LÉLEKKERESÉS, GEORG GRODDECK ÜRÜGYÉN

Groddeck, ez a “nagyszerû, sokféleségbõl összetett személyiség” (Füst, 1967), mágikus orvos hírében állott, krónikus vagy “gyógyíthatatlan” betegségben szenvedõ, reménytelen esetnek minõsített betegeket kezelt és gyógyított sikerrel. Merész elméletalkotóként nem ismert határt a filozófia, a pszichológia és az orvostudomány között. Pszichoanalitikus téziseit irodalmi formában közölte. Kölcsönös intim barátság fûzte Freudhoz, majd Ferenczihez, akinek éveken át kezelõorvosa is volt (Ferenczi révén ismerte meg Groddecket Dénes Zsófia, Kosztolányi Dezsõ és Füst Milán, utóbbi kezeltette is magát a baden-badeni orvossal). Groddeck elszigetelten élt, egyedül dolgozott. A természettudományos gondolkodás kritériumaival nem törõdött, nehéz meghatározni, hogy mit alkotott. Ugyanakkor vitathatatlanul katalizátora volt Freud és Ferenczi munkásságának. Gondolkodása és személye sokakat késztetett elemzésére (“felfedezõje” Lawrence Durrell, az író; egyik legjobb ismerõje Roger Lewinter; munkásságával foglalkozott Jean Laplanche stb.).

A groddecki terápia

A századfordulótól kezdve Groddeck baden-badeni magánklinikáján folytatta orvosi praxisát. Szanatóriumát betegei “Sátánóriumként” emlegették.

A Groddeck által kezelt betegek túlnyomó többsége krónikus testi panaszok és tünetek miatt kérte kezelését. Groddeck gyógyszeres terápiát csak akkor alkalmazott, ha azt feltétlenül szükségesnek ítélte. Egész életében megmaradt a mesterétõl, Schweningertõl elsajátított “természetes” gyógyító eljárások mellett. A betegeknek, különösen, ha fogyniuk is kellett, szigorú diétás rezsimet írt elõ. Melegvizes fürdõket, termálvizes kúrákat alkalmazott. A rendszeres masszírozások, légzõ és egyéb tornagyakorlatok révén betegeivel szoros testi kontaktust is létesített (Kovács, 1927, Lalive d’Epinay, 1983).

Ezekhez a módszerekhez társul az 1910-es évektõl a groddecki “pszichoterápia”. Groddeck betegeivel az orvosi vizsgálat, a mindennapos vizitek és a masszírozások során beszélgetett. A verbális terápiát pszichoanalitikus szemlélete határozta meg: a groddecki analízis fókuszpontja a tünet mint szimbólum. A betegeket a tüneteikhez asszociáltatta, és próbálta velük együtt megtalálni az adott tünet vagy betegség értelmét az élettörténet vagy az aktuális helyzet keretében (Chemouni, 1984). Ezeknek az “analíziseknek” az idõtartama, frekvenciája, száma valószínûleg igen széles skálán mozgott. A Groddeck által betegeinek tartott “pszichoanalitikus konferenciákat”, amelyeknek egyik motivációja az idõmegtakarítás volt (lásd: levél Freudhoz, 1917. május 27., in: Groddeck, 1977), a csoportanalízis elõfutárának tekinthetjük.

Groddeck szinte egyáltalán nem emelt falat munkája és magánélete közé: feleségével együtt, aki asszisztenseként vele dolgozott, hét napból hatot reggeltõl estig a szanatóriumban töltött. Groddeckék minden beteg születésnapjára nagy ünnepséget rendeztek, olykor saját lakásukban. Ezeket az ünnepségeket és bálokat hosszas készülõdés elõzte meg, és mindenki gyermeki örömmel vett részt rajtuk (lásd: Kovács Frigyes 1927. január 13-i és 29-i levelét; Ferenczi levelét Groddeckhez, 1928. július 27., in: Ferenczi–Groddeck, 1982).

Groddeck terápiájának valódi kerete a családias légkörû és biztonságot árasztó szanatórium volt, terápiás eredményeinek legfõbb és aspecifikus tényezõje pedig személyisége és terapeutai attitûdje. Hogy milyen orvos és szülõfigura volt Groddeck a betegei számára, és hogyan tudott egyszerre apai és anyai áttételes érzéseket kelteni bennük, azt jól illusztrálják két magyar páciensének, Kovács Frigyesnek és Füst Milánnak szavai:

“Õ olyan komolyan és megbízhatóan beszél, hogy én teljes meggyõzõdéssel feleltem: Mikor Ön véleményt nyilvánít, az Önnél meggyõzõdés, és az Ön meggyõzõdése engem teljességgel megnyugtat.” (Részlet Kovács Frigyes feleségéhez írott levelébõl, 1927. január 27.)

“Biztosan örült, hogy én a legjobb úton vagyok… Sokatmondóan nézett rám, mert ez egy nagyon jó ember, és úgy érzem, hogy engem nagyon szeret.” (uo. 1927. január 29.)

“Úgy látszik Groddeck még ma is születésnapi hangulatban volt, mert ötvenet szippantott, s rettenetesen belém avatkozott, az egyik oldalam most is fáj még. Mondtam is neki, hogy nálunk az ilyen erõs ütéseket — mert ezt is csinálja — vissza szokás adni. Mire azt felelte, majd a végén, elutazás elõtt, megtehetem. De — mondtam én — azt hiszem, inkább meg fogom simogatni. Nagyon kedves, kitûnõ ember ez…” (uo. 1927. január 30.)

“…õ aztán nekilátott, ellenállhatatlan, kíméletlen szenvedéllyel: masszírozott és lelki analízist végzett egyszerre… egyszóval mindent megtett, amire csak képes volt, s amit hasznosnak ítélt, s munkába vette az illetõt a feje búbjától a talpáig, annak minden idegét, porcikáját, minden gondolatát kandi érdeklõdéssel véve vizsgálat alá.

