1891. január 3-án született
Varsóban (új idõszámítás szerint
január 14-én). Apja, Sacnel (Emilij) Venjaminovics Mandelstam,
Kurlandból elszármazott bõrkereskedõ volt,
aki örökösen a tönkremenéssel küszködött.
Anyja, Flora Verblockaja, egy vilniusi zsidó értelmiségi
család sarja, zenetanár. Nem sokkal Mandelstam születése
után a Pétervár melletti Pavlovszkba költöznek,
itt telnek el a gyermekévei, gyakori pétervári kirándulásokkal.
1900. szeptember 1-jén Mandelstam beiratkozik
a nagyhírû tyenyisevi kereskedelmi iskolába, Pétervárott.
1906 õszén, az orosz forradalom idõszakában,
Borisz Naumovics Szinanyi hatására csatlakozik az eszer párthoz,
a szociálforradalmárokhoz.
1907 márciusában hatásos beszédet
tart lakónegyedének munkásai elõtt az Állami
Duma épületének beomlott mennyezetével kapcsolatban.
1907. május 15-én sikeresen befejezi
tanulmányait a tyenyisevi kereskedelmi iskolában. Az évzárón
saját versét adja elõ, amelyet az iskolaújság
úgy méltat, mint az akkori idõk irodalmának
kiemelkedõ alkotását. (A vers nem maradt fenn.)
1907 októberétõl 1908 nyaráig
Párizsban él (a Rue de la Sorbonne 12. számú
házban.) Egyes források szerint a politikai tevékenysége
miatt aggódó szülõk küldték volna
külföldre tanulni. Nyáron hosszabb utazásokat tesz
Svájcban és Olaszországban. Nagy hatással van
rá a modern francia líra, fõként a szimbolisták
költészete.
1908 õsze és 1909 tavasza között
rendszeresen eljár a pétervári Vallásfilozófiai
Társaság üléseire, melyeken a korabeli orosz
irodalom és kultúra, valamint a pravoszláv egyházi
hiearchia képviselõi találkoztak, és vallási
problémákat vitattak meg. D. Merezskovszkij, V. Rozanov,
Ny. Bergyajev elõadásait hallgathatta itt az ifjú
Mandelstam, a kereszténység és a kultúra kapcsolatáról,
s a lélek és a testiség, illetve a nemiség
kérdésérõl, az Apokalipszisrõl. Ugyanebben
az idõben rendszeres látogatója a szimbolista költõfejedelem,
Vjacseszlav Ivanov hírneves irodalmi szalonjának, a „Torony”-nak
is.
1909 õszén két szemesztert
tölt a heidelbergi egytemen, ahol ófrancia nyelvet és
filozófiát hallgat.
1910 augusztusában jelennek meg elõször
versei a szimbolista Apollón folyóirat 9. számában.
Ezekrõl a versekrõl írta utóbb Anna Ahmatova:
„...jó versek, de még hiányzik belõlük
az, amit Mandelstamnak nevezünk.”.
1910 októberében tér vissza
Oroszországba. Eljár a Vallásfilozófiai Társaság
üléseire és Vjacseszlav Ivanov szalonjába
1911. március 14-én itt ismerkedik
meg Anna Ahmatovával és nem sokkal késõbb Ahmatova
leendõ férjével, Lev Gumiljovval is. Az ismeretségbõl
barátság, majd költõi csoport lesz késõbb.
1911. május 14-én Viborgban a helyi
metodista egyház lelkésze, Ny. Rozen megkereszteli.
1911 szeptemberében beiratkozik a pétervári
egyetem bölcsészeti karára, a romanisztika- germanisztika
szakra.
1912. március 12-én a Gumiljov, Mandelstam,
Ahmatova, Gorogyeckij alapította Költõk Céhe
ülésén úgy döntenek, hogy költõi
irányzatukat akmeizmusnak nevezik ezentúl. Az akmeisták
manifesztumait Gumiljov és Gorogyeckij fogalmazzák meg. Mandelstam
programírása, Az
akmeizmus reggele is ekkoriban született,
de nyomtatásban csak 1919-ben lát napvilágot.
1913 Megjelenik Mandelstam elsõ verseskötete,
a Kõ (a szerzõ költségén), a kötet
25 verset tartalmaz.
