CSABAI MÁRTA-CSÖRSZ ILONA-SZÕNYI MAGDA

GEREZNABARKA

TÜNDÉRMESÉK, EGYÜTTES ÉLMÉNY, ÖNISMERET


JEGYZETEK
  A mesék, mint a kollektív tudás" szimbolikus üzenethordozói évtizedek óta szolgálnak különbözõ irányultságú pszichoterápiás eljárások alapjaként vagy technikai kiegészítõiként, az asszociációk szabadabb áramlását vagy éppen a belátást, az értelmezést segítõ eszközként. Az individuális pszichopatológia", az egyéni életút mindig tartalmaz olyan közös emberi jellegzetességeket, amelyeknek megfelelõi a mesékben és a mítoszokban fellelhetõk. A páciensek szubjektív realitásából általános emberi keretekbe helyezett, megidézett valóság", a meseolvasás, az egyes tartalmakhoz való asszociálás, a mesehõsökkel való szimbolikus azonosulás képes módosított, korrigált realitást kialakítani. Ez csak akkor születhet meg, ha a kibontakozás útja az egyén pszichikus realitásából indul el. A meséléshez, mesehallgatáshoz kapcsolódó élménymegbeszélések számos kiegészítõ emocionális tapasztalást tesznek lehetõvé, és elõsegítik az élményvilág, az attitûdök és a viszonyulásmódok észrevétlen megváltozását.
  Említsük meg példaként - a teljesség igénye nélkül - a megközelítés néhány, különbözõ pszichoterápiás iskolákhoz tartozó legismertebb kortárs képviselõjét. A Jung-tanítvány Marie Louise von Franz (von Franz, 1992), Verena Kast és Mario Jacoby (Kast, Jacoby és Riedel, 1992) úgy építik be a mesét az analitikus terápiába, ahogy az egyes mesemotívumok, szereplõk a páciens által hozott archetipikus anyagban, álmaiban áttételes vagy közvetlen formában megjelennek. A mesék archetipikus tartalmainak spontán megjelenése igazolja azt is, hogy azokat a késõbbiekben az értelmezés során is felhasználják. A pszichoanalitikus Bruno Bettelheim elsõsorban a terápiás anyag értelmezésénél tekinti hasznos eszköznek a mesék által megfogalmazott üzeneteket (Bettelheim, 1994).
  Desoille éber álom" módszere strukturált, tematikus alapképek sorával dolgozó, konfliktusfeltáró és állapotrendezõ eljárás, amelyben az imaginatív munka õsszimbólumokkal, mitológiai és mesealakok (kard, váza, barlang, szörny, tenger, alámerülés, alvó Csipkerózsika keresése stb.) képi-képzeleti megjelenítésével folyik.
  A legjelentõsebb imaginatív terápia Leuner katatim képélmény módszere, amely pszichoanalitikus, énpszichológiai és részben jungi szemléleti alapokon nyugvó eljárás, szintén felhasználja a mesék szimbolikus világát. Az imaginációban megjelenõ szimbólumalakok etetése, megbékítése, szelídítése, kimerítése vagy megöletése, a pillantással történõ megigézés, a forrásban való fürdés mind jól ismert mesemotívum (Leuner, é. n.).
  A jungiánus analitikus, Clarissa Pinkola Estes (Estes, 1996) abból a kiindulópontból fordul a mesékhez, történetekhez pszichoterápiás gyakorlata során, hogy azok részei voltak a népi lélekgyógyításnak, jóval a tudományos, intézményesült pszichoterápia megjelenése elõtt. A csoportok és kultúrák kollektív múltját õrzõ mítoszok, mesék és az álom; illetve az egyéni és kollektív mítoszok közti határ átjárhatóságát vallja egy másik irányzat, az ún. pozitív pszichoterápia képviselõje, Nossrat Peseschkian is, aki transzkulturális alapokon használ keleti történeteket pszichoterápiás gyakorlatában (Peseschkian, 1991).
  Saját munkánkhoz elsõsorban a fenti elõzmények szolgáltak kiindulópontként, illetve az a tapasztalatunk, hogy az utóbbi években a mesékkel és azok - elsõsorban mélylélektani indíttatású - elemzésével kapcsolatos publikációk hazai megjelenése (pl. Bettelheim, 1994, von Franz, 1992) megnövelte a téma iránti érdeklõdést az egyetemi hallgatók körében is. Ez az érdeklõdés szerencsésen találkozott a hallgatók igen erõteljes önismereti igényével. Így született az elhatározás, hogy - kísérleti jelleggel - önismereti csoportot indítunk egyetemi hallgatók számára, ahol a szabad-interakciós csoportfolyamat asszociációs bázisát a mesék alkotják.
  A csoport tizennégy résztvevõvel (nyolc nõ, hat férfi) indult, az üléseken átlagosan tíz fõ volt jelen. Tíz ülésre szerzõdtünk, a csoportot kettõs vezetéssel, folyamatos szupervízió mellett mûködtettük. A jelentkezõkkel elõzetesen végzett elsõ interjúk során a részvételi szándék motivációjaként a hallgatók egyaránt jelezték a fentiekben már említett, mesékkel kapcsolatos érdeklõdést és önismereti igényüket. Az ülések heti egy alkalommal zajlottak, minden alkalommal egy-egy Grimm-mese (Grimm, 1989) került felolvasásra. A mesék elképzelésünk szerint projekciós felületként, hívóingerként" szerepeltek, a csoporttagok számára megfogalmazott instrukció szerint a csoportüléseken bármi elhangozhatott, ami a mesehallgatás során és azt követõen fantáziájukban megjelent. Az üléseken felolvasott meséket mindig a csoportfolyamatot követve, alkalomról alkalomra választottuk ki, válaszolva" az üléseken megjelent manifeszt és látens csoportfeszültségre, dinamikára.
  A csoportfolyamat elemzésekor arra a mélylélektani - pl. C. G. Jung és követõi (Jung, 1993; Franz, 1992, 1993) vagy Bruno Bettelheim (Bettelheim, 1994) által megfogalmazott - hipotézisre támaszkodunk, hogy a mese a maga sajátos dinamikájával mindig egy - individuális vagy kollektív - fejlõdési folyamatot tükröz; a mese végén a hõs különbözõ megpróbáltatások, fordulatok és transzformációk után megváltozva áll elõttünk.
  A mesék a szimbólumok által közvetített metatörténeti" jelentést rejtenek magukban és a létre vonatkozó - ontológiai - üzenet hordozói (Szõnyi, 1995). A történetek - és a hozzájuk kapcsolódó narratívumok - elemzésekor a metatörténet feltárását segítõ egyik mûvelet a kiemelés a téri dimenzióból. A mese és az az alapján születõ asszociációk, csoportbéli megnyilvánulások helyszíne általában a fizikai lét, amely a metatörténet szintjén a pszichikai, belsõ térre utal, annak energetikai és érzelmi-morális aspektusaira. A történetekben megfigyelhetõ helyváltoztatások a fejlõdés irányát jelzik. A metatörténet életbeléptetése" (Szõnyi, 1995) azáltal történik, hogy az eredeti történet szereplõit énrészeknek, a történet egyéb elemeit pedig az élet különféle adottságai - körülmények, lehetõségek, ösztönállapotok stb. - megfelelõinek tekintjük. A történet mondanivalója jelenti az életfeladatot, míg a történet átélése, a beleélés az önmagára vonatkoztatás metatörténeti szintjeit jelzik a narrátornál vagy hallgatónál.
  Elemzésünk során azt a Verena Kast (Kast, 1992) által ajánlott interpretációs sémát követjük, amely szerint a történet mindig négy szakaszra bontható, ezek 1. a kiinduló állapot, 2. az intenzifikáció, 3. a fordulópont és 4. a konklúzió. Ezek a szakaszok igen hasonlóak a Bruno Bettelheim által ajánlott struktúrához, amely szerint minden mesében megtalálhatók a fenyegetés, a menekülés, a fordulópont és a felgyógyulás elemei (Bettelheim, 1994). Verena Kast szerint ezek a szakaszok a mesékben jól elkülöníthetõk, és az alábbiak szerint jellemezhetõk:
1. Kiinduló állapot: Az a feltétel vagy szituáció, ami mûködésbe hozza a történetet. A kiinduló állapot azt a problémát reprezentálja, amelyrõl a mese szólni fog.
2. Intenzifikáció: A fordulóponthoz vezetõ út. A mesékben ez sokszor az a (vándor)út, amelyen a hõsnek el kell indulnia. Bizonyos esetekben már az intenzifikáció szakaszában találkozhatunk fordulópontokkal.
3. Fordulópont: Arról ismerhetõ fel, hogy megváltozott viselkedés követi. Ez az a pillanat, amikor az intenzifikáció szakaszában elõkészített transzformáció láthatóvá válik. A transzformáció viselkedésváltozásban realizálódik.
4. Konklúzió: Teljesen új helyzet áll elõ a transzformáció(k) hatására.
  A dinamikus csoport-pszichoterápia elméletei (ld. Hidas, 1984 összefoglalóját) szerint a csoportfolyamat is különbözõ fejlõdési szakaszokra bontható, ahol a kommunikációs struktúrák változása magában foglalja a kommunikációs (csoport) folyamatban résztvevõ egyének változásait. Természetesen itt elengedhetetlen a manifeszt és latens szint, illetve a csoport két mûködési módjának, a munkacsoport"-nak és alapfeltevés- csoport"-nak a megkülönböztetése (Bion, 1961). Az elõbbi a csoport reális feladatával foglalkozik, az utóbbi pedig azokra a nem tudatos feltételezésekre utal, amelyek csak hallgatólagosan vannak jelen a csoportban. Az alapfeltevés-lét a csoport emócióiból vezethetõ le, a fantázia világa felé irányul, funkciója pedig a fenyegetõ érzelmek és viselkedésformák elhárítása. Ezriel és Sutherland (idézi Hidas, 1984) szerint a csoportban megjelennek a csoporttagok tudattalan tárgykapcsolatai, és a szerzõk feltételezik, hogy az interakciók dinamikus forrásául az szolgál, hogy az üléseken minden csoporttag hasonló tudattalan fantáziatárgyakkal van kapcsolatban. A manifeszt tartalom mögött kialakul egy tudattalan csoportfeszültség, ami nem más, mint a tagok tudattalan fantáziáinak közös nevezõje. (Ld. még a fentiekben a metatörténet"- rõl mondottakat.)
  A csoportfolyamat részletes bemutatása elé kívánkozik az az általános megjegyzés, hogy a csoporttagok erre vonatkozó elõzetes instrukció nélkül, spontán módon az elhangzott mesék keretébe helyezkedve fogalmazták meg megnyilvánulásaikat. Személyes tartalmak direkt módon ritkábban, jellemzõen csak a csoportfolyamat második szakaszában jelentek meg, mutatva, hogy a mese közege, a szereplõkkel való azonosulás, a szimbólumok nyelvének használata egyfajta biztonsági hálóként, védõpajzsként szerepelt, amelyre a résztvevõk könnyedén rátaláltak". A másik magyarázat a szimbólumterápiák általános alapelvét idézi, amely szerint a jelképes megfogalmazás esetén az értelmezés, a dolgok valódi nevén nevezése" nem feltétlenül szükséges a felismeréshez, az evidenciaélményhez, a feszültségoldáshoz. Mérei Ferenc szavaival a jelkép szintjén kiváltott feszültség elvezetése feltehetõen a jelképezett feszültséget is levezeti" (Mérei, 1989).
  Az alábbiakban a csoportüléseken elhangzott tíz mese kapcsán a csoport kollektív termékeként született narratívumot egységes egésznek tekintjük, egyetlen mesének", amelyet a fentiekben bemutatott Verena Kast - féle szakaszolás (Kast, 1992) szerint elemzünk. Esettanulmányunkban az áttekinthetõség érdekében szisztematikusan elkülönítettük a csoportfolyamat ( munkacsoport") leírását és értelmezését ( alapfeltevés- csoport"). Ez a két szál külön-külön is követhetõ. A mese" ebbõl a szempontból két másik mesét", történetet és metatörténetet" is magában rejt, amelyekhez hozzáadódik, további szálként kapcsolódik a tíz eredeti Grimm-mese folyama és a csoporttagok által az utolsó ülésen létrehozott mese is. A történetek, az asszociációk szálainak idõnkénti egymásba fonódása, szétágazása, a mellékszálakon való továbbhaladás majd visszatérés, a mese a mesében" jelenség a gyógyító erejû történetmesélés legõsibb tradícióit idézi (ld. például az Ezeregyéjszaka kerettörténetét és meséinek szövevényességét). Ez a jelenség figyelhetõ meg a mélylélektani terápiák asszociációs anyagaiban és az álmokban is. Mindezek egyfajta leképezései, visszatükrözõdései a személyes életút, az individuáció kanyargós ösvényeinek, az egyén - és csoportok - történetének szövetét alkotó mesefonalak" egymásba kapcsolódásának. Ahogy Gereznabarka (a tanulmány címét és egyik csoportülésünk témáját adó mesehõs) ruhája is sok állat prémjének ötvözete - jelezve a személyiség összetevõinek sokféleségét, rétegzettségét - esettanulmányunk is több síkon halad.

