Térey János

A részvétről

Láttál-e hercegnőt sikítani
Egy harmadrangú élet ketrecében?
Orrát a rácshoz dugva bömböli:
,,Időm augusztusát is elfecsérlem!”

Arcán a szégyen lázrózsáival
Eltűri még a megperzseltetést is.
Felesel, ha foglára rárivall;
Bőrét karcolja, sérti még a fény is,

De van pontos szava kínzóira,
Kik bíborát és bársonyát letépték;
S ha tárul cellájának ajtaja,
Ő eltakarja szalmaszín szemérmét.

Morzsákon él a jobbra hivatott:
Jelszó szisszent, s eldöntötték a trónját.
Uralma telkén nem lel írmagot,
Ki egymaga volt a mindenhatóság.
Fesd feketére! Foszd ki perselyét!
Majd elfelejt telelni és nyaralni.
A hátralévő táv, hogy ketrecét
Faltól falig fölmossa, éppen annyi.

,,Etess meg, vendég, és érezz velem…
Moss hófehérre, s pernye lesz a börtön,
Melynek mélyén a szurtos végeken
Dicsőségem decemberét letöltöm.”

Húsából minden szájnak jut falat.
Forró lehellet éri: közönyének
Páncélja megreped és újrafagy;
Szörnyethal, s egy szebbik pokolban ébred.

,,Meggyászolsz? Úrnő voltam valaha.
Maradjon jóságom munkája torzó;
Guruljon el hatalmam aranya,
Ha már alattvalónak sem vagyok jó.”

Fagy

A hófúvás szívében villogó
Ezüstkorong a régi toronyóra:
Számlapján két jogarnyi mutató
Hajszolja egymást, s minden új fogócska
Csúcspontja, hogyha körre kört robogva
Éjfélt mutatva egyesülnek ők;
A vaksors vágyát bűvölik valóra,
Ha percre bontva a megmérhetőt,
Ízekre szedik az egyöntetű időt.

A hófúvás szívébe templomot
Épít az álmodó agy; díszletet fest,
Kőrácsból rak ki rózsaablakot.
A tél lakói elhagyják a termet,
S a holdhideg padlóra, mint a permet,
Szitál az észrevétlen téli por...
A fészket hittel bélelték, de nem lett
Erős vár: népe megborzong, mikor
Isten a gömbölyű tojásokon tipor.

A fészek belsejébe ülteti
Az Úr minden reménytelen szerelmét;
Viszonzatlan jósága fájt neki,
Míg udvarolva állított kelepcét
A kedvenceknek – párnás marka gyengéd,
De egy pofonja is puhábbra ver,
Mint száz fortéllyal fertőző betegség. –
Az egyszeregy idő a csapda, mely
Minden letelt napot mohó gyomrába nyel.

Levetve vakságának hályogát,
Olyan tanácstalan mindegyik isten.
A hófüggöny mögött nem lát csodát:
Meglelte oltárát, de népeit nem,
Hatalma fogytán embert kell veszítsen.
Az új nap sarkvidéki fényt terít
A síkra. Dér ül a templomkilincsen.
Isten reménytelen szerelmeit
Számolja – annyi pont, ahány lelket veszít. 

Pillantás

Stáb jött. A Láma – életében akkor
Először – hagyta, hogy keskeny szalagra
Vegyék a képét. Udvarolt az arca
A fénynek: lássa így egy józanabb kor.

Aztán reggel lett, s minden filmkazetta,
Amelyre fölkerült a Láma képe,
A dzsip csomagteréből összeégve
Került elő; a tekercsek között a

Tegnapi muszterok sértetlenek,
De az, amelyiken rajta van ő is,
Tibet határán épen nem jut által;

A délelőttből nem rögzít jelet,
S ha mégis, bölcs feketeséget őriz –
Porrá perzselve az ő szeme által.

Friendly Fire

Egy szó, akár a szisszenő erőszak,
Az ólomkristály csöndet törje össze;
Szálljon földem fölé álmos pilóta,
Félig kalandor, egészen barát.
Gondoltál arra: enyém is a puszta,
Hová villámló bombáid ledobtad?
Torkomba fojtod pontatlan szavam:
Maradjak néma, mint egy kvéker, és
Ne szóljak úgy veled, szerelmesem,
Ahogyan te beszélsz az én fejemmel?

Térey János 1970. szeptember 14-én született Debrecenben. 1989-től 1991-ig magyart és történelmet tanult  a budapesti Tanárképző Főiskolán, majd az ELTE Bölcsészkarának magyar szakán folytatta tanulmányait. Öt éve szabadfoglalkozású író. Első verseit 1990-ben közölte az Élet és Irodalom, hét verseskönyve és egy novelláskötete jelent meg: Szétszóratás (1991), A természetes arrogancia (1993),  A valóságos Varsó (1995), Tulajdonosi szemlélet (1997), Térerő (1998), Drezda februárban (2000), Paulus (verses regény), – a legfontosabb munkája, amelyik több elismerésben részesült: Palladium, Tiszatáj- és Füst Milán-díjban, továbbá elnyerte kiadója, a Palatinus nívódíját is (2001, 2002), Sonja útja a Saxonia mozitól a Pirnai térig (válogatott versek, 2003). Kortárs német, cseh és francia költőket fordított, és nevéhez fűződik Paul Verlaine Szaturnuszi költeményeinek első teljes, magyar nyelvű fordítása is (1993, Cserépfalvi). 1995-ben Déry Tibor-, 2001-ben  József Attila-díjban részesült.