Amikor 1987 elején Ausztriában szerzetesek és szerzetesnôk néhányan elhatározták, hogy összefognak egymással és mint "Szerzetesek a békéért" mozgalom az evangéliumból és rendjük spiritualitásából merítenek ösztönzést a béke munkájukhoz, akkor a szomszédos NSZK egyházában egy ideje (1983. óta) már létezett a "Szerzetesek a békéért" nevû kezdeményezés. Ausztriában az érdekeltek elsô találkozójukra 1987. május 9-én jöttek össze Bécsben. Beszélgetéssel és imádsággal telt ez az alapító gyúlés. A 21 résztvevô így számolt be róla:

A mai találkozónkon igen intenzív és érdekfeszítô beszélgetést folytattunk. Megosztottuk egymással várakozásainkat, motívumainkat, javaslatainkat, és beszéltünk a forrásokról. Amikor a forrásokhoz, a szerzetesrendek eredetéhez nyúlunk vissza, valójában a jövô felé indulunk el. Ezért az elsô lépés az lehetne, hogy zarándokútra indulunk egyik szerzetes közösségtó) a másikig. Amikor vendégei vagyunk egy közösségnek, feltárulnak elôttünk a béke útjai, amelyeket elôttünk már kipróbáltak és tisztábban látjuk a békéhez vezetô közös utunkat.

A huszonnegyedik óra utolsó öt percét éljük - mondják sokan. Nem sokkal tizenkettô elôtt ma elimádkoztuk az Úrangyalát, amely hagyományos békeima. '

A közös imádságból táplálkozik a "Szerzetesek a békéért" mozgalom. Máriára tekintünk, aki igent mondott feladatára ebben a világban, s így mondunk igent arra, amit Isten a mai világban feladatként kijelölt nekünk, s igent mondunk a béke feladatára is. A "Szerzetesek a békéért" imádságos emberek lesznek. Az imádságból elkötelezettség, a misztikából politika sarjad hangzott el a beszámolóban.

Bécs térségében a "Szerzetesek a békéért" mozgalom szempontjából nagy jelentôsége volt a szerzetesközösségtôl szerzetesközösségig haladó zarándoklatnak. Már az elsô négy állomáson kialakult a zarándoklat formai alapszerkezete.

A vendéglátó közösség meghívja a többieket saját rendházába. A kezdeményezés tagjain túl ismerôs és a dologgal valószínúleg rokonszenvezô embereket (szervezeteket) is meghívnak. A közösség néhány tagja eló'késziti a találkozót: saját rendjük alapításából, az alapító életébôl és tanításából, szabályzatukból és a mai gyakorlatból merítenek ösztönzéseket a békéhez. Egy lapra felírnak néhány kulcsmondatot. A találkozó többnyire üdvözléssel, imával és énekkel kezdôdik. Aztán információk következnek az alapító személyérôl, életérôl, tanításáról, munkásságáról. Majd nyomon követik, hogyan jelenik meg a béke szellemisége a rend hagyományában, s példákkal szemléltetik a békéért folyó mai munkát.

A tájékoztatást megbeszélés követi: kiscsoportokban beszélgetés folyik, egymáshoz és a vendéglátókhoz kérdéseket intéznek, és eszmecserét folytatnak a békéért folyó munkának a szabályzatban és a konkrét gyakorlatban található szempontjairól. Ennek során a partnerek megállapíthatják: a különbözô rendek hasonló úton járnak. Ez a belátás igazolást és megerôsítést ad.

A beszélgetéshez kapcsolódik az ima, könyörögnek adott problémák megoldásáért, vagy egyszerû imádást végeznek. Majd a kezdeményezés fejlôdésérôl hangzik el beszámoló és bejelentik a soronkövetkezô akciókat, amik elôsegítik a közös folyamatot. A találkozó egyszerû agapé-val zárul. A vendéglátók nemcsak életüket és lelki javaikat osztják meg vendégeikkel, hanem a kenyerüket és a borukat is.

