Arra kértek fel, hogy ma az európai közbiztonság fejleményeirôl...fejlôdésérôl beszéljek. Tudom, hogy az itt jelenlevôk valószínûleg meglehetôsen széles körû ismeretekkel rendelkeznek, és elnézést kérek azoktól, akik számára ennek egy része már ismert.

Úgy érzem, ez a kérdés döntô fontosságú a békeadó aktivisták számára Európában. Ugyan a múltban elterjedtebb volt a nemzeti helyzetre összpontosítani, tudatában kell lennünk annak, hogy mind adófizetôk hogyan támogatjuk egy európai védelmi blokk lehetséges kialakulását.

Ennek kialakulása ellentétben állna az évek alatt Európai Közösséggé, majd Európai Unióvá vált szervezetek alapítóatyáinak eredeti elképzelésével: Jean Monnet és Robert Schuman az Európai Szén és Acél Uniót kifejezetten békefenntartó szervezetnek hozták létre. Az elgondolásuk nem csak az volt, hogy ez lehetetlenné teszi Franciaország vagy Németország számára, hogy titokban újrafegyverkezzenek, hanem az is, hogy így létrejön egy csoport országot, amely gazdaságilag annyira összefonódik, hogy lehetetlenné válik az egymás elleni háború.

Az 'európai közbiztonság' definíciója

Az európai közbiztonság az Unió szerzôdésének (a 'Maastricht Egyezmény') 1991-ben történt aláírása óta vált idôszerûvé. Az Egyezmény 'Közös Kül- és Biztonsági Politika' (Common Foreign and Security Policy) címû része tartalmazza. Az európai közbiztonsággal kapcsolatban az Európai Unióra és annak a Nyugateurópai Unióval és így a NATO-val alkotott kapcsolatára fogok összpontosítani. Az OSCE-t (Organisation for Security and Cooperation in Europe - Az Európai Biztonság és Együttmûködés Szervezete) nem fogom részletesen tárgyalni, mert úgy gondolom, nem egy komolyan jelentôs szereplô a vizsgált területen.

A Maastricht Egyezmény 'Közös Kül- és Biztonsági Politika' (Common Foreign and Security Policy - CFSP) címû része a következô irányelveket tartalmazza: "biztosítani a közös értékeket, alapvetô érdekeket és az Unió függetlenségét; mindenképpen megerôsíteni az Unió és Tagállamainak biztonságát; megôrizni a békét és megerôsíteni a nemzetbiztonságot; ..."

Mindeddig a CFSP megvalósítása a gyakorlatban nehézkesnek bizonyult: a döntéshozatal folyamata nagyon lassú, és az EU majdnem teljes eredménytelensége a volt Jugoszláviában arra a következtetésre vezetett, hogy a CFSP gyenge és hatástalan. Ennek ellenére voltak 'sikerek', mint például a közös akciók a kettôs felhasználhatóságú javak szabályozásánál, a boszniai emberbaráti segély mozgósításánál, és a diplomáciai résztvételnél a személyzetellenes bányákról szóló egyezmény ügyében.

A külügyi és biztonsági kérdésekben a Miniszterek Tanácsa, ebben az esetben a Külügyminiszterek döntenek. A döntések kötelezôek minden tagállamra nézve, akik egyetértettek, hogy "az Unió kül- és biztonsági politikáját aktívan és nyíltan támogatják a hûség jegyében".

Ameddig vannak pozitív oldalai annak, hogy az Európai Unióban egy közös külpolitika, sôt még 'biztonsági' politika is mûködik (bármit is értenek ez alatt a kifejezés alatt), az Egyezmény hozzáteszi: "A közös kül- és biztonsági politika minden olyan kérdést magába foglal, ami az Unió biztonságához tartozik, többek között idôvel egy közös védekezési politika felvázolása, ami késôbb egy közös védelem kialakulásához vezethet."

Így a 'Közös Kül- és Biztonsági Politikát' egyetlen mondatban egy 'közös védelmi politikává' alakították át.

Hogyn mûködik ez a 'közös biztonsági politika'?
A Maastricht Egyezményben az Európai Unió "felkéri a Nyugateurópai Uniót (Western European Union - WEU), az Unió fejlôdésének egy nélkülözhetetlen részét, hogy kidolgozza és végrehajtsa az Unió azon döntéseit és akcióit, amelyek közvetve a védelmét biztosítják".

Egy szót a WEU-ról. Ezt a szervezetet 1948-ban alapították, hogy a nyugateurópai államok kölcsönös védelmi garanciáiról gondoskodjon. Egészen a Hidegháború végéig haldoklott és nem vették komolyan sem a politikusok, sem a NATO, ami önmagát tartotta a valódi védelmi szervezetnek. Az 1980-as évek végefelé a WEU egy tárgyalássorozaton próbálta meg újraaktiválni magát, ami 1987-ben a 'Hágai ...Egyezményként' (The Hague Platform) ismert nyilatkozathoz vezetett, és hangsúlyozza, hogy "egy egyesült Európa kiépítése mindaddig hiányos lesz, amíg nem tartalmazza a biztonságot és a védelmet", és azzal folytatja, hogy a WEU hogyan járulna hozzá a védelmi politikához.

A 90-es évek elején a vezetô NATO tisztek még mindig leereszkedôen tudtak viselkedni a vezetô WEU tisztekkel szemben a nyilvánosság elôtt. A NATO úgy tûnt, nem veszi komolyan a WEU-t. Ennek ellenére nincs szükség összeesküvési elméletre ahhoz, hogy feltételezzük, a késô 80-as évek WEU tárgyalásait örömmel fogadták a tagállamok döntéshozói, különösen, mivel parlamenti képviselôk minden tagállamból rendszeresen találkoztak a WEU Parlamenti Összejöveteleken.

Két dolog történt, ami a WEU váratlan kiemelkedését eredményezte. Elôször is, a WEU tett egy nyilatkozatot, ami a Maastricht Egyezmény utolsó fejezetének része. Itt a WEU örömmel fogadja "az európai biztonsági és védelmi öntudat fejlôdését", ami arra enged következtetni, hogy egy európai védelmi unió létrehozására hozott döntés gyakorlatilag már megtörtént.

A WEU kijelentése alapján célja "a WEU-t az Európai Unió védelmi alkotóelemévé formálni" és "az Atlanti Szövetség európai oszlopát (NATO) erôsítô WEU kialakítása". Ebben az utóbbi szerepében a WEU a NATO konzultációkon bevezet minden "a WEU-ban létrejött közös állásfoglalást" és ugyanakkor "az Atlanti Szövetségben felvett állásfoglalás szerint" cselekszik. Nem tisztázott, milyen eljárást fognak követni eltérô vélemények esetén.

A Maastricht egyezmény aláírása óta a WEU Brüsszelbe költöztette a központját. Kialakította saját katonai szervezeteit is, amelyek felcserélhetôen használhatók a NATO-val. Szürke területet jelent az új fegyverzet generációk kifejlelsztése: