HEL sajtószemle 2004 április


0401
Tar Sándor: Szent kötelesség      Másfelől    Magyar Hírlap 2004-03-31
http://www.magyarhirlap.hu/cikk.php?cikk=81134&archiv=1

Tudom, nem mindenkinek kedve szerint való, hogy megint a hadsereggel foglalkozom, ráadásul egy sajátos hangot ütök meg, mentségemre legyen mondva, ez amolyan késleltetett foglalkozási ártalom, valaha benne voltam nyakig. Ami most kiváltotta belőlem a nyugtalanságot, az mégsem a nosztalgia, hanem egy napokban szemem elé került újságcikk, melyben azt olvastam, hogy egyre többen nem jelennek meg a sorozásra hívó idézésre, inkább kifizetik a szabálysértésért kiszabott büntetés alsó, ötezer forintos tételét. Az egyik interjúalany nyíltan bevallotta, arra vár, hogy 2005-ben eltörlik a hadkötelezettséget, addig pedig fizet, fizetett tavaly is, kibírja. A hadkötelezettség eltörléséről korábban már én is hallottam, de nem hittem el, mint ahogy mást sem, de eszembe jutott egy, ha jól tudom, az alkotmányban is szereplő tézis, mely szerint a haza védelme minden állampolgárnak szent kötelessége.
Ezek szerint már nem szent kötelesség, bár hazának egyelőre még haza, már amit nem adtak el belőle. Vajon hogy állnak ennek értelmezésével azok, akik erre nem foghatók, és hogy fogják fel azok, akik majd hivatásos zsoldosként szolgálnak? Nem hiszek a pénzen vett hazaszeretetben, mert tartok tőle, ebben az üzleti konstrukcióban ez is áruvá válik, és az a fizetett katona, ha egy az egységére 122-es tarackból kilőtt repeszgránát (RGM–2-es gyújtó, pillanat, hármas töltet) szanaszét fütyülő repeszeinek gyilkos záporában meggondolja magát, és felmond. Másfelől fennáll annak is a lehetősége, hogy átáll egy jobban fizető egységhez, vagy némi készpénzért alkalmas időben és helyen leteszi a fegyvert. Esetleg sokadmagával. Bárhogy nézem, ez egyoldalú leszerelés, ami kampányfogásnak nem utolsó, másfelől viszont egyenlő az önfeladással. Mert adott esetben (ismerős a kifejezés?) ki védi meg az országot? És egyáltalán miért kell nekünk állandóan defenzívában lenni?
Az átkosban a testvéri szomszéd népektől nem kellett tartanunk, mégis állandóan erősítettük hadainkat. Vagy ha mi "leszerelünk", nem kellene szomszédainkat is hasonló gesztusra megkérni?
A kérdésre a feleletet a jövő fogja megadni, a közelmúlt ismeretében azonban lehet találgatni.
Ez a nép évszázadokig katonanemzetnek hitte magát, és bár soha háborút nem nyert, de azért nem kellene előre megadnunk magunkat. Az sem kétséges, hogy elsőként fogjuk leépíteni a határokat, példát mutatva ezzel a korántsem ily serény Európának. Földrajzi adottságunk kulcsfontosságú, innen szemmel lehet tartani – sakkban is – az egész térséget. Ezért és a közállapotok képlékeny volta miatt dolgozik nálunk máris tucatnyi hírszerző szolgálat a világ minden részéből, vonzzuk őket, mint méz a darazsat. Ôk már tudják, amit tudnak, mi nem. Pedig már a költő is szégyellte magát, mikor feltette a kérdést: Régi dicsőségünk, hol késel az éji homályban? A szerző író, rovata minden második csütörtökön
jelenik meg.