1914 Szívelégtelenség miatt
felmentik a katonai szolgálat alól. Március 30-án
elõadást tart a Költõk Társaságában
Néhány szó a honpolgári költészetrõl
címmel.
1915. július-augusztusban a krími
Koktebelben Makszimilian Volosin szimbolista költõ látja
vendégül anyja penziójában, amely a korabeli
kulturális élet afféle „menedékhelye” lesz.
Itt ismerkedik meg Marina Cvetajevával. A barátságból
rövid életû vonzalom alakul ki. Decemberben megjelenik
a Kõ második kiadása, ugyancsak a szerzõ
költségén (ez a kiadás már 65 verset tartalmaz).
1916-17 Pétervár, Moszkva
és Koktebel között ingázik.Gyakran lép fel
költõi esteken, koncerteken verseivel.1916 szilveszter éjszakáján
a Kóbor Kutya (Brogyacsaja Szobaka) irodalmi kávéházban,
ahová bejáratos, olvassa föl Óda a békéhez
címû költeményét.
1918 Pétervárról Moszkvába
költözik át, ahol pár hónapig a Mûvelõdési
Népbiztosság tanügyi reformrészlegének
az esztétikai neveléssel foglalkozó szekcióját
vezeti. Egyes források szerint õ szervezi meg a Ritmikai
Intézetet, és menti meg a széthullástól
A. Kasztalsz híres egyházi énekkórusát.
Az eszer Znamja Truda címû lap állandó munkatársa.
Jórészt itt jelennek meg a forradalmat mint a „szabadság
alkonyát” ünneplõ, ambivalens ódái.
Megválasztják a moszkvai Lingvisztikai
Kör tagjának, Majakovszkijjal és Paszternakkal együtt.
1918 júliusában összeütközésbe
keveredik Jakov Grigorjevics Bljumkinnal, a baloldali eszer párt
tagjával, aki a CSEKÁ-nál dolgozik. Bljumkin a Költõk
Kávéházában azzal henceg Mandelstamnak, hogy
emberek élete és halála van a kezében, s bizonyságképpen
elõre aláírt, még
kitöltetlen letartóztatási parancsokat
lobogtat. A felháborodott Mandelstamot megfenyegeti, hogy agyonlövi.
Mandelstam Larisza Rejszneren, régi ismerõsén és
a bolsevik párt magas beosztású funkcionáriusán
keresztül fordul Dzerdzsinszkijhez panasszal. Pár nappal késõbb
Bljumkint mint Mirbach német nagykövet egyik merénylõjét
letartóztatják. Dzerzsinkijnek igazoló jelentést
kell írnia, melybe a költõ neve is bekerül, a különös
kávéházi intermezzóval együtt. (Bljumkint
halálra ítélik, majd megkegyelmeznek neki, utóbb
visszaveszik a CSEKÁ-ba.1930-ban végzik ki mint Trockij hívét.)
1919 A polgárháborús zûrzavar
és az éhínség elõl Mandelstam délre
menekül. Elõbb Harkovban, majd Kijevben köt ki, ahol megismerkedik
leendõ feleségével, Nagyezsda Jakovlevna Hazinával.
Szeptemberben Kijevbõl Harkovon keresztül megint a Krímbe,
Koktebelbe utazik Volosinhoz. Ezután Odessza és Feodoszija
következik.
1920 Egy részeg kozákkapitány
megfenyegeti, hogy letartóztatja. Erre nem kerül sor, de késõbb,
az év nyarán, mikor hajóra száll, hogy egy
Volosinnal történt összeveszést követõen
elhagyja a Krímet, Vrangelék kémelhárítói
valóban letartóztatják. Pár nappal késõbb
bocsátják csak szabadon Cigalszkij ezredes, Vereszajev és
mások közbenjárására. „Megõrült
a rémülettõl, ugyanúgy, mint
amikor az a kozákkapitány fenyegette meg
- írta késõbb visszaemlékezéseiben Volosin.
