A Bartók 32 Galéria profilváltása: DAC-korszak
Olyan fix helye volt a 90-es évek kortárs képzomuvészetének a Bartók 32 Galéria, hogy az ember hajlamos csak a hiányára felkapni a fejét. Ez egy pontatlan mondat. A galéria ugyanis még létezik, de félo, kortárs képzomuvészetet nem érdemes benne keresni a belátható jövoben.
Amilyen láthatatlan az utcáról a Bartók 32 Galéria - merthogy szerencsétlenségére utcai kirakata nincs, a Bartók Béla út 32. számú ház udvarában áll, létezését odakint csak egy erkély külso falára domborított fémfelirat jelzi -, olyan feltunést tud kelteni idorol idore átprofilírozáshoz vezeto igazgatóváltásaival. Ilyenkor az önkormányzati politizálás a XI. kerület határain túlcsordulva a muvészetpolitikai diskurzus részévé válik. Az a hirtelenjében összekapart filmplakát-kiállítás, mellyel az önállóságát vesztett Bartók 32 Galéria, pontosabban a Karinthy Szalon néven fölé rendelt új intézmény nemrég kinevezett vezetoje, Fábryné Márk Anna a múlt héten bemutatkozott a nyilvánosságnak, egy több mint egyévi hercehurca végét jelzi.
A szabadság veleje
Pócs Péter, Ducky Kristóf, Szyksznian Wanda, Kemény György és a többiek plakátjai persze nem tehetnek róla, de ezekben a hetekben nem nekik kéne itt lenniük, hanem Csörgo Attila alkotásainak. Mivel azonban a Bartók 32-t 5 + 1 éven át önállóan igazgató Tatai Erzsébet nem látta lehetségesnek az együttmuködést újonnan termett fonökével, a muvészek megértését bírva, lemondta a megszervezett kiállításokat. A MaNcsban múlt héten nyilatkozó Benczúr Emese június 27-én zárult tárlata Tatai Erzsébet - és egyúttal egy markáns kortárs program - búcsúja is lett.
A Bartók 32 Galéria épp nyolc éve, 1991 nyarán lett országos téma, amikor - kábé az MDF vezette kormányzat rapid kádercseréivel párhuzamosan, azonban ezektol eltéro módon, pályázat útján - Szentjóby Tamást, az akkor még Genf és Budapest között ingázó, 70-es években emigrálni kényszerült muvészt nevezte ki az élére az SZDSZ-Fidesz-irányítású önkormányzat. Addig, több mint egy évtizeden át Zsolnai Gábor vezette a galériát, amely biztos bázisa volt a XI. kerülethez és a kiállítóteremhez kötodo muvészeket tömöríto DunapArt alkotóközösségnek. A vállaltan nem avantgardista DunapArt tagjai úgy érezték - egyébként okkal -, hogy kitúrták oket. Visszatérniük azonban sem 1993-ban nem sikerült, amikor a kerület röpke másfél év elteltével megszabadult Szentjóbytól, és az Iparmuvészeti Foiskolán oktató Tatai Erzsébet nyerte el pályázaton az állást, sem az o ötéves megbízatása lejártával kezdodött akadályversenyben, ahol pedig Zsolnai Gábor ismét próbálkozott.
Szentjóby, de foként Tatai Erzsébet irányításával a Bartók 32 a kortárs muvészet rangos nonprofit bemutatóterei közé számított. Évi 10-12 kiállításán persze nem taposták agyon egymást a nézok, a szakma viszont értékelte az itteni munkát (e cikk szöveg közti címeit a Bartók 32 Tatai-korszakának néhány kiállítása címébol kölcsönöztük - a szerk.). A kiállításokra viszonylag sok publikáció jelzett vissza, a szponzori támogatásokkal készült, színes, kétnyelvu katalógusokat tartalmazó dossziék egy kisebbfajta magyar kortárs képzomuvészeti ki kicsodát adnak ki, de minden évben akadt egy-két külföldi kiállító is. A Független Képzomuvészeti Muhelyek Ligájának tagjaként a Bartók 32 részese volt több kiállítóteremre kiterjedo akciók megrendezésének és muvészeti kiadványok megjelentetésének is.
Nyilván senki nem fog belebetegedni, de Tatai Erzsébet kiutálásával a XI. kerület alighanem kiíratta a Bartók 32-t a Ligából, amely még tavaly júniusban, a kerületi önkormányzat kulturális bizottságának címzett levélben kilátásba helyezte a Bartók 32 tagságának felfüggesztését vagy megszüntetését, ha számára nem elfogadható személy kerülne a galéria élére.