A következô rövid beszámolóban a legfontosabb szövegeket idézem, és megpróbálom érzékeltetni a hangulat hatását. Ez a tudósítás talán ösztönzést ad a szerzetes közösségeknek, hogy hasonló útra vállalkozzanak: maguk is vendégül lássanak más közösségeket, illetve elfogadják mások meghívását. A bécsi "Szerzetesek a békéért" elsô zarándokútjuk során a ferenceseket, a

szaléziek oblátusait, Jézus Kis Testvéreit, és a jezsuitákat látogatták meg. E rendek alapítóiban a békét megtestesítô személyiségeket ismerhettek meg.

Koldusszegényen és fegyvertelenül

Assisi Szent Ferenc (1181-1226)

A város centrumában, a bécsi ferences kolostorban vette kezdetét a zarándoklat, ahonnan évtizedekkel ezelôtt világméretû imamozgalom indult el a világ békéjéért, az úgynevezett "RÓzsafûzér - kereszteshadjárat". Ferenc testvérrel nem volt nehéz elindulni.

Ferenc békét hirdet és békét hoz. Békességet az egyházba és a politikába. Szembenálló pártokból partnerek lesznek: püspök és polgármester újra egymásra talál. Helyreáll a béke ember és állat közt. A rémisztô farkasból bárányszelíd "Farkastestvér" lesz, a rettegô gubbiói polgárokból egy újfajta bizalom emberei lesznek. "Szelíden és békésen, mint a bárány, ballagott mellette a farkas, elálmélkodott, aki csak megpillantotta ôket. Összefutott a nép, Ferenc pedig így szólt hozzájuk: Szeretett testvéreim, Farkas-testvér, aki elôttetek áll, megígérte nekem, hogy békét köt veletek, s többé nem okoz sérelmet nektek. De nektek is meg kell ígérnetek, hogy minden nap megadjátok neki, amire szüksége van. Én kezeskedem róla, hogy hûségesen betartja a békeszerzôdést!" (Fioretti,21).

Társainak Ferenc a biblikus köszöntést ajánlotta: "Adjon neked az Úr békét!" Mert a békét Isten adja. "Az Úr lelke alázatosságra, türelemre és a lélek tiszta, jámbor, igaz békéjére buzdít."

Ferenc és követôi éppen kolduló barátként lettek a béke tanúi, hiszen aki vagyontalan, annak fegyvere sincs. A püspök elôtt Ferenc ezt a koldusszegény, egyúttal tehát erôszakmentes magatartást így védelmezte: "Uram, ha bármilyen tulajdonnal rendelkeznénk, okvetlenül kellene lennie fegyverünknek is, hogy megvédjük. Ez azonban viszályt és civakodást szül, így az Isten s a felebarát iránti szeretet komoly csorbát szendved. Ezért nem akarunk e világban semmiféle földi dolgot birtokolni."

Ezek a középkori gondolatok rámutatnak a mai törekvések lényegére. Phil Bosmans tömören így fogalmaz: "Adjátok a világ összes fegyverét egy Assisi Szent Ferenc kezébe, és nyugodtan alhattok."

A ferences béke és lelkiség iránt évek óta növekvô érdeklôdés tapasztalható, messze túl a ferences közösségek, sôt a keresztény egyházak határain is. A fegyvertelen koldus városa, Assisi, a béke városa lett, ahol 1980-óan Nemzetközi Békeközpontot alapítottak. Assisi polgárai követei lesznek annak a békének, mellyel polgártársuk és testvérük, Ferenc ajándékozta meg a világot. Szereztesek és laikusok kelnek útra, hogy felkeressenek egyházi és állami vezetôket. II. János Pál pápa maga is Ferenc nyomdokain jár: 1986. október 27-én tizenkét világvallás képviselôit hívta meg Assisibe, nemzetközi békeimára. Assisibôl az emberiség jövôje felé vezetnek az útak.

A zarándokút második állomásán, Szalézi Szent Ferenc oblátusainál, akik az "okumenikus békezsinatért" való kiállásukkal váltak ismertté, a résztvevôk megismerkedtek a szaléziánus béke lelkiséggel.

Szalézi Szent Ferenc, aki természete szerint hajlamos volt a haragra, évtizedekig tartó önnevelés eredményeként lett maga a megtestesült béke. Egyháztanítóként a béke tanítója is. Béketeológiájában különbséget tesz a valódi, az istenszeretet derûjébôl fakadó béke és a látszatbéke közt, mely az önzés és önszeretet gyümölcse. A béke nem a saját teljesítményünk, sokkal inkább isteni adomány és feladat az ember számára, amely erénnyé érlelôdik.

