Contre et Avec
Ellene és Vele
by
Sylvain BERBIER

2002

  
Text by László HEMRIK

Contre et avec 1. 1996
60x 80cm

Contre et avec 4. 1996
60x 80cm

Contre et avec 2. 1996
60x 80cm

Contre et avec 3. 1996
60x 80cm

Contre et avec 5. 1996
60x 80cm

Contre et avec 6. 1996
60x 80cm

Contre et avec 7. 1996
60x 80cm

Contre et avec 8. 1996
60x 80cm

Before birth
Some people, even today, spend their lives entangled in an excruciating paradox and are incapable of escaping its frustrating philosophical web: they feel a permanent apprehension, a sense of having been thrown into this world, into a reality which confronts them with endless space.
But what should they do when they fail to realise their destiny, when they are unable to find a function in which, as a final solution, they can reach fulfilment?
These are the people who begin everything afresh — unlike the volunteers in social systems who create social mechanisms to which, at the same time, they surrender themselves. They are happy.
The works of Sylvain Barbier radiate a childishly naïve, yet very masculine message. By saying this I do not mean to imply that these works are in the process of rewriting that canonical, strictly categorised group of secondary human products that is now institutionalised on reinforced concrete pedestals, and traditionally referred to as art.
In his videos, as in his other works, the young French (pre)artist represents appropriately frill-free, banal objects taken from the world of everyday consumption and production in simplified phases of action, thus capturing basic situations, conditions and patterns of communication in just the same way that children do when they build a city from a few blades of grass, leaves, and pebbles. The visually well articulated situations in part exist in a general, philosophical field, while in part reflecting social phenomena accompanied by a certain amount of restraint and a touch of humour. There is neither harsh laughter nor incurable dejection.
It follows from the above that the works, by their very nature, involve technical puritanism, roughness and immediacy. There are no superfluous tricks, no self-conscious, mannered artiness, no attempt to make friends with the spectator at any cost. Barbier’s creations are tight and exact. Cheapness here is a virtue. We are in a phase before virtues have been attributed.
As I mentioned Sylvain Barbier is not exclusively a video artist, and I believe these short/looped etudes were born out of a peculiar object art. He intends to create objects and groups of objects, the basic elements of which he frees from any unnecessary ballast, before making them part of a freely interchangeable system. This way he achieves a state of permanent readiness for dialogue. He does not exile the object beneath a glass case, and instead of making classical "ready mades" he allows them to become devices of changeable meaning depending on the given context, the creator’s momentary state of mind, and the attitude of the spectator. These objects take into account the infinite number of contexts of the universe. (Besides his videos Barbier also makes casual, pop-art-style drawings. He also writes, often making his texts an important part of his works in the same way that he uses sounds, rattles, and musical elements.)
The central item in the exhibition at the Trafó is his contre et avec from 1996, a series of movements made up of one-and-a-half-minute-long video stills, which — in the context of Barna Illés’ works — metamorphoses into seven individual pictures, or quasi-photos. (In the past stills were used to create moving images. Now it happens the other way around. It is a rediscovery and a resurrection of a kind…)
In Sunday Morning (2001) Finnish artist Radoslaw Gryta lowered ropes made from apple and alder into the church in Kiscell. Her intentions were obviously sacred. Barbier’s project, however, lacks pathos and the idea of God. By contrast he shows a large, empty room (the mother’s womb), to the side of which he has attached a rubber rope (an umbilical cord). Sylvain then enters the space, holds onto the rope and stretches it, performing various pseudo gymnastic exercises. However, his embryonic state is made up not only of floating and weightlessness. His horizontal position in the air is followed by the painful, although not particularly tragic, act of crashing to the ground. Barbier seems to be standing ahead of things that are to happen, and he reaches from this state into a world of inhibitions or excessive self-assurance. He seems to be feeling his way towards what he wants: to expose art waiting to be born.

 

László HEMRIK

14 12 2001 Budapest

Translated by
Rachel & János HIDEG

  

