Medvetánc
Oroszország angolszász sajtótükörben*
Mester Dóra Djamila

„Ismerjük meg Oroszország pénzügyi horrorfilmjének kulcsfiguráit. Szétmarcangolt, vérzo, korcs és ellenséges teremtmények - akik minduntalan elomásznak odúikból, hogy további viszályokat keltsenek."1

„Még ha aufklérista hevülettel félresöpörhetnénk is minden misztifikációt, minden romantikus-eksztatikus Oroszország-mítoszt és Nyugat-metaforát, akkor sem foghatnánk vissza teljesen az Oroszország létezését firtató kérdés metafizikai pátoszát: Oroszország van - hogyan lehetséges?" (Szilágyi 1999: 10)

A hidegháború végével a Szovjetunió megszunt létezni, és a jogutód - Oroszország - nagyhatalmi státusa kérdésessé vált. Ebbol az következne, hogy egyben megszunt az a hidegháborús diskurzus is, melyben a „Nyugat" önmagát és a „nyugati világ"-ot úgy értelmezhette, mint a vasfüggönyön „innen" eso részt. A keleti blokk széthullása implikálná, hogy a két részre osztott világkép ezentúl nem tartható, Oroszország reprezentációjának elemzése viszont azt sugallja, hogy ha a régi falak le is omlottak, épültek helyettük újak. Bár Oroszország (ma már?) nem tekintheto a hagyományos értelemben vett nagyhatalomnak, a „nyugati" médiumokban továbbra is jelentos világpolitikai szereploként tüntetik fel. Foglalkoznak az országgal, hangsúlyt kapnak bizonyos történései, valamilyen formában benne van a nyugati világ vérkeringésében.
E tanulmány azt elemzi, hogy angolszász gazdasági szövegek hálójában - konkrétan az 1998-as orosz tozsdeválság eseményét tárgyaló cikkekben - milyen kulturális attitudökre lehet bukkanni. Az Oroszország-kép egyediségét ugyanazon idoszak másik, sokakat foglalkoztató gazdasági krízisérol, a brazil gazdasági válságról szóló írások és szintén az 1998. oszi, angolszász vonatkozású válságjelenségeket tárgyaló szövegek elemzése teszi élessé.

Történeti elozmények

„Nyugat-Európa" és Oroszország történelmi kapcsolatai nagyon régre nyúlnak vissza. Az orosz állam kialakulásától fogva európainak számított, mert társadalmi-gazdasági talapzata rokonságot mutatott más késon jött európai népek felzárkózási modelljével, és mert az 1054-ig egységes európai kereszténység egyik képviseloje volt. Kereskedelmi, kulturális és dinasztikus kapcsolataival jelen volt a nemzetközi politikában. Nyugat-Európa és Oroszország viszonya alapjaiban a mongol hódítást követoen változott meg. Ennek oka elsosorban az volt, hogy Oroszország apró, jelentéktelen államokra hullott szét, függetlenségét elvesztette, az idegen hatalom elzárta a Nyugattól. Erre az idoszakra tehetok az elso úti beszámolók Oroszországról, amelyek szerepe a késobbiekben is meghatározó volt. Oroszország az európai népek számára titokzatos, félelmetes, a távolság és a legendák ködébe veszo birodalommá vált. Az erre a vidékre tévedt utazók a legvadabb históriákat terjesztették róla, ahogy azt egy 18. századi utazó késobb megjegyezte: „az orosz népnek hosszú évszázadokon keresztül az a szerencsétlenség jutott osztályrészül, hogy mindenki az összes lehetséges sületlenséget világgá kürtölhette róla anélkül, hogy félnie kellett volna a cáfolattól" (Szvák 1988: 82).
A 16. században Európa csak Sigismund Herberstein birodalmi követ latinul írt beszámolójából kaphatott némi információt a távoli Oroszországról. Sokáig ez számított alapirodalomnak, még a késobbi utazók közül is sokan az o munkájára hagyatkoztak, a Nyugat szemében az a „korabeli orosz élet enciklopédiájának számított" (Szvák 1988: 121). A késobbi történelem folyamán a birodalmi politikának köszönhetoen Oroszország ismét aktív nagyhatalomként jelent meg Európa színpadán. A nemzetközi politika történetébol jól ismert hatalmi törekvésekbol, amelyek a háborúkban és a diplomáciai tárgyalásokon zajlottak, Oroszország is kivette a részét. Az információáramlás azonban ettol még nem gyorsult fel ugrásszeruen. Az utazók beszámolói igyekeztek kielégíteni az olvasók szenzációéhségét, és ezzel egyre inkább olyan történetek születtek, amelyek megerosítették, hogy Oroszország valóban egy ismeretlen, idegen világ, telve megmagyarázhatatlan furcsaságokkal. Ezen írások jelentosége éppen abban rejlik, hogy egy olyan területrol szólnak - az orosz hétköznapi világról -, amelyrol máshonnan akkoriban nem származtak információk. Oroszországot egy mesebeli birodalomnak festik le, ahol télen rettento hideg van (ez különösen megragadta az utazók fantáziáját), nyáron minden csodálatosan zöld, a föld és a természet gazdag, az emberek egészségesek stb. Gyakoriak a népkarakterológiai, néplélektani általánosítások, sokszor jellemeznek egy egész népet egy-egy odavetett jellemvonással, ezzel kívánván megfejteni az orosz ember rejtélyét. Ezek a megállapítások legnagyobbrészt dehonesztálók, és leereszkedéssel kezelik az orosz népet, ami már jelzi, hogy mintegy a nyugati muveltség jegyében vonják felelosségre a „megújulásra képtelen" pravoszláv vallási-kulturális közegben élo embereket.
A 17. században ez a folyamat nemcsak folytatódott és felerosödött, hanem jelentos mérföldkohöz is érkezett. Ekkor kezdodött ugyanis „Kelet-Európa felfedezése", mely a nyugat-európai felvilágosodás igen fontos „alkotása" volt. A híres enciklopédisták már nemcsak Nyugat-Európára koncentráltak, hanem elkezdték „feltérképezni" az addig nagyrészt ismeretlen Kelet-Európát is. Ez a feltérképezés nem csupán földrajzi, de civilizációs, kulturális dimenziót is jelentett. Megnott a keletre utazók száma, kutatók, kalandorok indultak addig ismeretlen vidékekre, hogy meghódítsák azt. Beszámolók, útleírások tömegét hagyták az utókorra, melyekben egy meglehetosen sajátos Kelet-Nyugat diskurzust keltettek életre. A felvilágosodás korában ugyanis a Nyugat létrehozott egy nagyon „más" világot, egy önmagától gyökeresen különbözo képet alkotott, egyben önmagát is definiálta. A más megléte és körülírása arra szolgált, hogy azzal megfogalmazza saját értékrendszerét és annak legitimitását. „Kelet Európát tárgynak tekintik, a különbözo nyugat-európai felvilágosodásbeli intellektuális muveletek tárgyának" (Wolff 1994: 365).
A „másság" meghatározása leginkább civilizációs dimenzió mentén zajlott. A felvilágosodás azáltal, hogy létrehozott egy egészen újszeru diskurzust, egy sajátos Oroszország-reprezentációt, a civilizáció nevében hatalmat szerzett saját alkotása, a „felfedezett Kelet-Európa" felett. Létrejöttek azok a jegyek, melyek ettol kezdve elválaszthatatlanul hozzánottek a felvilágosodás torzszülött gyermekéhez. Torzszülött volt, mert szülojétol csak hiányosan és rosszul „örökölte" annak tulajdonságait, és a Nyugat szívesen kérte számon rajta azon hibáit, amelyek magában nem muködtek megfeleloen, mintegy „kiélhette" rajta minden frusztrációját. Kelet-Európa félig barbár volt, félig pedig magán hordozta a „civilizáció" jegyeit. Egy köztes identitást kapott ebben a születo diskurzusban. A szolgaságra való hajlam, a testi fenyítés „belülrol jövo" igénye, a pénzért megveheto értékek, a megbízhatatlanság mind a felvilágosodástól kapott ismertetojegyek voltak.
A 19. század közepére meggyökeresedett az a nézet, hogy Oroszország és Kelet-Európa népei két ellentétes vonzáskörben élnek, a civilizáció és a barbárság között. Mindezen felfogást erosítette Custine márki Oroszország 1839-ben címu munkája, mely önmagában is igen nagy benyomást tett a nyugati közvéleményre. Egyre jobban kikristályosodott a kép, mely szerint Oroszország civilizálatlan, barbár, és megváltásra váró. Custine márki egyetlen mondata remekül megfogalmazza a földrajzi és ideológiai dimenziók összemosását és a koncepció lényegét: „Franciaország és Oroszország között a Kínai Nagy Fal emelkedik, amely nem más, mint a szláv nyelv és népkarakter" (idézi Wolff 1994)2. A diskurzus pedig tovább élt, és a különbözo történelmi korszakokban új formában jelentkezett. Custine márki kínai falát 1946-ban felváltotta a vasfüggöny, és a leosztott szerepek a hidegháború alatt is tovább éltek. Mi sem igazolja ezt hívebben, mint az, hogy 1946-ban újra kiadták az Oroszország 1839-ben címu munkát Franciaországban, 1950-ben pedig az Egyesült Államokban. A könyv Amerikában mint „… a valaha a Szovjetunióról készített legjobb, eroteljes és idotlen politikai megfigyelés" került bemutatásra (Wolff 1994: 365).

