HEL sajtószemle 2004 július


0701
(mtv: Nap-kelte, 2004. július 1., csütörtök)
Rogán Antal…

…a Fidesz frakcióvezető-helyettese a vendégünk, jó reggelt kívánok! Képviselő úr, a Fidesz azt javasolja, hogy a miniszterelnök számoljon be arról, hogy milyen a költséghatékonysága – ha jól értem – az iraki részvételnek. Tehát tegnap Önök elmondták, hogy azt hiszem 13 milliárd forintba került ez idáig.
Rogán Antal: Kicsit többe.
- Többe?
- Összesen 16 milliárd forint az iraki szerepvállalás eddigi költsége és a kormány azt a tájékoztatást adta még valamivel korábban a honvédelmi bizottság egyik ülésén, hogy amíg kint vannak a csapatok, addig mindig, minden hónapban havi 1 milliárd forintot jelent. Tehát hogy ha mondjuk december 31-vel valóban lejárna a mandátum és a kormány nem próbálja meghosszabbítani a csapatok kint létét, hanem hazajönnek Irakból, abban az esetben összesen 22 milliárd forintot költöttünk el arra, hogy egy magyar kontingens kint tartózkodott Irakban és részt vett az iraki-amerikai misszióban.
- Ez egy gazdasági vállalkozás…
- Nem gazdasági vállalkozás, csak nem mi érveltünk így. Tehát egy évvel ezelőtt, amikor mi a fenntartásainkat hangoztattuk, akkor nem egy alkalommal elmondtam, én tegnap a sajtótájékoztatón még a listát is előszedtem, az újságíróknak odaadtam, Kovács László, külügyminiszterként, meg Medgyessy Péter is miniszterelnökként, hogy többek között azért is szükség van a magyar csapatok kinti jelenlétére, mert csak így vehetnek részt majd az iraki újjáépítésben magyar vállalkozások. Sőt, a kormány odáig is elment, hogy letett egy listát az asztalra arról, hogy hát ők 19 vállalatot tartanak erre alkalmasnak, ezekért lobbizni fognak Amerikában. Most az én legjobb tudomásom szerint ez eddig még senki nem cáfolta, egyetlenegy magyar vállalat nem vesz részt az iraki újjáépítési programban, semmilyen formában. Ez azért eléggé elgondolkodtató.
- Én azt gondolom, hogy ennek is megvan a maga előnye, hogy nem vesz részt egy sem, mert az a halottak számát gyarapítaná azt hiszem, ha részt vennénk.
- Hát nézze, most úgy néz ki a helyzet, hogy a magyar előfizetőknek ez tömérdek pénzébe kerül. Az az igazság, hogy ha az iraki meg az afganisztáni missziót megspóroltuk volna, abban az esetben jóval előrébb járnánk a sorkötelezettség megszűntetése és a professzionális hadsereg létrehozása terén, mert az pénzbe kerül, ugye nem véletlenül nem vezették be eddig, mert a professzionális hadsereghez, a hivatásos katonákhoz lényegesen több pénz kell, ők fizetést kapnak, ellentétben a sorkatonákkal, legalábbis lényegesen magasabb fizetést. Vannak állandó költségeik, ezeket össze kell hozni valahogy a honvédelmi tárcának.

0703
http://www.hirtv.hu/modules.php?op=modload&name=News&file=article&sid=24851&mode=thread&order=0&thold=0
Zuschlag rég megválaszolt kérdése - A Fidesz támogatja a sorkatonaság megszüntetését

2004. júl. 03., 17:27

A honvédelmi miniszter szerint a kormány megteremtette a sorkatonai szolgálat megszüntetésének feltételeit, ám ennek bevezetését a fidesz akadályozza. Simicskó István, a honvédelmi bizottság fideszes alelnöke azonban hangsúlyozta: pártja elkötelezett híve a hivatásos hadsereg megteremtésének.

Van aki elfogadta és van aki nem a fehér szalagot annak jeleként, hogy támogatja a sorkatoni szolgálat megszüntetését. A Fiatal Baloldal aktivistái néhányszor nem értették a polgárok álláspontját, akárcsak a parlamenti pártok képviselői egymásét. Juhász Ferenc honvédelmi miniszter nyomatékosan megkérte a Fidesz vezetőit: foglaljanak állást: támogatják vagy sem a sorkatonaság megszüntetést.

Juhász Ferenc elmondta: "Akarja-e, hogy kényszersorozáson vegyenek részt vagy pedig más, értelmes dolgot végezzenek. Ez a nagy kérdés, amelyre minden politikai pártnak választ kell adnia és azt a biztosítékot is adnia kell, hogy ha ne adj isten ő kerül kormányra akkor nem állítja vissza a sorkatonai szolgálati intézményt."

Zuschlag János állítása szerint a Fidesz képviselői mondvacsinált indokokkal megpróbálják megakadályozni a nagy társadalmi támogatottságot élvező hivatásos hadsereg felállítását.

Zuschlag János úgy fogalmazott: " felszólítjuk a Fidesz elnökségét, hogy hivatalosan foglaljon állást: támogatják vagy nem támogatják a sorkötelezettség megszüntetését, ne állítson feltételeket, ne állítson indokokat, hogy miért nem."

A Fidesz képviselői nem értik, hogy miután a kérdésben folytatott négypárti egyeztetésen többször kifejtették álláspontjukat, mit is várnak tőlük a szocialisták.