0407
Magyar Hírlap Meszerics Tamás: Nem látok közeli ukrán vagy szerb veszélyt 
       (Szent kötelesség, mh, április 1.)      
 Tar Sándor láthatóan kedvvel karolja fel a népszerűtlen ügyeket. Ez önmagában nem baj, sőt akár dicséretes is lehetne, de a hadkötelezettség eltörlése esetében, úgy látom, nem nagyon mérlegelte a különböző érveket. Tar szerint az alkotmány kimondja, hogy "a haza védelme minden állampolgárnak szent kötelessége". Csak a pontosság kedvéért, az alkotmány 70/H § (1) pontja a következőképpen hangzik: "A haza védelme a Magyar Köztársaság minden állampolgárának kötelessége." Talán csak politikai ízlés dolga, de éppen azért nem szeretem, ha a "szent" jelzőt tetszés szerint aggatjuk rá politikai intézményekre vagy elvekre, mert így lehet a legkönnyebben kivonni őket a racionális vita hatásköre alól. Magyar állampolgárként szükség (azaz rendkívüli veszély) esetén kész vagyok az ország védelmében akár fegyveresen részt venni, de valahogyan nem gondolom, hogy a szombathelyi néhai Garasin Rudolf főfegyőrről elnevezett laktanyában 1983–84 folyamán kényszerből szerzett lövészi jártasságom komolyan hozzájárulhatna a NATO déli főparancsnoksága egységeinek a győzelméhez. Persze Tar számára nem ez a kérdés, hanem egyrészt az, hogy vajon megbízható-e a "pénzen vett hazaszeretet". Általánosságban bizonnyal nem, de ha szó szerint értjük, akkor az írónak már most is nagyon kell aggódnia. Szerepel a cikkben a következő mondat is: "Az átkosban a testvéri szomszéd népektől nem kellett tartanunk, mégis állandóan erősítettük hadainkat." Remélem, jól értem az első tagmondatban rejlő iróniát. Az átkosban kizárólag baráti népek hadseregei vonultak be egymás területére. Nehéz dolga is volt Csibi századosnak a fent említett laktanyában, amikor az osztrák hegyivadászok által képviselt katonai fenyegetés drámaiságáról kívánta meggyőzni a jórészt előfelvételis zászlóaljat. A második tagmondat pedig egyszerűen félreértés. A Magyar Néphadsereg volt köztudottan a leggyengébb és a legkevésbé felszerelt az egész Varsói Szerződésben, méghozzá nem Kádárék önálló politikája, hanem Moszkva tudatos elhatározása következtében. Az író azt is képes megkérdezni két nappal Románia és Szlovénia NATO-csatlakozása után, hogy nem kellene-e szomszédainkat is megkérni az általa "egyoldalú leszerelésnek", "önfeladásnak" tekintett politika átvételére.
Lehet, hogy hurráoptimista vagyok, de egyelőre nem látom felködleni egy ukrán vagy szerb invázió közeli veszélyét. A többiek pedig vagy a szövetségeseink, vagy azok szeretnének lenni. Tar azt is tudni véli, hogy "a közállapotok képlékeny volta" okán "máris tucatnyi hírszerző szolgálat" dolgozik nálunk "a világ minden részéből". Ha jól értem, főképp azért, mert innen "szemmel lehet tartani – és sakkban is – az egész térséget". Megkérdezném, pontosan melyik is az a térség, amit nem lehet ugyanolyan jól szemmel tartani Bukarestből, Varsóból vagy Ljubljanából. Berlinben és Bécsben is hemzsegtek a "szolgálatok" az átkosban, ahogy Bernben, Stockholmban és Lisszabonban is, kicsit korábban. Mindegyikük jófajta, élhető város volt és maradt. De ennek már tényleg semmi köze a hadkötelezettséghez. Meszerics Tamás
Budapest

0410
Farkas Henrik: Megállt az idő
0422
http://www.radio.hu/index.php?cikk_id=86060
Nem jelentik be, mikor lesz az utolsó kötelező bevonulás    2004. április 22., csütörtök 17:09 Kotsis Márk

A honvédelmi tárca egyelőre nem hozza nyilvánosságra, hogy mikor lesz az utolsó bevonulás, de azt lehet tudni, hogy 2005 nyarától már nem lesz szükség sorkatonákra. Csütörtökön nyitották meg a Budapesti Toborzó Irodát, ahol az önkéntes, hivatásos katonákat várják.
Bár a kormány tavalyi döntése, a sorkötelesség 2005 nyári megszüntetéséről szól, a Magyar Honvédség ez év végén már minden feltételt megteremt a kizárólag önkéntes alapon működő haderőhöz – jelentette ki a honvédelmi miniszter. Az utolsó behívás időpontját viszont továbbra sem hozza nyilvánosságra. Juhász Ferenc elmondta: a kormány szerdai döntése szerint még a nyáron beterjesztik azokat a többségében kétharmados törvénymódosításokat, amelyek megalapozzák az áttérést. Négypárti megegyezés nélkül ugyanis a miniszter szerint nincs jogi garancia arra, hogy a jelenlegi kormány döntését egy másik nem bírálja felül.

- Ha nem tudunk konszenzussal dönteni, és nem vagyunk képesek a honvédelmi törvényt módosítani, akkor mindamellett, hogy egyébként nem lesz sorkatona, aközben azokat az intézményeket, amelyek a sorkatonai szolgálati kötelezettséghez kötődnek, a későbbiekben is törvény szerint fönt kell tartanunk – mondja Juhász Ferenc.

A honvédelmi törvény módosításáig tehát továbbra is összeírják, és nyilvántartják a sorköteles korú fiatalokat. Mindeközben jól halad a honvédség szerződéses állományának feltöltése – közölte Komor Levente, a szaktárca helyettes államtitkára. A ma átadott budapesti toborzóiroda megnyitóján elhangzott: az év első három hónapjában 550 új szerződéses katona lépett be a közeljövő legnagyobb munkaerő felszívó intézményének tekinthető honvédségbe.




*****************
Hadkötelezettséget Ellenzők Ligája - HEL   -    Sajtószemle
Erőszakellenes Oldalak           Kéziratok, újságcikkek (Farkas Henrik)

Ez az oldal a Soros Alapítvány támogatásával olvasható az Interneten.