BOCS Homepage 

Egyház és Béke

Tél, 1997/5.

Tartalom

2 Beköszöntõ
4 Minden jó ajándék
4 Örüljünk a különbségeknek, melyek látszólag megosztanak bennünket
5 "A Híd": Utazás a megbékélés felé
6 Kiengesztelõdés az ökumenikus kapcsolatban
11 Kreatív konfliktuskezelés az egyházban és a keresztény közösségekben
14 Cselekvés és lelkiség
15 EMPC Éves Találkozó Brüsszelben
16 "Béketeremtés anabaptista nézõpontból" - swazi konzultáció
17 Könyvismertetések
18 A Nobel-díj útja
18 Európai Békekongresszus '98-ban Osnabrückben, a lelkiismereti megtagadásról
19 Nyári béketeremtõ Intézet


Kedves testvéreim, az Egyház és Béke szervezet barátai!

Irodánkba nemrégen telefonált egy fiatalember, aki SFOR katona volt Bosznia-Hercegovinában. A karácsonyi ünnepek alatt civilként szeretett volna dolgozni Boszniában. Értelmesen akarta eltölteni a karácsonyt, és szabadságát erre használta volna. Azt mondta, bármilyen munkát elvállalna, és fizetné saját költségeit. Tudtam volna olyan szervezetet ajánlani neki, amely erre az idôre elfogadta volna önkéntes szolgálatát?
"Istenünk mélységes irgalmából, mellyel meglátogatott minket a magasságból Fölkelô, hogy világítson a sötétségben és a halál árnyékában sínylôdôknek, és lépteinket a békesség útjára vezesse." (Zakariás próféciájából, Lukács 1,78-79)
Be kell vallanom, hogy meglepett a telefonhívás, és egy kicsit elszégyelltem magam. Világossá vált elôttem e fiatalember példája által, hogy Isten kegyelme olyan embereken keresztül válik valósággá, akik engedik, hogy Isten szeretete megérintse és átformálja ôket. Zakariás Isten szeretetét dicséri próféciájában, azt a szeretetet, melynek segítségével mélyebbre láthatunk az élet misztériumaiba, a betlehemi csodába, mely minden gyermek születésénél jelen van.
Az advent emlékeztet bennünket, hogy Isten az, aki újra és újra megpróbál elérni minket bizalmával és megbecsülésével, miközben értelmet és elismerést keresünk. Isten hasonmásai vagyunk, és ez elég.
Talán ezen a szinten rájövünk, miért kapcsolódik olyan szorosan a karácsony, a béke, és az erôszak átalakítása aktív erôszakmentességgé. Amikor másokban kezdem látni Isten arcát, és felismerem, hogy bennük Ô közelít hozzám, hogyan is foghatnék fegyvert egy másik emberi lényre? Nem lenne ez teljesen abszurd? Ezt a kérdést nemcsak másoknak, hanem elsôsorban önmagunknak kell feltennünk.
A Biblia szerint az erôszak és a háború végének reménye elválaszthatatlanul kapcsolódik Isten eljövetelével. Jézus szamárháton érkezett Jeruzsálembe, éppen úgy, ahogy Zakariás próféta megjövendölte a Béke Hercegének jöttét: "Ömé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ô; szegény és szamárháton ülô, azaz nôstényszamárnak vemhén. És kivesztem a szekeret Efraimból és a lovat Jeruzsálembôl, kivesztem a harczi kézívet is, és békességet hirdet a pogányoknak;"(Zakariás 9,9b-10)

Mégis tovább dühöngenek a polgárháborúk, a fegyvergyárak újabb megrendeléseket kapnak; ez jövedelmezô üzlet marad. Kevesen emlékeznek a rengeteg halottra és megcsonkítottra. Az emberi tévelygés kimondhatatlan szakadéka szemünk láttára szélesedik naponta.
Megdöbbentô az ellentmondás a bibliai ígéret és a visszataszító valóság között: az erôszakból újabb, még szörnyûbb erôszak fakad. Néhány áldozat elkövetôvé válik, további áldozatokat teremtve. Mialatt ezt a levelet írom, folyik Winnie Mandela tárgyalása az Igazság és Kiengesztelôdés Bizottság elôtt. Hihetetlen bizonyíték kerül éppen napvilágra, amely Winnie Mandelát olyan bûntettekbe keveri, melyekrôl nem hinné az ember, hogy valaha is képes volt megtenni. És ez csak egy példa.
Világunk valósága tényleg távol áll a béke karácsonyi üzenetétôl? Nem. Az SFOR katona példája és a dél-afrikai Igazság és Megbékélés Bizottság erôfeszítései a szörnyû múltat átélt emberek kibékítéséért; a számos, gyakran észrevétlen fáradozás azért, hogy az elkövetôket és az áldozatokat kiemeljék a halál árnyékából és segítsék ôket életük újraértékelésében; mindezek annak jelei, hogy a béke üzenete nem elérhetetlen utópia, hanem inkább Isten valóságának jelenléte világunkban.
Krisztus az egyetlen, aki az emberi valóság e szörnyû tapasztalatait napvilágra tudja hozni. Olyan megvilágításban mutatja meg ôket, amely felfedi az igazságot anélkül, hogy elítélné az embereket, s amely a legzavarosabb helyzetekbôl is kihoz valami jót. Csak ebben a megvilágításban vehetôk rá az emberek, hogy bevallják bûnösségüket és keressék, elfogadják a kiengesztelôdést.
Bárki is tapasztalja ezt a kiengesztelôdést - akár személyes kapcsolataiban, akár régebbi ellenségekkel való találkozása során (Belarusban, Belfastban vagy máshol) -, szabaddá válik és a béke ösvényét járja. Elhagyja a múltat anélkül, hogy hozzá lenne láncolva. Szabadon válaszol Isten üzenetére, a mindenki számára hirdetett gyógyulásra és békére.
Egy közösségbe tartozunk mindenkivel, mivel közös a reményünk és együtt várjuk az újévet. Köszönjük a sokféle támogatást, bátorítást és segítséget, a visszajelzéseket és a kritikát. Kérjük, hogy továbbra is támogassanak és segítsenek minket munkánkban. Izgalommal várjuk azokat a közösségeket, melyek új tagként gazdagítani fogják békeegyházunkat, ökumenikus hálózatunkat és az eljövendô esztendôben tovább viszik közös missziónkat.
Mindannyiuknak áldott karácsonyt kívánunk.

Christian Hohmann az Egyház és Béke szervezet nevében


Minden jó ajándék

Családunk elsô Kanadán kívüli karácsonyán a vendéglátó swazi családdal együtt két órát utaztunk, hogy egy testvéregyház karácsonyi ünnepségén részt vegyünk Ekupheleniben, Swaziföldön. Mintegy 120 ember zsúfolódott össze egy forró sátorban - mely 100 embernek is kicsi lett volna - egy négy és fél órás misére, melyben kórus, drámajáték, tanúságtétel, imádság, prédikáció, ajándékcsere és sok ének is volt.
Mindenki kapott ajándékot. A családok pót-ajándékokat hoztak a váratlan vendégeknek. Az ajándékok egyszerûek és praktikusak voltak - levesestál, üvegpoharak, kosár. Az ajándékozás gondolata ismerôs volt számunkra, de elcsodálkoztunk az emberek reakcióján, amikor kibontották csomagjaikat.
"Sijabulile" (Repes a szívünk az örömtôl!) és "Sivabonga, Jesu!" (Köszönjük, Jézus!), kiáltozták a résztvevôk, miközben az egyszerû ajándékokat fejük fölött tartva táncoltak. Mi is erôt gyûjtöttünk, hogy hasonló fokú elragadtatást tudjunk mutatni, de késôbb elgondolkodtunk az öröm és a hála ezen kifejezésein.
A swazi keresztények gyakran nem köszönik meg közvetlenül, ha ajándékokat adunk nekik, inkább Istennek mondanak köszönetet. Azt mondják: "Köszönöm, Jézus!", ahelyett, hogy "Köszönöm, Dave!" Ögy emlékeztetnek bennünket, hogy minden jó ajándék, minden jó dolog Istentôl jön. Még egy egyszerû fém levesestál is Isten jóságának kifejezése és fiának, Jézus Krisztusnak nagy ajándéka.
Karácsonyi ajándékozásunk mindig emlékeztessen minket Isten felénk forduló jóságára! Ha erre emlékezünk, öröm tölt el bennünket.
Sivabonga, Jesu! Sijabulile!

