A növekvô gazdasági cserekapcsolatok és az intézményesített politikai integráció elôrehaladó komplex folyamatában, a nemzet, mint ,,imagined community" (B. Anderson) konstruálásával párhuzamosan, a társadalmi lét korábbi formái és referenciális keretei, valamint a hagyományos, sôt esetenként formálisan tovább létezô közösségek elvesztették azt a funkciójukat, amellyel egy rendi társadalmon belül bírtak. A kialakuló újfajta társadalmi keretek között újfajta lojalitásokat kellett kialakítani és megalapozni, ebben az kontextusban kellett újrafogalmazni és érvényesíteni az érdekképviseleteket, ideológiákat, cselekvési koncepciókat. A folyamatban részt vevô csoportok oldaláról nézve éppúgy, mint a más struktúrájú és magukat másképpen koncepcionalizáló közösségek perspektívájából ez egészen általánosan azt a feladatot jelentette, hogy hagyománymondáikat egy szélesebb dimenziójú értelmezési keretre, ,,Deutungskultur"-ra vonatkoztassák, ill. ebbe szôjék bele. Mivel a gazdasági és politikai élet valamint az emberi társadalmiság e dimenzióváltozását új módon az elképzelt közösség egyik új típusára vonatkoztatták és nemzetgazdaság és nemzeti kultúra alakulása formájában értelmezték, az említett szimbolikus rendszereket szintén a nemzeti identitás szemszögébôl kellett újrafogalmazni, ami magába foglalta e nemzeti kultúra jelkészletének értelmezési hegemóniájáért folytatott versenyt is.[1]
Magyarországon a 19. században ebben a folyamatban különbözô nemzetiségek és különbözô felekezetek egyaránt részt vesznek. Felekezeti és etnikai hovatartozás ugyanakkor sokféle módon keresztezi egymást, ami nagyszámú potenciális konfliktust, eltérô igényeket jelentett. Ezeket egy általános érvényességre igényt tartó nemzeti identitás megfogalmazásában kellett integrálni, illetve az egyes megfogalmazásokban mindig általános érvényességre tövekvôen magyarázni és elhelyezni. A nagy felekezetek ill. egyházak az egymástól eltérô szokásrendszereik, a mindennapi élet kultúrájában megállapítható regionális különbségek mellett, elitjeik eltérô politikai kötôdéseit és hagyománymondáikat is behozták ebbe a folyamatba. A felekezeti megosztottságnak a dualizmuskori Magyarország nemzetiségi konfliktusaival szemben pont e tekintetben eddig kevés figyelmet szenteltek. A nemzettudat rekonstrukciói, a dualista kor nemzeti szimbólumrendszerének vizsgálatai ezt a dimenziót általában nem veszik számításba. Hosszú távú kutatási feladat e fejlôdési szálak átfogóbb, fôleg pedig immanens összehasonlító elemzése, az egyes felekezetekhez kötôdô fejlôdési vonalaknak éppúgy, mint a különbözô etnikai-felekezeti csoportok egymásra vonatkozó diszkurzusainak a rekonstruálása.
Nemzeti ünnepek méltatásában és megszervezésében ez a fejlôdés mintaszerûen nyomon követhetô. Az alkalomadtán megjelent szövegekbôl, a nyilvános ünnepségek rendezésébôl ki lehet emelni az egyes diszkurzusokat, rekonstruálni a bennük foglalt identitáskoncepciókat, és vonatkozásba hozni ezeket aktuális környezetükkel.[2] Emléknapok, évfordulók olyan alkalmak, amikor egy értelmezési kultúra (Deutungskultur) magától értetôdô koordinátái fogalmazódnak meg, amikor szimbólumkészletük nyilvános rendezésre kerül,[3] és - az ünnepben, a nyilvános szertartásban - ,,mûködnie" kell. Az ilyen ünnepek, egy adott idôpontban forgalomban levô identitáskoncepciók, ezek tartalmi és strukturális implikációi szempontjából tehát rendkívül sokatmondóak.
Ilyen tanulságos eset a magyar Millennium. Az alkalom nemcsak különleges mértékben hívja ki a történelemmel való foglalkozást, hanem azzal is, hogy ,,Magyarország" és a ,,magyarok", állam, territórium, nép és nemzet, állampolgárság és anyanyelv viszonya éppúgy magyarázatra szorult, mint az ünneplôk, illetve a kivülállók körének a meghatározása. Az pedig a fenti kérdés szemszögébôl szintén módfelett tanulságos.
Elvben a téma kínálkozik felekezetközi összehasonlító megközelítésre, a ,,felekezeti etnikumok"[4] tézisének vizsgálatára. A társadalomtörténeti valláskutatás helyzetének ismeretében, eddigi kutatási eredményei láttán erre egyelôre nem lehet vállalkozni. A következô megfigyelések ezért egy felekezetre szorítkoznak. A reformátusok, mint a magyarországi protestantizmus legszámosabb csoportjának a példáján a nemzeti identitás megfogalmazásának egyfajta érvrendszerét próbálják követni. Forrásként az ez alkalommal elmondott református egyházi beszédeket, valamint a korabeli református folyóiratok erre vonatkozó közleményeit használtuk fel.
A vizsgálat így természetesen nem adhat keresztmetszetet a felekezet belsô tásadalmi rétegzôdése szerint a korabeli református mentalitásról, de összképet sem a gyakorlatilag releváns identitásmintákról. A megörökített szövegek csupán az értelmezési kultúra (Deutungskultur) egyik szegmensébe engednek betekintést, azaz nem csupán egy elit gondolkodásáról tanúskodnak, hanem az általa érvényesnek és kötelezônek tartott és ekként továbbadott önmeghatározásról, helyzetértelmezésrôl is. Ezen önmeghatározás intellektuális leszûrôdését foglalják magukba. A szövegek mint ma hozzáférhetô, ugyanakkor nagyrészt nyilvános rendezvényeken elôadott dokumentumok kerültek kiválasztásra és vizsgálat alá.
A millennium, a honfoglalás emlékezete, nem volt hagyományos ünnep. A 19. század ,,feltalált hagyományaihoz" (,,invented traditions") tartozik. Miután a magyar ôstörténetre vonatkozó kutatások a törzsek megérkezését a Kárpát-medencébe csak nagyjából engedték datálni és az akadémia egyelôre egy hosszabb idôszakot jelölt meg tudományosan alátámaszthatóként, az ezeréves ünnepségeket elôször 1895-re mint a legvalószínûbb idôpontra tették; késôbb azonban a nagyméretûre tervezett ünnepségek elôkészítése körül fellépô technikai néhézségek miatt 1896-ra tették át. Az ünnepségeknek tehát nem volt közvetlen példaképük vagy elôzményük, kilencszázéves ünnepségeket nem tartottak még. A viszonyítás a történelemhez azonban, többek között az újabb keletû, honfoglalásra és ôstörténetre vonatkozó felfedezésekhez is, a saját hely történelemben való megjelölése, saját igények legitimizálása, valamint saját kulturális eredmények kiemelése céljából, igenis hagyománnyal bírt.
A millennium alkalmas ürügy volt a jelenbe nyúló ezer év civilizatorikus eredményeinek mérlegelésére, a saját teljesítôképesség bemutatására, valamint a most kezdôdô újabb ezer évre való kitekintésre. Ugyanakkor alkalmat adott a nemzeti történelem képének tömeghatású rendezésére. Mind a két mozzanat jól megfigyelhetô a budapesti millenniumi kiállításon, aminek látogatását az egész országból, a lakosság minden rétegébôl, nagystílusú kampányban szervezték meg. Éppúgy jelen van a központi állami ünnepségek megszervezésében, lebonyolításában, mint ezek történelmi illusztrációja és legitimációja, illetve az aktuális igények szimbolikus bemutatásának sajátságos keveredésében.[5]
1896 elején több református lapban is megemlékeztek a millenniumról, megvonták az ezeréves ,,nemzeti" történelem mérlegét, értekeztek a protestantizmusnak ebben elfoglalt helyérôl. Az év folyamán az ünnep alkalmából megtartandó ünnepségek egyelôre, úgy látszott, az egyes községek illetékességi körébe tartoztak. Egyes kritikus hangok egy szervezett, egységes elôkészítést hiányoltak; ebben a decentralizált egyházi struktúra és az egyes egyházközségek túlságos autonómiaigényének a problémáját látták. Sajnálták egy az alkalom elmulasztását, hogy már az új év kezdetén országszerte minden református templomban hatásosan lehetett volna megemlékezni az évfordulóról.[6] Az országszerte rendezendô helyi ünnepekre az illetékes miniszteriumok adtak ki rendeleteket. Ezek szerint május 8.-án az iskolákban és 9.-én a templomokban ünnepi emlékezéseket ill. istentiszteleteket kellett tartani. Ezeket a rendeleteket és a rájuk vonatkozó utasításokat a református sajtóban is megjelentették, az egyházi hatóságok utasításai, egyebek mellett az illetékes püspökök körlevelei, azt visszhangozták, ,,hogy ünneplésünk lehetôleg egyöntetû legyen"[7]. Ezen kívül számos apró közleményben, a ,,Különfélék" rovatában a központi ünnepségek - millenniumi kiállítás, országos tornaverseny stb. - elökészítésérôl, lebonyolításáról számoltak be, különösen kiemelve az egyes egyházak, kerületek, ill. protestáns oktatási intézmények ezekben való részvételét.[8] Emellett egyházi beszédeket és beszédtervezeteket tettek közzé, utaltak millenniumi prédikációkra, recenziókat közöltek egyéb az évfordulóval kapcsolatos publikációkról. Végül a püspökök által a központi ünnepségekkor mondott egyházi beszédek, egyes községek ünnepein tartott beszédek, valamint ilyen helyi rendezvényekrôl szóló beszámolók is megjelentek.
A vizsgált szövegek mind a ,,magyar" és a ,,protestáns" erôs azonosítását dokumentálják. Ugyanakkor bennük a létezô, mint egyetlen lehetséges és kívánatos jelenik meg. A prédikáció ill. a sajtóközlemény hangsúlyától függôen a retorikai hangsúly vagy az elértek méltatására esett, vagy pedig további mobilizációra ösztönzött, vallásos vagy civiltársadalmi célok érdekében. Egyes, különösen az aktuális helyzetfelmérésre vonatkozó mozzanatok változékonynak bizonyultak. Az egyházi beszéd konvenciói miatt, az istentisztelet által adott keretben a prédikációkban egyes motívumok kevésbé határozottan jelennek meg, csak indirekt módon, szimbolikus formában öltenek alakot, villannak fel. A hetilapok vezércikkei, beszámolóik egyes ünnepségek elôkészítésérôl és lefolyásáról ezzel szemben részletesebbek, határozottabbak. Gyakran a prédikációk utalásait magyarázzák meg. Így tehát annak a világképnek, annak a ,,gedachte Ordnung"-nak szélesebb kifestését szolgálják, amibe a predikáció is besorolódik, s aminek keretében az elôbbi is olvasandó és értelmezendô, és amit az ünnepi formában, mint emelt stílusú mûfaj, specifikus konvenciók szerint fogalmaz újjá.
A következôkben emiatt elôször az egyházi beszédekre térünk ki, rekonstruáljuk az egyes tematikai összefüggesekrôl bennük kifejtett képet, hogy ezután, az egyéb sajtóközlemények alapján a hozzászólások szélesebb panorámájára térjünk ki, immár az értelmezési kultúra (Deutungskultur) általánosabb normái szerint.
