Maelström projekt

A Maelström projekt személyes képzelodés és az írói képzelet keresztezodésébol született. A keresztezodés egyik komponense a Ferde víz, mely egy terméketlennek induló késo esti beszélgetés során fogalmazódott meg bennem, - s amely a muvészt sújtó technikai bonyodalmak szélsoséges esetét volt hívatott megjeleníteni -, szukszavú tárgyegyüttes lett volna. Egy vízszintes asztal, rajta egy pohár s benne a víz, ferdén. Késobb, kevésbé szukszavúan ugyan, kísérletet tettem a helyzet realizálására: forgó asztallapra poharakat szereltem egy fényképezogép társaságában, mely rögzítette a "zárt rendszer" hidraulikáját, a ferde vízszintet.
A másik komponens E. A. Poe egyik elbeszélése, A Maelström poklában, melynek foszereploje egy hatalmas örvény, egy ébenfekete színu, tükörsima falú óriási görbület, mely mindent elnyel, ami a vonzáskörzetébe kerül, történetesen szerencsétlenül járt halászokat
A Maelström projekt keretei ennél persze szukebbre szabottak, az "örvény" 45 liter motorolaj megforgatásával jön létre. A fekete folyadék tükör felületet képez, mely a forgó mozgás által parabola felszínné görbül. A bekapcsolás pillanatától a végleges sebesség eléréséig folyamatos átalakuláson megy keresztül: a parabola íve egyre mélyül. Ez egyúttal a tükörképek változásait is jelenti, két jól elkülönítheto fázissal a parabolatükrök törvényeinek megfeleloen. Kezdetben a tükörkép növekedése figyelheto meg, melynek végén a nézo arca - ha megfelelo helyen áll - beteríti az egész olajfelületet, majd a tükörkép fordított állásúra és gyorsan zsugorodóra vált, mintha egy örvény szívná le környezetét magába.
Ha a motort kikapcsoljuk, az eseménysor fordítva játszódik le.

Maelström projekt, motorolaj, elektromotor, alumíniumedény, 57x57x 60 cm, 1995