Dave Wagner, MCC Swaziland.
MCC News Service, 1997. nov. 7.


Örüljünk a különbségeknek, melyek látszólag megosztanak bennünket

Vannak, akik aggódnak, hogy az ökumenizmus azt jelenti, mindannyiunknak ugyanolyannak kell lennünk és ugyanolyanok is leszünk. Különbözô az élettörténetünk, a tapasztalataink, az erônk, és teremtônk nagyszerûségét tagadja az, aki azt állítja, hogy mindannyiunknak egyformává kell válnunk. Inkább azt kellene megtanulnunk, hogyan jöhetnénk ki jobban azokkal, akik gyakran csak egészen picit különböznek tôlünk.
Meg kell kérdeznünk önmagunkat, mely megkülönböztetô jelek kritikusak hitünk szempontjából, és melyek csak "sajátosságok". Az ilyen kérdésekre nagyon nehéz becsületesen válaszolni, mert hitünk gyökereit érintik. Bár nehéz, mégis megéri ezeken a problémákon gondolkodni.
A grazi Találkozón egy nemzetközi ifjúsági kórus adott mûsort a plenáris épület elôtt a vásártéren, csütörtök délután. Jó érzés rájuk visszagondolni; ilyen zenét tudunk elôadni Isten elôtt, ha együtt dolgozunk. Fekete és színes ruhák kontrasztjába öltözve, hihetetlen egységgel énekeltek. Igaz, hogy elfogult vagyok, mert angolul énekeltek, de az volt a benyomásom, hogy nem régóta vannak együtt. Ugyanígy az ökumenikus párbeszédek még csak most kezdôdnek, az együttmûködés és az egység nemsokára követni fogja ôket.
Néhány küldött a papírmunkát illetôen nagy várakozással jött Grazba, nevezetesen a záró dokumentumot akarták megfogalmazni. Tudom, sok ember cinikus a "haladás" hiánya miatt. Nem tudom megmondani, maga a folyamat hogyan haladt elôre, mert nem vettem részt benne és nem is ebbôl a szempontból írok.
Ricca professzor (Olaszország) közvetlenül utalt erre, amikor azt mondta: "A párbeszéd a gyümölcsözô, s a párbeszéd során az emberekben végbemenô változások, nem a dokumentumok." Egyetértek, és úgy gondolom, a haladást új barátságok és az "ismeretlen" felé irányuló új tudatosság formájában nem szabad lebecsülni.
Valaki azt állította, hogy "hacsak a záródokumentum nem tükrözi, amit mi csoportszinten fontosnak tartunk, a Találkozó nem más, mint egy nagy ökumenikus összejövetel". Ez a kijelentés azt feltételezi, hogy egy ökumenikus összejövetelen nincsenek komoly párbeszédek és a valódi kérdéseket elkendôzik.
égy érzem, alapjában véve a legtöbben kereszténységükben és a keresztény sokféleségben megerôsödve távoztak. Amikor a résztvevôk száma megsokszorozódik hazájukba visszatérve az ismerôsök számával, akkor ez a konferencia valóban eredményes lesz.
Lehet, hogy több ökumenikus összejövetelre van szükségünk?

Bruce Thiessen, a Német Mennonita Békebizottság önkéntese


" A Híd: utazás a megbékélés felé "

"A Híd" színdarab több dimenzióban dolgozott a békéért; kézzelfogható módon megtestesítette a grazi Találkozó lelkületét - a hangsúlyt inkább a "kiengesztelôdés" felé vezetô útra téve, mint a megérkezésre.
Az elsô és számomra legfontosabb dolog az volt, hogy csodálatosan sokszínû csoporttal dolgoztam, amelynek tagjai egyébként soha nem találkoztak volna. Tanulnunk kellett az egymás iránti bizalmat és odafigyelést; a csoport minden tagjának megadatott a felelôsség kihívása és mindenki megfelelt a kihívásnak.
Az idô és az intenzitás nyomása alatt az egyéniségek megmérettek, a konfliktusokat áttekintettük és végül mindannyian sokkal gazdagabbnak éreztük magunkat a kölcsönös támogatás eredményeképpen. A színdarabbal járó "kiengesztelôdés" mértéke megmutatkozott abban a könnyedségben, ahogyan az ausztriai zenemûvészeti hallgatók cigánygyerekeket játszottak az angol szereplôk között. Jól szórakoztunk!
Azután jött maga az elôadás: a sok különbözô nemzetiségû ember egymás mellett ült és megosztotta a színdarab élményét - remélhetôleg mindenki saját egyéni szempontjából. Közösség jött létre, melyben mint a kenyértörésben, megbékéltünk összetörtségünkkel, néztük a törött hegedût, tört emberiességünk szimbólumát.
A darab végén ENSZ diaképek segítségével a látomást kiterjesztettük a világ távolabbi részén élô menekültekre, akik akaratlanul is beléptek közösségünkbe.
Természetesen a cél az volt, hogy inspiráljuk az embereket: gondolkodjanak el a menekültek sorsán, az elôítéleteken, az igazságtalanságon, a megbékélés szükségességén világunkban. Semmi kétség afelôl, hogy néhányan emlékekkel gondolataikban, dalokkal és szavakkal emlékezetükben, termékeny asszociációkkal mentek el, a kiengesztelôdéshez vezetô utat egyengetve.
Elmondhatjuk, hogy a munkát elvégeztük!

Sarah Dodds


Kiengesztelôdés az ökumenikus kapcsolatban

Christian Hohmann kettôs szerepben, a Church and Peace fôtitkáraként és a Braunfels egyházi kerületbeli Világmisszió és Szolgálat titkáraként vett részt szeptemberben egy tanácskozáson a német protestáns (lutheránus) testvéregyházi kerületben, Woodpeckerben, Botswanában. Az alábbiakban a tanácskozáson elhangzott beszédét közöljük.

A 2Korinthusiak 5,17-21 egyike a páli teológia legfontosabb pilléreinek. A kiengesztlôdni, kiengesztelôdés kifejezések nem túl gyakoriak az éjszövetségben, mindazonáltal kulcsfogalmak Pál teológiájában.

