Mi történik szép országunkban?

A Fülôp-szigetek püspökeinek pásztorlevele az ökológiáról

Bevezetés

A Fülöp-szigetek népe ma történelmének kritikus szakaszában él. Politikai instabilitás, gazdasági visszaesés sújtott bennünket, s az utóbbi néhány évben a fegyveres konfliktusok élezôdését éltük át. A tömegtájékoztatási eszközök úgyszólván naponta adtak hírt e problémák egyikérôl vagy másikáról. Az újságok ezzel kapcsolatos fôcímei annyira lekötötték figyelmünket, hogy nem vettünk tudomást arról a mélyebb válságról, mely - amiként mi hisszük - számos gazdasági és politikai problémánk voltaképpeni gyökere. Egyszerûbben szólva: országunk veszélyben van. Gátlástalanul kizsákmányolják az élôvilágot a szárazföldön éppúgy, mint a körülöttünk lévô tengerekben. A károk máris igen nagyok, és - szomorú kimondani - gyakran helyrehozhatatlanok. Nem kell szakembernek lenni ahhoz, hogy lássuk, mi történik, s hogy a legmélyebb nyugtalanság fogjon el miatta mindannyiunkat. Az ország tágas térségeiben egykor buján zöldellô erdôk néhány esztendô leforgása alatt barna, erodált dombokká változtak. Kiszáradt folyómedreket látunk ott, ahol nem is oly régen egész évben folyók hömpölyögtek. Parasztoktól azt halljuk, hogy a terméseredmények az erozió és a mérgezô kémiai szerek használata miatt tetemesen lecsökkentek. Hasonló jelenségrôl számolnak be a halászok és a tengerszakértôk. A korállszirtek és a mangróve erdôk nagymértékû pusztításának következtében a halfogás egyre szúlcösebb. A természeti környezet ellen intézett támadás, melybôl csak néhány fülöp-szigeteki húz hasznot, egyre inkább gyöngíti életünk alapjait, s veszélyezteti annak termékenységét a jövendô generációk kárára.

Ha az evangélium fényében gondoljuk végig azt, ami történik, akkor arra a meggyôzôdésre jutunk, hogy ez a teremtés ellen intézett támadás - bûn, és ellentétes azzal, amit hitünk tanít. A Biblia azt mondja, hogy ezt a világot Isten teremtette (lMÓz 1,1), szereti és örömét leli benne (lMóz 1,4.10.12.18.21.25.31); valamint hogy férfit és nôt teremtett saját képmására, s azzal bízta meg ôket, hogy uralkodjanak teremtôi mûvén (lMóz 1,27-28). Isten, aki megteremtette világunkat, szereti az életet és megosztani kívánja azt mindenkivel. János mondja, hogy Jézus is így értette küldetését: "...azért jöttem, hogy életük legyen és bôségben legyen" (Jn 10,10).

Megdöbbenésünkkel nem állunk egyedül. Hangosan kifejezték mély aggodalmukat a fülöp-szigeteki törzsek tagjai, akik közvetlen közelrôl élték át környezetük elpusztítását. Férfiak és nó'k - akik a természettel való harmonikus élet kialakításáért fáradoznak, vagy ökológiát tanulnak - megpróbáltak riadót fújni és rámutatni a jelenlegi pusztítás méreteire. Szakértelmük alapján épp ez utóbbiak mondhatják el nekünk, hogy mi is történik környezetünkkel, hiszen ó'k a dinamikus kölcsönhatásoknak ama szövedékét tanulmányozzák, mely a földi körforgás keretei között hordozza és fönntartja az élet egészét.

