Az anyanyelvtől messzire származott
ember, aki batyujában magával vitte a szavak örömét, különösen érzékeny az
elhagyott otthonból érkező hírfoszlányok. A riadalom, hogy ,,elhagynak a
szavak’’, egyszerre valós képletben jelentkezik, mint nagybeteg számára az
orvosi prognózis a test és tudat lehetséges közeli bomlásáról. Ezért
szerencsésnek mondható az a halandó, kinek a világ másik felében
világítani kezd egy sor, egy vers, – egy költő.
Ausztráliában az elmúlt
évek folyamán mindig kellemes izgalom fog el, amikor kibontok egy postán
érkező folyóiratot vagy könyvcsomagot, avagy újabban, ha a számítógép
képernyőjére varázsoltakat olvasom. A kilencvenes évek elején az így
kezembe került folyóiratok egyikében, a versekben kóstolgatva elbódított
egy háromsoros, remegtetően érzékletes hasonlat: ,,...S a köd gomolygott
ballagtam tovább / Lámpák derengtek rám fagy-celofánba / csomagolt sápatag
hortenziák.’’ Mondható, hogy felhorkantam a gyönyörűségtől. A
,,Szentpéterváron újra’’ című vers fölött Baka István neve állt, egy
számomra akkor ismeretlen magyar költőé, aki egy képzeletbeli orosz költő
ugyancsak fiktív érzés- és gondolatvilágába költöztette mondanivalóját.
Ezután megkülönböztetett figyelemmel fordultam a folyóiratokban
fellelhető Baka-versek felé, ahonnan egyre sűrűbben ragyogtak fel
óráimat-napjaimat bearanyozó sorok. A Pehotníj-szerepversek ,,oroszsága’’
sajátos színfoltnak tűnt a magyar költészetben, nem lévén ismeretében
annak, hogy a költő leningrádi ösztöndíjas életszakaszának kovászából
keltek elő, és megtermékenyítették képzeletvilágát. A mondanivaló, – a
költői lét fenyegetettsége az irányított irodalomban, a korszak
Magyarországot érintő sorskérdései és mindenekfelett a lélek fészkelődése
az adott fészekben, idegrendszeri reagálások, – aztán a Pehotníj-ciklusok
után, avagy azzal párhuzamosan jelentős versekben látott napvilágot. A
nagy Széchenyi-vers a ,,Döbling’’,a ,,Yorick monológjai’’ a ,,Farkasok
órája’’ lidércnyomásos éjszakája, a ,,Tél Alsósztregován’’- ciklus
zaklatott szerelmi lírája, s számomra egy-egy megmagyarázhatatlanul
közelálló vers, talán a felbűvölt hangulatnak saját idegrendszeremmel
rezonáló egésze, – nagy körvonalakban ez az én Baka-élményem. Egy
költészet méltatásakor azonban mindez természetesen nem elegendő a
remélhetőleg leendő versolvasó jóindulatának és érdeklődésének
megnyeréséhez. Engedtessék meg , – hogy mint horgász a horgászbot végére
csaliként – ide idézzek néhány verssort Baka Istvántól, a képalkotás
mintadarabjait: ,,Egy hideg szépség úgy hordja fehér/ Kavargó tülljét mint
a hófúvást’’ ,,Tenger, Te szüntelen idegroham’’ ,,A csillagok/ Az angyalok
rangjelzései...’’ ,,Erdő vagyok – eltévedek magamban’’ ,,A rókabundás
alkonyat’’.
A kilencvenes évek közepe felé a folyóiratokban érkező
Baka-versek egyre inkább az elmúlásról, a közelítő halállal való
viaskodásról tudósítottak. A költőt gyógyíthatatlan kór emésztette,
fiatalon, negyvenes éveiben kellett megírnia azokat a verseket, melyekkel
idős költők búcsúznak az élettől, rendszerint termékeny évtizedeik
záróakkordjaként. Ekkor emelkedik Baka István versvilága azokba a
magaslatokba, ahová például Radnóti Miklós noteszének darabjai tartoznak,
a halál bizonyossá válásának jórészt elfogadhatatlan képei, egyoldalú vita
a teremtővel, belenyugvás és lázadozás kavalkádja s a végakarat: ,, jó
volna lenni még talán de/ mit is tegyek ha nem lehet/ a szótáradba írj be
s néha/ lapozz föl engem és leszek’’ (Csak a szavak).
Az utolsó versek
egy mindvégig tisztán maradt és funkcionáló elme alkotásai. Tudom, a költő
még élete legvégén is gondosan összeállította összegyűjtött verseinek
kéziratát, ,,minden szálat elvarrt’’, ahogy felesége jellemezte. A kötet
,,Tájkép fohászszal’’címmel a költő halála után meg is jelent a Jelenkor
Kiadónál.