A kiengesztelôdés elképzelhetetlen Krisztus nélkül
A megbocsátás kapcsolatban áll a kiengesztelôdéssel. Ez utóbbi elképzelhetetlen Krisztus és a kereszt mint a kiengesztelôdés szimbóluma nélkül.
Peter Beier, a rhinelandi protestáns egyház néhai elnöke gyakran emlékeztetett bennünket nyomatékosan, mit jelent a keresztnek ez az üzenete számunkra istenképünk, hitünk és cselekedeteink szempontjából. Hadd idézzek egyik prédikációjából:
"Egy embert, egy prófétát Galileából keresztre feszítenek. Isten, az Úr eggyé válik vele. Isten megmutatja nekünk, hol szeretné, ha megtalálnánk. Isten megosztja népével és teremtményeivel a bûn, a szenvedés és a halál útját. Ennyire szereti Isten a világot."

Isten nem tesz eleget az emberek hatalomról és nagyságról alkotott elképzeléseinek. Mindez vallás, emberi fantázia. Nincs helye az egyházban.

Mostantól és mindörökké: Isten, az Úr olyan helyen van jelen, amelyet fel nem foghatunk, mely túl van a mindenhatóságról és a nagyságról alkotott fogalmainkon. Isten inkább fellelhetô szörnyû bûnünkben, misztériumokban, a tönkretett Föld sikoltásaiban, igazság utáni szomjúságunkban, és az értelem utáni kutatásunk hiú reményében.

--------------------------------

"Mindaz, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovatûnt, lám, valami új valósult meg. Mindez Istentôl ered, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, s aki ránk bízta a kiengesztelés szolgálatát. Isten ugyanis kiengesztelôdött a világgal s nem számítja be bûneinket, sôt ránk bízta a kiengesztelés igéjét. Tehát Krisztus követségében járunk. Isten maga buzdít általunk. Krisztus nevében kérlek: engesztelôdjetek ki Istennel! Ô a bûn hordozójává tette értünk azt, aki bûnt nem ismert, hogy általa Isten igazságának részesei legyünk." (2Kor 5,17-21)

--------------------------------

A kereszt a kiengesztelôdés forrása. Ögy mutatja ki Isten igazságosságát, mely ellentétes a mi igazságérzetünk logikájával; nem ítéli halálra az embereket, hanem megmenti ôket és új életet ad nekik.

Isten véghezviszi a kiengesztelôdést
Ezért mindig Isten az, aki véghezviszi a kiengesztelôdést. Nem Isten az, akit ki kell békíteni. Nem, ô békít ki minket önmagával. Isten tárt karokkal jön elénk, mint a messzi földrôl bûnbánóan hazatérô tékozló fiú atyja. (Lukács 15,11-32)
Ögy viszi véghez Isten a kiengesztelôdést. Mikor hagyjuk, hogy hitünk segítségével az ô békéje dolgozzon bennünk, ránk bízza ezt, mint értékes ajándékot, mely ajtókat nyit ki és falakat dönt le.
Wolfram Kistner méltán mondja:
"Nem tudjuk véghezvinni a kiengesztelôdést. Isten már megvalósította Krisztusban. Ögy csak el tudjuk fogadni az ô kiengesztelôdését, vagy útjába állunk és ellenezzük. Ez a kiengesztelôdés nem olcsó, mert Isten Fiának halála, feltámadása és a sötétség erôin aratott gyôzelme volt az ára. Keresztény nézôpontból ez a kiengesztelôdés elôfeltétele és próbaköve minden kísérletünknek arra nézve, hogy megvalósítsuk a békét az egyének, a népek és a nemzetek között."
(Hoffnung in der Krise, 95.o.)

A kiengesztelôdés ajándéka
Ajándékot kaptunk: a kiengesztelôdés ajándékát, melynek legbensôségesebb kifejezése az Eukarisztia. Krisztus teljesen nekünk adja magát a kenyér és a bor szimbólumában. A kenyérrel és a borral részesülünk kiengesztelô szeretetében és hatalmában, melynek segítségével nemcsak élni tudunk, hanem együtt élni is.
Nincs, ami erôsebb lenne kiengesztelô szereteténél, mely megtöri a gyûlölet és az erôszak körét, véget vet az elszigeteltségnek és a faji megkülönböztetésnek. Részesülve a kenyérben és a borban, tényleges valóságban Jézus Krisztus egyházává válunk. Krisztussal való egységünk az, ami számít. legyôzi a földrajzi és etnikai megosztottságot, és egyesít bennünket hitvallásaink különbözôségein túl.
Krisztus életünk központjává válik. Ahogyan ô viszonyul hozzánk, úgy kellene nekünk is viszonyulnunk egymáshoz. Ajándékot kaptunk, a kiengesztelôdés üzenetének ajándékát, mely nem kevesebb, mint maga az evangélium.

A kiengesztelôdés változást jelent
Pál ezt saját életében tapasztalta a Damaszkuszba vezetô úton. Ez az élmény alapvetô fontosságú volt számára, és kulcsszerepe van teológiájában.
A Krisztussal való találkozás során semmi nem marad a régi annak számára, aki bízik a kiengesztelôdés ajándékában: "A régi tovatûnt, lám valami új valósult meg." Isten átalakít bennünket: félelmünket a veszteségtôl; bizalmatlanságunkat, mely elválaszt minket egymástól; elkedvetlenedésünket és minden belsô, negatív érzésünket. Isten megbékít minket kétségeinkkel, sokszor eredménytelen kutatásunkkal a dolgok értelme iránt.
Istenben nyugalmat találunk. Rá szilárdan alapozhatunk. Képessé tesz bennünket arra, hogy elfogadjuk magunkat és az életünket. Isten önbecsülést ad. Ennek eredményeképpen kapcsolataink elkerülhetetlenül átalakulnak. A kiengesztelôdés Istennel azt jelenti, hogy békében élünk Istennel. Isten nem ítélkezik felettünk.
Amnesztiát adományoz nekünk.
De gondolkodásunknak és életünknek ez az átalakulása nem fog sikerülni, ha Isten példája nem buzdít cselekedetekre minket, ha nem érezzük a késztetést, hogy a kapott kiengesztelôdés üzenetét továbbadjuk az igazságra és megbékélésre szomjazó világnak.

Szolgálat a kiengesztelôdésért
A kiengesztelôdés üzenete nem világnézet, melyet drága ékszerként elrejtve kell tartani, hanem az élet megmaradásának alapja ezen a bolygón.
Pál megtérése után a Damaszkuszba vezetô úton rögtön apostoli megbízást is kap. A kiengesztelôdés ajándéka hivatáshoz vagy a kiengesztelôdésért végzett szolgálathoz vezet bennünket, amely nemcsak imában valósul meg, hanem olyan tevékenységben, amely túllép az egyház határain.
A kiengesztelôdés szolgálata a külsô világra irányul. A kiengesztelôdés elfogadása hitbeli cselekedet: azé a hité, amely szerint még nincs túl késô világunk számára, a megtérés és az átalakulás még mindig lehetséges; elkerülhetô a tévelygés és legyôzhetô a háború és a népirtás intézménye.
Azért válik Pál zsidóvá a zsidók között és "pogánnyá" a pogányok között, hogy megmentse ôket a szerencsétlenségtôl (1 Korintusiak 9,20). Pál csak azért kap felhatalmazást küldetésére, mert ezt "az általa(m) hirdetett evangélium nem embertôl ered. Hiszen nem emberektôl kapta(m) vagy tanulta(m), hanem Jézus Krisztus kinyilatkoztatásából" (Gal 1,11-12.). Pál ezt nyomatékosan állította, azokkal szemben is, akik kigúnyolták ôt a korintusiak elôtt és nem ismerték el apostoli hatalmát.

