English

Cedric Prakash magyarországi látogatása

Cedric Prakash, az Education Sponsorship Programme (ESP) indiai iskolarendszer igazgatója Magyarországra látogat 2000. június 1-6 között. Programjának legfontosabb pontjai a következõk:


Beszámoló Fr. Cedric Prakash Sj miskolci látogatásáról

A BOCS Alapítvány meghívására 2000. június 1-5-e között újból vendégünk volt Fr. Cedric Prakash SJ (India), a Gujarat államban mûködõ Education Society igazgatója.
Fr. Prakash olyan országból érkezett, ahol az emberi jogokat semmibe veszik, naponta megsértik, ahol mindennapos jelenség a nyomor, ahol a kis létszámú kereszténységet az általuk képviselt keresztény emberkép miatt felforgatóknak tekintik, ahol a kereszténységéért Fr. Prakash is többször volt kitéve halálos fenyegetéseknek.
Fr. Prakash a súlyos lelki teher ellenére békét, derût, jókedvet sugárzott, személye mindenkit megragadott, mindenkire mély benyomást tett. A személyes beszélgetésben, a gimnáziumban és a templomban mondott beszédeiben ismertette az általa vezetett "bentlakásos iskolá"-t ahol mintegy 20 ezer, India legszegényebb családjaiból származó gyermeket nevelnek, oktatnak, igyekeznek minden lehetõséget megadni nekik a fejlõdéshez, az alapvetõ emberi és keresztény értékek elsajátításához.
A családunk körében töltött rövid idõ után, délután elõadást tartott a miskolci Fényi Gyula Jezsuita Gimnáziumban, majd a jezsuita Ige templomban nagy nyilvánosság elõtt beszélt és szentmisét celebrált a miskolci jezsuita testvérekkel.
Egy-két gondolatot szeretnék röviden továbbadni az elhangzottakból: A Föld minden embernek biztosítja a tisztességes megélhetést, de a "harácsolást" nem tudja kielégíteni. Az iskolai oktatásban nagy szükség van a jó eszközökre, de a legfontosabb: olyan körülményeket kell biztosítani a gyerekeknek, hogy boldogok legyenek. Arra a kérdésre, hogy a mai európai ember miért fordul el a kereszténységtõl, miért keresi az élete problémáinak a megoldását a hinduizmusban, buddhizmusban, nagyon elgondolkoztató választ adott. Fel kell tennünk a kérdést -mondta Prakash- hogy valóban megkaptuk-e, befogadtuk-e a Szentlelket. Talán mi európaiak hibázunk abban, hogy nem közvetítünk hitelesen, nem merünk úgy hirdetni és élni, ahogy azt Jézus tette.
Fõ feladatának tekinti, hogy béke és harmónia legyen a keresztények, hinduk és muszlimok között. Az iskoláiban tanuló, többségében nem katolikus és nem keresztény gyerekeket a vallások kölcsönös tiszteletére tanítják. Lényegesnek tartja megtanítani õket egymásért, együtt élni, együtt dolgozni. A vallásos nevelésük központi üzenete, hogy keressék és találják meg az értékeket a maguk és mások életében. (Ezt fejezi ki az iskolarendszer embléma, a Földet kezükben tartó fiúk és lányok sora) Arra a kérdésre, hogy miben segíthetjük munkáját, szerényen két dolgot kért: imát és pénzt.
Bízom, hogy akik találkoztunk vele és hallgattuk, lelkiismeretünk és lehetõségeink szerint a kért támogatást továbbra is biztosítjuk.
Prakash testvérre és munkájára Isten áldását kérjük.
Miskolc, 2000. június 8.
Fülep Sándor