Fölhívás az élet tiszteletére és védelmére

Országunk történelmének ezen a pontján döntô jelentôségû, hogy a nép - a vallásos hit által indíttatva - ráeszméljen szigetünk élôvilágának érzékenységére, és lépéseket tegyen a föld védelmére. Élet és halál kérdéséró'1 van szó. Amikor atomfegyverekrôl beszélünk, tudatában vagyunk annak, hogy azok életünket fenyegetik. Tudjuk, hogy az atomháború tûzgömbbé változtatná az egész földet, és mindenfajta élet számára lakhatatlanná tenné planétánkat. Arról viszont hajlamosak vagyunk elfeledkezni, hogy a különbözô életterek és életformák állandó és egyre növekvô mértékû rombolása hosszabb távon hasonló eredményre vezet. E kihívás láttán - mikor is az élet jövôje forog kockán a keresztény férfiaknak és nôknek az a kötelességük, hogy az élet oldalára álljanak. Mi, a Fülöp-szigetek katolikus püspökei arra kérünk minden keresztényt és jóakaratú embert országunkban, hogy tekintsenek az életünket tápláló és fönntartó földjeink és tengereink szépségére. Amiként köszönetet mondunk Istennek a gazdag élôvilágért, mellyel földünket megajándékozta,

ugyanúgy tudatosan gondoznunk és óvnunk is kell azt, ami ebbôl az adományból a fülöp-szigetekiek ma élô és jövendô nemzedékei számára megmarad. A természeten ütött sebek a lakosság nagy többsége számára kevesebb élelmet, rosszabb egészséget és bizonytalan jövôt jelentenek. Mindez elkerülhetetlenül a politikai és társadalmi nyugtalanág növekedéséhez fog vezetni.

Látjuk a Fôld szépségét, és látjuk szenvedését

Mikor olvassátok ezt az írást, vagy részleteket olvasnak föl belôle számotokra, talán képek jutnak eszetekbe környezetetekrôl: szemetek elôtt szép és gondozott rizsföldek jelennek meg, szélben lengedezô kókuszpálmáktól körülvéve; vagy talán a falutok mögötti dombot beborító magas fû susogását halljátok. Ezek a képek igen kedvesek számunkra, s szépek is, és mégsem az eredeti vegetációt ábrázolják, azt, amivel Isten áldotta meg a földünket. Sokkal inkább azt az állapotot mutatják, mely az emberi munkának a tervezésnek és olykor az emberi rövidlátásnak az eredménye. Elôdeink vadász- és gyújtögetô technikái a természet ritmusa iránti mély érzékrôl és tiszteletrôl tanúskodtak nemzedékeken át. Az utóbbi években azonban mindez megváltozott. Az emberek óriási ültetvényekkel és monokultúrákkal harcba indultak a természet ellen. Ez gyors profitot eredményez ugyan a kevés növényfajból álló, de tetemes méretû termés következtében, azonban károsítja a föld termôképességét és elszegényíti a természeti környezet változatosságát. Elmélkedésünket tehát azzal kell kezdenünk, hogy fölidézzük magunkban földjeink, folyóink és tavaink eredeti szépségét. Az élôlények e csodálatos közössége millió és millió éve létezett, mielôtt emberek jelentek meg e tájon.

Az erdõk

Amikor legelsô ôseink ideérkeztek, mindenütt fákkai borított földet találtak. Gazdag élôvilág tárult szemük elé: több, mint hét és félezer virágfaj, nem szólva az állatok, madarak és rovarok sokaságáról. Mindent a trópusi esô táplált, mely a tenger felôl jött, megöntözte a növényzetet és a talajt, áttetszô vizû patakokat, halakban és vízi élôlényekben gazdag tavakat hozott létre, majd körforgását befejezve, visszatért a tengerbe. Az ôserdólcben a rovarok hihetetlen sokasága élt. Föladatuk rendkívül szerteágazó volt, az elhalt fa lebontásától a virágok beporzásáig terjedt. Az élôlények közössége azonban nem csak azokra a teremtményekre korlátozódott, melyek a földben és a föld felszínén éltek. A levegôben madarak röpködtek. Fénylô tollazatuk és változatos énekük színt és hangzást vegyített az erdôk zöldjébe. A madarak látták el a magvetô föladatát, s jelentôs mértékben nekik köszönhetô, hogy gazdag növényzet borította be az erdôkön túli térséget is. Az erdôkben kisebb s nagyobb termetû állatok éltek, rábízván magukat az ôserdô bôkezû vendégszeretetére. Pazar gazdagságban pompázott e vulkanikus kitörések, földrengések szülte tájék. A tisztelet érzésétôl eltelve csodáljuk Teremtônk bölcsességét, aki megformálta ezt az élettel, színekkel, kölcsönös harmóniával teli és termékeny világot, földjeinken és vizeinkben.