A „másság"-reprezentációk

Pénzügyi horror - Oroszország „nyugati" tükörben

Az 1998. júliusi The Economist címlap-illusztrációja (lásd a következo oldalon) szemléletesen vezet a civilizációs diskurzusba. A címlapon egy ortodox ikon szerepel, a foalak - glóriával a feje körül - az orosz elnök, angyalokkal körülvéve, akik kezükben SOS feliratú bankjegyet tartanak. Egy ortodox egyházi táblaképrol van szó. Az ikon feladata, hogy emlékeztesse a hívoket az isteni valóság és a teremtett világ, az örökkévaló és a mulandó között fennálló különbségre. Az ikon ezt a „tényt" hangsúlyozza, a rajta szereplo központi személy pedig a transzcendens és az immanens között közvetít. Az angyalok az IMF és az LCT (=IMF) nevet viselik, utalva ezzel arra, hogy itt nem a keresztény egyház istenérol, annál inkább a nyugati pénzvilág mennyországáról van szó. Az ikon és a benne szilárdan álló, az emberek hitével megtámogatott „szent" alak a mozdulatlanság, a változatlanság. Az ikon, mint a hétköznapi élet egy szerves része, s egyáltalán, az egész kép sugallta ortodox világ a nyugati olvasótól idegen, misztikus, kicsit más idobeli és kulturális dimenzióba tartozik. Ami összeköti a jelennel, ami egyértelmuen értésünkre adja, hogy ez nem csupán egy történelmi kalandozás, azaz orosz elnök személye az épp aktuális szent személy helyett3.
Ugyanitt lehet megemlíteni egy másik, az elemzési idon kívül eso The Economist-illusztrációt (118. old.) is, melyben egy láthatóan a nyugati világot megtestesíto figura négykézlábra ereszkedve a vállán cipel egy „darabot" Oroszországból (ez utóbbit az oly sokszor szereplo hagymakupolák jelenítik meg). A kép a Western man's burden címu cikk kíséroje, amely cím egyértelmuvé teszi a felvetett hipotézist. A kép méretarányai, melyben a nyugati ember a nagy, és vállán a világ aprócska, a Gullivert juttatják eszünkbe a maga kultúrkörével együtt4. Élve ezzel az asszociációval, adódik az értelmezés, melyben Oroszország Liliput, a „más" világ. Ismerve a swifti mondanivalót a korabeli Anglia számára, értheto, hogy Liliput kiváló példa a különbözés ábrázolására.
Képek hosszú sorát lehetne még elemezni és prezentálni, de az újságok szövegei is jelzik, hogy valami különös, kicsit érthetetlen, de mindenképp nagyon „távoli" világként jelenik meg Oroszország a nyugati olvasók számára. A szövegekben található kifejezések közül is jó néhány sugallja a fent említett üzenetet. A másképpen viselkedés; a sárban való lubickolás; a káosz, zurzavar; az elszigetelodés5 csak néhány azokból, melyek a leggyakrabban fordulnak elo. Szintén a másság képet építik azok a mondatok, melyek hangsúlyozzák az elkezdést, a tanulást, a nem jól elsajátított képességet, a nyugati vívmányok funkciónak nem megfelelo használatát. Az egyik Financial Times-cikk mondata a maga gúnyos és kicsit lesajnáló stílusában igen eroteljes: „Ez jellemzoen orosz választás volt, választás a nagyon rossz és a katasztrofális között". A szövegekbol és a képekbol is elo-elokerülnek azok az ismertetojegyek, melyekkel a felvilágosodás ruházta föl a korabeli Kelet-Európa és Oroszország népeit. Finom utalások, célzások találhatók az újságok kommunikációjában, melyek sejtetik, hogy az orosz nép eredendoen más, és igazán meg nem változtatható. A Financial Times 1998. szeptemberi számában megjelent A flash in the pan címu cikkének illusztrációja (120. old) egy virágmintával díszített angol-WC-t ábrázol, mely tele van dobálva mindenféle holmival, amelyek a nyugati civilizációt szimbolizálják, mellette WC-papír hever, mely nem más, mint a felcsavart orosz zászló.
A cikkek tartalomelemzése6 során alkalmazott aktív-passzív skála mind a négy újságnál ugyanazt az eredményt hozta. Az aktív-passzív kategória azért fontos, mert a diskurzusban a szerepek olyanfajta leosztását jelenti, melyben a passzív fél az alárendelt, vagy legalábbis kiszolgáltatott az aktornak. Az aktor birtokában van tulajdonságainak és cselekedeteinek is. Végez dolgokat, és vállalja azokért a felelosséget. Ennek ellenkezoje igaz a passzív félre, aki sokkal inkább elszenvedoje az eseményeknek, nem teljesen a maga ura. Eszerint a „nyugati" szereplokre csak kevés passzív ige vonatkozik, a többi kivétel nélkül aktív. A passzív igék (ördöngös feladattal kell szembenéznie - Business Week; oket vélték a hidegháború gyozteseinek - Business Week; már csak keveset tehetnek - Financial Times; viselik a felelosséget - Financial Times; félnek a leértékelodés okozta zurzavartól - The Wall Street Journal; nem sikerült a rubelt megtámogatnia - The Wall Street Journal) olyanok, melyekben az alany nem alárendeltként jelenik meg, a szövegkörnyezetbol tudjuk, hogy mások hibájának a terheit kell viselnie. „Nem sikerült a rubelt megtámogatnia", de tudatja az írás azt is, hogy ezt már sok sikeres kísérlet elozte meg. A mostani eredménytelenségnek is az az oka, hogy egyszeruen kapacitása határához érkezett, vagyis, hogy már megtett minden tole telhetot. Ez konkrétan, többször is elofordul a szövegekben: „megtesz minden tole telhetot"- hangzik el egyetlen cikkben négy alkalommal (The Economist).
Az orosz szereplokhöz tartozó igéken végzett skálázás eredménye árnyalhatóbb. Bár jelentosebb a passzív igék relatív elofordulása, nem tapasztalható ilyen tisztán a végponthoz való tendálás. Ezért érdemes sorra venni, hogy milyen igék szerepelnek az aktív oldalon. Meglepo módon szinte csak negatív jelentéstartalommal bíró igékrol van szó: elmulaszt, harcol, megkérdojelez, vonakodik, ígérget, forrong, sot: vérszagot szimatol (sic!)7. Az orosz szereplokhöz nagyon gyakran társulnak olyan igék, melyek negatív konnotációt sejtetnek. Ilyenek például a fenyegetettség, az agresszió hangulatát közvetíto harcol, fenyeget, hatalomra tör, veszélyeztet, forrong, ostromol, felfal stb. igék. Az igeidok és módok jelentosége szintén nem elhanyagolható. Az orosz szereplok esetében igen sokszor fordul elo a kell és a kellene (will have to, would have to), valamint a múlt ideju feltételes mód. Ezek mindenképpen jelzik a Nyugat-relációt, ahol a Nyugat viszonyítási alapként szolgál, a szerzok pedig a kell vagy kellene szócskával állást foglalnak a - szerintük egyetlen - helyes megoldási út mellett.
Negatív konnotációjúak a megbízhatatlanságot jelzo, jelento igék és szerkezetek. Ezek gyakorisága igen nagy a szövegekben. A rubel leértékelését és a 90 napos adósság-visszafizetési moratórium bejelentését követo napok, hetek híradásainak mindegyike hangsúlyozta, hogy Jelcin elnök három nappal a bejelentés elott határozottan állította: nem lesz leértékelés. A térség kiemelt jellemzoje a megbízhatatlanság: megígér, de elmulasztja az ígéret megtartását (ez nagyon gyakran elofordul a szövegekben), szétszórja a pénzt, vonakodik a szükséges intézkedések meghozatalában, fenyeget az összeomlás és a politikai káosz veszélye, nem tud úrrá lenni a helyzeten stb. A szövegekben nyílt vonulatként jelenik meg az ún. befektetoi bizalom kérdése. Ez megfelelo nyílt színi apropót ad a kérdés állandó szerepeltetésére és sulykolására. Gazdasági kontextusban a bizalom hiánya arra utal, hogy az illeto ország intézményi rendszere nem képes biztosítani azokat a kereteket, amelyek a toke biztonságos befektetését lehetové tennék. Vagyis nem elég fejlett a gazdaság, nem alakult ki kelloképpen a demokratikus politikai rendszer: „félkész demokrácia" (The Economist). A mércéül szolgáló Nyugathoz képest egy félkész, elnagyolt, „félig civilizált" ország gazdasága tárul elénk.
A nyugati világ szereploi szinte csak a pénzügyi élet területérol kerülnek ki. Sokszor képviseli a Nyugatot néhány nagyon jellemzo szereplo, mint az IMF, a Világbank, a nyugati kormányok, a Nyugat, az Egyesült Államok, vagy a külföldi befektetok, ami igen eros Nyugat-öntudatot tükröz. Amennyiben feltételezzük a Kelet-Nyugat diskurzus létét, ez sokkal inkább erosíti a különállás, mint az összetartozás (akár egy jövobeni összetartozás) érzését. A Nyugat „személyes" képviseloi egytol egyig gazdasági szakértok, elemzok, pénzpiaci szakemberek, illetve jelentos és elismert kutató cégek, bankok, állami intézmények hivatalos képviseloi. Minden alkalommal megszólalnak a cikkekben, kifejtik nézetüket - még ha az nem is bír új információtartalommal. Nevük és hivatalos titulusuk mellett intézetük, munkahelyük teljes neve is megjelenik, nemegyszer feltüntetik még az elozo szervezetet is, ahol alkalmazásban álltak. Ez vizuálisan annyit tesz, hogy egy nyilatkozó személyt a szövegben mintegy kétsornyi hivatalos jellemzés követ. Mindennek komoly szerepe van, mert ezeknek az eszközöknek az alkalmazása a szövegen belül az autoritást hivatott megjeleníteni, jelen esetben egyértelmuen a Nyugat autoritását. „…nagy jelentoségu a kommunikátor hozzáértésének, szakavatottságának megítélése is. A személyes kapcsolatok számának korlátozottsága és a mindennapi kommunikáció részévé váló témák hallatlan sokfélesége következtében növekszik azok száma, amelyek eldöntéséhez a személyes ismeretségi körön belül egyre nehezebb szakavatott partnert találni. A tömegkommunikációs eszközök lehetoségei e tekintetben rendkívül kedvezoek: a legkülönbözobb témakörök szakembereit mozgósíthatják munkájuk során" (Angelusz 1995: 133).
A leggyakrabban megjeleno orosz szereplok: Borisz Jelcin, Kirijenko, Oroszország, az orosz kormány, a kommunista többségu Duma, a szélsoséges ellenzék, a lakosság és az „oligarchák". Míg a Nyugatot jellemzo szereploket a fenti felsorolás szinte teljesen lefedte, addig Oroszország esetében jóval hosszabb listáról lehet beszélni. Céljuk lehet a szakavatott és precíz tájékoztatás képének erosítése, azonban mivel épp a tájékoztatás egy igen szuk területre korlátozódik, a szereplok sokasága megfelelo háttér-információ hiányában csak bonyolítja a tálalt szituáció átláthatóságát, ezúton kódolt elemekkel is alátámasztva azt a szövegesen is hangsúlyozott állítást, mely szerint Oroszországban káosz és zurzavar van. A szereplok jelentos része teljesen passzív, érdemes azonban megnézni, hogy kik azok, akiket megszólaltatnak. Az orosz reformpolitikusok szólalnak meg, akik köztudottan elkötelezték magukat a nyugati típusú politikai irányvonal mellett, vagyis követik a „helyes" utat. Oket érezhetoen kisebb mértékben terheli a felelosség a történtekért, ok már nem annyira „mások". „Nem Kirijenko hibája, hogy a begyuruzo ázsiai válság megbolygatta a feltörekvo országok piacait" (The Economist).
Idonként orosz gazdasági szakértok is szót kapnak, számuk azonban igen szerény, és a hátuk mögött álló intézmény, a foglalkoztató cég, a bank, a kutatóintézet minden esetben valamilyen kapcsolatban áll a Nyugattal. Ez biztosítja, hogy véleményük valóban referenciapontként szolgálhasson. A háttérben pedig a kiábrándult, cinikus, sztrájkoló, fizetését követelo, de leginkább passzív orosz nép. A „hitelesség" kedvéért a szövegek idonként közölnek az „utca emberével" készített interjúkat, ezek azonban helyenként olyannyira abszurdak, hogy megkérdojelezodhet „valódiságuk". A megkérdezett vagy egy nincstelen koldus, esetleg egy Onyx márkabolt igazgatója, vagy éppen egy McDonald's üzlet alkalmazottja.