Fábryné Márk Anna feltehetoen beleillik a nem elfogadható személy kategóriájába. Lehet, hogy ha ezt véletlenül elolvassák a helyi konzervatív erok, akkor beírnak neki egy piros pontot, o mindenesetre - abban a rövid idoben, amikor papíron már Tatai Erzsébet fonökeként dolgozott - csak tízezer forintért járult volna hozzá, hogy a Bartók 32 kölcsönadjon egy tévét a Kiscelli Galéria Hermann Nitsch-kiállítására: nem mintha tudta volna, mi fán terem Nitsch (amikor Tatai Erzsébet megpendítette a kérést, o Nincs-kiállítást értett), hanem mert ingyen nem akarta, pedig a Liga-tagok között úgy szokás.
Habár a Liga szándéka - hogy valamiféle tekintélyt mutatva próbálja értelmes irányba terelni az eseményeket - tiszteletre méltó és jogos, csak éppen eleve kilátástalan volt. Egyrészt nem a kulturális bizottságot kellett volna meggyozni, hanem a testületet (a második ciklusban MSZP-Fidesz-, jelenleg jobboldali többség irányította kerület parlamentjét), másrészt nincs az a politikus, akibol egy ehhez hasonló, politikai szempontból súlytalan szervezet nyomásgyakorlási kísérlete nem röhögést és csak azért is ellenállást vált ki. Így történhetett ebben az esetben is. A kulturális bizottság több alkalommal is támogatólag terjesztette az önkormányzati testületi ülés elé mind Tatai Erzsébetnek, mind a hozzá hasonlóan kortársi programmal - és az o biztatására - pályázó Tímár Katalin muvészettörténésznek a független szakmai zsurik által elfogadásra javasolt pályázatát, ám a testületben egyetlen alkalommal sem lett meg a 2/3-os többség.
Kérdés persze, mi a fenének van szükség egy kis galéria vezetojének kinevezéséhez minosített többségre, amikor egy önkormányzati vagy parlamenti képviselo - sot harmadik fordulóban a köztársasági elnök - megválasztásához is elég az egyszeru többség. De valószínuleg ennél is lényegesebb kérdés, hogy a közszolgák egy része miért nem bírja hosszabb távon elviselni a kortárs muvészetet.
Lassan változik
Elvek csapnak itt össze, de ezt természetesen politikai és személyes szempontok színezik. Durván leegyszerusítve az lehet a helyzet, hogy a közértheto zsánerfestészettol távol álló kortárs muvészet - meg aki azt támogatja - eleve gyanús, olyan eszdéeszes. Az e mögött meghúzódó elvi kérdés pedig az, hogy milyen funkciót szán a települési képviselok többsége egy-egy intézménynek, kit szolgáljon, kinek legyen az otthona, kinek nyújtson programokat. Amikor a Bartók 32-ben lakott a DunapArt, az volt a jelszó, hogy egy kerületi galéria a kerületi muvészeké. Amikor Szentjóbyval és Tatai Erzsébettel kitágult a horizont, az a nézet uralkodott, hogy egy kerületi galéria a kerület lakóié. Amikor tavaly decemberben az immár "polgári" többségu testület (melynek ülésein nagyon fegyelmezetten vesz részt és szavaz együtt a MIÉP-tol a polgármestert is adó Fideszig terjedo oldal) a létrehozandó Karinthy Szalon telephelyévé minosítette vissza a Bartók 32-t, ismét az elso jelszó látszott megerosödni - ha nem is egészen úgy, ahogy azt a jelölteket is állító DunapArt remélte.
Ez persze elképesztoen idétlenül hangzik egy akkora városban, mint Budapest. Eloször is nincs olyan, hogy XI. kerületi muvész, legfeljebb olyan muvész, aki a XI. kerületben lakik, és mivel valamilyen okból nehezen talál kiállítási lehetoséget, küzd a helyi terepért. Ugyanígy a közönség sem lakóhelye szerint teszi tiszteletét egy-egy rendezvényen. Mégis, ezek a szempontok így merülnek fel, és vita során el bír hangozni olyasmi, hogy ha ez európai szintu galéria, akkor tartsa fenn Európa. Következésképp jelenleg úgy fest, a helyi közmuvelodési intézmények struktúrájának "racionalizálására" készülo XI. kerület szívesen megszabadulna az olyan intézményektol, mint a Bartók 32 vagy a MU Színház otthonaként a kortárs tánc- és mozgásszínházi eloadások egyik legfontosabb színterének számító Lágymányosi Közösségi Ház, és eladná oket a fovárosnak, legyen velük boldog a Demszky (az LKH-hoz hasonlóan december 31-i megszunés néz ki a VSZM Közösségi Háznak is). A fovárossal megkezdett "puhatolódzó" tárgyalásokat Czunyi László XI. kerületi kulturális bizottsági elnök tájékoztatása szerint osszel várhatóan folytatják, de nem könnyu a helyzet, a programok finanszírozásában amúgy szívesen segíto fováros bajosan tud intézményeket átvenni, fenntartani, épp elég gondja van a meglévokkel.
