LIBERÁLIS PÁRTOK -- KÖZGAZDÁSZ SZEMMEL
-Beszélgetés Tardos Márton közgazdásszal -

 

Tardos Márton közgazdász, az SZDSZ, a magyar liberális párt parlamenti képviselője arra kívánja felhívni a liberális eszmék híveinek és pártbeli társainak a figyelmét, hogy a párt csökkenő népszerüségének oka nem elsősorban személyi kérdés, nem elsősorban azon múlik, hogy kik vezetik a pártokat, hanem mélyebb, a kialakult történelmi helyzetre visszavezethető okai vannak. Mihályi Gáborral folytotott beszélgetésben ezeket az okokat elemzi.

 

 

MIHÁLYI: Ankétunk kérdése, mi magyarázza, hogy a liberális eszmék - a piacgazdaság, szabad verseny, többpárti demokrácia követelményrendszerének - az általános elterjedése, minden diadalma ellenére a liberális pártok Európa szerte visszaszorulnak?

TARDOS: Először beszéljünk a kérdés általános elvi és nemzetközi vonatkozásairól.

A radikális liberális felfogás szerint, amit libertariánus álláspontnak neveznék, a piac, a szabad verseny magától megoldja a gazdasági és a társadalmi konfliktusokat. A libertáriánusok szerint az állam minél kevésbé vagy egyáltalában ne avatkozzon a piaci folyamatokba, Az állam beavatkozása - állítják- mert rossz gazda - igen káros következményekkel jár.

Ezt a radikális libertariánus álláspontot én nem osztom. Az elmúlt évtized éppen azt tanúsította, hogy e nézet alapjául szolgáló " általános egyensúly" elmélet számos problémát vet fel. Noha én is azt vallom, hogy az " általános egyensúly " elméletnél nincs jobb közgazdasági elmélet. A problémákra Kornai János hívta fel a figyelmet Anti-equilibrium" (1971) című könyvében, amelyben kifejti, hogy az általános egyensúly állapot a kivétel, Hasonló következtetésre jutott Soros György is, amikor megfogalmazta a nyitott gazdaság követelményeit. (Open Society. Reforming Global Capitalism. 2000.) Mindketten kétségbe vonják a gazdaság szereplőinek az egyensúly elméletben megfogalmazott célrendszerét. Nem fogadják el általános igazságként, hogy az egyensúlyi állapot lenne a normális, s az ettől való eltérés a kivétel.

Amiből is következik, hogy a radikális liberális állásponttal szemben mégis szükség van egyes esetekben állami beavatkozásra, annak elősegítésére, hogy a gazdaság egyensúlya mielőbb helyre álljon, illetve mielőbb megközelítse ezt az egyensúlyt.

Nézetem szerint elsősorban öt területen van szükség állami beavatkozásra: az infrastruktúra valamint az oktatás fejlesztésében, a környezet védelemben, a társadalmi szolidaritás kialakításában , megőrzésében és nem utolsó sorban - legalábbis itt Kelet- Európában az emberi jogok érvényre juttatásában.

Némileg leegyszerűsítve a felvázolandó folyamatokat. a XIX, és a XX, században még úgy tűnt, hogy a technikai, társadalmi fejlődés egyenes vonalúan töretlen, Csak a XIX. század eleje felé derült ki, hogy a társadalmi célok és a spontán piaci fejlődés összhangja nem biztositott. Vagyis nem beszélhetünk többé egyenes vonalú fejlődésről, ahogy azt a libertáriánus elmélet ideológusai elképzelik.