„A gyámoltalan óriás és a gonosz medvebocs" -
Oroszország brazil tükörben

Az elemzés egyik kontrollterülete Brazília. Erre az országra is kiterjedt az Ázsiából induló 1998-as pénzügyi válság, szinte ugyanazon idoszakban jelentek meg cikkek ebben a témában is az elemzett lapok hasábjain. A nyugaton kívüli térségrol lévén szó, a kiválasztás alapját egy hasonló, kizáró diskurzus feltételezése jelentette. A Latin-Amerika és a Nyugat között fennálló diskurzus feltérképezésében kettejük szintén régi idokben gyökerezo sajátos kapcsolata, és ennek a Kelet-Nyugat diskurzussal való összehasonlítása finom pikantériával rajzolja ki a másságokkal kapcsolatos beszédmódokat.
A két térség reprezentációjának legszembetunobb különbségeihez tartozik, hogy a brazil cikkekben nem használnak olyan „vad" metaforákat, mint az orosz témájúakban. Míg a mottóban megjeleno „horror" témaválasztás is jelzi a Kelet-Nyugat diskurzus egyik sajátosságát, mely az oroszokat úgy kezeli, mint akik a Nyugatból valók, csak annak kicsavart, torz részei,8 addig a kontrollcikkekben egyáltalán nem találhatók ezekhez hasonló gúnyos, sérto utalások, erosen negatív konnotációjú kifejezések. Ezt a szövegekhez tartozó illusztrációk is alátámasztják. A brazil témájú írások kísérojeként nem fordulnak elo képek, melyek oly mértékben hordoznának kulturális többletjelentést, mint az orosz reprezentációk. Amíg például a Jelcint ábrázoló The Economist-címlap e kultúrkör minden ismertebb jelképét magán hordozza, addig csak egyetlen olyan brazil vonatkozású fotót találtunk a kontrollanyagban, amely túlmutat a semleges ábrázolásmódon. A kép, mely a Latin America seeks shelter címu The Economist-cikk illusztrációja (123. old.), egy nyomornegyedbeli házat és lakóit ábrázolja. Sötét boru asszony két, majdnem pucér gyerekével az ajtóban áll, a férfi (nem tudjuk, de feltehetoleg a férj) pedig a kép bal szélén, arról kicsit lecsúszva, a falat támasztja. A sötét bor, a nemi szerepek ábrázolása, a férfi tétlenséget mutató beállítása, a munkanélküliségre tett utalás és a putri képei szintén eros konnotációval bírnak. A különbözoség szempontjából viszont annak van jelentosége, hogy az átnézett szövegekben sehol nem volt ehhez hasonló, illetve, hogy a fent bemutatott ábrázolás nem hordoz közös jegyeket az orosz térségre jellemzo illusztrációkkal. Ezen a képen sokkal inkább a fajilag is értelmezett szegénységen, az elmaradottságon, mint a kulturális „másságból" eredo „félig civilizált" veszélyes „barbárságon" van a hangsúly.
A Business Week cikkének - How to Reshape the World Financial System - képanyaga a világban terjedo pénzügyi válságjelenségeket elemzo grafikonok kíséroje. Az írás részletesen tárgyalja a különbözo térségek e szempontból vett sajátosságait. A szóban forgó oldalon három fotó látható az azokhoz tartozó grafikonokkal (125. old.). Legfölül, a 'Brazília' kockában „Egy bróker a Sao Pauló-i tozsdén a részvényárfolyamok zuhanását figyeli" szöveg, a képen egy szemüveges, ingujjban, de nyakkendoben levo férfi mobiltelefonnal a kezében, szemöldökét összevonva figyeli az elektronikus kijelzot. Alatta, a 'Mexikó' kockában „A Samsung munkásai Tijuanában: a részvénypiaci válság közeledik" felirat és egy olyan fotó látható, melyen egzotikus arcú, finoman sminkelt fiatal no, egyen munkaruhában egy számítástechnikai futószalagon dolgozik, mögötte sok hasonló társának elmosódott kontúrja. Legalul, az 'Oroszország' kockában a legmeredekebben zuhanó grafikon mellett „A moszkvai piacon csak a tradicionális valutában bíznak" felirat alatt egy idos, ázsiai vonású, mélyen barázdált arcú, fejkendos no újságpapírba csomagolt kenyeret tart a kezében. Mögötte a többi szereplo elmosódik, de azért jól kiveheto a háttérben álló no alakja, aki sportcipot és hímzett kendot árul. Az elso két kép a modern pénzügyi szektort és a külföldi tulajdonban levo elektronikai gyárat mutatja, míg az orosz néni tradicionális, „oskori".
A szereplokhöz tartozó igék esetében is feltuno eltérések találhatók. Míg Oroszországra vagy a passzív, vagy a negatív igék (rombol, visszautasít, meghiúsít, forrong, lázad, összekever, rosszul alkalmaz stb.) jellemzoek, addig Brazíliánál ez másképpen van. Itt is viszonylag magas a passzív igék aránya, vagyis hangsúlyos, hogy az aktor a Nyugat - az angolszász szereplok - és Brazília a tehetetlen óriás, másrészt viszont éppen az Oroszország-relációban jelenik meg a Brazíliát jellemzo passzív igék azon funkciója, mely azt jelzi, hogy az átgyuruzött krízishelyzetért nem Brazília, hanem éppen Oroszország a felelos. A Last Stand? címu The Economist-cikk egy mondata: „… igazságtalan, hogy Brazíliát büntetik az orosz pénzügyi összeomlás miatt". Brazília olyan színben tunik fel, mint aki mindent megpróbál, és mégis ártatlan áldozata a bekövetkezo eseményeknek: a vállalnia kellett a kockázatot, rákényszerült a kamatlábemelésre, a pénzügyi világ pánikhangulatának fo sodrába taszították, érdemtelenül büntetik stb. Oroszország esetével ellentétben nem a negatív igék vannak túlsúlyban, sot számuk elenyészo. Brazília megpróbál, igyekszik, sikerül megoldania, bevezet, szigorít, szembenéz, vállal, tárgyal, megfontol, vagyis pozitívan és aktívan, cselekvoként szerepel. Az igeidok használata szintén hasonló következtetéseket implikál. A kontrollcikkek esetében ugyanis nem a feltételes és a felszólító, esetleg feltételes felszólító módok (would, have to, should, should have) dominálnak, hanem sokkal inkább a befejezett múlt, a sima múlt, jelen és jövo idok.