Tengereink

Nem kevésbé voltak szépek partvidékeink. Szigeteinket kék tengerek, termékeny mangróve-ligetek és varázslatos korallszirtek ölelték körül. A korallzátonyok a színek és a szépség birodalmát alkották, melyet a törékeny korallok között ide-oda cikázó mindenféle formájú halak népesítettek be. "Perlas ng Silanganan", azaz "Kelet gyöngye" - találóan így hívták ezt az erdó'borította sziget-füzért, melyet áttetszô tenger övezett és korallzátonyok szegélyeztek.

A teremtés hosszú folyamat

Talán ezt kérdezitek: vajon miért oly fontos visszaemlékeznünk földjeink és vizeink eredeti állapotára? Nos, elsôsorban azért, mert emlékezetünkbe idézi, hogy Isten bölcsessége és jósága milyennek formálta meg ezt a földet a világnak ezen a helyén. Ez nem egyetlen nap leforgása alatt történt. A gondoskodás és a szeretet jegyében eltelt évmilliókra volt szükség ahhoz, hogy formát öltsön e táj, s kibontakozzék minden szépsége, gazdagsága és pompája ennek a tájéknak, ahol egymást kölcsönösen segítôoltalmazó közösségben, a legbonyultabb úton-módon összekapcsolódva él minden teremtmény. Az ember sem idegen ebben a közösségben. Isten a számunkra, különleges teremtményei számára rendelte ezt a földet - ám nem azért, hogy szétromboljuk és pusztasággá változtassuk. Sokkal inkább azzal bízott meg bennünket, hogy gazdái legyünk az általa teremtett világnak, viseljük gondját, óvjuk termékenységét, s ne engedjük, hogy pusztasággá váljék (lMbz 1,28; 9,12). Ha tehát megvédjük azt, ami a trópusi erdô'kbô'l még magmaradt, lehetôvé tesszük, hogy a földek továbbra se szûkölködjenek esôben, mi pedig növényekben, melyek táplálnak bennünket.

Elpusztított erdeink

Mi maradt meg ebbôl a gazdagságból és szépségbôl néhány röpke évezreddel azután, hogy emberek érkeztek partjainkra? Nos, tekintsetek körül és nézzétek, hová tûntek erdeink. Az eredeti 30 millió hektár ôserdô immár 1 millióra zsugorodott. Hol van számos szebbnél szebb teremtmény, melyek honosak voltak erdeinkben, Isten mestermûvei, melyek által hatalmát, fantáziáját és teremtô alkotása iránti szeretetét akarta kifejezésre juttatni? Az emberek elfelejtettek békésen együtt élni a többi teremtménnyel. Elpusztították életterüket, s kíméletlenül vadásztak reájuk. Napjainkra már számos faj kihalt, és várható, hogy további pusztulásuk a következô tíz évben drámai méreteket ölt abban az esetben, ha a favágók a még megmaradt erdôsávokat is megsemmisítik. S mi történt a madarakkal? Reggelente ó'k köszöntöttek, s röptükkel hétköznapjaink horizontján túlra vonzották lelkünket. Mára elnémultak. Sok helyen már csak a kakas kukorékolását hallani. Hol van a kerengô sas, amint köröket rajzol a levegôben, s hol a színpompás szarvascsôrû madár?

A táplálékot nyújtó termôtalaj elvesztése

Vegyetek szemügyre bár egyetlen éjszakai esôt, majd tekintsetek környéketek barnás színû folyóira, és jusson eszetekbe, hogy azok földjeink éltetô vérét szállítják a tengerbe! Az élet veteményeságya helyett a halál kloákájává válik az elmosott talaj, mely gátolja fejlôdésükben a koránpolipokat, megfojtja és megöli ôket. Talajspecialisták szerint évente 100.000 hektár méteres vastagságú földréteget veszítünk el. Alig vagyunk tudatában ennek a roppant veszteségnek, mely mindinkább elvonja tôlünk a termôtalajt, s ezzel azt a lehetôséget, hogy táplálékot termeljünk növekvô népességünk számára. Ezzel a jelenséggel, mely a legkomolyabban fenyegeti élelmiszerellátásukat, szembe kell nézni e mindent átfogó mezôgazdasági reformnak.

