TITKOS ASZIMMETRIA*

1977 utolsó hónapjaiban Aldo Carotenuto, a Római Egyetemen személyiségelméletet tanító jungiánus pszichoanalitikus véletlenül hozzájutott egy elveszett vagy hosszú ideje elfeledett dokumentumgyûjteményhez. Az is a véletlenen múlt, hogy a Genfi Pszichológiai Intézet korábbi központjául szolgáló épület pincéjében egyáltalán megmaradt a csomag. Az iratköteg az 1920-as évek elején Genfben élõ és dolgozó úttörõ pszichoanalitikus, dr. Sabina Spielrein hagyatéka. Betegei között szerepelt Piaget, ott analizálta néhány hónapig. 1923-ban Spielrein úgy döntött, hogy hazatér szülõföldjére, Oroszországba, s akkor hagyhatta ott ezt a köteget.

Carotenuto azonnal felismerte, milyen fontosak az elõbukkant iratok, köztük húsz levél Freudtól s sokkal több Jungtól. Az viszont nem volt nyilvánvaló, hogy e levelek sokkal jelentõsebbek maga a címzett — Spielrein doktornõ miatt. A Titkos szimmetria címmel közzétett (New York: Pantheon, 1982) levelek lényegében azt igazolják, milyen sajátos hatást gyakorolt Sabina Spielrein Jung életére és gondolkodásának fejlõdésére, milyen szerepet játszott mind a jungi, mind a freudi pszichoanalízis fejlõdésében, s milyen része volt Jung és Freud kapcsolatteremtésében, majd elidegenedésükben. Mindez nem annyira Freud és Jung hozzá írt leveleibõl világosodik meg, hanem az orvosnõ Freudnak és Jungnak címzett leveleinek vázlataiból és másolataiból, valamint töredékes, mégis leleplezõ naplójából. Ezek együttesen meghökkentõen új megvilágításba helyezik a Freud–Jung levelezés jelentõs kérdéseit.

Sabina Spielrein, értelmes, iskolázott jómódú zsidó szülõk elsõ gyermeke 1885-ben a Don melletti Rosztovban született; mind nagyapja, mind dédapja köztiszteletben álló rabbi volt. Serdülõkorában Spielrein szkizofrén zavarként vagy szkizoid jellegû súlyos hisztériaként leírt betegségben szenvedett. Erõsen aggódó szülei 1904 augusztusában Zürichbe vitték kezelésre a világhírû Burghölzli elmegyógyintézetbe. Jung 1900 óta dolgozott ebben a kórházban, s 1905-ben lett fõorvos. Valószínûleg Spielrein volt az elsõ, legalábbis egyik elsõ betege, akit Jung pszichoanalízissel próbált kezelni. Korábban fõként betegei asszociációinak tanulmányozására összpontosított, s arra, amit ezek belsõ életükrõl feltártak — ilyen foglalkozásokon Spielrein is részt vett.

Nem tudjuk, meddig élt Spielrein betegként a kórházban, de 1905 áprilisában beiratkozott a Zürichi Egyetem orvosi karára. Ekkor vagy hamarosan ezután annyira javult állapota, hogy elhagyta a kórházat, s a továbbiakban Jung bejáró betegként kezelte. “Egy szkizofréniás eset pszichológiai tartalma” címû disszertációjával 1911-ben szerezte meg doktori fokozatát. A korábbi szkizofréniás beteg ekkorra már a szkizofréniát tanulmányozta, elmebajokat kezelõ orvos lett, eredeti gondolkodó, aki olyan elképzeléseket dolgozott ki, amelyek késõbb igen nagy jelentõségre tettek szert a freudi rendszerben.

Carotenuto (eredetileg Olaszországban kiadott) könyvének a Titkos szimmetria címet adta. A könyvbõl több szimmetria és egy, szerintem jóval fontosabb aszimmetria világlik ki. Az olasz eredeti címe, Diario di una segreta simmetria rámutat, hogy a címben idézett szimmetria Spielrein és Jung fejlõdésére vonatkozik, hiszen ez az, ami feltárul Spielrein naplójegyzeteit olvasván. Kiderül, hogy Junggal fennálló kapcsolata során Spielrein döntõ befolyással volt rá és rendszerének fejlõdésére. Ami azt illeti, Spielreinre Jung gyakorolta a legnagyobb hatást. Ez csak természetes, hiszen kezelõorvosaként õ segítette ki súlyos pszichológiai zavaraiból — ám még kezelte, amikor szeretõk lettek. Spielrein mélységesen szerette Jungot, hiszen õ volt elsõ szerelme, de szerette mint betegségébõl való szabadítóját, ezenkívül mint ragyogó tanárát, aki elindította a késõbb hivatásává lett elmekórtan tanulmányozásában. Sohasem szûnt meg Jung iránti mélységes ragaszkodása, sem akkor, amikor Jung elárulta szerelmüket, sem késõbb, amikor hozzáment egy másik férfihoz és gyermeke lett tõle. Jung iránti érzelmei azonban végül is meglehetõsen ellentmondásossá váltak, ami érthetõ, hiszen az odaadóan szeretett férfi nem pusztán érzéketlenül viselkedett iránta, hanem úgy, amit késõbb maga az érintett is találóan gazemberségnek nevezett. Errõl többet a késõbbiekben.

Számomra nem a dokumentumok és Carotenuto róluk szóló fejtegetései olvastán feltáruló szimmetriák a legérdekesebbek, hanem az abból kirajzolódó aszimmetria, hogy míg Spielrein szakmailag egyre közelebb kerül Freudhoz, Jung a Freuddal és pszichoanalitikai módszerével való szakítása felé közelít. A könyv alapján nyilvánvaló, milyen jelentõs hatást gyakorolt Spielrein Jung gondolataira, s véleményem szerint ez adja a könyv nagy emberi és — a pszichoanalízis fejlõdése szempontjából — egyedülálló történeti jelentõségét.

E dokumentumoknak mind emberi, mind történeti jelentõségét lényegesen fokozná, ha olvashatnánk Jungnak Spielreinhez írott leveleit, amelyekbõl állítólag negyvenhat maradt meg. Míg azonban Freud örökösei engedélyezték a Spielreinhez írott levelek közzétételét, Jung örökösei nem. Ennek következtében csupán nagyon kevés, rövid, gondosan megszûrt, mégis fájdalmas szemelvényhez jutunk Jung leveleibõl Carotenuto válogatásában. Ezek inkább felkeltik, mint kielégítik kíváncsiságunkat. Nem nehéz kitalálni, miért nem akarták Jung örökösei, hogy a nyilvánosság saját szavaiból tudja meg Spielrein iránti érzéseinek és vele kapcsolatos viselkedésének részleteit, e tekintetben azonban nem is túl nagy a veszteség. Spielrein naplója, Junghoz és Freudhoz írott levelei, valamint Freud és Jung egymáshoz írt, már közzétett levelei elég világos képet adnak e szerelmi kapcsolatról és arról, amit Carotenuto helyesen úgy említ, hogy Jung elárulta szerelmesét.

Jung leveleinek visszatartása miatt viszont nem tudjuk felmérni, mennyire és milyen szempontból teljesen vagy nagyrészt Spielreiné mindaz az eszme és elméleti megfogalmazás, amit Jung rendszere alapjának tekintettünk. Kapcsolatuk azt sejteti, hogy Spielrein igen jelentõs hatást gyakorolt rá. Rendszerének kialakítása során nemcsak múzsája volt, hanem sok szempontból munkatársa, legalábbis szellemi fejlõdésének segítõje azon évek alatt, amikor kialakította néhány alapvetõ elgondolását. Jung levelei és más idevágó információ nélkül bizonyossággal ennél több nem állítható.

Amihez hozzájutottunk, nem hagy kétséget afelõl, hogy Jung Sabina Spielreinben fedezte föl animáját, s ennek kapcsán alakította ki azt az elméletét, milyen fontos szerepet játszik animája az ember életében. Így Sabina Spielrein volt az a személy, aki az anima fogalmát ihlette, hacsak nem tõle származik az ötlet is. Ennyit tudhatunk meg e könyvbõl. A könyv egyébként rávilágít Spielreinnek az érett freudi rendszerhez való jelentõs hozzájárulására is. Néhány évvel azelõtt, hogy Freud belevette volna rendszerébe a késõbb központi szerephez juttatott halálösztönt, Spielrein megírta és a Jahrbuch für Psychoanalyse und Psychopathologische Forschung 1912-es kötetében megjelentette termékeny hatású dolgozatát a rombolásról mint a teremtés okozójáról. Ebben a pszichoanalízis keretén belül elsõként fejti ki eszméit a rombolási vagy halálösztönrõl és ennek a szexuális hajtóerõvel fennálló bonyolult, kibogozhatatlan viszonyáról. E tanulmány lényegi gondolatait egy évvel korábban már ismertette Freud és a bécsi pszichoanalitikus csoport elõtt.