1. A kiinduló állapot

  Az elsõ csoportülésen a Mese a királyfiról, aki nem ismerte a félelmet c. Grimm-mesét1 olvastuk fel. A mese elhangzása utáni elsõ megjegyzések a fõhõsre, a királyfira vonatkoznak, akinek viselkedését a csoporttagok ostobának, butának tartják, nagyon gyerekes" - mondják. Nem szimpatikus, nagyon naiv, éretlen Ezekhez az asszociációkhoz kapcsolódik az egyik csoporttag gyermekkori emléke: a fiút kiskorában apja biciklizni tanította, fogta hátul a kerékpárt, majd amikor, hogy ellenõrizze, apja ott van-e még, a fiú hátranézett, elesett. Emlékszik, hogy piros biciklije volt A csoportülés hátralévõ részében a mesében megjelenõ élet vize" - momentum foglalkoztatja a csoporttagokat: Jó lenne-e örökké élni? Mennyire jelentene ez megkövültséget, állandóságot?
  A narratívum elemzésekor igen fontos figyelni az asszociációk sorrendiségére. Prognosztikusan nagyon jó jelnek tekinthetjük, hogy a csoportfolyamat legkorábbi szakaszában a gyermekség problematikája, illetve személyes gyermekkori emlék jön elõ. Jung szerint a gyermekmotívum fellépése az eljövendõ fejlõdés elõvételezését jelenti (Jung, 1993). Érdemes felfigyelni arra, hogy a csoporttagok a fõhõs gyermeki" tulajdonságai közül az ostobaságot, bizonytalanságot, naivitást emelik ki. A tudás iránti igény, a bölcsességhez vezetõ út keresése jelenik meg itt a fantáziában. A tévelygés, kóborlás az ifjúság archetípusának összetevõire, a kincskeresésre és próbatételekre utal, illetve az elhagyatottságra, egyedüllétre, ami az önállóságra felnövekvés archetipikus jegyeit hordozza magán (Jung, 1993). Hogyan lehet ezeket magvalósítani? Megjelenik a bicikli, mint a haladás-fejlõdés, a kettõsségen (két keréken) való uralom jelképe, amit hajtani és kormányozni kell. A kerék mint õsi és egyetemes kozmikus jelkép a teljesség szimbólumaként is értelmezhetõ, benne egyesül, válik eggyé a világ sokfélesége (Hoppál et al., 1990). Jung szerint a kerékszimbólum gyakran az individuációs folyamat kezdetén jelenik meg. A kerékpár piros színe tüzes" érzelmekre utal: az energia, az élet iránti vágy, hajtóerõ jelenik meg benne. Felmerül azonban a kérdés, hogy önállóan vagy támasszal kell-e mennünk, szükség van-e a háttér védelmére (apa fogja a biciklit) az elõrejutáshoz? A visszafordulástól, hátranézéstõl való félelem gyakori hárítási mód. Mitologikus megfogalmazásával találkozhatunk az Orfeusz-történetben, bibliai példaként pedig Lót feleségének történetét említhetjük. Erik Erikson fejlõdéselméletében (Erikson, 1985) a hátranézéssel kapcsolatos szorongás a kialakulóban lévõ autonómia iránti támadással, a kétellyel kapcsolatos. A korábban jó"-nak tekintett belsõ dolgok (táplálék, ill. széklet) kívülre kerülve, produktummá" válva rossz" jelentést nyernek. Erikson szerint a magunk mögött hagyott dolgokkal, produktumokkal, objektivációkkal kapcsolatos kétely, a kontroll hiányának õsi érzése a késõbbiekben a felnõttnél a hátulról, lesbõl való támadásokkal kapcsolatos (paranoid) szorongásokhoz vezethet.
  Jung szerint az elhagyott", félreértett" gyermek kezdeti képe a tudat nagyzási mániájának tudattalan kompenzációjaként átmegy az én különleges vagyok" képbe (Jung, 1993). Az élet vizével - mely az õsvizet és õskáoszt is képviseli, a formátlan õsállapotot, amibõl az egész létezés megszületett (Hoppál et al, 1990) - és az örök élettel kapcsolatos csoportbéli asszociációk így a gyermek archetípusa következõ szálát idézik: hogyan õrizhetem meg magam ifjúságom tökéletességében az örökkévalóságnak? Az örök gyermek" archetipikus képe tehát a végsõ értéket és értéktelenséget hozza felszínre. (Meg kell jegyeznünk, hogy sok ifjúkori öngyilkosság hátterében az a tudattalan vágy, motiváció szerepel, hogy az illetõ fiatalságának teljességében maradjon meg mások emlékezetében, illetve ekként éljék meg hiányát. Ez a motívum implikálja az értéktelenségtõl való - végzetes - szorongást is.)
  A második csoportülésen a Hamupipõke-mese2 kerül felolvasásra. A mese kiválasztásának hátterében az állt, hogy az elsõ ülés kezdetén, a bemutatkozás során a csoporttagok a Metamorfózisok tesztbõl (Szõnyi, 1988) átemelt játék keretében elmondták, hogy ki milyen meseszereplõ szeretne lenni. A játék során a csoport nõtagjai szinte kivétel nélkül Hamupipõkét említették, így elhatároztuk, hogy nyomába eredünk ennek a fantáziának
  A mese hallatán a csoport két pártra szakad. A problémát az okozza, hogy bizonyos csoporttagok kifogásolják a mese horrorisztikus" részleteit: a mostohatestvérek cipõjébõl folyó vért, illetve azt, hogy a mese végén a madarak kivájják a mostohatestvérek szemét, ami egyeseket Hitchcock filmjére emlékeztet Kétféle Hamupipõke van, fogalmazza meg a csoport, egy fehér", akinek nincs köze ezekhez a horrorisztikus részletekhez, aki tiszta, ártatlan, szûzies, ahogy az gyermekkori emlékeinkben él", illetve egy szürke", akiben ott az ambivalencia, a jó és rossz tulajdonságok. A csoport felsorakozik a kétféle Hamupipõke-kép mögött, és ez adja az ülés dinamikus ellenpontjait. Hasonlóképp heves vitát vált ki a csoportban az a kérdés, hogy az apa miért nem segít Hamupipõkének, milyen apa az ilyen?" kérdezik sokan. Az idõ lejártakor nehezen fogadják el, hogy vége a csoportnak, nem akarnak elmenni, befejezetlennek érzik a témát.
  A Hamupipõke nem csak az egyén fejlõdésének, hanem a szellemi fejlõdésnek is a meséje (Ebben a vonatkozásban folytonosságot képez az elõzõ ülésen a tudás iránti igényre, a bölcsességhez vezetõ útra vonatkozó asszociációkkal.) Hamupipõke apjától a tudásban való fejlõdéshez való eszközt kéri, a mogyoróvesszõt. A mogyoróbokor mágikus értékkel bír, a druidáknál például a szellemek hívásának, bûvölésének az eszköze volt (Cirlot, 1981). A mogyoró a tudás gyümölcse, melynek éréséhez türelem és tapasztalat szükséges. Hamupipõke énekkel hívja a madarakat, hívja a jó gondolatokat. Figyelemreméltó a csoportban megjelenõ Hitchcock-asszociáció: a félelmetes madarak szorongáskeltõ, rossz" gondolatokra utalnak, mintha a korunkban tapasztalható információözön, amely eluralhatja a szelektálásra képtelen embert, a szellemi veszélynek való kiszolgáltatottság horrorisztikus víziójaként jelenne meg. A fehér" és szürke" Hamupipõke iránti igény párhuzamba állítható a mese azon aspektusával, hogy a tiszta", a jó" magok kiválasztása, szelektálása szükségszerû a fejlõdésben: az elmúlt lángolások, élmények elszáradt darabjaiból, a hamu közül ki kell választani a friss magokat, a jó gondolatokat, hogy megvédjük magunkat a madarak" kiszámíthatatlan támadásától A választás, az igenlés archetípusa aktiválódik itt a mese hatására.
  A mostohatestvérek lábujjaiktól és sarkuktól megcsonkított vérzõ lábának képe a realitáshoz való viszonyunkra utal. A vérzés, az erõvesztés az integritás és az énerõ megsértését jelenti. Ha a realitásban való szerepünk nem megfelelõ, a hárítás kétféle módját választhatjuk: vagy a racionalitást (lábujj - a fejnek megfelelõ talpzóna) vagy az érzelmeket - szexualitást - (sarok: a szexualitás zónája a talpon) vágjuk le", nyomjuk el. Ez a fajta erõvesztés a kizárólagos, vagy-vagy" megoldások sajátja, szemben azzal, ahol a türelemmel érlelt megoldást növekedés követi: Hamupipõke nem vért, hanem könnyeket veszít, az élet vizével" öntözi a mogyoróvesszõt. Igen fontos itt az apának a csoporttagok által vitatott szerepe. Alacsonyabb fejlõdési fokon az apa által képviselt Törvénnyel való azonosulás csak erõszakos módon lehetséges: primitív, büntetõ Felettes énrõl beszélünk ilyen esetben. Magasabb fejlõdési szinten azonban mostoha" vagy szerep"-énemet (ld. a Persona szerepe a jungi fejlõdéselméletben) adom cserébe az aktivitásért (ld. mogyoróvesszõ - aktív, férfias, cselekvõ) és a növekedésért (termés, mag). Ontológiai síkon mindez úgy fogalmazható meg, hogy ha az (anya)természet mostohaságát tapasztalom, kényszerítve érzem magam, hogy mindent tegyek meg a fejlõdésért, tovább kell lépnem a kezdeti szimbiózisból.
  A harmadik ülés meséje a Gereznabarka.3 Ez a mese egyfajta Hamupipõke-variációnak tekinthetõ. Választását azért éreztük indokoltnak, mert - ahogy az a csoporttagok részérõl nyílt közlés és metakommunikáció (nehezen tudtak elindulni az ülés után) formájában is megfogalmazódott - szükségesnek látszott a téma további körbejárása.
  A mese felolvasása után a csoporttagok egy része felháborodva kérdezi: Milyen dolog az, hogy az apa a saját lányát akarja feleségül venni?" A csoport hosszan tárgyalja ezt a témát, reakcióik között megjelenik az undor, az elutasítás, a racionalizálás. Ki adta az utasítást, hogy vegye el a lányát? Tulajdonképpen maga az anya, mondják többen. A továbbiakban az a téma vetõdik fel, hogy miért csúfítja el magát, miért rejtõzködik a királylány, miért bújik el az erdõbe, ott miért alszik olyan sokat. Lehet, hogy bûntudata van? Hosszan vitatkoznak a gyûrû, a rokka, az orsó szerepérõl, és hogy miért épp az apját idézõ tárgyakat vitt magával, miért nem az anyjára emlékeztetõ dolgokat? Az ülés végén az egyik csoporttag tudományos" elõadása az ödipális helyzetrõl, az apa szerepérõl a lány késõbbi választásaiban. Ennek a mesének jó vége" volt, állapítják meg a csoport tagjai. Az ülés egyfajta megnyugvással, befejezettségérzéssel zárul.
  Az ülés anyagának elemzésekor elsõként azt kell megjegyeznünk, hogy a csoporttagok figyelmen kívül hagyták", hogy a lány kezdeményezi a kapcsolatot, õ kéri az apától a ruhákat. A gyermek, mint saját szülötte, az apa objektivációjának tekinthetõ. A mesében az a problematika jelenik meg, hogy hogyan tudunk túllépni a saját alkotással való azonosuláson, az azzal való incesztuózus viszonyon (l. a korábbiakban a hátranézés, visszafordulás tilalmát!). Azt, hogy ennek meg kell történnie, az anya adja utasításba, ez az anyaarchetípus által képviselt elõírás. A fejlõdés során végig kell menni a szerepek megmunkálásának fázisain: a királylány ruhája az összes állat ruhájából készül: az összes ösztönállapotot képviseli. Ha mindez készen van, az egyénnek képesnek kell lennie arra, hogy elmenjen, továbblépjen. A rokka és az orsó a szövés, a nyersanyag megmunkálásának, a megvalósításnak a mûveleteit szimbolizálja, míg a gyûrû keretet ad, megköt, biztosít A ruhákat (szerepeket) maga kéri - és készen kapja - a királylány, míg a gyûrût, rokkát, orsót (megoldásmódokat) el kell csennie, magának kell megtalálnia. Az erdõben rejtõzködõ királylányra (anima) a vadásznak (tudatosság) rá kell lelnie, kihozni a rejtõzködésbõl. A király az animát a szerepeibõl ismeri fel, elõször a csillogó ruhákra figyel. Az animának azonban meg kell mutatkoznia, ki kell bomlania a szerepekbõl, el kell válni az eszközöktõl.

Az elsõ szakasz összefoglalása

  Az utazás kezdetén a Vándor naiv bizalommal indul felfedezõútjára, pontos elképzelése, tapasztalatai még nincsenek - ostoba", naiv", gyerekes" királyfi. Vonzza az ismeretlen, hajtja a vágy az új felé. Vakmerõség és vállalkozási kedv nélkül nem lehetséges megújulás és fejlõdés, azonban ehhez szükség van az alapszintû ismeretek elsajátítására, a jó és rossz közti különbségtételre, a magok szétválogatására". Ez adja meg a lehetõséget az elsõ teremtõ alkotás létrehozására és az ahhoz való viszony kialakítására. Képesnek kell lenni a saját produktumoktól való szorongásmentes elválásra, a külsõvé vált dolgokkal való megfelelõ kapcsolat kialakítására. Mindebben kiemelt jelentõsége van a szerepszemélyiség - Persona - funkcióinak, fejlettségének, hiszen csak így lehetséges a külvilág, a társadalom szabályainak megismerése és az azokkal kapcsolatos megfelelõ attitûd kialakítása .

