Mire használom a Világhálót?

 

 

 

Múlt év Decemberében megnyertem, egy minimum egy évre szóló teljes körű Internetes szolgáltatást a SOROS Alapítvány C3 Kulturális és Kommunikációs Központjától. Ezzel a nem minden napi lehetőséggel olyan kapuk nyíltak meg előttem, amiket nem tudtam volna elérni.

Tekintve, hogy középsúlyosan mozgássérült vagyok, ezért igen nehezen mozdulok ki a lakásból, így az információs sztráda igen nagy segítséget nyúlt a külvilággal való kapcsolattartásban. Mivel még tanuló vagyok és főiskolán folytatom a tanulmányaimat, ebben is igen nagy, és pótolhatatlan segítséget jelent számomra. Nem ritka, hogy egy anyagot kell beszereznem, mert szükséges a tanulmányaimhozhoz, ekkor a hálón keresztül le tudom tölteni, és fel tudom használ. Ennélkül a kapcsolat nélkül, jelentősen megnehezülne, vagy bizonyos értelemben teljesen lehetetlené válna hogy hatékonyan lépést tudjak tartani a követelménnyekkel. Ugyanis én képtelen vagyok önállóan könyvtárakba járni, jegyzetek után menni. Összegezve, az Internet azokhoz a lehetőségekhez segít hozzá, amik az “egészséges” kortársaimnak evidensnek számítanak.

A másik szempont, ami miatt nagy szükségem van a hálóra, az a társadalomba való érvényesülésem, ill. aktív módon való bekapcsolódásom. Az nyílván való, hogy napjainkban egyre inkább az információs társadalom irányában mozdul a világ. Ezt a tényt, nekünk, mozgás, vagy másban korlátot embereknek, ki kell használni, mert hisz vétek lenne kihagyni egy olyan lehetőséget, amin keresztül, jó esély nyílik arra, hogy ne passzív, hanem aktív, alkotó eleme lehessek a társadalomnak. Én is ezt szeretném elérni, és ehhey a számomra nem kis feladat eléréséhez az Alapítvány által használt Internet hozzáférés, nem kis segítséget nyúltott, és egyre inkább nyúlt mind a mai napig. Az év első felében, sorozatosan léptek fel, olyan rajtam kívülálló technikai akadályok, amik jelentősen megnehezítették a rendszer használatát, de hála Tüdős András áldozatos, és kitartó segítségnyúlásának, az év második felében zavartalanul tudtam kihasználni a szolgáltatás kínálta lehetőségeke. Ez a pozitív tendencia a kihasználással kapcsolatban egyre fokozódik. Nem kis esélyem van arra nézve, hogy a közeljövőben munkához tudok jutni a hálón keresztül. Eddigi végzettségemet tekintve, kiadványszerkesztő vagyok, és ezzel a képzettséggel fogok tudni munkát vállalni. Ehhez, hogy ez sikerüljön, az szükséges, hogy továbbra is élvezhessem, ezt a nem minden napi lehetőséget.

A fent említett érvek alapján, kérem, hogy hosszabbítsák meg a pályázatomat. A család anyagi körülménye nem tenné lehetővé, hogy saját erőből fizessünk elő egy Internetes csomagra, így olyan ajtók zárulnának be talán örökre, amik nélkül szinte képtelen lennék érdembe tovább lépni, ahhoz a cél felé, amit minden sorstársamnak is csak szívből kívánni tudok, és ez az, hogy aktív életet tudjak élni.