Az állampolgárok jogos igénye a szociális biztonság, hogy legyen munkájuk, megfelelő keresetük, nyugdíjuk, egészségbiztosításuk, hogy gyerekeiket tanítathassák. Nyugaton a jóléti állam vállalta ezeknek az igényeknek a kielégítését. Csakhogy az állami gondoskodás nagyon is adóigényes. Kérdéses viszont , hogy a magas adóterhek mennyiben mennek a nemzetgazdaság fejlesztésének a rovására. A jóléti állam egyik legkifejlettebb formájában Svédországban valósult meg. Idővel azonban kiderült, hogy a nagy adóterhek miatt a svéd vállalkozások nem kis része külföldre menekült, , dolgozóik meg munka nélkül maradtak. Másutt is hasonló folyamatok játszódtak le, ami végül is elindította a jóléti állam részleges felszámolását. Ezt tette Thatcher asszony konzervatív kormánya is, amikor a nemzetgazdaság fejlesztése érdekében radikálisan csökkentette a jóléti kiadásokat, bezáratta vagy eladta a ráfizetést termelő állami gyárakat, vállalatokat. Ez a restriktív politika természetszerűleg elégedetlenséget vált ki, és a szélsőjobbot erősíti, Auisztriában Haideréket, Franciaországban Le Pen mozgalmát, olyan erőkét, akik demagóg, populista szólamokkal, nem is eredmény nélkül törekszenek választói bázisuk kiszélesítésére.

Nyilvánvalóan kell az állami beavatkozás, csak éppen nem könnyű eltalálni, mi a helyes mérték, mennyi állam kell, És persze az sem tagadható, hogy az állam is tévedhet, rossz döntéseket hozhat.

Nézetem szerint a liberális pártoknak a trial and error - a próbálkozás és tévedés kockázatát vállalva kell támogatnia a helyes mértéket kereső törekvéseket.

A konzervatív pártok a növekedés pártján állva az adócsökkentés hívei, míg a szociáldemokraták magas adók kivetésével a szociális kiadások növelését szorgalmazzák. Azonban nem idegen e két gyakorlatban sikeres párt vezető politikusaitól, hogy meggyőző erejük növelése érdekében gazdaságilag megalapozatlan populista érveket hangsúlyozzanak A liberális pártok viszont középen állva a helyes mértéket keresik. miközben annak a veszélynek teszik ki magukat, hogy választói bázisuk szúkül,

A liberális pártok csökkenő népszerűségének talán ez a főoka . Nézetem szerint ugyanis az okos, trial and error álláspont nem igazán népszerű a nagy tömegek előtt. Ezért úgy vélem, hogy a liberális pártok visszaszorulása nem egyes ügyetlen akciók következménye, hanem a föntiekben jellemzett tendenciák hatása. Ez a diagnózis természetszerűleg az SZDSZ-re is vonatkozik. ahol a helyzetet még az is rontja. hogy a párt fontos vezetői a visszaesés mélyebb okainak feltárása helyett gyakran egyesek vélt vagy valós ügyetlenségeit teszik bírálatuk fő témájává.

A magyar helyzetnek speciális vonásai is vannak. Fejtő Ferencnek biztos igaza van, a magyar liberális pártnak is meg kell küzdenie azzal, hogy a konkurenciát jelentő két párt, a szociáldemokraták és a konzervatív jobboldal is liberális alapon áll, ők is a piacgazdaság, a parlamenti demokrácia hívei. A 98-as verség után Juhász Pál szocialista képviselő azzal vígasztalt bennünket, hogy ha a párt nem is, eszméink diadalmaskodtak.

Kétségtelen, mi vagyunk az a párt, amely fenntartás nélkül, következetesen vállalja az 1989-ben bekövetkezett fordulatot. Igaz, akkor azt hittük, hogy a Rákosi és a Kádár világ bukása után, a rendszerváltás közvetlenül nagy gazdasági fellendülést fog hozni, Én már akkor sem voltam ennyire optimista, de ilyen méretű életszínvonal zuhanást én sem képzeltem. Igen sajnálatos, hogy az ország lakóssága tíz évvel a rendszerváltozás után átlagban még mindig nem érte el azt az életszínvonalat, amit a Kádár éra biztosított számára. Az átlagnál szegényebb rétegek meg jóval rosszabbul élnek, mint korábban. A helyzet ellentmondásosságát jellemzi, hogy Ferge Zsuzsa szociológus éppen azt hányta Kádárék szemére, hogy szociális juttatások dolgában mennyire elmaradtunk a kapitalista Nyugat mögött. Igaz, Kornai már akkor figyelmeztetett, hogy az ország gazdasági teljesítő képessége már a meglevő juttatásokat sem képes fedezni.