Egy kényelmetlenné vált vezetotol az átszervezés jól bevált módszerével lehet finoman megszabadulni: az illeto által irányított intézmény egy másik intézmény telephelye lesz, o pedig búcsút inthet önállóságának, ezért - foleg ha olyan fonököt kap, márpedig olyat szokott, akivel nem beszél egy nyelvet - elobb-utóbb önként lelép a színrol. A XI. kerület vezetése pont így tett a Bartók 32 esetében: Tatai Erzsébet egy darabig elviselte, hogy szórakoznak vele (számon kérték rajta a kerületi muvészek mellozését; szakértoi és bizottsági javaslat ellenére nem nevezték ki; a képviselok testületi ülésen kacarásztak azon, ahogy egyikük eloadta, mit látott az egyik kiállításon; idei munkatervét kétszer is visszautasították, mondván, "szakmaibbá kéne tenni", holott azelott pont a határozott profilt hányták a szemére; egyszer telt házra hivatkozva be sem engedték egy ülésre, hiába lobogtatta a meghívóját; új fonök asszonya szerinte minosíthetetlen hangnemben beszélt vele), végül felmondott. (Eltávolításának tavaly októberig tartó, elso szakaszáról Várnagy Tibor tudósított a Balkon 1998/9. és 10. számában.) Ide tartozik, hogy idén tavasszal, napokkal a munkaterve elfogadásáról történo (mint kiderült: nemleges eredményt hozó) szavazás elott kapott egy telefont a muvelodési osztályról, majd személyesen Szoke László alpolgármestertol, hogy ugyan állítsa már ki egy bizonyos muvész munkáit, amit az illeto nevére már nem emlékezo Tatai Erzsébet visszautasított.
Titkárnoje tájékoztatása szerint Szoke László augusztus 20-ig szabadságon van, helyette senki nem nyilatkozhatott sem a kerületi kulturális intézmények átalakításáról, az MDF-es alpolgármester személyes protezsáltjáról meg pláne nem. Ami Fábryné Márk Anna stílusát illeti, e sorok írójával természetesen bubáj volt, egyébként meg, mint mondja, még nem találkozott olyan emberrel, akivel ne tudott volna együtt dolgozni, sem Veszprémben, sem a Szakszervezetek Fovárosi Muvelodési Házában, ahol az elozo hat évet töltötte népmuveloként. Szerinte Tatai Erzsébet három részmunkaidos kollégája is csak azért mondott fel napok leforgása alatt, mert o megkövetelte tolük a szerzodésben rögzített munkaido betartását.
Muélvezés
Az idén szeptember 10-én egy Karinthy-emlékkiállítással nyíló Karinthy Szalon a Karinthy Frigyes u. 22-ben van, a Vak Bottyán utca sarkán, ezerszer jobb helyen, mint a Bartók 32. A következo kiállító, októberben, Kulcsár Béla marosvásárhelyi szobrász- és festomuvész lesz. Fábryné Márk Anna szerint a Karinthy Szalon "funkciója maga a szalon, a régi polgári értelemben". Olyasféle kulturális és társasági központ lenne, mint amilyen 1911-1949 között a Karinthy által is frekventált Hadik kávéház lehetett, aminek a helyén, a Bartók 32 toszomszédságában, ott, ahol a Bartók Béla út Gárdonyi térré szélesedik, ma a Humanic cipobolt áll. Elképzelése szerint a Bartók 32 (már amíg a kerületi önkormányzat meg nem szabadul tole, mert nem titok, föl is értékeltették már) a digitális muvészet otthona lenne: a DAC vagyis a Digital Art Center nemcsak muvészeti kiállításoknak adna otthont, hanem kereskedelmi célú bemutatóknak is. Ily módon remél bevételhez jutni a digitális technológiát alkalmazó termékeket eloállító, forgalmazó cégektol, de szívesen bérbe adná a helyiséget számítástechnikai kurzusoknak is.
Addig pedig lehet merengeni a magyar filmplakátgrafika dicso korszakán, aminek éppúgy betett az amerikai produkciók plakátjainak mechanikus átvétele, mint most a XI. kerület a kortárs magyar képzomuvészet azon szeletének, amely némi szellemi erofeszítést igényel a befogadótól.Szonyei Tamás