Túlhabzó személyiség volt, aki saját magával úgy bánt, mintha mindene, amije van, pazarolni való fölöslege volna. De fölöslege is mindig volt csakugyan, a természet az õ erõit nem mérte ki szûken. S a betegnek végül is egészen be kellett hódolnia, ha nem az energiájával, akkor derûjével lett személyének és betegségének mesterévé. …az ember a közelében úgy érezte magát, mintha egy hatalmas és buzdító lehelet érné: mintha a teremtés pátoszát és jókedvét egyszerre megértené általa. …

Szemei mindig nevettek, s úgy csillantak rá az emberre, mint az élénk, friss patakvíz. S törzsökös, nehéz alak volt, olyan, mint egy óriás fa, ha elindul. De olyan is, mint az oroszlán: gyermeki lelkû fenség, királyian gõgös és veszélyes… nagyszerû, sokféleségbõl összetett személyiség! Egyetlen, pótolhatatlan!” (Füst Milán, 1928, in: Füst, 1967)

Groddeck halálakor egy volt betege, Julius Stern, így emlékezett rá: “…oly sok szorongástól gyötört embert megszabadított a haláltól való rettegéstõl” (Stern, 1934).

A pszichoanalízis “felfedezése”

Groddeck elsõ felismerései egy betegéhez, G. kisasszonyhoz kötõdnek. G. kisasszony ismeretlen krónikus betegségben szenvedõ, ágyhoz kötött betegként kerül Groddeckhez, 1909-ben. Egy idõ után orvosa azt veszi észre, hogy G. kisasszony rendkívül élénken reagál bizonyos banális tárgyakra, szavakra és gesztusokra, környezetének megtiltja ezek használatát, és arra õ maga is képtelen. A tilos szavak és gesztusok szexuálszimbolikus jelentését Groddeck megfejti, és arra a következtetésre jut, hogy G. kisasszony számára a szimbolikus dolog szinte valóságként jeleníti meg azt, amit szimbolizál.

1909-tõl, G. kisasszonnyal kapcsolatos felfedezéseitõl kezdve Groddeck éveken át abban a tudatban él, hogy valami teljesen új és eredeti felismerést tett, abban a fantáziában, hogy õ fedezte fel a pszichoanalízist (még ha se nevet nem adott neki, se rendszerbe nem foglalta):

“…anélkül, hogy tudtam volna, hogy ez hogyan történt, az organikus betegségek kezelése közben hirtelen szembetaláltam magam a tudattalan folyamatok felismerésével. Amikor néhány évvel késõbb megismerkedtem Freud mûveivel, le kellett mondanom arról a gondolatról — és ezt nehéz szívvel tettem meg —, hogy én magam vagyok a felfedezõ. Mert kiderült, hogy elsõ ismereteimet ezekrõl a dolgokról a Tagliche Rundschau hasábjairól szereztem.” (Levél Vaihinger professzorhoz, 1930. május 8., in: Groddeck, 1977)

Amint azt Groddeck Az õsvalami könyvé-ben (Groddeck, 1993) pontosítja, az említett napilapban már akkor olvasott a pszichoanalízisrõl, amikor G. kisasszonyt még nem is ismerte. Ezt a tényt azonban sokáig megpróbálja tudatától távol tartani, hárítani: 1912-ben írott könyvében, a Nasamecuban (NAtura SAnat, MEdicus CUrat) támadást intéz a pszichoanalízis ellen, 1913-ban olvasatlanul félreteszi Freud írásait. 1916-ban azonban elkerülhetetlenné válik a valósággal való szembesülés: “…1916 októberében elhatároztam, hogy megjelentetem kötetlen formában tartott elõadásaimat. Attól a homályos érzéstõl vezettetve, hogy valami nem stimmel látszólagos felfedezésemben, újra elõvettem az Ön könyveit, majd belefogtam a pszichoanalitikus irodalom tanulmányozásába… Megkésett lojalitásom egyik következménye ez a levél…” (Levél Freudhoz, 1917. május 27., in: Groddeck, 1977).

1917-re tehát Groddeck látszólag lemond az elsõbbségrõl, de valójában egész életében fenntartja különállását, és igényt tart originalitásának tudatára. Monista álláspontját és koncepcióját az õsvalamirõl már elsõ Freudnak írott levelében világosan kifejti:

“Már jóval azelõtt, hogy megismerkedtem volna a fent említett beteggel [G. kisasszony], szilárdan meg voltam róla gyõzõdve, hogy a lélek és a test elkülönítése pusztán csak szóbeli, nem pedig lényegi elkülönítés, hogy a lélek és a test egységes egy, ami egy õsvalamit rejt magában, olyan erõt, ami megél minket, míg mi azt hisszük, hogy mi élünk. … Más szóval eleve visszautasítottam a testi betegségek és a lelki betegségek elkülönítését; az egész embert próbáltam kezelni, a benne rejlõ õsvalamit…

…nincs olyan lényegi különbség, ami arra késztethetne minket, hogy itt [a neurózisban] megpróbálkozzunk a pszichoanalízissel, ott pedig [a testi betegségekben] ne. Hogy hol kell a pszichoanalitikus kezelésnek végzõdnie, ez csupán gyakorlati probléma, személyes megítélés kérdése. Azért használom a »kezelés« kifejezést, mert nem hiszem, hogy az orvos tevékenysége túlterjedne a kezelésen; a gyógyítást nem õ végzi, hanem az õsvalami.

