ezaz
 
ikonFõoldal
ikonA könyvtár története
ikonÁsotthalom története
ikonOlvasnivalók
ikonProgramok
ikonGaléria
ikonKapcsolat
ikonNyitva tartás


Könyvtár blogja
blog


eMagyaroszág Pont
emagyar


Hivatkozások
Ásotthalom honlapja

Homokhát Kistérség

Somogyi-könyvtár

Tóth Menyhért Könyvtár, Mórahalom

SZTE Egyetemi Könyvtár

Ügyfélkapu


Dátum



A könyvtár történetéről

1924-ben alapították a Királyhalmi Népkör Könyvtárát, ez  volt a későbbi közművelődési könyvtár elődje.
A Községi Könyvtár 1952-ben kezdte meg működését tiszteletdíjas /tehát nem főállású/ könyvtárosok vezetésével. A könyvtár először az ásotthalmi Művelődési Ház egy kisebb, mindössze 36 m2-es helyiségében kapott helyet, állandóan bõvülõ könyvállománnyal.
1963-ban a könyvtár vezetésével főállású munkatársat bíztak meg, illetve a Községi Könyvtár önálló  intézményként működött tovább.
1972-ben a Művelődési Minisztérium pályázatot írt ki Petőfi-emlékkönyvtárak létrehozására. Az akkori Községi Tanács megpályázta a lehetőséget a könyvtár új épületbe költöztetéséhez. 1974. augusztus 18-án, a Művelõdési Minisztériumtól kapott támogatásból és a település lakóinak összefogásából felépült és átadásra került a jelenleg is használt világos, modern épület. Ekkor helyezték el az intézmény külső falán Borsos Miklós szobrászmûvész Petõfi Sándort ábrázoló rézdomborművét.
1996-ban az  intézmény elveszítette önállóságát és az Ásotthalmi Általános Iskola szervezetébe tagozódott be. 2000-ben az Általános Iskolától  a Művelődési Ház-hoz csatolták a könyvtárat, ekkor jött létre az azóta is ezen a néven működő Petőfi Sándor Művelődési Ház és Könyvtár, melynek egyik telephelye a Béke u. 12. sz. alatt a Községi Könyvtár.
A könyvtár a 2000-es években jelentős mértékű informatikai fejlődésen ment keresztül, köszönhetően az eMagyaroszág és KIHOP pályázatoknak. Mára már 4 számítógépet és egy multifunkcionális nyomtatót használhatnak az olvasók, illetve a könyvtáros munkáját megkönnyíti egy korszerű számítógép. Fontos lépés volt a könyvtári integrált számítógépes rendszer, a SZIRÉN beszerzése és a cédulakatalógusok adatainak bevitele a számítógépes rendszerbe.