A fentebb említett felelosség kérdése a szereploket, elsosorban az elnököt jellemzo tulajdonságok vizsgálatánál is felbukkant. Cardoso nem hibás, amiért az ázsiai válság továbbgyuruzött, mindenáron bevezeti (és nem csak ígéri!) a szigorító intézkedéseket, nem tehet róla, hogy belekeveredett ebbe az egészbe. Az események kínálta párhuzam az, hogy mindkét országnál szóba kerül a politikai helyzet. A politikai elemzés apropója már önmagában is figyelemre méltó. Brazíliában lejárt az elnök mandátuma, és a pénzügyi válság éppen a politikai választások idején érte az országot. Oroszországban azonban éppen a válság miatt téma a politika, az elnök gyengülo egészségi állapota és helyzete, valamint a „félkész" demokráciából eredo bizonytalanság, melynek hatása a gazdaságra számottevo. Ezen túlmenoen, míg Oroszország esetében a politikai ellenzék veszélyes, idegengyulölo, nem szeplotlen, hírhedt, befolyásos, kommunista, újfasiszta stb., a politika hátterében iparmágnások (tycoons) és oligarchák állnak, addig a brazil választások egyetlen említésre méltó mozzanata az, hogy Cardosót a gazdasági válság ellenére is újraválasztják, mert sikeres, mert élvezi a választók bizalmát, illetve egyszer már eredményesen visszaszorította az inflációt stb. A politikai ellenzék pedig teljesen „normális", arról nem is beszélve, hogy szerepe nincs túlragozva, az egyetlen megnevezett ellenzéki politikus a baloldali Inacio Lula da Silva, aki teljesen „Nyugat-konform" ellenzéki.
Érdemes kitérni az elnökök személyére. Mindkettejük szerepe hangsúlyos, ami részben következik a politikai berendezkedésbol. Nemzetközi színtéren mindketten államuk megtestesítoi, és emiatt az elemzés szempontjából érdekes az összevetésük. Jelcin elnök személye összetettebb, és ez jól kirajzolódik a lapok jellemábrázolásából. Egyszerre hivatott képviselni államán belül a nyugati érdekek megnyilvánulását, de egyben országát is a külföld felé. Személye a médiában sajnálatra méltó, komikus, a tisztelet teljes hiánya érzodik a megjelenítéseken. Jelcin beteg, erotlen, kiszámíthatatlan, hatástalan, ügyefogyott, biztos vesztes, hitelét vesztett. Csak olyan tulajdonságokkal ruházzák fel, melyek dehonesztálóak rá nézve. Cardoso ezzel szemben elismert partner, megfelelo szakember, a 67 éves volt szociológus személyes varázsát rendíthetetlen nyugalommal ötvözi, a krízisre adott válasza bátor, úgy tunik, hogy rendíthetetlen a belé vetett bizalom9, egyszóval olyan, mint egy elnök. A „normalitás" abban is testet ölt, hogy eleve kevesebb jelzovel ékesítik, mint ahogy egy gazdasági témájú cikknél ez elvárható.
A bizalom, mint azt láthattuk, a jelen kontextusban kiemelt fontosságú. Egy pénzügyi krízis esetén a befektetok érdekei könnyen sérülhetnek, ezért az o szempontjaik a mérvadóak. Az újságok szemszögébol mindkét vizsgált térség külso térség, ami jelenti a jogi, intézményi háttér különbözoségét és az ebbol fakadható bizonytalanság érzését. Ha egy külso térségben válság következik be, akkor a befektetok a válság súlyosságától függoen tokekivonással reagálnak. Ez a mozzanat mindkét reprezentációban jelen van. A beállítás azonban meroben más. Oroszország esetében a Nyugat aktívan kiveszi a részét a mentési folyamatból azzal az érvvel, hogy az egymaga nem képes rá, a függoségi viszony nagyon direkten rajzolódik ki a szövegek textúrájából. A „nyugati" befektetok pánikolnak, kiderül, hogy sem az intézményi-jogi, sem a politikai háttér nem biztosított, hogy nincs demokrácia, hogy „kiskirályságok" vannak, és ennek elsodleges kárvallottja a Nyugat, aki pedig önként vállalva segít. A brazil témájú cikkekben az intézményi háttérrol szinte egyáltalán nem tesznek említést, a politikáról is csak a választások kapcsán. Amennyiben konkrétan van szó a befektetett pénzek biztonságáról, az annyi, hogy a politikai, intézményi háttér már sok évvel ezelott megszilárdult. Tehát ugyanúgy, mint az elnök személyével kapcsolatban, nem foglalkoznak a kérdéssel, vagyis a demokrácia, e szövegek szerint, „normálisan" muködik. A tokekivonás, mint elsodleges szempont, itt is explicite szerepel. Ami azonban másképpen van, az az, hogy a szövegek éppen meggyozni igyekeznek olvasóközönségüket arról, hogy Brazília elég biztonságos, és nem kell onnan tokét kimenekíteni, illetve szintén új vonás, hogy a befektetok hovatartozása nem derül ki a cikkekbol. Nem a nyugati befektetok igyekeznek megfelelo megoldást találni, hanem a befektetok (investors), megkülönböztetés nélkül. Ha van jelzojük, akkor az a hazai és a külföldi, amelyen belül nem történik további pontosítás. A téma lebegtetése viszont azt sugallja, hogy nem teljesen egyértelmu a biztonság kérdése ebben a térségben sem, vagyis feltételezhetünk egy rejtett bizalmatlanságot.
A brazil témával foglalkozó írások a Nyugat kategóriával szinte egyáltalán nem operálnak. Míg az oroszországi cikkekben következetesen a „Nyugat", a „nyugati" kormányok és velük szemben Oroszország szerepelt, addig ilyen különbségtétel a kontrollcikkek szövegeiben egyáltalán nincs. Különösen pikáns felfedezés viszont az, hogy amint a globális válság kapcsán Oroszország kerül elo, a vele szembeállított Nyugat is azonnal megjelenik, illetve, a Nyugatot sehol nem helyettesíti Észak. A szembeállításokban a fejlett országok, G7 iparosodott országok, az IMF, nemzetközi pénzügyi intézmények, külföldi kormányok és a nem brazil országok konkrétan megnevezve kerülnek elo. Vagyis egyfajta „globalizációs" diskurzus szerint szervezodnek a Brazília-szövegek. Míg az orosz témát tárgyaló cikkekben a megszólaltatott személyek vagy a nyugati világhoz tartozó, hosszú titulusokkal ellátott szakértok voltak, vagy nyugati érdekeltségu intézménynél dolgozó, annak elkötelezett orosz szakemberek, addig a brazil esetben már a táblázatok összeállításánál nehézséget jelentett a brazil és nem brazil szereplok megkülönböztetése. Sokszor ugyanis sem a névbol, sem az intézménybol nem derült ki világosan, hogy ki milyen ország érdekeltségi körébe tartozik. Brazília, míg egyik oldalon elkülönül és Latin-Amerikához tartozik, addig a másik oldalon már szerves része a nyugati, vagy inkább „globális" pénzvilágnak.

