FŐOLDAL

FÖLDÉNYI F. LÁSZLÓ
Légy az árnyékom!
Sophie Calle

Kortárs képzőművészet sorozat

Megjelent: 2002
208x205 mm; keménytáblás,
44 illusztráció, 144 oldal
ISBN 963 8477 71 7 - ISSN 1589-1984
Ára: 2 500,- Ft   
o n l i n e  r e n d e l é s

Sophie Calle különleges francia alkotó, akinek lételeme a rejtőzködés, de az exhibicionizmus is. Fotóművésznek nevezhetnénk, némi megszorítással; hiszen akcióit képpel és szövegekkel, egyaránt dokumentálja. A szintén francia Christian Boltanski követőjeként a hétköznapi emberek érdeklik, a névtelen és sokszor arctalan emberek, illetve saját magé. Saját életét; illetve saját tetteit emeli művészetté; teszi közszemlére úgy, hogy azért sejthető; hogy semmi sem pontosan úgy történt; ahogy elénk tárja.

A most induló Láthatár sorozat - melynek sorozatszerkesztője Földényi F. László - minden darabja egy-egy kortárs külföldi képzőművész portréja.

A sorozat következő kötete Arthur C. Danto Robert Mapplethorpe című, könyve lesz; amelyet többek között Christian Boltanskiról, Marina Abramovicról, Cindy Shermanről, Jeff Koonsról és Bill Violáról szóló monográfiák követnek.