LIBERÁLIS PÁRTOK -- KÖZGAZDÁSZ
SZEMMEL
-Beszélgetés Tardos Márton közgazdásszal -
Tardos Márton
közgazdász, az SZDSZ, a magyar liberális párt parlamenti képviselője arra kívánja
felhívni a liberális eszmék híveinek és pártbeli társainak a figyelmét, hogy a
párt csökkenő népszerüségének oka nem elsősorban személyi kérdés, nem
elsősorban azon múlik, hogy kik vezetik a pártokat, hanem mélyebb, a kialakult
történelmi helyzetre visszavezethető okai vannak. Mihályi Gáborral folytotott
beszélgetésben ezeket az okokat elemzi.
MIHÁLYI: Ankétunk
kérdése, mi magyarázza, hogy a liberális eszmék - a piacgazdaság, szabad verseny,
többpárti demokrácia követelményrendszerének - az általános elterjedése, minden
diadalma ellenére a liberális pártok Európa szerte visszaszorulnak?
TARDOS: Először
beszéljünk a kérdés általános elvi és nemzetközi vonatkozásairól.
A radikális liberális felfogás szerint,
amit libertariánus álláspontnak neveznék, a piac, a szabad verseny magától megoldja a
gazdasági és a társadalmi konfliktusokat. A libertáriánusok szerint az állam minél
kevésbé vagy egyáltalában ne avatkozzon a piaci folyamatokba, Az állam beavatkozása
- állítják- mert rossz gazda - igen káros következményekkel jár.
Ezt a radikális libertariánus álláspontot
én nem osztom. Az elmúlt évtized éppen azt tanúsította, hogy e nézet alapjául
szolgáló " általános egyensúly" elmélet számos problémát vet fel. Noha
én is azt vallom, hogy az " általános egyensúly " elméletnél nincs jobb
közgazdasági elmélet. A problémákra Kornai János hívta fel a figyelmet
Anti-equilibrium" (1971) című könyvében, amelyben kifejti, hogy az általános
egyensúly állapot a kivétel, Hasonló következtetésre jutott Soros György is, amikor
megfogalmazta a nyitott gazdaság követelményeit. (Open Society. Reforming Global
Capitalism. 2000.) Mindketten kétségbe vonják a gazdaság szereplőinek az egyensúly
elméletben megfogalmazott célrendszerét. Nem fogadják el általános igazságként,
hogy az egyensúlyi állapot lenne a normális, s az ettől való eltérés a kivétel.
Amiből is következik, hogy a radikális
liberális állásponttal szemben mégis szükség van egyes esetekben állami
beavatkozásra, annak elősegítésére, hogy a gazdaság egyensúlya mielőbb helyre
álljon, illetve mielőbb megközelítse ezt az egyensúlyt.
Nézetem szerint elsősorban öt
területen van szükség állami beavatkozásra: az infrastruktúra valamint az oktatás fejlesztésében, a
környezet védelemben, a társadalmi szolidaritás kialakításában , megőrzésében
és nem utolsó sorban - legalábbis itt Kelet- Európában az emberi jogok érvényre
juttatásában.
Némileg leegyszerűsítve a felvázolandó
folyamatokat. a XIX, és a XX, században még úgy tűnt, hogy a technikai, társadalmi
fejlődés egyenes vonalúan töretlen, Csak a XIX. század eleje felé derült ki, hogy a
társadalmi célok és a spontán piaci fejlődés összhangja nem biztositott. Vagyis
nem beszélhetünk többé egyenes vonalú fejlődésről, ahogy azt a libertáriánus
elmélet ideológusai elképzelik.
