Könyvemben a társadalmi és kulturális tényezők kisvállalkozásokban betöltött helyét, szerepét szeretném kijelölni. Annak bizonyítására törekszem, hogy a szociokulturális megközelítés nélkülözhetetlen a kisszervezetek alapításának és működésének megértéséhez. A társadalmi környezet és a kultúra gazdaságra gyakorolt hatásának tézise ma már széles körben elfogadott. A japán nagyvállalatok foglalkoztatási gyakorlatát, szervezeti megoldásait vagy a dél-koreai vállalatcsoportok közötti kapcsolatokat aligha érthetjük meg, ha kizárólag a munkaerő-piaci hatásokat vagy a racionális szervezéselméleti kritériumokat tartjuk szem előtt. A fordizmus és a toyotizmus különbsége nem a véletlen műve. Mégis: a társadalmi környezet és a kultúra súlyának, szerepének jelentősége radikálisan különbözik a kis- és a nagy szervezetekben! A kisvállalkozások nem egyszerűen jobban beágyazottak szűkebb világuk emberi viszonyaiba, a hagyományokba, mint a nagy cégek, hanem beágyazottságuk természete is más. Azt tekintem feladatomnak, hogy az önfoglalkoztatókat, mikrovállalkozásokat, kisszervezeteket1 ne kicsinyített nagyvállalatként értelmezzem, amelyeket hasonló terminusokban szokás leírni, mint a piac bármely más szereplőjét, hanem megtegyem az első lépéseket a kisvállalkozások sajátosságainak feltérképezése felé. A döntő különbség a nagyok és a kicsik között az, hogy az előbbiek mesterséges, az életvilágtól elkülönülő intézményi keretek között, az utóbbiak viszont a tulajdonos személyes – társadalmi és kulturális – terében szerveződnek meg és működnek.
Írásomban arra keresem a választ, hogy az önállósodó társadalmi kisvilága: családja, rokonsága, környezete kapcsolatszerveződési mintái milyen lehetőségeit, illetve keretfeltételeit adják meg a kisvállalkozás megteremtésének. 
E kérdés a kelet-európai átalakulás során különös élességgel vetődik fel. Az önállói szféra létrejöttének megértéséhez tisztázni kell, hogy a múltban kialakult társadalmi és kulturális hátterek, kapcsolathálók közül melyekben szerveződhetnek kisvállalkozások, illetve megfordítva: az emberek hogyan képesek egy szociálisan már megformált – családi, szomszédsági, baráti – viszonyokban strukturált környezetet vállalkozássá, azaz a piachoz illeszkedő szervezetté alakítani.
E kérdéssel kapcsolódom Gernot Grabher és David Stark posztszocialista átalakulásra alkalmazott evolucionista2 megközelítéséhez (Grabher és Stark 1996), amely alkalmasnak tűnik a kisvállalkozások világának megértésére is. A szerzők fő tézise, hogy minden időszakban adva van a különféle szervezeti, intézményi megoldások egy adott együttese, amelyek között a piac szelektál; egyesek képesek beilleszkedni a verseny éppen érvényben lévő rendjébe, mások háttérbe szorulnak, esetleg kihullanak. Ugyanakkor a pillanatnyi feltételekhez való tökéletes alkalmazkodás is veszélyeket hordoz magában, mivel túlspecializációhoz vezethet, amely gátja lehet az új helyzetekhez történő adaptációnak. Más oldalról az új helyzetekben a korábban kevésbé versenyképes intézményi, szervezeti megoldások sikeresek lehetnek. Grabher és Stark e tézist használja a gazdasági átmenet értelmezésére, s elemzésüket azzal zárják, hogy a piacgazdaság kialakulásának idején a vállalatok, intézmények adott együttesét nem szerencsés pusztán pillanatnyi alkalmazkodóképességük alapján megítélni.