A honfoglalás legelterjedtebb képe az egyházi beszédekben a honfoglaló magyarok, Árpád a jelenkor népével azonosnak tekintett harcosainak, egy az idôn átívelô ,,mi"-nek az összehasonlítása Izrael népével, amelyet az Úr az Ígéret földjére vezetett. ,,(...) te vezetted fel Mózest a Nébó hegyére, hogy meglássa az ígéret földét, nem a te ígéreted vezette-e e mi népünket is a Kárpát bérczeire s (...) midôn meglátták e tejjel-mézzel folyó Kanaánt, (...) öntötték el a Duna-Tisza közeit."[9] ,,Mint az Izraélt a Kanahánba (...), úgy bennünket magyarokat is egészen más földrészrôl (...) ezernyi veszélyek közt s küzdelmek után vezérlett Isten e magyar Kanahánba"[10]. Az összehasonlítást a Biblia választott népével az események párhuzamossága szempontjából a történelem további menetére is vonatkoztatják, de többé vagy kevésbe hangsúlyozzák a kiválasztottságot. Az utóbbi a múltban nyilvánuló isteni tervre, meg az ezeréves fennállás rendkívüliségére való közvetett utalás illetve a különös kiválasztottságra való explicit hivatkozás között mozog. Maga ez a hasonlat nem 19. századi találmány. Legalább a reformáció és az oszmán hódoltság idejébe nyúlik vissza, és az egyházi beszédekbe is néha mint hagyományos toposz kerül be, sôt elôfordul, hogy kritikusan világítják meg. ,,(...) de azt be kell ismernünk, hogy valóban sok rokon vonás van a két nép története között, mert mindeniknél sokszor hasonló körülménekben nyilvánult az Isten különös segítsége, gondviselése és kegyelme."[11]
További vonatkozási pontokként, olyanokként amelyek lehetôvé teszik az elhelyezést a Bibiában megörökített üdvtörténeti fejlôdésmenetben, az Újtestamentum történetei is alkalmazásra találnak. Ezek szerint a nemzet története a szenvedés, halál és újjászületés története. ,,(F)ényes alakokkal díszíttetéd föl történetének lapjait, - és ha úgy akarta a te bölcseséged, hogy a vértanuság tûzkeresztelôjében a nagypénteki Golgothának minden gyötrelmét átszenvedje a magyar; nemzeti léte új és új feltámadásának húsvéti ünnepét is mindig csak földeritéd reá."[12] (De maga az ezredéves ünnep is a sivatagi vándorlás utáni visszatekintés pontjává válik: ,,Áldást, hogy e napra felvirasztottál! Felhoztál, mint Mózest a Nébó hegyére, hogy innen a pusztában való keserves zarándoklásunkra vissza- s az igéret földére elôre tekinthessünk!"[13]) Végre a jelenre is bibliai képekben kérnek isteni vezérlést útravalóként a jövô Kanaánja felé: ,,Támaszsz közöttünk vezérlô Mózeseket, kik a szolgálat házából a szabadság Kanaánjába vezéreljenek s újra nagygyá, dicsôvé tegyék e hont!..."[14]
A honfoglalás elsôsorban a mostani hazába való érkezésként jelenik meg, mint letelepülés és mint az államalapítás és civilizáció elsô lépése. Egy üdvtörténetileg értelmezett folyamat elsô stációjaként. Kiemelkednek az oda vezetô út szenvedései - a megérkezés ,,ezernyi veszélyek közt s küzdelmek után".[15] Az esemény háborus oldala ezzel szemben kevesebb hangsúlyt kap, a biblia választott népe és a magyarok történetében megnyilvánuló gondviselés párhuzama ritkábban vonatkozik az új haza fegyveres meghódítására is.[16] Az ígéret földjének bibliai metaforája értelmében az új föld szépségét és természetes gazdagságát dicsérik, ,,melynek méltóságosan hömpölygô nagy folyók által szeldelt gazdag síkjai, kies völgyei, borág és erdô koszorúzta hegyei ôseinknek állandó lakó helyet adának".[17] (Az esemény rangja a századforduló körül már használaton kívül került nyelvtani formák alkalmazását is magával hozza.) Ebben az összefüggésben néha a ,,természetes határok" gondolata is megfogalmazódik: ,,e haza(...), melynek már az alakzata is a te gondviselô s megtartó kezed munkája".[18]
Azoknak a leírásában, akik e megérkezést ünneplik a Kárpát-medencébe, az egyházi beszédek különösen ambivalansnek bizonyulnak. ,,Nép", ,,nemzet" és ,,haza" általuk adott értelmezésében két koncepció fedi át egymást. Gyakran ugyanabban a szövegben figyelhetô meg kontextushoz kötôdô használatuk, egymás melletti elôfordulásuk. Egészen röviden az államnemzet ill. a kultúrnemzet koncepciójának nevezhetjük ôket. Ez viszont csak a legfontosabb tartalmi dimenziójukat jelöli ki. Az elsô koncepció szerint, ami jogi adottságokra is hivatkozhatott, a nemzet tagjai az állampolgárok, akik nemzetiségüktôl függetlenül politikai és polgári jogokat bírnak. ,,Magyar" így elvben Magyarország minden lakosa lehet. A honfoglalás ezredéves ünnepe minden állampolgár ünnepe, vallásától vagy anyanyelvétôl függetlenül, állampolgári ünnepet jelent, annak az államnak a fennállásának, amelynek ôk a polgárai, amelynek virágzásához hozzájárulnak, amelynek életében részt vesznek. E koncepció abba az alapvetô problémába ütközik, hogyan integrálja magába a nem magyar anyanyelvû nemzetiségek elôdjeinek a képtelenségét az államalapításra. A nyelviség és nyelvhasználat problémájára általában nem térnek ki. Az állampolgári jogok gyakorlása és a civilizatorikus eredmények elsajátítása hallgatólagosan a magyar nyelv, mint kultúrnyelv használatát is magába foglalhatja. - A másik koncepció szerint magyarok annak az etnikumnak a tagjai, akik magyarul beszélnek, akik kultúrájukat, nyelvüket és ezzel önazonosságukat a külsô befolyásokkal és kihívásokkal szemben megtartották. Tagjai csak így voltak képesek államalapításra, ôk a kultúrhordozók és -közvetítôk a Kárpát-medencében. Eszerint a lehetséges, magától értetôdô asszimiláció a nyelv és a benne közvetített civilizatorikus értékek átvételét tételezi fel. - Az egyházi beszédek diszkurzusa megmutatja, hogyan igyekeztek a ,,nemzet" és a ,,nemzeti" koncepciójában eltérô eszmetörténeti hagyományokat összekapcsolni. (A történetfelfogás részletesebb bemutatása az alábbiakban majd megvilágítja, honnan származtak ezek.)
A honfoglalás elmondásában a magyarok a honfoglaló ôsök közvetlen leszármazottai. Amennyiben ezek a már itt letelepült más népektôl különbözô csoportok voltak, ezzel a jelenkor népessége is nyelvi-kulturális struktúrát nyer. Az egyházi beszédek egy idôbeli kontinuitást tételeznek fel, az azonosságot a honfoglalók és a ,,mi", a jelen kollektívuma között, amelyhez szólnak. Ez az azonosság nyelvi és kulturális, így pl. jellembeli. A kollektívum általában a ,,nép" elnevezését kapja, gyakran pedig az elmúlt ezer éven át is nemzetként értelmezik.
Különösen szembetûnô a honfoglaló illetve a modern magyarokat egyesítô kollektivitás konstrulálása, ami mind a kettô nevében evidensnek tûnik, és ezzel látszólag nem is szorul további magyarázatra. ,,Oh nagyot dobbant ma szíve a magyarnak, ezer évet hogy élt, s új ezerre viradt!"[19] Az idôn átívelô közös jellembeli és kulturális vonások jellemzik: ez a nép ,,tisztább értelemmel, nemes önérzettel" rendelkezik, ,,már mint pogány nép" Isten tette ,,vitézzé, reményben erôssé, és arra képessé, hogy hazát alkosson".[20] További tulajdonságokként a magyarokat azokkal a politikai erényekkel ruházta fel, amelyek forradalom és kiegyezés igazolásában kulcsszerepet játszanak - a képességgel, hogy ebben az új hazában, ,,e bércövezte szép folyamos téreken (...) alkotmányos szabadságszeretô néppé fejlôdhet!".[21] Az ôsi erény volt az, amely ,,a magyar embert" ,,szabaddá, koronás királyához példásan hûvé tette, mely nemzeti jogaihoz szilárdul ragaszkodó, azokat még koronás királylyal szemben is megvédelmezni tudó erélylyel ruházta fel s ez által nemzetünk s magyar hazánk szabadságának fentartója lett".[22] Néhány szövegben az új föld mintegy lakatlannak tûnik, már ott lakókat nem említenek. Másutt a birtokbavételnél másokkal vívott harcok a bibliai párhuzamok egyikeként jelennek meg.[23]
Általában az ünneplôk és elôdjeik egységét ,,nép"-ként értelmezik, többször pedig azonnyomban ,,nemzet"-ként is. Így például Isten ,,már mint pogány népet fejlettebb értellemmel és nemesebb erkölcsi érzéssel áldotta meg nemzetünket".[24] Maga az Isten is, akinek gondviselése történtette meg e történetet, nemcsak a modern nemzetnek, hanem még a pogány ôsökre visszatekintve, azoknak is ,,nemzeti Istene". ,,Egy Istent imádták ôk, mint pogányok is, (...) s mint a zsidó nép a Jehovát, úgy a magyar is az Istent nemzeti Istenének és magát az Isten választottának tartotta".[25]
Az egyházi beszédek egy részében a jelenkori Magyarországra való tekintettel, az 1848-as célok megvalósításában, új kapcsolatot ír le ,,ország" és ,,haza" dimenziói között: A rendi alkotmány alatt ez az ország csak kevesek hazája volt, a többségnek pedig csak lakhelye, ,,lakó föld".[26] Az alkotmányos jogok mindenkire való kiterjesztése az országot most mindegyiknek hazájává tette. A vizsgált prédikációk egyike ezt a gondolatmenetet példaszerûen mutatja be, ugyanakkor az érv érzelmi töltetét is megvilágítja: ,,A nemességre támaszkodó rendi alkotmány (...) nálunk is csak kevesek édesanyjává, szeretett hazájává tette az országot. A nagy többségre nézve csak mostoha anya, csak lakó föld volt az. Egyik oldalon minden jog, másik oldalon minden kötelesség".[27] A nemesség önkéntes lemondása elôjogairól, a milliók felvétele ,,az alkotmány sáncaiba" viszont azt jelentette, hogy ,,ami csak lakó földe volt eddig, ettôl fogva szeretett hazájává lett e hon ... minden országlakosnak". Az viszont a nemzetet erôsíti, ami ebben az érvelésben egyelôre az 1848-al egyenlô jogokhoz jutottak tömegeként jelenik meg, ami nem más, mint ,,(a)z így egygyé vált nemesség és földnépének, a megizmosodott nemzet"-nek a képe. Ennek ellenére nemzet és haza a szövegek összeségében nem azonos, viszonya ebben az összefüggésben is ambivalensnek bizonyul: ,,Életre keltünk, új életre, s ma többen vagyunk magyarok e haza földön, mûveltebbek, alkotmányunk korlátai között szabadabbak és gazdagabbak vagyunk, mint bármikor voltunk vagy lehettünk a múltban."[28] Az alábbi szövegben egyáltalán a származási közösség megtartását köszönik meg: ,,Igen, áldjuk, dicsôitsük Istent, hogy fajunkat, melynek messze kelet, egy egészen más földrész volt bölcsôje és elsô nevelô dajkája, ez idegenbe vezérelve, ezer éven át mint honalkotó, annyi baj s veszély között honfentartó és uralkodó fajt (...) élni, fejlôdni és virulni engedte".[29]