A béke erôszakmentes tanúsága
A kiengesztelôdéshez olyan emberekre van szükség, akik önként vállalják a szolgálatot a békéért és a kiengesztelôdésért, akik hajlandóak a konfliktusok helyszínére menni és hozzájárulnak a konfliktusok erôszakmentes megoldásához.
A kiengesztelôdés ajándéka sok keresztényt vezetett arra, hogy erôszakmentesen tanúskodjon a békéért. k megtanulták, hogy ne ellenségként lássák egymást, hanem felismerjék Jézus arcát egymásban. Az erôszak a hatalom és a gyûlölet útja, csak erôszakot szül. Karácsonyi prédikációjában az Ebenezer baptista templomban, Atlantában, harminc évvel ezelôtt Martin Luther King azt mondta:
"Túl sok gyûlöletet láttam ahhoz, hogy gyûlölni akarjak... A gyûlölet túl nehéz teher. Meg kell találnunk a módját, hogy odamenjünk legádázabb ellenségünkhöz és azt mondjuk: el fogjuk tudni viselni, amekkora szenvedést ránk mérni képes." (Schöpferischer Widerstand. Pp.115)
Az aktív erôszakmentesség a szeretet és a mély hit útja Jézus halálának és feltámadásának erejében. Egyházaként ezt az utat kell követnünk és emellett kell tanúságot tennünk. Nem könnyû ez az út, de ez vezet a kiengesztelôdéshez. Azt jelenti, hogy az egyház elveti az erôszakot és a háborút, aktív erôszakmentességet tanúsít az igazságtalansággal és az erôszakos konfliktusokkal szemben, mely magában foglalja a béke- és az önkéntes szolgálatok támogatását és elômozdítását.

Szembenézni az igazsággal
Csak akkor tudjuk a kiengesztelôdés ügyét szolgálni, ha készek vagyunk az igazsággal szembenézni, érzékenyen, de tudatosan és habozás nélkül. Szembe kell néznünk kapcsolataink és különbözô élethelyzeteink igazságával, a különbözô kihívásokkal, melyek abból adódnak, hogy egyházként német, botswanai vagy más nemzeti környezetben élünk.
A kiengesztelôdés élményével tudjuk csak megtalálni ezt az igazságot, ha együtt Jézusra tekintünk, aki maga az Igazság, és aki Lelkének segítségét ígérte nekünk, mely elvezet az összes igazsághoz. (János 16,13b).
A kiengesztelôdés adománya visszahat az egyházak közötti kapcsolatokra, ama készségükre, hogy türelmes párbeszéddel, fenyegetô gesztusok nélkül oldják meg a konfliktusokat.
Konrad Raisernek teljesen igaza van, amikor panaszkodik, hogy az Egyházak Világtanácsának tagegyházai gyakran független államok módjára viselkednek egymással szemben. Erôt, befolyást és vallási elsôbbrendûséget vetnek be, így a konfliktusok nem a Krisztus által reánk hagyott kiengesztelôdés segítségével oldódnak meg, hanem a diplomácia szabályai szerint. Néha ki is hangsúlyozzák, hogy ne történjen beavatkozás egy-egy testvéregyház belügyeibe.
A kiengesztelôdés adománya más úton vezet el bennünket az egyházak közötti konfliktusok megoldásához - fenyegetések nélkül, a párbeszéd keretei között, és ha szükséges, tanúk jelenlétében (Máté 18,15-18).
Az európai egyházak közötti feszültségek ismeretében Ausztria ortodox érseke, Michael Staikos ezekkel a szavakkal mondott köszönetet az 1997 júniusában tartott grazi Második Európai Ökumenikus Találkozó résztvevôinek:
"Köszönöm, hogy nem akarják eltûrni az elkülönülés szégyenét, hogy olyan elkötelezettséggel és félreérthetetlen eltökéltséggel szeretnék legyôzni. Köszönöm, hogy buzdítanak minket a kiengesztelôdés és az egység közvetlen és nyílt útjának folytatására, nemcsak szavakkal, hanem ami még fontosabb, cselekedetekkel is. És annak ellenére, hogy oly gyakran csalódást okoztunk önöknek, kérem, hogy hallassák hangjukat még érthetôbben, emlékeztessenek minket, hogy Isten és az egyház szolgáiként teljesítsük kötelezettségeinket. Szolgálnunk kell, nem uralkodnunk! (...) Tehát amire szükségünk van, az a kiengesztelôdésrôl folytatott nyílt, ôszinte és becsületes párbeszéd önkritikával és alázattal (...)."
(EEA Document W7)

A kiengesztelôdés és az igazságosság közötti kapcsolat
Keresztényként szembe kell néznünk a ténnyel, hogy mi magunk is részesei vagyunk a világ zûrzavarának és igazságtalanságának. Olyan sok konfliktusban lehet mindkét oldalon keresztényeket találni. àriási anyagi és gazdasági különbségek vannak köztünk. Amíg néhányunknak a mindennapi kenyérért kell küzdenie, mások viszonylagos anyagi biztonságban élnek. Bár egyházainknak nem kell jelentôs pénzügyi veszteségekkel megbirkózniuk, még át kell hidalni a szakadékot a gazdag és a szegény egyházak között. Keresztények között semmilyen tekintetben nem olyan fájdalmas és nyomasztó a különbség, mint ha egyházi környezeten belül találkozik a tehetôsség és a nyomor. Hiszem, hogy az ökumenikus világ legalapvetôbb problémája ezekben a különbségekben rejlik.
Brigalia Bam, a Dél-Afrikai Egyházak Tanácsának fôtitkára is ezt hangsúlyozta a grazi találkozón elmondott üdvözlô beszédében:
"Afrika valaha a gyarmatosítók érdekeinek központja volt: az európai kikötôkbôl minden Afrikába tartó vitorláshajó nagyon gazdagon tért haza. Most már nem érdemes Afrikát sem gyarmatosítani, sem védeni. égy tûnik, még arra sem érdemes pénzt költeni, hogy ENSZ béketeremtô missziókat küldjenek Afrika viszályok sújtotta területeire. Az afrikaiak élete látszólag nem ér annyit, mint az európaiaké. Amikor a televízió hírriportjaiban haldokló afrikai gyerekeket látunk, vagy afrikai nôket, akik minden vagyonukat fejükön cipelik, hátukon pedig halott, vagy haldokló gyermeküket, és helyet keresnek, ahová eltemethetik ôket, meg kell kérdeznünk magunkat: Mit jelent a kiengesztelôdés? Mit jelent a globális gazdasági apartheid korszakában?" (EEA Doc. P7)

A kiengesztelôdésért folytatott szolgálat során kétségkívül egyházunk hitelessége forog kockán. Felmerül a kérdés, hogy elfogadjuk-e a krisztusi kiengesztelôdés hatásait saját életmódunkra és másokéra nézve.
Csak akkor fognak egymással kiengesztelôdni az egyházak, ha mi keresztények megtaláljuk az utat az igazságossághoz, és megvalósul a gazdag és a szegény egyházak között az anyagi javak megosztása. Csak ha ez sikerül, akkor leszünk képesek hozzájárulni a társadalmi igazságtalanság legyôzéséhez a világon, mert akkor tudunk majd alternatív megoldást felmutatni.
De amikor ezekkel a kihívásokkal állunk szemben, minden eddiginél jobban rá vagyunk utalva a találkozásokra, mert ez a szövetség erôforrást jelent, s ez teszi lehetôvé a valódi változást.
Még egyszer idézem Brigalia Bamot, aki nagyon élénken írja le a kiengesztelôdés erejének fontosságát mindannyiunk számára, valamint egyházaink közéletében és munkájában:
"(...) emberi kapcsolatainkon keresztül megtanultuk, hogy kiengesztelôdés nélkül a régi viszályok megismétlésére vagyunk kárhoztatva, és együtt megyünk tönkre. Tömören szólva, ahol nincs kiengesztelôdés, ott nincs esély az új életre és új kezdetre. A legfontosabb dolog, amit megtanultunk a dél-afrikai Igazság Bizottságtól, hogy a kiengesztelôdés nem egyfajta luxus, melyet a nemzetek akkor választanak, amikor akarnak. Minden nap azt tapasztaljuk, hogy a nemzetek halált és önpusztítást aratnak, ha nem fordítanak idôt, erôforrásokat, imát és munkát a kiengesztelôdés valóra váltására."
(EEA Doc. P7)