A „tükör" - ahogyan magukról írnak

A külso események (external events) okozzák a fejlett világ jelenlegi kríziseit - tudjuk meg az angol és amerikai gazdasági lapokból. A begyuruzo problémák igen sok bonyodalmat okoznak a legkiválóbb szakmabeli koponyáknak is, a „feltörekvo" piacok okozta rendetlenségben a nyugati országok a saját házuk táján is rendet kell, hogy tegyenek. A cikkekbol kiderül, hogy Nagy-Britannia megindult a hanyatlás útján, hogy az amerikai tozsdéken komoly válságtünetek jelentkeztek, hogy a legtöbb nagyvállalat átszervezési procedúrák elott áll, és hogy a három nagy nyugati térség valutái igencsak egymás rovására versenyeznek. Azonban minden ilyen hír mellett szerepel az a megállapítás is, hogy mindez azért történik, mert Oroszország leértékelte a rubelt, mert a jól bevált nyugati gazdaságpolitikai recepteket a „feltörekvo" (emerging) országok vagy egybol elutasítják, vagy rosszul valósítják meg azokat. A legszembetunobb különbség az orosz és angolszász témájú cikkek között a sajátos, „felelosséghárításos beszédmód". Míg Oroszország saját hibájáért mindig maga felelos, s a brazil válságért is sokszor Oroszország felelos, addig az angolszász válságjelenségek okozói minden esetben a már említett „külso események". A kritikus, kemény hangú, nemegyszer gúnyos hangvétel ezeknek a témáknak is megszokott kíséroje - különösen a The Economist esetében -, de a jelentosebb történéseknél a lapok következetesen mentesítik a felelosség alól a nyugati pénzügyi világ szereploit. Az orosz válság kérdésében szinte egyáltalán nem vizsgálják a saját felelosségüket, a nyugati befektetok magatartása minden esetben a helyes megoldás - saját tozsdéjük muködésével, sokszor tunik úgy, mintha nem is foglalkoznának.10
A válságokat tárgyaló írások csak elvétve szólnak nemzeti gazdaságpolitikákról, országbeli sajátosságokról. Sokkal gyakoribb ehelyett a nemzetközi szerepvállalás említése, az összehangolt vagy közös politikák szerepe, a nemzetközi intézményeknek való megfelelés kérdése. Az IMF, mint vezeto pénzügyi szervezet, kiemelkedik ezekben az ábrázolásmódokban. A már említett „globalizációs" diskurzus melletti legfobb érv az IMF szövegekbol kirajzolódó szerepe. Ahogyan az már a brazil cikkekben is feltuno volt, a tanár, az orvos, az infúzió mind az IMF feliratot viselik. Ez nem változik a globalizációs és kifejezetten angolszász írásoknál sem. A The Economist cikkének - Lessons from a crisis - illusztrációján (130. old.) például az IMF-hímzéses, nyakkendos, szemüveges, idosebb férfi (aki lehet tanár vagy gazdasági szakember) egy „Terv" feliratú ábrára mutatva magyaráz. Az ábra közepén egy három részre szakadt földgömb látható, a repedések elmozdulásának irányát nyilak jelzik. Egy nagy hasadás hosszában szeli ketté Európát úgy, hogy Ázsia (Oroszországot is magában foglalva) a keleti oldalra esik, a nyilak a két rész egymással ellentétes elmozdulását jelzik. Egy sokkal kisebb repedés is látható a földgömb sarkában, ami sejteti, hogy Japán már nem tagja ennek az ázsiai blokknak. A képen igen sok részlet érdemel némi továbbgondolást. A hatalom birtokosa, az autoritás megtestesítoje a tanár személye. Az a tény, hogy ez a cikk a globális gazdasági válság kérdésével foglalkozik, vagyis részletesen kitér az egyes területek sajátosságaira, illetve azok összefüggéseire, és hogy a tanár az IMF feliratot viseli, arra enged következtetni, hogy a legfobb autoritás az IMF nemzetközi pénzügyi szervezet, melyben az Egyesült Államok vállal vezeto szerepet. Ezt a hipotézist a szövegekbol elokerülo állítások végtelen sora és a képanyagok gazdag utalásai erosítik meg. „Az IMF-program tökéletes volt, a hiba az alkalmazásban van" - idézi a Financial Times Michael Camdessust, a szervezet ügyvezeto igazgatóját11, az „IMF eredeti feladata az volt, hogy kivezesse a világot a pénzügyi felfordulásból" - hangzik el ugyanebben a cikkben. A térkép tagolása megfelel a Kelet-Nyugat diskurzusnak: Oroszország nem része Európának, sot a nyilak a fokozódó különállást jelzik.
Az angolszász témájú írások azt hivatottak igazolni, hogy a Kelet-Nyugat diskurzus sajátosnak vélt elemei valóban egyedülállóak abban az értelemben, hogy a „hazai pályáról" szóló szövegek nem tartalmaznak olyan kulturális többletet, mint amelyek az oroszországi eseményrol szóló cikkekben megtalálhatók. A külso bunbak keresése a hazai válságproblémákra nemcsak annak explicit módon történo megjelenítésében, de abban is megnyilvánul, ahogyan a különbözo témákat tálalják, illetve ahogyan az igék használatával bánnak. Mindkettoben ugyanis a reagálás, a külso hatásra adott válasz motívuma jelenik meg. A „vállalatok a globális krízis hatására átszervezési feladattal állnak szemben, új típusú problémákkal néznek farkasszemet" stb. Az igék esetében pedig vagy az áldozatvállalást szimbolizáló passzív igék, mint zuhanással kell szembenéznie, a nemzetközi zurzavar fenyegetettségét turi, vagy hogy kihívással találkozik szerepelnek, és a nagyobb számban is eloforduló pozitív aktív igék, mint a javít, orvosol, elkerül, készen áll, aggódik, harcol stb.
Akárcsak a többi elemzett anyagban, itt is igen sok szereplot vonultatnak fel a cikkek. Két különbség azonban szembetuno. Egyrészt a megszólaló szakértoknél az újságok nem tartják szükségesnek olyan kimeríto részletességgel felsorolni az illetok titulusát és alkalmazó intézményeik nevét, címét, mint azt teszik a külso térségeknél. Másrészt nemcsak elemzok, közgazdászok és más elméleti szakemberek nyilatkoznak, hanem szép számban vállalati ügyvezeto igazgatók, elnökök is, akik konkrét gazdasági érdekeket képviselnek és szólaltnak meg. Az angolszász szövegekben is fellelheto kritika, kemény, számonkéro hangnem, ami az írások természetébol is következhet - összességében azonban az elemzés azt mutatja, hogy a „semleges", negatív konnotációt nem tartalmazó igék és tulajdonságok túlsúlya jellemzo.

