Fejtő Ferenc

 

Életrajz : Fejtő Ferenc ( 1909 - ) Párizsban élő író, történész, újságíró, a Szép Szó alapító szerkesztője, az Agence France Presse vezető munkatársa, egyetemi tanár. Számos könyv szerzője. Az itt közölt néhány oldal részlet a szerző most készülő az Úristen és a Gonosz kapcsolatát tárgyaló könyvéből.

 

Az erdendő bűn

Az eredendő bűn, amelytől csak Jézus Krisztusnak lenne hatalma megváltani bennünket, alapvető szerepet játszik a keresztény tanításban. Pál apostol rögzítette Leveleiben súlyos következményeit: "Miképpen egy ember által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképpen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek." - jelenti ki. "A halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, a kik nem [az Ádám esetének hasonlatossága szerint] vétkeztek..." De "miképpen egynek bűnesete által minden emberre elhatott a kárhozat: azonképpen egynek igazsága által minden emberre elhatott az életnek megigazulása." (Pál apostol levele a Rómabeliekhez, 5.) Ádám elhozta a halált, a Messiás pedig legyőzte. Szent Pál megnevezte azt is, akinek hatalma van a halálon: "az ördög", hirdeti ki ünnepélyesen. (A zsidókhoz írt levél, 2. 14.)
Ismeretes, hogy az eredendő bűn dogmája nem győzte meg valamennyi keresztényt. Már az első századokban egy afrikai püspök, Pelagius, is azt hangoztatta - Isten tudja, milyen személyes kinyilatkoztatás alapján -, hogy az ember már halandónak született. Püspöktársai elítélték, ő azonban makacs eretneknek bizonyult. Azt állította - eheu dictu -, hogy Ádám bűne nem illette gyermekeit, s hogy már Jézus Krisztus előtt is léteztek bűn nélküli emberek. Az eredendő bűn és a pokolra jutás, ami ennek következménye lett, századokon át nyugtalanítja majd a keresztények lelkiismeretét és kelt kétségeket. Így például a manicheusok, azaz a legveszedelmesebb eretnekek, akikkel Szent Ágoston oly sokat viaskodott, tagadták a létezését¹, később pedig Rotterdami Erasmus, miközben keresztényként Assisi Szent Ferenchez állt közel, és éles diplomáciai érzékkel bírt, merészkedett ezen a ponton bírálni a Szentírást. Luthert a tridenti zsinat azért ítélte el 1546-ban, mert azt állította: az eredendő bűn maga a rossz bírvágy (Böse Begierlichkeit), amely még a keresztelés után is az emberben marad, "de azt nem veszik nála figyelembe" . Luthernak legalább volt személyes, nem túl szívélyes találkozása a Gonosszal: lásd az utóbbi fejéhez vágott tintatartó esetét. Manapság az eredendő bűn tana sok hívőt kételkedésre késztet, egy modernista püspök egyenesen botrányosnak nevezte².

Tekintve a Biblia elbeszéléseinek, mítoszainak, példázatainak általában didaktikus jellegét, veszem magamnak a bátorságot, hogy megvizsgáljam ezeket, kérdéseket tegyek fel magamnak az üzenetről, amelyet magukba rejthetnek. Így az Istentől Ádámra és Évára kényszeríttet tilalom, hogy ne egyenek az Éden két fájának gyümölcséből, mutatja a Javétól Ádámnak és Évának megadott szabad választás korlátit. Az egész Paradicsom a tiétek - de ezt a két fát fenntartom magamnak, mondja nekik Isten. Ekkor megérkezik a Kígyó, hogy megvilágítsa a tilalom vezérlő hátsógondolatát. Ő ezt Isten féltékenységének tulajdonítja, aki, megalkotván az embert a saját képére, nem akarja, hogy teljesen hasonlatos legyen hozzá: különbséget tudjon tenni a Jó és a Rossz között. Ezért aztán az Ördög szenvedélyeket ébresztett az emberben, amelyek vezérelték aztán az egész emberiséget. Felkeltette nevezetesen a par excellence bűn iránti hajlandóságot: az ember ne legyen elégedett a körülményeivel, legyen becsvágya, őmaga legyen olyan, mint Isten. Ez a nagyravágyás viszi Ádámot és Évát az első bűnre, s az ellene vívott küzdelem lesz majd a vallásos etika alapja: ez pedig az engedetlenség bűne. Ez a gondolat jelenik meg később a Mózes által elhozott tízparancsolat első pontjában: a szülők és az ősök tisztelete, és legfőképpen Isten, a legfőbb autoritás tisztelete. E tisztelet nélkül az emberi társadalom összeomlik. A mindenhatóság adományát magának megtartó Isten féltékenységének témája visszatér egyébként a Bábel tornyáról szóló történetben. Ebben az embereknek az a törekvése, hogy annektálják valamilyen módon az eget, és mindenhatóvá váljanak, a nagyság szenvedélye, amely egész fajunkat jellemzi, magára vonja Isten büntetését. Olyan érzelemről van itt szó, amely megelőzi mind a judaizmust, mind a kereszténységet, kifejeződése korábbi ezeknél. Már a görögök is felpanaszolták az istenek féltékenységét, és úgy gondolták, áldozatokkal és imákkal kell őket megbékíténi.