Simicskó István a Honvédelmi Bizottság fideszes alelnök elmondta:  "A Fidesz támogatja a sorkatonai szolgálat megszüntetését ezt már vagy ötvenszer elmonduk. Nem értem, hogy miért kell újra és újra rákérdezni, hogy vajon mi a Fidesz álláspontja. Úgy tűnik, hogy kampányolnak az MSZP-s és az SZDSZ-es politikusok ezzel az üggyel is. Nem tartom helyesnek és korrektnek, mert a négypárti egyeztetéseken mindenkinek van módja és lehetősége kifejteni a véleményét."

Simicskó István kitért arra is, hogy míg az Orbán-kormány laktanyakorszerűsítéssel és illetményemeléssel igyekezett vonzóbbá tenni a hivatásos katonai szolgálatot a fiatalok számára, addig a Medgyessy-kabinet eddig csak újabb megszorító intézkedésket hozott.

0703
Politikafórum    http://www.politikaforum.hu/index.phtml?oldaltyp=hir&ccid=10041318
Fidesz: nem a sorkötelezettség eltörlése a kérdés  2004.07.03 16:28

A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták felszólítja a Fidesz elnökségét, hivatalosan foglaljon állást: támogatja-e, vagy sem a sorkötelezettség megszüntetését - közölte Zuschlag János, a Fibisz elnökhelyettese.

A Fidesz szerint nem a sorkötelezettség megszüntetésében eltérő a két párt álláspontja, hanem abban: szükség esetén az újbóli kényszersorozásról a kormány döntsön, vagy a parlament kétharmados többséggel.

A Fidesz országgyűlési frakciójának biztonságpolitikai műhelyéít vezető Simicskó István szerint sajnálatos, hogy az MSZP nem érti meg: a sorkatonai szolgálat eltörlésének kérdésről nincs vita a Fidesz és a szocialisták között.

0705
Inforádió, 2004. július 5., hétfő
A honvédelmi miniszter szerint ma nincs támogatottabb politikai kérdés Magyarországon,

… mint a sorkatonai kötelezettség eltörlése. Juhász Ferenc úgy véli, minden pártnak biztosítékot kell adnia arra, hogy ha kormányra kerül, nem állítja vissza a sorkatonai szolgálat intézményét.
- Juhász Ferenc, honvédelmi miniszter: Ebben a pillanatban még nem kaptunk egyértelmű választ arra vonatkozóan, hogy támogatják-e az ellenzéki pártok a sorkatonai szolgálati kötelezettség megszüntetését és ennek az alkotmányban történő rögzítését.
- Mi az, amit tudnak tenni, hogy minél előbb választ kapjanak arra vonatkozóan, hogy támogatják-e a sorkatonai kötelezettség eltörlését?
- Mind arra kérjük a politikai partnereinket, hogy a négypárti tárgyalásokon fejtsék ki álláspontjukat egyértelműen. És ehhez képest tudjuk mi is már a kormányzati oldal és azok, akik a különböző törvényjavaslatokat előkészítik, megfontolni, hogy adott kérdésben lehet-e akceptálni mondjuk azokat a javaslatokat, amelyeket a kollegáink feltesznek. Ebben a pillanatban egy nagyon fontos politikai döntésre lenne szükség annak kimondására, hogy ők sem akarják azt, hogy mondjuk sorkatonák vonuljanak be és ők sem akarják azt, hogy bármikor, egyik pillanatról a másikra egy honvédelmi miniszter dönthessen úgy, hogy akkor most mégis visszaállítja a sorkatonai szolgálati kötelezettséget. Tudni illik itt most a tét az, hogy az én személyes döntésem alapján töröljük el ezt az alkotmányos kötelezettséget, illetőleg nem élünk vele és nem hívunk be sorkatonákat, vagy pedig maga az alkotmány rendelkezik úgy. Ez azt jelenti, hogy bármilyen kormány jöhet-mehet, azt az intézményt csak akkor lehet visszaállítani, hogy ha a Parlament ehhez felhatalmazást ad.
- Hogy ha kialakították a sorkatonai kötelezettség eltörlésének szakmai szervezeti és kiképzési feltételeit, milyen lépések hiányoznak még?
- Most már csak az, hogy kapjunk egy jogszabályokban rögzített ÁMEN-t, az volna a hosszú távra szóló stabil megoldás. Még egyszer hangsúlyozni szeretném, hogy e nélkül is csináljuk, de ez egy nagyon fontos támpont lenne. Én azt remélem, hogy valamikor szeptemberben erre vonatkozóan el fogunk fogadni alkotmány módosításért a honvédelmi törvénymódosítást és november első hetében az utolsó sorkatonától is közösen, együtt tudunk elköszönni.
A Fidesz biztonság politikai műhelyének vezetője szerint pártja és az MSZP között nincs vita a sorkatonai szolgálat eltörléséről. Simicskó István közleményében hangsúlyozza, annak ellenére támogatják a professzionális hadseregre történő átállást, hogy a Medgyessy kormány nem biztosította az ehhez szükséges feltételeket.