Melyek a békéhez vezetô útak a szaléziánusok szerint? A bizalom Istennek az egész világra kiterjedô gondviselésében, az imádság és a böjt mint "a szeretet fegyverei", "jószándék", azaz megbékélésre törekvés a mindennapokban, alázat, mellyel bátran vállaljuk a szolgálatot, és a szelidség az egymással való érintkezésben. Ferenc lefegyverzô szeretetet hirdet és valósít meg: "A szeretettel kell Genfet visszahódítani... Nem vasat és nem kéngázt ajánlok, mely a pokol tüzes kemencéjének szagát árasztja... A kölcsönös szeretetnek kell elindítania a támadást."

Genf püspöke, akit a kálvinisták saját püspöki székhelyérôl elûztek, összeköti a békét az ökuménéval. Az egyházszakadás és az egyház bénultságának orvoslására "nemzeti zsinatokat" javasolt - ennyiben az "ökumenikus békezsinat" eszméjének elôfutára. Genf, amely akkoriban az egyházszakadás és a békétlenség gyújtópontja volt Európában, ma az ökuméné és a béke városa, a világbéke érdekében folyó tárgyalások és az ökumenikus mozgalmak centruma. E városból a szaléziánus békelelkiség termékenyítô magvai is eljutnak a világba.

Bárány módjára odatartani a nyakunkat Charles de Foucauld (1858-1916)

"Legyen velünk a Szentlélek ezen az estén" - kérte Monika kistestvér a vendégekkel együtt a találkozó kezdetén. A nôvérek éppen most költöztek át új otthonukba. A kápolna, valamennyi kistestvér "fraternitásának" szíve, még nem készült el. Így a harmadik állomáshelyen a negyvenegy résztvevô egy lakószobában zsúfolódott össze padokon, székeken és a földön. Sok volt az új arc: eljöttek a nôvérek szomszédai és ismerôsei, szerzetesek, még Japánból is érkezett egy buddhista szerzetes, aki a "Békepagoda" nevû rendezvény kereteiben szószerint "veri a tam-tamot" a békéért.

Megkapó az az eltökéltség, mellyel Charles de Foucauld síkraszállt a békéért. Ô, aki elôzôleg hadnagy volt, rátalált Istenre, s Ôbenne a békére: "...ez a végtelen béke, ez a ragyogó fény, ez a soha el nem hamvadó tûz, ez az, amiben örömöt lelek". Ô, aki Jézus testvére lett, úgy mert fellépni a francia parlament ellen, mint Jézus a képmutatókkal szemben: "Csak annyit mondhatunk, képmutatók vagytok, akik bélyegeitekre a Szabadság, Egyenlôség, Testvériség jelszavát nyomjátok, de az emberrablást megengeditek. Nincs hozzá jogunk, hogy az ôrségbén elaludjunk. Maga Jézus van jelen ebben a fájdalmas helyzetben."

Charles testvér világos bibliai álláspontot képvisel az ellenséggel való bánásmódot illetôen: "Ha valaki szidalmaz minket, nem védekezünk... odatartjuk a nyakunkat, mint a bárány, hogy ne keljünk harcra testvérünkkel, sokkal inkább a szelídségünkkel gyôzzük meg ôt, s mindenekelôtt Isten Bárányának példáját kövessük." Az alapító gondolatai politikai állásfoglalás alapjául szolgálnak: "Semmiképpen nem akarunk beleavatkozni a világi kormányzásba, de ha a világi hatalom súlyos jogtalanságot követ el olyanokkal szemben, akikért bizonyos vonatkozásban felelôsek vagyunk, akkor ezt ki kell mondanunk. Mert mi vagyunk a földön az igazság és a méltányosság képviselôi."

Alapító-testvérünk, Charles életéhez hasonlóan megagadó volt a Közép- és Dél-Amerikában, a Fülöp-szigeteken és Ausztriában mûködô kistestvérekrôl szóló beszámoló. Karintiában például a fiatalokkal túl tudtak jutni a nyelvi korlátokon, felszámolták az elôítéleteket - útat nyitva ezzel a megbékélés felé.