Az állampolgárok jogos igénye a
szociális biztonság, hogy legyen munkájuk, megfelelő keresetük, nyugdíjuk,
egészségbiztosításuk, hogy gyerekeiket tanítathassák. Nyugaton a jóléti állam
vállalta ezeknek az igényeknek a kielégítését. Csakhogy az állami gondoskodás
nagyon is adóigényes. Kérdéses viszont , hogy a magas adóterhek mennyiben mennek a
nemzetgazdaság fejlesztésének a rovására. A jóléti állam egyik legkifejlettebb
formájában Svédországban valósult meg. Idővel azonban kiderült, hogy a nagy
adóterhek miatt a svéd vállalkozások nem kis része külföldre menekült, ,
dolgozóik meg munka nélkül maradtak. Másutt is hasonló folyamatok játszódtak le,
ami végül is elindította a jóléti állam részleges felszámolását. Ezt tette
Thatcher asszony konzervatív kormánya is, amikor a nemzetgazdaság fejlesztése
érdekében radikálisan csökkentette a jóléti kiadásokat, bezáratta vagy eladta a
ráfizetést termelő állami gyárakat, vállalatokat. Ez a restriktív politika
természetszerűleg elégedetlenséget vált ki, és a szélsőjobbot erősíti,
Auisztriában Haideréket, Franciaországban Le Pen mozgalmát, olyan erőkét, akik
demagóg, populista szólamokkal, nem is eredmény nélkül törekszenek választói
bázisuk kiszélesítésére.
Nyilvánvalóan kell az állami
beavatkozás, csak éppen nem könnyű eltalálni, mi a helyes mérték, mennyi állam
kell, És persze az sem tagadható, hogy az állam is tévedhet, rossz döntéseket
hozhat.
Nézetem szerint a liberális pártoknak a
trial and error - a próbálkozás és tévedés kockázatát vállalva kell támogatnia a
helyes mértéket kereső törekvéseket.
A konzervatív pártok a növekedés
pártján állva az adócsökkentés hívei, míg a szociáldemokraták magas adók
kivetésével a szociális kiadások növelését szorgalmazzák. Azonban nem idegen e
két gyakorlatban sikeres párt vezető politikusaitól, hogy meggyőző erejük
növelése érdekében gazdaságilag megalapozatlan populista érveket hangsúlyozzanak A
liberális pártok viszont középen állva a helyes mértéket keresik. miközben annak a
veszélynek teszik ki magukat, hogy választói bázisuk szúkül,
A liberális pártok csökkenő
népszerűségének talán ez a főoka . Nézetem szerint ugyanis az okos, trial
and error álláspont nem igazán népszerű a nagy tömegek előtt. Ezért úgy vélem,
hogy a liberális pártok visszaszorulása nem egyes ügyetlen akciók következménye,
hanem a föntiekben jellemzett tendenciák hatása. Ez a diagnózis természetszerűleg az
SZDSZ-re is vonatkozik. ahol a helyzetet még az is rontja. hogy a párt fontos vezetői a
visszaesés mélyebb okainak feltárása helyett gyakran egyesek vélt vagy valós
ügyetlenségeit teszik bírálatuk fő témájává.
A magyar helyzetnek speciális vonásai is
vannak. Fejtő Ferencnek biztos igaza van, a magyar liberális pártnak is meg kell
küzdenie azzal, hogy a konkurenciát jelentő két párt, a szociáldemokraták és a
konzervatív jobboldal is liberális alapon áll, ők is a piacgazdaság, a parlamenti
demokrácia hívei. A 98-as verség után Juhász Pál szocialista képviselő azzal
vígasztalt bennünket, hogy ha a párt nem is, eszméink diadalmaskodtak.
Kétségtelen, mi vagyunk az a párt, amely
fenntartás nélkül, következetesen vállalja az 1989-ben bekövetkezett fordulatot.
Igaz, akkor azt hittük, hogy a Rákosi és a Kádár világ bukása után, a
rendszerváltás közvetlenül nagy gazdasági fellendülést fog hozni, Én már akkor
sem voltam ennyire optimista, de ilyen méretű életszínvonal zuhanást én sem
képzeltem. Igen sajnálatos, hogy az ország lakóssága tíz évvel a rendszerváltozás
után átlagban még mindig nem érte el azt az életszínvonalat, amit a Kádár éra
biztosított számára. Az átlagnál szegényebb rétegek meg jóval rosszabbul élnek,
mint korábban. A helyzet ellentmondásosságát jellemzi, hogy Ferge Zsuzsa szociológus
éppen azt hányta Kádárék szemére, hogy szociális juttatások dolgában mennyire
elmaradtunk a kapitalista Nyugat mögött. Igaz, Kornai már akkor figyelmeztetett, hogy
az ország gazdasági teljesítő képessége már a meglevő juttatásokat sem képes
fedezni.