Ez az a pont, ahol kételyeim támadnak afelõl, hogy jogomban áll-e nyilvánosan pszichoanalitikusként feltüntetnem magam. Eme gondolatok kifejtésekor — amelyek alapvetõen az Ön gondolatai — lehetetlen más nómenklatúrát használni, mint azt, amit Ön kialakított, … s ami az én céljaimnak is megfelel, mihelyt a tudattalan fogalmát kiterjesztettük.” (Levél Freudhoz, 1917. május 27., in: Groddeck, 1977)

Részlet Freud néhány nap múlva, “analitikus õszinteséggel” megírt válaszlevelébõl:

“…ki kell jelentenem, hogy Ön egy ragyogó analitikus, aki megértette — anélkül, hogy valaha is elveszíthetné — a dolog lényegét. Aki elismeri, hogy a kezelés gyújtópontját az áttétel és az ellenállás képezi, az … menthetetlenül a vad hordához tartozik. S hogy a »tudattalant« »õsvalaminek« nevezi, az nem jelent különbséget. Hadd mutassam meg Önnek, hogy a tudattalan fogalmának semmiféle kiterjesztésére nincs szükség ahhoz, hogy az lefedje az Ön organikus betegségekben szerzett tapasztalatait…” (Levél Groddeckhez, 1917. június 5., in: Groddeck, 1977)

Groddeck még ugyanebben az évben “Az organikus betegségek pszichés meghatározottsága és pszichoanalitikus kezelése” címmel megírja elsõ “pszichoanalitikus” cikkét, amely egyben — a szerzõre jellemzõ nyíltsággal és szókimondással közölt — önanalízis-töredékeket is tartalmaz. (Groddeck, 1917, in: Groddeck, 1969)

Groddeck és Freud személyesen csak 1920-ban ismerkednek meg a hágai kongresszuson, ahol Groddecket Freud nyomására felveszik a Berlini Pszichoanalitikus Egyesületbe. A kongresszuson egyébként Groddeck “botrányosan” mutatkozik be: “én vad analitikus vagyok”, mondja, majd improvizál és szabadon asszociál. Ezzel számos ellenséget szerez magának, vannak azonban tisztelõi és barátai is, többek között Otto Rank, Ernst Simmel, Karen Horney, késõbb pedig legfõképpen Ferenczi Sándor.

Groddeck 1921-ben, a Psychoanalytischer Verlagnál megjelent pszichoanalitikus regényérõl, a Lélekkeresõrõl (Groddeck, 1982), amelynek (Freud által támogatott) kiadása miatt a svájci pszichoanalitikusok, élükön Pfisterrel, hevesen tiltakoznak, Ferenczi így ír: “…a szerzõ, mint hajdan Swift, Rabelais és Balzac, lerántja századunk ájtatosan képmutató szellemérõl az álarcot, és az általa rejtegetett kegyetlenséget és bujaságot — miközben egyébként felismeri azok szükségszerû jellegét — szemünk elé tárja” (Ferenczi, 1974). Ferenczi megemlékezik Groddeck humoráról is, s a regény nyújtotta “élvezetrõl”, amelyet pszichoanalitikus írás csak ritkán kínál olvasójának.

Groddeck már elsõ levelében megemlíti Freudnak azt a tervét, hogy könyvet ír saját pszichoanalitikus felfogásáról: “Ebben a munkában arról lenne szó, hogy az organikus betegségek pontosan ugyanúgy alakulnak ki, mint a funkcionális betegségek.” (Levél Freudhoz, 1917. május 27., in: Groddeck, 1977) Három évvel késõbb ugyanerrõl a tervérõl: “Néhány éve érlelõdik bennem egy könyv, amely arra lenne hivatott, hogy világosan és érthetõen bemutassa, amit gondolok. … De attól tartok, hogy ez a könyv nem fog Önnek különösebben tetszeni, mert sok lesz benne a misztikus és a fantázia” (Levél Freudhoz, 1920. november 20., in: Groddeck, 1977).

Freud azonban biztatja, sõt felajánlja a leendõ mû megjelentetését a Verlagnál. Így születnek meg egy bizonyos Patrick Troll levelei “barátnõjéhez” (Az õsvalami könyve. Pszichoanalitikus levelek egy barátnõhöz, Groddeck, 1993). E levelek valódi címzettje azonban Freud, aki folyamatosan megkapja, kommentálja, és kritizálja is a leveleket. Visszajelzéseit Groddeck felhasználja további leveleihez, mégpedig úgy, hogy az ellenvetéseket — kihasználva a fiktív barátnõ figurájának naivitását — kissé ironikus, s olykor kioktató hangon visszautasítja.

Az õsvalami könyvé-bõl egyértelmûen kiderül a két férfiú közötti egyet nem értés, a groddecki és a freudi koncepció közötti alapvetõ eltérés. Freud többször hangoztatott szándéka, hogy ezt a különbséget áthidalja, eleve kudarcra volt ítélve. Freud mégis sokáig elhiszi, hogy ez lehetséges, és ismételten állítja, hogy a groddecki õsvalamit integrálta második topográfiai modelljébe. 1921-ben, e modell körvonalazódása idején így ír errõl:

“Nagyon is jól értem, miért nem elég Önnek a tudattalan ahhoz, hogy le tudjon mondani az õsvalamirõl. …Mert a tudattalan valóban csak fenomenológiai [kategória], egy minõség, tökéletesebb ismeretek híján… Ezért javasolom régóta az intim körben, hogy ne a tudattalant és a tudatelõttest állítsuk szembe, hanem egy egységes ént és egy attól elkülönülõ elfojtottat. Mindazonáltal legmélyebb rétegeiben az én ugyanúgy mélyen tudattalan, és összefolyik az elfojtott maggal. Úgy tûnik tehát, hogy a pontosabb reprezentáció a következõ lenne: az általunk megfigyelt tagolódások és elkülönülések csak a viszonylag felszínes rétegekben érvényesek, a mélyben nem, ez utóbbira az Ön õsvalamije volna a megfelelõ elnevezés.” (Freud levele Groddeckhez, 1921. április 17., in: Groddeck, 1977) A leírás után a levélben ott áll az a rajz, ami késõbb némi módosítással megjelenik Az õsvalami és az én-ben.