0708
(Magyar Hírlap, 2004. július 8., csütörtök, 4. oldal)

Sorkötelezettség: elvi igen az eltörlésre

Mind a négy parlamenti párt egyetért a sorkötelezettség megszüntetésével, ám a törvényi háttér kialakításával kapcsolatban vannak még „eltérések az értelmezésekben" - értékelte Komor Levente, a honvédelmi tárca helyettes államtitkára a tegnapi szakértői-politikai egyeztetést. A szükséges alkotmánymódosításokkal kapcsolatban három párt állást foglalt, a Fidesz időt kért. A tervek között van a rendkívüli helyzet fogalmának bevezetése.
E szerint egy esetleges katonai támadás veszélye esetén vissza lehetne állítania hadkötelezettséget.
(mti)

0608
(168 Óra, 2004. július 8., 5. oldal)
Oszolj!
Buják Attila

Nem felvételizik a gyerek, azt mondja, egy évet kivár. Te megőrültél? - sápadok. Úgy berántanak, mint a sicc. Majd észbe kapok: gyerekség - le vagyok maradva egy brosúrával. Le vagyok szerelve, vége. Ő az első, a szerencsés, az áldott nemzedék.
Igaz, csak miniszteri rendelettel - törvény még nem szól róla, így elvileg helyreállítható -, megszűnik a sorkatonaság. Ahogy mondják: "szünetelnek a behívások." Politikai prüsszögések még vannak, a Fidesz "nem tartja időszerűnek" (Simicskó), de ez már csak sunnyogás. Nehéz ennyi igénynek egyszerre megfelelni. A fiatalokénak, akik rühellik a prófétaságot, az idősebb csúzos, reumás hazafiasoknak, trianonitáknak, akik szerint nem árt a gyereknek az az egy év, legalább megtanul cipőt pucolni, nadrágot élére hajtani. Nehéz a nagy néppártok sorsa. Aki mindenkinek tetszeni akar, annak semmi sem időszerű.
Olyan csöndben, döglődve múlik ki az általános hadkötelezettség - nem túl régi - intézménye, ahogy a társadalomra rátelepedett a 19. században (1868-ban). Ennyi volt? Minden hiába volt? Keserves harcunk érettségi előtt, amikor mindenki kétségbeesve kereste a felmentéshez vezető kiutat. Álmodozott, ismerősöket hajkurászott, belgyógyásznál, idegorvosnál kilincselt, a szünetekben röpködtek a kiagyalt "biztos fogások", tuti tippek, a három hétig zabált vagy belélegzett összezúzott krétaporról, amely heveny mérgezéshez vezet, és tönkreteszi a tüdőt, a nagy műgonddal, önkínzással kitenyésztett gyomorfekélyek, az éjszakákon át kétségbeesetten tanulmányozott pszichiátriai szakmunkák, amelyekből potens, virulens fiatalemberek próbálták kisilabizálni a kitörőfélben lévő skizofrénia csalhatatlan jeleit. Szimulált epilepsziás tünetek. Gyanús összeesések. Hogy a végén egy borús, tavaszi délutánon, kezünkben a papírral én, a Soós, a Kovács, a Csorbai meg a Nagy Péter betámolyogjunk a kiegészítő parancsnokság katonai vizsgálójába, ahol lemértek súlyt, magasságot, vérnyomást, nagy műgonddal megnyomorgatták a herénket, majd ránk ütötték a pecsétet. Alkalmas. Szomorú végjáték volt ez. Egy Mohács.
De a gyerek már nem lesz katona, fene a jó dolgába. Mellesleg a teljes lakosságot, az egész társadalmat mozgósító milliós tömeghadsereg intézménye valószínűleg epizód a történelemben. Hérodotosz szeretett egymillió perzsával dobálózni, de a háborúnak, a társadalmilag szentesített gyilkolásnak minden korban megvolt a hiteles, profi szakemberállománya. A harcos kaszt. A zsoldosok. A szakértők. A janicsárok. A légionáriusok. Wallenstein zsoldos ölészeti iparvállalkozói. A világ újra efelé halad. A demokratikus katonacivil eszméje szétázott a "nagy háború" (az első) lövészárkaiban. Egyébiránt a tömegkatonaság a korai liberális állam demokratikus egyenlősítő gondolata volt. Mindenki adózik, mindenki katonáskodik, családok a légópincében. Nincs felmentés. Dehogy nincs.
Másrészt a hadsereg sosem volt a demokrácia kohója, olyan országban különösképp nem, ahol évtizedeken át úgy szólította alantas a felettest: "alázatosan jelentem." Ahol karcer, kurtavas, kikötés, a legváltozatosabb kínzás és erőszak jelentette a rendszer alapjait. (Sőt, néha "felkoncoltatás".) De ott sem, ahol szívatás, fókázás, pokrócozás, kopaszok gyötrése, kínzása szolgáltatta a népi ízeket. Ahol éveken át nem lehetett felderíteni a titokzatos fegyverbaleseteket. Ilyen ügyekben nyomozni is tilos volt.
De a fiam már nem lesz katona.
Bármilyen rossz és igazságtalan intézmény volt a kötelező sorkatonaság, volt idő, amikor a néptudatban a férfiasság szinonimájaként rögzült. Trianon után, amikor a diktátum 36 ezer főben maximálta a honvédség létszámát, a legtöbb falusi fiú önként jelentkezett, hogy "leszolgálja az idejét". Addig nem nősülhetett meg.
De a fiam már ne legyen katona. Inkább nősüljön, az se rosszabb.
Aki pedig azt hiszi, hogy az emberi természetből eztán kihal az ölni vágyás, a harciasság ösztöne, sétáljon be egy pesti military shopba, ahol műértő közönség előnyös áron vásárolhatja meg a hatástalanított (utóbb hatásosítható) géppuskát, aknavetőt, Wermacht-sisakot, vállról indítható rakétát.
De a csillag-, az atom- és a legkülönfélébb vegyi háborúk korában a katonaság szakma, mérnöki, informatikai tudomány. Szegény magyar békefenntartók, akik hajlandók elmenni a távoli és szörnyű Irakba, az ínség zsoldosai. Katonai szakiparosok, akik jobb autóért, telekért, befejezetlen családi ház miatt vágnak bele végzetes szolgálatukba. Azért ettől még - tévedés ne essék - ők a mi katonáink.
De a fiam ne legyen katona. Vége, oszolj.
Európában ne legyen háború, nem is lesz, és ha így van, ha ebben bízunk, és bízunk önmagunkban, vonjuk le a következtetést. Ne legyen hadsereg. Béke legyen. Csökkenő, leépülő, lassuló, kevéssé hatékony ütőerő, reumás, csúzos nyugdíjas tiszti állománnyal. Hívják ezt haderőreformnak.
Kedves Soós, Kovács, Nagy Péter, osztálytársak. Győztünk! Alkalmatlanok vagyunk. Lelépni!