Közben sok minden történt, amire nem számítottunk, Nem számítottunk a nyugati szovjetológusokkal együtt a Szovjetunió , a szovjet rendszer kártyavárszerű összeomlására. Már pedig a magyar export jelentős része a szocialista országokba, mindenekelőtt a Szovjetunióba irányult. Az új helyzetben az iparcikkek és mezőgazdasági termékek nagy része gyakorlatilag eladhatatlanná vált, az azokat termelő üzemek nem kis része csődbe ment, dolgozóik munka nélkül maradtak. Megszűnt egyik korábban számottevő jövedelmi forrásunk, a szovjet nyersanyagok és ezen belül elsősorban az olajtermékek nyugati reexportja, amikor rubelen vett árut tudtunk haszonnal nyugati valutára konvertálni. Csak kis mértékben tudtuk kihasználni azt az előnyünket, hogy a Kádár idők vége felé már jelentős lépéseket tettünk a piacgazdaság kialakítása irányában. Nem hallgathatunk arról sem, hogy a romló gazdasági nehézségek közepette Kádárék nagyrészt az életszínvonal fenntartása érdekében nagy nyugati kölcsönöket vettek fel, amelyeknek a terhei is egyre jobban nyomasztották a nemzetgazdaságot. A privatizáció során sok magyar nagyvállalat a multinacionális cégek kezébe került, ami kétségtelenül segítette a hazai gazdaság talpráállását, de ugyanakkor a társadalmi ellenállást is kiváltott. A mai helyzetre jellemző, hogy a gazdasági növekedést elsősorban a beáramló nyugati tőke. a multinacionális cégek tevékenysége biztosítja, miközben a privatizáció során magyar kézbe került vállalatok nem kis része vergődik, ugyanakkor a tulajdonosok - akár tőkéik felélésének az árán is - elsősorban arra törekszenek, hogy minél jobban éljenek. Az új gazdasági berendezkedés kirívó gazdasági különbségeket eredményezett. Az az új elit egy része nem a protestáns etika szellemében él és dolgozik, nem eléggé önmegtartóztató, nem törekszik arra, hogy jövedelmének minél nagyobb részét vállalatainak, üzleteinek fejlesztésére fordítsa, hanem inkább villákat épít és szabadságát Thaiföldön luxusszállókban óhajtja tölteni. Ez pedig érthetően ugyancsak társadalmi feszültségeket szül. A feltámadt indulatokat a jobboldal antiliberális demagógiája elsősorban ellenünk fordítja.

Az első választások idején nem sok hiányzott ahhoz, hogy az akkori liberális Fidesszel többséget szerezzünk a parlamentben. Ehhez képest valóban nagy hanyatlás, hogy az SZDSZ egyedül maradt liberális pártként a magyar közéletben, és ez a párt a közvélemény-kutatásokban a parlamentbe jutás küszöbére esett vissza. Elsősorban ránk ütött vissza a Bokros csomag restrikciós intézkedéseinek az ódiuma még annak ellenére is, hogy Bokros az MSZP embere volt.

A nehézségeket evvel párhuzamosan növeli, hogy sem a szocialisták, sem a liberálisok nem tudnak megbirkózni a jobboldal a rendszerváltás kedvezőtlen hatásait kihasználó. sokak számára ígéretes, de alapjában káros, gátlástalan nacionalizmusával, klerikális propagandájával.

MIHÁLYI: Az SZDSZ radikális antinacionalizmusa azzal a következménnyel járt, hogy a jobboldal nem eredménytelenül hazafiatlansággal vádolhatja a pártot. A szélsőjobb azt terjeszti, hogy az SZDSZ nem magyar párt.