Miután tehát a rendként, jogközösségként egyáltalán nem nyelvi-nemzeti értelemben definiált nemesség e gondolkodási modell szerint jogait mindenkire átruházza, és az ország mindenkinek hazájává válik, elvben az egyelôre csak a nemességre, mint rendi politikai nemzetre vonatkozó nemzetfogalom mindenkire kiterjedhetne. Mivel ugyanakkor a magyar korona nemességét - ahogy azt az egyházi beszédek többsége következtetni engedi - nyelvnemzeti jelentésben is értelmezik a nemzet inkább a magyarul beszélôk közösségeként képzelendô el. ,,Haza" viszont a szó használatában, annak tartalmi feltöltôdésében inkább a jogközösség, állampolgárok közösségeként való értelmezés tendenciáját követi. Reá ugyanakkor az alattvalói közösség a királlyal, a korona hordozójával szemben tovabbra is fennálló kötôdéseit is át lehet ruházni. ,,(N)emzetiségre és felekezetre való tekintet nélkül legyen a hazának minden polgára egyszersmind hû fia s egymásnak testvére."[30]
A kettô kapcsolata átfedés és inkluzió ambivalenciájában jelenhet meg: ,,áldott legyen az Úr, ki megtartotta e hazát s benne a magyar nemzetet!"[31] Fordítva a magyar nemzet igénye hazájára ennek elnevezésére is visszahat: ,,Békesség e földön (...), e hazában, e mi magyar hazánkban! Békesség a fajok, e haza minden polgárai között, és jó akarat! Békesség a felekezetek között! Békesség a pártok között! Isten és a haza nevében!"[32] Hogy itt nem feltétlenül ,,a haza" ,,a magyarok" általi kizárólagos birtoklási igényérôl van szó, ugyanaz a szöveg bizonyítja, ahogy egy néprôl beszél, különbözô eredettel, de ma egy, nyelve által még elválasztva, de a ,,haza" közös, egyenlô szeretetére felhívva: ,,Uram, adj békességet e népnek, mely e földet bírja, Kárpátoktól Adriáig, Etele örökét, Árpád és Szent István birodalmát; különbözô fajok bár eredetben és nyelvben, de egyek és összetartók legyenek lélekben, a haza szeretetében, hûségben a király iránt és a Te félelmedben!"[33]
Nyilvánvalóan különbözô kontextusokban, külön-külön vagy együtt a ,,haza" modelljének különbözô dimenziói aktivizálódnak. Egy helyen, a hazaszeretet magyarázatával kapcsolatban, egy explicit felsorolás is megtalálható: ,,ez a szeretet ... nem hiú rajongás..., ,,hanem a hazához, ennek földjéhez, lakóihoz, nyelvéhez, intézményeihez és emlékeihez érzett ragaszkodás."[34] A haza ezek szerint ambivalens marad, ami a jogot ill. nyelvet mint inklúziós ill. exklúziós kritériumot illeti. Viszont - a ,,nyelv" határozatlan. Bárkié lehetne. A ma szerinte különbözôeket viszont potenciális nemzetként is lehet látni, ami - a hazaszeretettôl közvetítve - a vallás és nyelv szerint különbözô polgárokból, lakosokból tevôdik össze: talán majd ,,egy országnak külön vallású, külön ajkú gyermekeit egy czélra mûködô nemzetté varázsolja".[35] Ugyanúgy hierarchikus kapcsolatot tételeznek fel a ,,hazá"-n belül a magyar nemzet mint ,,honfentartó" és ,,uralkodó faj" és a többiek között. A prédikációk egyike kifejezetten a nemzetiségek ebbeli beletörôdését kéri: ,,adjad, hogy nagy lelkét e honalapító népnek beösmerjék a nemzetiségek, kiknek hazát adott, hogy annyi méltatlan bántalmazás után, szivben meghódolva, legyenek e honban bajtársaink, testvérink."[36] Másutt maga ez az ambivalencia mint a jelen baja, mint meghaladandó fejlôdési szint jelenik meg: ,,(N)emzeti nagy hivatásunk, létmissziónk befejezve még nincs. Dicsô nagy ôseink hazát foglaltak, nagy hôseink nemzetet és államot alkottak számunkra; de az állam nemzeti kiépítése s a nemzet erkölcsi átnemesítése még mireánk és utódainkra váró feladat"[37].
Nemcsak a ,,haza", a ,,nemzet" is rendkívül szorosan kötôdik az ,,ország"-hoz, az eddigi ezeréves történelem színhelyéhez. A prédikációk (és még inkább az egyéb, bôvebben nem-bibliai textusokat is felhasználó szövegek) gyakori eleme a ,,Szózat" mondata, miszerint ,,itt élned, halnod kell." Általában az ország és kultúrájához fûzôdô különösen szoros kapcsolat kifejezéseként értelmezik. De az idengenben való élet megítélésének vonatkozási pontjává is válik, ahol kifejezetten így használják fel. Ugyanakkor két szélsôséges felfogás figyelhetô meg: Egyrészt mindazok elítélése, akik önként hagyták el az országot, a probléma összekapcsolása a kivándorlókkal, akik a század második felében tömegesen hagyták el az országot - ,,kivándorolva és meghazudtolva a szózat költôjét, hogy de bizony van a nagy világon, a haza határain kívül is a magyar számára hely, a hol lehet élni, s elporladni, éppen úgy, mint a hazaföld göröngyei között.".[38] Tôlük még a nemzethez való tartozást is megtagadják. ,,Csakhogy nem magyar már, a ki hazáját elhagyta, a ki másutt élni tud és meghalni is haza nem vágyódik! (...) Nem fogja megállani e nemzet a létért való nagy harczot."[39] Másrészt azokkal való együttérzésre hívnak fel, akik - vagy mint jobb életre, megélhetésre vágyó kivándorlók, vagy éppen mint politikai emigránsok - idegenbe kerültek, akik távol a hazától szenvednek, akiknek az érzelmeivel a hazaszeretet ôsi, eredeti jellegét illusztrálni igyekszik.[40] Felhívják ôket, hogy az idegenben is a haza érdekeit szolgálják, jó hírének érdekében tevékenykedjenek.[41]
A történeti érvelés egyik központi gondolatmenete a protestantizmus és a nemzet történetének összekapcsolása. Itt két fô vonalat lehet megfigyelni. Egyrészt a protestantizmus a nyugati civilizáció közvetítôje volt. Nemcsak a tulajdonképpeni keresztyénségé, hanem általános kultúrahordozó is. Másrészt a protestantizmus a nemzet és a magyarság túlélését biztosította. A nyelvvel együtt a nemzetet is megôrizte, harca a szellem szabadságáért, a politikai szabadságért és a nemzeti függetlenségért vívott küzdelmmel kapcsolódott össze. Így biztosította a nemzet túlélését. A mûfaji hagyományoknak megfelelôen a folyóiratok vezércikkei és beszédei e tekintetben részletesebbek, az egyházi beszédek ezeket az összefüggéseket inkább lerövidítve, szimbolikus formában jelenítik meg. Éppúgy mint az egyéb szövegek, ezek sem képviselik a protestantizmus-kapitalizmus-tézist, a protestantizmus-modern kultura-tézist viszont igen. Ezzel az érveléssel a saját csoport jelentôségét a nemzet fejlôdésében értelmezik. De a millennium kontextusában egy specifikus nemzeti történeti vonulatnak a megörökítése, kiemelése - ellentétben például a Kossuth halálakor megtartott prédikációkkal, ahol erre nagyon határozottan és részletesen került sor - csak halványabban állapítható meg bennük.[42]
Néhány egyházi beszéd röviden a magyar ôstörténetre is kitér. Tudományosan még messzemenôen nem tisztázott problémakörként mutatja be.[43] Lényeges mozzanat ebben a vonatkoztatásban általában a magyarok nem-európai származása, eljövetelük Ázsia messzeségeibôl, ,,távol napkeletrôl" ,[44] az idegenség mozzanata. Néha pontosabb földrajzi meghatározásokra is vállalkoznak, bibliai földrajz és korabeli ôskorkutatás ebben egybefolyik[45].
A honfoglalás további történetét a keresztyénség felvétele határozza meg, éspedig a nyugati keresztyénségé. Az mint az európai fejlôdéshez való felzárkózás jelenik meg, mint a polgári fejlôdés elôfeltétele. Mivel a keresztyénséggel a nyuga-európai országok civilizatorikus vívmányainak, intézményeinek átvételére is sor került, a magyarság fennállása biztosítva van. Nem utolsósorban ezért tekinthetnek vissza a kortársak ezeréves történelemre. ,,E nélkül a magyar nép kétségen kivül a gyorsan elenyészô hunnok sorsára jutott volna."[46] Ahogy az elmút ezer év egész történetét az isteni gondviselés eredményeként szemlélik, számos egyházi beszédben a keresztyénség felvételét is mint hálával emlegetett isteni rendelés értelmezik. Néha a gondviselés egészen odáig terjed, hogy már a honfoglaló magyarok egy monoteista vallás követôinek tûnnek. ,,Egy Istent imádtak ôk, mint pogányok is".[47] A keresztyénség aztán szellemi haladásra és erkölcsi tökéletesítésre vezette ôket.[48] Biztositotta a magyarok helyét az európai nemzetek között, az ,,európai nagy hatalmak között".[49] Néha viszont, különösen explicit ez Szász Károlynál, aki ezredéves újévi egyházi beszédében a biblikus párhuzamokat szimbolikusan (és nem mint az üdvtörténeti események megfelelôit) fogja fel, a keresztyénség felvétele tudatos történeti választás, a nép érettségének a megnyilvánulása, és államalapításra való képességének további bizonyitéka - ,,önként és tudatosan lett keresztyénné s a nyugoti (sic) és keleti keresztyénség között (...) tudatosan választotta a nyugatit, melyhez a mûveltebb és haladásra képesebb népek (...) tartoztak."[50]