Alapjában véve Szent Pálé az érdem, hogy létrehozta a kapcsolatot az eredendő bűn Ádámja és Jézus, a világ megváltója között. Szent Pál elképzelte a bűnével terhelt Ádámot mint Krisztus - a Messiás, a megbocsátás és a könyörület megtestesítője - ellenfényét. A már említett Martelet munkálja ki a kapcsolat megteremtését az egész emberiséget terhelő bűnről szóló példázattól a Messiás eljöveteléig, aki áldozatával az egész emberiségnek elhozza a megbocsátást és az üdvözülést. A jezsuita bibliamagyarázat úgy véli, hogy magának az eredendő bűnnek a fogalma csak úgy válik felfoghatóvá és elfogadhatóvá, ha beillesztjük a globális Isten-képbe, azéba, aki előre gondoskodik a bűn ideje után az üdvözülés idejéről. Isten kiszabta Ádámra és Évára a legsúlyosabb büntetést, megfosztva őket a halhatatlanságtól, ezzel az ember halandóvá lett, amíg Jézus Krisztus elhozza neki a halhatatlanságot - vagy legalább az ígéretét, a visszatérés ígéretét, feltételül szabva a hitet a mennyei birodalomban. Milyen gyönyörű mítosz az emberiség számára, amely már a kezdetektől megtagadta, hogy beletörődjön a halálra ítéltség tényébe.
Ami számomra igazán egyetemesnek látszik az embernél, a történelem előttitől egészen korunk homo sapiens-éig, az valójában azok az érzelmek és hajlamok, amelyeket már az első emberpárnál megtalálunk: Éva hiszékenysége, az emberi sors meghaladásának vágya, Ádám gyávasága, aki először minden felelősséget a feleségére akar áthárítani, az atyai tekintély iránti engedetlenséget, amelyet maga az Isten szimbolizál. A történet szerzőjét egy kicsit meghazudtolta a fejlődés - ám ez bizonyára megbocsátható -, amennyiben ő úgy gondolta: a szülés fájdalma éppolyan egyetemes lesz, mint a hiszékenység vagy az állhatatlanság. Vagyis én teljesen egyetértek Martelet-vel, amikor ő azt állítja, - az efféle előrelátás kis hibáitól eltekintve, - hogy a "jahve-i elbeszélés" igazából mai valóságunkról beszél. A historicizmus híveivel szemben én mindig is úgy gondoltam, hogy - az evolúciónak és következményeinek kétségbevonása nélkül - jogos dolog az emberi természetről mint konstansról gondolkodni. Ami a bibliai elbeszélések óta a legtöbbet változott, az az egyes parancsolatok és tilalmak megítélése és értelmezése.
Eképpen korunkban az ember becsvágya, különösen a tudomány területén, az arra irányuló akarat, hogy túljusson a nemismerésen, a mindentudás felé, az emberi élettartam korlátozottságán a halhatatlansághoz tartó meghosszabítása felé - mindez, akárcsak a szellemi vagy politikai autoritás iránti engedetlenség, már nem minősül általában bűnnek. Még az Egyház is eljut oda, hogy rehabilitáljon egyes lázadásokat, mint például Galileiét, fontolóra vegye a zsarnokgyilkosság engedélyezését, amikor amaz az emberiség elleni bűnöket hoz magával. Egyébként már Izráel prófétáit megelőzve, a görög-római történetírók és tragédiaszerzők is merészelték kritizálni a hatalmat és megtagadni az engedelmességet neki, amikor - ahogy az Antigoné esetében is történt - az ő szemükben megsértette az erkölcsi törvényt. Úgy vélem, nem vádolhatjuk jezsuitánkat istenkáromlással, mert azt írja, hogy "csak a tekintet, amely előre látja a Bárány misztériumát, tette neki lehetővé, hogy olyan világot alkosson, amelynek a bűn alapvető részét képezi". Mindazonáltal, nem hihetünk-e egy olyan Istenben, aki megalkotta az embert, olyan szabadságot adva neki, amely őt arra vezeti, hogy a Rosszat inkább kedvelje a Jónál, saját elpusztítását jobban kedvelje az üdvözülésnél. Valójában nem oldju meg a "Rossz misztériumát", egy másik misztériumot téve a helyére.

Litván Katalin fordítása

¹ Karl Rahmer u. Karl Heinzwege: Der Glaube der Kirche, in den Urkunden, der Lehrverkündigung,. Regensburg, 1931.
² Gustave Martelet jezsuita teológus Libre réponse á un scandale. La faute orioginelle, la souffrance et la mort. ( Ed. Cerf, Párizs, 1988) címmel egy igen tanulságos könyvet szentelt az eredendő bűn védelmének