Oroszország - mindaz, ami látszik

Az önmeghatározáshoz szükséges ellenségkép kialakítását, a „másság" konstituálását a Nyugat Oroszország esetében szinte minden tekintetben megvalósítja. Az elemzett cikkek beszédmódjából Oroszországról egy igen határozott karakter rajzolódik ki. Olyan karakter, mely azokat a tulajdonságokat kelti életre, melyektol a Nyugat szabadulni szeretne. Oroszország a Nyugat eltorzult formája, hordozza a Nyugat jegyeit, de csak épp a felismerhetoség szintjén, mintegy a kapcsolódási pontokat jelölendo. A mottó korcsszüleményei is ezt hivatottak illusztrálni. Oroszország misztikus, idegen és nagyon távoli, a „szürke zóna" teremtménye. Veszélyes és fenyegeto, gyanakvással figyeljük. Félig civilizált és barbár.
Az elemzett szövegek a kontrollcikkekkel való összevetésben azt mutatják, hogy az orosz válság pénzügyi világra gyakorolt tényleges hatása12 lényegesen kisebb volt, mint amit a brazil válság esetleges elmélyülése idézett volna elo. A szövegek viszont mégis arról tesznek tanúbizonyságot, hogy az orosz válság veszélyesebb, fenyegetobb. Oroszország megjelenítése függetlenedik a tényleges gazdasági eseményektol, egyfajta kulturális dimenzió mentén szervezodik. A kontrollcikkek elemzésének eredményeibol az következik, hogy Brazília sokkal inkább része a Nyugatnak (bár nem teljes jogú tagja), Oroszország pedig célpont a másság meghatározásának mechanizmusában. Könnyelmuség lenne azonban csupán a Nyugatot „hibáztatni" éppen az orosz identitás hagyományos dilemmája miatt. A nyugatos-szlavofil vita régre nyúlik vissza, az orosz értelmiség igen sokszor került e kétarcú identitás szétválaszthatatlan hálójába; sokszor maguk az oroszok sem tudták eldönteni, hogy inkább Ázsiában lennének európaiak, vagy hogy Európában töltenének be egyfajta eurázsiai szerepet (Sz. Bíró 1995). A kétféle vonzáskör mindvégig meghatározó maradt.
A felvilágosodásban gyökerezo civilizációs reprezentáció ilyetén továbbélése azért fontos, mert maga is alakítja a társadalmi „valóságot". „Az ellenségnevekben osi tudások, mitikus konstrukciók élednek újjá. Mindenekelott a világ kettéosztása jóra és rosszra, rendre és káoszra, Isten és Sátán muvére. A politikai ellenségkonstrukciók már nélkülözik a mítoszok és a vallások mélységét, világmagyarázó erejét, de manírjuk és észjárásuk tovább él. A közélet színterein is van káosz, bun és Sátán, csak éppen új alakban és más nevekkel jelenik meg: kommunista, burzsoá, imperialista, magyar, román, bozgor, zsidó, liberális, nacionalista. A szemantikai oppozíciós kategóriák áttekinthetové és veszélyessé teszik a világot, felhasználóját felmentik a töprengés és a felelosség alól" (Szabó 1998: 10).

Forráskritika

A The Economist angol gazdasági hetilap és a Financial Times napilap, valamint a Business Week és a The Wall Street Journal, amerikai heti- és napilapok elemzése került a tanulmányban feldolgozásra. Vizsgálódási szempontként szolgált a cikkek újságban elfoglalt helye, valamint a lapok profilja. Meghatározó volt továbbá, hogy milyen mufajú, milyen terjedelmu és stílusú cikkek kerültek az anyaggyujtésbe.
A forrásanyag részletes elemzése és a kapcsolódó táblázatok megtalálhatók a szerzo Medvetánc - Oroszország angolszász sajtótükörben címu diplomamunkájában.

Hivatkozott irodalom

Angelusz Róbert (1995): Kommunikáló társadalom. Budapest: Ferenczy Kiadó.
Edelman, Murray (1998): Politikai ellenségek konstruálása. In Az ellenség neve. Budapest: Jószöveg Muhely Kiadó.
Krippendorff, Klaus (1995): A tartalomelemzés módszertanának alapjai. Budapest: Balassi Kiadó.
Panofsky, Ervin (1984): Jelentés a vizuális muvészetekben. Budapest: Európa Kiadó.
Sz. Bíró Zoltán (1995): Az orosz történelmi fejlodés különössége: rivális koncepciók és az önreflexió hagyományai. In Replika, 19-20: 93-102.
Szabó Márton (1998): Az ellenség neve. Budapest: Jószöveg Muhely Kiadó.
Szilágyi Ákos (1999): Oroszország elrablása. Budapest: Helikon Kiadó.
Szvák Gyula (1988): Moszkóvia és a Nyugat. Budapest: Magveto Kiadó.
Wolff, Larry (1994): Inventing Eastern Europe. Stanford-California: Stanford University Press.