A szegedi Tiszatáj Kiadó vállalkozott arra az
elmúlt esztendőben, hogy megindítja Baka István életműsorozatát, évente
egy kötet megjelentetésével. Az első kötet, a Versek, a költő verseinek
minden eddiginél teljesebb gyűjteményét tartalmazza. A hagyatékból
előkerült munkák, vázlatok, versváltozatok közlésével az e jelentős
költőre figyelők némi betekintést nyerhetnek az alkotás aspektusaiba is, –
azonos képsorok bukkannak fel különböző helyeken, a műhelymunkát
világító-árnyékoló kísérletek, mélyről érkező sorok érezhetően kezdeti
tétova rendezése, majd végső formába illesztése. A
tipográfiailag kevés kívánnivalót maga után hagyó, örömmel forgatható
kötethez Bombitz Attila írt az életműben
szakavatottan eligazító
utószót.
A Versekkel egy időben látott
napvilágot Baka István műveinek egy töredéke, – angolul. A Versekből
válogatott versek (Selected poems), természetesen a fordító(k)
érdeklődését tükrözi, s a Londonban élő Zollman Péter közelítése Baka
költészetéhez különösen rokonszenves. Értem ezalatt – vállalva a
szubjektivitás esetleges vádját is – hogy a fordító úgyszólván nekem
dolgozott amikor szemezgetett a bakai ouvre-ben ; olyan alkotásokat
tüntetett ki figyelmével, melyeket – külföldön élő magyar lévén – magam is
vágyakoztam közel hozni angolnyelvű ismerőseimnek. Az előbbiekben
említett, számomra szinte magyarázhatatlan hatású vers, az ,,Izolda
levele’’ zeneisége és ritmikája az angolra ültetett változatban megőrzi a
magyar vers hevületét, az átültetés leleményes és egyszerű, álljon itt
példaként a vers befejező szakasza mindkét változatban:
Nem
mehetek foglalt minden napom
De hidd el nékem is sajog
sebed
Futok hozzád amint lesz alkalom
És akkor akkor meghalok
veled
I cannot go I’m busy as you see
But heaven knows
your wound torments me too
I'll fly to you as soon as I am free
And then my dearest will die with you.
Talán még bravúrosabb az
ugyancsak fentebbiekben említett végrendeletnek is beillő versszakasz a
,,Csak a szavak’’ című búcsúvers befejezésének átültetése:
it may be good to stay alive
but
what if they wipe me off the list
please put me in your book of
words
then
look me up and I’ll
exist.
Baka István angolra ültetett
versválogatása – noha méretét tekintve inkább füzetnagyságú – mégis számos
jóakaratú és értő ember erőfeszítésének eredménye. Zollman Péter
fordításai mellett helyet kaptak a kötetben Michael Longley, George
Szirtes, Bill Tinley és John W.Wilkinson átültetései is. A válogatás
összehozása a szerkesztő, Kabdebó Tamás érdeme, a versek elé Olasz Sándor
írt kisesszének beillő bevezetőt. A kiadó, az írországi Abbey Press a
Magyar Könyv Alapítvány, Szeged és Szekszárd városának támogatásával
jelentette meg a 33 költeményből álló kötetet, melynek védnökei között
találjuk a Nobel-díjas Seamus Heaney-t is.
Látható, hogy a könyvet
mintegy nemzetközi összefogás hozta létre. Jel lehet ez Baka István
költészetének emelkedő fontosságára, a magyar irodalmi jelenléten túlra
ágazó ösvényvágás, egy jelentős magyar költő ,,fölmutatása’’ az egyre
érdeklődőbb idegen irodalmak és közönség felé. Óhatatlan nem ide idéznem
egy valaha-gondolatomat – az akkoriban, néhány évtizede – a világban
szétszórtan alkotó magyarul írók helyzetét képletesen illusztrálandó:
eszerint ezek a magányosan, geográfiai izoláltságban dolgozó emberek
írásai olyanok, mint az óceánok partjain a világítótornyok: fényeket
lövellnek a messzeségbe abban a reményben, hogy valahol a világ más részein érzékeny
készülékek fölfogják ezeket a jeleket, és esetleg visszajeleznek. A fordított képlet is megállja
a helyét: Az idegen világba lövellt fényjelek, Baka István fennmaradó költészete szűkebb
hazája mezőiről talán fogékonnyá teszi az angol nyelvű versszeretőket is e költő
művei iránt. Talán észreveszik a
fényjelet.
A szerző Ausztráliában élő,
magyar író