Voltaképp meglepő, hogy a hetvenes évek elején egy népmesei korú, hetvenhét éves magyar író képzelt riportot írt egy amerikai popfesztiválról. Élete első felében Déry Tibor Európát ugyan végiglakta, de az Egyesült Államokban nem volt járatos. Mégis amerikai helyszínt választott ahhoz a munkájához, mely a 68-ban megjelent önéletrajz, az Ítélet nincs megírását követte. Előbb számot adott történelmi fordulatokban gazdag, eseménydús életéről, majd berendezte lelke színpadán Montanát (a valóságban: Altamontot), hogy odaképzelje a nagyszabású rockkoncertre egy magyar származású, New York-i házaspár balvégzetét.
Kifinomult hallásúak lehettek azok a színházi emberek, akik szerint a kisregény színpad után kiáltott. (Pós Sándor írta a színpadi változatot.) A könyv egyszeri olvasója legfeljebb azt találhatta kézenfekvőnek, hogy az esetleges színdarab betétdalait Szörényi Levente és Bródy János szerezze. Tudniillik a könyvbeli koncerten szereplő Mick Jagger – kedves ötlet gyanánt – rendre Illés-számokat énekel. A kisregény popfesztiválján fellépők eljátsszák a Sárga rózsát, a Ne gondold, hogy tied a világ-ot, a Nem akarok állni, ha fordul a föld-et. Ám az 1973-as vígszínházi bemutatóhoz mégsem az Illés együttes szolgáltatta a muzsikát, hanem a Loksi, vagyis Presser Gábor és Adamis Anna. És vélhetően ez a zene az, ami a művet ma is oly kurrenssé teszi, hogy a Szegedi Szabadtéri Színpad augusztusi néhány előadására már a nyár elején elkeltek a jegyek, mind az utolsó szálig.
Az 1999-es előadást rendező Kovalik Balázs saját bevallása szerint – műsorfüzet – látta ugyan a nevezetes vígszínházi produkciót annak idején, de gyerek lévén nem értette. Magam is gyerekként láttam, szintén nem értettem, talán csak az köztünk a különbség, hogy én a mostanit se értem.
A Dóm tér ugyebár nem kifejezetten adekvát helyszín a nehéz talajon, pusztában zajló rockfesztiválhoz. Horgas Péter díszlettervező graffitikkel és lomokkal igyekszik ótvarosítani a terepet. A színpadkép valóságos felvonulási terület, még munkagépek is rendelkezésre állnak. Olykor daru segédkezik a kellékezésben – deszkákat pakol ismeretlen céllal –, máskor emelőkosaras masina szállítja a duettet éneklő főszereplő párost. Vinnélek, vinnélek – búgja Eszternek József, s viszi is, géperejű körutazásra a levegőégbe.
A díszlettervezői lelemények legkedvesebbike számomra az a félbevágott házváz, mely a színpad jobb oldalán magasodik. A többemeletes épületszerűségben lakók alighanem azt a társadalmat személyesítik meg, melyből a popfesztivál közönségét alkotó szereplők kivonultak. A háztetőn nem parabolaantenna terpeszkedik, hanem maga a televíziókészülék trónol, árnyékában ki-ki műéletet éldegél. A második emelet egyik kis zugában kötögető néni ücsörög, a másikban valaki a fürdőkádban ejtőzik. Akadnak örökös tévénézők, van idősebb úr, aki lepaktál a Pokol angyalaival, és látható egy derék szobafestő, aki szorgalmasan dolgozik felvonáshossziglan.
A színpad legnagyobb részének mégis üres térnek kell lennie, helyet adandó a mintegy 130–150 fős szereplőgárda állandó áramlásának. Kezdetben azt hinné az ember, hogy az előadás markáns elemei lesznek a rengeteg résztvevőt mozgató táncok és a látványos statisztahadműveletek. Juronics Tamás koreográfiája azonban kevéssé áttekinthető, s a rendezés is olyan benyomást kelt, mintha szakadatlan zarámbolást kívánna láttatni, nem pedig gondosan szerkesztett, mozgalmas tömegjeleneteket.