A reformáció átvétele mint a keresztyénség második felvétele jelenik meg, mint egy második felruházásként annak ,,megtartó erejével".[51] A reformációt nem csak annak önértelmezése szerint, a tulajdonképpeni keresztyénségként dicsôítik. A nemzeti identitás sikeres megôrzését és a nemzet fenmaradását biztosította, azáltal, hogy az általa képviselt értékek ugyanakkor az általános szabadságért való harcra buzdítottak. ,,(P)rotestáns eleink amaz igazság ereje által lelkesen küzdve, kivívták a lelkiismereti szabadságot s azzal együtt megmentôivé lettek alkotmányos szabadságunknak is..."[52] Mint ahogy korábban a keresztyénség felvétele, a reformáció is egy mûvelôdés közvetítôjeként és megôrzôjeként jelenik meg, az ország további fejlôdésének az okaként. ,,És éppen abban áll a reformációnak nemzetünk történelmében egyik nagy jelentôségû hivatása, hogy megtartotta a magyart magyarnak."[53] ,,S ez az evang. vallás a mellett, hogy ôsi szabadságunk megtartójává lett, egyszersmind hatalmas lendületet adott a népmûveltségnek, a tudományos és általános elôhaladásnak s ez által hazánk felvirágozásának is..."[54] Csak ô tette lehetôvé a sorscsapások, a nemzeti katasztrófák túlélését. ,,(...) nemzeti nagylétünk mohácsi nagy temetôjébôl az evangélium isteni erôi által megtisztított hitnek, a megnemesített erkölcsöknek és új életre támadt nemzeti szabadságnak ô támasztott igehirdetô apostolokat és prófétákat a reformátorokban, s szabadságvédô nemzeti hôsöket a Bethlenekben és Rákóczyakban (...)".[55]
Ha a nyugati keresztyénség felvétele a nyugateurópai fejlôdéshez való felzárkózást tette lehetôvé, akkor Magyarország azt az egyházi beszédek tanúsága szerint a keresztyénség megvédelmezésével fizette vissza. Ez a motívum majdnem minden prédikációban elôfordul, többé vagy kevésbé részletezve. ,,(N)emzetünk (...) megvédelmezte a nyugat európai ker. (sic) mûveltséget a hódító pogány hatalom ellenében" ,[56] ,,arra lett méltatva nemzetünk, hogy századokon át saját testével védje a keresztyénséget az áradatként hömpölygô ozman hatalom ellen",[57] ,,egész Európa és a keresztyénség védbástyája" lett, ,,példátlan önfeláldozással".[58] A védelem mind az idegen, nem-keresztyén vallás ellen, mind az idegen mûvelôdés ellen irányult. Az ellenreformáció és annak sikere külsô erôszakos bevatkozás, idegen uralom, sôt az ország török háborúkban elszenvedett erôvesztése eredményeként jelenik meg. ,,Volt idô, amikor a magyar nemzet többsége protestáns volt, fôurak és köznép egyaránt - és ha a török hódoltság el nem gyöngítette volna hazánkat s ezzel az ellenáramlatnak túlnyomó erôt nem adott volna, a magyar, polgári és vallási szabadság elnyomására - Magyarország ma talán protestáns ország volna!"[59]
Az egyházi beszédekbôl és egyéb szövegekbôl a magyar történelem nagy alakjainak szorosabb ill. szélesebb kánonja rajzolódik ki. Az idôrendben elsô csoport nevei a keresztyénség felvételéhez kapcsolódnak, egy másodikénak a 17. és 18. század nagy habsburgellenes felkeléseihez. Egy további, ritkábban néven nevezett kör, a teljesitményeivel megjelölt 19. század reformereibôl, forradalmáraiból, államférfiúiból áll. A prédikációkban ez a kánon, a mûfaji hagyományoknak megfelelôen, kevésbé részletesen jelenik meg. Ehelyett itt a történelem üdvtörténeti értelmezése magukra a történeti alakokra is kiterjed - ehhez hûen ôk új Mózesek és Jesaják, Dávidok és Salamonok.[60] (Néhány szöveg - a helyszûke miatt, így különösen az elôimák esetében, vagy a prédikáció retorikai felépitése miatt - konkrét személyek megnevezését úgy kerüli, hogy csupán a magyar történelem kulcseseményeire utal.)[61]
A magyar ôstörténetbôl Álmos és persze Árpád alakja magasodik ki, ,,ki elfoglalta részünkre a tejjel-mézzel folyó Kanaánt",[62] de Attilát is említik.[63] Az államalapítás utáni magyar történelem nagy alakjai e szövegekben István, ,,az elsô magyar koronás király, ki apostolává lett a keresztyénségnek" ,[64] I. László[65] (ill. Szent László)[66], elsô Béla[67], Kálmán[68] ,,a - korát megelôzô - felvilágosultságával",[69]IV. Béla, aki a tatárjárás után ,,újjáteremté az elgázolt hazát", ,,a másik honfoglalás hôse", ,,honunk második megalapítóját",[70] továbbá szintén gyakori emlitésekkel Nagy Lajos, ,,kinek idejében ,Magyar Tenger vizében hunyt el észak, kelet, dél hulló csillaga´".[71] Rájuk következnek Hunyadi János[72] és Mátyás.[73] A török háborúk alakjait, így Zrínyit, Szondit, Dobót, Losonczyt, Jurisicsot, szintén lényegesen ritkábban emlitik.[74] A habsburgellenes felkelések vezérei, más alkalmakból tartott egyházi beszédekben igenis megnevezve szerepelnek, az eddig vizsgált millenniumi prédikációkban viszont csak kivételesen fordulnak elô.[75] A kánont ez alkalomból nem részletezik. Ez talán a király mindig beleszôtt méltatására is visszavezethetô, amivel a szóba hozható nevek nem fértek volna össze minden további nélkül.[76] Ezen túl a prédikációkban - a részben ugyanezen az ünnepségen, ugyanazon a helyszínen tartott világi beszédekkel szemben - a 19. század nagy alakjainak, reformkor, forradalom és kiegyezés kiemelkedô szereplôinek felsorolása, messzemenôen hiányzik. Az istentiszteleti keretben rájuk csak kivételképpen utalnak.[77]
A jelenkori állapotok leirásában a prédikációk - az ezeréves állami léten túl - elsôsorban a civilizatorikus vívmányokat és a kulturális teljesítményeket méltatják, az elért fejlôdési színvonalat, ami bizonyos tekintetben a nyugati országokéval tûnik összehasonlíthatónak. Amire 1848-ban törekedtek, az mostanra elértnek mutatkozik. Csak ritkán térnek ki az ország közjogi helyzetének megoldatlan kérdéseire. Történelem és jelen, az újabbkori történelem és az aktuális perspektíva összebékítése mindig a király dicsôítését is magában foglalja. ,,Légy áldott, hogy e nép ezeredik évét kellô magaslatán álva mûveltségnek, anyagi jólétnek, erô s tekintélynek s a legalkotmányosabb uralkodó alatt érte meg a Te szent tetszésedbôl, Atyánk!"[78] A király és nemzet közötti kibékülést - inkább államjogi formula mint tényleg tömegesen megállapítható mentális tény - adottnak, az ég szerencsés ajándékának jelenítik meg. ,,A hatalmas Isten jóakarata még azt a tátongó mélységet is, mely a király szive és nemzetünk érzülete közt oly soká sötétlett, áthidalta a kölcsönös nagyrabecsülés, hû ragaszkodás és tiszta szeretet szent érzelmeivel."[79]
Feszültségek, aktuális konfliktusok leginkább a nemzet egységéért való könyörgésben jelennek meg - az alkalom ünnepélyéssége láttán viszont csak nagyon közvetve. Mint újra és újra emlegetett veszély ,,viszály és pártoskodás" szerepel, a belsô konfliktus, aminek tárgyaira és okaira a prédikációk viszont nem térnek ki pontosabban. Legfenyegetôbbnek a nemzet összetartásának, az állami keretnek a veszélyeztetése jelenik meg, amiben egyenesen a haza veszélyeztetését látják. ,,Irtsd ki az egyetnemértés konkolyát szívünkbôl, mit egyedüli átokként plántáltál belé s olts helyébe szeretet és összetartás lelkét!!! Irtsd ki közülünk az árulókat, kik véren váltott alkotmányos szabadságunk szent épületét szándékosan lerombolják s eladják! Sujtsd le a gonoszt, ki kezét fölemelni merészeli hazája ellen!"[80] Társadalmi konfliktusok ezzel szemben nyilvánvalóan kevésbé fenyegetônek tûnnek, vagy egyelôre nemzetiségi konfliktusok, illetve a néha szintén említett erkölcsi hanyatlás motívumába integrálódnak. Különösen a tevékeny hazaszeretetre szóló felhívások rajzolják egy magától értetôdôen hierarchikusan tagolt társadalom képét, amiben azonban mindenki hozzájárulhat a haza virágzásához. ,,Minden egyes polgár birtoka és szellemi tehetsége arányában, osztály és rangkülönbség nélkül szolgálhatja hazáját: mert örök törvénye a társaságoknak, hogy minden jó honfi, minden becsületes polgár, ott és úgy szolgálja hazáját, a hol és a hogy azt valami haszonnal teheti; mert a legutolsó napszámos robotmunkája is egy-egy tényezô a közjólétre."[81] Belsô konfliktusok megszüntetésére leginkábba a hazaszeretet tûnik alkalmas eszköznek, a haza olyan keretté nyilvánul, amelyen belül a nemzetfogalom tartalmának és kiterjedésének problematikus meghatározásaival elôrevetített konfliktusokat fel lehet dolgozni, ,,a felséges trón iránti hûségben, közös édes anyánk, a magyar haza szeretetében". Így a különbözô felek kibékítését (,,e haza minden népét, bármely hitû, bármely nyelvû") kérô imádság különösen konkrét lesz a felekezetek megnevezésében: ,,Vedd körül hatalmas oltalmaddal, ôrködô gondviseléseddel a haza minden egyházát, templomát, akár kereszt, akár csillag csillogjon azoknak tornyain".[82]
A fentieknél még részletesebb, a korabeli protestáns identitás egyes elemeit és ezeknek érvelésbeli összekapcsolását jobban illusztráló képet nyújtanak a református theológiai akadémiákon tartott ünnepi beszédek, a millenniummal foglalkozó sajtócikkek, a központi és helyi ezredéves ünnepségek elôkészítésérôl és megtartásáról szóló beszámolók. Miközben kibôvítik az éppen körülrajzolt képet, élesebbé és ugyanakkor ellentmondásosabbá is teszik azt. Az ünnep és az ünnepelt esemény ábrázolása nagy vonalakban ugyanaz, mint az egyházi beszédekben. (Helyszûke miatt példák idézésétôl eltekintünk.) ,,Nemzet", ,,nép" és haza" fogalmisága hasonló módon szétfoszlik, a definíciós kisérletek a prédikációkéihoz hasonlóan szerteágaznak.
Ugyanakkor ezekben a beszédekben és beszámolókban, legerôsebben pedig az ünnepségeket csak apropóként használó szövegekben erôsebben rajzolódik ki a nemzet nyelvi-kulturális közösségként való értelmezése. Határozottabban egy, a közös nyelv által jellemzett származási közösségként jelenik meg, összekapcsolódva a nyelvi asszimilációra, mint az állampolgári lojalitás jelére, való követelménnyel. Végül egy jóval részletesebb történeleminterpretációt is közvetítenek, az üdvtörténeti érvelésen túl is tovább gyûjtik az adalékokat a protestantizmusnak a magyar mûvelôdésben és államiságban betöltött jelentôsége mellett.