2. Az intenzifikáció

  Miután az elõzõ ülés egyfajta összegzéssel, lekerekítéssel zárult, a negyedik ülésre olyan mesét választottunk, amely az elõzõ kettõ - ahol a megtartás problematikája volt a középpontban - valamiféle ellenpontjának tekinthetõ: a Jánoska és Margitkát (közismerten: Jancsi és Juliska),4 az elengedés és elindulás meséjét. A mese meghallgatása után az elsõ megnyilvánulások az azzal kapcsolatos felháborodásnak adnak hangot, hogy hogyan tehetnek ilyet a szülõk, hogy küldhetik ki a gyerekeiket az erdõbe. Ez egy horrormese" - mondja az egyik résztvevõ. Létezik-e egyáltalán olyan reális helyzet - szegénység, éhezés, háború -, amikor a szülõ elküldheti magától gyerekét? Ez a téma hosszan fennmarad a csoportban, beleszõve a mese terén kívüli témákat, pl. az állami gondozott gyerekek problémáját, és személyes emlékeket is: Amikor gyerekkoromban kaptam egy pofont, akkor sem gondoltam, hogy világgá megyek. Úgy látszik, az én családom eléggé biztonságos " A továbbiakban az anya és apa felelõsségét mérlegelik: bár az anya küldi ki a gyerekeket az erdõbe, az apa is bûnrészes. Miért nem tett valamit a gyerekek érdekében? Az ülés azzal zárul, hogy a csoporttagok kérik, a következõ alkalommal ne Grimm- mese legyen, ezeknek nincs kapcsolatuk a valósággal, ezek olyan bizarr mesék". Legyen helyette magyar népmese, valamilyen keleti mese, vagy más népek meséi, pl. A tundra meséi
  Az ülésen megjelenõ asszociációk és a kérés, hogy következõ alkalommal legyen valami más", az elindulással, az illúziószerû védelem feladásával kapcsolatos szorongásokat jelzik. Az attól való félelem, hogy ha ott maradunk, ahol vagyunk, leáll a fejlõdés, elfogy az ennivaló", azt a regresszív védekezést hívja elõ, hogy megkövesült megoldásokat (a visszafelé vezetõ utat jelzõ kavicsokat), normákat használjunk. Így azonban lehetetlen a továbblépés. Az ártalmas, hamis, mostoha tradícókat (a mostohát képviselõ boszorkányt) tûzre kell vetni, azonban ehhez valódi biztonság szükséges, nem pedig mézeskalácsház: valódi falakra van szükség, az identitás alapját képezõ elhatárolódásokra, olyan tudásra is, amivel nem azonosulok, amitõl elhatárolom magam. A lelki fejlõdésben óriási veszélyt jelent, ha nem tudjuk differenciálni a védekezést és az azonosulást: ha megeszem a házat, újból védtelenné válok. A veszély elsõsorban azokat fenyegeti, akik az eredendõ, indító biztonságot nem kapták meg. Az, hogy ez a táplálék, és az azt adó anya képében jelenik meg, a személyiségfejlõdés legkorábbi szintjén megjelenõ fantáziákat hívja elõ, felidézve az Erikson által leírt nem jó" õsélményét, azt, hogy a világban található jó elveszíthetõ (Erikson, 1985). Ugyancsak Erikson utal rá, hogy bizonyos primitív népek a táplálékot adó természetfölötti jótevõt olyan félelmetes hatalomnak is tekintik, akit imádsággal és önsanyargatással kell kiengesztelni. Az õsbizalom és õsbizalmatlanság alapkonfliktusának megoldása az identitás alappillérének tekinthetõ, így annak a csoport tudattalan fantáziavilágában való felidézése érthetõ módon hívta elõ az említett szorongásokat és a helyzetbõl való menekülés, a legyen más" igényét.
  A következõ ülés viharosan indul: a csoporttagok támadást zúdítanak a csoportvezetõkre, megkérdõjelezve a terápiás szerzõdést, kérdõre vonva õket, hogy mit beszélnek a hátuk mögött" a csoportülések után, és mire használják" az üléseken elhangzottakat.
  Az ülésre a Bátyácska és Húgocska címû - Grimm! - mesét5 (a Jánoska és Margitka - mese egy variánsát) választottuk, elõsegítendõ az elõzõ alkalommal megjelent téma további feldolgozását. A mese kapcsán elsõsorban az a kérdés merül fel, hogy helyes-e", ha két testvér ilyen jóban" van egymással? Felvetõdik, hogy talán a két testvér tulajdonképpen egy: ugyanannak a személynek a férfias és nõies tulajdonságait jelenítik meg. Mit tekintünk férfiasnak és nõiesnek? Mit reprezentálnak ezek a tulajdonságok? Az egyik csoporttag - Zsófi, aki ezt a szerepet már a korábbiakban is felvállalta -, a mese hosszadalmas értelmezésébe kezd és a csoport egyesült erõvel" támogatja ebben. Megfogalmazódik, hogy a mese végén a királynõ (Húgocska), a gyermeke, a testvére (Bátyácska) és a király a teljességet" jelentik, a rend" helyreállítását.
  Az ülés elején megjelenõ bizalmi krízisben" azoknak a legmélyebb projekciós mechanizmusoknak vagyunk tanúi, amelyeket igen nagy valószínûséggel az elõzõ ülés történései aktiváltak. Utalnunk kell itt Eriksonnak az introjekció és projekció dinamikájával kapcsolatos, a korábbiakban már említett, gondolataira (Erikson, 1985) és Melanie Klein paranoid-szkizoid pozícióval kapcsolatos elméletére. Ez utóbbi szerint a csecsemõnél a destruktív ösztönimpulzusok keltette eredeti szorongás az üldözõtõl való félelemmé válik (projiciálódik). Míg az Én egy részét kivetíti a rossz tárgyra, a fennmaradó rész az ideális objektummal létesít kapcsolatot. A tárgykapcsolat és a destrukció viszonyát tükrözõ elmélet szerint az élet során az elsõ rendezõelv a jó és rossz fantáziában való különválása (Flaskay, 1983).
  A Jancsi és Juliska-mese nem tudta megmondani, hogy ki az Én: ahogy nem differenciálódott az étel és a ház, nem vált külön az Én férfias és nõies oldala sem. Bátyácska és Húgocska meséje elõrelépést jelent ebbõl a szempontból, ahogy ez a csoport által megfogalmazott asszociációkban is megjelenik. Más megközelítésben (pl. Bettelheim, 1994) a személyiség ösztönös (tudattalan) és tudatos tendenciáinak egymásba forrottságával találkozunk itt. Amint az már az elõzõ alkalommal is megjelent, a mese most sem hagy kétséget afelõl, hogy az identitás kivívását nem lehet elodázni. Ennek feltétele azonban egyrészt a differenciálatlanságon való túllépés, másrészt a személyiség integritásának megvalósítása. Bátyácska és Húgocska történetében megjelenik az a két élethelyzet, amely leginkább fenyegeti ezeknek a feltételeknek a megvalósítását: a szülõi ház elhagyása és a saját család megteremtése. Meg kell itt jegyeznünk, hogy a csoporttagok élethelyzetükbõl adódóan mindannyian aktuálisan is érintettek ezen problémákban. A csoport igen kreatívan mozgósította azokat a belsõ energiákat, potenciálokat, amelyek ezeknek a kríziseknek, feladatoknak a sikeres megoldásához elengedhetetlenül szükségesek. A mese közös értelmezése, az intellektuális erõfeszítés, a csoportvezetõknek szóló majd mi megmutatjuk Nektek, hogy mi is tudjuk, mirõl szól a mese" egyaránt szolgálta a csoportkohéziót, a fejlõdésben való elõrelépést és a személyes integritás erõsödését. Ahogy az az ülés végkonklúziójaként is megjelent, helyreállt a rend", lehetõvé vált a továbblépés.
