Jegyzetek

Kelet-Közép-Európában a társadalomtudományoknak a rendszerváltás óta nyilvánvalóan sok újfajta nehézséggel kell szembenézniük. A Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézeteiben dolgozó kutatók és az egyetemi tanárok fizetése reálértékben csökkent. Fizetésük kiegészítésére azonban igen sokféle másodlagos kereseti lehetõség áll rendelkezésükre. Közülük néhányan tudnak csak igazi tudományos munkával (pl. könyvírással) számottevõ többletjövedelemhez jutni. A társadalomtudományok terén jelentõs mértékû az agyelszívás. Sok tudós lépett politikai pályára, és volt kénytelen - legalábbis ideiglenesen - otthagyni a társadalomtudományokat, amikor kiderült, hogy a politikus és a tudós szerepét lehetetlen összehangolni (Kornai 1992). Magyarországon az üzleti szféra által gyakorolt agyelszívás számszerûen sokkal jelentõsebb, mivel az üzleti életben a fizetések mintegy négyszer akkorák, mint a tudományos pályákon és a felsõoktatásban. A magyar társadalomtudósok közül néhányan külföldre távoztak. Magyarországon nem csak a fizetések alacsonyak, hanem a kutatási költségek támogatására szánt összegek is igen csekélyek, reálértékük 1991 óta csökkent. 1995-ben az OTKA - a társadalomkutatás finanszírozásának legfõbb forrása - reálértékben mindössze 40 százalékát kapta meg az állami költségvetésbõl 1991-ben juttatott összegnek. A tudósok a publikálás terén is nehézségekkel küszködnek, ami a tudományos folyóiratok és kiadóvállalatok anyagi válságának a következménye.

Nem szabad azonban megfeledkeznünk az 1990 óta bekövetkezett fontos pozitív változásokról sem: ma már semmiféle politikai kényszer nem korlátozza a kutatási témák kiválasztását, az eredmények kiértékelését és az egyes tudományos elméletek követését. Mindehhez manapság a társadalomtudományok egészen egyedülálló laboratóriumában élünk: a társadalmi változások rendkívül gyorsak és mélyrehatóak, így rendkívül érdekes kutatási témákat kínálnak.

Milyen módon vesznek részt a külföldi szociológusok a magyarországi átalakulások kutatásában, és hogyan válik ez a részvétel a magyar szociológia hasznára?*

A magyar kereskedelmi közvélemény-kutató szervezetek által elvégzett, külföldi pénzügyi forrásokból finanszírozott kutatások között több olyan példát találunk, amelyek adatait külföldi szociológusok elemezték. Ebbe a kategóriába tartoznak az új demokráciák barométer-vizsgálatai (New Democracies Barometer surveys, Rose és Haerpfer 1992, 1993, 1994) is. A majdnem minden kelet-európai "új demokráciát" átfogó elsõ adatelemzések sok érdekes információt szolgáltattak a piacgazdasággal kapcsolatos gazdasági magatartásra és attitûdökre, valamint az elégedettségre, illetve elégedetlenségre vonatkozóan. E vizsgálatok többek között azt támasztották alá, amit mi, magyar szociológusok korábban is éreztünk, hogy ti. a magyar társadalom egészében nagyon elégedetlen és rendkívül pesszimista. A publikált adatok és egyéb vizsgálati eredmények együttese alapján tudtam kidolgozni a Magyarországon - a totalitárius és autoritárius rendszer hosszú évtizedei során - eluralkodott anómia és elidegenedés okozta mély válságról alkotott hipotézisemet (Andorka 1994).

A nyugati szociológusok közremûködésének egy másik módja az, amikor a kutatást külföldi forrásokból finanszírozzák, a kutatást nyugati szociológusok vezetik, a magyar szociológusokat azonban a vizsgálat megtervezésébe és az eredmények kiértékelésébe egyaránt bevonják. Erre tipikus példa az az 1993-ban végzett vizsgálat, amely az elit csoportoknak a kelet-európai átalakulás során kialakult rétegzõdését és eltolódását elemezte (fõ kutatók: Szelényi Iván és Donald Treiman). E vizsgálat végsõ elemzését és végeredményeit még nem publikálták ugyan, mégis állíthatjuk, hogy jobban átlátja a Magyarországon zajló elitváltás jellegét (amelynek során a kicserélõdõben lévõ elit egy jelentõs része a rendszerváltás után is képes volt megtartani kivételezett helyzetét), illetve az egyéb politikai változások természetét (ilyen például az ingadozó szavazók nagy százaléka elsõsorban a szegényebb rétegekben) (Szelényi et al., 1993; Andorka, Lehman és Spéder 1993).

A harmadik lehetõség a külföldi vizsgálatokhoz hasonló magyarországi vizsgálatok elvégzése. Ennek egyik példája a magyar háztartáspanel-vizsgálat, amely sok, a német Sozio-Ökonomisches Panel kérdõíveibõl, illetve a német Wohlfahrt-vizsgálatból átvett kérdést tartalmazott. Ezen adatok alapján összehasonlíthatjuk a jövedelmek, a foglalkoztatottság, az életkörülmények, az attitûdök, az anómia stb. terén Magyarországon, a volt Kelet-Németországban és a volt Nyugat-Németországban bekövetkezett változásokat. A keletnémet, illetve magyar átalakulás közötti egyik nagy különbség nagyon jól dokumentált: míg Kelet-Németországban az egy fõre jutó személyi átlagjövedelem nõtt, addig Magyarországon jelentõs mértékben csökkent. Ugyanakkor a foglalkoztatottság csökkenése Kelet-Németországban nagyobb volt, továbbá úgy tûnik, Magyarországon gyorsabban halad elõre a társadalomnak a megváltozott gazdasági körülményekhez való innovatív adaptációja (Andorka, Headey és Krause 1995).