Jézus kistestvérei a napi imádással teret adnak Jézusnak, lakhelyük egy részét Krisztusnak engedik át: egy-egy órára mindegyikük visszavonul az imaterembe. A közös imának a mai találkozónkon is sok idôt szenteltünk. A könyörgésben aktuális kérések hangzottak el, szóba jöttek a napi problémák, mint az egyetemi sztrájk és az egyetemisták lelki gondozása, a helyi egyház és a világegyház gondjai - így a római szinódus, társadalmi és politikai gondok, a munkanélküliség, a leszereléstó) való félelem. A közösség belsô gyarapodása, belsô energiái révén egyre jobban növekszik kifelé is. Erre világít rá a találkozó résztvevôinek útravalóul szánt gondolat: "Az embernek erôre van szüksége, hogy a gyöngéket és elnyomottakat megvédelmezze. Erô kell ahhoz, hogy szembeszálljon a jogtalansággal. A mi erôfeszítésünk kell ahhoz, hogy valamennyi fivérünkkel és nôvérünkkel békében élhessünk."

Egy káptalani ülésterem, plébániai terem, lakószoba, képzési központ - a helyszín változik, s mindig el is árul valamit a vendéglátó közösséggól.

A jezsuiták bécsi iskolájukba invitálták a meghívottakat. A már megszokott formák szerint fölelevenítették alapító szentjük, Loyolai Ignác alakját, s bemutatták a békéért folytatott tevékenységüket.

A rendalapító Ignác katonatisztbôl lett Krisztus katonája. 1521-ben ágyúgolyó vetett véget hadi karrierjének. A háború külsô és a béke belsô tapasztalatai alapján írta 1540-ben Azpeitia lakóinak: "A világban sok kis és nagy fejedelem köt fegyverszünetet és látszólagos békét. Az ilyenek lelkébe sosem költözik belsô béke, csak harag, irigység és rosszakarat azok iránt, akikkel külszínre békét kötöttek. A mi Urunk békéje azonban, mely belülrôl fakad, magában hordoz minden más adományt, valamint az üdvösséghez és az örök élethez nélkülözhetetlen kegyelmeket. Mert ez a béke teszi lehetôvé, hogy felebarátunkat annak Ura és Teremtôje iránti szeretetbôl szeressük."

Ignác megtanulta és megtanította a lelkek megkülönböztetését. Az igazi béke Isten Lelkének gyümölcse, a teremtmény megbékélt élete a teremtô Istenben. Isten jó angyala "szelíden, könnyedén és lágyan" érinti meg a lelket. Innen fakadnak a béke feladatai, kezdve a beszélgetésen, melyben "minden jb kereszténynek sokkal inkább arra kell törekednie, hogy megvédje embertársa kijelentéseit, semhogy elítélje. Ha viszont nem lehet megvédenie, járjon utána, hogyan értette a másik az állítását, s ha rosszul értelmezte, helyesbítse szeretettel."

Ignác szerint a békéért folytatott munka során arról is gondoskodni kell, hogy mások is osztozzanak az ügyben. Ebbó1 az alapelvbôl kiindulva fogalmazzák meg a mai jezsuiták béke céljaikat: "Ebben az emberiség túlélése szempontjából kritikus idôszakban sok jezsuita dolgozik közvetlenül a béke elômozdításán: tudományos tanulmányokkal, akciókban való részvétellel, tanácsadóként vagy szellemi inspirátorként, s végül tanúbizonyságot téve a teljes erôszakmentességrôl.

A legutóbbi pápák példáját követve fel kell lépnünk a népek közötti nagyobb igazságosságért, s a fegyverkezési verseny megállításáért, mely a szegényeket megfosztja a számukra szükséges anyagi eszközöktôl, és az egész emberi civilizációt veszélybe sodorja. Az evangélium azt követeli tôlünk, hogy gondoskodjunk a béke megteremtésérôl. Üggyelnünk kell rá, hogy a valódi békeszolgálat hitelét ne rontsuk le meggondolatlan cselekedetekkel, s folytatásában ne gátoljon a fatalista rezignáció." (33. Generálkongregáció 1983.)