Tekintettel arra, hogy Spielrein magas fokú intelligenciája, eredeti gondolkodása és rendkívüli pszichológiai érzéke révén jelentõs mértékben járult hozzá a sok szempontból már teljesen kialakult freudi eszmerendszerhez, ésszerûnek látszik azzal a feltevéssel élni, hogy még jelentõsebb hozzájárulása Jung rendszeréhez annak kezdeteinél, amikor Jung közvetlenül vele dolgozott. A könyvben megjelent újonnan felfedezett írások lényegében azt sejtetik, hogy valószínûleg minden központi jungi fogalom eredete közvetlenül vagy közvetve Spielreinnek tulajdonítható, bármennyire zavarja is a jungiánusokat ez a feltételezelés.

Igen valószínû például, hogy nemcsak az anima, hanem az árnyék fogalma is közvetlenül Spielreintõl származik, vagy Jungnak vele folytatott kapcsolata körül alakult ki. Freudhoz írott egyik levelében Jung Spielrein rágalmazásával próbálja vele kapcsolatos saját viselkedését tisztára mosni, s kijelenti, hogy ami történt, megérttette vele, hogy “egészen pontatlan elképzeléseim voltak poligám hajlamaimról”, s amit megtanult, abból már tudja, hogy “hol és hogyan csíphetõ nyakon a gonosz”. Itt, ahol az önmagában lakozó gonoszt említi, nem tesz mást, mint újabb szót használ az árnyékra. Nem tudjuk, mit mondott ugyanezekrõl a dolgokról Spielreinnek vagy mit mondott neki Spielrein, de feltehetjük, hogy ezekrõl a kérdésekrõl sokkal nyíltabban beszéltek egymás közt, mint ahogy Jung beszámolt Freudnak.

Nincs róla tudomásunk, melyikük, Jung vagy Spielrein beszélt elõször a bennük munkáló gonoszról vagy az árnyékról. Carotenuto azonban, míg erõsen igyekszik azt a benyomást kelteni, hogy a jungi pszichológia minden alapvetõ fogalma Jung teremtménye, Jung Spielreinhez írott, számunkra nem hozzáférhetõ leveleirõl írott tanulmányában mégis elég közel jut annak beismeréséhez, hogy Jung számos fogalma közvetlenül vagy közvetve Spielreinnek tulajdonítható. Ezt írja: “Nem nehéz elképzelni, hogy a személy, árnyék és anima feltevése sajátos módon e régi tapasztalatok párlatát képviseli”, s itt Jung Spielreinnel való kapcsolatát és tapasztalatait érti. A késõbbiekben: “Az anima és az árnyék mint jelenség leírásának figyelmes olvasása azonnal visszavisz bennünket azokba a korai évekbe”, a Spielreinnel fenntartott kapcsolathoz. Végül idéz Jungnak az egyik utolsó ismert, 1919 szeptemberében datált Spielreinhez írott levelébõl: “S.-nek J. iránti szerelme ez utóbbit tudatára ébresztette valami olyasminek, amit csupán haloványan sejtett, nevezetesen az ember végzetét formáló tudattalan erejének, egy olyan erõnek, amely az utóbbit késõbb igen jelentõs dolgokra késztette.” Ily módon, közelebbrõl bármi legyen is Spielrein hozzájárulása a jungi rendszerhez, Jung kijelenti, s e véleményét Carotenuto is osztja, hogy maga a rendszer szerelmi kapcsolatukból származik.

E Jung leveleibõl vett két túlságosan rövid idézet jelentõsége csupán fájdalmasan ébreszt tudatára mindannak, ami elõlünk rejtve maradt. Ugyanakkor az, hogy Jung örökösei nem járultak hozzá a Spielreinhez írott levelek közzétételéhez, közvetve aggasztó gondokat vet fel Spielrein naplójának és leveleinek kiadása kapcsán. Minden rendelkezésünkre álló bizonyíték alapján úgy tûnik, hogy Oroszországban Spielrein pszichoanalitikusként mûködött mindaddig, amíg 1936-ban be nem tiltották a pszichoanalízist. 1936-ban vagy 1937-ben valószínûleg a sztálini tisztogatások áldozata lett. Volt azonban egy lánya és három öccse is, így nem lehetetlen, hogy néhány örököse még él, különösen mivel tudjuk, hogy legalább az egyik öccse nem Oroszországban lakott. A könyvben semmi utalás sincs arra, hogy bármiféle kísérlet történt volna örököseinek felkutatására, hogy megszerezzék hozzájárulásukat Spielrein leveleinek és naplójának közzétételéhez. Bár boldog vagyok, hogy olvashattam leveleit és naplóját, s így eltöprenghettem mindazon, amire fényt derítettek, nem tehetek róla, meg vagyok döbbenve, hogy egy jungiánus pszichoanalitikus, Carotenuto professzor ennyire tiszteletben tartja Jung örököseinek érzékenységét, ugyanakkor semmi hasonló tiszteletet sem tanúsít Spielrein örököseinek érzékenysége iránt. Legalábbis részrehajlónak mondható, hogy a titoktartás szabályait ennyire eltérõ módon alkalmazza, különösen, hogy a híres pszichoanalitikus mint terapeuta lényegében kevésbé tarthat igényt titoktartásra, mint a betege.

És mi a helyzet szerelmi viszonyukkal, annak egyik valószínû okával, hogy Jung örökösei megtagadták Jung Spielreinhez írott leveleinek közzétételét. Carotenuto minden erejével arról próbálja meggyõzni az olvasót, hogy Jung szerelmi kapcsolata Spielreinnel plátói maradt; a dokumentumok azonban igencsak arra utalnak, hogy ez nem igaz. Egy pszichoanalitikus nyilván nem létesíthet szexuális viszonyt egyik betegével sem. Sajnos ez idõrõl idõre mégis megtörtént, mind a betegnek, mind a terapeuta szempontjából rossz következményei voltak, s a jövõben is elõfordulhat. Mintegy hetven év elteltével viszonylag csekély érdeklõdésre tarthat számot, hogy Jung és Spielrein egymás iránti nagy szerelme szexuálisan is beteljesedett-e. Ami sokkal fontosabb, vajon tisztelettel, emberi tisztességgel viseltetett-e betege-szeretõje iránt, vagy csak saját jó hírnevével törõdött és egyáltalán nem volt tekintettel betege pszichológiai sebezhetõségére, aki a beteg—terapeuta viszony miatt ez ellen nem tudott védekezni. E kérdésekkel kapcsolatban teljesen nyilvánvaló bizonyítékokkal rendelkezünk arról, hogy Jung botrányosan viselkedett.

Arra vonatkozóan, hogy a kapcsolatuk plátói maradt-e vagy elhálták, 1910 szeptemberében Spielrein ezt vallja meg naplójának: “És mégis a feleségét, aki, a naplójából világosan kiderül [Jung átadta olvasni a naplóját Spielreinnek, s azt mondta, hogy ezt rajta kívül csak a felesége olvasta], hosszasan habozott, mielõtt hozzáment volna… õt védi a jog, mindenki tiszteli, én pedig, aki mindenemet, amim volt, neki akartam adni, a legcsekélyebb tekintettel sem voltam önmagamra, a társadalom nyelvén erkölcstelennek neveznek — szeretõnek, talán ágyasnak! A feleségével akármilyen közönség elõtt megjelenhet, nekem pedig sötét zugokban kell meglapulnom. Nem mintha az utcán szeretném szétkürtölni szerelmünket, egyrészt a feleségére való tekintettel, másrészt nem akarom meggyalázni érzelmünk szentségét; mégis mindig fájdalmat okoz, hogy titkolni kell érzéseinket. — Igaz, be akart mutatni a családjának, azt akarta, hogy a feleségével legyünk barátnõk, de a felesége érhetõ módon nem akart belemenni ebbe a játékba…”

Aznap visszagondol “a páratlan pillanatokra, amikor a karjában pihentem, s akkor képes vagyok mindent megbocsátani”. 1910. októberében pedig azt írja önmagáról és Jungról: “Amikor költészetünk elkezdõdött, két lánya volt. …” A “költészet” szót használja, amikor kapcsolatukban olyasmire utal, amit nem akar nyíltan említeni; e szó használatának szövegkörnyezetébõl világos, hogy a legbensõségesebbre, igen valószínû, hogy a szexuális együttlétre utal. (Anélkül, hogy igazából tudatában lenne, Carotenuto is erre utal a “költészet”-et magyarázó jegyzetében, amikor azt mondja: “A »költészet«-nél egy csupán Jung és Sabina ismerte képes jelentésre lehet gyanakodnunk. Irodalmi analógiát Proustnál találhatunk. Swann és Odette a »faire cattleya« — katléjázni — metaforát használták a birtoklás fizikai aktusának kifejezésére.” Ha Carotenuto nem gondolta volna, hogy a “költészet” metafora a szexuális birtoklásra vonatkozik, miért választotta volna ezt a példát a metaforák használatának magyarázatára? Carotenuto egyébként gyakran említi Spielreint “Sabina”-ként, Jungot viszont sosem “Carl”-ként, s az elfogulatlanságnak ez a méltánytalan, bosszantó hiánya kételyt ébreszt aziránt, vajon tanulmánya egyenlõn bánik-e a két személlyel.)

