az elmúlt hónapokban nem foglaltak egyértelműen állást a sorkatonaság kérdését illetően, s politikai trükközésük újabb állomásaként megkíséreltek olyan álláspontot képviselni, ami semmilyen konkrétumot nem tartalmaz.

Zuschlag szerint viszont sürgető lenne ezt megtenni, mivel a Magyar Köztársaság Országgyűlése jövő héten tűzi napirendjére a sorkatonaság megszüntetéséhez szükséges alkotmány-, és törvénymódosítás tárgyalását. Az elnökhelyettes közleményében megemlíti, hogy a szociáldemokraták számtalanszor megkísérelték felhívni Orbán Viktor pártjának figyelmét arra, hogy a Köztársaság felelős képviselőiként, parlamenti pártként nem képviselhetnek ilyen álságosan üres álláspontot, de mára világossá vált, hogy kísérletük zátonyra futott. Ezért a Fiatal Baloldal-Ifjú Szocialisták és a Magyar Szocialista Párt képviseletében levélben fordultak a nagyobbik ellenzéki párt parlamenti frakciójához, hogy hétfőn támogassák a benyújtott törvénymódosítást, támogassák Magyarország akaratát, a sorkatonaság megszüntetését.
(MobilPress)

1005
Megkezdődött a honvédelmi törvény vitája
2004.10.05 09:48

Békeidőben nem lesz a sorkötelezettség. Sorkatonát csakis akkor lehet behívni, ha az országot katonai támadás fenyegeti. Ezzel mind a kormánypártok mind az ellenzékiek is egyetértenek, csak abban van vita, hogy kinek a hatásköre legyen az úgynevezett minősített időszakot elrendelni. A kormány álláspontja szerint a parlament kétharmados többségű egyetértése kellene sorkatonák ismételt behívásához, az ellenzék ezt a kormány hatáskörbeébe utalná.

Keleti György a szocialisták vezérszónoka ez utóbbi javaslatról ezt mondta:

- Ez a megoldás bizonytalanná, hiteltelenné tenné a hadkötelezettség megszüntetését, mivel magában hordozza a bármikori visszaállíthatóság lehetőségét.

Kijelentette: a kormányoldal által javasolt alkotmánymódosítás, illetve az új honvédelmi törvény garantálja, hogy csak indokolt, valóban rendkívüli esetben hívjanak be sorkatonákat.

Az ellenzék úgy véli, javaslatuk azt garantálja, hogy rendkívüli helyzetben gyorsan tudjon dönteni a kormány. Simicskó István fideszes vezérszónok szerint nincs példa a hadkötelezettség teljes intézményrendszerének eltörlésére Európában. A kormány javaslata nehézkes, ráadásul nagy tapasztalatú, több évet szolgált katonák sem lennének azonnal mozgósíthatók, ha baj van, már amennyiben ahhoz az Országgyűlés kétharmadának felhatalmazása lenne szükséges.

- Úgy látom, hogy a kormány alkotmánymódosító javaslata nem erősíti Magyarország biztonságát, sőt baj esetén döntésképtelen helyzetbe hozhatja az országot � vélekedett Simicskó István.

A Fidesz azt is javasolja, nemzetőrség létrehozásával vagy másképp tegyék lehetővé, hogy a sorkötelezettség megszűnése után is vállalhassanak kiképzést önkéntesen olyan állampolgárok, akik nem főállású katonák. A kormány viszont egy úgynevezett megelőző védelmi helyzet bevezetését javasolja a rendkívüli állapot előtt, hogy kiképezhessék a hadköteleseket.

A törvénytervezetben szerepel az is, hogy a rendkívüli helyzetben visszaállítható hadkötelezettség felső korhatára negyven év lenne a mostani ötven helyett. A szolgálat ideje a tervek szerint megelőző védelmi helyzetben legfeljebb egy év. A sorköteles korúaknak továbbra is be kellene jelenteniük adataik megváltozását, viszont megjelenési, illetve tájékoztatási kötelezettségük csak külön felszólításra lenne.

Mivel a törvény-, illetve az alkotmánymódosítás elfogadásához kétharmados többség kell, szükség lenne a két oldal kompromisszumkötésére, ennek esélye azonban a mostani vita alapján még nem látszik. Mindettől függetlenül azonban érvényben van az a miniszteri rendelet, amely szünetelteti a sorkötelezettséget.
 

1006
Klub Rádió
http://www.klubradio.hu/cikk.php?id=16&cid=5101

Az amerikai képviselőház leszavazta a kötelező katonai szolgálatot célzó javaslatot  - 07:56
A Charles Rangel demokrata párti képviselő által benyújtott javaslat szerint minden amerikainak, férfiaknak és nőknek egyaránt kétéves katonai szolgálatot kellene teljesítenie 18 és 26 év között. Az indítványt azonban csaknem egyhangúlag, 402-2 arányban elvetették a honatyák.
A képviselőház republikánus vezetésű fegyveres erők bizottsága azzal a bevallott szándékkal határozott a javaslat megvitatásáról, hogy négy héttel az elnök- és törvényhozási választások előtt, kivegye ezt a témát a választási kampányból. Az amerikai katonák iraki gondjainak szaporodásával, a Pentagon egyes intézkedéseivel, amelyekkel meghosszabbították a tartalékosok mozgósíthatóságát, lábra kaptak olyan híresztelések, hogy visszaállíthatják az Egyesült Államokban a sorozás intézményét. Howard Dean, volt demokrata párti elnökjelölt azzal vádolta a Bush-kormányzatot, hogy ilyen lépésre készül, és ellene foglalt állást John Kerry demokrata párti elnökjelölt is. A döntést maga George Bush elnök is üdvözölte. "Azt akarom, hogy minden amerikai megértse: amíg én vagyok az elnök, nem lesz sorozás" - állt a fehér házi közleményben. Jelenleg csupán katonai összeíráson kell részt venniük az amerikaiaknak. A II. világháború után megszüntetett sorkötelezettséget csak a vietnami háború idején állították vissza, de 1973-ban, a Vietnamban harcoló egységek hazahívása után ismét eltörölték.

*********
Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája - HEL   -    Sajtószemle
Erőszakellenes Oldalak           Kéziratok, újságcikkek (Farkas Henrik)

Ez az oldal a Soros Alapítvány támogatásával olvasható az Interneten.