Megállapításaik – melyeket a szerzők a nagy szervezetekre vonatkoztatnak – a kisvállalkozásokra csak egy jelentős megszorítással igazak. Nagyjából így fogalmazható át Grabher és Stark tézise: a mindenkor létező társadalmi szerveződések (család, rokoni, baráti, szakmai, szomszédsági, etnikai kötelékek) közül egyesek nyitva állnak arra, hogy kereteik között kisvállalkozások kezdjék meg működésüket, vagy legalábbis hasznosuljanak a kisszervezetekben. A társadalmi kapcsolategyüttesek természetes befogadói lehetnek az önállói tevékenységeknek, melyek közül a piac szelektál, s előfordulhat az is, hogy új helyzetekben „régi”, esetleg már csak szimbolikus jelentőségű formák versenyképes vállalkozói tevékenység kiindulópontjaivá válnak. A kereslet váratlan fordulatai föléleszthetnek, új tartalommal tölthetnek meg funkcióikat veszített, gazdasági használaton kívül került együttműködési formákat, szívességi kapcsolatokat. Emellett bizonyos társadalmi csoportokban, kultúrákban olyan habitus – a család rendelkezésére álló erőforrások adagolására, kombinálására vonatkozó tudás, pénzkezelési technikák stb. – alakulhat ki, amely segítheti a kisvállalkozás megteremtését, fönnmaradását, illetve piaci versenyelőnyt is biztosíthat számukra.
Az átmenetre vonatkozóan mindez azt jelenti, hogy az 1989 után megnyíló s egyre szélesedő piac a társadalmi szerveződések, szívességi cserekapcsolatok változatos formavilágából és a gazdaságilag hasznosítható tudáskészlet gazdag tárházából „válogathatott”, s bizonyos családtípusok, kapcsolatszerveződési minták, a második gazdaságban kialakult és megszilárdult kooperációs megoldások, etnikai alapon szerveződő együttműködési módok versenyképes vállalkozások keretéül szolgáltak, vagy legalábbis ezek erőforrásait (megbízható munkaerőhöz, információhoz, valamint anyagi eszközökhöz való hozzáférési lehetőségeket) adták, más formák viszont nem.
Az önállósodók ugyanakkor a készen talált társadalmi szerveződési formákat és a korábban fölhalmozott ismereteket nem egyszerűen fölhasználják, hanem átalakítják a piac igényei szerint; cselekvő részesei a környezetben adott feltételek kiválogatásának és vállalkozássá szervezésének. Jelen munka másik fő, majd az utolsó részben hangsúlyossá váló gondolatmenete éppen ez. Az egyének gazdálkodnak környezetükkel: kapcsolataikat (amelyek a műszaki, gazdasági ismeretek, megoldásmódok letéteményesei), kötelezettségeik és elvárásaik rendszerét versenyképes vállalkozássá formálják. Cselekvő, sőt innovatív módon kapcsolnak össze két eltérő logikájú rendszert: készen kapott szociokulturális környezetüket és a piacot. A kulturalista-evolucionalista megközelítés az embereknek csak annyi cselekvési teret hagy, amennyit hagyományaik, illetve a már kialakult formák megengednek. A piac ebben az elképzelésben a cselekvő lehetőségeihez és szándékaihoz képest külsődleges tényezőnek számít, amely önkényesen (értsd: a maga örök érvényűnek tekintett logikája szerint) válogat a készen talált szerveződések között. Szándékaim szerint igyekszem meghaladni ezt az álláspontot, s egy másfajta, a gazdaság világát teremtő önállói viselkedés elméleti körvonalait felvázolni. Ugyanakkor a kisvállalkozás megteremtése és működtetése nem értelmezhető kizárólag a racionális kalkuláció terminusaiban sem. Az a szándékom, hogy kikeveredjem abból a csapdából, amelyet a hagyományos közgazdaságtan és a gazdaságantropológia állított egymásnak azzal, hogy a kisvállalkozók gazdasági viselkedését vagy a formális kalkuláción, vagy éppen ellenkezőleg: hagyományokon nyugvónak, jobb esetben pedig e kettő valamilyen, egymást kölcsönösen korlátozó elegyének fogják fel. Az én értelmezésemben az önállók nem a hagyományok megszabta kapcsolatok, megoldásmódok, illetve a gazdasági racionalitás szélsőségei között hányódnak; aki a kisvállalkozás kalandjába belevág, az nem csupán alkalmazkodásra kényszerül, nem pusztán hozzáidomítja már meglévő hálózatát, felhalmozott tapasztalatait a gazdaság könyörtelen logikájához, hanem az őt körülvevő társadalmi világot – ennek logikáját részben meghagyva, részben módosítva – újraalkotja: vállalkozássá szervezi. Ehhez újító lelemény, gazdasági és kulturális képzelőerő szükséges. Az eredmény pedig olyan képződmény, amely egyik felületével a piaccal érintkezik, a másikkal viszont folyamatos és eleven kontaktusban marad a társadalommal. A kisvállalkozások gazdasági interakcióik egy részét nem piaci, hanem társadalmi mezőben bonyolítják, és ezen az úton néha meglepően versenyképes teljesítményre képesek.