Az anyag elfogulatlan elolvasása alapján nem lehet más következtetést levonni, mint hogy Spielrein és Jung rendkívül szeretõ, bensõséges kapcsolatban álltak, s hogy Carotenuto kitartóan érvel a plátóiság mellett, azt a benyomást kelti, hogy túlságosan sokat tiltakozik. Az a kérdés viszont, hogy meddig mentek szerelmükben, elveszíti jelentõségét, amikor azt nézzük, milyen hitványan viselkedett Jung szerelmük kitudódása után.

Annak fényében, amit ez új forrásokból megtudunk, hogy Jung számára milyen páratlan jelentõségû volt Spielreinnel való kapcsolata, a Jung–Freud levelekbõl igencsak arra következtethetünk, hogy elsõsorban ez a kapcsolat késztethette Jungot arra, hogy beszámoljon Freudnak, hiszen ez volt az elsõ jelentõs eset, amelyet Freud elé tárt, s határozottan kijelentette, hogy le kell reagálnia azt, és hogy erre képtelen rávenni magát.

A Jung–Freud levelezés alapján az egész azzal kezdõdött, hogy a Freud számára teljesen ismeretlen Jung megküldte Freudnak szó-asszociációs tanulmányát. Az alábbiakban elmondandók fényében világossá válik ennek fontossága a “Spielrein” névvel kapcsolatos asszociációk jelentõségérõl. A Jung–Freud levélváltás kezdete Freud néhány sora, amelyben megköszöni Jungnak a könyvet. A küldeményt Freud rövid cikkeinek gyûjteményével viszonozza, amelyet azután Jung köszön meg. A levelezés eddig udvarias, és bár szívélyes, de szakmai szinten marad. Erõsen elüt ettõl Jung második, 1906 október 23-ra datált levele Freudhoz, amelyben Jung váratlanul igen személyes vonatkozású témával hozakodik elõ. Ezt írja benne: “Le kell reagálnom legfrissebb élményemet. Egy hisztériást kezelek az ön módszerével. Nehéz eset, 20 éves orosz diáklány, 6 éve beteg.

Az elsõ trauma 3 és 4 éves kora között. Látta amint apja elveri bátyja csupasz fenekét. Erõs benyomás. Ezután nem tud szabadulni a gondolattól, hogy apja kezére székelt. 4–7 éves korától görcsös kísérletek, hogy saját lábára székeljen a következõ módon: leült a földre, egyik lába alatta, sarkát a végbélnyílására szorította, majd székelni próbált, ugyanakkor meggátolni a székelést. Ezen a módon gyakran két hétig visszatartotta székletét! Elképzelése sincs, hogyan talált rá erre a különös módszerre; azt mondja, teljesen ösztönösen, s örömteli borzongó érzéssel társult. Ezt a tünetet késõbb élénk maszturbáció váltotta fel. Végtelenül hálás lennék, ha néhány szóban elmondaná, mit gondol errõl a történetrõl.”

Ezzel zárul a levél. Jungnak így a Spielreinnel kapcsolatos bonyodalma szolgál elsõ ízben témával, hogy sokkal személyesebben nyíljék meg Freud elõtt.

Nem meglepõ, hogy Jung Freud véleményét kéri elsõ olyan esetérõl, akit Freud módszerével kezel, és általában nem lenne szokatlan, hogy nem említi a beteg nevét, bár az ezt követõ levelekben szabadon megjelenik a kezeltek neve; Spielrein esetében azonban különleges kérdéseket vet föl, sõt árulkodó lehet, hogy Jung elhagyta nevét.

A név elhagyása mellett még legalább két szempontból érdemel különleges figyelmet a levél: Jung megjegyzése, hogy le kell reagálnia legfrissebb élményét és hogy képtelen megtenni. Amikor Jung megírta ezt a levelet, már két éve ismerte Spielreint, így a kezelt régi történetének (amelyet leírt) lényege nem lehetett oka annak, hogy Jung szükségesnek tartotta a lereagálást hiszen az már aligha lehetett friss élmény. Abból, amit Jung Spielreinnel kapcsolatos bensõséges, valószínûleg szexuális bonyodalmairól tudunk, ésszerû azzal a feltevéssel élnünk, hogy ez éppen akkor érte el testi tetõfokát, amikor Jung be akart számolni Freudnak, levelezésbe kezdett vele, s elébe tárta “legfrissebb élményét”, amelyet Jung le akart reagálni. Mivel Jungot elsõ vagy egyik elsõ Freud módszerével kezelt betege kapcsán érte ez az élmény, érthetõ, hogy Freud segítségét kereste abban, amit õ igen bonyolult helyzetként élt meg. Azzal utal erre, hogy bonyolult esetként írja le, noha a Burghölzliben kezelt legtöbb betegéhez képest Spielrein esete lényegében enyhének tekinthetõ, hiszen nemcsak hogy egyedül tudott élni a városban, hanem, ami ebbõl a szempontból még fontosabb, orvosi tanulmányait is sikerrel folytatta. Ezt például Jung nem említi Freudhoz írott levelében, holott ennek fényében egészen másképp festett volna Spielrein ügye. Ily módon csak vele kapcsolatos erotikus bonyodalmai miatt volt Jung számára igen nehéz eset.

Bár kifejezetten szükségesnek tartotta a lereagálást, Jung ezt nem tette meg, s e levélben Spielreinnel kapcsolatos bonyodalmának lényegét sem említi. Így már Freuddal való kapcsolata kezdetétõl képtelen Jung annak belátására, milyen fontos a szexualitás az emberi kapcsolatokban és a neurózisban. Emiatt gondolom, hogy Spielrein annyira fontos szerepet játszik a Freud–Jung kapcsolatban: Jungot vele való viszonya késztette elõször arra, hogy Freudtól kérjen segítséget, s hogy Jung nem volt képes nyíltan szembenézni azzal, hogy a szexuális bonyodalmak sürgetik a lereagálást már elõrevetíti azt, aminek eredménye a Freuddal való végsõ szakítás. Mint az oly gyakori az összetett pszichológiai viszonylatok esetén, már a kezdetkor nyilvánvaló volt a vég.

Jungnak, akit elsõsorban a szó-asszociációk érdekeltek, rá kellett volna jönnie, hogy rendkívül lényeges információt titkol el a leírásból, amikor nem fedi fel Spielrein nevét, hisz ez jelentõs abban az esetben, amikor a tünetek az apára való székelés, önmaga beszennyezése és ennek meggátolása körüli képzetek.

A név — kiváltképp saját neve — különös jelentõséget hordoz a kisgyermek számára. A név fontos horgony az öntudat kialakulásához; nyilvánvaló kapcsolódás saját családjához. Ám a gyermek a sors külön üzenetének is tekinti, ha ez ilyen értelmezésnek nyit teret. A német Spielrein név két teljesen közönséges szóból áll: spiel és rein. Az elsõ jelentheti a “játék” fõnevet vagy a “játszani” ige felszólító módját. A második a “tiszta”, “tisztán” jelentésû melléknév vagy határozószó. A két szó együttesen figyelmeztetéssé áll össze, különösen egy gyermek számára, hogy játsszék tisztán. Bár a Spielrein család Oroszországban élt, zsidók és iskolázottak lévén bizonyára tudatában voltak nevük német jelentésének, hiszen a legtöbb családot érdekli, mit jelent a nevük. Ráadásul az, hogy Spielreinék lányukat német Svájcban kezeltették, és gond nélkül leveleztek Junggal németül, arra utal, hogy jól beszélték ezt a nyelvet. Nemigen hihetjük, hogy Jung, akit akkoriban a szó-asszociációk tanulmányozása foglalkoztatott, nem volt tudatában, mit jelenthet egy kislánynak olyan nevet viselni, amely tiszta játékra utasítja, amikor normális gyermeki életét döntõen meghiúsító legfontosabb szimptómája hosszú éveken át a játsszék tisztán vagy legyen tiszta emésztõ ambivalenciája volt, az abban megnyilvánuló ambivalencia, hogy megpróbált önmagára székelni, ugyanakkor megpróbálta meggátolni, hogy egyáltalán székeljen.

Meg kell itt jegyeznünk, hogy amikor Sabina Spielrein kislány volt, szexuális témákat sosem említettek gyermekek elõtt, hanem ehelyett valami körülírást használtak, legalábbis a jó középosztálybeli emberek, mint az õ szülei. Ha egy gyermek akkoriban szexuálisan érintette önmagát, amint azt a legtöbb gyermek megteszi, az volt a tipikus feddés: “ne csinálj semmi piszkosat” azzal a világos célzással, hogy amit tett, az nem volt tiszta. A Spielrein nevet viselni, azzal az utalással, hogy tisztán kellene játszania, emiatt különösen nehéz teher lehetett egy olyan, amit tudhatunk róla, rendkívül eszes és érzékeny kislánynak mint Sabina Spielrein. Ez a szóbeli feddés annyira elterjedt volt a németül beszélõ országokban, hogy valószínûleg Jung is találkozott vele neveltetése során, különösen, mert apja szigorú vidéki lelkész volt. Ha ez igaz, akkor mindig, amikor kiejtette Spielrein nevét vagy reá gondolt, érezvén, hogy már “piszkosan játszott” vele vagy ennek határán járt, mintha gyermek lett volna, Jung mindig feddve érezhette magát, hogy ne játsszon, ne tegyen semmi piszkosat. Ez lehetett tehát a fõ oka, hogy nem említette Freudnak a nõ nevét.