Születés elôtt
Még manapság is akadnak olyanok, akik egy kínzó paradoxont cipelnek mindenhová magukkal, s képtelenek ebbôl a frusztráló filozófiai hálóból kigabalyodni: a világbavetettséget, ezt a mérhetetlen tágasságot kínáló realitást, a permanens szorongás állapotában élik meg. De mit tegyenek, ha nem ismerik fel rendeltetésüket, még nem látják az egyedül rájuk váró feladatot, melyben helyes megoldásként, feloldódhatnának. Ôk azok, akik mindig mindent újra kezdenék. Nem úgy a társadalmi rendszerek önkéntesei, akik egyszerre teremtik az automatizmusokat, s egyszerre rendelik magukat azok igája alá. ôk rendben vannak.
Sylvain Barbier munkáiból az a gyermekien naiv, s egyben mégis igen férfias konceptuális mondandó olvasható ki, s ezzel nem szeretnék erôszakot tenni rajtuk, hogy éppen most írják újra azt a kánonokba, élesen csikorgó kategóriákba rendezett, vasbeton alapzatokon intézményesülô másodlagos emberi termékcsoportot, amit csak úgy hív a közmegegyezés: mûvészet.
A fiatal francia (elô)mûvész, videofilmjeiben, de más mûfajú munkáiban is, a szimplifikált cselekvési mozzanatokhoz kellôképpen sallangmenetes, a fogyasztás, a termelés világából származó, banális tárgyakat rendel, így a filmek inkább csak szituációkat, állapotokat, kommunikációs alapmintákat rögzítenek. Mint amikor a gyerek néhány fôszálból, levelébôl, kavicsból épít egy várost maga köré. A megfogalmazott, pontosabban vizuálisan artikulált szituációk részben általános, filozófiai mezôben mozognak, részben társadalmi jelenségekre reflektálnak némi tartózkodás és némi humor kíséretében. Nincs röhögés, de nincs feloldhatatlan rosszkedv sem.
Az elmondottakból következik, hogy a mûvek természetes velejárója a technikai kivitelezés puritanizmusa, nyersessége, közvetlensége.
Nincsenek felesleges trükkök, hiányozik a tudatos, erôltetett artisztikum. De bratyizásról szó sincs, a mûvek feszesek és pontosak. Az olcsóság itt érdem. Még az értékek leosztása elôtt vagyunk.
Sylvain Barbier nem kizárólagosan videomûvész mint már említettem, sôt azt hiszem, ezek a rövid, illetve végtelenített etûdök a sajátos ízû objekt-mûvészetébôl születtek meg. Olyan tárgyakat, tárgyegyütteseket igyekszik alkotni, melyek alapegységeit megszabadítja a felesleges nehezékektôl (tárgytisztítás), majd egy szabadon változtatható rendszer részeivé teszi azokat. Barbier így ér el állandó dialóguskészültséget. Nem plexi alá számûzi a tárgyakat, ezek nem klasszikus ready madek, hanem hagyja, hogy az adott tértôl, az alkotó pillanatnyi lelkiállapotától, a befogadó-nézô attitûdjétôl függôen módosuló, jelentéshordozó eszközökké váljanak. Olyan objektekrôl van szó, melyek számításba veszik a világ végtelen számú kontextusát. (Mindemellett Barbier rajzol is könnyed, popos stílusban, és ír is, nem egy esetben a szövegek fontos tartozékai mûveinek, miként a hangok, a zörejek, a zenei kezdemények úgy szintén.)
A Trafó-beli kiállítás központi darabja, a 1996-os contre et avec ’ellene és vele’, ez az egyébként másfél perces állóképekbôl felépülô mozgássorozat, még arra is kapható, ez látszott a legadekvátabb megoldásnak, hogy Illés Barna munkái környezetében hét egyedi képpé - kvázi fotóvá – lényegüljön át. (Hajdanán az állóképek mozgóképpé álltak össze, most megfordult a dolog: olyan rácsodálkozás-féle ez. Újraszületés.)
Egy finn mvûész, Radoslaw Gryta, alma -és égerfából faragott köteleket (Vasárnap reggel, 2001) eresztett alá a kiscelli templomtér magasából. Nyilvánvalóan, szakrális szándékkal. Barbier projekjtébôl hiányzik a pátosz, Isten elgondolása. Ellenben rendelkezésére áll egy nagy üres terem (anyaméh), melynek egyik oldalfalához egy gumi-kötelet (köldökzsinór) rögzített. És Sylvain belép a térbe, belecsimpaszkodik a kötélbe, s annak meg-feszítése után, különféle pszeudo tornagyakorlatokat végez. Ez a magzati állapot viszont nem csupán bódító lebegésbôl, súlytalanságból áll. A levegôben felvett vízszintes testhelyzetet a földhöz csapódás fájdalmas, igaz nem túlzottan tragikus történése követi.
Barbier úgy tûnik még a dolgok elôtt áll, s onnan nyúl át a szorongó avagy túlzottan magabiztos világba. × már sejti, mit akar: tetten érni a megszületésére váró mûvészetet.