A kisvállalkozások szociokulturális szempontú tanulmányozásának az elmúlt tíz év kelet-európai gazdasági átalakulása rendkívül gyümölcsöző terepe. Az átalakulás éles fénybe állította azt a kérdést, hogy az önállósodók százezrei miként léptek át a (főként alkalmazotti) munka és a mindennapok kisvilágaiból a vállalkozásba. Jól tanulmányozható, hogy a hirtelen megnyíló piaci lehetőségek közé csöppent emberek környezetükben milyen „nyersanyagokat”: munkatársi, baráti kapcsolatokat, társadalomszerveződési formákat találtak, és ezeket hogyan formálták át, gyúrták össze vállalkozássá. Mivel kutatási tapasztalataim, empirikus forrásaim jórészt3 ebből az időszakból és térségünkből, és persze zömmel Magyarországról származnak, a kisvállalkozások szociokulturális tanulmányozását ezen a terepen végzem el. Dolgozatom mondanivalóját a magyar társadalmi viszonyok és kulturális sajátosságok esettanulmányokra, interjúkra támaszkodó leírásán keresztül bontom ki, fölhasználva a hazai néprajzi irodalmat és a ma már jelentős eredményeket magáénak mondható kisvállalkozás-kutatás eredményeit. Emellett, ahol erre lehetőség kínálkozott, fölhasználtam a nemzetközi gazdaságantropológiai és szociológiai irodalmat, hogy jobban megragadhatóvá tegyem a környezet és kisvállalkozás kapcsolatát. Az elemzésnek egy olyan síkját kerestem, amely lehetővé tette számomra, hogy a hazai kisvállalkozók világára vonatkozó empirikus és terepmunkák tapasztalatait egy tágabb gazdaságszociológiai kontextusban gondoljam el. A „tágabb kontextust” az elméleti megfontolások átvételén vagy kritikai felülvizsgálatán túl azzal igyekszem megteremteni, hogy a magyar önállók eseteit a világ különböző tájairól származó (Zambiától Németországig, Hongkongtól Balinéziáig) esetekkel hasonlítottam össze – párhuzamokat, homológiákat, ellenpontokat keresve.
A magyar kisvállalkozói szférát vizsgálom tehát, de nem a teljes spektrumát. Az elemzés súlypontját a hazai vidéki: kisvárosi és elsősorban falusi kicsikre helyezem, a nagyvárosi miliő önállósodásra gyakorolt hatását kevésbé érintem. A magyar vidéki vállalkozásokról szóló esetleírások, interjús tapasztalatok, illetve a gazdaságantropológiában, háztartás-gazdaságtanban, családszociológiában, az etnikai kisebbségek gazdasági aktivitásával foglalkozó nemzetközi irodalomban leírt esetek meglepő hasonlóságokat (persze eltéréseket is) mutatnak. A magyar vidéknek megvannak a maga mással összetéveszthetetlen kulturális sajátosságai, ugyanakkor az emberi viszonyok szerveződési elvei, a kapcsolatok gazdasági kiaknázásának módja és formái általánosan elterjedtnek és állandónak látszanak. 
Mivel arra keresem a választ, hogy a vállalkozások milyen társadalmi környezetben, milyen kulturális hatások eredőjeként születnek, nem hagyhatók figyelmen kívül a hagyományok, a történelmileg kialakult érintkezésformák, kapcsolatok és szokások. Mindazonáltal a vállalkozások nem a számukra adott térség hagyományaiból nőnek ki, nem valamiféle rendszerré szerveződött zárt világok termékei. Már csak azért sem, mert a vidéki, paraszti hagyomány mára töredezetté vált: a magyar falu sok tekintetben éppolyan modern hely, mint a nagyváros. De nem ez a fő ok, hanem a vállalkozók sajátos viszonya a hagyományhoz: meglehetősen szabadon gazdálkodnak a múltban kialakult kapcsolataikkal, az értékekkel; amit használni tudnak, beillesztik cégükbe, amit nem, figyelmen kívül hagyják. Ha kultúrhistorikusként tekintünk egy vidékre, falura, akkor a lehető legrészletesebb hagyományfeltárásra kell törekednünk, hiszen minden tárgynak, ruhadarabnak, szokásnak megvan a maga materiális vagy szimbolikus jelentősége. Nekünk viszont a kisvállalkozó tekintetét kell követnünk, arról kell számot adnunk, hogy az ő praktikus-racionális pillantása előtt hogyan tárul fel a világ, mit választ ki környezetéből. Persze a keretek adottak: a család, a rokonság, az idők során kialakult szívességi kapcsolatok rendszere adja azt a környezetet, amelyen belül meg kell szervezni a vállalkozást. Ezek a keretek megszabják az önállósodó mozgásterét, s mint látni fogjuk, korláttá is válhatnak. Mégis: egy szuverén módon átformált, a vállalkozás szolgálatába állított, nem pedig egy „magánvaló” hagyománnyal kell számolnunk. A magyar kisvállalkozót nem tradicionális környezete húzza le magához, kész öntőformákat kínálva gazdasági tevékenységéhez, hanem épp ellenkezőleg: ő kebelezi be környezetét, legalábbis gazdasági tevékenysége számára fölhasználható részeit. A vállalkozás létrehozása egyszerre jelent kontinuitást, a hagyományok folytatását, és diszkontinuitást, a készen kapott adottságok „önkényes”, a hagyomány logikájától eltérő szempontok szerinti fölhasználását.