Nem tudjuk pontosan, Jung és Spielrein mikor ébredt egymás iránti mély szerelme tudatára, azt sem, mikor nyert ez nyílt kifejezést és hogy milyen formában. Jung leveleibõl Carotenuto arra a következtetésre jut, hogy 1908 elején Jung tudta, milyen mélységesen szerelmes Spielreinbe, de mivel Carotenuto szerint Jungnak csupán akkortól maradtak fenn Spielreinhez írott levelei, nincs róla adatunk, milyen érzéseket táplált Jung betege iránt 1906-ban, amikor Freudnak írott második levelében kijelenti, hogy vele kapcsolatban le kell reagálnia valamit. Ha nem biztos is, hogy Jung akkor szexuális viszonyt folytatott Spielreinnel, már több mint két éve bensõségesen ismerte, kezelte és kísérleteibe is bevonta. Talán ésszerû tehát azzal a feltevéssel élni, hogy Jung tudattalanul érezhette, milyen mélyen, a szexualitás ígéretével vonzódik hozzá. Körülbelül egy évvel késõbb a név említése nélkül Jung azt írja Freudnak, hogy egyik betegének leghõbb vágya, hogy tõle legyen gyermeke. Minthogy õ volt a kezelõorvosa, nõs férfi és apa, Jung Spielreinnel folytatott szexuális viszonya több szinten is tilos, és az ilyen helyzetek könnyen felidézhetik tudattalanunkban a gyermekkorban kapott parancsokat.

Ezt a beteget Jung nem azonosítja a korábban említett “nehéz” esettel, és ismét elhallgat egy fontos részletet — a szenvedélyesen áhított gyermeknek szánt nevet. Spielrein naplójából azonban megtudjuk, hogy epekedik aziránt, hogy Siegfried nevû gyermeket szüljön Jungnak, s ez a gyermek hidalná át a saját zsidó és Jung árja mivolta között húzódó szakadékot. Jungnak írott egyik késõbbi levelében ezt a gondolatot közvetlenül Jungnak Freudhoz fûzõdõ kapcsolatához viszonyítja: “az én Siegfried-fantáziám eredménye valódi gyermek éppúgy lehet, mint egy szimbolikus árja-szemita gyermek — például az, akit az Ön és Freud elméletének egyesülése hozott világra”. Junggal fenntartott kapcsolatához tehát szellemileg a Freud–Jung kapcsolatban talál párhuzamot, és errõl úgy ír, mintha Jung elõtt is ismert lett volna ez az elgondolás.

Nem tudjuk, miképp viszonyult Jung Spielreinnek ahhoz a vágyához, hogy legyen közös gyermekük, mégpedig Siegfried, s ahhoz az elképzeléshez, hogy e gyermeknek az õ és Freud elméletének egyesítését kellene jelképeznie. Azt viszont tudjuk, hogy mind Spielrein, mind Jung mélységesen rajongott Wagnerért, s többször megvitatták, mit jelent számukra munkássága, így nem kerülhette el figyelmüket, hogy a Ring mondakörben Siegfried Siegmund fia, s ez a név Freud keresztnevének egyik változata. Spielrein így olyan fiúra vágyott, akinek fizikai apja Jung, ám neve jelképezi, hogy szellemi apja Freud. Ez az ötlet tetszhetett Spielreinnek, de Jung valószínûleg igen ellenszenvesnek találta — s ez elég ok arra, hogy elhallgassa Freud elõl, hogy a tõle gyermekre vágyó betege zsidó, s a gyermeknek a Siegfried nevet szánja.

Jung egyéb nyomós okokkal is rendelkezett arra, hogy erõsen ellenezze, legalábbis ellenmondó érzelmeket ébresszen benne Spielreinnek az ilyen gyermek iránti vágya. Tudatában volt annak, hogy Freud szemében nagyban növeli értékét, hogy személye és kapcsolatai útján feltehetõleg jobban el tudja fogadtatni Freud “zsidó” pszichoanalízisét az árja világban. Freud nem titkolta ezirányú reményeit; barátaival folytatott beszélgetései során mindezt említette is. Ennélfogva érthetõ, sõt szinte elõre látható volt, hogy Jung, nehogy így használják ki, idejében kidolgozza saját, nem zsidó pszichoanalízisét és késõbb Hitler néhány eszméjével is rokonszenvezik.

Jung azonban igen bonyolultan viszonyult a zsidósághoz, mivel, különösen nõk esetében el is bûvölte az, hogy valaki zsidó. Spielrein egyik Freudnak írott levelében késõbb mindezt bõvebben kifejti, s Junggal folytatott viszonyának legmeghittebb idõszakában szerzett adatokat közöl. Jung azt mondta neki, hogy unokanõvére, Helene Preiswick, akivel egyik elsõ pszichológiai kísérletét folytatta (disszertációjában mindezt részletesen leírja, s a hölgyrõl S. W. néven beszél), és akit — bár ennek lehet, nem volt teljesen tudatában, feltehetõleg igen szeretett — zsidónak vallotta magát. Jung ez önmagát zsidónak valló leány iránti elfogultságát egy Freudhoz írott levelében Spielreinnel fennálló viszonyához kapcsolja; itt említi meg elõször Spielrein nevét. Azt írja: “ekkor más formában bukkant fel a zsidó nõ, egy betegem alakját öltötte” — s ezen Spielreint érti.

Valamivel 1909 márciusa elõtt kívülállók, valószínûleg Jung felesége tudomására jutott a Spielreinnel zajló szerelmi viszony. Valaki, feltehetõleg õ, névtelen levelet írt Sabina Spielrein anyjának, amelyben figyelmeztette, hogy e kapcsolat tönkreteheti a lányt, s arra kérte, hogy vessen véget neki. Minderrõl Spielrein naplójából és Freudhoz írott leveleibõl értesülünk. Mielõtt azonban Freud bármit is megtudott volna Spielreintõl vagy arról, hogy õ az a beteg, akirõl Jung már kétszer is beszámolt neki, 1909. március 7-én ezt írta Jung: “Egy nõi betegem, akit évekkel ezelõtt mérhetetlen erõfeszítések árán igen kellemetlen neurózistól szabadítottam meg, az elképzelhetõ leggyötrelmesebb módon sértette meg bizalmamat és baráti vonzalmamat. Hitvány botrányt kavart azért, mert megtagadtam tõle azt az örömöt, hogy gyermeke lehessen tõlem”. Mindezt írta annak ellenére, hogy nem Sabina Spielrein keverte a botrányt, hanem az, aki írt a lány anyjának, mint ahogy ezt Jungnak néhány nap elteltével be kellett ismernie Freud elõtt, minthogy közben Spielrein tájékoztatta Freudot az eseményekrõl.

Sajnos Jungnak a betegéhez való viszonyának jellegét leíró szavakat félrefordították, ami kiváltképp sajnálatos, mivel Carotenuto az “Unstinting Effort” (Nagylelkû fáradozás) címet adta annak a fejezetnek, amelyben ezeket az ügyeket tárgyalja. Jung valójában azt írja, hogy “eine Patientin, die ich vor Jahren mit grösster Hingabe aus schwerster Neurose herausgerissen habe…”. A német mit grösster Hingabe-t hibásan fordították “Nagylelkû fáradozás”-ra. Ámbár Jung német szavait lehetett volna úgy fordítani, hogy “bõséges odaadással” vagy “igen nagy önfeláldozással”, ez sem lett volna kellõképpen közel a némethez, mivel nem adja vissza a Hingabe szó teljes jelentését, ami azt is jelenti, hogy szexuálisan odaadja magát. A Hingabe-t leginkább ilyen értelemben használják. Ily módon Jung saját beszámolója, bár nyíltan csupán azt bizonygatja, milyen végtelen odaadással szentelte magát betege kezelésének, titokban sugallja, legalábbis utal az ezzel a betegével fennálló kapcsolata szexuális jellegére.