Christian Hohmann


Kreatív konfliktuskezelés az egyházban és a keresztény közösségekben

Az utóbbi években az erôszakmentesség ügye iránt elkötelezett keresztények a világ számos pontján felvállalták az aktív béketeremtés feladatát. A képzett konfliktuselemzô anabaptista közvetítôknek különösen jelentôs szerep jutott mostanában a politikai-társadalmi konfliktusokban pl. Dél-Afrikában, Etiópiában, Nicaraguában és Észak-Örországban. A szélesebb társadalmi konfliktusokhoz kapcsolódó elkötelezettség mellett nô az igény az egyházon belüli hatékonyabb konfliktuskezelési készség iránt.
A keresztények között nem szokatlan az az állásfoglalás, hogy a konfliktusok nem kívánatosak. Ha megkérdezzük egy gyülekezet tagjait, milyen érzelmi asszociációkat kapcsolnak a "konfliktus" szóhoz, valószínûleg ilyesmik bukkannak fel: düh, félelem, visszahúzódás, szomorúság, kínos helyzetbe kerülés... Ha megkérnénk ôket, keressenek metaforákat az egyházon belüli konfliktusokra, feltehetôen efféle válaszokat kapnánk: harc, rémálom, bokszmeccs, vihar, vulkán.
A konfliktusok e negatív asszociációi gyakrabban jutnak eszünkbe, mint olyan szavak, hogy segítô, serkentô, gyümölcsözô és élvezetes. Félünk a konfliktusoktól, mert azt hisszük, ilyenkor valakinek gyôznie kell, valakinek pedig veszítenie. Elodázzuk a törôdést a konfliktusokkal, mert nem akarunk fájdalmat okozni sem másoknak, sem önmagunknak. Végül a számunkra kellemetlen témák kerülése megfoszt a meghittségtôl és a lelki növekedéstôl, melyben részünk lehetne, ha lennének eszközeink és bátorságunk ahhoz, hogy szembenézzünk a konfliktussal, s ne meneküljünk el elôle.

Néhány javaslat az egyházon belüli konfliktusokkal kapcsolatban
Az elmúlt húsz év során kutatások és írások sokasága foglalkozott a konfliktusok elméletével és kezelésével. Ezek néha meglepô módon megegyeznek Jézus és az ôsegyház tanításával. A bibliai tanítás - gyakran megerôsítve a modern konfliktuselmélettel - a következôket javasolja:

- A konfliktusok természetesek, és az idôk végezetéig velünk lesznek
Minden egyházban vannak konfliktusok, még akkor is, ha a tekintélyelvû vezetés vagy a konfrontációtól való félelem elnyomja ôket. Nekünk, embereknek különbözô nézôpontjaink vannak, "homályos üvegen keresztül" látunk, idônként önzô érdekeinket tartjuk szem elôtt. Az ôsegyház bôvelkedett vitákban: voltak véleménykülönbségek Korintusban is (1Kor 3,1-9), Pál és Barnabás nem tudtak megegyezni és elváltak útjaik (ApCsel 15,36-40), az elsô keresztények között a nem zsidók helyzete heves vitát robbantott ki (ApCsel 15,1-35, Gal 2,1-14).

- A konfliktus annak a jele is lehet, hogy az emberek valóban odafigyelnek
Jaj annak a barátságnak vagy keresztény közösségnek, ahol soha nincs konfliktus; ez esetben olyan felületesek a kapcsolatok, hogy nem lehetnek élet-átalakítóak.
Bár az egyházban jelentkezô konfliktusok triviális ügyek körül foroghatnak, tudnunk kell, mi forog kockán: hogy valaki mennyire érzi fontosnak önmagát a csoporton belül. Az egyházi tanácskozáson kis dolgokon vitatkozó nyakas egyének talán csak arra kíváncsiak, hogy véleményük számít-e a gyülekezetben. Ezek az emberek törôdnek annyira az egyházzal és vele való kapcsolatukkal, hogy élénk vitába bocsátkoznak csak azért, hogy észrevegyék és meghallgassák ôket. Ha az ilyen emberek nem törôdnének a közösséggel és annak irányvonalával, nem szánnának energiát és idôt arra, hogy konfliktusba kerüljenek miatta.

- A konfliktus kapcsolatban van a hatalommal
Sokan közülünk szeretnék tagadni, hogy a keresztény közösségekben a hatalom egyáltalán vita tárgya lehet. Valójában bármelyik testületileg mûködô csoportban jelen kell lennie valamiféle hatalommegosztásnak. A hatalom az a képesség, amelynek segítségével befolyásolni tudunk másokat és a csoport döntéseinek kimenetelét. Konfliktus akkor jelenik meg, amikor hatalmunkat valami veszélyezteti. A hatalmi helyzetben levô vezetôk néha arra használják pozíciójukat, hogy elhallgattassák a véleménykülönbségeket. Végül az erôltetett megegyezés felszínes nyugalmat eredményez, de a közösség tagjai belül továbbra is dühösek lehetnek és úgy érezhetik, hogy kreativitásukat elfojtották. Ha pedig az emberek vesztesnek érzik magukat a konfliktusokban, akkor érzelmileg, vagy teljesen elszakadhatnak a közösségtôl.

- A jól kezelt konfliktus növekedéshez és meghittséghez vezethet
Felfedeztük-e már, hogy néha ahhoz a baráthoz vagy kollégához állunk legközelebb, akivel sikeresen dolgoztunk fel egy jelentôs véleménykülönbséget? Ha törôdünk azzal, hogy figyelemmel hallgassunk és hogy kifejezzük haragunkat és megbántottságunkat, akkor a másik embert mélyebb szinten ismerjük meg. Fontos, hogy úgy bocsátkozzunk a konfliktusba, hogy a másik tudja, tiszteljük ôt és törôdünk a dolgaival. Ebben Jézus tanítása és példája segít.

Jézus és az ôsegyház tanításai
Jézus küldetése során csaknem a kezdetektôl mindvégig konfliktusokat kezdeményezett, vagy ezek részesévé vált. Heródes ártatlan gyermekeket öletett meg, hogy elpusztítsa az újszülött Jézust; szülôvárosában az emberek megpróbálták meglincselni, amikor elôször beszélt a názáreti zsinagógában; hosszú és heves párbeszédeket folytatott a helyi vallási vezetôkkel - akik végül eltervezték kivégzését. Az ôsegyház tele volt nézeteltérésekkel, és az éjszövetség írói is sokat tudnak mondani errôl a témáról. A bibliai tanítás a következô irányelveket emeli ki:

- Szembesüljünk a konfliktusokkal, hogy szabadon imádhassuk Istent
Jézus azt mondja: "Ha tehát áldozati ajándékodat az oltárhoz viszed, és ott jut eszedbe, hogy atyádfiának valami panasza van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár elôtt, menj el, békülj ki elôbb atyádfiával, és csak azután térj vissza, s ajánld fel ajándékodat." (Máté 5,23-24). Jézus nem engedi, hogy elválasszuk kapcsolatunkat Istennel azoktól a kapcsolatoktól, amelyek az egyház tagjaihoz fûznek minket. A Miatyánk központjában ezeket a szavakat találjuk: "Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezôknek." Isten szemében a megbocsáttatás és a megbocsátás szorosan kapcsolódik egymáshoz. Akkor imádhatjuk szabadon Istent és akkor bocsátja meg bûneinket, ha mi is hajlandóak vagyunk megbocsátani a velünk konfliktusban levôknek.

