Mindketten a huszadik század első évtizedének végén léptek az irodalmi élet nyilvánossága elé, ám más és más utat tettek meg idáig. Kassák autodidakta vasmunkásként, Németh Andor művelt zsidó családból származó bölcsészhallgatóként kezdett verseket írni, s a budapesti kávéházakban társas életet élni. Személyes ismeretség nélkül is tudomást kellett szerezniük egymásról: 1910 tavaszától közös fórumuk is volt: Zigány Árpád Reneszánsz című folyóirata. Első találkozásukra az akkori irodalmi élet egyik helyszínének számító Meteor kávéházban került sor. Ennél több ekkor nem történt, s csaknem egy évtizedig nem is történhetett. Mikor Kassák elsőkötetes költőként, folyóirat-szerkesztőként, mozgalomszervezőként fontos szereplővé vált, az 1914 tavasza óta tanulmányúton Párizsban tartózkodó Németh Andor a háború kitörését követő franciaországi internálás miatt távoli szemlélője lehetett a magyar irodalmi életben zajló eseményeknek.

Újabb történelmi fordulat kellett ahhoz, hogy ismét találkozhassanak. A helyszín ezúttal Bécs volt, ahová Németh Andor 1918 végén frissen szabadult internáltként, majd rövid budapesti látogatást követően a Tanácsköztársaság diplomáciai szolgálatot vállaló hivatalnokaként, Kassák egy évvel később Budapestről politikai menekültként érkezett. Az osztrák főváros azért vált hosszabb időre közös tartózkodási helyükké, mert a Tanácsköztársaság bukása után Németh Andor is üldözöttnek tekinthette magát. Az 1920 januárjában Kassák ideiglenes szálláshelyén, a Hamerand szállóban történt újabb találkozást a következő hónapok, évek során az irodalomtörténeti jelentőségű együttműködés változatos eseményei követték.

Kapcsolatuk, közös vállalkozásaik során Németh Andornak sikerült egyenrangú partnerként szerepelnie. Kassák vezetői ambícióit, gyakran kényszer szülte praktikus meggondolásait ismerve, ez különlegességnek számított. Alapja Németh Andor széleskörű világirodalmi tájékozottsága, nyelvismerete volt, továbbá az a pozíció, melyet a Tanácsköztársaság bécsi követségének egykori kultúrattaséja a magyar emigráció köreiben magáénak mondhatott. Kassák az egy évtizeddel korábban Budapesten futólag megismert irodalmárban most Apollinaire és több más modern francia író és képzőművész magyar ismerősét, műveik alapos ismerőjét láthatta, aki ráadásul az ausztriai magyar emigráció egyik legfontosabb fórumának számító Bécsi Magyar Újság vezető publicistája, szerkesztői feladatokat is ellátó belső munkatársa volt. 1921 elejére mindkettőjük életében addig még elő nem fordult helyzet jött létre: Kassák a Ma szerkesztőjeként, Német Andor a Bécsi Magyar Újság belső munkatársaként döntött a másik fél írásainak közléséről, javasolt témákat, adott megbízásokat, kért kéziratot. Hogy Németh Andor a költő és író Kassák tisztelőjeként és híveként is meg kívánta őrizni a szuverén véleményalkotáshoz, sőt a nyílt vitához való jogot, már 1921 elején kiderült. A Bécsi Magyar Újság 1921. január 27-i számában közölte ugyan Kassák, Móricz Zsigmond és Szép Ernő 1918-19-ben, majd 1920-ban tanúsított magatartását súlyosan elmarasztaló cikkét, ám pár nappal később szerkesztőségi vitacikkben különvéleményt fogalmazott meg, nem riadva vissza attól sem, hogy kijelentse: "Kassák az esztéta mezében írja cikkeit", "dogmatikus kritikát" művel.

E szuverenitásigény ismeretében különösen értékesnek kell tekintenünk azt, hogy Németh Andor a Ma irodalmában megjelenő dadaista törekvések egyik legfőbb interpretálójává, közvetítőjévé vált, e szerepkörben hivatást töltött be. Fogékonysága alkati adottságain kívül egyéni helyzetével magyarázható. Németh Andor a háború éveiben, majd a forradalmakat követően saját sorsának alakulása révén tapasztalhatta meg a világ, a társadalmi viszonyok abszurditását. 1914-ben a francia kultúra iránti rajongástól vezettetve lépett francia földre, a háború kitörése azonban ugyanitt ellenség, vagy legalábbis gyanús elem, hadifogolyként kezelt internált lett belőle. Származása, a forradalmak ideje alatti formális szerepvállalása miatt 1919 őszétől saját hazájában vált fenyegetetté. A hadifogságnak számító internálásból útja végül nem haza, hanem egy másik idegen országba vezetett. A világ abszurditása, képtelensége a francia internálótáborokban mindennapi élménye lehetett. A konvenciók elleni lázadás, mint emlékirataiban megfogalmazta, "a szellemi anarchiában való boldog megfürdés" természetes magatartásforma volt számára, a dadaizmus mindent tagadása pedig a társadalom valós viszonyaiból levezethető hiteles művészi megnyilatkozás.