A magyar történelem protestáns értelmezésére nézve a református akadémiák ünnepségein tartott beszédek különlegesen tanulságosak.[83] Ezeket példaértékû megformáltságukban, szinte kanonizált változatként lehet olvasni. Különösen Géresi Kálmán és Zsindely István beható értekezései tesznek minden fontosabb eseményt a nemzeti történelem látószögébôl helyre, nevezetesen a magyarság önfenntartásért és állami függetlenségéért vívott harc szempontjából. Az itt tárgyalt téma keretében fôleg annyiban érdekesek, amennyiben a prédikációkban elemzett interpretációkon túlmennek, illetve kiegészitik azokat. Az idegen kultúra, amellyel szemben a sajátot védeni kell, itt nemcsak az iszlámot (az oszmánokat), hanem a keleti szlávok világát is magába foglalja. A magyarok ,,a török és szláv áramlattal szemben védôfalai voltak a keresztyénségnek".[84] A másik oldalról a magyarok történeti szerepe a nyugati keresztyénség és kultúra terjesztése, egy közvetítô szerep vállalása. Magyarország ,,összekötô kapocs (...) nyugot (sic) és kelet között", ,,(a) magyar nemzet világtörténeti hivatása, hogy a nyugoti civilisatio sugarait hintette a kelet felé."[85] Befelé viszont - ezek szerint - a magyar állam nemzeti állammá kiépítése még bevégzetlen küldetés. ,,(N)emzeti nagy hivatásunk, létmissziónk befejezve még nincs. (...) az állam nemzeti kiépítése s a nemzet erkölcsi átnemesítése még mireánk és utódainkra váró feladat."[86] ,,(A)z a világtörténeti missió, melyet századok viszontagságai alatt oly fényesen teljesítettük, a melyek teljesítése reánk vár továbbra is. Az, hogy itt egy nemzeti alapokon épült nemzeti szellemtôl áthatott virágzó és hatalmas magyar állam legyen, mely a szlavismus rohamosan terjedô áramlatával szemben tovább is védbástyáúl szolgáljon, nem a magyar nemzet érdeke csupán, de elsôrangú európai politikai kérdés, melytôl az összes államok fennállása, jóléte és virágzása van függôvé téve."[87] Az egyházi beszédektôl eltérôen (amelyeknek szempontja nem a magyar államalapítás belsô törvényszerûségei voltak, hanem a gondviselés azokbeli mûködése) azoknak a népességeknek a szerepére is kitérnek, amelyek a magyar honfoglalás elôtt lakták a Kárpát-medencét. A magyarokkal ellentétben ôk államalakításra nem lettek volna képesek, így a magyar állam felépítésébe illeszkedtek be. Géresi szerint (,,a nemzet katonai és politikai fegyelmezettsége" mellett) pont ez volt a honfoglalás sikerében döntô tényezô.[88] Zsindely szerint a magyar államalapítás specifikuma, hogy késôbb beolvadt idegen elemek nélkül ment végbe. A magyar nemzet államfenntartónak maradt, ,,s ha nem is volt elég assimiláló képessége idegenekkel szemben, eredeti jellegét alapjában megôrizte a mai napig".[89] (Az állandó jellegzeteségekhez Zsindely szerint továbbá egy specifikus szabadságfogalom is tartozik, ami felfogása szerint a nyugati modelltôl alapvetôen különbözik. Központjában nem az egyén, hanem a közösség állt. ,,(A) magyar nemzet a szabadságot nem az egyéni, de a közszabadság formájában fogta fel és valósította meg", ,,korlátozással", ,,a magasabb egész, a nemzet érdekei iránt".[90] Ezt a honfoglalás korába visszavetített történeti rekonstrukciót aztán a jelenkorra is kiterjeszti; a közösségiség premodern szabályozásának eszményítésébôl a nemzet közvetlenül nô ki, a népjellembôl magából következô egyéni áldozatvállalás igényével együtt.)
E beszédek részletesebbek a nemzeti történelem nagy alakjainak felsorolásában. A középkori királyok, az Árpádok és a gyakran említett Nagy Lajos[91] mellett a ,,nemzeti szabadságnak (...) támasztott igehirdetô apostolok és próféták", elsôsorban Bocskai, a Bethlenek és Rákóczyak,[92] valamint a 19. század reformerei és forradalmárai - ,,a nemzet-teremtô Széchenyi, az államalkotó Kossuth és a királykoronázó Deák Ferencz"[93] - emlitôdnek. (Miközben a protestantizmus nemzeti érdemeit általában a habsburgellenes felkelésekben és a - nemzetivel egyenlônek tekintett - anyanyelvi kultúra megôrzésében való közremûködésben mutatják fel, egyszer az újabbkori történelem egyik olyan eseményére is kitérnek, ami a protestánsoknak a neoabszolutizmussal vívott harcuk során általános rokonszenvet szerzett: ,,És valóban a nyílt parancs elleni küzdelem örökre nevezetes bizonysága marad a protestáns egyház vallás-erkölcsi erejének. A pénz és a hatalom csábígéretei ellenében megmaradt a maga szegénységében és alázatos helyzetében. De az alkotmányos és a nemzeti vágyak ebbôl merítettek maguknak újabb táplálékot."[94] Ilyen a közeli múltra vonatkozó utalások viszont kivételesek maradnak. Úgy látszik, az érvelésben a régmúlt több méltósággal és érvényességgel bírt.) A fôiskolák ünnepségein tartott beszédek is végül a létezô megbékített ábrázolásával végzôdnek, 1848 és 1867 tartalmi azonosításával. ,,(...), s az 1867-es koronázás, a nemzet és a dynasztia közötti ôszinte kiengesztelésének szívbôl fakadó és magasztos ünnepe óta a királyával összeforrt nemzetet bearanyozta a jólétnek és boldogságnak éltetô napsugara."[95]
A protestantizmus történeti érdemeire is bôvebben kitérnek e beszédek. E tekintetben kiegészítik azt a képet, amit a vizsgált folyóiratok vezércikkei az év elején illetve a központi ünnepségek alkamából festenek. A szövegek a modern kultúra és a protestantizmus immanens összefüggésének a tézisét képviselik. Egyrészt a protestantizmus volt a modern kultúra közvetítôje Magyarország felé, másrészt a nemzet túlélését is biztosította, nemcsak kulturális felvirágoztatása révén, hanem a nemzettudat megôrzése és a politikai élet újjáélesztése, valamint alkalmas vezéregyéniségek nevelése révén is. E mérleg példaszerû összefoglalása így hangzik: ,,A protestantizmus volt a nyugat európai kultúra minden újabb vivmányának meghonosítója e földön, s a mi egyházunk képezte az alkalmas anyagot, melyben minden új eszme elsô sorban talált viszhangra s ez által míg egyrészrôl megmentett bennünket az elmaradástól, másrészt az életképességnek mindig újabb elemeivel ruházta fel a nemzetet. Hatása így természetesen terjedt ki más felekezetûekre is, és a legnagyobb mértékben elôsegítette, hogy azok között is fejlôdjenek magasratörô, rendíthetetlen, valódi puritán jelemmel vezérei és útmutatói a magyar népnek. A protestantizmus mûködése nélkül talán már nem volna magyar nemzet, vagy ha volna, akkor szellemi sötétségnek és elmaradottságnak oly vigasztalan állapotában vergôdnék, mint Európa legelmaradottabb népei. Egy második Irland." A legnagyobb fejlôdôképességgel - ezek szerint - a protestáns nemzetek bírnak.[96]
Néhány szöveg a nyugati kultúra terjesztését állitja elôtérbe, aminek legtökéletesebb megtestesítése maga a protestantizmus - ,,a nyugat európai szellemnek és mûveltségnek legnemesebb és következményeiben leghatásosabb alkotása"[97] -, ezzel szemben mások protestantizmus és nemzeti fejlôdés, lelkiismereti szabadság és szabad politikai fejlôdés lényegazonosságát emelik ki. ,,A protestantizmus és a politika közti összefüggést köny-nyû megvilágítani. Ami az új vallás lényegét képezte, ami annak fenntartó erejét képezi ma is, az uralkodó alapelvében, a szabadelvûségben rejlett. A szellemi téren való szabadság a politikai szabadságot involálta (...)"[98] És forditva: ,,A vallás és a hazaszeretet egybeforrt szelleme új fejlôdésnek indította a nemzet szellemét."[99] E kulturális misszió szerves része egyebek mellett ,,az az édes, az a felséges tudat, hogy a honfoglaló Árpád nyelvét mi tartottuk itt meg"[100] ,,Mondjon bárki bármit: a hazai protestantizmustól soha senki el nem rabolhatja azt az édes öntudatot, hogy kovászszá lett itt a nemzet életében s rendíthetetlen kitartásával s isteni küldetésébe vetett s nehéz szenvedésekkel felszentelt hitével a magyar nyelvnek és alkotmányosságnak megváltója lôn." ,,(A) magyar nemzet örökös adósa a hazai protestantizmusnak - ennek minden téren nyilvánuló jó szolgálataiért."[101]
A nemzet körül szerzett érdemek e mérlegével ellentétben a protestáns egyházak fennálló társadalmi poziciója más akkor a protestáns lapokban közölt, nem vagy nem kizárólagosan az ünneppel foglalkozó cikkek tanúsága szerint. Lényegesen problematikusabbnak tûnik. Az egyházak pénzügyi helyzete feszült, ismételten a lelkészi fizetések községek általi elôteremtésének problémája kerül szóba. A kilencvenes évek valláspolitikai törvényhozásának eredményei, következmenyei nem kielégítônek tûnnek, az 1848: XX. tc. megvalósítása a protestáns egyházak szemében módfelett hiányos. Különösen a központi állami ünnepségeken való háttérbe szorításukat érzik sértônek, ami, felfogásuk szerint, a törvényesen biztosított vallási semlegesség elvébe ütközik. Az állam viszont a katolikus egyházzal ebbôl az alkalomból mint államegyházzal bánik. ,,(...) naponként kell tapasztalnia, hogy a prot. egyházak miként jutnak az ország elôtt egyik megaláztatásból a másikba és hogy az a törvényes egyenlôség milyen buján hajtja az életben a fattyú hajtásokat!"[102] ,,(...) az ünnepély azt regélte nekünk, hogy Magyarországon a hivatalos állam, - dacára a vallás-egyenlôség törvényének, az állam felekezetietlen jellegének - még mindig katholikus, mi protestánsok az állam vallási szinezetû ünnepélyei számára még nem létezünk."[103] ,,(A) korona, a nemzet közkincse, r. katholikus templomban és nem neutrális közhelyen tétetett ki". Hogy ,,az egész nemzetet érdeklô ünnepélyes szertartásoknál teljesen mellôztessék, hogy az egész nemzet ünnepe egy vallás szertartásaihoz legyen fûzve, nem lehet, hogy ez a merészen egyoldalú elbánás érzékenységünket érintetlenül hagyja."[104] Mégis: ,,Akármit hoz ez az év, ha szorongó szívvel is, ha önmegtagadással is, de azért mi ünnepelni fogunk."[105]
Mind a prédikációk, mind a beszédek, vezércikkek és beszámolók az egyes rendezvényekrôl végsô soron pozitív képet festenek a jelenrôl. Ez nem utolsósorban a nemzettel és vívmányaival való azonosulásban gyökerezik. ,,És íme most egy maroknyi nép (...) és ezeréves múltjára mutatva, helyet kér magának az elsôk között."[106] A jövô összességében e fejlôdés folytatásaként, meghosszabbításaként képzelhetô el. ,,(...) e téren még nagyon sok áll elôttünk! S hogy bár a mûvészetnek, a nemzeti irodalomnak, a tudománynak legkülönbözôbb ágainak s ipari s egyéb alkalmazásainak aránylag rövid idô alatt bámulatos haladására teljes önérzettel mutathatunk rá: még csak a kezdet kezdetén vagyunk (...)".[107] A pozitiv jelen-képbe, az állam pártos fellépésében való kritika ellenére, a történelemképben megállapítható habsburgellenes vonulat ellenére, király és nemzet kibékülése is integrálódik. Az utóbbi egy-két helyen majdnem groteszk vonásokat ölt, így amikor a leírt szimbolikus cselekvés a történelmet csak igazán történelemmé teszi: ,,a fejedelmi tekintély" ,,történelmünknek megadta királyi szentesítést és tanúságot tett államalkotásunkról!" ,,Hálával hajlunk meg a király nagy tette elött s e pillanat a múlt sok, nagyon sok keserûségéért képes bennünket kárpótolni!"[108]