Pusztulás a tengerben

Hogyan élhetnek halak mosogatóvízben, mint amilyen példának okáért a Pasig, vagy sok más folyó, melyeket beszennyeztünk?! Ki változtatta át a tengerek csodálatos világát színtelen és élettelen talajvíz-temetôkké? Képzeljétek csak el: korálijainknak mindössze 5 százaléka ôrizte meg eredeti állapotát! Még mindig engedélyezett a robbantással folytatott halászat, mely szörnyû áldozatokat követel a fürdôzô fiatalok körében csakúgy, mint a korállok világában. Bányahulladékot szórnak a gazdag élôvilágú tengerekbe, s ezzel örökre szétrombolják a halak életterét. Vegyszerek mérgezik a talajt és folyóinkat. Megölik az élô organizmusokat, s idôvel megmérgeznek majd minket is. Az Agusn folyóvölgye mentén és a Davao-öbölnél fekvô városaink fölött pedig ott lebeg a félelmetes Minamata betegség árnya.

Környezetrombolás a haladás nevében

A környezetrombolás tetemes része századunk eleje óta történt, vagyis országunk hosszú történelmének pusztán szempillantásnyi ideje alatt. Olyan komplex biológiai rendszereket romboltunk szét rövid idôn belül, melyeknek évmilliókra volt szükségük ahhoz, hogy elérjék fejlettségük jelenlegi állapotát. Gyakorta használjuk a "haladás" kifejezést annak leírására, ami a legutóbbi évtizedekben végbement. Vitathatatlan, hogy bizonyos vidékeken jobbak lettek az utak és könnyebben lehet áramhoz jutni. Ám mondhatjuk-e, hogy ez a valódi haladás? Kinek jutott a legtöbb haszon, és ki viselte a valódi költségeket? A szegények

ugyanúgy hátrányos helyzetben vannak, mint mindig, a természeti környezet pedig károkat szenvedett. A természetet kifosztottuk, hangját elnémítottuk, és sok teremtményt kiûztünk az élôlények közösségébôl. Meggondolatlanságunkkal és bírvágyunkkal vétkeztünk Isten és teremtése ellen.

Egy dolog bizonyos: immár nem tehetjük meg, hogy semmibe vegyük, figyelmen kívül hagyjuk Földünket. Már kezdjük érezni rövidlátásunk és ostobaságunk következményeit. Mert kizsigerelhetjük ugyan földjeinket és megkísérelhetjük, hogy minél többet préseljünk ki belôlük, mégis kevesebb élelmet termelnek. Városaink levegôje egészségkárosító anyagokkal szennyezett. Ahelyett, hogy fénnyel és energiával látna el bennünket, légúti megbetegedéseket okoz. Erdeink majdnem odavannak, folyóink úgyszólván holtak, forrásaink és kútjaink éltetô, szikrázó vize elapadt. A monszun esôzés idején sebesen rohanó árhullámok öntik el városainkat és falvainkat, elpusztítva mindent, ami útjukba kerül. Tavaink és folyótorkolataink eliszaposodnak; "amit nem látok, az nincs is" e mentalitás alapján mérgezô salakanyagokat és bányahulladékot borítunk folyóinkba és tavainkba, abban a tévhitben, hogy így többé nem okozhatnak károkat. Mivel azonban az egész élôvilág összefügg, a mérget végül tengeri organizmusok veszik magukhoz. S így a tengerbôl nyert táplálékot fogyasztva fokozatosan mérgezzük önmagunkat.