- Mikor a börtönbe vitték, félénken, súgva
kérdezte a tiszttõl: >>És mondja, kérem, önöknél
elõfordul, hogy az ártatlanokat néha kiengedik?<<
Mikor végre elhagyhatja a Krímet, és megérkezik
Batumiba, a grúz mensevikkormány-párti õrség
tartóztatja le. De a grúz költõk, köztük
Tician Tabidze közben-
járására hamarosan szabadon engedik.
Csak októberben tér vissza Oroszországba. Rövid
moszkvai tartózkodás után Petrográdon az úgynevezett
Mûvészetek Házában (Dom Iszkussztv), gúnynevén
az „Õrült hajó”-ban talál szállást
(ezt az „irodalmi menhelyet” Gorkj szervezte 1919-ben, hogy az élelmiszer
és fûtõanyag nélkül maradt fõvárosi
írók életét megmentsék; a „hadikommunizmus”
irodalmi és mûvészeti életének
egyik központja lett, állandó irodalmi estjeivel, mûvészeti
stúdióival, melyeket olyan írók vezettek, mint
Nyikolaj Gumiljov és Jevgenyij Zamjatyin). Októberben költõi
estet tart, majd az Irodalmárok Házában elõadást
Új utak az akmeizmusban címmel.
1921 Szinte állandóan úton
van: Kijevbe, onnan Moszkvába, majd Tifliszbe (Tbiliszibe) utazik
feleségével. Itt értesül Lev Gumiljov kivégzésérõl.
1922 januárjában Berlinben, a Grzsebin
Kiadónál lát napvilágot 3000 példányban
Tristia címû második verseskötete. Kijevben
elõadást tart a Filozófiai Akadémián
Akmeizmus vagy klasszicizmus címmel. Márciusban Kijevben
hivatalosan is összeházasodnak Nagyezsda Hazinával,
„hogy a moszkvai vonaton külön kupét kaphassanak”- mint
késõbb emlékirataiban özvegye írja. Megérkezésük
után Moszkvában az úgynevezett Herzen-házban
laknak. Mandelstam középkori francia trubadúrköltõket
fordít. Letartóztatott fivére kiszabadítása
érdekében Nyikolaj Buharin közbenjárását
kéri.
1923 Év elején jelenik meg a Kõ
címû verseskötet harmadik kiadása. „Elsõ
verseskönyv” alcímmel. Õsszel egy krími szanatóriumban
Az idõ zaja címû önéletrajzi prózáját
diktálja feleségének.
1924 Paszternakkal együtt õ is ott
áll órákon át a végeláthatatlan
sorban, mely Lenin koporsója elõtt vonul el. Feleségével
Leningrádba költöznek át.
1925 novemberében napvilágot lát
Az idõ zaja címû prózai mûve, valamint
két 14 oldalas kis füzet gyermekverseivel: a Két
villamos és a Petróleumfõzõ.
1927 A költõi elnémulás
kezdete. Ettõl kezdve 1930-ig Mandelstam nem ír verseket.
Elvállalja, hogy Charles de Coster La legende et les aventures
d’Ulenspiegel címû remekének létezõ
orosz fordítását, A. Gornfeld és V. Karjekin
munkáját átdolgozza. A vállalkozásból
rövidesen irodalmi, sõt politikai botrány lesz.
1928 Gyors egymásutánban három
könyve is megjelenik: Költemények ( válogatott
versek), A költészetrõl (esszék) és
Az egyiptomi bélyeg (önéletrajzi próza).
Megtudja, hogy öt banktisztviselõt halálos
ítélet fenyeget, és egész Moszkvát megmozgatja
megmentésük érdekében.
Buharinnak a következõ dedikációval
küldi el verseskötetét: „Ennek a kötetnek minden
sora tiltakozás az ellen, amit önök tenni készülnek.”
A. Gornfeld a Coster-könyv elsõ fordítója,
a Vecsernaja Moszkvában nyílt levelet intéz
Mandelstamhoz, melyben plágiummal vádolja, mert az átdolgozott
változat - a költõ akarata ellenére - az elsõ
fordítók neve nélkül jelenik meg.
1929 A Gornfeld-ügybe a kultúrpolitika
irányítói is bekapcsolódnak: összehangolt
támadás kezdõdik Mandelstam ellen. Az ekkor induló
Lityernaturnaja Gazeta, a felülrõl szervezett kampányok
új fóruma közli D. Zaszlavszkij Mandelstamot rágalmazó
cikkét. A „plágium-ügy" a bíróság
elé kerül.