Közben sok minden történt, amire nem
számítottunk, Nem számítottunk a nyugati szovjetológusokkal együtt a Szovjetunió ,
a szovjet rendszer kártyavárszerű összeomlására. Már pedig a magyar export
jelentős része a szocialista országokba, mindenekelőtt a Szovjetunióba irányult. Az
új helyzetben az iparcikkek és mezőgazdasági termékek nagy része
gyakorlatilag eladhatatlanná vált, az azokat termelő üzemek nem kis része
csődbe ment, dolgozóik munka nélkül maradtak. Megszűnt egyik korábban számottevő
jövedelmi forrásunk, a szovjet nyersanyagok és ezen belül elsősorban az olajtermékek
nyugati reexportja, amikor rubelen vett árut tudtunk haszonnal nyugati valutára
konvertálni. Csak kis mértékben tudtuk kihasználni azt az előnyünket, hogy a Kádár
idők vége felé már jelentős lépéseket tettünk a piacgazdaság kialakítása
irányában. Nem hallgathatunk arról sem, hogy a romló gazdasági nehézségek
közepette Kádárék nagyrészt az életszínvonal fenntartása érdekében nagy
nyugati kölcsönöket vettek fel, amelyeknek a terhei is egyre jobban nyomasztották a
nemzetgazdaságot. A privatizáció során sok magyar nagyvállalat a
multinacionális cégek kezébe került, ami kétségtelenül segítette a hazai gazdaság
talpráállását, de ugyanakkor a társadalmi ellenállást is kiváltott. A mai
helyzetre jellemző, hogy a gazdasági növekedést elsősorban a beáramló nyugati
tőke. a multinacionális cégek tevékenysége biztosítja, miközben a privatizáció
során magyar kézbe került vállalatok nem kis része vergődik, ugyanakkor a
tulajdonosok - akár tőkéik felélésének az árán is - elsősorban arra törekszenek,
hogy minél jobban éljenek. Az új gazdasági berendezkedés kirívó gazdasági
különbségeket eredményezett. Az az új elit egy része nem a protestáns etika
szellemében él és dolgozik, nem eléggé önmegtartóztató, nem törekszik arra, hogy
jövedelmének minél nagyobb részét vállalatainak, üzleteinek fejlesztésére
fordítsa, hanem inkább villákat épít és szabadságát Thaiföldön luxusszállókban
óhajtja tölteni. Ez pedig érthetően ugyancsak társadalmi feszültségeket
szül. A feltámadt indulatokat a jobboldal antiliberális demagógiája elsősorban
ellenünk fordítja.
Az első választások idején nem sok
hiányzott ahhoz, hogy az akkori liberális Fidesszel többséget szerezzünk a
parlamentben. Ehhez képest valóban nagy hanyatlás, hogy az SZDSZ egyedül maradt
liberális pártként a magyar közéletben, és ez a párt a közvélemény-kutatásokban
a parlamentbe jutás küszöbére esett vissza. Elsősorban ránk ütött vissza a Bokros
csomag restrikciós intézkedéseinek az ódiuma még annak ellenére is, hogy
Bokros az MSZP embere volt.
A nehézségeket evvel párhuzamosan növeli,
hogy sem a szocialisták, sem a liberálisok nem tudnak megbirkózni a jobboldal a
rendszerváltás kedvezőtlen hatásait kihasználó. sokak számára ígéretes, de
alapjában káros, gátlástalan nacionalizmusával, klerikális propagandájával.
MIHÁLYI: Az SZDSZ
radikális antinacionalizmusa azzal a következménnyel járt, hogy a jobboldal nem
eredménytelenül hazafiatlansággal vádolhatja a pártot. A szélsőjobb azt terjeszti,
hogy az SZDSZ nem magyar párt.