Tehetünk, s tennünk is kell valamit

A folyamatok már elôrehaladott stádiumban vannak, az okozott kár tetemes. Senki sem képes megmondani azt az idôpontot, amikor a károsodás olyannyira irreverzibilissé válik, hogy élôvilágunk összeroppan. Mindazonáltal rohamos tempóban haladunk ebben az irányban. Országunk minden sarkában sokasodnak a környezet túlterhelésének jelei. Látván azt, ami szemünk elôtt zajlik, s arra gondolva, hogy milyen szörnyû következményekkel jár mindez az országra és az emberekre nézve, jól tesszük, ha emlékezetünkbe idézzük, hogy Isten, aki ezt a szép országot teremtette, felelôsségre von majd bennünket kizsákmányolásáért és lerombolásáért. S a fülöp-szigetekiek jövendô nemzedékei is hasonlóképpen tesznek majd. Ahelyett, hogy termékeny országot adnának át nekik, sivár pusztaságot hagyunk hátra. Mi, püspökök, fölhívunk tehát minden fülöp-szigetekit, hogy ismerje el e föladat sürgetô voltát, és most nézzen vele szembe. Hazánk fiaiként kell most cselekednünk. Senki sem végzi el ezt helyettünk. Otthonunkról van szó, gondoskodnunk kell róla és ôriznünk, megóvnunk és szeretnünk. Különös gonddal kell megóvnunk azt, ami még megmaradt erdeinkbôl, folyóinkból és korállkincsünkból, s azon kell lennünk, hogy az eddig okozott károkat, ahol csak tudjuk, helyrehozzuk.

A megôrzés és gyógyítás föladata meglehetôsen csüggesztô, az emberi bírvágy és kifosztásra épülô gazdaságunk könyörtelen logikája láttán. A reményt azonban nem szabad elveszítenünk. Isten kreativitással és fantáziával áldott meg bennünket. Szívünkbe hazánk iránt érzett szeretetet plántált, mely dalainkban és költeményeinkben tör föl. Az élet szolgálatában hasznosíthatjuk kreativitásukat, és elkerülhetjük mindazt, ami a halálhoz vezet.

A remény jelei

Az említett szenvedések és a környezet kifosztása ellenére látható jelei vannak a reménynek. A törzsi lakossághoz tartozó testvéreink és nôvéreink még ma is igyekeznek elôdeinkhez hasonlóan harmóniában élni a természettel. Fölismerik az isteni Lelket az élôvilágban, és imában,valamint adományokban fejezik ki tiszteletüket. A fülöp-szigeteki törzsek arra emlékeztetnek bennünket, hogy a természettel szembeni kizsákmányoló magatartás idegen a mi ôsi kultúránktól. Ugyancsak táplálja a reményt családjaink életereje. A szülôk megosztják életüket gyermekeikkel. Óvják ôket és gondoskodnak róluk, s rendkívüli odaadással veszik körül a beteg családtagot. Ez fôleg az anyákra áll: bennük dobog a család szíve, és olyan légkört varázsolnak, melyben mindenki oltalmat és szeretetet talál. Semmilyen áldozat nem sok, ha egy beteg családtagot kell ápolni.

Az értékek, melyeket családjainkban hatni látunk - a türelmes fáradozás, részvétel mindenben és áldozatkészség a többiek javáért - azok az értékek, melyeket most munkálkodásunk szélesebb síkjára kell átvinnünk, hogy környezetünket megóvjuk,

gyógyítsuk és szeressük. Nem puszta véletlen, hogy sok országban éppen nó'k voltak az ökológiai mozgalom aktív élharcosai. Gondoljunk csak az indiai chipko-asszonyok programjára, mely az "ölelj át egy fát" - mozgalomként ismert, vagy akár a kenyai "Zöld övezet"-mozgalomra.