Az ünneplôk körének a leírása, ,,nemzet" és ,,haza" tartalmi meghatározása végül szintén ambivalens maradt. Ez még a protestáns fôiskolák ünnepségein tartott beszédekre is áll. Világosabban, mint másutt ,,haza", itt az állami keret és az állampolgári jogközösségre vonatkozó fogalommá válik, ,,nemzet" pedig a magyar etnikumban gyökerezô közösséggé, anélkül, hogy a kettô tisztán elhatárolódna egymástól. Az állam nemzetállammá való kiépítését célzó követelményként a magyarul beszélô, magyar jellemvonások által átszellemült honfoglaláskor feltételezése, valamint a rendi ellenállás nyelvnemzeti értelmezése mellett a koronáról a magyar korona összetartó erejérôl szóló mesebeli történetek állnak, mint ami ,,folytonosan ismétli a pünkösdi csodát, midôn egymás nyelvét nem értô ezreket a hazaszeretet hitére és egynyelvûségére megtanít. Áthat minden egyes nemzettagot oly erôsen, hogy büszke önérzettel mondhatja magát, régebben mint magyar nemes, most mint honpolgár, a szent korona tagjának (...)".[109] E tendenciák még jobban kidomborodnak, ha más szöveget, így a millenniumi év elején és a központi ünnepségek idején közölt vezércikkeket, az elôkészítésükrôl szóló beszámolókat valamint egyéb, az évfordulóhoz csak lazán kapcsolódó fejtegetéseket is nézünk. A kifejezetten a millenniumra vonatkozó szövegek, a nyomtatásban megjelent egyházi beszédek és vezércikkek a fennálló állapotok méltatására törekszenek, ezzel szemben kisebb közleményekben, különösen pedig a tulajdonképpeni millenniumi témakörön kívül maradó szövegekben alapvetô meggyôzôdések sokkal offenzívebben fogalmazódnak meg. S ezekrôl csak feltételezhetjük, hogy jóval nagyobb körben voltak elterjedve. (A mûvelt nyilvánosság diszkurzusa mellett itt a magántársalgások egyik diszkurzusa, mintegy alszövegként szivárog át.) Itt is a nemzet és az ország lakosságának identifikációja, a jus soli szerinti interpretáció található meg - ,,mi, mind az egész nemzet, kik ez áldott földön születtünk".[110] ,,Minden egyes magyar ember és ez alatt nemcsak azt értem, a ki magyarul beszél, de értek alatta minden hazafit, bármi nyelven beszéljen is, a ki Istentôl vett tehetségeit kifejti, (...), az kedves hazánkat gazdagítja.[111] Itt viszont hangsúlyozottabban figyelhetô meg a nemzetfogalom etnizálására való hajlam is. Magyarország lakosságának illetve a nyelvnemzeti minta szerint felfogott nemzetnek felekezeti osztottsága ezzel szemben alig jelent problémát. Feltétel erre a nyelvi asszimilációra való hajlandóság, a magyarság melletti hitvallás ,,(...) úgy tudjuk, hogy zsidó vallású magyar polgártásaink szívbôl borulnak le Isten elött a millennium küszöbén, hogy a múltért hálát adjanak, s a jövôre dicsôséget és boldogságot kérjenek e hazára, mely ôket is fiaivá fogadta."[112] Fenntartások ott merülnek fel, ahol a nyelvi asszimilációt megtagadják.[113] ,,Az ünnepi mámor eloszlása és az körülményesebb s nyugodtabb széttekintés után - mennyi tanulsággal lesz gazdagabb a magyar állam s mennyire kell majd bánnia, hogy bizonyos felekezetek körében olyan könnyen tudja tûrni az idegen nyelvhez és idegen ízû kultuszhoz való makacs ragaszkodást."[114] Ezek viszont ugyanúgy más protestánsokra is vonatkoztathatók. Fenyegetésként akkor az evangelikus egyház körében feltételezhetô pánszlávizmus jelenik meg.[115] Rokonszenvre számíthatnak viszont a magyar görög-katolikusok, akik 1897-ben hiába fordultak a kormányhoz saját püspök kinevezése és magyar istentisztelet érdekében. Igazi magyarok azonban csak akkor lehetnek, ,,ha Rómával szakítanak, ha Rómától független katholikus föpap kormánya alatt állanak és sem ,görög´sem ,római´ katholikus föpaptól nem függenek."[116] Ahol mind az etnikai, mind a felekezeti hovatartozás világosan határolódik el egymástól, egyházi tisztviselôket is nem egyházuk, hanem felekezeti csoportjuk képviselôjéként tekintenek. Így például a munkácsi ünnepségekrôl szóló beszámolóban következetesen a ,,magyar püspök"-rôl és a ,,ruthén püspök"-rôl van szó. (Az elsôrôl a szöveg alapján pontosabb felekezeti hovatartozását sem lehet megtudni.)[117] És elszórtan még a felsôoktatási intézmények idegennyelv-tanításának is akadnak ellenzôi, már amennyiben ezek a tanítványokat nem kizárólag tudományos pályára készítik elô. ,,Micsoda erô és idôpazarlás ez, és mily óriási bûn a nemzet ellen!"[118] Ennek megfelelôje az, hogy a katolikusokkal szembeni fenntartás sem elsôsorban vallási érvelésre alapozódik. A velük szembeni vallásos érvek viszonylag sztereotipek maradnak. Központi helyen a képimádás és a szentek kultusza szerepel. Ezzel szemben sokkal fontosabb ,,Rómához" és ,,idegen" uralkodókhoz való kötôdésük, állítólag hiányzó vagy csupán szóbeli hazafiságuk.
,,Haza" és ,,nemzet" ambivalens koncepcionalizálásában, a nemzet javát szolgáló protestáns érdemek felfogásában, úgy ahogy azok a prédikációkból, valamint a korabeli protestáns sajtó közleményeibôl kielemezhetôk, eszmetörténeti hagyományok és aktuális helyzetmeghatározottságok kapcsolódnak össze. A protestáns érdemek kiemelése az aktuális belsô elosztási csetepatékban is érvként mûködik, de különösen az egyházak állami finanszírozásáért folytatott harcban. E pontban a református egyház helyzetének alaptényezôi különlegesen élesen rajzolódnak ki. Egészen aktuálisan érvényesül itt az egyházpolitikai törvényekrôl folytatott vita is: a reformátusokra nézve negatív felekezetstatisztikai kihatásaival, az egyházi finanszírozás nem kielégítônek érzett megoldásának, az 1848: XX. tc. meszebbmenô megvalósításának a követelésével. Ezen túl a protestantizmus kisebbségi helyzete a domináns katolicizmussal szemben, nemcsak mint statisztikai tény, hanem mint történelmi tapasztalat, pontosabben mint a történeti folyamatról alkotott koncepció is általánosítódik. Ahogy elemzésünkben bemutattuk, ez a magyarországi református identitás egyik alapeleme volt, a magyar reformátusok világképének egyik, a szorosabb értelemben vett teológiai-dogmatikai komponenseket gyakran felülmúló alkotórésze. További tényezôként a felekezet összetételébôl, regionális elhelyezkedésébôl illetve települési viszonyaiból következôen érvényesül specifikus érintettsége a makrogazdasági fejlôdés, az általános társadalomstrukturális változás által, amelyen az ország a 19. század végén ment át. Ez úgy a bemutatott negativ helyzetmegítélésekben mint az egyházfinanszírozás említett problémaiban is a felszínre tört. További fontos tényezô a protestáns egyházak integrációja a politikai rendszerbe, elitjük politikai kötôdései, politikai részvételük formájában, valamint a számukra a törvényhozás által nyitott cselekvési lehetôségek alakjában, a szimbolikus participáció korlátolt, de nyilvánvalóan mégis hatásos lehetôségei között.[119] Ellentmondásosan, de verbálisan kibékülve olvasható e háttér elôtt az ellenállási hagyomány hangoztatása a történelemképben, ami végül a modern magyar állammal, a kiegyezés Magyarországával való identifikációba torkollik.
A protestáns elit politikai kötôdéseinek reális elôtörténete, a történeti helyzetmeghatározás - nem tökéletesen következetes - felvázolása, valamint az aktuális politikai környezet a haza és a nemzet koncepcióját is érezhetôen befolyásolják. Ahogy bemutattuk, bennük a jogkiterjesztés és a rendi jelenségek etnikai értelmezésének eszméje keveredik össze, amelyeket visszatekintve a modern nemzet korábbi formáiként fognak fel. Még a koronára való hivatkozás sem képes a hungarus-modellt, a korai 19. századi magyaroszági értelmiségnek ezt az identitáskoncepcióját feleleveníteni. (A vizsgált szövegekben sehol nem nyert említést). Mégis, a nyelvnemzeti tendencia ellenére, a kérdés akkor még nem dôlt el véglegesen. Éppen hivatalos jelleggel bíró szövegekben a nemzet koncepciója nyitva marad. Problematikusnak nem is annyira annak bôséges értelmezési lehetôségei miatt, hanem inkább ezen implikációk megvitatásának a kerülése, a ténylegesen forgalomban levô értelmezések közti ellentmondások elhallgatása által bizonyult.[120] A nemzeti és felekezeti identitás e modellje önmagában csak egy szélesebb kulturális mezô egyik eleme. Ellenpárjainak vizsgálata, elsôsorban katolikus oldalon, még szintén az elvégzendô kutatási feladatok közé tartozik.

Jegyzetek

[* A tanulmány a Volkswagen-Stiftung támogatásával készült.]
¹ Miután más témák a ,,nemzet" és a ,,nacionalizmus" vizsgálatát átmenetileg háttérbe szorították, a nyolcvanas évek, különösen pedig a legújabb kelet-európai fejlemények óta számos publikáció jelent meg e problémakörrôl. Ezeket mind e helyen nem lehet érdemben bemutatni. Társadalomtörténeti adottságok és kulturális konstrukciók viszonyára nézve különösen tanulságosnak tartjuk: Anderson, Benedict: Imagined communities. - Reflections on the Origins and Spread of Nationalism. - Rev. ed., London, New York 1991; Hobsbawm, Eric: Nations and Nationalism since 1780. - Programme, Myth, Reality [1990]. - Cambridge 1993. [Magyarul: Hobsbawm, Eric J.: A nacionalizmus kétszáz éve. Elôadások. Maecenas, Bp. 1997.] Hobsbawm, Eric/ Ranger, Terence (Hrsg.): The invention of tradition [1983]. - Cambridge 1993. A nemzeti identitás problémájáról lásd egyebek mellett: Bernhard Giesen (Hrsg.): Nationale und kulturelle Identität. Studien zur Entwicklung des kollektiven Bewußtseins in der Neuzeit. Frankfurt a. M. 1991. (Ott több irodalom is.) Az ott közölt tanulmányok - eltérô megközelitésekben - a probléma elméleti feltérképezésére vállalkoznak, Nyugat-Európára és Amerikára tekintve a kollektív identitások történeti megkonstruálásának egyes példáit vizsgálják a maguk társadalmi és eszmetörténeti feltételrendszerei között, miközben módszertani megközelítéseket, kutatási perspektívákat és -hiányokat is szemléltetnek. Kelet-Közép-Európa azonban, még Heinz Schilling nagyvonalú összehasonlító tanulmányában is, kimarad. (Nationale Identität und Konfession in der europäischen Neuzeit, uo. 192-254). Másutt újra és újra mégállapítható, hogy ,,Kelet-Európa" általában és a nemzeti identitások kialakulására vonatkozó tipológiákban is ideáltipikus elméletek vonatkoztatási pontjául szolgál,. Ezek az ellentétpárok még a modern nacionalizmuskutatás elismert szakembereinek írásaiban is megtalálhatók, pl. egy ,,Western civic model" - ,,law" körül szervezôdve - illetve egy ,,ethnic model", ,,particularly in East European and Middle Eastern countries", a hangsúlyt a ,,vernacular culture"-ra helyezve. (Anthony D. Smith: National Identity. - [1991] London u.a. 1997, 12 u. a.) Ilyen általános szinten a megfigyelés találó, a - belsô összefüggésében ebben a formában fogalmilag amúgyis megkérdôjelezhetô - régión belüli specifikus utak, éppúgy mint e mozzanat tartalmi kitöltése azonban ezzel látókörön kívül maradnak, a lehetséges alternatív fejlôdési mozzanatokról nem is beszélve.