A második freudi topográfiai modellben az õsvalami (a továbbiakban ösztönén) — akárcsak az én és a felettes-én — elkülönült lelki instancia, amely magába foglalja az elfojtott tartalmakat, de már nem mint tudattalan pólus, hanem mint ösztönpólus, az ösztönenergia rezervoárja [tartaléka] definiálódik (Le Vaguerese, 1994). A mi szempontunkból az ösztönén instancia-minõségén van a hangsúly, ez az a pont, amelyben az õsvalami és az ösztönén különbsége megragadható: az õsvalami ugyanis nem egy pszichés instancia, az õsvalami a természetisten, s a tudattalan és a tudat, a test és a lélek, az ösztönök és az én mind az õsvalami megnyilvánulásai:

“A tudat és a tudattalan szembeállíthatók egymással, az õsvalami és a tudat azonban soha. Az én szembeállítható a tudattalannal és az ösztönökkel, de az õsvalamivel soha. Mert az õsvalami magába foglalja a tudatot és a tudattalant, az ént és az ösztönöket, a testet és a lelket, a fiziológiát és a pszichológiát” (Groddeck, 1925, in: Groddeck, 1969).

Groddeck és Freud

Az újat teremtés, a felfedezés vágyának meghiúsulásánál is fájdalmasabbak voltak Groddeck számára a Freud személyéhez kötõdõ félreértések és csalódások. Hogy jobban megérthessük Groddeck csalódottságát, vizsgáljuk meg Freud iránti érzéseit, s Freud viszontválaszát, ahogy az kettejük levelezésébõl elénk tárul. Az 1917 és 1925 között rendszeres, majd 1926-tól Groddeck 1934-ben bekövetkezett haláláig epizodikus levelezés szinte az elsõ soroktól kezdve rendkívül intenzív érzelmi kapcsolatról tesz tanúbizonyságot.

“Igen tisztelt Professzor úr!

Engedje meg, hogy mindenekelõtt szívbõl jövõ köszönetet mondjak mindazért, amit írásainak tanulmányozása által Öntõl kaptam.” (Levél Freudhoz, 1917. május 27., in: Groddeck, 1977) “Igen tisztelt Kolléga úr!

Régen nem kaptam levelet, aminek ennyire örültem volna, ami ennyire érdekelt, és arra késztetett volna, hogy válaszomban az idegennek kijáró szokásos udvariasságot analitikus õszinteséggel helyettesítsem.” (Freud válaszlevele, 1917. június 5., in: Groddeck, 1977)

A továbbiakban Freud lelkesedése hamarosan alábbhagy, Groddeck Freud iránti érzései azonban egyre hevesebbé, egyre követelõzõbbé válnak. Az elsõ nyílt vallomás 1920-ból való:

“…a [hágai] kongresszus napján félhomályos állapotban jártam Ön után, pontosan úgy, mint egy szerelmes. És ha visszagondolok erre, boldogsággal tölt el, hogy még elég fiatal vagyok ahhoz, hogy erõsen át tudjak élni valamit, ha érdemes. S most az az égetõ vágyam, hogy egyszer nyugodtan együtt lehessek Önnel” (Levél Freudhoz, 1920. szeptember 11., in: Groddeck, 1977). És ez nem pusztán pillanat szülte kívánság, hanem olyan fantázia, amivel Groddeck évek óta, és még nagyon hosszú ideig együtt él:

“Évek óta forgatom a fejemben, hogy megkérem Önt, legyen itt néhány hétig nálam, szívesen látott vendégként” (Levél Freudhoz, 1920. május 21., in: Groddeck, 1977). Ezt a meghívást leveleiben Groddeck lankadatlan szenvedéllyel ismétli: 1921-ben például öt levélváltás történt, és Groddeck mind az öt alkalommal invitálja Freudot:

“Kezdhetem rögtön egy könyörgéssel? Jöjjön el néhány hétre!” “Hogy ne lehessen meg az az örömem, hogy magam elõtt láthatom az arcát, s hogy hallhatom a hangját, ez nem akar a fejembe férni.”

“El sem hinné, hogy ez az oly gyakran álmodott fantázia mekkora szerepet játszik az életemben” (Levelek Freudhoz, sorrendben: 1921. május 22., augusztus 6., december 4., in: Groddeck, 1977).

Freud sosem ment el Groddeckhez. Válaszaiból kiderül, hogy megérinti a szívbõl jövõ invitálás, de valami miatt mégsem tudja rászánni magát a baden-badeni utazásra.

Az elsõ személyes találkozás, amelyet Groddeck “szerelmesként” élt át, Freud számára Groddeck extravagáns szereplése miatt (amit utólag számon is kér tõle; lásd Groddeck 1920. szeptember 11-i válaszlevelét, in: Groddeck, 1977) valószínûleg kiábrándító volt. Amint Judith Dupont felhívja rá figyelmünket, hágai megismerkedésük után Freud, aki addig “Kedves Kollégá”-nak szólította Groddecket, áttér a “Kedves Doktor” megszólításra (Groddeck, 1977, lábjegyzet).

Koncepciójának és érzelmeinek elutasítása miatti keserûségét és csalódottságát Groddeck 1923-ban, Az õsvalami és az én (Freud, 1923) megjelenése után juttatja elõször nyíltan kifejezésre. Négy napon belül két levelet is ír. Az elsõben még csak egy fantázia segítségével képes megfogalmazni indulatait:

“…magamról az a képzetem, hogy eke vagyok, Önrõl pedig az, hogy Ön a paraszt, aki ezt az ekét … a saját céljaira használja.” (Levél Freudhoz, 1923. május 27., in: Groddeck, 1977) A másodikban már konkrétan is megjelennek a Freudtól elszenvedett valós vagy vélt sérelmek. Freud, aki ekkor vesztette el unokáját, és esett át egyik elsõ mûtétjén, csak néhány sorban válaszol (Lásd az 1923. május 31-i, illetve június 26-i levélváltást, in: Groddeck, 1977).