Minthogy Carotenuto olasz, nem róható fel neki e félreérthetõ fordítás, sem az, hogy nem ismerte föl a Spielrein név pszichológiai jelentõségét. Az “Unstinting Effort” (Nagylelkû fáradozás) a Jung–Freud levelezés hivatalos angol fordításában is szerepel. De a “Nagylelkû erõfeszítés” címû fejezet legalább zárójelben megjegyzi, hogy “Jung nagylelkû fáradozás-ról [grösster Hingabe, azaz »igen nagy odaadásról«] beszél”. Ily módon akár Carutenuto, akár azok, akik ezt a könyvet angolra fordították, tudtak arról, hogy az “unstinting effort” eltorzítja a Jung levelében használt szavak értelmét. Az “igen nagy odaadás” mint fordítás elkendõzi Jung szavainak szexuális mellékzöngéjét, de legalább sokkal közelebb áll a német eredetihez, mint a fáradozás, ami csak akkor lenne helyes fordítás, ha Jung azt említette volna, hogy betegével grösster Anstrengung dolgozott, mert ez jelenti a szándékos és tudatos folyamatot, míg a Hingabe mély érzelmi beleélésre utal, ráadásul szexuális jellegre.

Elég érdekes, hogy Freud nem reagált arra, hogy Jung megtartóztatta magát az érintkezés gyönyörétõl, különösen, hogy Jung elõzõleg azt írta ugyanazon nõi betegével fennálló viszonyáról: a róla való lemondás volt élete egyik legnagyobb áldozata. Ahogy Jung kifejezte magát, eléggé leleplezõdhetett ahhoz, hogy Freud megsejthette Jung betegével fennálló viszonyának valódi jellegét, különösen mert — mint ahogy válaszában utalt erre — egy svájci pszichiáter, Muthman, beszámolt Freudnak “egy hölgyrõl, aki az Ön [Jung] barátnõjeként mutatkozott be”. Freud talán vaknak akarta magát tetetni minden elõtt, ami kockára teheti Junggal fennálló kapcsolatát.

A Jung viselkedésétõl mélységesen megbántott Sabina Spielrein írásban kért találkozót Freudtól. Freud elõször elutasította; mindent el akart kerülni, ami árthat Junggal fenntartott viszonyának, ami a már leírt okok miatt annyira fontos volt neki. Freud így nem viselkedett nyíltan Spielrein elõtt sem, hanem Jung elképzeléseihez alkalmazkodott. Freud ezt írta Jungnak 1909. június 7-i levelében: “ha helyesen értem táviratát [ennek tartalma nem ismert, de Jung ebben értesíthette Freudot Spielreinnel fenntartott kapcsolatának néhány részletérõl, mivel Freud Spielrein levelének kézhezvétele után felvilágosításért fordult Junghoz, hogy tudja, mihez tartsa magát]; magyarázata megerõsítette sejtelmeimet. Igen, miután megkaptam sürgönyét, írtam Spielrein kisasszonynak, s kijelentettem, nem érdekel az ügy, s úgy vélem, intelme túlbuzgó fanatikusra vall.

Spielrein azonban nem adta fel. Mivel Freud nem tette lehetõvé, hogy személyesen adja elõ ügyét, 1909. június 11-én ezt írta: “Négy és fél évvel ezelõtt Jung doktor az orvosom volt, majd barátom, végül “poétám”, azaz kedvesem lett. Történetesen közeledett hozzám, és a dolgok úgy alakultak, ahogy ez a “költészet”-ben lenni szokott. Prédikált a poligámiáról, hogy a felesége nem ellenzi stb, stb. Most az anyám kap egy névtelen levelet, írója nem válogatja meg szavait; anyámnak meg kell mentenie lányát, különben Jung doktor tönkreteszi. A levelet egyik barátom sem írhatta, hiszen mindenrõl mélyen hallgattam és mindig távolságot tartottam az összes diákkal szemben. Okkal gyanúsíthatom a feleségét. Hogy rövidre fogjam a történetet, anyám megindító levelet ír Jungnak, hogy megmentette a lányát, hogy nem ronthatja mindezt most el, s esedezik, hogy ne lépje át a barátság mezsgyéit.” Jung ezt válaszolta Spielrein anyjának: “Miután már nem szorítottam a háttérbe saját érzéseimet, orvosából barátja lettem. Orvosi szerepemtõl annál is könnyebben szabadultam, hogy szakmailag nem éreztem magam elkötelezve, hiszen kezelési költséget sosem számoltam fel. Ez szabja meg világosan az orvos kötelmeit. Természetesen meg kell értenie, egy férfi nem tud egy lánnyal a végtelenségig fönntartani olyan baráti viszonyt, ami kizárja a kapcsolat bõvítésének egyéb lehetõségeit. Miért tartanák vissza magukat a szerelmükbõl fakadó következtetések levonásától? Az orvos és a betege viszont olyan hosszan beszélgethetnek a legbensõségesebb témákról, ahogy azt akarják, és a beteg elvárhatja orvosától, hogy az megadja számára a kívánt teljes szeretetet és törõdést. Az orvos azonban tudja saját korlátait, s ezeket nem is hágja át, hiszen ezért van megfizetve. Ez a tény szabja meg számára a megfelelõ kereteket. Ennélfogva azt javaslom, hogy ha azt kívánja, hogy szigorúan ragaszkodjak orvosi szerepemhez, fizesse meg kellõ mértékben fáradozásaimat. Ily módon tökéletesen biztos lehet afelõl, hogy feladatomat minden körülmények között ellátom. Az ön lányának barátjaként viszont azt mondanám, hogy bízzuk magunkat a sorsra. Barátokat senki sem gátolhat meg abban, hogy azt tegyék, amit jónak látnak. … Nálam 10 frank egy vizit.”

Jungnak megbocsáthatatlan ez a kijelentése, hogy õ, az orvos, amennyiben szakmai munkája nincs megfizetve, kezelõi szerepében nem lát semmi viselkedésére vonatkozó megkötést. Carotenuto azt mondja, hogy ez a rész “szinte teljesen lehetetlenné teszi, hogy megértse az ember”, s ez enyhe megfogalmazás. (Hozzá kell tenni, hogy Spielrein feljegyzései szerint szülei azt gondolván, hogy Jung a Burghölzli kórház alkalmazottjaként — leányuk eme intézmény lakójaként lett a betege, s kezelése itt zajlott azután is, hogy kiköltözött — nem folytathat magángyakorlatot, ezért pénz helyett állandóan ajándékokkal látták el orvosát.)

Bár Spielrein levele alapján Freud tudott arról a lehetetlen helyzetrõl, amit Jung viselkedése miatt el kellett szenvednie, továbbra is megtagadta, hogy találkozzék vele, továbbra is leplezte önmagát; fel kell tennünk, nem akart támadási felületet nyújtani Junggal való kapcsolata ellen. Erre utal Freud Junghoz írott június 18-i levele: “válaszomban [Spielrein második levelére] továbbra is olyan megfontolt és megértõ voltam; úgy tûntettem föl, mintha a legmellékesebb nyomok alapján Sherlock Holmes módjára fejtettem volna meg a helyzetet (ami az Ön közlése alapján természetesen nem esett nehezemre), s a jelenleginél sokkal alkalmasabb endopszichikus eljárást javasoltam”.

1909. június 21-i levelében Jung végül elismeri, hogy hibázott Spielreinnel kapcsolatban. Ebben bánkódik “elkövetett bûneimért, mivel nagyban felelõs vagyok korábbi betegem nagyratörõ reményeiért”, s megvallja, “mivel megragadott az a téveszme, hogy betegem szexuális cselvetésének vagyok áldozata, azt írtam az anyjának, hogy nem vagyok a lánya szexuális vágyainak játékszere. Annak fényében, hogy a beteget nem sokkal korábban a barátomnak tudhattam és bírta teljes bizalmamat, tettem galádságnak tekinthetõ, s ezt Önnek mint atyámnak készségesen megvallom. Ezek után igen nagy kérésem lenne Önhöz: volna szíves írni Spielrein kisasszonynak, miszerint teljes mértékben tájékoztattam Önt az ügyrõl, s különösen a szüleinek írott levélrõl, amit a leginkább szégyellek. Szeretném legalább abban megnyugtatni betegemet, hogy Ön és õ tudnak »perfect honesty«-mról (tökéletes õszinteség).”

Jung egyazon szövegben hivatkozik Spielreinre mint korábbi és jelenlegi betegére. Amikor szerelmi viszonyukról beszél, akkor korábbi betegének nevezi, amikor viszont arra kéri Freudot, hogy írjon neki, és gyõzze meg õt Jung õszinteségérõl, akkor egyszerûen betegérõl beszél, hogy Freud ne avatkozhasson be a beteg–terapeuta viszonyba, ezért tartózkodjék minden vele való kapcsolattól. Jung ugyanakkor törekedett arra, hogy meggátolja Spielrein és Freud találkozását, hiszen arra semmi szükség, mivel Jung már mindent elmondott Freudnak. Ily módon Freud nem tudhatná meg, hogy a viszony sokkal többet rejt annál, mint amit Jung a “perfect honesty”, a végig németül írt levélbe idézõjelben becsempészett két angol szó mellett bevall. (Ezzel egyébként Jung tudattalanul leleplezte, hogy levelében a “perfect honesty” idegen elem.)