[2]A nemzeti szimbolika társadalmi és politikai fejleményeinek kontextusában végbemenô változások vizsgálati lehetôségeit, s ugyanakkor a történeti folyamatban kitermelt eltérô kulturális ,,megoldások" széles skáláját módszertanilag Charlotte Tacke nagyon gondolatébresztô módon szemlélteti összehasonlító monográfiájában: Denkmal im sozialen Raum. Nationale Symbole in Deutschland und Frankreich im 19. Jahrhundert. Göttingen 1995.
[3]Az itt ,,értelmezési kultúra"-ként fordított ,,Deutungskultur", szemben a ,,Sozialkultur"-ral, a kultúra metaszintje, az intézményesített reflexió, ami tematizálja a szociokulturális mintákat. Ebben az oppozicíóban a fogalompár a politikai kultúra vizsgálata során került használatba. Karl Rohde nyomán itt Andreas Dörner érvelésére utalunk, amint azt egy témájánál fogva e kontextusban nagyon gondolatébresztô tanulmányában kifejtette. (A. Dörner: Politischer Mythos und symbolische Politik. Sinnstiftung durch symbolische Formen am Beispiel des Herrmannsmythos. - Opladen (Westdeutscher Verlag) 1995, 58-68). Ezek szerint a ,,Deutungskultur" alapja és ugyanakkor fogalmi ellenpólusa a ,,Sozialkultur", azaz a mindennapi politikai kultúra magátólértetôdôségeinek összessége, ill. maga a mindennapi élet világa. ,,Ez a kérdésessé sem tett életvilág horizontját képezi, még mielôtt valami egyáltalán érthetô módon témává válhatna." (64) E tartalmakat, szabályokat, eljárásokat a ,,Deutungskultur" a maga metanyelvi diszkurzusában tematizálja. Ugyanakkor az utóbbi nem csupán ,,ideológia" vagy az elitek diszkurzusa; e tartománynak is vannak kulturális szabályai és magától értetôdôségei, szertartásai stb. A fenti kettôsség tehát elvben itt is megtalálható. Ugyanakkor a mindenkori ,,Deutungskultur" kölcsönhatásban áll a ,,Sozialkultur"-ral, amiben gyökerezik, és aminek kulturális hagyományait folytatja, amikor az elôzô számára értelmezéseket és szimbolikus konstrukciókat fejleszt ki.
[4]Lásd: Tóth Zoltán: A rendi norma és a ,,keresztyén polgárisodás". Társadalomtörténeti esszé. In: Századvég (1991) 2-3, 75-130; ill. uô: Die kulturelle Integration der ungarischen Ethnika in einer Kleinstadt um die Jahrhundertwende. In: Ethnicity and Society in Hungary. Budapest 2 (1990), 191-221.
[5]A tervezésben egymással versenyzô koncepciókról és a végül megvalósult rendezésrôl, az annak szimbólumrendszerében érvényesülô társadalmi és politikai erôviszonyokról lásd egyebek mellett Sinkó Katalin: A valóság története, avagy a történelem valósága. A millennium-ünnep historizmusa. - In: Lélek és forma. Magyar muvészet 1896-1914. Budapest 1986, 12-20
[6]Pl.: Boldog új esztendôt! Debreceni Protestáns Lap [DePL] (1896) 1. 1-2., az evangelikusoknál hasonlóképpen: Lágler Sándor: A millennium és a protestánsok. In: Protestáns Pap [PP], 17 (1896) 1, 3-5.
[7]Kun Bertalan: Millenniumi föpásztori levél és utasítás. In: Sárospataki Lapok [SL], 15 (1896) 14, 257-259, id. 257. Vö. Szász Károly: Püspöki körlevél a millennium tárgyában. In: Protestáns Egyházi és Iskolai Lap [PEIL], 39 (1896) 15, 225-226; Antal Gábor: Püspöki körlevél a millennium ünneplése tárgyában. A dunántúli ev. ref. egyházkerület Híveihez. In: Dunántúli Protestáns Lap [DuPL], (1896) 15, 225-229; Kiss Áron: Fôtiszteletu Kiss Áron ev. ref. püspök úr Millenniumi körlevele (1896) 14, 174-175; H. Kiss Áron: ev. ref. püspök millenniumi körlevele. In: SL, 15 (1896) 14, 285-286; Szász Domokos: Az erdélyi ev. ref. egyházkerület összes lelkipásztoraihoz. - In: Protestáns Közlöny [PK], 26 (1896) 17, 139.
[8]E beszámolók terjedelme nagyon különbözô az egyes kerületekben. Különlegesen visszafogott a Kolozsvárott, az erdélyi egyházkerületben megjelenô ,,Protestáns Közlöny". A lapnak ez az évfolyama határozottan egyházi és iskolai kérdésekre összpontosít, a millenniumra csak annyiban tér ki, amennyiben ez alkalomból körleveleket vagy idevágó utasításokat adtak ki, egyházi grémiumok üléseket tartottak, vagy pedig egyes iskolák rendezvényeket tartottak. Rövid hírekben gazdagabb a Budapesten megjelenô dunamelléki kiadvány, a ,,Protestáns Egyházi és Iskolai Lap". A legterjedelmesebben foglalkozik publicisztikáiban a témával a ,,Sárospataki Lapok" és a ,,Debreceni Protestáns Lap". A két utóbbiban a legerôsebb ugyanakkor az eseményhez fuzôdô antikatolikus polémia is.
[9]⁹Papp Károly: Utó-ima. In: PP, 17 (1896) 2, 61-64, id. 62. A tejjel-mézzel folyó Kanaán képe továbbá: Pataky Sándor: Ima (egyházi beszéd elött). Magyarország 1000 éves fönnállásának örömünnepén. In: PP, 17 (1896) 4, 164-165, kül. 164.
[10]Tabajdi Lajos: Millenniumi egyházi beszéd. DePL, (1896) 16, 201-203, id. 202 (vezércikk).
[11]Révész Kálmán: Millenniumi egyházi beszéd. DePL, (1896) 17, 219-221 (id. 220), vagy pedig mint ôstörténeti tény: /szerzô nélkül/: Ifjúsági tanítás a millennium alkalmából. DePL (1896) 18, 235-237, kül. 236
[12]Csiky Lajos: [Ima. In:] Imák és alkalmi beszéd. Elmondattak május 9-én a debreceni ev. ref. fôiskola millennáris ünnepélyén. DePL, (1896) 20, 257-259, id. 258 (vezércikk). Lásd szintén: Szász Gerô: Millennáris, és templom-szentelô beszéd. In: PK, 26 (1896) 26, 211-213, 212
[13]Szász Károly: Új- (s egyszersmind ezred-) évi beszéd elôimával. In: PP, 17 (1896) 2, 51
[14]Pataky: i. m. PP, 165
[15] Tabajdi: i. m. DePL, 202
[16],,Ellenséges népek sokaságával küzdött meg Izrael nemzetsége a haza földéért, a mi ôseink is hosszú és kemény harczok árán foglalták el az igéret földét." Révész: i. m. DePL, 220
[17]Tabajdi: i. m. DePL, 202
[18]Kiss Áron: Ima a munkácsi várfokon, az ezredéves ünnepen, 1896. július 19. In: SL, 15 (1896) 30, 603-605, id. 604, ld. in Szász Gerô is.
[19](szerzô nélkül): Ifjúsági... DePL, 235.
[20]uo.
[21]uo.
[22]uo.
[23]Révész: i. m. DePL.
[24](szerzô nélkül): Ifjúsági.. DePL, 236.
[25]uo.
[26]uo.
[27]Tabajdi: i. m. DePL, 202.
[28]uo. 203.
[29]uo.
[30](szerzô nélkül): Ifjúsági.. DePL, 237.
[31]Tüdôs István: Ima. A sárospataki ev. ref. fôiskola millennáris ünnepélyére. In: A Sárospataki Lapok millennáris melléklete [=15 (1896) 19], 1-2, id. 2.
[32]Szász Károly: Új- (s egyszersmind... 59, [kiemelés az eredetiben].
[33]uo. 61
[34]Fejes György: A hazaszeretet. In: PP, 17 (1896) 5, 185-192, id. 186.
[35]uo. 189.
[36](szerzô nélkül): Ifjúsági... DePL, 235, ld. 237 is.
[37]Szôts Farkas: Nemzeti örömünk, nemzeti ünnepünk. Ezredévi beszéd budapesti teol. Akadémiánkon. 1896 május 9-én [vezércikk]. In: PEIL 39 (1896) 20, május 17. 305-306, id. 306.
[38]Kálmán Dezsô: A hazaszeretet. Egyházi beszéd, az ezredéves ünnepre. In: PP, 17 (1896) 4, 166-175, id. 171.
[39]uo. ,,Hogyne hullatna fájdalomkönnyeket az igaz honfi, midôn látja, hogy nemzetének tagjai elôtt a vallás, a haza üres szavak, melyekért nem érdemes az embernek kis újját meggöríteni, nemhogy vérét ontani, életét áldozni?"
[40]Fejes: i. m. PP, 189.
[41]uo. 190.
[42]Brandt, Juliane: Die Würdigung des Großen Toten: Lajos Kossuth in der protestantischen Presse und in Gelegenheitspublikationen der Jahrhundertwende. In: Berliner Beiträge zur Hungarologie.- Berlin 9 (1996), 63-111.
[43]Révész: i. m. DePL, 259.
[44]Tüdôs: i. m. SL, 1.
[45],,Mint az Izraélt a Kanahánba nagy messze földrôl, a Tigris és Eufrates folyamok tájékáról: úgy bennünket magyarokat is egészen más földrészrôl, az Ázsiában fekvö Altai hegység, majd a Don és Volga folyamok vidékeirôl ezernyi veszélyek közt s küzdelmek után vezérlett Isten e magyar Kanahánba" (...) Tabajdi: i. m. DePL, 202.
[46] (szerzô nélkül): Ifjúsági... DePL, 236.
[47] uo.
[48] uo. 236-37.
[49] uo. 236.
[50]Tehát: ,,Nem mint erôvel vagy parancsszóval, ne mondjam ostorral a keresztvízre hajtott csoport - mint a keletrôl betódult vad népek nagy része - hanem bölcs és kegyes fejedelme szavára (...)" Szász Károly: Új- (s egyszersmind..., 54.
[51],,A keresztyénség e megtartó erejével másodszor ruházta fel a gondviselés nemzetünket a reformátio által, mely szabadságszeretô, szabadságát féltékenyen ôrizô magyar népünket amaz igazság megismerésére vezeté, mely Krisztus szerint szabaddá teszen." /szerzô nélkül/: Ifjúsági ... DePL, 236.
[52]uo.
[53]Neupor Béla: Egyházi beszéd. (Hazánk ezeréves fennállásának emlékünnepén) I.-III. In: DuPL, (1896) 22, 344-346; 23, 358-360; 24, 378-381, id. 378 (,,s ki lett adva a jelszó: Magyarországot elôször koldussá, azután katholikussá, végül németté kell tenni! Koldussá, koldussá tették, de hogy németté nem tudták tenni, hogy még ma is ôseink szép nyelvén zeng ajkainkon a millenniumi öröm- és hálaének, ezt nagyrészben annak köszönhetik, hogy nem tudták katholikussá tenni. - És éppen abban áll a reformációnak nemzetünk történelmében egyik nagy jelentôségu hivatása, hogy megtartotta a magyart magyarnak.
S miután a mi volt, ezután is lészen, a jövôben a protestanizmus leend, s már - fájdalom - a jelek mutatják, hogy az leend a magyarságnak védbástyája. - Mikor tehát egyházunk hitelveihez, alkotmányához szilárdan ragaszkodunk, ugyanakkor a magyarságnak teszünk drága, megbecsülhetetlen szolgálatot." (uo. 378-379.))