Mivel Groddeck pozitív és negatív áttételes érzéseit semmilyen módon nem dolgozzák fel, azok változatlanul tovább élnek. Ezt bizonyítja egy másfél évvel késõbbi vallomás:

“Mikor megtudtam, hogy nem jön el Salzburgba, minden érdeklõdésemet elvesztettem a kongresszus iránt, és megíratlanul félretettem az elõadást, amit tartani akartam; ez annak a jele, hogy hallgatóságként Önre számítottam, ahogy egyre csak azt veszem észre, hogy Önt szeretem, … de a kongresszusi oroszlánok zûrzavarától irtózom!” (Levél Freudhoz, 1924. december 18., in: Groddeck, 1977) Ezúttal Freud is reagál:

“Ami engem nyilvánvalóan irritál Önnél, az olyan vonás, amit szívesen befolyásolnék, még akkor is, ha tudom, hogy nemigen fog sikerülni. Nagyon elszomorít, hogy Ön falat akar emelni önmaga és a kongresszusi menazséria többi oroszlánja közé. A pszichoanalízist nehéz magányosan gyakorolni. Ez par excellence társas vállalkozás. Mégiscsak sokkal szebb volna, ha együtt üvöltenénk és sírnánk, kórusban és ütemesen, ahelyett, hogy mindenki egyedül morog a saját kis zugában. Tudja, hogy mennyire kedves nekem személyes vonzódása, de most már igazán át kellene vinni ennek egy részét a többiekre is” (Freud levele Groddeckhez, 1924. december 21. in: Groddeck, 1977).

Igazi nyelvzavar ez, félreértés a gyengédségre vágyó gyermek — aki a szeretett szülõt kizárólag magának akarja — és a felnõtt között, aki nem érti meg, hogy a gyerek mire vágyik, mit szeretne tõle kapni, és szigorú apaként, sõt ez esetben egy egész “menazséria”, egy egész diszciplína atyjaként, kioktatja gyermekét a helyes viselkedésrõl.

Ettõl kezdve a távolság a két férfi között egyre nõ, bár Groddeck még 1926-ban is “utolsó szenvedélyem tárgyá”-nak nevezi Freudot (Levél Freudhoz, 1926. október 17., in: Groddeck, 1977).

1927 fordulópont a kapcsolatban. Ekkor végre sikerül Groddecknek szavakba önteni szemrehányásait:

“Hogy Önnek nem tetszik Az õsvalami könyve, azt én tudom. De azt soha nem értettem, hogy miért sorolja ugyanabba a kategóriába, mint Stekel könyveit. Azzal a kifejezéssel: az õsvalami mitológiája, nem jutok elõbbre, ugyanúgy vehetem dicséretnek, mint rosszallásnak.

…Ön nem nevezhetõ a szó megszokott értelmében olvasónak; Ön Freud, és ebben a minõségében talán jobban tenné, ha elnézõen ítélné meg az Önt bálványozók extravaganciáit. Ahogyan az elismerése éltet, a rosszallása gyilkol.

…Elég hiú vagyok ahhoz, hogy az Ön hallgatásából, amivel az évek során tevékenységemet kísérte, nagyjából ezt a következtetést vonjam le: Ennek a Groddecknek a gondolataiból hasznot lehet húzni, de azt, ahogy gondolatait prezentálja, én — Freud — nem helyeselhetem; egyedül kell neki — és fog is — boldogulni. Ez, bár rám nézve hízelgõ, hosszú idõn keresztül mélyen fájt nekem” (Levél Freudhoz, 1927. szeptember 9., in: Groddeck, 1977).

Freud erre a levélre sem válaszol. A levelezés megszakad, a következõ levélváltás — a Freudnak ítélt Geothe-díj alkalmából — 1930 szeptemberi keltezésû. És már az sem meglepõ, hogy Groddeck így kezdi levelét:

“Tisztelt Mesterem és hõn szeretett embertársam!

…Portréja oly nagy öröm, és akkora meglepetés a számomra, amelyben ritkán volt részem. Nem hittem, hogy tudja, mit jelent személye a számomra” (Levél Freudhoz, 1930. szeptember 1., in: Groddeck, 1977). Pedig Groddeck maga többször is értelmezi Freud iránti érzéseit, amelyekben az apa iránti rajongás keveredik a vele való rivalizálással és halálának kívánásával (lásd az 1920. december 31-én, valamint az 1923. május 31-én kelt leveleket, in: Groddeck 1977).

De még ennél is sokkal fontosabb Groddeck számára mindaz, ami “anyai”. Így ír errõl Ferenczinek:

“…azt elfogadod, hogy az analízis sikerének feltétele az apai áttétel. De miért lenne kevésbé hasznos az anyai áttétel, vagy az áttétel a pajtásokra, vagy a cumisüvegre, vagy a ritmusra, a gumibabára, vagy a csörgõre? Én szeretem a meghatározatlant, inkább kételkedem, és mindenekelõtt szívesen hagyom, hogy gondoskodjanak rólam” (Levél Ferenczihez, 1922. november 12., in: Ferenczi–Groddeck, 1982). Groddeck Freudot mint anyát is szeretné szeretni, és anyai szeretetet is vár tõle, amit Freud visszautasít:

“…az, hogy személyemet az anyai sorozatba helyezi — ahol is pedig nyilvánvalóan nem vagyok a helyemen —, világosan mutatja, hogyan akarja elkerülni az apai áttételt. Pedig az analízisben az áldozatok, és ebbõl nagy elõnyük származik az életükben, kénytelenek ennek alávetni magukat, és elfogadni belõle azt, ami a végcélt szolgálja” (Freud levele Groddeckhez, 1922 karácsonya, in: Groddeck, 1977).