Õsszel Mandelstam rövid idõre a Moszkovszkij
Komszomolec címû lapnál talál munkát.
Decemberben kezdi diktálni feleségének
a Negyedik próza címû önéletrajzi
mûvét, amely már a fennálló rendszerrel
való nyílt szembefordulásról tanúskodik.
1930 A Gornfeld-ügyben többször
beidézik az ügyészségre, és kihallgatják,
fõként arról kérdezik, mit csinált a
„fehérek alatt”. Áprilisban Buharin protekciójával
Mandelstamék beutalót kapnak egy kaukázusi KB-üdülõbe,
ahol két hónapot töltenek. Itt értesülnek
Majakovszkij öngyilkosságáról. Nyáron
hosszabb idõre Örményországba utaznak. Kezdetét
veszi Mandelstam legtermékenyebb költõi korszaka.
1931 Elhagyják Leningrádot, és
végleg Moszkvában telepednek le. A Novij Mir 3. számában
megjelenik az Örményország címû
versciklusa, amit újabb publikációk követnek
a lap 1932. áprilisi és júniusi számaiban.
1932 Mandelstam költõi estje a Lityeraturnaja
Gazeta zsúfolásig megtelt gyûléstermében.
"Mandelstam az egyedüli vigasz - írja az esetrõl Nyikolaj
Hardzsiev Borisz Ejhenbaumnak. - Õ zseniális költõ.
Mandelstam, ez az õsz szakállú pátriárka,
teljes két és fél órán keresztül
tartotta hatalmában a hallgatóságot, mint valami sámán.
Idõrendben haladva felolvasta az összes verset, amit az utóbbi
két évben írt. Annyi ráolvasás volt
ezekben a versekben, hogy sokan megijedtek. Még Paszternak is megijedt,
és csak annyit mondott: »Irigylem az Ön szabadságát.
Az én szemeben Ön egy új Hlebnyikov. És ugyanolyan
távoli is, mint õ. Nekem a nem-szabadságra van szükségem.«
Az udvari költõk provokatív kérdéseire
Mandelstam egy fogságba ejtett imperátor gõgjével
válaszolgatott."
November 23-án a Lityeraturnaja Gazeta közli
Pétervár és A Német nyelvhez
címû verseit.
Decemberben a Politechnikai Múzeumban, a futuristák
fellépéseinek, költõi estjeinek egykorú
kedvenc színhelyén Mandelstam egy felszólalásában
kijelenti: "Majakovszkij - költészetünk köszörûköve.
1933. Tavasszal két költõi estet
tart Leningrádban, ahol úgy fogadják már, mint
nagy költõt, akinek estjei események. Ejhenbaum nem
sokkal késõbb elõadást tart költészetérõl.
A Zvezda címû leningrádi lapban megjelenik az Utazás
Örményországban címû útirajza,
amibõl politikai botrány lesz. Cezar Volpét, a lap
fõszerkesztõjét leváltják. Augusztus
30-án a Pravda éles kirohanást intéz Mandelstam
útirajza ellen. Õsszel jutnak végre lakáshoz
Moszkvában, a Nascsokinszkij utcában. (két szoba,
az ötödik emeleten, lift nélkül). Ez az a lakás,
amelyet utóbb Mandelstam versben is megörökít.
A házban írók laknak. Itt kap lakást Mihail
Bulgakov is, a ház gondnoka pedig egy emigráns magyar, Zalka
Máté. Ebben a lakásban születik novemberben a
nevezetes Sztálin-ellenes gúnyvers.
1934. Viharos, rövid életû és
viszonzatlan szerelem Marija Petrovih fiatal mûfordító
és költõ iránt. Egyes források szerint
a kivételes tehetségû költõnõ, akinek
életmûve csak 1979-ben bekövetkezett halála után
jelenhetett meg, végzetes szerepet játszott Mandelstam letartóztatásában:
mint Mandelstam bizalmasa, õ is megkapta az új, "felforgató"
verseket, és ezeket rövid idõre hivatali asztalán
felejtette. Tény, hogy a kihallgató tiszt elõtt nemcsak
Mandelstam összes inkriminált verse ott feküdt, de még
ezek változatai is.