Emlékezetetekbe idézzük, hogy mi, fülöp-szigetekiek az erdeinket és tavainkat érintô dúlások ellenére is érzékenyek vagyunk a szépség iránt. A legszegényebb házakban is gondoznak virágot szülôk és gyerekek. Hasonlóképpen bátorít bennünket sok fülöp-szigeteki növekvô figyelme a környezet iránt. Kisebb lépések, mint például a haránt irányú szántás, az eróziókontroll, továbbá a szerves talajmûvelés bevezetése, vagy a fásítás, a földünkrôl való tudatos gondoskodást szolgáló nagyobb mozgalommá duzzadhatnak. Boldogok vagyunk, hogy már jelentkeznek bizonyos sikerek. Így a helyi lakosság erôs ellenállása miatt leállították a Chico-duzzasztógát tervezését, a bataani nukleáris létesítmény építését pedig beszüntették. San Fernando, Bukidon, Midslip és Zambonga de Sur lakói az idén saját testükkel védelmezték meg azt, ami erdeikbôl még kimaradt. Dél-Cotobatoban, a Santa Cruz misszió területén kitartóan fáradoznak azon, hogy erdôt telepítsenek a csupasz dombokra, és ökológiailag kifogástalan mûvelésmódot fejlesszenek ki. A Pagadian egyházmegye ez évben az eucharisztiát és az ökológiát választotta idei pasztorációs témájául.

Számunkra mindezek annak jelei, hogy Isten Lelke, aki a vizek fölött lebegett és életet teremtett az ôskáoszból, az egyházon belül és kívül férfiakat és nôket arra ösztönöz, hogy teljes életerejükkel síkra szálljanak a teremtés sértetlenségének megôrzése,épségének tiszteletben tartása érdekében. Hogy az élet védelméért kifejtett fáradozás apró csöppjei és csermelyei hatalmas áradattá egyesüljenek, ahhoz bátorító és lendítô erejû látomásra van szükségünk, mely vezérel bennünket.

Látomás, mely erôt ad

A természettel szembeni újfajta magatartás kialakítására irányuló fáradozásaink sikertelenek maradnak, ha nem valami új látomás erejébôl táplálkoznak. E víziónak a világ amaz értelmezéséból kell kibontakoznia, mely megfelel Isten szándékainak. Ahhoz, hogy megismerjük ennek az új világnak az alakját, elôbb szemügyre kell vennünk, hogy eredetileg milyennek teremtette Isten a világunkat, és mivé formálta azt az ember megjelenése elôtt.

A látomás másik forrása: hitünk. A Biblia szerint Isten azért alkotta teremtményei számára ezt a szép és termékeny világot, hogy éljenek benne (lMóz 1-2,4). Ugyancsak a Szentírás tanítása, hogy Isten azzal a föladattal bízott meg bennünket, hogy viseljük gondját alkotásának (lMÓz 2,19-20).

Az Istent, az embereket és az összes élôlények közösségét egymással összekötô kapcsolatot megerôsíti az a szövetség, melyet Noéval kötött Isten az özönvíz után. A szivárvány, mely újra és újra fölragyog az égen, erre a szövetségre emlékeztet szüntelenül (lMóz 9,12). E szövetség elismeri azt a szoros köteléket, mely minden élôt egybefûz abban a rendszerben, amelyet ma "ökoszisztémának" nevezünk. Számunkra immár világos ennek jelentôsége. Mint a szövetség tagjaira az a föladat hárul ránk, hogy megóvjuk erdeink, mangróve-állományunk és korallszirtjeink veszélynek kitett ökoszisztémáját, valamint hogy igazságos emberi közösséget építsünk föl országunkban. Mind világosabban fölismerjük, hogy az igazságosságért való munka kötelessége és a teremtés sértetlenségének megôrzése két, egymástól elszakíthatatlan dimenziója keresztény hivatásunknak, melynek lényege, hogy itt és most Isten országának eljövetelén munkálkodjunk.

Krisztus, a mi életünk (Kol 3,4)

Keresztények vagyunk, látomásunk ezért Krisztusra is épül. Sokat, nagyon sokat el kell tanulnunk abból a tiszteletteljes magatartásból, ahogyan Jézus a természethez közeledett. Mélyen tudatában volt annak, hogy Isten világában minden teremtmény rokonságban áll egymással. Jézus úgy élt közöttünk, hogy nem gyötörte földi aggodalom, tanítványait pedig arra oktatta, hogy ne gyújtsenek anyagi javakat, s álljanak ellen a gazdagság és a hatalom csábításának (Mt 6,19-21; ú'k 9,1-6). Jézussal kapcsolatos elmélkedésünk azonban tovább is vezet bennünket. Hitünk

tanítása szerint Krisztus az emberi történelem és a teremtés középpontja. Benne rejlik a mindenség teljes gazdagságának centruma, Ô a csírát hajtó és virágba szökkenô földi élet szíve (Ef 1,9k; Kol 1,16k). A teremtés bármely részét pusztítjuk is el - kivált, ha élô fajokat semmisítünk meg -, Krisztus képét torzítjuk el, mely belevésôdött a teremtésbe.