A szellemi állapotra, a szélsőségek iránti fogékonyságra már az is jelzés értékű, hogy Németh Andor Kassák 1920-ban újra kiadott korai regényében, a Misilló királyságában a Máglyák énekelnek valamiféle stiláris és szemléleti előzményét törekedett bemutatni, lelkesülten szólva arról, hogy "eljön a fenséges dadogás, a zilált, zavaros, de boldog öntudat", az az állapot, mikor a diadalmas erők immár szuverén gőggel teremtik meg a formát". Hogy Kassák irodalmával való első találkozás mekkora élmény volt Németh Andor számára, arról a könyvismertetésben olvasható értékítélet tanúskodik: "Misilló királysága az utolsó évtizedek legművészibb írása."

Egy év múlva, 1921 őszén Németh Andor a dada interpretálójaként lett Kassák szűkebb környezetének fontos szereplője. A Ma ekkori irodalmának egyik legfontosabb darabjáról, Barta Sándor Tisztelt hullaház című művéről írott ismertetését szinte teljes egészében lehetne idéznünk annak bizonyítására, hogy Németh Andornak ez az irányzat több volt vizsgálódás tárgyánál: személyes ügy, melynek kapcsán saját érzelmeiről, útkereséseiről vallhatott.

Ez az átélés és teljes azonosulás szenvedélyével megírt szöveg magyarázat lehet arra is, miért vállalta el Németh Andor a dada egyik alapművének, Tristan Tzara Antipirin úr első mennybeli kalandja című szövegének nemcsak lefordítását, hanem nyilvános előadását is. A fordítás a Ma 1921. november 15-i számában jelent meg. A nyilvános előadásra, Németh Andor e különleges közszereplésére egy hónappal korábban, a Ma október 16-án a bécsi Konzerthausban tartott előadóestjén került sor. Azon a nevezetes rendezvényen, ahol Barta Sándor a Tisztelt hullaházból adott elő, Kassák pedig A ló meghal a madarak kirepülnek teljes szövegét olvasta fel.

Németh Andor - az esetről Az Ember című folyóiratban megjelent beszámolója szerint - élvezte, hogy dada-mű tolmácsolásával provokálhatja a modernség szelídebb változataihoz szokott közízlést. "Valami kaján kárörömmel az arcán" olvasta fel Tzara szövegét, "mulatott és ugratta a jámbor, de impozáns, többségében hangosan röhögő közönséget." Vállalkozásának híre Magyarországra is eljutott. A Nemzeti Újság kultúrbotrányként értékelte az Antipirin úr magyarra fordítását és megjelentetését, paródia közlésével törekedve nevetségessé tenni a fordító Németh Andor és a szerkesztő Kassák vállalkozását.

A Ma 1921. november 15-i számában Kassák Németh Andor három Cocteau-fordítását is közölte. Németh Andor műfordítói közreműködésére a ma Új művészek könyve címmel ismert antológia irodalmi anyagának összeállításakor is számított. Az eredetileg Karaván címmel tervezett és irodalmi-képzőművészeti antológiának elképzelt kötet szépirodalmi szövegei közé az Antipirin úr első mennybeli kalandjain és az egyik Cocteau-fordításán kívül Németh Andor két Ezra Pound fordítását is beválogatta.

Németh Andor a Bécsi Magyar Újság publicistájaként továbbra is eloszlatni, vagy legalábbis oldani törekedett azt az értetlenséget, mely a Ma irodalmát körülvette. Ezért vállalkozott arra, hogy Kassák 1921 végén megjelent Világanyám című kötetét már-már tanulmányértékű és terjedelmű cikkben elemezze. Réz Pál többek között erre az írásra gondolt, amikor kijelentette: a Ma irodalmáról megjelent kortársi bírálatok közül "Németh Andor szempontjai, részletmegjegyzései a legérdekesebbek." Máig érvényes, az önéletíró Kassák által később visszaigazolt megállapítás az ódaíró Kassák pátoszával kapcsolatban az ókori költők himnuszköltészetére, vagy Berzsenyi Dániel költői hangjára való hivatkozás, a "klaszszikus" szóval megjelölt fogalom használata. A cikk alaphangját a művek titkai iránti érzékenység és az érzelmi azonosulás együttes jelenléte határozza meg. Helye lehetett itt olyan önvallomásnak is, mint az alábbi néhány mondat: "A költő itt van, de mi nem vagyunk itt. Ó, mi! A szörnyi mi! Mi, lemurok, mi, riadt kispolgárok, mi istentől és haláltól borzongós, testbe szökkent lidércnyomások, élő lomtárok: nekünk szólna ez a költészet? Emigránsoknak? Síbereknek? Zsidóknak? Keresztényeknek? - Ez a költészet: jó híre egy most serdülő generációnak. Ez a költészet a lelki romlatlanoké." A méltatás a forradalmakat váró és ünneplő, ódákat író Kassáknak szól. De Németh Andor még érzékenyebb és lelkesültebb, mikor Kassák legújabb költeményeiről, versszövegeinek dadaista ihletettségéről írhat: "Mint egy rekedt, meggyötört és megbomlott Jób: a szavak cserepeivel vakarja felmarjult lelkét. A világ végét, a szörnyű véget, az Ember végét. Mintha szétesett volna minden - s az Emberbe vetett hittel együtt igazán pusztulhat minden logika, tudomány, költészet - kusza, réveteg sorok, átkok, fenyegetések, röhejek szakadnak le ajkáról."