Május 13-án, hajnalig tartó házkutatás
után, letartóztatják Mandelstamot. A letartóztatási
parancsot maga Jagoda, a GPU akkori vezetõje írta alá.
Barátai közbenjárására az eljárást
beszüntetik, és Cserdinybe számûzik, ahová
felesége is követi. Cserdinyben a városi kórházban
szállásolják el õket, a kórház
üres várótermében. Mandelstam a kórház
elsõ emeleti ablakából aznap éjszaka kiveti
magát, de csak kulcscsontját töri el. Az a kényszerképzet
gyötri, hogy kitûzött idõpontban érte jönnek,
és végrehajtják a halálos ítéletet.
A számûzetést azonban tovább enyhítik
a "számûzetés mínusz tizenkettõ"-vel,
ami a 12 legnagyobb városon kívül a letelepedési
hely szabad megválaszthatóságát jelenti. Így
választották ki, találomra, Mandelstamék új
lakhelyül Voronyezst.
1935. Fordítással próbálkozik,
szerzõdést ír alá a Szovjesztkij Piszatyel
Kiadóval egy Voronyezstegnap és ma címû
könyv megírására, de a könyvbõl nem
lesz semmi. A helyi újság megbízásából
kolhozokba és szovhozokba utazik, riportokat írni, a helyi
rádiónak irodalmi mûsorokat készít, hogy
puszta létét valahogy fenntartsa, de egyik munka sem megy
neki. "Megint válaszút elõtt állok - mondja
Sz. B. Rudakov számûzött költõnek és
irodalomtörténésznek, akivel Voronyezsben barátságba
kerül, és akinek új verseit diktálja. - A szovjet
valóság nem fogad el engem. Még jó, hogy most
nem üldöznek. De képtelen vagyok azt csinálni,
amit felajánlanak nekem. (...) Háromszor tévelyedtem
el: szolgalelkû verset írtam (a pilótákról)
- energikusat, zavarosat és üreset. Ódát, ódai
alkalom nélkül: »Ó! Ah!« és kész,
aztán recenziókat írtam külsõ nyomásra
ostobaságokról és karcolatokat. Undorodom magamtól.
A lelkem legmélyérõl jön fel az egész
förtelem. Engem azzal kényszerítettek a megalkuvásra,
hogy éheztettek."
1936 februárjában Voronyezsben meglátogatja
õket Ahmatova. Ahmatova és Paszternak anyagi segítségével
Mandelstamék hat hétre Zadonszkba mehetnek üdülni.
Itt éri õket a moszkvai perek híre. Minden munkalehetõség
megszûnik, légüres tér veszi õket körül,
ismerõseik elfordulnak, ha találkoznak velük az utcán.
1937 januárjában Mandelstam megírja
Sztálin ódáját, amely mégsem tölti
be eredeti - életmentõ - rendeltetését, mert
publikálatlan marad. A helyi lap, a Kommuna egyik cikke Mandelstamot
"a trockisták és más osztályellenségek"
között említi, akik "megpróbáltak az Írószövetségbe
befurakodni". Áprilisban egyik levelében ezt írja
Kornyej Csukovszkijnak: "Amit velem mûvelnek - az nem mehet így
tovább. Sem nekem, sem a feleségemnek nincs több erõnk,
hogy folytassuk ezt az iszonyatot. Sõt, szilárdan eltökéltük
magunkat, hogy ennek minden eszközzel véget vetünk. Mert
itt nem »ideiglenes voronyezsi tartózkodásról«
és nem »adminisztratív számûzetésrõl«
van szó. Megmondom, hogy mi ez: egy ember, aki nagyon súlyos
pszichózison (pontosabban szólva: kimerítõ
és sötét megháborodáson) ment át,
mindjárt ez után a betegség után, az öngyilkossági
kísérlet után, fizikailag megnyomorodva - elkezdett
dolgozni. Azt mondta - igazuk van azoknak, akik elítéltek
engem. Mindenben rejtett történelmi értelmet fedeztem
föl. Rendben van. Hübelebalázsként belevetettem
magam a munkába. Erre rám támadtak. Eltaszítottak.