A jezsuiták békemunkája példákkal igazolja, hogyan váltak ezek az elvek gyakorlattá. Ismertek és erôsen vitatottak a Berrigan fivérek (Daniel Berrigan SJ) jelképes, prófétikus cselekedetei: katonai létesítmények leöntése vérrel, behívóparancsok elégetése. A jezsuiták is hozzájárultak az Egyesült Államok püspökeinek a béke és az igazságosság kérdésével foglalkozó pásztorleveleihez. Szerepet vállaltak az erôszakmentes akciók kidolgozásában a Fülöp-szigeteken, és az 1986-os "rózsafüzér-forradalom" hatékony elôkészítésében. A jezsuiták tudományos munkával járulnak hozzá német nyelvterületen is a tudati fejlôdéshez és a bázis tevékenyebbé válásának elôsegítéséhez.

A spiritualitás négy állomása - négy lépés a békéhez vezetô úton. Folytatódik a "zarándoklat szerzetesközösségtôl szerzetesközösségig". A körvonalak már kirajzolódnak, egyfelôl a forrásokkal, másfelôl az idôk jeleivel való találkozásból adódnak a konkrét feladatok.

A zarándoklat az egyház zsinat utáni útját követi, igazodva a zsinati útmutatáshoz: "A szerzetesi élet korszerû megújítása egyfeló'1 állandó visszatérés minden keresztény élet forrásához és az intézményt létrehozó eredeti szellemiséghez, másfelôl az intézmény alkalmazkodása a kor megváltozott körülményeihez. (A II. Vatikáni Zsinat tanítása, 263.0.)

Ahogyan az egyház egészének - tisztségviselôinek éppúgy, mint a "laikus" keresztényeknek -, a szerzetesnek kiváltképp kötelessége, hogy "szüntelenül vizsgálja és az evangélium fényénél értelmezze az idôk jeleit", másokkal közösen, a Szentlélekkel eltöltve "törekedjék felkutatni, melyek végül is az Isten jelenlétének és szándékainak jelei." (A II. Vatikáni Zsinat tanítása, 447. és 452. o.)

A zsinat utáni egyháznak ezt a közös feladatát a "Szerzetesek a békéért" mozgalom kiváltképpen magáévá teszi. Ezzel az új egyházjog elôírását is konkretizálják: "A szerzetesek Krisztusnak az evangéliumban bemutatott és saját intézményük szabályzatában kifejezett követését életük legfôbb szabályának tekintsék." (Az egyházi törvénykönyv SOS.o.)662.kán).

A "Szerzetesek a békéért" kezdeményezést az evangélium örömhíre vezérli: "békesség adassék néktek bôségesen" (2 Pét 1,2). Akik a béke hírnökeinek és az egyházi (szerzetes) hagyomány ünezetének nyomdokain indulnak útra, közösen törekszenek a békére, az igazságosságra és a teremtés megóvására.

Egy ifjú ferences így fogalmazta meg reményét: "a Szentlélek végre felszabadultan szárnyalhat, nem kell többé szegett szárnnyal röpülnie".

Pax

"Egy olyan korban, melyet a kirívó politikai és társadalmi ellentétek, valamint az erôszak alkalmazása jellemeznek, s amikor ezek visszhangja elhatol a kolostorokig, nekünk szerzeteseknek nem szabad elzárkóznunk embertársaink szenvedései elól, hanem különbözô szinteken békére kell törekednünk - imádsággal, az emberek bajai iránti tudatos érzékenységgel, a kolostori hivatás és a szerzetes élet lehetôségei szerinti konkrét tettekkel. Ez annál is inkább kötelességünk, mivel a Pax - Béke szó a történelem folyamán rendjeink mottójává vált. Az egyes kolostorok küldetésének megfelelôen nem hivalkodó módon, ám ugyanakkor tettrekészen síkra szállunk

- a nyílt illetve rejtett szegénység megszûnéséért;

- a különbözô rétegek közti viszony javításáért;

- a leszerelésért és a békéért."

(A bencés közösségek apátkongresszusának levelébôl, 1984.)