0708
Kossuth Rádió / Háttér Olcsóbb megoldás az országnak a sorkatonai szolgálat megszüntetése
Elhangzott 2004. július 8-án. 2004. július 9., péntek 9:42

A kormány döntése értelmében nem lesz többi bevonulás. De felkészült-e az önkéntes haderőre való áttérésre az ország? Van-e és lesz-e elegendő pénz a zsoldra és arra, hogy a hivatásos állomány igényei szerint alakítsák át a laktanyákat és a felszerelést?
A magyar miniszterelnöknek nincs mondanivalója az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának számára az amerikai látogatásával kapcsolatban. A Fidesz, valamint az MDF képviselői által összehívott meghallgatáson a külügyi államtitkár számolt be a washingtoni jegyzőkönyvek alapján arról, hogy Medgyessy Péter tett-e a magyar katonák feladatait érintő további ígéreteket az Amerikai Egyesült Államoknak. Miközben bejelentették, hogy a Magyar Honvédség önkéntesei ez év végéig maradnak Irakban, arról is jönnek a hírek, hogy családjaik kérésére hárman hazatérnek a szolgálatból. Ami pedig a sorkatonai szolgálatot illeti, a kormány döntése értelmében nem lesz többi bevonulás. De felkészült-e az önkéntes haderőre való áttérésre az ország? Van-e és lesz-e elegendő pénz a zsoldra és arra, hogy a hivatásos állomány igényei szerint alakítsák át a laktanyákat és a felszerelést?

A csütörtök esti Háttér vendége volt Keleti György, az Országgyűlés Honvédelmi Bizottságának elnöke, Komárom Esztergom megyei szocialista képviselő.

Keleti György a műsorban elmondta, hogy az úgynevezett szerződéses katonák a saját iskolai végzettségüknek megfelelő fiatalokkal összehasonlítva a legjobban fizetettek. Vállalniuk kell, hogy bizonyos szolgálati rend szerint folytatják az életüket, hogy olykor el kell vonulniuk, és más egyéb nehézségek is vannak, de az alapfizetésükön kívül a laktanyában kulturált elhelyezések vannak.

A politikus szerint a Medgyessy-kormány nem ugyanazt a laktanya-rekonstrukciós programot folytatja, mint amit az Orbán-kormány elkezdett, mert azóta sor került egy úgynevezett védelmi felülvizsgálatra, ami a kisebb létszámú hadseregre való áttérést, és bizonyos fegyvernemi átrendeződéseket jelent. Keleti György szerint a Fidesz is alapvetően szerződéses katonákkal kívánta a sorkatonákat kiváltani 2010 után, az MSZP viszont már a választási programba, majd a kormányprogramba is beépítette, hogy a ciklus második felében megszünteti a sorkatonai szolgálatot, és helyette szerződéses hadsereget hoz létre. A képviselő hozzátette, ez olcsóbb az országnak, mert öt évvel tovább fenntartani a sorkatonákat hat hónapos szolgálatra nem elegendő.

Keleti György kifejtette, hogy a hadsereg tulajdonképpen kétféle állományból fog állni. Az egyik a legénységi állomány, ami a sorkatonák helyetti szerződéses katonákat fogja jelenteni, és 2013-ra 13350 fősnek kell lennie. A másik pedig az úgynevezett hivatásos állomány, ahol tisztek, tiszthelyettesek fognak szolgálatot teljesíteni. A politikus elmondta, a kormány azt szeretné elérni, hogy az Alkotmány módosításával szűnjön meg a sorkatonai szolgálat, azonban, ha az ellenzék nem járul ehhez hozzá, akkor is van mód az általános hadkötelezettség megszüntetésére. A honvédelmi miniszter a honvédségről szóló törvény felhatalmazása alapján megszabhatja a bevonulási időszakkor a bevonulók létszámát, és azt is mondhatja, hogy nem vonul be senki – mondta Keleti György.

Hozzátette: ma Magyarország biztonságpolitikai helyzete nagyon stabil, szinte minimális a veszélye annak, hogy a Magyar Köztársaságot valamilyen reguláris támadás érje, így most van lehetőség arra, hogy hadseregünket átalakítsuk. Nyilvánvaló, hogy az átalakítás folyamatában bizonyos harckészültségi problémák felmerülhetnek, de a magyar katonai és politikai vezetés ezt a NATO-val egyeztette.