Pár hónappal később, 1922 júliusában Németh Andor az Egység kontra Ma vitában, állásfoglalásra törekedve, ezúttal egy "defanatizált", "józan forradalmiság" követelményéből kiindulva kísérelte meg értékelni Kassák költészetét. Ekkor már lehettek és voltak is fenntartásai, kijelentve, hogy "Kassák forradalmi versei csak az extázis lendületét adják", majd azt állítva, hogy legújabb kori kétségbeesése "polgári és romantikus". Az Egység és a Ma közötti irodalmi, politikai vita vezette el Németh Andort ahhoz a máig megszívlelendő fölismeréshez, hogy Kassák költészete több és más, mint politikai tevékenysége, az utóbbival nem lehetséges igazolni az előbbit. A dicséret és elismerés szavaival most sem fukarkodik Németh Andor, ám hatottak szemléletére, véleményének megszületésére más jellegű, ha úgy tetszik aszkétikusabb, gyakorlatiasabb elvárások is, vagy mindenesetre elgondolkodtatták. A Ma negyedik előadóestjéről - megfeledkezve saját, fél évvel korábbi szerepléséről és a szereplés eléggé zajos visszhangjáról - mint olyan rendezvényről számol be a Bécsi Magyar Újság olvasóit tájékoztatni szándékozva, melyen Kassák a Ma-előfizetők számának gyarapítása végett a "trivialitástól", a "cirkusztól" sem riadt vissza. Németh Andor a keserűség és az elégedetlenség szavaival elsősorban az emigrációt idézte, megkérdezve: "Tett-e már az emigráció valamit a művészetért?"

A közönség és a modern irodalom kapcsolatának problémája foglalkoztatta Németh Andort akkor is, amikor Kassákkal együtt a 2x2 című közös folyóirat létrehozásán fáradozott. Már a cím is szokatlan volt, legalábbis azoknak, akik nem hallottak a New Yorkban 1915-ben Alfred Stieglitz szerkesztésében megindult 291-ről és az 1917-ben Barcelonában alapított, majd New Yorkban, Párizsban, végül Zürichben kiadott, Picabia szerkesztette 391-ről. A 2x2 - mint Gaál Gábor rögtön megírta - "erősebb és radikálisabb megkülönböztetés" volt, mint bármely más cím, mert szakítást jelentett "a folyóiratok körében kialakult akadémizmussal." A kettős, egymástól függetlenített szerkesztésre, arra, hogy az első 32 oldalt Németh Andor, a másodikat Kassák állította össze, a világszerte működő avantgárd lapok, folyóiratok meglehetősen széles körében sem volt példa.

Abban is különbözött a két szerkesztő, ahogyan az első számot a közönség figyelmébe ajánlották. Németh Andor a Bécsi Magyar Újságban Író és közönség címmel a lapalapítás okát a kiadók irodalom és íróellenes üzletpolitikájában, a célt pedig az írók és olvasók közötti közvetlen kapcsolat megteremtésében látta, olyan vállalkozást ígérve, "mely nem fog törődni az olvasók szellemi nívójával, mint ahogy nem törődik a kiadókkal." Kassák az általa szerkesztett rész első lapján közölt programcikkben a szerkesztői szuverenitáshoz való jogról elmélkedett, megengedve, sőt megjósolva azt is, hogy a két szerkesztő között vita is kirobbanhat, mint megfogalmazta, "harc egy lap keretein belül, nem különböző célért, de az egy célba vezető különböző utak megtisztításáért."