Jacquy Chemouni ebben Freud viszontáttételének korlátait látja, és felidéz egy epizódot, amelyben 1933-ban Freud a következõ vallomást teszi egy páciensének, Hilda Doolittle-nek: “Meg kell mondjam Önnek (Ön õszinte volt velem, így én is az leszek), hogy nem szeretek anya lenni az áttételben. Ez mindig meglep, és egy kicsit meg is ütközöm rajta. Annyira férfinak érzem magam” (Doolittle, 1977).

Groddeck és Ferenczi

Groddeck és Ferenczi kapcsolatának színtere elsõsorban Groddeck baden-badeni szanatóriuma, ahol 1921 és 1932 között Ferenczi legalább nyolc ízben (a legtöbbször feleségével együtt) megfordult vakáción, vagy talán pontosabban, “feküdt” betegként. Két alkalommal közel egy hónapot, másik két alkalommal pedig közel két hónapot töltött a szanatóriumban (Will, 1994). Találkozásaik között leveleztek (1921–1933), s nemcsak a két férfi, hanem feleségeik is; sõt, Ferenczi feleségének Elma lánya — aki szintén többször feküdt betegként a Marienhöhe villában [a szanatórium neve] — is levelezett Groddeckékkel (kiadatlan levelezés).

Groddeck számára minden bizonnyal meghatározó Ferenczi elsõ látogatásának egy fontos momentuma: Ferenczit Freud küldi, delegálja saját “helyetteseként” (Freud levele Groddeckhez, 1921. szeptember 23., in: Groddeck, 1977). Groddeck így reagál arra, ahogy Freud saját meghívását elintézi:

“Idõközben Ferenczi eljött hozzám. Nagy örömömre szolgált látni õt, és remélem õ is örömet lelt bennem és az enyéimben. Azt ígérte, máskor is eljön, és én azt hiszem, tartani fogja a szavát. Amellett, hogy jól érezzük magunkat, szüksége is lehet rá. Sokat kaptunk egymástól.

Egyelõre tehát elégedett vagyok a helyettesítéssel. Ez azonban mégiscsak helyettesítés, és nem változtat azon az ígéretemen, hogy addig akarom megállás nélkül gyötörni, míg el nem jön személyesen. Baden-Badent érdemes megnézni, és sem a Troll [ezen a néven írta Groddeck leveleit »barátnõjének«], sem én, el nem mulasztottunk egyetlen alkalmat arra, hogy a két Ferenczit a freudi vágyakról és szükségletekrõl faggassuk” (Levél Freudhoz, 1921. december 4., in: Groddeck, 1977).

Késõbbi leveleiben Groddeck még kétszer említi Ferenczit:

“Ferenczi ismét eljött hozzám, én ismét kezeltem õt, és õ is analizált engem hat vagy hét alkalommal. Nagyon állhatatosan hangsúlyozta apa-komplexusomat. Én meg hallgattam, és a következmény az lett, hogy néhány héttel késõbb ezt mondtam a sógornõje és a mostohalánya elõtt: »a többi paralitikus«, ahelyett, hogy »analitikus«…” (Levél Freudhoz, 1923. május 31., in: Groddeck, 1977).

“Barátság csak Ferenczihez köt, és õ, õ elég kedves ahhoz, hogy eljöjjön ide hozzám.” (Levél Freudhoz, 1924. december 18., in: Groddeck, 1977).

Groddeck számára Ferenczi a hasonlóan gondolkodó kollégán és jó baráton túl egyfajta Freud-pótlék szerepét töltötte be: Freud helyett Ferenczi volt az, aki eljött hozzá, akitõl hírt hallott Freudról (a húszas évek második felére Groddeck és Freud között a levelezés gyakorlatilag megszakadt), akivel lehetséges volt az intimitás, aki teljes egészében a gondjaira bízta magát, és akit oktatni is lehetett, még ha teljesen “megtéríteni” nem is sikerült. A helyettesítõ azonban mindig “csak helyettesítõ” maradt, igazán sosem lépett Freud helyébe, sosem vált a “szenvedély tárgyává”.

Ferenczi ezzel szemben legelsõ Groddecknél tett látogatásától kezdve fenntartás nélkül, szenvedélyesen átadja magát ennek a kapcsolatnak. Megismerkedésük dátuma: 1921 augusztusa. Ferenczi ebben az évben vesztette el édesanyját. Karácsony napján írt levelében elemi erõvel megnyílik Groddeck elõtt:

“Kedves Barátom!

Bevallom, hogy ez a megszólítás erõfeszítésembe került, mégpedig nem is kevésbe. Nagyon hosszú ideje büszke tartózkodásban tetszelgek, és érzéseimet gyakran még a hozzám közel állók elõtt is rejtegetem. Én lettem volna túl követelõzõ, vagy anyám — tizenegy élõ gyermek anyja, akik közül én voltam a nyolcadik — túl szigorú: emlékezetem szerint biztos, hogy gyerekként túl kevés szeretetet és túl sok szigorúságot kaptam tõle. Az érzelmesség és a testi gyengédség ismeretlen volt a mi családunkban. …

…ilyen elõzmények után jelentõs dolog tehát, hogy kijelenthetem, az Ön természetessége és kedvessége lehengerelt. Még soha életemben nem nyíltam meg ilyen õszintén egy férfi elõtt, még a “Siegmund” [Ferenczi elírása] (Freud) elõtt sem…” Ferenczi itt elmeséli azt az incidenst, amikor Freud szigorú atyaként “megbüntette” õt, hozzátéve: “Én csak azt akartam, hogy Freud szeressen.” S még mindig ugyanebben a levélben — amely mindössze a harmadik levél, amit Ferenczi Groddecknek írt (terjedelme nyolc könyvoldal) — található a következõ értelmezés:

“Azt veszem észre, hogy az efféle humoros betoldással, amellyel levelemet tarkítom, az Ön »barátnõjéhez írott leveleit« utánozom. Ön talán barátnõ, vagy az Ön barátsága egyfajta homoszexuális pótszer volna a számomra?…

…amint fentebb mondtam, nem volt egyszerû felülemelkednem a tudós büszkeségén, és nem felsõbbrendû vagy rivális pozícióban, hanem naiv, gyermeteg módon megmutatkoznom…

És most csináljon ezzel a levéllel amit akar!

