Aki nem ismeri a darabot, a kérdést akkor is hallotta már: járt-e Cecil a Török utcában. Minden bizalomrendülés, mardosó féltékenység, kínzó férfibizonytalanság alapkérdésévé nőtte ki magát ez a mondat. Nem árt tehát időről időre megtekinteni azt a miliőt, melyben elhangzott.
Az újjá lett Madách Színház kapott egy szép stúdiót is, melegbarna hangulatút, ízléses bevonatú karszékekkel, zöldellő (mű)növényekkel. Csak az odajutás nyomasztó egy kicsit, s főleg az, hogy az efféle lépcsőházon, próbatermen való áttekergés után általában az ember inkább underground produkciók helyszínére jut el levegőkapkodás után, nem ilyen hangsúlyozottan polgári térbe. De ez most jól jött Herczeghez, aki, bár kissé idősebb kortársa Molnár Ferencnek, egészen másféle alkotó volt, a vidékibb, kisnemesi Magyarország megszólaltatója. Sokoldalúsága, mesélni tudása azonban kétségkívül hasonló. A Kék rókát akár Molnár is írhatta volna, ám noha a helyzetek csavarosak, a nyelv kevésbé aforisztikus, a technikás masinéria, pörgés nem annyira sodró. Ezzel együtt nagyon jó kis darab, van benne valami, ami a két háború közti kor életének művelődéstörténeti, antropológiai ismeretéhez elengedhetetlen, ha a társadalomtudományok szintjén közeledünk, s elengedhetetlen ismeretanyag van benne a színpadi helyzetgyakorlatok számára is.
Herczeg, jótékonyan csavar a csalfa asszony–mafla férj–sármőr hódító hármason. Az asszony szellemes, nagyvonalú, érzékeny, a férj kedves, de magának való mackó, a hódító, a nagy szerelem pedig nem más, mint a hű barát. Nem a férj, hanem ő a féltékeny a könnyű kis liezon miatt. A helyén csak a csábító, bizonyos Trill báró van tulajdonképpen, ő az a nagyvilági férfi (pilóta!), aki kicsit belekóstol a cukorfalat asszonykába. Ezzel azonban egy fővel növekszik a létszám, illetve kettővel, mivel a szerző gondoskodik egy olyan jellemfejlődésen átmenő lányról is, aki majd a minden rokonszenvünkre számot tartó férjet lesz hivatott vigasztalni. Ám Freuddal egy időben járunk, Herczeg is nagyon jól tudja, hogy mindig, mindenki ugyanazt választja: tehát a vízi fauna kutatója, a szelíd Pál uraság még a tudálékos vénleányból is előhívja a hisztis-cicás, s egyre vérmesebb nőt. Ők tehát öten használják ki egymást és facsargatják saját szívüket s a másikét. A férj megbocsátana, a szerelmes barát nem. A férj ugyanis azt hiszi, ha valakivel megcsalná a felesége, hát az csak ez a kedves, hűséges, áldozatos barát lehet. A második felvonás nagyon hatásos és legjobban játszható jelenete, melyben fény derül arra: Cecile és Sándor voltak mindig is egymásnak teremtve, de kapcsolatuk a férfi gyávaságán (vagy előzékenységén) megbukott s évekig csak hamu alatt parázsló érzéssé fokozódott le a szerelem. Nincs igazi bűnös, nincs igazi áldozat: lesz viszont happy end meg egy ironikus fricska a férj jövőjére utalva.
Faragó Zsuzsa dramaturgi kezét szinte fel lehet ismerni a finoman mához szabottabb, szárazabban szellemes szövegen. Játékostársai is többen vannak a miskolci és a szentendrei hasonló jellegű előadásokból. Kolos István mértéktartóan szervezte össze a jellegadó figurákat és a világukat kirajzoló tárgyakat, ruhákat, gesztusokat. Horesnyi Balázs kerti szaletlit vagy nyári lakot formázó kis kerek bonbonničre-ben játszatja a kamaradarabot, ezzel érdekesen szűkössé és egymásra utalttá válik a szereplők helyzete. Nem oldódik meg azonban a kinn és benn viszonya: az események nyári történésekor nincs semmi baj egy kerti dolgozószobával, melynek párkánya van, problematikusabb azonban a második rész téli jeleneteiben, amikor szöveg is van a villa hidegségére. Ki jön, ki megy – és honnan: ez az egérfogójelenet-jellegű tetemrehívásos akciónál nem közömbös. (Sándor, a barát magával hozza Cecile-ékhez Trill bárót, hogy zavarba hozza az asszonyt.)
A darabot természetesen a kék rókát vásárolni igyekvő asszony mozgatja: Für Anikó személyében kitűnően. Az alkati és intonációbeli karcosság, „sprődség” avagy „míszség” – hogy a nyelvi közegben maradjunk – jót tesz az általa megformált figurának is. Okos nő, csak azt nehezebb kissé elhitetnie, hogy több éven át hiába szenvedett, mikor csak barátként fogadta Sándor látogatásait.
Kerekes László, Vasvári Csaba ráéreznek a klisék feletti többletre, barátságos alakokat teremtenek a férjből és a szerelmes barátból. Trill báróként Szűcs Gábor hoz jó figurát: arisztokratája nem humoreszkbe illő, mégis végig nevetséges a frusztráltsága.
Bíró Krisztához illik a rajongó libuska és a vamppá váló második asszony szerepe. Tudni róla, hogy ő sosem lesz annyira finom, mint Cecile. Még a színeit is visszaidézi (Ignatovic Krisztina jóvoltából), fél év elteltével már ő is a feketét vadítja vörössel, mint tette korábban Cecile.
Egyébként pár évvel ezelőtt jöttem rá, hogy a Török utca még létezik. A Margit hídtól nyílik, a Bem mozi van a sarkán. Szűcs viszont nincs benne.
Budai Katalin