Az Irakban szolgáló magyar alakulattal kapcsolatban Keleti György kifejtette, hogy a három, korábban hazatérő katonával szemben semmiféle retorzió nem lesz, bárki saját elhatározásából visszaléphet, a magyar kontingens azonban folytatja szállítási feladatait az országban.
Németh Miklós Attila

0709
Magyar Nemzet, 2004. július 9., péntek, 19. oldal)

Akikért nem szól a harang

A magyar honvédség több száz fiatal áldozatáért nem tart egyperces megemlékezést az Országgyűlés

Irakban meghalt egy fiatal magyar katona. A hivatalos magyar politika hősi halottnak nevezte, az Országgyűlés felállással és egyperces néma felállással rótta le kegyeletét, temetésén díszlövések dördültek. Én mégis azt mondom, hogy ez a katona nem felel meg a hős kritériumának, ez a katona áldozat. Áldozata az iraki szerepvállalást megszavazó Országgyűlésnek, áldozata a maga által választott foglalkozásnak, és áldozata annak a szerepvállalásnak, amivel ő maga vállalt feladatot hadszíntéren. Áldozata valószínűleg egy tévhitnek is, nevezetesen annak, hogy talán nem fogta fel, ő is része egy támadó hadműveletnek, még akkor is, ha csak vizet szállít. Tudnia kellett, hogy Irakban ő ellenség, aki adott esetben - ha önvédelemből is - kötelességből lőtt volna az irakiakra.
Kevesen tudják azonban, hogy a magyar honvédségnek egyéb áldozatai is vannak. Több száz fiatal, akik az akaratukkal túlnyomórészt nem egyező sorkatonai szolgálat alatt vesztették életüket. Több száz. Őértük nem szól a harang, őértük nem áll fel az Országgyűlés. Igaz, hogy ővelük nem az úgymond terrorista aljas cselekedett végzett, hanem az itthoni körülmények, az itthoni hadvezetés gondatlansága, vagy egyenesen bűncselekménye. Nézzük, mi is van velük. Róluk nem tud a társadalom, halálukat eltussolták, haláluk körülményeit a legtöbb esetben mind a mai napig nem tárták fel. A gyászoló szülők nyomása ellenére a hazai hadvezetés, az ügyészek és a bírák ködösítettek és érdemben nem vizsgálták ki az ügyeket. Cui prodest? Mindig fel kell tennünk a kérdést: kinek az érdeke? Ezek a tragikus események nem arra ösztönözték a magyar hadurakat, hogy hősi halált emlegessenek, hogy díszes temetést rendezzenek. Főkatonáinkat ezek a tragédiák idegesítik. Két évbe telt, míg ezek a katonák, gyerekeink 2001-ben végül kaphattak egy szerény emléktáblát a Hadtörténeti Múzeum udvarán, ahol évente, anyák napja alkalmával megemlékezhetnek drága halottaikról az édesanyák. Az emléktáblát akkor sem és azóta sem látogatják a HM vezetői, a vezérkar tábornokai. Sőt, a tábla avatására oda sem engedték a gyászoló szülőket. Rájuk, a fiatal, élni vágyó fiúkra ma leginkább már csak családjaik emlékeznek.
Kik és mik ők? Csak halottak. Áldozatai a honvédség berkeiben uralkodó embertelen viszonyoknak, a gyalázatos bánásmódnak, a félelemkeltésnek. Ráadásul ők nem önszántukból mentek a börtönviszonyokat is túllicitáló laktanyákba, nem önszántukból vetették alá magukat a kiképzési programnak. Nekik kötelező volt odamenniük, ahol azután el kellett tűrniük mindazt, ami halálukhoz vezetett. Voltak közöttük olyanok, akiknek azért kellett meghalniuk, mert sokat tudtak, másoknak azért, mert életveszélyes helyzeteket idéztek elő számukra hivatásos parancsnokaik, megint mások csak egyszerűen nem bírták tovább.
Én azt gondolom, hogy gyerekeink többet érdemelnek. Én azt mondom, hogy rájuk, akik áldozatai voltak egy rossz alapokra helyezett, rosszul vezetett és nem megfelelő embereket foglalkoztató hadseregnek, rájuk, akiknek kötelező volt az életveszély, szintén illene a hős jelző, megilletné őket a díszsortűz, a néma felállás.
De ha más nem is, én kimondom - amíg honvédelmünk nem nő fel hozzá -, hogy fiaink hősök voltak.
Hős gyermekeink, nyugodjatok békében.
POZSÁR JÁNOSNÉ MAGYÁRORSZÁGI JOGSÉRTETTEKÉRT EGYESÜLET ELNÖKE, BUDAPEST
0712
Népszava, 2004. július 12., hétfő, 3. oldal


A hivatásos katonáké a jövő

Miután novemberben leszerel az utolsó sorkatona is, az átalakulóban lévő honvédség gerincét a tiszthelyettesek adják - jelentette ki a Magyar Honvédség vezérkari főnöke, a Kinizsi Pál Tiszthelyettes Szakképző Iskolája 189 végzősének eskütételén. A Magyar Honvédség az önkéntesség alapján szerveződő haderővé válik, feladata, szervezeti felépítése, felszereltsége, fegyverzete és jól kiképzett személyi állomány egységes rendszert alkot - mondta Szenes Zoltán. A megreformált hadseregben a hivatásos és szerződéses tiszthelyettesek aránya elérni a 35-40 százalékot. A katonai pálya vonzóvá tételéhez hozzájárul a tisztességes fizetés, a színvonalas kiképzés, a felszereltség javítása - jelentette ki Szenes Zoltán.
(MTI)
0713
Szükség van nevelő hatású elfoglaltságra
(Metro, 2004. július 13., kedd, 14. oldal)