Jung levele elhallgatások és valószínûleg elkövetett bûnök sorával terhes. Ezek egyike, hogy azt a benyomást keltette Freudban, hogy minden meggondolás nélkül írt Sabina Spielrein anyjának, holott csupán válaszolt az anya kérésére, hogy ne folytassa lánya megrontását. Arról sem szólt, hogy Spielrein anyja annak a levélnek (mind Carotenuto, mind Sabina Spielrein feltevése szerint Jung felesége volt a szerzõ) hatására írt, amelyben megkérték, hogy vessen véget Jung és leánya közötti kapcsolatnak. Jung végül nem tért ki a Spielrein szüleinek írott levelének legbotrányosabb részére, amelyben kijelenti, hogy a betegével folytatott szexuális viszony teljesen természetes lenne mindaddig, amíg nem fizetik meg a kezelésért, ám ha fizetséget kapna, mindez nem történhetne meg.

Bár Freud eleinte próbálta Jungot fedezni, azért aggaszthatta, hogy Jung elárulta azt, akit szeretett, azt, aki még mindig szerette õt, és aki semmi okot sem adott arra, hogy ellene forduljon. 1913 januárban, amikor nyilvánvalóvá vált, hogy elkerülhetetlen a Junggal való szakítás, Freud ezt írta Spielreinnek: “amióta megkaptam az ön elsõ levelét, róla [mármint Jungról] alkotott véleményem jelentõsen módosult”, arra azonban nem utalt, hogy mikor vagy milyen mértékben járult hozzá ez az elsõ levél véleményének megváltozásához.

Jung 1909. március 7-én — miután Spielrein anyjának levelébõl értesült arról, hogy kitudódott viszonya — Freudhoz írott levelében felhozott Spielrein elleni hamis vádak kapcsán még valami említhetõ. Miután Freud válaszából megtudta, hogy Muthman találkozott valakivel, aki az õ kedvesének mondta magát, Jung már világosan látta, hogy készül kitörni a botrány. Még abban a hónapban, amikor mindez történt, Jung lemondott állásáról a Burghölzliben; nem tudjuk miért, azt sem, hogy pontosan mikor.

Ám mivel lemondása 1909. márciusára esik, ésszerû azzal a feltevéssel élni, hogy meg akarta elõzni azt a még nagyobb botrányt, amit az okozott volna, ha kitudódik, hogy (Spielrein anyjának írott levelében) kijelentette, a szolgálataiért kapott fizetségtõl függ, mennyben felelõs a Burghölzliben elõször bentlakó, késõbb bejáró betegével fenntartott szexuális kapcsolatáért. E kijelentés eredményeként Svájc szigorú erkölcseire való tekintettel nyilván elbocsátották volna Jungot abból a bizalmi állásból, amit e híres intézetben betöltött.

Freud és Jung azután, hogy Freud tudomást szerzett Spielreinrõl, 1909. augusztus 20-án találkozott, egy nappal azelõtt, hogy együtt hajóztak át az Egyesült Államokba. E nap egy fogadáson történt Freud Jung jelenlétében lezajlott rosszulléteinek egyike, amely Freud szerint Jungnak hozzá fûzõdõ kapcsolatának tulajdonítható. Ez alkalommal Freud kijelentette, hogy a Jung iránta táplált halálvágya miatt lett rosszul. Hogy Jung, tudatosan vagy sem, táplálhatott ilyen halálvágyat, igenis feltehetõ, hiszen az a helyzet, amelybe Freud saját utódjaként, örököseként, szinte fogadott legidõsebb fiaként kényszerítette, ütközött Jung apa-figurától való függetlenedési vágyaival. Közöttük ez ödipuszi helyzetet teremtett, amely Freud tanai és meggyõzõdése szerint ilyen vágyak kialakulására vezet.

A halálvágy közelébe sodró ödipális érzelmi helyzetek viszont olyan gyakoriak a mindennapi életben, hogy ha ezekre a rosszullét lenne a normális reakció, az emberek jobbra-balra lennének rosszul. Sokkal valószínûbbnek tûnik, hogy a pszichológiai okok miatt fellépõ rosszullét nem a másik emberben, hanem a rosszullétet elszenvedõ személyében végbemenõ folyamatok eredménye, valószínûleg annak következtében, hogy erõsen próbálja korlátozni magát, hogy ne mondjon vagy tegyen meg valamit, amit szeretne, de kényszerítve érzi magát, hogy ne tegye. 1912 novemberében, amikor a Freud–Jung kapcsolat még közelebb jutott a szakításhoz, Freud müncheni találkozásuk alkalmával lett rosszul ismét Jung jelenlétében, amikor azt magyarázta, hogy “a Jung ellen táplált … elfojtott érzelmek … természetesen fõszerepet játszanak részemrõl” a rosszullétben. Így talán élhetünk azzal a feltevéssel, hogy ugyanez az érzelmi hozzáállás tehetõ felelõssé a híres két rosszullét közül az elsõért is.

Mindenesetre Freud magyarázata elsõ rosszullétére, miszerint elõször találkoztak azóta, hogy fény derült a Spielrein-ügyre, arra enged következtetni, hogy ez az ügy ingathatta meg Freud Jungba vetett bizalmát és Freudban tudatos vagy tudattalan félelmeket kelthetett, hogy fogadott apját Jung ugyanúgy elárulhatja, mint szerelmét. Akár ez is történhetett: Jung beszámolója szerint ezen az úton, a hajón tapasztalta elõször azt a kudarcot, hogy Freud önkényesen nyilvánul meg elõtte. Jung leírása szerint Freud elmesélte egyik álmát, Jung ezt megpróbálta értelmezni, s megkérte Freudot, mondana magánéletérõl néhány adalékot. “E szavakra Freud vizsla tekintettel reagált — a legvégletesebb gyanakvással teli tekintettel. Ezután ezt mondta: »De hisz nem tehetem kockára a tekintélyemet!« Ezzel a pillanattal veszítette el. Mivel mindez évekkel az események megtörténte után került papírra, s csupán Jung mondandójáról tudunk, csupán megfelelõ fenntartásokkal fogadhatjuk el e történetet, mivel ha Freud akkor valóban minden tekintélyét elveszítette Jung elõtt, akkor Jung Freudnak írott leveleiben még éveken át számos formában kifejtett mélységes megbecsülése szélhámosságnak tekinthetõ.

Csupán azért említem azt az esetet, mert Jung szerint Freud igen erõsen reagált, amikor Jung a magánéletérõl érdeklõdött. Ez a kérdezõsködés emlékeztethette Freudot arra, hogyan viselkedett Jung, amikor az õ legbensõbb magánéletérõl volt szó. Jung viszont valószínûleg jobban hajlott volna arra, hogy továbbra is elismerje Freud tekintélyét, ha Freud kritikusabban ítéli meg Spielreinnel szemben tanúsított magatartását és nem huny szemet alakoskodása felett, hiszen számomra nem kérdéses, hogy Jung késõbb bûntudatot érzett viselkedése miatt. Mindez természetesen csak feltevés. Amit biztosan tudunk, hogy miután Jung rájött, hogy alaptalan Spielrein elleni vádaskodása, lezajlott köztük néhány viharos jelenet. Egy Freudnak szánt levél vázlatában Spielrein leírja, anélkül, hogy ráébredt volna, mit tesz, elkeseredésében hogyan vágta pofon Jungot rágalmai miatt, s amikor ezt tette, bal kezében egy kést szorongatott, de nem tudta, mi a célja vele. Jung lefogta a kezét, s õ végül engedett. Bal kezét és alkarját vér borította. Spielrein június 12-én a Freudnak írott levelének piszkozatában említi, hogy menekül, és hogy összeszedje magát, Zürichbõl vidékre ment, s két levelet kapott Jungtól, melyek egyikében arról tájékoztatta, hogy következõ “találkozójuk” idején nem tartózkodik a városban, mert jobbnak látja, ha aznap nem látják egymást, hogy — mint írja — “az egész fájdalmas ügy könnyebben nyugvópontra juthasson”. Freudnak szánt levelének ugyanebben a piszkozatában Spielrein újra kijelenti, hogy a történtek ellenére még mindig szereti Jungot.

Idõközben Spielrein anyja Jungnak hozzá írott levelének hatására Zürichbe sietett, hogy Junggal megbeszélje a dolgokat, de úgy tûnik, Jung elõször elzárkózott a találkozás elõl. Az anya azzal fenyegethette, hogy Bleuler professzorhoz, a Burghölzli igazgatójához, azaz Jung fõnökéhez fordul, ám ettõl eltekintett, hogy ne súlyosbítsa a botrányt. Néhány héten belül valószínûleg mégis elsimult az ügy; Jung és Spielrein között folytatódott a viszony, mivel a lány készülõ disszertációját Junghoz írta, így feltehetõleg továbbra is rendszeresen találkoztak.

A továbbiakban megtudjuk, hogy Spielreinnek 1911 szeptemberében elõadást kellett volna tartania a Nemzetközi Pszichoanalitikus Egyesület weimari kongresszusán, ám Carotenuto szerint “pszichoszomatikus” kifogást talált arra, hogy ne vegyen részt a kongresszuson. Míg a doktor úr arra hivatkozik, hogy mindezt Jungnak egy Spielreinhez írott levelébõl tudja, azt nem közli, hogy mi volt ez az úgynevezett kifogás.