A vita, a harc "szükségszerűsége, sőt jelenvalósága" már az első számból kiérezhető volt. Nemcsak a mechanikus két részre tagozódásból, hanem a két önálló rész anyagának jellegéből. A Németh Andor szerkesztette anyag egy olyan modernséget képviselt, melynek időbeli kezdete Balázs Béla versei és Lázár Mária novellája révén a század első évtizedének vége volt, és amelyben a Holnap után benne volt - Lengyel József és György Mátyás verse révén - A Tett és a budapesti Ma, és Déry Tibor versei révén az a költőiség is, melyet Kassák a bécsi Ma szerkesztőjeként lapja számára értéknek tartott.

Ebben a tág keretben helyezkedik el, ám mindenképp a Tett és a Ma irodalmán kívül Németh Andor 1922 tavaszán írott Az ingatag halott című színművének, mint ő megnevezte, "alacsony játékának" első felvonása. A Németh Andor által összeállított rész első oldalaira Gustav Landauer A dilettantizmus című írása került, melyet a szerkesztő üzenetnek szánt a Ma Kassákot utánzó, vagy legalábbis hatása alól szabadulni nem tudó fiatal költői számára. Landauer írása végső soron azonban azt sugallta, amit Kassák bevezetője: az egymástól való elkülönüléshez, az egyéniséggé váláshoz, az egyéni felelősségvállaláshoz való jogot, sőt ezzel kapcsolatban, az egyénre háruló kötelezettséget is.

Logikusnak tűnik, hogy Kassáknak a közös folyóirat második része jutott, az a hely, ahonnét az általa kiválasztott művek formálisan is az első rész meghaladásának, tagadásának, esetleg folytatásának tűnhettek. Ezt a tendenciát mindenek előtt A ló meghal a madarak kirepülnek izgalmas szövege sugallja. A Kassák által szerkesztett rész mindenek előtt ezért tekinthető az egész folyóiratszám súlypontjának. Emeli rangját Kassák három, Archipenko egy kiváló grafikája, Cocteau négy verse, August Stramm Az emberiség című költeménye, Medgyes László Teória és Praxis című írása, továbbá a Mácza János és Gáspár Endre által írt nemzetközi szemle, az új könyvekről és folyóiratokról írott ismertetések sora.

Sorsáról elmélkedve Kassák is rákényszerült az író és közönség kapcsolatának elemzésére. Ám ő már nem cikkben, hanem keserű hangú magánlevélben Mihályi Ödönnek a következőképp panaszolta el tapasztalatait: "Olyan gyűlölködéssel fogadták a lapot, hogy nem fogok rajta csodálkozni, ha a kiadó felmondja a szolgálatot. Hiába, magyarnak nem való a manna. Nekik ponyva kell. Az íróknak csakúgy, mint a zsurnalisztikának, mint a közönségnek." A lapot, melynek összes visszhangja - a jelenlegi ismereteink szerint - Gaál Gábor méltató cikke volt, Kassák és Németh Andor többé nem tudta megjelentetni.

A vállalkozásból végül nem a kudarc, hanem a közös munka emléke maradt meg mindkettőjükben. Tulajdonképp Kassákkal kapcsolatos újabb élmény, Simon Jolán versmondása késztette Németh Andort arra, hogy ismét cikket írjon az "értetlennek" nevezett versek, azaz a Ma irodalmában jelen lévő dadaista költőiség védelmében. Ismét személyes élményekre, kiábrándító tapasztalatokra hivatkozva ítéli jogosnak és természetes reakciónak, az undorodásból magától értetődően következő tettnek, bosszúérzet kielégülésének, amire a dadaisták vállalkoztak. Hozzáfűzve immár saját maga számára is követhető és vállalható megállapításként: "Ami most utoljára történik, mélyebbről jön. Az abszolút csendből menti fel a költő a használat szennyétől megtisztult, abszolút szavakat."

Valamivel több, mint egy esztendő múlva immár saját esztétikai nézetként fogalmazta meg a szavak felszabadításának és új elvek szerinti egymás mellé illesztésének elméletét. Illusztrálásul egyetlen verssort idézett, A ló meghal híres és talányos utolsó sorát: "fejünk felett elröpül a nikkel szamovár". Fejtegetései németre fordítva Szómágia címmel a Mának abban a számában jelentek meg, melyet Kassák az 1925. március 22-én rendezett német nyelvű Ma-est elhangzott anyagából állított össze. E különleges estnek, melyet létrehozói egy osztrák-magyar avantgárd mozgalom végül eredménytelennek bizonyult zászlóbontásának szántak, a fennmaradt műsor tanúsága szerint, Németh Andor volt az egyetlen magyar közreműködője.

A német számban kifejtett "szómágia-elmélet" szinte azonnal részévé vált egy hosszabb elvi alapvetésnek, mely Az eldologiasodás és az új művészet címmel a Ma utolsó számában jelent meg, mintegy nyitányaként annak a költői gyakorlatnak és vitának, melynek fóruma Kassák egy évvel később 1926-ban Budapesten alapított, ám közösen, Németh Andor által is jegyzett új folyóirata, a Dokumentum volt.