Végre valakinek eszébe jutott egy hasznos elfoglaltság a gyerekeknek: ha 6 órát végeznek környezetvédelmi munkát a Balatonnál, ingyen nyaralhatnak. Így boldog mindenki. Eddig csak arra szoktatták a fiatalokat, hogy vegyenek fel diákhitelt, ami egyáltalán nem nevelő hatású. Ha a fiatalok időben megtanulják, hogy az életben semmi sincs ingyen, később nem fogja őket meglepetés érni.
Sokan örülnek annak is, hogy megszűnik a sorkatonai szolgálat, azonban arra is gondolni kellene, hogy ott nem csak lőni tanítanak, hanem fegyelmet, testedzést, alkalmazkodási készséget, engedelmességet, ellenálló készséget is. Jelenleg sok fiatal tíz percet sem képes dülleszkedés nélkül állni a metrón. Az egyetlen ülőhelyet azonnal elfoglalja. Ki kellene találni valami katonaságpótló elfoglaltságot is.
Patakfalviné, Budapest

0712
(mtv: Nap-kelte, 2004. július 12., hétfő)


- Szeretnék még valamit kérdezni, amiről most nem volt szó ezen az ülésen, de a levegőben van. Módosítani kell az alkotmányt azért, mert a sorkatonai szolgálatot eltörlik. Úgy tudom hogy már csak egyetlenegy dolog van hátra a Fidesz szerint, amiben meg kéne állapodni és akkor hozzájárulnának. Nevezetesen hogy ha mégis valamiért be kéne vezetni kényszersorozást, akkor ez kétharmados legyen, ezt jól tudom?
Simicskó István: Abban van egyetértés, hogy a sorkatonai szolgálat megszűnjön. Bár a feltételei még nem adottak ennek, ezt többször elmondtuk, hiszen olyan áron valósítja meg ezt a kormány, hogy közben laktanyák tucatjait zárja be, hagyományos fegyvernem kultúrákat számol föl, nem emeli az illetményeket…
- Ezeket átnéztem azért, mert azt olvastam Öntől, hogy most már ettől még megszavazzák az alkotmányt…
- Úgyis lehet ezt a kérdést tekinteni, hogy gyakorlatilag mi egy bizalmat adunk jelen pillanatban a kormánynak, hogy a jövő és az azt követő évi költségvetésben tükrözteti azokat a jelenlegi hiányosságokat, amelyek az átálláshoz, a feltételrendszer kialakításához szükségesek. Tehát mi megadjuk ezt a bizalmat, meglátjuk hogy az elkövetkezendő két évben hogyan fog ez alakulni. Most visszatérve a sorkatonai szolgálatra: valóban nem csak a sorkatonai szolgálat megszűntetéséről folyt a tárgyalás, legalábbis idáig, eddig három forduló volt, hanem itt azért a kormány több mindent szeretne. A sorkatonai szolgálat megszűntetésében közöttünk nincsen vita, tehát a pártok egyetértenek ebben. Abban maradt vita valóban, hogy például a sorkatonai szolgálat visszaállíthatósága az hogyan történhet, illetve egy új minősített időszakot szeretne a kormány behozni, ez pedig a rendkívüli helyzet, ez egy negyedik minősített időszak lenne, s ettől függetlenül, tehát hogy ha megnézzük, hogy a sorkatonai szolgálat visszaállítható-e minősített időszakokban, vagy pedig azon kívül ezt hogyan tehetjük meg. A kormány saját hatáskörben kihirdetheti-e mondjuk a rendkívüli helyzetet és visszaállíthatja a sorkatonai szolgálatot, mi pedig azt mondjuk, hogy ez nem jó irány, hanem akkor az Országgyűlés kétharmaddal döntsön, illetve hirdesse ki a rendkívüli helyzetet és ezt követően a kormány visszaállíthatja a sorkatonai szolgálatot. Tehát ebben van még némi-nemű különbség és még a határőrségről is szó van ebben. Mi abban is megegyeztünk, hogy igen, vegyük ki a határőrséget a fegyveres erők szervezetei közül, tehát magyarul eddig a fegyveres őrök a Magyar Honvédség és a Határőrség volt, ez is módosításra kerül, ebben is egyetértés van. Tehát gyakorlatilag a főbb kérdésekben már megegyeztünk, ez az egy nyitott kérdés van még, hogy hogyan lehet visszaállítani, s a rendkívüli helyzet időszakában milyen eljárással lehet ezt a kérdéskört rendezni.
- Lesz itt megegyezés?
Keleti György: Ez kizárólag a Fideszen múlik. De én azt látom, azt tapasztaltam az eddigi tárgyalási fordulókon, hogy a Fidesz fokozatosan – ha szabad így mondani – adta be a derekát abban az értelemben, hogy nem változtattunk az alkotmánymódosítási javaslatokon, nem változtattunk a honvédelmi törvény-féle módosítási javaslatokon, mégis a Fidesz tárgyalásról-tárgyalásra belátta, egyrészt a sorkatonai szolgálat bevezetése az egy olyan történelmi léptékű lépése a Magyarországnak, amihez szükségesek ezek a módosítások, másrészt van egy kerülőirány – ha szabad így mondani –, s ezt világosság tettük a Fidesz számára, megszüntethető a sorkatonai szolgálat, jobban mondva felfüggeszthető. Tehát ha a Fidesz nem adja meg hozzá azokat az alkotmányjogi és törvényhozási feltételeit…
- Akkor azt mondják, hogy van sorkatonai szolgálat nulla létszámmal.
- Úgy van.
- Normális jogállamban ez nem szokás….
- Például Franciaországban csinálják ezt a rendszert…
- Ezek a tárgyalások még folytatódnak a nyáron és még lesz alkalmunk visszatérni az ügyre, köszönöm szépen hogy eljöttek!

0714
ma.hu

http://www.ma.hu/page/cikk/aa/0/93298/1
Sorkatonaság - A Fidesz nem foglal állást, a kormány nem tesz semmit?