Freudnak egy Junghoz írott levelébõl tudjuk, hogy 1911 októberére Spielrein már Bécsben volt, s legalább 1912 márciusáig ott is maradt, majd Berlinbe utazott. Bécsi tartózkodása idején Spielrein csatlakozott Freud csoportjának találkozóihoz és Freud pszichoanalitikai társaságának rendes tagja lett. 1911. november 12-i levelében Freud azt írja Jungnak, hogy “legutóbbi összejövetelünkön szólalt fel elõször Spielrein kisasszony; igen értelmesnek és rendszeresnek mutatkozott”.

Rendkívül érdekes Jungnak e megjegyzésre adott válasza. 1911. november 14-i levele így kezdõdik: “Nagyon köszönöm most kézhez vett igen kedves levelét. Számomra azonban meglehetõsen lehangoló kilátás, hogy ön is a vallás pszichológiájával kezd foglalkozni. Ön veszélyes vetélytárs — ha éppen vetélkedést kell említenünk. Mindezek ellenére úgy vélem, ennek így kell történnie, mivel a természetes fejlõdést nem állíthatjuk meg, s ezt meg sem szabad próbálnunk. Személyes eltéréseink munkánkat is eltérõvé teszik.” Itt látszólag arról esik szó, hogy mindkettõjüket érdekli a vallás pszichológiája, azonban figyelembe véve Jung Spielrein iránti mélységes érdeklõdését — különösen, hogy Freud levelébõl értesült róla, hogy a lány Freud csoportjának megbecsült tagja —, éppannyira lehet szó arról is, hogy Freud Spielreinnél veszélyes vetélytárs.

Válaszában Freud ismét megerõsíti Spielrein iránti megbecsülését, amennyiben határozottan kijelenti: “Spielrein cikkének kétségkívül [a Jung szerkesztette] Jahrbuch-ban a helye, sehol másutt. Két héttel késõbb ezt írja Jungnak: “Spielrein kisasszony tegnap felolvasott egy fejezetet a cikkébõl [ebben a cikkben fejtette ki elgondolásait a halálvágyról], s ezt tanulságos vita követte. Megütköztem az ön mitológiai felfogását érintõ néhány ellenvetésén, s ezt felvetettem a kislánnyal folyó vitában. Be kell vallanom, igen bájos, és kezdem megérteni.” Freud ily módon Spielreinrõl szóló beszámolójába beleszúr egy megjegyzést, miszerint ellenzi Jung néhány módszerét, s Jung ezt nem érhette félre, hiszen válaszában Spiereinnel kapcsolatos egyaránt bíráló és dicsérõ megjegyzéseivel kifejezésre juttatja ellentmondásos érzéseit, amint ezt írja: “Örömmel fogadom Spielrein cikkét az elsõ [félévi] Jahrbuch 1912-be. Jelentõs átdolgozást igényel, de hát a kislány mindig nagy igényeket támasztott irántam. Az is igaz, hogy megéri. Örülök, hogy nem gondol rosszat róla.”

Egy éven belül, hogy Jung olyan megfontoltan jelentette be Freuddal való vetélkedését, olyan vetélytársként lépett fel apafigurájával szemben, hogy végül minden kapcsolatot megszakított vele. E szakításnak természetesen számos, alapos lélektani oka volt, például az a Freud létrehozta feloldhatatlan ödipális helyzet, miszerint úgy döntött, legyen Jung az õ választott fia és örököse a pszichoanalízis vezetésében, s Jung azért részesült e megtiszteltetésben, mert apja svájci lelkész volt, õ maga pedig jelentõs állást töltött be a híres Burghölzliben. Még ha kevésbé lett volna is Jung büszke ember, mint amennyire volt, abban a hitben, hogy Freud csupán azért öleli magához, mert keresztény, mindez akkor is elég ok lett volna a szakításra.

Egy pillanatra eltekintve számos egyéb, a Jung–Freud barátság folyamatára és végére magyarázatul szolgáló lélektani októl ésszerûnek látszik azzal a feltevéssel élni, hogy Jung és Spielrein kapcsolatának viszontagságai jelentõs szerepet játszhattak abban, hogy Jung szakított Freuddal. Barátságuk azzal kezdõdött, hogy Jung Freudhoz fordult segítségért Spielrein iránti érzelmei tisztázására, de ezt a már tárgyalt ellentmondásos módon tette. Freud és Jung kapcsolata akkor ért véget, miután Spielrein megszûnt Jung szerelme és követõje lenni, Freud táborához csatlakozott, sõt a keresztényi helyett a zsidó hûséget vállalta fel. Fel kell itt idéznünk, hogy az elméleti álláspontot tekintve a maga módján mindkét férfi egyetértett abban, hogy az volt a vita fõ kérdése, hogy Jung nem fogadta el a szexualitás központi szerepét az emberi kapcsolatokban, míg Freud kitartott emellett. Megjegyzendõ, hogy Jung számára kezdetben személyes érdek volt a szexualitás jelentõségének tagadása, de ez késõbb elméleti kérdéssé vált. Mint oly gyakran a pszichológiában, lényegében a személyesebb ügyek határozták meg az elméleti hozzáállást, olyan ügyek, amelyeket egy pszichoanalitikusnak egybõl fel kellene ismernie.

Freud jól tudta, milyen fontos a keresztény–zsidó kérdés — nem csupán az õ Junggal való kapcsolatában, ennek mindvégig tudatában volt, hanem Spielrein és Jung viszonyában is. Arra utalván, hogy Spielrein egy Siegfried nevû árja-zsidó gyermekre vágyott, aki jelképezné mind Freud és Jung, mind Spielrein és Jung egységét, ezt írta Freud: “Be kell vallanom …, hogy a kevert egyesülés Megváltójának megszülésérõl alkotott elképzelése engem egyáltalán nem ragadott magával.” Majd néhány hónap múltán: “Személyes kapcsolatom az ön germán hõsével teljesen megsemmisült. Túlságosan rosszul viselkedett.” Freud természetesen már világosan értesült e rossz viselkedésérõl, amikor tudomást szerzett Jung Spielrein elleni hamis vádaskodásáról, de akkor minden erejével azon volt, hogy mindezt figyelmen kívül hagyja abban a reményben, hogy Jungban a pszichoanalízis “germán hõs”-ére talál.

1913 augusztusában Freud, miután tudomást szerzett Spielreinnek Pavel Scheftellel, a hozzá hasonlóan orosz zsidó orvossal kötött házasságáról, majd terhességérõl, ezt írta: “Nehezen viselem, amikor régi szerelméért és elmúlt álmaiért hallom lelkesedni, s szövetségesemként számítok a csodálatos kis idegenre. Mint tudja, árjaügyben már elfogultságom maradékából is kigyógyultam, s szeretném úgy venni, hogy ha végül fia születik, elszánt cionista lesz belõle. … Zsidók vagyunk, s azok is maradunk. A többiek csak kihasználnak minket, de sosem fognak megérteni és értékelni.”

A Jung elpártolásától mélyen megbántott Freud itt kényelmesen elfeledkezik arról, hogyan akarta õ Jungot kihasználni. Nem lehet, hogy Spielrein ezt — akár Jung iránti ragaszkodása, akár nagyobb objektivitása, akár mindkettõ miatt — ne vette volna észre. Egy hónappal késõbb, miután megtudta, hogy Spielreinnek lánya született, Renata, talán ezért írta Freud: “Nos, hát szívbéli jókívánságaim. Sokkal jobb, hogy a gyermek leány lehetett. Most újra gondolhatunk a szõke Siegfriedre, s talán porrá zúzhatjuk e bálványt, mielõtt eljönne az õ ideje.”

Ezt azonban Spielrein nem tette és nem is tehette meg. Freud tábora melletti folyamatos elkötelezettsége ellenére továbbra is kapcsolatot tartott és levelezett Junggal, 1918-ig biztosan, de valószínûleg sokkal tovább, amint Jung is írt neki. Saját keserû tapasztalataiból Spielrein túlságosan is jól tudta, hogy a Jung és Freud közötti elméleti ellentéteknek és Jung saját, eltérõ pszichoanalitikai rendszere kidolgozásának sokkal több köze van Jungnak Freuddal és vele kapcsolatos személyes nehézségeihez, mint az elméleti meggyõzõdések eltéréséhez. Ezek, Spielrein biztos volt benne, könnyedén áthidalhatók vagy feloldhatók lettek volna, ha a személyes ellenségeskedés nem tette volna ezt lehetetlenné.