HEMRIK László

Budapest 2001 12 14

 

Avant la naissance
 Certaines personnes, même aujourd’hui, traînent par-tout avec eux un paradoxe torturant et se trouvent donc incapables de se dépétrer de se filet philosophiquement frustrant : elles ressentent une appréhension permanente, l’impression d’avoir été jetées dans ce monde, dans une réalité qui les confrontent à des espaces immesurables. Mais que peuvent-elles faire si elles ne reconnaissent par leurs destinées, quand elles sont incapables de trouver une fonction dans laquelle, comme finalité, elles pourraient s’identifier ? Ce sont les personnes qui recommencent toujours tout – contrairement aux volontaires des systèmes sociaux qui se créent des automatismes dont ils se rendent, en même temps, eux même esclaves. Ils sont réglés. Des oeuvres de Sylvain Barbier s’irradie une pensée tout à la fois enfantine et tout de même très virile. En disant cela, je ne souhaite pas impliquer que ses oeuvres sont en train de réécrire ces canons, strictements catégorisés de produits humains secondaires qui sont maintenant institutionnalisés sur des soubassements en bêton armé, et que la convention commune appelle art.
Dans ses videos, comme dans les autres oeuvres, le jeune artiste français associe des objets banals, sans fioritures, empruntés à notre monde quotidien de la consommation et de la production, en des phases d’action simplifiées, capturant ainsi des situations, des états basics, et des modèles fondamentaux de la communication, de la même manière qu’un enfant construirait autour de lui une ville de quelques brins d’herbe, de feuilles, de cailloux. Les situations ainsi composées, plus exactement, visuellement articulées, se meuvent d’une part dans un champ philosophique général, et d’autre part reflétent des phénoménes sociaux, sans réserves, mais accompagnées d’humour. Il n’y a pas de rigolade, non plus que de mauvaise humeur insoluble. En conséquence, ces oeuvres, par leur nature propre, induisent une certaine simplicité, immédiateté et légéreté technique. Il n’y a ni trucages, ni contenu artistique affecté ou maniéré, ni d’intentions cherchant à fraterniser à tout prix avec le spectateur. Les créations de Barbier sont strictes et précisent. La notion de “bon marché” est considérée comme un mérite ici. Nous nous trouvons dans une phase antérieure à la distribution des valeurs. Comme je l’ai mentionné, Sylvain Barbier, n’est pas exclusivement un artiste vidéaste, et je pense, de plus, que ces etudes courtes/en boucle, sont nées de l’objet particulier de son art. Il s’efforce de créer des objets, et des ensembles d’objets dont les unités fondamentales, dont il ôte le superflus, participent à des systèmes variables à souhait. De cette manière, il obtient un état permanent de dialogue.
Il n’exile pas les objets derrière des vitres de protection, et au lieu de faire de classiques “ready-mades”, il leurs permettent de devenir des accessories aux significations changeantes, selon le contexte donné, l’état d’âme momentané de l’artiste, et l’attitude du spectateur-receveur. Ces objets prennent en compte les contexts infinis de l’univers. (Parallélement à ses videos, Barbier fait aussi des dessins aux allures pop et populaires. Il écrit aussi, faisant souvent de ses textes une importante partie de son travail, tout comme le sont aussi, les sons, les bruits et les éléments musicaux). La pièce centrale de l’exposition à Trafó est Contre et avec de 1996, une série de mouvements d’une minute trente secondes, construite à partir d’images arrêtées, qui – par rapport au contexte du travail de Barna Illés – est même capable de se transubstancier en sept images uniques, ou quasi-photos. (Jadis les images arrêtées étaient utilisées à créer un mouvement. Cette fois-ci au contraire c’est une redécouverte et en un sens une renaissance…)
Dans son oeuvre (Un dimanche matin, 2001) l’artiste finnois Rodoslaw Gryta a fait descendre des cordes faites de bois de pommier et d’aulnes, du haut de la nef de l’église de Kiscell. Sans doute avec une intention sacrée. Le projet de Barbier, cependant, manque de pathos, conception divine. Pourtant, il nous montre une grande salle vide (l’utérus), contre le mur de laquelle il a fixé un élastique géant (le cordon ombilical). Ensuite, Sylvain entre dans l’espace, se cramponne à l’élastique et l’étire, effectuant une série de pseudo exercices de gymnastique. Quoi qu’il en soit, cet état embryonnaire ne consiste pas uniquement en flottements et situations d’apesanteur. La position horizontale de son corps dans l’air est suivie par le fait douloureux, mais à vrai dire pas particulièrement tragique, de sa chute sur le sol terrestre.
Barbier semble tenter de précéder se qui pourrait arriver, situation d’où il tend la main à un monde, soit angoissé, soit trop sûr de lui. Il soupçonne déjà ce qu’il veut atteindre : l’art attendant sa naissance.

László HEMRIK

14 12 2001 Budapest

Traduction:
Zsuzsa LÓRÁNT