A Fiatal Baloldal - Ifjú Szocialisták arra kéri Orbán Viktort , hogy "tegye végre nyilvánvalóvá" pártja álláspontját a sorkötelezettség megszüntetéséről.
2004.07.14 17:25 MTI
 

Zuschlag János Fibisz-elnökhelyettes, szocialista országgyűlési képviselő azt mondta, amennyiben nem történik meg a kért állásfoglalás, a Fibisz különböző eszközökkel fogja felhívni a társadalom figyelmét arra, hogy "a Fidesz nem az, aminek látszik, a Fidesz a sorkatonaság pártján áll".

A politikus emlékeztetett: a Fibisz július 3-án, Juhász Ferenc honvédelmi miniszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján szólította fel a Fidesz elnökségét, tíz napon belül hivatalosan foglaljon állást, hogy támogatja vagy sem a sorkötelezettség megszüntetését.

Mivel a határidő lejárt, és az ellenzéki párt nem nyilatkozott egyértelműen, a Fibisz utcai akciókkal, médiakampánnyal, plakátkampánnyal folytatja a fehér szalag mozgalmat, hogy "a Fidesz érezze, hogy a sorozás kérdésében a társadalom többségének a véleményével kell egyetértenie" - mondta Zuschlag János a sorkötelezettség ellen indított szolidaritási mozgalmukra utalva.

Hangsúlyozta: a Fidesz nem veszi tudomásul, hogy a sorozás kérdése nem politikai kérdés, hanem arról van szó, hogy a fiatalok tudjanak tervezni, tudják, lesznek-e katonák, meg kell-e szakítani életpályájukat azért, mert be kell vonulniuk. A kormány június 9-i ülésén döntött a sorkötelezettség eltörléséről, jelezve, hogy a jogi feltételek kialakítása, az alkotmányos szabályozás érdekében négypárti egyeztetésre van szükség.

A Fidesz honvédelmi kabinetjének vezetője az MTI-nek kijelentette: Zuschlag Jánosnak, mielőtt olyan témában szólal meg, amelyikhez nem ért, konzultálnia kellene pártja szakértőivel. Mint mondta, a négy parlamenti párt az egyeztetések során jó úton halad a megegyezés felé a sorkatonai szolgálat eltörlése ügyében.

Simicskó István hangsúlyozta, a Fidesz már 2000-ben állást foglalt a professzionális hadsereg kialakításának szükségességéről, és támogatja a kormány ez irányú törekvéseit annak ellenére, hogy az MSZP-SZDSZ-kabinet az elmúlt két évben "semmit nem tett azért", hogy ez megvalósuljon. Kifejtette: a honvédelmi kormányzat nem fejlesztette a laktanyákat, nem emelte a hivatásos katonák illetményét, és szinte teljesen leállította a katonai lakások építését.

Ha Zuschlag János ennyire pacifista, akkor inkább azt kellene saját pártjában elérnie, hogy hívják haza a külföldön szolgáló magyar katonákat - mondta az ellenzéki politikus.

0716
http://www.szabad-europa.hu/online/menu/hirlap/legfrissebb/sorkatona_0716.html
A FIDESZ támogatja a sorkatonai szolgálat eltörlését Budapest, 2004. július 16.
A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség elnökségének közleménye

A FIDESZ alapítói által 1988. március 30-án kiadott nyilatkozat a következő mondatot tartalmazza: "A FIDESZ tevékenységében egy olyan új Magyarország felépítésének igényéből indul ki, amelyben (...) a Kelet-Közép-Európa népeivel való szolidaritás elvei alapján képes közreműködni egy demilitarizált és egységes Európa eszméjének megvalósításában."

A FIDESZ-Magyar Polgári Szövetség elnöksége július 16-ai ülésén a 2ooo-ben kezdeményezett országgyűlési határozati javaslatához hasonlóan ismét a sorkatonai szolgálat végleges eltörlése mellett foglalt állást.

0726
A hadkötelezettségről    http://www.nol.hu/cikk/326952/
Népszabadság  K. A. I. 2004. július 26.


Az idei nyár egyik slágertémája a politikában a hadkötelezettség eltörlése. A Fidesz és az MSZP politikusai naponta nyilatkoznak a kérdésben. Az MSZP halogatással vádolja a Fideszt és azzal, hogy valójában nem is akarják eltörölni a sorkötelezettséget. Az ellenzéki párt most előállt egy határozati javaslattal.

Zuschlag János: A Fidesz az időt húzzaMegdöbbentő és szánalmas az MSZP számára, hogy a Fidesz nem tud határozott igent vagy nemet mondani, hiszen a tárgyalások során hónapok óta az "igen, de" formulát használja. Tisztán látni, hogy a legnagyobb ellenzéki erő nem mer olyan alapvető társadalomfilozófiai kérdésekben állást foglalni, mint az abortusz vagy a sorkötelezettség. A párt időhúzó taktikát folytat, hiszen Orbán Viktor elnök szerint "aki nem volt katona, az tulajdonképpen nem is férfi". Áder János frakcióvezető pedig azt fejtegette, 2010-re látja csak megvalósíthatónak a sorozás eltörlését. Az elmúlt három hónap négypárti tárgyalásai alatt szinte nem volt pillanat, hogy a Fidesz ne állt volna elő egy-egy újabb ötlettel. A tegnapi bejelentés nem más, mint hogy Orbán és Áder Simicskóval járatja a halogató táncot, aki a nemzetőrség intézményét próbálja burkoltabb formában visszacsempészni. A kormánypártok számára elfogadhatatlan, hogy a parlament alkotmánymódosítás helyett egyszerű többséggel állíthassa vissza a sorkötelezettséget. A Fidesz elővette Juhász Ferenc honvédelmi miniszter elképzelését, aki a sorozás intézményének felszámolását tervezi rendeletben. Ám Juhásznak ehhez parlamenti döntés nélkül is joga van.