Mária, az élet anyja

Mi, Fülöp-szigetekiek, tiszteljük Szûz Máriát. Segítséget és védelmet kérve fordulunk hozzá a szükség idején. Tudjuk, hogy ô a szegények és a kitaszítottak oldalán áll (Lk 1,52). Újszerû érzékenységünk pedig, mely az országunkban folyó események iránt ébredt bennünk, még azt is hozzáteszi, hogy Mária az élet pártján áll. Mint anya tudja, hogy az élet sérülékeny, s ezért fájdalom és szomorúság tölti el, látván, hogy talajerózió, robbantásos halászat vagy erdôirtás rombolja a teremtés épségét. Mária, az élet anyja, arra szólít föl bennünket, hogy hagyjuk el a halál ösvényét és térjünk vissza az élet útjára.

Keresztény hitben fogant látomásunk különbözô aspektusai egészében népünk, kultúránk és országunk mély megújítását célozzák. Törekednünk kell arra, hogy ismét harmóniában éljünk Isten teremtett világával. E látomás, mely arra buzdít, hogy viseljük gondját a földnek és éljünk harmóniában vele, segíthet bennünket abban, hogy közösen használjuk fantáziánkat és tehetségünket megsebzett természeti környezetünk gyógyítására.

Íme, a javaslataink!

Az iménti látomás fényében konkrét cselekvést ajánlunk a következô területeken:

a) Amit mindenki megtehet egyénileg

Tudatosan kísérjétek figyelemmel mindazt, ami vidéketeken történik. Ne hallgassatok, miikor azt látjátok, hogy környéketeken lerombolnak valamit. A természeti környezettel való tudatos viszony kialakítása végett vegyétek igénybe befolyásotokat a csalódban és a közösségben. Kerüljétek a mindenbe beletörôdô magatartást. Mi a reménység hirdetôi vagyunk, akik hisszük, hogy közös erôvel megváltoztathatjuk a dolgok jelenlegi folyásót. Mozgósítsátok az embereket, és tárgyaljátok meg a helyi ökológiai témákat. Támogassátok azokat a politikusokat, akik nyitottak a természeti környezetre vonatkozó kérdések iránt. Vegyetek részt konkrét akciókban. Sok mindent tehet az egyes ember: a csupasz dombok fásításától a talajerózió elhárításáig.

b) Amit az egyházak tehetnek

Az összes többi csoporthoz hasonlóan az egyház közösségét is megtérésre szólítjuk föl ebben az életfontosságú kérdésben. Sok vallás, beleértve a katolikus egyházat is, egészen a közelmúltig késlekedett az ökológiai válságra adott válasszal. Mi, püspökök, szeretnénk immár jóvátenni ezt a hanyagságot. Föltétlenül szükségünk van sajátos arculatú teremtésteológia kidolgozására, mely a mi vallási örökségünkbôl, változatos fülöp-szigeteki kultúránkból táplálkozik, és érzékenyen reagál életviszonyaink, természeti környezetünk jelenlegi alakulására. E reflexió eredményeit azután széles körben terjeszteni kell a prédikációk és a katekizmus révén. Különbözô istentiszteleteink építsék be magukba világunk szépségét és szenvedését, tükrözzék a természettel való szövetségünket, és hirdessenek messzemenô harcot a társadalmi igazságosságért. Katolikus iskoláink vezetôit arra szeretnénk bátorítani, hogy a tanítás során különleges súlyt fektessenek a béke, az igazságosság és a teremtés megôrzése témájára.