Az Ön barátsággal ragaszkodó Ferenczije” (Ferenczi levele Groddeckhez, 1921 karácsonya, in: Ferenczi–Groddeck, 1982).

S hogy mit csinál Groddeck ezzel a levéllel? Nem válaszol rá, csak két hónap múlva. Válasza elveszett, csak annyit tudunk, amennyi Ferenczi nyilvánvalóan csalódott szavaiból kiderül: “A levél, amit írtam, s válasza, amit ma kaptam meg: csupa rég elévült dolog. Jobb, ha mindent kezdek elölrõl” (Ferenczi levele Groddeckhez, 1922. február 27., in: Ferenczi–Groddeck, 1982). A továbbiakban Ferenczi (ekkor még csak hipochondriás) testi tüneteirõl panaszkodik, és nosztalgiával gondol az elõzõ õszön Groddeck szanatóriumában eltöltött két hétre.

Legelsõ, s aztán valamennyi késõbbi baden-badeni tartózkodása pozitív élmény Ferenczi számára, a Marienhöhe meleg, családias hangulatát szinte minden levelében felidézi. 1928-ban, 55. születésnapja alkalmából így ír a Groddeck házaspárnak:

“Hogy köszönjem meg mindazt a kedvességet, amit tõletek kaptam. … A jeles napok megünneplése, örömmel adni és kapni, ez a Marienhöhe specialitása. Itt, Budapesten, egészen másképp volt. Hivatalos vacsora volt egy étteremben, igazi hangulat nélkül. Csoportunk tagjainak egyetlen kedves szót sem sikerült mondaniuk vagy belõlem kicsikarniuk. Örültem, mikor vége lett” (Ferenczi levele Groddeckhez, 1928. július 27., in: Ferenczi–Groddeck, 1982).

Azt, hogy mit jelentett Ferenczi számára Baden-Baden, a legjobban az a kis erdei kunyhó szimbolizálja, amit leveleiben oly sokszor emleget vágyakozással, nosztalgiával. Ebbe a házikóba jártak Groddeckék, és olykor barátaik, kikapcsolódni, pihenni, a világ elõl elbújni. A leírások alapján a kunyhó nem lehetett nagyon messze a szanatóriumtól. Itt született Az õsvalami könyve, és Groddeck, hacsak tehette, hegyi kunyhójában töltötte a hétfõt, az õ számára ugyanis a hétfõ volt a pihenõnap:

“Most sütött ki a nap, eddig folyton esett, most ment el Groddeckné két barátnõjével … Rücksack-kal a hegyekbe vasárnapolni; még esett, amikor elmentek, nem tudom, mit csinálnak ott. Azt mondta, nekem is muszáj oda egyszer elmennem! Groddeck holnap megy, õ hétfõn tart vasárnapot” (Kovács Frigyes levele, 1927. január 8.).

Ferenczi virágmagot küld Groddecknek: “Remélem, szépen fognak virágozni a kunyhó elõtt” (1927. március 6., in: Ferenczi–Groddeck, 1982). Leveleinek utolsó mondata gyakran üdvözlet a kis házikónak: “Egy pillanatra … mintha csak élne, felderengett elõttünk a házatok és a kicsi kunyhó kedves képe.” (1928. július 27., in: Ferenczi–Groddeck, 1982) “Üdvözöljétek a nevünkben is a kunyhót, a házat, és szigetbirodalmatok minden lakóját” (1929. október 28., in: Ferenczi–Groddeck, 1982).

Közvetlenül saját betegsége, az anaemia perniciosa aggasztó tüneteinek jelentkezése elõtt Ferenczi ezt írja a szívbetegsége miatt gyengélkedõ Groddecknek: “Õszintén be kell vallanom, kedves Pat [Groddeck beceneve], hogy néha irigyellek betegségedért; mennyire kellemes lehet a kunyhódban és a kertedben pihenni.” (1932. március 3., in: Ferenczi– Groddeck, 1982).

Ferenczinek ez az utolsó elkeseredett kísérlete az “engedékeny anya” (Nemes, 1994) megtalálására persze csak illúzió volt. De legalább volt egy illúzió, egy menedékhely az utolsó évek izolációjában. Ferenczi legutolsó, Groddeckhez intézett szavai: “…hosszú ideje ez a levél az elsõ, ami összeköt a külvilággal — minden bizonnyal a köztünk fennálló elpusztíthatatlan barátság jele. Elõre is köszönve híreidet, maradok a te öreg Sándorod” (1933. március 20., in: Ferenczi–Groddeck, 1982).

Laurvik Elma (Ferenczi feleségének leánya) visszaemlékezése szerint az utolsó hónapokban Ferenczi szeretett volna elutazni Groddeckhez kezeltetni magát:

“…nagyon szeretett volna Groddeckkel konzultálni utolsó betegsége idején. Emlékszem, hogy beszélt is errõl. A konzultációt azonban, mivel utazni nem volt ereje, ekkor el kellett halasztani — késõbb pedig már túl késõ volt” (Laurvik Elma, idézi Chemouni, 1984). Ferenczi 1933. május 22-én csendben elaludt.

Groddeck rá egy évre, 1934. június 11-én, kényszerû svájci elõadókörútja során halt meg szívroham következtében. Temetése június 16-án volt Baden-Badenben. Hamvai nõvérével, Linával közös sírban nyugszanak.

Groddeck hagyatékát a frankfurti Groddeck Intézet gondozza. A kunyhót azóta lebontották.

