MIT TESZÜNK?

„Éjféli Sportbajnokság” (ÉSB) programunk 1993 óta működik. Célunk, hogy megakadályozzuk a serdülőknél, fiatal felnőtteknél a bűnözés és a káros szenvedélyek elterjedését. A küzdelmünk egy modell értékű program, a  Midnight Basketball League (USA) magyarosított változata.

Az ÉSB elsősorban a kallódó, hátrányos helyzetű fiatalok számára nyújt pozitív alternatívát a szabadidő hasznos eltöltésére. Ezzel csökken annak lehetősége, hogy a veszélyeztetett fiatalok kábítószert fogyasszanak és/vagy terjesszenek, bűnözzenek, illetve bűncselekmények áldozataivá váljanak. Az „ÉSB” klubjaiban a célcsoport „észrevétlenül” válik egy családpótló mikroközösség tagjává, ahol nappali képzésben, kulturális programokban részesül, éjszaka – a rá veszélyes órákban – sportolhat, tiszta eszközökkel nyerhet. Ezáltal csökken az elkallódás veszélye, társasági és életstratégiák elsajátításával esélyegyenlőségük is nő.

A program bázisa – egy fiatalok által gyalogosan is megközelíthető helyen lévő – éjféli sportklub, ahová a fiatalok hét közben délutántól késő estig, hétvégén hajnalig betérhetnek. Itt várja őket egy felszerelt, sportolásra alkalmas helység és a felnőtt segítők által gondozott kisközösség. Az itt játszó fiatalok közös programokon, képzéseken vehetnek részt (sportbajnokságok, vidéki, vagy külföldi versenyek, kirándulások, mozi, színház, számítógép-oktatás, nyelvoktatás). A sport itt mint becsalogató eszköz szerepel. A játék szüneteiben a felmerülő pszicho-szociális problémák indirekt módon („Dumakuckó”) kerülnek felszínre és oldódnak meg.

A mi módszerünk a primer prevenció speciális változata. Közvetlenül az érintett, potenciálisan veszélyeztetett csoporttal foglalkozik. A kallódó, éjszaka céltalanul csellengő, helyüket kereső fiataloknak nyújt közvetlen választási lehetőséget. Nem agitáljuk, befolyásoljuk a fiatalokat, ez sok esetben pont az ellenkező hatást váltaná ki. Annyit tudnak, hogy a mi rendezvényeinkre, versenyeinkre érdemes a diszkó, az utcai kóborlás helyett eljönni. A részvétel ingyenes, másrészt minden fiatal szeret játszani, versenyezni (a játék is szenvedély!). Mi pingpongozunk.

A sportolni ide járó fiatalok fokozatosan válnak a családpótló közösség tagjaivá. Itt a felnőtt segítők és a régebben idejáró „törzsgárda” tagjai veszik gondoskodásuk alá Őket. A nappali képzésekbe bárki önként bekapcsolódhat, érdeklődési köre szerint választhat. (pl. nyelv, számítástechnika, társasági és élethelyzet-tréningek) Az oktatásokat saját körben, ismerős környezetben tartjuk.