Az elemzésben magam is átveszem a kisvállalkozó perspektíváját. Az önállók környezetét abból a szempontból vizsgálom, hogy milyen gazdasági előnyöket és hátrányokat jelenthetnek a vállalkozásnak.
E bevezető végén számot adok könyvem fölépítéséről. Az első fejezetben rövid áttekintést találunk arról, miképpen alakult a kisvállalkozások sorsa az elmúlt évtizedekben a fejlett piacgazdaságokban, illetve a rendszerváltás utáni Magyarországon. Amellett érvelek, hogy a kisvállalkozások az elmúlt évtizedekben – a várakozásokkal ellentétben – szívósan tovább éltek, sőt megújultak a modern gazdaságokban. Könyvem nem egy kiveszőben lévő gazdasági „fajról” szól tehát.
A második fejezetben gazdaság és társadalom, gazdaság és kultúra összefüggéseinek vázlatát adom Polányi integrációs sémáinak segítségével. Az integrációs sémák segítségével keresem az elemzésnek azt a síkját, amelyen elvégezhető a kisvállalkozások szociokulturális típusú értelmezése. Ehhez kapcsolódik Mark Granovetter beágyazottság fogalma, amelyet – kisebb-nagyobb korrekciókkal – könyvem egészében fölhasználok.
A következő három fejezetben (3.,4. és 5.) az önállók környezetét írom le különböző metszetekben. Először általánosabb szinten vizsgálom azt a kérdést, hogy az önállók környezete milyen feltételek mellett lehet hasznos-támogató, és milyen feltételek mellett ellenséges-hátrányos a vállalkozások számára. Ezt követően az elemzés konkrétabb szintjére lépve a családot mint az önállók legszűkebb világát veszem szemügyre. Majd a családon, rokonságon „túli” társadalmi környezetet vizsgálom, azokat a kapcsolatszerveződési mintákat, amelyek fölhasználhatók a vállalkozások fölépítésében, illetve amelyek segítségével rendbe szervezhető az önállókat körülvevő világ. Kicsit leegyszerűsítve ennek a három fejezetnek az a fő kérdése, hogy miből gyúrják össze vállalkozásukat az önállósodók. 
A hatodik fejezetben a környezetről a cselekvő vállalkozókra tevődik át a hangsúly. Itt az a fő kérdés, hogy kikből lesznek vállalkozók. A választ a habitus problematikájának elemzésével igyekszem megadni, azt vizsgálva, hogy az önállósodás milyen társadalmi csoportokhoz, térségekhez, kultúrákhoz kapcsolható hozzá leginkább. E fejezet befejező részében az emberek önállósodásuk előtti életében igyekszem tetten érni a diszpozíciók szerepét.
A hetedik fejezetnek az a központi kérdése, hogyan alakítják át az önállósodók környezetüket vállalkozássá. A kreácsolás fogalmával igyekszem megragadni a környezet innovatív újrateremtését, vállalkozássá szervezését.
Végül az utolsó fejezet fő témája: milyen a kreácsolással megteremtett kisvállalkozás. Az önállók szűkebb-tágabb világából kreácsolt kisvállalkozás nem válik el élesen a környezettől. A kisszervezeteknek, a nagyokkal ellentétben nincsenek éles, környezetüktől elválasztó határai: gazdasági tranzakcióik egy része nem gazdasági, hanem társadalmi természetű, emellett a kicsik szervezetileg sem különülnek el markánsan szociális világuktól.