- Keressünk megfelelô módot haragunk elismerésére és kifejezésére
Jézus haragra lobbant (pl. Mt 23), és egyszer még fel is forgatta az asztalokat a templom elôcsarnokában. Azt is tudta, hogy a helytelenül kifejezésre juttatott harag nagy kárt okozhat: "... aki haragszik atyjafiára, méltó arra, hogy ítélkezzenek felette, aki pedig azt mondja atyjafiának: Ostoba! - méltó a fôtörvényszéki eljárásra; aki pedig azt mondja: Bolond! - méltó a gyehenna tüzére" (Máté 5,22). Jézus soha nem javasolja, hogy kerüljük a haragot; egyszerûen emlékeztet minket, hogy Isten figyeli, mit csinálunk vele. A harag akkor fenyegeti a lelkünket, amikor sértéshez folyamodunk. Sértés az, ha keresztény testvéreinket becsméreljük, meggyôzôdésüket, gondolataikat mint nevetségeseket elutasítjuk.

- Ne hagyjuk felhalmozódni a konfliktusokat
Egyik barátom egyszer azt mondta, hogy nem szabad listát tartani az egymás iránti panaszainkból, azután "lezúdítani az egész rakományt" egyszer, amikor nagyon méregbe gurulunk. Jézus int bennünket, hogy bizonyosodjunk meg arról, jó-e testvéreinkkel a viszonyunk minden alkalommal, amikor imádkozunk hozzá, soha ne engedjük, hogy a megoldatlan, problémás ügyek felhalmozódjanak. Az összegyûlt méreg keserûséget okoz, és szégyellnivaló cselekedetekhez, viselkedéshez vezethet.

- Közvetlenül ahhoz (vagy azokhoz) beszéljünk, akivel (akikkel) nem értünk egyet
Ha valaki egy keresztény közösségen belül megsért minket, talán legtermészetesebb reakciónk az, hogy egy harmadik emberrel beszélünk. Van, amikor hasznos kikérni egy harmadik személy tanácsát. De a modern konfliktuselmélet egyetért Jézus tanácsával: egyenesen azzal az emberrel kell beszélni, akivel vitás ügyünk van, s nem egy harmadikra rázúdítani érzelmeinket és így kibôvíteni a konfliktust.
Jézus (Máté 18,15-20) lépésrôl lépésre eligazít bennünket, hogyan bánjunk a konfliktusokkal: egyenesen ahhoz az emberhez kell menni, akivel vitás ügyünk van, és négyszemközt kell vele beszélni. Ha ez nem segít, vissza kell menni egy vagy két emberrel. Ha a vita ezután sem oldódik meg, az ügyet az egész közösség elé kell vinni.
Vannak esetek, amikor a négyszemközti párbeszéd nem okos dolog (például erôszakos testi/szexuális bántalmazásnál). De általánosságban igaz az elv: kezdjük a kiengesztelôdés folyamatát azzal, hogy közvetlenül az érintett személlyel beszélünk. "Ezért tehát vessétek le a hazugságot, és mondjatok igazat, mindenki a felebarátjának, mivelhogy tagjai vagyunk egymásnak." (Efezusiakhoz 4,25)

- Vigyázzunk a másik ember önbecsülésére
Pál a szeretetbôl kimondott igazságról beszél (Efezusiak 4,15). Nem tudnék tömörebb tanácsot adni a konfliktusok kezelésére. Mondjuk meg az igazat, hadd tudják meg a többiek, hogyan érzünk és hol sérültünk meg - de szeretetben tegyük.
Pál felismerte, hogy amikor mérgesek vagyunk, nagy a kísértés, hogy jobban ártsunk embereknek, akik megbántanak bennünket. Konfliktushelyzetben gyakran szükséges, hogy pontosan megmondjuk az érintett személynek, miért bántódtunk meg és miért haragszunk, mindezt nem vádló hangnemben. Amikor támadunk, vagy másokat vádolunk, valószínûleg védekezni fognak, és megnehezítik a konfliktus megoldását.

- A lappangó sérelem kezelése

Vannak-e olyan sebek, amelyeket meg kell bocsátanunk és elfelejtenünk anélkül, hogy valaha is megbeszélnénk azokkal, akik okozták? Igen! Az élet sokkal könnyebb, ha adunk egy kis engedményt másoknak, hogy hibázzanak és rosszul ítéljenek. Nincs értelme állandóan bocsánatkérést követelni és a kisebb vitákat is újra felidézni.
De néha egy sérelem mélyebb, napokig, hónapokig, sôt évekig lappang. Ha az ilyen konfliktusok megoldatlanok maradnak, romboló hatásúak az egyénre és az egyház egészére. A közösségek olyan környezetet tudnak teremteni, amelyben elfogadott az ôszinteség a vitás ügyekben, és a tagok tudják, hogy egy kis harag nem idegeníti el ôket egymástól.
"Ha soha nem öntöd ki a szemetet - mondta valaki -, egy napon egyházad szemétdombbá válik." Én olyan keresztény közösség tagja szeretnék lenni, ahol a szemetet rendszeresen kiviszik, ahol fel nem oldott feszültségektôl mentes a levegô, és ahol a kapcsolatok elbírják a véleménykülönbségeket.

Nelson Kraybill, a Londoni Mennonita Központ volt igazgatója, képzett mediátor (közvetítô)


Cselekvés és lelkiség

sszel egy northamptonshire-i gyûlés résztvevôi csatlakoztak ahhoz a virrasztáshoz, amelyet a Fegyverkereskedelem Elleni Kampány keresztény szekciója szervezett. Az akció a General Electric Company (GEC) éves közgyûlésével egyidejûleg folyt; a GEC nemrég nyilatkozott szándékáról, hogy üzleti tevékenységének további részét kapcsolja a fegyverkereskedelemhez.
Kényelmetlen érzés lehet, amikor az ember rájön, hogy hite olyan cselekedetre készteti, amely összeütközésbe sodorja a hatalom birtokosaival. Az aktivistáknak, akik nyíltan kiállnak ezekkel az erôkkel szemben és megfizetik a büntetést, gyakran idôre van szükségük, hogy elgondolkozzanak azon a lelki késztetésen, amely ilyen tettekre kényszeríti ôket.
A "Hit és Ellenállás" egy négynapos összejövetel volt, mely 18 különbözô korú, hitû és nemzetiségû embert hozott össze. A szervezôk az angliai Kiengesztelôdés Szövetsége (FoR), az Ekevas Támogató Hálózat és a Kvéker Békeszolgálat rral Szemben Programja voltak. A csoport Northamptonshire-ben az Eirene Központban találkozott. Néhányan talán emlékeznek, hogy ez az öreg iskolaépület a nukleáris rakétakilövô állomások fejlesztése elleni tiltakozás központja volt az 1980-as években.
A gyûlést azért szervezték, mert úgy tûnt, fontos igény a gyorsan növekvô, cselekvô mozgalom lelkiségi alapjának feltárása. Az elôadók a mozgalmi tevékenység bibliai alapjával foglalkoztak; Chris Cole, egy "ekevas" (fegyverromboló) mozgalmár történetével, akit bebörtönöztek munkássága miatt; és a hatalmi rendszerekkel a nemek perspektívájából. Más szekciókban a mozgalmi tevékenység életmódbeli akadályairól volt szó (pl. család, jelzálog), a változás stratégiai szemléletérôl, bibliatanulmányozásról és a lelki lefegyverkezésrôl.