A jelmeztervező Jánoskúti Márta dolgát megkönnyíti, hogy a korabeli és mai ruhák jószerével ugyanazok. A vastagtalpú cipőket és a trapéznadrágot tekintve jelenleg épp összeér a hetvenes évek elejének és a kilencvenes évek végének divatja. Jánoskúti jelmeztárának legérzékenyebb darabja Eszter kötött kardigánja, amely remek zsebes segédanyag: kapaszkodhat bele a színésznő.
A szegedi színpad méretei és a hazai viszonyok ismeretében bizonyára eleve eldöntendő kérdés a szereposztásnál, hogy milyen igényeket támasszon a rendező a főszereplőkkel szemben. Színészt szeressen-e, aki énekesként nem lesz nagyszabású, viszont képes megformálni a figurát? Avagy énekest válasszon, aki kifogástalanul dalol, ám a színészi teljesítménye szerénynek mondható? A két képesség nálunk igen ritkán jár együtt. (Azért jutott ide is a kivételből, a Beverlyt játszó Sáfár Mónika személyében.) Én hajlanék arra, hogy Szegeden a torok nagyobb jelentőséggel bír, mint az arc, s az énekhang minősége előbbrevaló a színészi eszköznél, mely utóbbi a tizedik sortól fölfelé már csak távcsővel konstatálható. De az operistákkal gyakorlatot szerzett Kovalik inkább a színészekre szavaz, irántuk érdeklődik, s nekem speciel rokonszenves ez a kíváncsisága. Schell Judit (Eszter) és Kamarás Iván (József) a kulturált és olykor nyomaiban drámai éneklésen túl hoz is színészi erényt a produkcióba. Kamarás a nyafogásmentes rosszkedvet, Schell a ziláltság sajátos báját. Kamarás inkább depressziós, mint feldúlt, s ernyedten bóklászva kutatja Esztert. Egy pillanatig sem látszik hinni abban, hogy az esetleges megtaláláson túl talán valóban rá is találhatna. Schell némelyik jelenetben már-már átütően hatásos, de azért Esztert ő sem tudja a helyére tenni. A mulasztás azonban nem annyira az övé, mint inkább Déryé, aki a meghatározatlan korú és tisztázatlan múltú Eszterben egy tizenéves bakfis meggondolatlanságát keverte össze egy negyvenes nő „már úgyis mindegy” jellegű könynyelműségével. A szegedi verzió – Almási Tóth András dramaturgi beavatkozása nyomán – még tovább homályosítja Eszter sorsát és személyiségét. A mával való egykorúsítás érdekében az alkotók odáig fiatalították Esztert, hogy elvették tőle múltját és zsidó identitását. Eszter lidérces emlékeit – 1944; a nyilas uralom, elhurcoltatás, szülei agyonveretése – egyszerűen átengedték a Kútvölgyi Erzsébet által megformált orvosnőnek.
A produkció legdinamikusabb résztvevője Novák Péter, aki Manuel szerepe mellett néhány szám erejéig eljátssza Mick Jaggert, de még az LGT-t is. (Plusz betétdalként elhangzik ugyanis a Satisfaction, a Fiú, a Csak az jöjjön...) Pressert nem is csak zenéjében idézi az előadás, hanem mintegy testi valójában is, amikor a fináléban – amely az optimista kicsengésű Arra születtünk helyett ezúttal a szkeptikusabb Valaki mondja meg –, szóval a fináléban külföldi popsztárok hasonmásai mellett bevonul a színre farmeroverallban nem kevesebb, mint három ál-Presser Gábor.
A régi vígszínházi előadásból ott van Szegeden hírmondónak Kútvölgyi Erzsébet, a maga énekhangi és színészi erejével. Hírt azonban ő sem mond arról, hogy – a drogos antipropagandán túlmenően – mi érdemlegeset közöl ma velünk a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról. Koncepcionális bizonytalanságán belül a produkció él filmes elemekkel (óriási kivetítőn), itt-ott egészséges iróniát mutat, máshol esetleges sci-fi elemekkel operál, majd többször befejeződik. Legvégül pompázatos tűzijáték koronázza. Ez utóbbit jellemzően olyankor szokták bevetni a rendezők, amikor kicsit nyugtalanítja őket, hogy az előadás nem kínált kielégítő megoldást a darabra.
STUBER ANDREA