Felhagytam minden önbecsülésemmel. Csodának tekintettem,
hogy egyáltalán dolgozni engednek. Csodának tekintettem,
hogy élünk. Másfél év múlva nyomorék
lett belõlem. Ekkorra már mindent elvettek tõlem:
az élethez, a munkához, a kórházi kezeléshez
való jogomat is. Olyan helyzetbe hoztak, mint egy kutyát,
egy ebet... Árnyék vagyok. Nem létezem. Csak egyetlen
jogom maradt - a meghaláshoz való jog. Engem és feleségemet
az öngyilkosság felé taszítanak. Az Írószövetséghez
fordulni - értelmetlen. Mossák kezeiket. Egyetlen ember van
csupán, akihez ebben az ügyben fordulni lehetne és kellene...
Én nem állhatok jót magamért, magamnak bírája
nem lehetek. Nem az én levelemrõl van szó. Ha meg
akar menteni a visszavonhatatlan pusztulástól - megmenteni
két embert -, segítsen, beszéljen rá másokat,
hogy írjanak neki. (Sztálinról van szó - a
szerk. megj.) Nevetséges azt gondolni, hogy ez »visszaüthet«
arra, aki megtenné. Nincs más kiút. Értse meg:
nem vagyunk hajlandók tovább húzni haldoklásunkat.
Minden alkalommal, amikor elengedem a feleségemet, beleõrülök.
Iszonyú õt így látnom, látnom, milyen
beteg. Gondolja meg: mi értelme annak, hogy felutazik? Mi tartja
az életünket? Ha újabb számûzetésre
ítélnek, nem fogok engedelmeskedni. Nem bírok már."
Május 16-án letelik a hároméves számûzetés
ideje, és Mandelstamék visszaköltözhetnek Moszkvába.
Június elején azonban megfosztják õket moszkvai
lakhatási engedélyüktõl. Szavojlóba költöznek,
ahonnan gyakran utaznak föl Moszkvába.
Mandelstam az Írószövetségtõl
megbízást kap, hogy látogassa meg az épülõ
Volga-Don-csatornát, és a "szolgálati úton"
szerzett élmény alapján írjon verset. (A verset
késõbb Nagyezsda Mandelstam megsemmisítette.)
1938. Utolsó útja Leningrádba.
Egymás után tûnnek el ismerõsei, barátai
- "a nagy terror" tetõfokára hág. Márciusban
az Irodalmi Alaptól beutalót kapnak két hónapra
Szamatihába, egy üdülõbe.
Május 2-án kora reggel Mandelstamot letartóztatják.
Augusztus 2-án az NKVD Különleges Testülete
(Oszoboje Szovescsanyije) ellenforradalmi tevékenységért
öt év munkatáborra ítéli.
Szeptember 9-én hagyja el a Butirka-börtönt,
és október 12-én érkezik meg a Vlagyivosztok
alatti tranzitlágerbe, ahol december 12-én ismeretlen körülmények
között hal meg. Ez halálának hivatalos dátuma,
amelyrõl fivérét két évvel késõbb
értesítik. Utolsó levele a lágerbõl
október végén keltezõdik, és fivérének
szól:
Az egészségem nagyon gyönge, teljesen
legyöngültem, olyan sovány vagyok, hogy nem lehet rám
ismerni, de nem tudom, van-e értelme holmit, élemiszert,
pénzt küldeni. Azért próbáljátok
meg. Nagyon fázom. Nincs mit felvennem. Édes Nagyenyka, élsz-e,
halsz-e, kis madaram? Sura, azonnal írd meg, mi van Nágyával!
Ez egy átmenõhely, de Kolimára nem vittek el. Lehet,
hogy itt telelek. Kedveseim! Csókollak benneteket. Oszja.
Pár napja kivisznek minket dolgozni. Ettõl
jobb a hangulat. A mi lágerünk tranzitláger, ahonnan
állandó lágerekbe irányítanak át.
Minden bizonnyal itt rekedtem, és fel kell készülni
a telelésre. Kérlek, küldjetek rádiógramot
és táviratilag pénzt!