  A csoport regresszív állapota, majd az integritás megszerzésére tett kreatív erõfeszítések után a következõ ülésrõl sokan maradnak távol.
  A meséhez - az Aranymadár címû mese6 - kapcsolódó elsõ asszociációk megosztják a csoportot: a fiúk szerint jó és bonyolult" mese volt ez, míg néhány lány értelmetlennek" tartja a sok próbatételt". A lányok igyekeznének rövidre zárni" a mese megbeszélését, míg a fiúk többször elakadnak, egymás számára homályosnak, absztraktnak tûnõ fejtegetésekbe kezdenek. Asszociációik a manifeszt tartalmak szintjén nem kapcsolódnak egymáshoz, látszólag nem szólítják meg" egymást a csoporttagok. A lányok aktivitása háttérbe szorul ezen az ülésen. A felmerülõ témák a szabadság - mennyire szabad akaratából cselekszik a királyfi, és mennyiben irányítja õt a róka -, a fejlõdés - szükségesek-e nyugvópontok, mérföldkövek a fejlõdésben, vagy ezek merev, mozdulatlan állapotokhoz vezetnek -, illetve a bölcsesség - a róka bölcsessége a lehetõségek felismerésében áll, enélkül nem tudna emberré válni".
  Az ülésre választott Aranymadár az animafejlõdés, a tudattalan felé vezetõ híd meséje. Választását ezért éreztük indokoltnak: elképzelésünk szerint a továbblépés eszközeként szerepelhetett. Az anima a bizonytalan érzések, hangulatok, irracionális iránti fogékonyság, a természethez való viszony, a transzcendens bölcsesség megszemélyesítõje a jungi analitikus pszichológiában (Franz, 1993). Az, hogy a csoport nõtagjai a szokásosnál kevésbé aktívan vettek részt ezen az ülésen, valószínûleg logikus következménye annak a jungi tételnek, hogy az anima a férfipsziché nõi tendenciáinak megszemélyesítõje, így a tudattalan csoportfeszültség szintjén ez inkább a férfiak csoportja" volt. Ez nem csak a lányok háttérbe szorulásában" érhetõ tetten, hanem azokban a sajátos asszociációkban és hárításokban is, amelyeket ezen az ülésen a fiúk részérõl megfigyelhettünk. A hárítások, védekezések - a hosszabb csendek, elakadások, az egymáshoz való kapcsolódás nehézségei, intellektualizálás, absztrakt szóhasználat, és hogy az egyik fiú a mesehallgatás közben rövid idõre elaludt(!) - mind azt jelzik, hogy hatott" a mese, mûködésbe léptette az anima-archetípus által képviselt tudattalan tartalmakat. A szabadság", a fejlõdés" és a bölcsesség" tartalmainak felbukkanása az animafejlõdésnek az individuáció folyamatában betöltött szerepére utal. (Igen figyelemreméltó, hogy a bölcsesség, a Sapientia által szimbolizált legmagasabb animafejlõdési szint [von Franz, 1993] fantáziaképe megjelent a csoportban!) Az individuáció fontos kérdése, hogy a tudattalanból - az anima segítségével - felszínre kerülõ fantáziatárgyak realitástesztelése" megtörténjen, ami nem más, mint a fantázia komolyan vétele" (von Franz, 1993). Így kerülhetõ el, hogy az animakép a külvilágra vetüljön, és csak ott legyen megtalálható. Ennek az a reális veszélye, hogy a férfi erotikus fantáziák vagy egy valóságosan létezõ nõ rabjává válik, feladva szabadságát, megállítva a fejlõdést, és ezzel megakadályozva a bölcsesség elérésének lehetõségét. Marie Louise von Franz szavaival: csak az a fájdalmas - de elkerülhetetlen - döntés segíthet, ha valaki komolyan veszi fantáziáit és érzelmeit Ekként megelõzheti az individuáció folyamatának teljes stagnálását Így az anima újra azt a szerepet töltheti be, amit eredetileg - a férfi lelkében élõ nõt, aki az õsvalónk" életfontosságú üzeneteit közvetíti számára." (von Franz, 1993.)
  A következõ ülésen a csoport ismét átlagos létszámban van jelen. Mesénk az Aranylúd,7 szándékaink szerint - amelyet a csoport történései is megerõsítenek - az igazi átvezetõ", a híd" szerepét betöltõ mese, hiszen egyrészt továbbviszi az animaproblematikát, másrészt azonban továbblép a kreativitás, a szublimáció kérdésköre felé.
  A csoportülés igen érdekesen alakul: az elõzõ alkalommal tapasztalt csendek, elakadások, erõteljes hárítások után intenzív interperszonális dinamika jelenik meg. Heves vita keletkezik azzal kapcsolatban, hogy mennyire tekinthetõ irigynek, önzõnek a fõhõs? Mit jelent egyáltalán az önzés? A csoporttagok indulatosak, két pártra szakadva egymást kezdik vádolni. Zsófi, az a csoporttag, aki már kétszer húzta ki a bajból" a csoportot a mese megfejtésével", ismét értelmezésbe kezd, a csoport azonban most ezt nem igényli. Zsófi játszmát indít: Ha nem érdekel benneteket, nem mondom, vagy ha úgy gondoljátok, nem jövök többet", jelenti be sértõdötten. A csoporttagok visszajelzik: szívesen hallgatják Zsófi értelmezését, de szeretnének õk is részt venni benne, úgy érzik Zsófi kegyet gyakorol", amikor végre elárulja a titkot". Más csoporttagok védelmükbe veszik Zsófit. Az ülés azzal zárul, hogy a Zsófit támadó csoporttagok bevallják", hogy igazából" nem is rá voltak dühösek, hanem az ellentáborra", néhány másik csoporttagra. Zsófi szemmel láthatólag elégedett az áldozati, bûnbak szereppel. Az ülés hosszabb csoportvezetõi intervencióval, részleges értelmezéssel (hogyan került Zsófi az áldozat szerepébe, milyen tudattalan nyeresége volt ebbõl, stb.) zárul.
  A mese, és a hozzá kapcsolódó csoportfolyamat - az önzés, irigység, az adás problematikája - a fejlõdési út igen fontos állomását, kérdését érinti: tudok-e adni a sajátomból? Ha nem tudok pozitív választ adni erre a kérdésre, az a veszély fenyeget, hogy leáll, stagnálni kezd a fejlõdés, nincs mibõl merítkeznem. Az elsõ kérdés azt a szorongást, bizonytalanságot hívja elõ, hogy az eddig megtett fejlõdési szakasz nem hozta magával azt a biztonságérzést, mely a saját értékeimbe vetett hiten alapul. A Nincs elég nekem sem, nem adhatok" és a Ha adok, el fog fogyni" félelmekkel szembeállítható a mese üzenete: nincs igazi veszélye az adásnak, hiszen ha keveset is adok, máris értékesebbé válik, és a sajátom marad: a savanyú sör átváltozik borrá, mint a mesében. Csakis így lehetséges a fejlõdés, a továbblépés. Az intellektuális erõfeszítés, kreativitás is csak a kölcsönös adás", együttesség révén lehetséges, jelzi a csoport Zsófi felé. A meseértelmezésben, a titok megfejtésében" a csoport minden tagja részt szeretne venni: a szublimáció csak a személyiség magasabb szintû integrációja (és differenciáltsága) mellett lehetséges.