--------------------------------------

A virrasztáson és a tüntetésen résztvevôk között voltak az Anglikán Békeszövetség (APF) tagjai. Megjegyezték, hogy "jelenlétünk fontos volt, mert a GEC kulcsszereplô a fegyverkereskedelemben és a Trident nukleáris tengeralattjárók gyártásában. A társaság fegyvereket is exportál olyan országoknak, amelyek nem tartják tiszteletben az emberi jogokat. Az Egyházi Bizottság tagjai és a Pénzügyi Központi Bizottság a GEC fontos befektetôi, és az APF más keresztény békeszervezetekkel együtt kampányt szervezett azért, hogy adják el részvényeiket."
CHALLENGE, 1997 szept./okt.

--------------------------------------

A gyûlés alatt az egész csoport Londonba utazott, hogy csatlakozzon a virrasztáshoz, az istentisztelethez és a General Electric Company éves gyûlésén a konkrét cselekvéshez. Szereztünk részvényeket és bementünk a találkozóra. Szerencsénkre az elnök, Jim Prior, sokunkat felkért, hogy tegyünk fel kérdéseket. Ögy az erkölcsi felelôsség témaköre olyannyira központi megvilágításba került, hogy a továbbiakra megvonták a kérdezés jogát.
A bizottság világosan kimondta, hogy nem vállalnak etikai és erkölcsi felelôsséget termékeikért, és nagyon szeretnék, ha a kormány nemrégen nyilvánosságra hozott külpolitikája gyengülne vagy megszûnne.
A folyamatos mozgalmi tevékenység egyik alapvetô összetevôje a közösség. Ez a tett is szorosan összekovácsolta a csoportot. Az együvé tartozás tovább erôsödött a Little Gidding keresztény közösségben tett látogatás során, ahol imaliturgián vettünk részt.
A "Hit és Ellenállás" gyûlés kísérlet volt. De elég energia és elszántság mutatkozott egy hasonló találkozó megszervezésére a következô évben.

Steve Whiting


EMPC Éves Találkozó Brüsszelben

Az Európai Mennonita Békebizottság (EMPC) novemberi brüsszeli találkozóján a "közvetítôi hivatás" volt a központi téma. Svájcból, Németországból, Belgiumból, Franciaországból és Hollandiából jöttek a küldöttek.
Úgy tûnt, egyre sürgetôbb az igény a konfliktuskezeléssel kapcsolatos képzésre és segítségre, s erre sajátosan keresztény választ kell adni. A résztvevôk kifejtették meggyôzôdésüket, hogy a kiengesztelôdés az evangélium lényegéhez tartozik, és hogy a keresztény lelkiség ehhez a tisztánlátás és erô mélységének dimenzióját adja. "Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás urát, hogy küldjön munkásokat aratásába." (Máté 9,37-38).
Megbeszélték azt a tervet, hogy létrehozzák a keresztény közvetítôk és képzésvezetôk nemzetközi hálózatát. Végül megállapították, hogy korai ilyen hálózatot teremteni (mely informálisan már létezik). Mindegyik közvetítô/csoport dolgozik azon, hogy növekvô ismertséget és figyelmet szerezzen környezetében a közvetítésnek mint "békeküldetésnek".
A találkozó alatt a svájci Mennonita Konferencia beszámolt arról a döntésérôl, hogy elindít egy programot a közvetítôi szolgálathoz szükséges képességek kifejlesztésére a gyülekezetei számára. Juan Romero (CMB) megjegyezte, hogy ez az elsô alkalom a mennonita egyház történetében, hogy egy nemzeti konferencia egyetértett ilyen sokéves aktív munka elindításában a keresztény erôszakmentes identitás erôsítése érdekében.
A találkozó másik központi témája a Mennonita Világkonferencia (MWC) globális anabaptista Béke és Igazságosság Hálózatának fejlesztése volt. Múlt év januárjában az MWC fôtanácsa Maarten van der Werf EMPC titkárt és Justapaz Ricardo Esquivia igazgatót (Bogota, Colombia) bízta meg azzal, hogy kifejlessze világszerte az anabaptista gyülekezetek hálózatát imádság és kölcsönös támogatás céljából. Decemberre vagy januárra a hálózat mûködôképes lesz.

Maarten van der Werf


"Béketeremtés anabaptista nézôpontból" - swazi konzultáció

Ahogy a különbségek miatt civakodunk, olyan, mintha ketten szomjasak lennénk, és bemennénk együtt egy boltba, hogy csillapítsuk szomjúságunkat. Amikor megkapjuk az italunkat, akkor vesszük észre, hogy az egyikünk poharában kóla van, a másikunkéban tea. Elkezdünk vitatkozni, hogy ha különbözô az italunk, akkor nem ülhetünk együtt."
Nomsa Mndzebele, a swazi egyház vezetôje használta ezt a hasonlatot, hogy megmagyarázza ebben a kis országban a keresztények három különbözô, gyakran egyet nem értô egyházi testülete között a különbséget. Mindezt a Mennonita Központi Bizottság szeptemberi konzultációján mondta el, melyet azért szerveztek, hogy megosszák egymással a béketeremtés anabaptista nézôpontját.
Az MCC mindhárom swaziföldi egyházi csoporttal dolgozik, és mindegyik elküldte képviselôit a találkozóra. Az MCC egyik célja az volt, hogy meghallgassa a keresztények véleményét a Swaziföldet érintô kihívásokról.
A 15 emberbôl álló swazi csoportnak ilyen kérdéseket tettek fel: Mikor tapasztalta a kiengesztelôdést saját életében? Melyek a béke fontos akadályai Swaziföldön? Ötös csoportokban vitatták meg a swaziföldi béketeremtés lehetôségeit és az egyházon belüli egység hiányát.
A Swaziföldön dolgozó MCC tagok hasznosnak találják ezeket a tanácskozásokat, ahol hallanak a szélesebb értelemben vett egyház problémáiról.
A swazi küldöttek pedig értékelik azt a fórumot, ahol más nézôpontok is megjelennek.
Amint azt az egyik politikailag aktív egyházi vezetô megjegyezte: "Ez a konzultáció segített, hogy rájöjjek, elôször az egyháznak kell rendbe jönni, s csak ezután prédikálhat békét az államnak."