Simicskó István: Kiegészítő védelmi erőtA Fidesz hétfőn határozati javaslatot nyújt be a parlamenthez a hadkötelezettség eltörléséről. Eszerint a sorkatonai létszámot nullában határoznák meg, és erről az Országgyűlésben jogszerűen, törvényesen lehet dönteni. A Magyar Honvédség részletes bontású létszámáról szóló javaslat lehetőséget nyújt arra, hogy novembertől ne legyen sorkatona a hadseregben. Az ellenzéki párt egy másik határozati javaslatot is benyújt, amely kiegészítő védelmi erőt hozna létre. Erre nemcsak NATO-példák vannak, de ha megszűnik a kötelező sorkatonai szolgálat, szükség lesz egy önkéntes alapon működő erőre, amely el tudja látni az ország biztonságvédelmi feladatait. A Fidesz támogatja azt az elképzelést, miszerint a kormány a schengeni övezethez történő csatlakozás miatt kivenné a határőrséget az alkotmányban nevesített fegyveres erők köréből. Ugyanakkor a kabinet a sorkötelezettség eltörlését a rendkívüli helyzet új alkotmányos meghatározásához köti, így akár rendeleti úton is kormányozhatna, és jelentős mértékben korlátozhatná a szabadságjogokat. Az új rendkívüli helyzet kérdésében nemcsak a Fidesz és az MSZP, hanem az igazságügyi és a honvédelmi tárca között és a szocialista párton belül is viták zajlanak.

0728
Népszava, 2004. július 28. Szabó Iréne    Tintahal effektus
http://www.nepszava.hu/default.asp?cCenter=article.asp&nID=679751

Bármennyire is igyekszem, nem tudok rájönni, akar-e a Fidesz sorozott hadsereget, vagy nem? Támogatja-e a profi haderő létrehozását, avagy nem? De ha egyetért a sorkatonai szolgálat megszüntetésével, miért szeretne azonnal a Magyar Honvédséggel párhuzamosan működő "árnyékhadsereget", vagyis még egy fegyveres erőt felállítani? Kezdetben, azaz a párt II. kongresszusa után minden világos volt. Az 1989-ben elfogadott Fidesz-program a hadsereggel kapcsolatos tennivalók második legfontosabb lépését a kötelező sorozás megszüntetésében és a hivatásosokból álló hadsereg létrehozásában határozta meg. Igaz, időpontról nem volt szó. És az is igaz, hogy ezzel lekörözték a szabaddemokratákat, akik csak később, de annál következetesebben törtek pálcát a kényszersorozás felett. Aztán a '90-es évek közepén, az általános hadkötelezettségről folytatott viták során a Fidesz- szakértők nem győzték hangoztatni: "egy hadkötelezettség alapján álló hadsereget" támogatnak, de álláspontjuk nem zárta ki a hivatásos haderő létét sem

. Ez volt az is-is korszak. Fordulatot az 1998-as Orbán Viktor levél hozott. A Hadkötelezettséget Ellenzők Ligájának válaszoló pártvezér ezt írta: "Értékelésünk szerint jelenleg és az előre látható jövőben nincsenek meg a feltételei annak, hogy lemondhassunk az általános hadkötelezettségről." Két év múlva az Orbán- kabinet határozatban javasolta az Országgyűlésnek a professzionális haderő létrehozását, és ezzel párhuzamosan a sorkatonai szolgálat megszüntetését. De a kisgazdák nyomására kezdetét vette a tintahal- effektus: a Fidesz elsőszámú katonapolitikusa, Simicskó István ugyanis egy önálló fegyveres erőnek, a Nemzetőrségnek a felállítását kezdte sürgetni, miközben a Vidoven Árpáddal közösen benyújtott országgyűlési határozati javaslat kétségtelenül a profi haderő létrehozásáról szólt. Ma ugyanitt tartunk: a Fidesz két honvédelmi fegyveres szervezet működtetésével látná biztosítva Magyarország védelmét. A profikat hívnák honvédségnek. A "kiegészítő védelmi erő" -keresztapja után - netán Fidesz-sereg lenne?

0730
Politikafórum
Vége a hadkötelezettségnek Olaszországban    2004.07.30 17:53
http://www.politikaforum.hu/index.phtml?oldaltyp=hir&ccid=10041909

Eltörlik a hadkötelezettséget Olaszországban a jövő év elejével: a parlament alsóháza túlnyomó többséggel - 433 igenlő vokssal, 17 nemlegessel és 7 tartózkodással - a sorozott hadsereg megszüntetésére, az önkéntesekből álló, hivatásos hadsereg megteremtésére szavazott.

E szavazást nem előzte meg éles vita és torzsalkodás a parlamentben; már évek óta úgyszólván eldöntött dolognak számított Olaszországban, hogy rövidesen megszűnik a hadkötelezettség, csak az időpont volt bizonytalan.

Az új szabályozás egyaránt megfelel a fiatalok és a haderő érdekeinek - jelentette ki a szavazás után Antonio Martino védelmi miniszter. Mind a kormánypárti, mind az ellenzéki képviselők hosszú tapssal köszöntötték a szavazás eredményét.

Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája - HEL   -    Sajtószemle
Erőszakellenes Oldalak           Kéziratok, újságcikkek (Farkas Henrik)

Ez az oldal a Soros Alapítvány támogatásával olvasható az Interneten.