Az intenzifikáció és a fordulóponthoz vezetõ út összefoglalása

  Ezen ülések meséi már a lélek mélyebb rétegei felé vezetik a Vándort. Mi az élet célja, melyek az igaz értékek? Felvetõdik az emberi szabadság, a felelõsség kérdése.
  Az emberi fejlõdés olyan, mint egy kútba dobott kõ, amelynek útját nem állja semmi mondják többen és többször az ülések során. Az Aranymadár-mese kiváltotta lappangás szinte elõkészíti a következõ ülés kataklizmáját. Az Aranylúd elhangzása után kilépnek a mese szimbolikus közegébõl, abból a biztonságból, amit a mesehõsökkel való azonosulás adhat. Ruhátlanul, szerepek nélkül, csupaszon állnak egymás elõtt és megvívják a csoportfolyamat alatti legnagyobb harcukat. Feszült, fenyegetõ csend, düh, harag, féltékenység, irigység, agresszió, zsarolás a megjelenõ érzelmek. A mélyben azonban már érlelõdik a változás, elõkészül a transzformáció.

3. A fordulópont

  A nyolcadik ülésen a Holle asszony (közismerten: Holle anyó)8 hangzik el, melyet a csoporttagokkal közösen" választottunk ki, hiszen az elõzõ két ülésen több csoporttag részérõl nyíltan megfogalmazott kívánságként jelent meg, hogy ezt a mesét szeretnék hallani.
  Ebben a mesében minden volt, ami eddig elhangzott, orsó, boszorkány, hamupipõke, próbák, jó és rossz. Egyfajta összefoglalása az eddigieknek" - fogalmazza meg valaki. A fõszereplõ az addig megszokott viselkedését alkalmazza, teszi próbára egy másik, ismeretlen világban - mondják mások. Az arany a változást jelzi, de a védelmet is: akit befed , annak nem árthatnak mások - mondja Laci, az egyik csoporttag. Miért fontos ez? - kérdezik a többiek. Laci szerint a szorgos lány története hasonló, mint Buddháé: õ is eltûnt a külvilág elõl egy idõre, és amikor visszatért, már nem ingathatták meg. Mások más vallásokból hoznak példákat: a nemes jellem védõpáncélként szerepel a kereszténységben is, a zen buddhizmusban is Bizonyos csoporttagok ezt vitatják, elidegenítõ dolognak tartják. Szükség van-e a világtól való ideiglenes eltávolodásra, esetleg szélsõséges élményekre a biztonsághoz, a teljességhez? Segíthetnek-e a halálközeli élmények - a klinikai halál példáját hozzák itt -, és a veszélyes sportok során szerzett tapasztalatok? A csoportülés azzal zárul, hogy szükség van állandóságra is, mindennapos apró" tevékenységekre, amelyek szintén adnak valamiféle keretet, biztonságot
  Mikor közelítem tehát a biztonságot adó tökéletességet" - kérdezi a csoport. A mese megadja a választ: idõben kell cselekedni, a kenyér csak akkor ehetõ, ha idejében vesszük ki a kemencébõl. A kreativitás azonban önmagában nem elég, a kész dolgokat - az érett almát - össze is kell rakni, integrálni kell, struktúrába rendezni: széles alapon, felfelé haladva, piramis alakban, mely az egyik legtökéletesebb struktúra. A piramis különbözõ formák szintézise: alapja bizonyos értelmezések szerint a földet, csúcsa a kezdetet és véget, háromszög alakú oldalai pedig a tüzet szimbolizálják; mások szerint pedig a piramis a halandóság és halhatatlanság Nagy Õsanyához kapcsolódó jelképe (Cirlot, 1981.). A ház, mint a megérkezés, hazatérés szimbóluma jelzi a célba érést. Ez azonban nem lehetséges az archetipikus képekben jelentkezõ tudattalan erõkkel (Holle asszony) való találkozás nélkül. Ez jelenik meg a csoport fantáziájában is a másik világgal" való találkozásokkal kapcsolatos asszociációkban. A Holle asszony a szublimáció meséje. A freudi koncepcióval szemben, ahol a szublimáció mint az elaboráció legmagasabb foka az Én önszabályozó, szorongáselhárító mechanizmusaként szerepel, Jung szerint a szublimáció nem az Egóhoz, hanem a Selbsthez, nem a perszonális, hanem a spirituális dimenzióhoz kötött. Nem a kompetencia- és identitástudat, az egzisztenciális felemelkedés szerves része, hanem a test spiritualizálásának nagy misztériuma", az individuáció folyamatát elõsegítõ tudattalanul zajló mûvelet (Matolcsi 1996). A havazás mint a szublimáció folyamata jelenik meg a mesében: a vízbõl, mint differenciálatlan anyagból keletkezik a hókristály, változatos, differenciált alakjával. Csak a differenciált érzések tudnak a realitásban, a talajon megmaradni, védelmet nyújtva, befedve azt. Ugyanígy a szublimáció szükségességére utal a mesében - és a csoport fantáziájában - az arany megjelenése is: fokozatosan mossák, választják ki egy másik anyagból: hosszú folyamat eredményeként válik ki az értékes rész. Hasonló folyamat eredményeképp keletkezik a szurok is: itt is valamiféle kivonási folyamatról van szó, csak fordított értelemben, mint az arany esetében - a fennmaradó végtermék itt az értéktelen rész.