IRODALOM

CHEMOUNI, JACQUY, 1984. Georg Groddeck, psychanalyste de l’imaginaire. Paris: Payot.

DOOLITTLE, HILDA, 1977. Visage de Freud. Denoël: Paris, idézi Chemouni, 1984

FERENCZI SÁNDOR, 1974. Le sondeur d’âmes. In: Oeuvres complètes: Psychanalyse III. 1919–1926. Paris: Payot.

FERENCZI SÁNDOR–GRODDECK, GEORG, 1982. Correspondance. Paris: Payot.

FREUD, SIGMUND, 1923 (reprint 1991). Az õsvalami és az én. Budapest: Hatágú Síp Alapítvány.

FÜST MILÁN, 1928. Emlékezés egy nagy-nagy orvosra, dr. Georg Groddeckre. In: Füst M., 1967. Emlékezések és tanulmányok. Budapest: Magvetõ.

GRODDECK, GEORG, 1917. Détermination psychique et traitement psychoanalytique des affections organiques. In: Groddeck, 1969

– – 1925. Le ça et la psychanalyse, in: Groddeck, 1969

– – 1969. La maladie, l’art et le symbole. Paris: Gallimard.

– – 1977. Ça et Moi. Paris: Gallimard.

– – 1982. Le chercheur d’âme. Paris: Gallimard.

– – 1993. Le Livre du Ça. ParisGallimard.

KOVÁCS FRIGYES, 1927. Levelek feleségéhez, Kovács Vilmához. Kézirat

LALIVE D’EPINAY, M., 1983. Groddeck. Paris: Editions Universitaires.

NEMES LÍVIA, 1994. Adalék a Ferenczi–Freud viszonyhoz: egy lehetséges interpretáció. In Nemes L.: Alkotó és alkotás. Budapest: T-Twins.

STERN, JULIUS, 1934. Doktor Georg Groddeck. Jegyzet Groddeck halálára. Kiadatlan, idézi Lalive, 1983

LE VAGUERESE, L., 1994. Introduction à l’oeuvre de Groddeck (Bevezetés Groddeck munkásságába). In: Introduction aux Oeuvres de Freud, Ferenczi, Groddeck, Klein, Winnicott, Dolto, Lacan. Szerk.: Nasio, J.–D. Paris: Payot.

WILL, H., 1994 Ferenczi und Groddeck — eine Freundschaft. Psyche 48. 720–737.

A szülõk:

– Caroline Koberstein, a könyvtáráról híres Schulpforta professzorának, a német irodalomtörténész August Kobersteinnek tehetséges lánya, aki egész életében gyászolja apját, és rajong Goethéért.

– Karl Groddeck, általános orvos, doktori disszertációja állítólag a fiatal Nietzschére is hatást gyakorolt. Karl a Schulpforta növendékeként ismerkedik meg Caroline-nal.

1852: Caroline és Karl házasságot kötnek.

1853: Karl, majd Hans születése.

1861: Wolf születése.

1864: Lina születése.

1866. október 13.: Georg születése. Georg és Lina, aki 15 hónappal idõsebb, de krónikusan beteg, vézna kislány, szorosan egymás mellett nõnek fel, Georgot hat (más adatok szerint kilenc) éves koráig lányruhába öltöztetik, és Linával együtt, akire vigyáznia kell, lányiskolába küldik.

1878: Georg a Schulpforta bentlakó növendéke lesz.

1881: A Groddeck család anyagilag tönkremegy. Házukat eladják, és Berlinbe költöznek.

1885: Az apa halála.

1885–1889: Orvosi tanulmányok Berlinben. Groddeck Schweningernek, Bismarck kancellár orvosának a tanítványa lesz.

1889–1896: Katonaorvosi szolgálat.

1896–1900: Segédorvos Schweninger magánklinikáján.

1897: Groddeck feleségül veszi Else von der Goltz-Neumannt, akit három éve — ekkor még férjes asszonyként — szeret.

1900: Groddeck, Lina nõvére segítségével megnyitja baden-badeni szanatóriumát.

1901: Barbara lányának születése, aki “mentális zavarban” szenved. Házassága megromlik, és válással végzõdik. 1904: Lina halála.

1909: Találkozás G. kisasszonnyal.

1913: A Schweninger emlékére írott Nasamecu megjelenése.

1915: Groddeck megismerkedik Emmy von Voigttal, egy svéd özvegyasszonnyal, aki kezdetben betege, majd asszisztense, s végül 1923-ban a felesége lesz.

1917: A Freuddal való levelezés kezdete.

1920: Találkozás Freuddal a hágai kongresszuson.

1921: Ferenczi elsõ látogatása Baden-Badenben.

1923: Az õsvalami könyvé-nek megjelenése.

1927: A levelezés Groddeck és Freud között gyakorlatilag megszakad.

1934: Groddeck bíráló hangú leveleket intéz Hitlerhez, majd megpróbálja megnyerni õt egy rákellenes programhoz. Letartóztatás fenyegeti. Frieda Fromm-Reichmann közbenjárására a Svájci Pszichoanalitikus Egyesület meghívja egy konferencia-sorozatra.

1934. június 14.: Groddeck halála Zürichben, szívroham következtében.
 

Jegyzetek

*Az eredeti “Es” megjelölés a magyarban fordítási nehézséget okoz. A freudi “Es” elterjedt fordítása “ösztönén” (bár a Das Ich und das Es Hollós–Dukes-féle fordításában még “õsvalami”-ként szerepel). A groddecki “Es”-t helyesebb “õsvalami”-nek vagy “Az”-nak fordítani, részben azért, hogy megkülönböztessük a freudi “ösztönén”-tõl (lásd késõbb), részben pedig mert a groddecki Es-fogalom használatának az utóbbi fordítások jobban megfelelnek.

Kérjük, küldje el véleményét, megjegyzéseit címünkre: thalassa@c3.hu