[54](szerzô nélkül): Ifjúsági... DePL, 236. Rövidítés az eredetiben.
[55]Szôts: i. m. PEIL, 306.
[56](szerzô nélkül): Ifjúsági ... DePL, 236.
[57]Révész: i. m. DePL, 220.
[58]Szász Károly: Új-(s egyszersmind ... 56.
[59]uo.
[60],,Miként Izraélnek, úgy hazánknak is adott az Úr kegyelme Mózeseket és Jozsuákat, Dávidokat és Salamonokat." Révész: i. m. DePL, 220.
[61]Különösen (szerzô nélkül): Ifjúsági... i. m. DePL; E[rdôs]. J[ózsef]: Imádság. Elmondatott a pápai fôiskola által 1896. május 9-én tartott ezredéves ünnepély alkalmából. In: DuPL, (1896) 20, 1896 márczius 15 [Ima]. DePL 16 (1896) 11, 133-134; Tabajdi: i. m. DePL; Csiky: i. m. DePL.
[62]Révész: i. m. DePL, 220, Kálmán: i. m. PP, 172, Kis József:... 316, Neupor: i. m. DuPL, 346, 380, Szôts: i. m. PEIL, 306.
[63]Kálmán: i. m. PP, 172.
[64]Fülöp József: Templomi beszéd elô- és utóimádsággal millenniumi hálaadó istentiszteletre. Körmend, 1896. 7, továbbá Révész: i. m. DePL, Neupor: i. m. DuPL, 346, Szôts: i. m. PEIL, 306 (Szent István).
[65]Révész: i. m. DePL, Neupor: i. m. DuPL, 346, Fülöp: i. m. 7.
[66]Kis J.: i. m.
[67]Fülöp: i. m. 7.
[68]Fülöp: i. m. 7, Kis J.: i. m.
[69]Neupor: i. m. DuPL, 346.
[70]Fülöp: i. m. 8, Idézetek: Révész: i. m. DePL, 220, Kis J.: i. m. 316, Neupor: i. m. DuPL, 346.
[71]Révész: i. m. DePL, 220, lásd Fülöp is: i. m. 8 és Kis J.: i. m. ugyanazzal az idézettel. Szintén elôfordul: Szôts: i. m. PEIL, 306.
[72] Kis J.: i. m., Neupor: i. m. DuPL, 346, 380.
[73]Kis J.: i. m. 317, Kálmán: i. m. PP, 172, Neupor: i. m. DuPL, 346, 380, Szôts: i. m. PEIL, 306, Révész: i. m. DePL, (,,Hollós Mátyás") .
[74]Fülöp: i. m. 8-9.
[75]Szôts: i. m. PEIL, 306 (Bethlen, Rákóczy).
[76]Fordítva, a középkorból a jelenkorba - mint a magyar virágzás újabb korába - is ugranak. A mostani király itt közvetlenül Mátyás után következik a sorban: ,,(...) oda fog majd sorolni a dicsôk mellé nemzetünk történelme majd Ôt s, hazánknak 29 év óta koronás királyát, kiért minden magyar hô imája száll az ég felé, hogy még igen sokáig legyen a miénk s mentôl késöbb a történelemé!" Révész: i. m. DePL, 220. Szôtsnek is sikerül összeegyeztetni (összekapcsolni) Bethlen és Rákóczy méltatását az akkori király dícséretével, akiben a ,,szeretetnek és kiengesztelôdésnek békítô szelleme" kerül így megbecsülésre (Szôts: i. m. PEIL, 306) - A királynak az adott keretben kötelezôként feltételezhetô dícsérete mellett a királyné érzelemteli méltatása is szerepel, mintegy az Erzsébet-mítosz csiszolása: ,,Ki adta e hazának bölcsét, ki fordította a nemzethez bájos királynénknak s ez által felséges királyunknak jó szivét, hogy nemzet és király közös akarattal tegyék le egy új ezred jövôjének alapkövét?" (Neupor: i. m. DuPL, 380)
[77]Szôts viszont Széchenyit, Kossuthot és Deákot is említi meg (Szôts: i. m. PEIL, 306). Inkább jellemzô forradalom és jelen csupán szavakban történô kibékítése, a szabadságharc leverésének és a neoabszolutizmusnak jelkép értéku elhallgatása: ,,Különösen a 48-as korszak örökké emlékezetes marad nemzetünk történetében, mert az tuzte ki megvalósításra amaz örök szép igazságot, hogy szabad hazában szabad polgárok lakozhassanak. Ez a törekvés ugyan egyidôre félbeszakadt; de a nemzet és az uralkodó között létrejött békés, szeretetteljes viszony, lehetôvé teszi, hogy most is dicsôségesen uralkodó, bölcs királyunk, Ferencz József Ô felségének atyai kormányzása folytán a nemzet közelebb-közelebb juthat nagy céljaihoz." (Fülöp: i. m. 9).
[78](szerzô nélkül): Ifjusági... i. m. DePL, 235.
[79]Tabajdi: i. m. i. m. DePL, 203.
[80]Pataky: i. m. PP, 165.
[81]Fejes: i. m. PP, 188.
[82]Szász Domokos: Az Isten elött. In: PK, 26 (1896) 20, 163-164, id. 164.
[83]Horváth József: Hazánk ezredéves ünnepén. Elmondotta a fôiskola ünnepélyén, f. hó 9-ikén. In: DuPL, (1896) 19, 289-291; Szôts Farkas: i. m. PEIL, 39 (1896) 20, 305-306; Molnár János: Ezer esztendô. Felolvastatott a budapesti ev. ref. theológia által 1896. május 9-én tartott millenniumi ünnepélyen. In: PEIL, 39 (1896) 20, 310-311; Zsindely István: Millenniumi emlékbeszéd. Irta és 1896 máus 9-én elmondta - - . In: A Sárospataki Lapok millennáris melléklete [=15 (1896) 19], 2-17; Géresi Kálmán: Ünnepi beszéd Május 9-én a debreceni ev. ref. fôiskola millennáris ünnepélyén. In: DePL (1896) 20. 259-264. Ahogy a lap más beszámolóiból kiderül, Zsindely beszédébôl csak kivonatokat olvasott fel. A teljes szöveg tempós felolvasása legalább három óra hosszat tartott volna. (Az elôadás így mintegy megelevenít valami tulajdonképpenit, a részletes szöveget.)
[84]Zsindely: i. m. SL, 2.
[85]uo.
[86]Szôts: i. m. PEIL, 306.
[87]Zsindely: i. m. SL, 16-17.
[88]Géresi: i. m. DePL, 260.
[89]Zsindely: i. m. SL, 2. Az érv azonban egyházi szövegekben is elôfordul, pl.: Antal Gábor: i. m. DuPL (1896) 15, 225-229; k¸l. 225.
[90]Zsindely: i. m. SL, 4. A tézis itt mint a református fôiskolák ünnepségein képviselt gondolatmenet, mint az ottani hagyományteremtés és - újrafogalmazás eleme érdekes. Ezentúl a korabeli történetírásban is jelen volt, Hajnik Imre és Timon Ákos nagy befolyással bíró alkotmánytörténeti müveiben példás formát öltött.
[91]Szôts: i. m. PEIL, 305.
[92]Szôts: i. m. PEIL, 305, Molnár: i. m. PEIL, 311, Géresi: i. m. DePL, 262.
[93]Szôts: i. m. PEIL, 305; ld. Zsindely is.
[94]Molnár: i. m. PEIL, 311.
[95]Zsindely: i. m. SL, 15, ld. Géresi: i. m. DePL, 262-263 is.
[96]Borsos István: Az új ezredév küszöbén [=vezércikk]. In: DuPL, (1896) 1, 1-5, id. 4.
[6]⁹⁷Borsos: i. m. DuPL, 3.
[4]⁹⁸Zsindely: i. m. SL, 8.
[4]⁹⁹Molnár: i. m. PEIL, 311.
[100]Péter Mihály: Millenniumi gondolatok. In: SL, 15 (1896) 2, 21-25, 22.
[101]Radácsi György /s.-pataki akadémiai és köz-igazgató/: Iskolai év-nyitó (sic) beszéd. In: SL, 15 (1896) 39, 769-772, id. 770.
[102]A nagy alkalmak idején [vezércikk]. In: SL, 15 (1896) 15, 281-285, id. 83.
[103]Rácz Lajos: Az ezredéves ünnepélyek. In: SL, 15 (1896) 19, 383-386, id. 385; ld. továbbá, hogy csak néhány példára utaljunk: Kovách Károly: 1848. XX. [=vezércikk] In: SL, 15. (1896) 35, 683-686; Finkei Ferenc: A millennáris esztendô végén [=vezércikk] I.-II. In: SL, 15 (1896) 51, 993-997; 52, 1014-1018.
[104]Kovách: i. m. SL, 684.
[105]Fejes István: 1896. In: SL, 15 (1896) 1, 1-3, id. 2.
[106]Molnár: i.m PEIL, 310.
[107]Horváth: i. m. DuPL, 291.
[108]Rácz: i. m. SL, 384 (kiemelés tôlem, J. B.).
[109]Géresi: i. m. DePL, 261.
[110]Rácz: i. m. SL, 383
[111]Szilassy Aladár: Az iskola ezredévi ünnepe. Elmondatott a gyönki algimnázium május 9.-iki ünnepén. In: PEIL 39 (1896) 20, 308-09, id. 309.
[112]Joó István: Liberalismus és antisemitizmus. In: DePLap 16 (1896) 1, 2-4, id. 4; (kiemelés tôlem, J.B.).
[113]ld. z. B.: A sárospataki izraeliták magyarsága [Vegyes közlemények]. In: SL, 15 (1896) 36, 717 is.
[114]Az Ezredévi ünnepekrôl [Vegyes közlemények]. In: SL, 15 (1896) 20, 405.
[115]Buza János: Minô szerep vár protestáns iskoláinkra a második ezredévben? In: SL, 15 (1896) 19, 369-372, id. 370-71.
[116]Nagy Sándor: A döntés Rómától függ. DePL 16 (1896) 33, 419-420, id. 420.
[117](Egy nagykôrösi jelenvolt:) A munkácsi ezredéves ünnepélyek. 1896 jul. 19. In: SL, 15 (1896) 30, 609-611.
[118] Hodosi Jakó: A pápai ref. leányinternátusról. In: DuPL (1896) 36, 569-572, id.: 570 Hiszen: ,,Évszázadok hosszú tapasztalata nem volt elég annak megértésére, hogy éppen az idegen nyelveken való gagyogás volt a legnagyobb akadálya az önálló magyar nemzeti muveltség létrejöttének?" Ehelyett ,,a magyar történelem és irodalom nagy alakjait, küzdelmeit vésnôk bele minél mélyebben növendékek szivébe, a helyett, hogy Göthe (sic) és Hugo Viktor nyelvével gyötörjük ôket, amire legnagyobb részüknek úgy sem lesz szükségük soha az életben." (uo.) A szerkesztôség nem osztotta teljesen a cikkíró véleményét, ugyanakkor az idézet az akkori hangulatot jól érzékelteti.
[119]Ezekrôl részletesebben: Juliane Brandt: Magyar protestantizmus és társadalmi változás 1867-1914. In: Protestáns Szemle. U.F. 6 (1997) 1, 41-49.
[120]Egyelôre nyitott kérdés, vajon a felfogások közötti különbség, sôt feszültség az egyháznép és az egyházvezetés eltérô elképzeléseinek a jele is, azaz eltérô magatartások, gondolatvilágok és tapasztalatok megjelenése, mint ahogy ezek a 20. században az élet más területein is a protestáns egyházak egyik strukturális problémájává váltak.