Mivel a programok, bármennyire dicséretre méltóak legyenek is, nem maguktól valósulnak meg, ezért azt ajánljuk, hogy a bázisközösségektôl a plébániákon át egészen az egyházmegyei és az országos intézményekig az egyház minden szintjén hozzanak létre hivatalt a környezetrôl való gondoskodás érdekében. Ez a hivatal elôsegíthetné az új és tágasabb horizontú látomásainkból születô stratégiák megfogalmazását és megvalósítását. Ezzel nem az eddigi pasztorációs szolgálatot toldanánk meg holmi ráadásszerû tevékenységgel, hanem éppenséggel ennek a törekvésnek kellene áthatnia mindent, amit csak teszünk.

c) Amit a kormány tehet

Kérjük a kormányt, hogy ne törekedjék rövidtávú haszonra ökológiai károk árán. Javasoljuk, hogy állítsanak föl független minisztériumot, mely összefogja mindazokat a szerveket, melyek jelenleg ökológiai kérdésekkel foglalkoznak. E minisztériumnak fokoznia kellene a szigetünk ökoszisztémájának érzékenysége és korlátozott teherbírása iránti érzéket, továbbá olyan intézkedéseket kellene szorgalmaznia, melyek az ökológiailag megalapozott fejlôdést támogatnák. Természetesen jelentôs befolyással kellene rendelkeznie olyan társintézményekre, mint a nevelésügyi, az egészségügyi, a mezôgazdasági minisztérium, valamint a természeti erôforrásokkal gazdálkodó szervek. Szigetünk ökoszisztémájával és a jövô problémájával foglalkozó tanulmányokra van szükség, s bátorítani kell ilyenek készítését. A minisztérium feladata lenne az is, hogy minden egyes régióról és az ország egészérôl évente környezettanulmányt hozzon nyilvánosságra. Mindenek elôtt persze jogi eszközökre van szüksége a minisztériumnak annak érdekében, hogy politikáját és programját csakugyan megvalósíthassa.

d) A társadalmi szervezetek

fontos szerepet játszanak a lakosság ökológiai tudatának széleskörû kialakításában. Akár a "házôrzôk" szerepét is átvehetik, hogy éber figyelemmel kísérjék, vajon betartják-e szavukat a kormányzati szervek és a közhivatalok, s valóban elônyben részesítik-e a környezeti viszonyok megóvására irányuló törekvéseket.

Befejezés

Ez a környezetünkkel és a körös-körül érzékelhetô károkkal kapcsolatos rövid nyilatkozat megkísérli fölerôsíteni népünk és országunk panaszos kiáltását. A probléma gyökerének azt a kizsákmányoló mentalitást tartjuk, mely ellentétben áll Jézus evangéliumával. Ez a mentalitás megmutatkozik a fülöp-szigeteki polgártársaink iránti erôszakos tettekben, ám nem korlátozódik az emberi érintkezés síkjára: megmételyezi és megmérgezi a földünkhöz és tengereinkhez fûzôdô kapcsolatunkat is. Ki mint vet, úgy arat. Magatartásunk és tetteink eredménye elôrelátható - és halálos. Földmûveseink szerint földjeink egyre kevesebbet teremnek és fokozatosan terméketlenné válnak. Mind nehezebben fognak halat a halászok. Földjeink, erdeink és folyóink valósággal fülünkbe kiáltják, hogy kilúgozódtak, elszennyezôdtek és só üt ki rajtuk. Mint püspökök igyekeztünk meghallani kiáltásukat és felelni rá. Mindez sürget: széles alapokon nyugvó tudatformálásra és haladéktalan cselekvésre hív. Meggyôzôdésünk, hogy az a kihívás, melyet ezúttal érzékeltetni akartunk, hasonlatos ahhoz, mellyel Mózes állította szembe Izrael népét, mielôtt az az ígéret földjére lépett volna: "Életet és halált, áldást és átkot tárok ma a szemed elé. Hát válaszd az életet, hogy élj! - te is és utódaid is" (lMóz 30,19).

Jóváhagyva 1988. január 29-én Tagaytayban.