A képek forrása

117. old. - The Economist, 1998. július 11.
118. old. - The Economist, 1998. december 12.
120. old. - Financial Times, 1998. szeptember 5-6.
123. old. - The Economist, 1998. augusztus 29.
125. old. - Business Week, 1998. október 12.
130. old. - The Economist, 1998. október 3.

Jegyzetek

* Köszönet Melegh Attilának, Sz. Bíró Zoltánnak, Csigó Péternek és Karácsony Gergelynek munkámhoz nyújtott segítségükért.
1 „Meet the zombies in Russia's financial horror film. Misbegotten, malevolent creatures, mangled and bleeding - but determinedly crawling back out of their graves and hell-bent on even more mischief." (The undead. In The Economist, 1998. szept. 19., 113. old.)
2 „There is between France and Russia a Chinese wall - the Slavonic language and character" (Wolff 1994: 365).
3 A képek elemzésénél a Melegh Attila vezette Széchenyi István Szakkollégiumi, diskurzuselemzo kurzuson elhangzott ötletek (Simonfalvi Ildikó, Tönko Vera, Várhegyi Vera) és Ervin Panofsky (1984) címu munkája is felhasználásra került.
4 Az illusztráció részletesen került elemzésre Tönko Vera szakkollégiumi beszámolójában.
5 A dolt betuvel vett részek a cikkekben használt eredeti kifejezések fordításai.
6 A cikkek válogatásánál és feldolgozásánál a tartalomelemzés módszertana szolgált alapul. A szövegben található szereplok, tulajdonságaik, és a hozzájuk tartozó igék kigyujtése és táblázatba rendezése, majd az Osgood és munkatársai (lásd Krippendorff 1995) által javasolt szemantikus differenciaskálákon való elhelyezés jelentette az elemzés kiindulópontját. Minden skálát konceptuálisan két ellentétes terminus rögzít, és a vizsgálat során a közbülso skálaszakaszok jelentésének részletezése nélkül az egyes adatrögzítési egység attribútumai azzal írhatók le, hogy azok milyen messze vannak a két szélso minoségtol. A tanulmányban az eros-gyenge, az aktív-passzív és a pozitív-negatív tulajdonságpárok szerint rendezodnek a kigyujtött igék. Ez a három skála megfelel az emberi affektív megismerés három alapveto dimenziójának: az ero, az aktivitásbeli és az értékelési dimenziónak. A cikkekbol rendszerezett igék és jelzok azonban sokrétubbek és árnyaltabbak annál, hogy ez a három szempont teljesen kimerítse az elemzést. A Zillman- (lásd Krippendorff 1995) féle hatfokozatú szemantikai aspektusskálán a „nincs jelen-nagyon ritkán-ritkán-közepesen-sokszor-nagyon sokszor" értelmezési lehetoségek szerepelnek. Ez az igék, a jelzok és a szereplok elofordulási valószínuségének vizsgálatát segítette. A szövegszeru elemzés további árnyalást engedett. Szempontként felmerült az igék jellegzetességeinek vizsgálata aszerint, hogy azok milyen módban, személyben és idoben szerepelnek, mennyiszer fordul például elo egy-egy szereplore vonatkoztatva feltételes vagy felszólító mód, mennyire gyakori a múlt és jelen ido használata stb.
Ugyanezen módszerek jelentek meg a kontrollcikkek elemzésénél is. A két térségre vonatkozó reprezentációk eloször a maguk kontextusán belül kerültek elemezésre, majd a kapott, két megjelenítési forma sajátosságai véglegesen az eredeti szövegekkel összevetve rajzolódtak ki. Az összehasonlítás a táblázatok és az „adatok kínálta" szempontok alapján született. A prioritást annak kimutatása jelentette, hogy az Oroszországról szóló szövegek mennyire egyedülállóak, a bennük megtalálható kulturális attitudök mennyire fordulnak elo a kontrollanyagokban is, illetve ha nem, akkor az eltérések hogyan ragadhatók meg. Az azonos dimenzió mentén elhelyezheto ellentétes fogalompárok összehasonlításával jól mutatható, hogy milyen diskurzusok jelennek meg a különbözo szövegekben. Ezen túlmenoen az ugyanazon témák tálalásai közötti különbségek, illetve az ugyanazt a jelentéstartalmat hordozó szavak, kifejezések eltérései is elemzésre kerültek.
A paradigmának megfeleloen az elemzésnél elsodlegesen az összehasonlítások domináltak. Az Oroszország-kép sajátossága, a Kelet-Nyugat diskurzus két szempontból is a hasonlításban mutatkozik meg. Egyrészt a diskurzus önálló vizsgálatánál - mint azt a táblázatok is mutatják - az angolszász és az orosz szereplok tulajdonságain, a hozzájuk kapcsolódó igéken, illetve az egyéb módokon megfogható különbségeken keresztül, másrészt a kontrollcikkekkel való további összevetésben.
7 A dolt betuvel szedett részek itt is a cikkekben talált eredeti kifejezések fordításai.
8 Ebben más, mint az orientalizmus, mert a Kelet valami esszenciálisan különbözo a Nyugat szemében.
9 „…a választók azért Cardoso mellett teszik le voksukat, mert úgy tunik, hogy egyedül az o politikája biztosítja a gazdasági stabilitás fennmaradását" (Financial Times, 1998. szept. 18.).
10 „A célpontáthelyezésnek az a formája, amely leginkább elosegíti a politikai és társadalmi stabilitást, nagy valószínuséggel az önmagunk hibáztatására való hajlam: a buntudat, amelyet egyénként és egy osztály tagjaként érzünk az egyébként a gazdasági és társadalmi intézményeknek is tulajdonítható kudarcokért" (Edelman 1998: 106).
11 „Ahogy Oroszország esetében is, nos, a program jó volt, a hiba az átültetéskor jelentkezett. De mindezek ellenére is elmondható, hogy Oroszország visszafordíthatatlan lépést tett a piacgazdaság felé, és ez a Nyugatnak sem került sokba" (1998. Financial Times, szept. 17.).
12 Ez a megállapítás nem a „valósággal" való összevetés, hanem magukból az újságok szövegeibol derül ki; „Oroszország valószínuleg komoly hatással volt az amerikai bankokra, de ha a latin-amerikai országok megindulnának a lejton, annak sokkal súlyosabb következménye lenne". (The Wall Street Yournal, 1998. szept. 11.); „A bankminosíto cégek egyetértenek abban, hogy a latin-amerikai hanyatlás sokkal komolyabb hatásokkal járna, mint az orosz összeomlás" (Financial Times, 1998. szept. 11.).

vissza