A fordulópont összegzése

  A Holle asszony kapcsán támadt asszociációk már eltávolodtak a személyestõl. Egy új fejlõdési szint kapujában állunk, ahol már megjelenik a világ metafizikus megközelítésének gondolata, mint élet és halál, ember és univerzum kapcsolatának megértésére való törekvés. A spirituális életfeladat keresésére indul a Vándor. Megfogalmazódik a transzcendenciában való hit, a dolgokon való felülemelkedés szükségessége, mint a fejlõdés hajtóereje és záloga.

4. A konklúzió

  Csoportfolyamatunk záró szakaszához érkezve a kilencedik ülésre olyan mesét választottunk, mely az integritását elnyert szubjektumra leselkedõ két veszélyt, az énfeladással járó függõséget és a nárcizmus problémáját, illetve ezek megoldási lehetõségeit mutatja be. A mese címe A kígyó három levele.9
  A csoportülésen a mekkora bevonódásra lehetek képes egy kapcsolatban, és mit várhatok a másiktól cserébe" (vannak-e még Rómeók és Júliák, létezik-e igaz szerelem) kérdéseinek felvetése után két csoporttag személyes problémája kerül a középpontba. Klári reménytelenül szerelmes egy nõs férfiba, érzelmei nem találnak viszonzásra, õ mégis kétségbeesetten ragaszkodik a kapcsolathoz, ahol egyre kiszolgáltatottabbá válik. Története a mesék nyelvezetéhez illeszkedve egy királylányról" és a szomszéd királyról" szól, a csoport azonban egyértelmûen érzi a személyes érintettséget. Próbálnak segíteni Klárinak, azonban õ egy idõ után elzárkózik attól, hogy problémájáról beszéljenek.
  Az ülés további részében István ajánlja fel a csoportnak saját problémáját. Néhány hónapja kiköltözött egy tanyára, kipróbálni, milyen a magárautaltság, az elszigeteltség". Az utóbbi hetekben egerek árasztották el a romos tanyát. István mindent kipróbált már, de nem tudja távol tartani a betolakodó állatokat. Egy dologra nem képes: elpusztítani õket. Úgy érzi, csapdába került: elköltözni, megfutamodni" nem akar, így viszont lehetetlenné vált az élete A csoporttagok egymásra licitálva próbálnak praktikus tanácsokat adni, majd mikor odáig jutnak, hogy Betonozd körbe a házat, vagy vedd körül vizesárokkal", nyilvánvalóvá válik a helyzet abszurditása. Kimondódik, hogy olyan függõségekrõl van itt szó, amelyek valódi csapdákká váltak. Kétségbeesett keresgélés indul a megoldás után: a csoport mégsem maradhat benne az egérfogóban"
  A mese - és a csoportban megjelenõ kérdések, élethelyzetek - azt üzenik nekünk, hogy ha olyan függõségbe kerülök valakitõl vagy valamitõl, hogy az énemet feladom, az semmiképp nem járhat jutalommal. A másik az én függvényem lesz, nem társ. Fontos, hogy a másik ne az én kihelyezett részem legyen, és viszont, hiszen ez a pusztulást segíti elõ. Aki a teljes énfeladást követeli a társától, az tetszhalott - az énfeladás a legnagyobb szerelem vagy eszme nevében is pusztuláshoz vezet. A probléma hátterében a nárcizmus veszélyei állnak, hiszen a látszólag legönzetlenebb szeretet vagy odaadás mögött az önzés és az egocentrizmus áll.
  Az önfeladás problémájának és fenyegetõ veszélyének másik aspektusát világítja meg István problémája. Ki az úr a házamban? Én vagy az ösztönök? Az egérlyukak a ház falán és a mesebeli hajó kilyuggatása egyaránt arra figyelmeztet, hogy a hibás, rossz megoldások oda vezetnek, hogy énem keretei lesznek áteresztõek, nem védenek, nem tartanak fenn a víz színén, elsüllyedek, személyes integritásom alapjaiban sérül. A mese két ponton jelzi a probléma megoldását. A szétdarabolt kígyó a differenciáltság jelképeként jelenik meg, azonban a differenciálás nem egyenlõ azzal, hogy darabjaira vágom az ösztönöket: szükség van egy magasabb fejlettségi szinten való integrációra. A kígyó mint szimbólum gyakori vedlése miatt az örök megújulás, a gyógyítás-gyógyulás (ld. Aszklepiosz kígyós botja) és a halhatatlanság (halhatatlanság füve a Gilgames eposzban) jelképévé vált (Hoppál et al., 1990.). A mesében a kígyó szájában hozott gyógyító, összeforrasztó levelek jelzik az integrálás, az újjászületés képességét. Amíg pedig a hûséges szolga - a tudatosság - ébren van, minden megmenthetõ, helyreállítható, ki lehet kerülni a csapdákból
  Önismereti csoportunk utolsó üléséhez érkeztünk. Ez alkalommal igyekeztünk hívóingerként" minél kevésbé jelentésteli projekciós felületet tartani a csoporttagok elé, azt a feladatot adva, hogy alkossák meg saját közös meséjüket. Az általunk felolvasott Grimm-mese Az aranykulcs volt, egy pár mondatból álló, talányos" történet,10 amelyet a csoportnak kellett folytatni