Holott kézenfekvő lenne sokkal erőteljesebben hivatkozni a negyvennyolcas hagyományokra, a reformkori ősökre, Kossuthra, Petőfire és persze a második reform nemzedékre is, Ady, Kunfi, Szabó Ervin, Károlyi Mihály szellemi örökségére.

TARDOS: Erre már Hanák Péter (néhány éve elhunyt történész, a monarchia korszakának neves kutatója -MG.) is figyelmeztetett bennünket. Igaza is volt, csakhogy nem is egyértelmü ez az örökség. Sokak példáját említem, akik ugyan élharcosai voltak az országmodernizálásának, de eszükbe sem jutott, hogy síkra szálljanak a nemesi előjogok, kiváltságok eltörléséért. Még sem felejthető el, hogy a szabadságharc hőseinek zöme a magyar szupremácia érvényesítését fontosabbnak tartották, mint az általános modernizációt és az emberi jogok érvényesülését.

MIHÁLYI: Gondolom, arra kellene hivatkozni, ami gondolkodásukban, munkálkodásukban, hősi harcaikban ma is érvényes.

Sajátos paradoxon, hogy a hazai pártok közt a ti szellemi holdudvarotokban található a legtöbb kiváló gondolkodó, filozófus, közgazdász, író, művész és még sem tudtok élni ezeknek a támogatásával.

TARDOS. Ezek viszont nem egyszer erősen vitatható nézeteket hangoztatnak. Itt van például Tamás Gáspár Miklós. Valóban rendkívül felkészült filozófus, bravúrosan forgatja tollát, de hát te is láthatod, miket beszél.

MIHÁLYI: Most éppen valamiféle antiglobális anarchizmust képvisel.

TARDOS: De hivatkozhatok más kollégára is, aki egyes SZDSZ funkcionárusok - mint már említettem - a párt vélt vagy valós ügyetlenségét éles és ideológikus támadásra használták fel.

Nem egyértelműen örültem Kis János legújabb tanulmányának sem. Bármennyire kívánatos lenne a pozitív diszkrimináció bevezetése a romák védelmében, vagy az abortusz szabadságának fenntartása, az eutanáziához való jog kimondása - nézetem szerint tudni kell, és világosan meg kell fogalmazni, hogy nem ezek a magyar politika, a magyar gazdaság polgárokat leginkább foglalkoztató, legfontosabb kérdései.

Azonban visszatérve arra, amit mondtam, a magyar liberális párt mai gondjai nem elsősorban személyeken múlnak. Bárki is vezeti a pártot, nehéz elmozdítania arról a küszöbről, ahová a történelmi helyzet leszorítja. A liberális mozgalomtól való elpártolás tömeges jelensége annak a következménye, hogy a prokapitalista liberális demokrácia gondolatának mi vagyunk a legkövetkezetesebb hívei. Ugyanakkor az állampolgár, aki az utolsó tíz év negatív tapasztalatainak hatása alatt nem képes a mai nehézségek, gondok komplexitásának átgondolására, elsősorban bennünket okol életszínvonalának csökkenéséért, a folyamatos létbizonytalanságért.

Fejtő Ferencnek persze igaza van, nekünk ebben a nehéz helyzetben is meg kell találnunk a tömegekre ható politizálás lehetőségét. Még abban is egyetértek vele, - és az SZDSZ el is fogadta javaslatát, - hogy a korrupció elleni harcot kell az előtérbe állítani, Mint tapasztalható, ezt meg is tesszük.

Kidolgoztuk a 2001 -re szóló programot, a korszakváltás forgatókönyvét, ami - nézetem szerint - kitűnő munka. Különösen Magyar Bálint bevezetőjét tekintem meggyőző, hatásos írásnak. Azonban tagadhatatlan, hogy még nem tudtunk kellően intenzív párbeszédet kialakítani a társadalommal, egyes meghatározó személyekkel, hogy velük együtt dolgozhassunk az ország felemelkedésén.

Mihályi Gábor