Holott kézenfekvő lenne sokkal
erőteljesebben hivatkozni a negyvennyolcas hagyományokra, a reformkori ősökre,
Kossuthra, Petőfire és persze a második reform nemzedékre is, Ady, Kunfi, Szabó
Ervin, Károlyi Mihály szellemi örökségére.
TARDOS: Erre már Hanák
Péter (néhány éve elhunyt történész, a monarchia korszakának neves kutatója -MG.)
is figyelmeztetett bennünket. Igaza is volt, csakhogy nem is egyértelmü ez az
örökség. Sokak példáját említem, akik ugyan élharcosai voltak az országmodernizálásának,
de eszükbe sem jutott, hogy síkra szálljanak a nemesi előjogok,
kiváltságok eltörléséért. Még sem felejthető el, hogy a szabadságharc hőseinek
zöme a magyar szupremácia érvényesítését fontosabbnak tartották, mint az
általános modernizációt és az emberi jogok érvényesülését.
MIHÁLYI: Gondolom, arra
kellene hivatkozni, ami gondolkodásukban, munkálkodásukban, hősi harcaikban ma is
érvényes.
Sajátos paradoxon, hogy a hazai pártok
közt a ti szellemi holdudvarotokban található a legtöbb kiváló gondolkodó,
filozófus, közgazdász, író, művész és még sem tudtok élni ezeknek a
támogatásával.
TARDOS. Ezek viszont nem
egyszer erősen vitatható nézeteket hangoztatnak. Itt van például Tamás Gáspár
Miklós. Valóban rendkívül felkészült filozófus, bravúrosan forgatja tollát, de
hát te is láthatod, miket beszél.
MIHÁLYI: Most éppen
valamiféle antiglobális anarchizmust képvisel.
TARDOS: De hivatkozhatok
más kollégára is, aki egyes SZDSZ funkcionárusok - mint már említettem - a párt vélt
vagy valós ügyetlenségét éles és ideológikus támadásra használták fel.
Nem egyértelműen örültem Kis János
legújabb tanulmányának sem. Bármennyire kívánatos lenne a pozitív
diszkrimináció bevezetése a romák védelmében, vagy az abortusz szabadságának
fenntartása, az eutanáziához való jog kimondása - nézetem szerint tudni kell, és
világosan meg kell fogalmazni, hogy nem ezek a magyar politika, a magyar gazdaság polgárokat
leginkább foglalkoztató, legfontosabb kérdései.
Azonban visszatérve arra, amit mondtam, a
magyar liberális párt mai gondjai nem elsősorban személyeken múlnak. Bárki is vezeti
a pártot, nehéz elmozdítania arról a küszöbről, ahová a történelmi helyzet
leszorítja. A liberális mozgalomtól való elpártolás tömeges jelensége annak a
következménye, hogy a prokapitalista liberális demokrácia gondolatának mi vagyunk a
legkövetkezetesebb hívei. Ugyanakkor az állampolgár, aki az utolsó tíz év negatív
tapasztalatainak hatása alatt nem képes a mai nehézségek, gondok komplexitásának
átgondolására, elsősorban bennünket okol életszínvonalának csökkenéséért, a
folyamatos létbizonytalanságért.
Fejtő Ferencnek persze igaza van, nekünk
ebben a nehéz helyzetben is meg kell találnunk a tömegekre ható politizálás
lehetőségét. Még abban is egyetértek vele, - és az SZDSZ el is fogadta javaslatát,
- hogy a korrupció elleni harcot kell az előtérbe állítani, Mint tapasztalható, ezt
meg is tesszük.
Kidolgoztuk a 2001 -re szóló programot, a
korszakváltás forgatókönyvét, ami - nézetem szerint - kitűnő munka.
Különösen Magyar Bálint bevezetőjét tekintem meggyőző, hatásos írásnak.
Azonban tagadhatatlan, hogy még nem tudtunk kellően intenzív párbeszédet kialakítani
a társadalommal, egyes meghatározó személyekkel, hogy velük együtt dolgozhassunk az
ország felemelkedésén.
Mihályi Gábor