A csoport közösen létrehozott meséje

  A ládikában van egy mozdulatlan balerinává varázsolt királylány, arany és ezüst szálakból szõtt ruhában. Van még benne egy fiú, kezében a Bölcsek Könyvével, amiben minden titok megtalálható, benne van a dolgok lényege, eszenciája" A ládikában található még egy elátkozott, örökre a Zöld Lovaghoz láncolt, boldogtalan királylány. Egy fán üldögél a Néma Levente, akinek némaságát szintén átok okozza. A négy fõhõsön kívül számos mellékszereplõ lép még színre - lovagok, tolvajok, törpék, óriások, Öreg Bölcs - a mesékbõl ismert szinte minden figura. A szereplõk elindulnak az Öreg Bölcshöz, hogy oldja fel az átkot, segítsen a fiúnak elolvasni a Bölcsek Könyvét, visszaváltoztatni a két királylányt és a néma lovagot. Útjuk során számos kalandban, átváltozásban van részük. Végül megtalálják a bölcset, aki rosszindulatúan félrevezeti a fiút. A balerinát csak békakirálylánnyá sikerül változtatni. Különbözõ fordulatok, öntranszformációk után a fiú mégis megszerzi az öreg varázserejét, és magára ölti alakját. A békakirálylányból aranyhal, majd pedig rózsa lesz, végül igazi királylány, és megszabadul a mozdulatlanságtól is. Ahogy elkezd táncolni, a másik elátkozott királylány is elválhat a Zöld Lovagtól. Megszólal a Néma Levente is, leszáll a fáról, és szerelemre gyúl az átok alól - és a Zöld Lovagtól - megszabadult királylány iránt. A tolvajok, a gonosz öreg és a lovagok eltûnnek, csak a négy fõszereplõ marad a ládikában, ahol aztán boldogan élnek míg meg nem halnak A mese címe pedig: Tégy úgy, ahogy az átkod mondja
  Záró kérdésünkre, hogy ki mit visz magával a csoportfolyamat lezárulása után, a következõ válaszokat kapjuk: egy lebegõ ládikát, meséket, a Bölcsesség könyvét, és magát a csoportot, a résztvevõket.
  A csoport közös meséjének elsõ figyelemreméltó eleme a négyesség (négy fõszereplõ), a teljesség szimbólumának (Jung, 1993) megjelenése. A történet során a fiú a Tudás, a mozdulatlanná varázsolt királylány a Mozgás, az elátkozott királylány az Érzelmek szabadsága, a néma lovag pedig a Beszéd képességének birtokába jut. A mesében több transzformáció útján felnövekszik a reális én (fiú) és egymásra találnak az énideállal (Néma Levente), mely utóbbi leszáll a földre", a realitás talajára helyezkedik. A reális én a Tudás birtoklása révén az önismeret képességét szerzi meg. Az énideál potencialitása, a megvalósítás, az aktivitás képessége eddig néma volt, most azonban visszanyeri a Beszéd, az önkifejezés képességét. A korábban elátkozott nõi oldal is felszabadul, visszanyerve a személyiség dinamizmusát elõsegítõ Mozgás - motivációk - és a korábban leláncolt Érzelmek, emóciók feletti uralmat. A mesei transzformációk sora jelzi, hogy a csoportfolyamat hatékonyan mûködött, valódi fejlõdésnek, elõrelépésnek lehettünk tanúi. Az átok alóli felszabadulás, a személyiség integritásának erõsödése, az önismereti úton való elõrelépés sok-sok viszontagság és transzformáció útján csak úgy lehetséges, ha az a teljes személyiséget, annak minden lényeges aspektusát érinti.
  A csoporttagok által - egymástól - kapott útravaló, a szimbolikus formában megfogalmazott nyereség" egyaránt jelent tartalmi (mese) és együttes élményt (csoport), a felülemelkedés képességét (lebegõ ládika) és megújult önismeretet (Bölcsesség Könyve).
  A közösen megtett önismereti út és a mesék szövetén átszûrt, az együttesség csoporttöbblete" (Mérei, 1989) által megélt tapasztalatok összegzése a Tégy úgy, ahogy az átkod mondja címet kapta. Az átok és a benne rejlõ útmutatás arra a nehéz feladatra utal, ami az identitás megszerzését, az önmagunkkal való azonossá válás, a légy az, aki vagy" életfeladatot jelenti. Megjelenik benne az önelfogadás nehézsége, a reális én és az énideál közt húzódó gyakori feszültség, a saját potenciálok és tulajdonságok felmérésének, az önmagunkkal való szembenézésnek sokszor szorongáskeltõ vetületei. Az eriksoni identitásalakulás (Erikson, 1985, 1991) egyik kulcsfogalma a krízis. Erikson szerint a személyiség fejlõdése fordulópontok mentén artikulálódik: az ott sûrûsödõ, krízisként átélt feszültség arra sarkallja az egyént, hogy a személyiségét és személyes identitását építõ megoldásokat keressen. A mesék és a személyiség titokzatos világában megtett utazás során számos ilyen fordulóponttal, krízishelyzettel" találkozhattak a résztvevõk, és ez tükrözõdik közösen alkotott meséjükben is. A jó és rossz közti különbségtétel, a magok szétválogatása", a külsõvé vált tárgyakkal való kapcsolat kialakítása, az elindulás, az életcélok megfogalmazása, a kreatív alkotás, a teljesség iránti igény és a dolgokon való felülemelkedés képessége mind-mind megélt tapasztalattá vált. Élményszinten jelentkezett az is, hogy az egyes stádiumokban való továbblépés mindig feltételezi az önelfogadás szükségességét, még ha néha átoknak is érezzük azt. A címadásban megjelenõ finom irónia a kreatív attitûdök egyik igen lényeges összetevõjére, a hatékony, elõremutató konfliktusmegoldás fontos támaszára, a humorérzékre utal. Megjelenik itt az a látásmód, hogy a világot és benne magamat érdemes sötét utakon", a dolgok visszájáról" nézve is megközelíteni, még ha néha veszélyesnek, kockázatosnak tûnik is a járt útról való letérés. Ahogy a Kiinduló állapotban a mesék világába lépõ Vándornak a tudás, a bölcsesség elérése iránti igénye jelent meg, a Konklúzió, a Tégy úgy, ahogy az átkod mondja" címbe sûrített üzenet azt tükrözi, hogy az út során elengedhetetlenül szükséges a belsõ, tudattalan, - néha félelmetesnek tûnõ - erõkkel, személyiségünk titokzatos világával való találkozás. Weöres Sándor így vall errõl : Ha pokolra jutsz, legmélyére térj: az már a menny. Mert minden körbe ér".

IRODALOM

BETTELHEIM, B. 1994. A mese bûvölete és a bontakozó gyermeki lélek. Gondolat Könyvkiadó, Budapest.
BION, W. R. 1961. Experiences in groups and other papers. Tavistock Publications, London.
CIRLOT, J. E. 1981. A dictionary of symbols. Routledge & Kegan Paul, London and Henley.
ERIKSON, E. 1985. Pszichoszociális személyiségelmélet: az emberi fejlõdés nyolc szakasza. In. Szakács F. és Kulcsár Zs. (Szerk.): Személyiséglélektani szöveggyûjtemény. II. Elméleti irányzatok. Egységes jegyzet. Tankönyvkiadó, Budapest.
ERIKSON, E. 1991. Az ifjú Luther és más írások. Gondolat Könyvkiadó, Budapest.
ESTES, C. P. 1996. Farkasokkal futó asszonyok I-II. Beavatás a nõiség õseredetének titkaiba. Édesvíz Kiadó, Budapest.
FLASKAY GÁBOR: Melanie Klein elméletei és újításai az analitikus pszichoterápiában. In: Magyar Pszichológiai Szemle, XL. 2. 1983. 119-133. o.
GRIMM, J.-GRIMM, W. 1989. Gyermek és családi mesék. Magvetõ Könyvkiadó, Budapest.
HIDAS, GY. 1984. A csoport-pszichoterápia elméleti alapjai. In: Popper P. (Szerk.) A csoport-pszichoterápia elméleti és gyakorlati kérdései. Akadémiai Kiadó, Budapest. 17-47.
HOPPÁL M.-JANKOVICS M.-NAGY, A.-SZEMADÁM, GY. 1990. Jelképtár. Helikon Kiadó, Budapest.
JACOBY, M.-KAST, V.-RIEDEL, I. (Eds.) 1992. Witches, Ogres and the Devilís Daughter. Encounters with Evil in Fairy Tales. Shambala, Boston & London.
JUNG, C. G. 1993. Mélységeink ösvényein. Analitikus pszichológiai tanulmányok. Gondolat Kiadó, Budapest.
KAST, V. 1992. Methodological Remarks on Fairy Tale Interpretation. In: M. Jacoby-V. Kast-I. Riedel (Eds.): Witches, Ogres and the Devilís Daughter. Encounters with Evil in Fairy Tales. Shambala, Boston & London.
LEUNER, H. é. n. Pszichoterápia. Kézirat (Ford.: Bagdy Emõke).
MATOLCSI, Á. 1996. A szublimáció fogalmának jelentésbeli módosulása az analitikus pszichoterápiában. Pszichoterápia, V.1. 33-41.
MÉREI, F. 1989. A lelki labirintus útjain: önalakítás, feszültségfeldolgozás, gyógyítás. In: Mérei Ferenc: A pszichológiai labirintus. Fondorlatok és kerülõ utak a lelki életben. Pszichoteam, Budapest, 135-225
PESESCHKIAN, N. 1991. A tudós meg a tevehajcsár. Keleti történetek, nyugati lelki bajok. Helikon Kiadó, Budapest.
SZÕNYI, M. 1988. J. Royer Metamorfózisok" c. tesztjének alkalmazása. In: Mérei F. és Szakács F. (Szerk.): Pszichodiagnosztikai Vademecum II. 3. Tankönyvkiadó, Budapest, 99-163.
SZÕNYI, M. 1995. Metatörténeti" elemzés a szimbólumok eszköztárával. In: Bagdy E.-Bognár A.- Urbánné Varga K. (Szerk.): Mûvészetek - Szimbólumok - Terápiák. Pszüchagógosz Bt. Budapest. 49- 58.
VON FRANZ, M.-L. 1992. Nõi mesealakok. Európa Könyvkiadó, Budapest.
VON FRANZ, M.-L. 1993. Az individuáció folyamata. In: C. G. Jung: Az ember és szimbólumai. Göncöl Kiadó, Budapest, 157-215.
 