Carolyn és Jon Rudy, MCC Swaziland


Könyvismertetések

Lelkiismereti kérdés: Lelkiismereti katonaságmegtagadók a két világháborúban
(Felicity Goodall ISBN 0 75090740 1)

Ez a szépen összeállított könyv kb. 60 angol katonaságmegtagadó tapasztalatainak krónikája a két világháborúból. Nagyjából saját vallomásaikra épül, családi fotókkal és más emlékekkel kiegészítve. A szerkesztô, Felicity Goodall 21 fejezetben, idôrendi sorrendben helyezte el a beszámolókat és a visszaemlékezéseket.
Melegen ajánlom ezt a megrendítô beszámolót a bátor ellenzékrôl, akiket gyakran gyötört a kétség és a bizonytalanság a háború lázával kapcsolatban, mely oly sok életet oltott ki feleslegesen. Bár sokan keresztények közülük, a szerkesztô szándékosan szélesebb rétegbôl választott, hogy emlékeztessen bennünket: a pacifizmus nem egyedül a keresztények kiváltsága.
Mindkét világháborúban a Barátok Társasága (a kvékerek), a Church and Peace társalapítója volt az egyetlen vallásos szervezet, amely hivatalosan háborúellenes irányelvet követett. A könyvben szereplô katonaságmegtagadók közt is több kvéker volt. Más felekezetek közül az angol egyház a legkevésbé képviselt. A keresztény lelkiismereti megtagadók a Dartmoor börtönbe kerültek, ahol követ törtek és többnyire elszigetelték ôket a többiektôl. Exeter anglikán püspöke megtagadta az engedélyt, hogy a börtön kápolnáját használják. A kvéker Mark Hayler szomorúan meséli:"Ha gyilkosok lettünk volna, szabad kezet kaptunk volna."
Ezek mindennapi férfiak és nôk - Goodall megrendítô beszámolókat gyûjtött össze a lelkiismereti megtagadók családjaitól, a feleségektôl, akik gyakran szembesültek gyûlölettel és sértéssel, saját lelkiismeretük keresése közben. Néhányan, különösen az I. világháborúban megdöbbentô bátorsággal néztek szembe az értetlenséggel és a brutalitással. A könyv nem összefüggô történet, de jól dokumentálja a pacifizmus felívelését a két háború között.
A kétség sok ôszinte pillanata közül egyet idéznék itt fel, Ken Shaw történetét, aki családja akarata ellenére aláírta 'Dick' Sheppard kanonok Béke Fogadalmát, és lelkiismereti megtagadónak jelentkezett. Évekkel késôbb, a háború után ellátogatott Anne Frank házába Amsterdamban. "Itt, Anne Frank házában kezdett elôször gyötörni a kétség, vajon helyesen cselekedtem-e." Felesége és fia vett neki egy naplómásolatot, és ezt írták bele: "Apa, szerintünk igazad volt."

Stephen Tunnicliffe


A népek kiengesztelôdése:
Kihívás az egyházaknak
(1997, szerk. Gregory Baum és Harold Wells)

Ez az esszégyûjtemény a kiengesztelôdés úttörô munkásságát vizsgálja, fôként keresztény egyházakban. Az esszék beszámolnak a kiengesztelôdésért tett erôfeszítésekrôl Dél-Afrikában, Ruandában, Chilében, Koreában, a Fidzsi-szigeteken, Palesztinában, Szerbiában, Észak-Örországban, Lengyelországban, Németországban és Kanadában. A bevezetôben és az utószóban teológiai perspektívákat is találhatunk a kiengesztelôdéssel kapcsolatban.
Megrendelhetô: WCC Publications, 150 route de Ferney, CH-1211 Geneva 2

RI 5/1997 okt.


A Nobel-díj útja

1997 decemberében volt 50 éve, hogy 1947-ben kvékerek kapták meg a Nobel-békedíjat a békéért folytatott állhatatos munkájukért és azért a lelkületért, amely áthatotta tevékenységüket.
Ez a munka ma otthon és a tengeren túl folytatódik. A Kvéker Békeszolgálat nyilvános gyûlések sorozatával emlékezik meg az évfordulóról, a helyi Barátokkal együttmûködve. Mindegyik gyûlésért két kvéker aktivista felelôs, egy, aki a negyvenes-ötvenes években volt aktív, s egy másik, aki jelenleg dolgozik.
A Nobel-békedíj útja 1998 márciusáig tart. További információ: Peggy Lewis, Nobel Peace Prize Speaking Tour, Friends House, Euston Road, GB-London NW1 2BJ.

Quaker News, 1997 okt., No. 25


Európai Békekongresszus '98-ban Osnabrückben, a lelkiismereti megtagadásról

Az 1998-as Európai Békekongresszus tervezett programjában beszélgetések, munkacsoportok, kiállítások, ismerkedési est és egy szabadtéri koncert szerepelnek. A békekongresszus 1998. május 29-31 között lesz Osnabrückben, Németországban, a vestfáliai béke 350. évfordulója alkalmából. A három megbeszélésre váró, legfontosabb téma:
- háborús menekültek és lelkiismereti megtagadók Kelet- és Délkelet-Európában;
- politikai és pacifista koncepciók a békérôl;
- lelkiismereti katonaságmegtagadás mint emberi jog.
A témák megbeszélésén kívül az európai békecsoportoknak és kezdeményezéseknek lehetôségük lesz arra, hogy bemutassák tevékenységüket. Péntekre ismerkedési estet terveztek a kongresszus küldötteinek. A szombati szabadtéri hangverseny olyan jelentôs zenészeket léptet fel, mint Joan Baez, Youssoun Dur, Miriam Makeba és Mercedes Soza.
A szervezôk között van a Kiengesztelôdés Nemzetközi Szövetsége, a Pax Christi és a Barátok Társasága német szekciója, a War Resisters International, a Nôk Nemzetközi Béke és Szabadság Szövetsége, valamint az EBCO (Lelkiismereti Megtagadók Európai Irodája).

Terri Miller

Októberben az Adminisztratív Bizottság úgy döntött, hogy a Church and Peace képviselôinek elônyös lenne, ha részt vennének a békekongresszuson és egy kis információs standot is felállítanának. Akik szeretnének elmenni a konferenciára, kérjük, lépjenek kapcsolatba a laufdorfi irodával.


Nyári Béketeremtô Intézet

A Nyári Békeépítô Intézet (SPI) a Keleti Mennonita Egyetem programja Harrisonburgban, Virginiában. Az SPI tanfolyamok szakosodott, intenzív képzést nyújtanak a konfliktus-átalakítás és a békeépítés témájában világszerte, a kölcsönös tisztelet és tanulás légkörében.
A Nyári Egyetem kurzusok sorozatát kínálja hétnapos intenzív formában, mely jegyezhetô egyetemi kurzusként, vagy szakmai gyakorlatnak is elfogadható. A tanfolyam többféle munkacsoportot is magában foglal különbözô képességekkel és háttérrel rendelkezô résztvevôknek. Elôadásokat, nyílt napokat, érdekcsoportokat és más tevékenységeket is terveznek.
Az 1997-es nyári egyetem 163 résztvevôt vonzott oda, 43 országból, különbözô etnikai, vallási, politikai csoportokból. A résztvevôk békeépítô és konfliktusátalakító központok, vallásos vagy ökumenikus testületek küldötteként, vagy magánkonzultánsokként érkeztek.
A bevezetô- és alapkurzusokon kívül az 1998-as egyetemen szó lesz:
- a trauma gyógyításáról és a kiengesztelôdésrôl;
- faji, nemi, etnikai identitáson alapuló konfliktusokról;
- a helyreállító igazságosságról;
- a vallásról mint konfliktusforrásról és a béke erôforrásáról.
Az elôadók között lesznek: Barry Hart, Ron Kraybill, John Paul Lederach, Cynthia Sampson és Howard Zehr.

Információ: Summer Peacebuilding Institute
Eastern Mennonite University
1200 Park Road
Harrisonburg, VA 22802-2462
Tel: +1 540 432 4490
Fax: +1 540 432 4444