| M
e s é k a v é g t e l e n r ő l |
| Az idő partján vezess haza testvérem, |
| túl az örvénylő életek álomból szőt folyóján, |
| érzem, a vihar hullámai elnyelni készülnek |
| segíts kimásznom és megpihennem a homokban |
| lemosnám lelkemről a kristályhabok hordalékát, |
| de tovatünt testeim szellemindaként ölelnek körül |
| és suttogva dalolnak a múló pillanat fényéről. |
| ígyhát, ha nyújtod karod felém, e fájdalom habozásra késztet. |
| Lelked ragyogása átölel és oltalmaz |
| eképpen hozva el a ragyogó jövőt, mi a jelen volt egykoron. |
| majd szavaid ereje által megtisztulva |
| büszkeségem és gőgöm könnyű páraként száll alá. |
| hát mesélj barátom a végtelenről |
| mond hol az a határ, amit veled nem érhetnék el? |
| most könnyeim darabokban fekszenek kezeid közt |
| és Te vígasztalsz egy mesével arról, ki odaát vár... |
|
|
|
mail>>>
|