JEGYZETEK

1 A mese összefoglalása: Elunta magát egy királyfi apja házában és mert semmitõl sem félt, elindult a nagyvilágba. Elõször egy óriással találkozott, aki elámult a királyfi bátorságán, majd arra kérte, hogy hozzon a menyasszonyának egy almát az élet fájáról. Elindult a királyfi s hamarosan megtalálta a csodakertet, leszakította az almát, ám amint leszakította, egy karika szorosan a karjára záródott, s ettõl hatalmas erõ áradt szét a testében. Majd a visszafele úton, egy oroszlán is a nyomába eredt, aki szelíden követte õt, mint urát. Az óriás menyasszonya azonban nem hitte el, hogy az óriás hozta el neki az almát, ugyanis nem látta a karikát a karján. Ekkor az óriás cselt eszelt ki, hogy hogyan szerezhetné meg a karikát. Ám a királyfi hûséges oroszlánja segítségével megszabadult az óriástól, és vándorútjuk során egy elvarázsolt kastélyhoz értek, amelynek kapujában egy feje búbjáig fekete lány állt. A lány megkérte a királyfit, hogy váltsa meg õt a gonosz varázstól. Töltsön el három éjszakát a kastélyban és bármily irgalmatlanul is kínozzák, szótlanul tûrje azt. A királyfit mindhárom éjszaka kegyetlenül megkínozták, de a lány minden reggel meggyógyította a fiút az élet vizével. Miután kiállta a próbát, a lány hófehér lett és csodaszép, s kiderült, hogy a hajadon egy gazdag királylány. Még aznap megtartották a lakodalmat és boldogan éltek haláluk napjáig. A teljes szöveget ld. a Gyermek- és családi mesék c. kötetben (Grimm, 1989)
2 Tanulmányunkban csak a kevésbé ismert mesék összefoglalását adjuk meg. A Hamupipõke c. mese általunk felhasznált változatát ld. a Gyermek- és családi mesék c. kötetben (Grimm, 1989)
3 A mese összefoglalása: Volt egyszer egy király és annak egy aranyhajú felesége. A királyné váratlanul megbetegedett és halála elõtt meghagyta a férjének, hogy nem vehet el senkit, aki nem éppolyan szép, és nincs éppolyan aranyhaja, mint neki. Megígérte ezt a király, ám hosszú évekig nem talált olyan menyasszonyt, akinek szépsége felért volna az elhunyt királynééval. Volt azonban a királynak egy leánya, aki éppolyan szép és aranyhajú volt, mint elhunyt édesanyja. Heves szerelem támadt a királyban lánya iránt, s erre a lányka rémületében arra kérte apját, hogy mielõtt teljesítené kívánságát, kérne tõle három ruhát, egy arany, egy ezüst és egy csillagruhát, és kérne még egy bundát, melyhez a királyság összes állata adjon a szõrméjébõl egy darabot. A lány azt remélte, hogy ez teljesíthetetlen, ám az apa megvarratta a ruhákat, elkészttette a bundát [ezerféle gereznából, ]]s a királylány látván, hogy nincs többé remény, megszökött otthonról. Kincsei közül magához vett egy aranygyûrût, egy aranyrokkát és egy aranyorsót, a nap-, a hold- és csillagruhát berakta egy dióhéjba és magára öltötte tarkabarka bundáját. Elindult és egy nagy erdõbe ért. Az a király, akié az erdõ volt, elfogatta katonáival és a konyhára vitette dolgozni. Történt egyszer, hogy ünnepet tartottak a palotában és Gereznabarka arra kérte a szakácsot, hogy engedje fel õt a palotába, nézelõdne egy kicsit. Ekkor kibújt prémköpönyegébõl és felöltötte aranyruháját. Amint megjelent az ünnepélyen, a király azonnal beleszeretett és csak vele táncolt. Ám amint véget ért a tánc, Gereznabarka visszaszaladt az odújába, magára vette prémköpönyegét , megfõzte a király kenyérlevesét és a tálba beletette az aranygyûrût. Amikor meglátta ezt a király, hívatta Gereznácskát, de õ azt felelte, hogy az aranygyûrûrõl mit sem tud. Egy idõ múlva újra ünnepet rendeztek, s minden ugyanúgy történt, mint elsõ alkalommal, csak most ezüstruhát öltött és a parányi aranyrokkát ejtette a tálba. Mikor a király harmadízben is ünnepséget rendezett, Gereznácska csillagruháját öltötte fel, ám a király tánc közben észrevétlen egy aranygyûrût húzott a leány ujjára. Mikor véget ért a tánc, Gereznebarkának sikerült elfutnia, de már nem tudott kibújni szép ruhájából, hanem csak föléje borította a prémköpönyeget és sietségében a kormot se kente jól magára, egy ujja fehér maradt. Megfõzte a király levesét és belerakta az aranyorsót. A király, mikor meglelte az orsót, hívatta Gereznabarkát, s mikor meglátta a gyûrût az ujján, kézen ragadta s eközben kivillant a prémköpönyeg alól a csillagruha. A király ekkor így szólt: Te vagy az én szerelmes jegyesem és soha többé el nem válunk." Azután megtartották a lakodalmat és boldogan éltek haláluk napjáig.
4 Ld. Grimm, id. mû
5 A mese rövid összefoglalása: Bátyácska kézen fogta Húgocskáját és így szólt: Gyerünk, menjünk együtt világgá", hogy így meneküljenek egyre nyomasztóbb otthonukból. Vándorlásuk során egy forráshoz érnek, amelybõl Bátyácska inni akar, azonban Húgocska megérti, mit suttog a víz: Aki belõlem iszik, menten tigrissé válik". Bátyácska enged Húgocska könyörgésének, és nem iszik a forrásból, és a következõ kettõbõl sem, így elkerüli, hogy farkassá változzon. A harmadik forrásból azonban iszik, és így õzzé változik. A forrásokat a mostohájuk varázsolta el Elhagyott házikóhoz érnek. A király a közelben rendez vadászatot. Bátyácskát elfogja a csábító nyugtalanság, kimegy az erdõbe, ahol megsebesül, és nyomra vezeti a vadászokat. A királyi palotába kerülnek. A király feleségül veszi Húgocskát, majd gyermekük születik. Megjelenik a gonosz mostoha, aki megöli Húgocskát, és saját félszemû lányát teszi a helyére. Idõbe telik, míg a király felfedezi a csalást, ám amikor ez megtörténik, bosszút áll a mostohán és leányán. Húgocska feltámad, Bátyácska visszanyeri emberi alakját, és mindannyian boldogan élnek míg meg nem halnak.
6 Ld. Grimm, id. mû
7 Ld. Grimm, id. mû. A mese közismert magyar népmesei változata Az aranyszõrû bárány címet viseli.
8 Ld. Grimm, id. mû
9 A mese rövid összefoglalása: Volt egyszer egy szegény ember, akinek egyetlen fia volt, de azt sem tudta eltartani. Elindult hát a fiú, hogy megkeresse a saját kenyerét. Ez idõ tájt egy hatalmas birodalom királya hadba szállott, a fiú pedig szolgálatába állt. Olyan hõsiesen harcolt, hogy a király elsõ emberévé tette birodalmában. Volt a királynak egy leánya, aki megfogadta, hogy csak az lehet az õ hites ura, aki az õ halála esetén maga is élve eltemetteti magát. Másfelõl megfogadta, hogy õ is ugyanígy tesz, ha a férje hal meg elõbb. Ez a különös fogadalom eddig minden kérõt elriasztott, ám a fiút annyira lenyûgözte a királyleány szépsége, hogy megkérte az atyától a leány kezét. Történt egyszer, hogy az ifjú királynén súlyos betegség vett erõt és hamarosan meg is halt. Az ifjú királyt pedig a koporsóval együtt a kriptába zárták és bereteszelték a kaput. Ahogy a koporsó mellet üldögélt, egy kígyót látott a kripta egyik sarkából elõkúszni, s hogy megvédje a holttestet, három darabba vágta. Majd elõcsúszott egy újabb kígyó, szájában három zöld levéllel, s ezeket a halott kígyó sebeire rakva, az rögvest feléledt és tovasiklott a társával együtt. A levelek ottmaradtak, és a királyfi a holttest szájára és szemeire helyezte azokat. Alighogy ez megtörtént, a királynõ életre kelt. Megtudta ezt az öreg király és velük együtt örvendezett. Hanem a kígyó három levelét az ifjú király átadta egy szolgának, mondván, nagyon vigyázzon rájuk és mindig vele legyenek. Hanem a királynõben különös változás ment végbe, eltávozott szívébõl a férje iránt érzett szerelem. Amikor a férje át akart kelni a tengeren, hogy meglátogassa öreg édesapját, az asszonyban gonosz vágy ébredt a hajós iránt, s férjét belehajtották a tengerbe, s elhatározták, hogy azt hazudják az öreg királynak, hogy a férje útközben meghalt. Ám látta mindezt a hûséges szolga, aki kimentette az ifjú királyt és a levelek segítségével visszahozta õt az életbe. Csónakjukkal hamarabb odaértek az öreg királyhoz, mint a többiek és beszámoltak neki leánya tetteirõl. Miután megbizonyosodott leánya gonoszságáról, cinkosával együtt felrakta egy átlyuggatott hajóra és kibocsátotta a tengerre, ahol mindketten elmerültek a habokban.
10 A mese teljes szövege: Egyszer, télvíz idején, egy szegény fiúnak fát kellett hoznia az erdõbõl. Amikor összeszedte a fát, annyira átfázott, hogy tüzet akart rakni, hogy egy kicsit fölmelegedjék. Amint elkotorta a havat, talált ott egy kicsiny aranykulcsot. Majd talált egy vasládikát, amibe éppen beleillett a kulcs. El is fordította benne, mi pedig várjuk meg, amíg fölhajtja a fedelét, akkor majd megtudjuk, miféle csuda dolgok vannak a ládikában."


Kérjük, küldje el véleményét, megjegyzéseit címünkre: thalassa@c3.hu
 


C3 Alapítvány       c3.hu/scripta/