Vissza a CIVI főlapra. Névjegyek.

Állás-Pont Orosháza Egyesület


Az Állás-Pont Liga (ÁPL) helyi tagozata 1994. márciusában alakult meg Orosházán.

Szolgáltatását az Ifjúsági Házban, majd a Petőfi Sándor Művelődési Központban kezdte, és 1996 februárjától költözött a Városgazdálkodási KFT épületében működő Civil Irodába.
A szegedi székhelyű országos szövetség (ÁPL) helyi tagozata 1996. februárjában alakult önálló szervezetté Állás-Pont Orosháza (APO) Egyesület néven, s a Békés Megyei Bíróság augusztus 1-én vette nyilvántartásba.

Az APO fő célja a rászoruló élet- és pályakezdő fiatalok és tartós munkanélküliek számára érdekképviselete folyamatos működése során - rövid és hosszú távon - jelentősen hozzájárul Orosházán a munkanélküliség csökkentéséhez, ezen belül a megelőzéshez is.


'95-96.-ban a város (a Városgazdálkodási KFT-n keresztül) egy fő munkabérével járult hozzá az egyesület tevékenységéhez, a helyet 1996.-ot megelőzően az Ifjúsági Ház és a Művelődési Központ, később a Civil Iroda biztosította. 1997-től pedig a Természet Ébredése Társulat adott helyet egyesületünknek.


Jelentősebb tevékenységeink

Munkaközvetítés
Segítség nyújtása különféle pályázatok írásában és benyújtásában
Munkanélküli fiataloknak klubélet, programok szervezése, ehhez állásajánlatok beszerzése
Folyamatos együttműködés a Munkaügyi Központtal és a helyi civil csoportosulásokkal


Folyamatos szolgáltatásaink

Állások közvetítése, ügyfélfogadás
Klubélet és programok szervezése
Igény szerinti képzések szervezése munkanélküli fiatalok részére
Állásbörze szervezése, lebonyolítása Orosházán


Munkaerőpiaci információk

Alkalmi (és kisegítő) munka közvetítése: munkáltatóktól információk összegyűjtése után
Diákok részére nyári munkalehetőségekről állandóan aktualizálható adatbázis kialakítása

Szervezeti felépités

Elnök: Darida Mónika (e-mail: moni@tet.zpok.hu )
Elnökségi tag:Gerzsány Róbert (e-mail: rc@tet.zpok.hu )
Titkár:Sigeti Szilvia (e-mail: szilvia@tet.zpok.hu )

A Felügyelő bizottság tagjai:

Tarján Zsolt (e-mail: tzsolt@tet.zpok.hu )
Lázár Emil (e-mail: emil@tet.zpok.hu )
Csizmadia László


Az Állás Pont Orosháza Iroda nyitvatartása

Hétfôn 8:00-16:00
Keddtöl - Péntekig: 8:00-12:00


Webmester : Tarján Zsolt: E-mail: tzsolt@tet.zpok.hu
Utolsó módositás: 1998.10.08.

A dokumentum elejére.