Ily módon legalábbis Oroszországba való visszatértéig Spielrein próbálta meggyõzni mind Jungot, mind Freudot, hogy elméletükben sokkal több a közös, mint az ellentétes vonás. Például még 1918-ban is, több mint hét évvel azután, hogy Freudhoz csatlakozott, és több mint öt évvel Jungból való kiábrándulása után ezt írta Jungnak: “Tökéletesen megértheted Freudot, ha akarod, azaz ha személyes érzelmeid nem állnak útjába.” Korábban azt írta Freudnak: “Minden ingadozása ellenére szeretem Jungot, és szeretném õt visszatéríteni a mi táborunkba. Ön, Freud professzor, és õ még csak nem is gyanítják, hogy sokkal jobban összetartoznak, mint azt bárki sejtené. E jámbor óhajom nem árulás Egyesületünk ellen! Mindenki tudja, hogy a Freud Egyesület odaadó tagjának vallom magamat, és Jung ezt nem tudja nekem megbocsátani.” Valószínûleg Freudnak sem tudta megbocsátani, hogy a pszichoanalízisben Spielrein már hozzá tartozott, bár érzelmileg még mindig erõsen kötõdött Junghoz.

Végül néhány megjegyzés, elõször a kezelésérõl, azután magáról Spielreinrõl.

Spielrein fiatal életében az volt a legjelentõsebb esemény, hogy bármi történt is azalatt, hogy Jung a Burghölzliben kezelte, meggyógyult. Lehet, hogy szüleitõl elválasztva meg tudta volna gyógyítani önmagát, tekintettel fiatal korára, nagymértékû intelligenciájára és rendkívüli személyiségére; zavarának súlyossága és korai kitörése fényében azonban ez nem látszik nagyon valószínûnek. Sokkal ésszerûbb azzal a feltevéssel élnünk, amint azt õ maga, Jung és Freud is tette, hogy amit Junggal átélt, az gyógyította meg. Ha ez így van, akkor Jung magatartása és viselkedése, ahogy ez Spielreinhez eljutott — nevezzük kezelésnek, csábításnak, érzelemátvitelnek, szerelemnek, közös légvárépítésnek, rászedésnek vagy bármi másnak —, végül nagy szerepet játszott a gyógyulásban. Természetesen úgy is át lehet gondolni egymás iránti viselkedésüket, hogy amint a nõ kései serdülõ korában megpróbálta átdolgozni gyermekkori traumáit, uralkodni felettük, ennek lehetett az a szimbolikus jelentése, hogy a férfi a Spielrein név által rámért tiltó parancs ellenére olyan viselkedésre biztatta, amit a világ “mocskosnak” tart. E parancsra kisgyermekként ambivalenciával válaszolt, s ez rabságban tartotta; most ez feloldódott, mivel rájött, hogy gondoljon akármit a világ, csak az a fontos, hogy tettei összhangban legyenek meggyõzõdésével.

Bármi is az ember erkölcsi megítélése Jung Spielreinnel, elsõ pszichoanalitikus betegével kapcsolatos magatartásáról, nem szabad megfeledkeznünk a legfontosabb tanulságról, kigyógyította elmezavarából, s Spielrein ezért volt a gondjaira bízva. Ennek ellenére fel kell tennünk a kérdést: miféle meggyõzõ bizonyítékkal rendelkezünk arról, hogy nem lehetett volna elérni ugyanezt az eredményt, ha Jung úgy viselkedik betegével, amint azt egy lelkiismeretes kezelõorvostól elvárnánk. Erkölcsi szempontból bármennyire megkérdõjelezhetõ Jung viselkedése — bármennyire ellentmond a hagyományoknak, lehet akár szégyentelen is —, valahogy mégis megfelelt a kezelõorvos betege iránti elsõrendû kötelességének: meggyógyította. Igaz, Spielrein boldogtalanságban, zavarodottságban és csalódásban igen nagy árat fizetett a gyógyítás sajátos módszeréért, ez azonban gyakran elõfordul az olyan súlyos elmebetegek esetében, mint amilyen õ volt.

Spielrein története talán hasznos emlékeztetõül szolgál, hogy szemben könnyed optimizmusunkkal, miszerint pontosan tudjuk, mit kell tennünk a lelkileg igen beteg emberek terápiája során, a kezelésben “több dolgok vannak földön és egen, mintsem bölcselmünk álmodni képes”.

Ennyit a terápiáról — de mit mondhatunk Spielreinrõl?

Levelei és naplója tanúsága szerint Sabina Spielreint a pszichoanalízis egyik nagy nõi úttörõjének tekinthetjük. Kétségkívül igen szokatlan személyiség volt, aki bátran merte életét meggyõzõdése szerint élni, bármit gondolt is a világ a nõs, gyermekes apával folytatott szerelmi viszonyáról. Hû maradt elsõ szerelméhez, ennek árulása ellenére sem szakított vele, s ellenállt Freud arra irányuló kísérleteinek is, hogy szellemileg és érzelmileg elválassza a férfitól. Ezen házassága s a férjétõl született gyermeke sem változtatott.

Spielrein nemcsak ragyogó volt és a végletekig érzékeny, de rendkívüli pszichológiai érzékkel is rendelkezett. Jelentékeny fejlõdést indító cikkét, melyben elsõként vetette fel a destruktív ösztönök jelentõségét az ember megértésében azzal a kijelentéssel zárja, hogy az ember teremtésre és ezzel megõrzésre irányuló hajtóereje pszichológiailag “két ellentétes összetevõbõl áll, ennélfogva éppannyira alkotó mint romboló hajtóerõ”.

Míg Freud és Jung engedett az õket egymástól eltávolító romboló ösztönöknek, Spielrein, a nõ végig hû maradt az építõ ösztönhöz, melynek reménye szerint közös vállalkozásba kellett volna Freudot és Jungot összehoznia az emberiség javára. Biztos volt benne, hogy abban, ami a legfontosabb — a tudattalan jelentõségének felismerésében és jobbító célokra való megszelídítésében — lényegében összhang van kettejük között. Továbbra is a pszichoanalízis ilyen egységesítésének szentelte önmagát. Remélhetjük, hogy az az eszme, amelynek Spielrein életét szentelte, végül meghozza gyümölcsét, és a Freud óriási felfedezéseibõl táplálkozó különbözõ pszichoanalitikai irányzatok végül rájönnek arra, hogy sokkal jelentõsebb az, ami közös bennük, mint ami elválasztja õket. Mint Freud és Jung esetében, e különbségek forrása sokkal gyakrabban a bonyolult személyes kapcsolatok szeszélye és ambivalenciája, mint a különösebben jelentõs elméleti elérések, bár ezeket hangsúlyozzák, hogy elfedjék a mögöttük rejlõ személyes emberi elfogultságokat.

Utószó

Cikkem hatására dr. Magnus Ljunggreen 1983-ban a Moszkvai Egyetemen végzett tanulmányai alatt kapcsolatba lépett Sabina Spielrein unokahúgával, Menilche Spielreinnel, aki néhány életrajzi adalékkal szolgált nagynénjérõl, melyeket Ljunggreen doktor volt szíves rendelkezésemre bocsátani. Megtudtuk, hogy Sabina Spielrein 1923-ban hazatért Oroszországba. Még abban az évben a Moszkvai Egyetem pszichológiai intézetében kezdett dolgozni. Moszkvai éveiben vezetett egy gyermekek számára létesített pszichoanalitikus klinikát, szemináriumokat tartott gyermekanalízisbõl, s igen tevékenyen vett részt a pszichoanalitikai társaság munkájában. 1925-ben, amikor a pszichoanalízist hivatalosan már nem tûrték el, Spielrein Moszkvából Rosztovba ment. Férjénél ott olyan elmezavar lépett fel, melynek következtében 1930-ban meghalt. Emiatt vagy az Oroszországban bekövetkezett változások miatt Sabina depresszióssá vált, és 1931 körül felhagyott pszichoanalitikusi tevékenységével.

1941. június 22-én, aznap, hogy Hitler lerohanta a Szovjetuniót, Sabina húga, a Moszkvában zenét tanuló Renata Rosztovba utazott, hogy együtt legyen anyjával és testvérével. Nem tudjuk, mi történt a három nõvel. Beszámolók szerint a németek Rosztov megszállása után minden zsidót behajtottak a zsinagógába, majd lelõtték õket. Legvalószínûbbnek az látszik, hogy mindhárman ott vesztették életüket.**

* Forrás: Bruno Bettelheim: Freud’s Vienna and Other Essays. Vintage Books —- A Diviosion of Random House Inc. New York, 1991. 58–81. Az esszé némileg más formában és az utószó nélkül ,,Botrány a családban” (Scandal in the Family) címmel a The New York Review of Books 1983 június 30-i számában jelent meg.

** Sabina Spielrein élettörténetének teljesebb feldolgozását újabban Alekszander Etkind végezte el Erosz nyevozmozsnovo — Isztorija pszihoanaliza v Rosszii (A lehetetlen Erósza — a pszichoanalízis története Oroszországban) címû könyvében (Meduza, Szentpétervár, 1993.). A könyv Spielreinrõl szóló fejezetét (“Tiszta játék egy orosz lánnyal — Sabina Spielrein”, 159–212. old.), más orosz témájú cikkekkel együtt, elõreláthatóan 1997/2. számunkban fogjuk közölni. (A szerk.)

Kérjük, küldje el véleményét, megjegyzéseit címünkre: thalassa@c3.hu