A nyugati szociológusok magyar adatok elemzésébe való bekapcsolódásának negyedik típusa az, amikor egyszerûen fölhasználják a magyar vizsgálatok adatait. Abramson és Inglehart - 39 más ország társadalmi adatai mellett - az 1990-1991-es World Values Survey Magyarországra vonatkozó adatait is fölhasználta (Abramson és Inglehart 1995). Bár nem mélyednek el a magyar eredmények részletes elemzésében, mégis egy igen érdekes, további kutatásra érdemes problémát tárnak elénk, magyar szociológusok elé: vajon mi az oka annak, hogy a vizsgálatba bevont negyven ország közül éppen a magyar társadalom a "legmaterialistább" avagy a "legkevésbé posztmaterialista"?

A magyar szociológusok nemigen vesznek részt az említett országokban zajló átmenet jellegére vonatkozó elméleti vitákban. Ez itt és most nem a megfelelõ hely és alkalom ezen elméletek kritikai értékelésére, ezért csak azt szeretném leszögezni, hogy az elméleti szociológusok érdeklõdésének megélénkülése nagyon örvendetes, mivel alkalmat ad a magyar szociológusoknak a lehetséges elméleti interpretációk széles skálájának áttekintésére, és így az általuk legmegfelelõbbnek talált elmélet kiválasztására vagy több, különbözõ elmélet megfelelõ elemeinek kombinálására. Eközben azonban kívánatos lenne, ha maguk a magyar szociológusok is aktívabban vennének részt a nemzetközi szociológiában kialakulóban lévõ elméleti vitákban.

Miközben Csepeli György, Örkény Antal és Kim Lane Scheppele nyíltan és nagyon kritikusan említik a TEMPUS keretei között folyó oktatás terén megvalósuló együttmûködést, szeretném kijelenteni, hogy az a projekt, amelyben a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem Szociológia Tanszéke együttmûködött a Bambergi, a Mainzi, illetve a Groningeni Egyetemmel, nem csupán oktatási programokat hozott létre, hanem szakirodalmat is a rétegzõdés témakörében (Andorka, Hradil és Peschar 1995) és a családszociológia szakterületén (Cseh-Szombathy, Clason és Vaskovics, megjelenés elõtt). E közös európai kutatás anyagi forrásainak zömét a magyar diákok oktatására használtuk föl. A német és holland egyetemek diákjainak részvétele elõnyös volt a magyar diákok számára, mivel e személyes kapcsolatok és az együttmûködés révén megtudtak valamit a nyugati egyetemek "kultúrájáról".

Ezért nem hinném, hogy bármiféle, a "nyugati gyarmatosítók" által behurcolt "vírus" veszélyeztetné a magyar társadalmat. A probléma inkább az, honnan vegyük a külföldi szociológusokkal való együttmûködésbõl származó gazdag adatforrások által kínált lehetõségek kiaknázásához szükséges idõt és energiát. Föl kell hagynunk a korábbi évtizedekre jellemzõ kényelmes kutatói életmódunkkal, amikor a kutatót sohasem kritizálták azért, ha nem publikált, viszont szigorú kritika érhette, ha olyasmit publikált, ami a hatalmi elitnek nem tetszett. A rendszerváltás óta nekünk is szembe kell néznünk a "publikálni vagy meghalni" dilemmájával.

Ilyen körülmények között a magyar társadalomtudósok kutatói karrierjüket illetõen több alternatív stratégia közül választhatnak:

1. Dönthetnek úgy, hogy valamilyen fix állást keresnek valamelyik nyugati egyetemen. Ez a megoldás nagyon csábító, mivel a nyugati országokban a társadalomtudósok jövedelme sokkal magasabb, mint Magyarországon. A Magyarországon folyó magas szintû egyetemi képzésnek köszönhetõen a magyar társadalomtudósok a számos nyugati fõiskola vagy egyetem valamelyikén könnyen találnak valamilyen alacsonyabb vagy közepes beosztást. Tekintettel a fejlett országok tudósai körében tapasztalható jelentõs és egyre növekvõ mobilitásra, e stratégiában nincs semmi szokatlan vagy kivetnivaló. Akik ezt választják, egyáltalán nem "renegátok". Nyilvánvalóan elõnyös lenne, ha nem veszítenék el minden kapcsolatukat a magyar szociológiával, például ha elõadásokat tartanának, részt vennének magyarországi konferenciákon vagy publikálnának.

2. Egy köztes stratégia a nyugati munkaviszonyt hosszabb magyarországi tartózkodásokkal kombinálja. Ennek kiemelkedõ példája Kornai János, aki minden évben egy szemesztert a Harvardon tanít, a másik szemeszterben Magyarországon végez kutatómunkát. Szelényi Iván is hasonló stratégiát követ. Mindketten teljes mértékben jelen vannak a magyar közgazdaság-tudományban és szociológiában.

3. A harmadik lehetõség az, hogy valaki Magyarországon él, teljes erõvel részt vesz az itt folyó oktatásban és kutatásban, küszködik a magyar élet minden bonyolult hétköznapi problémájával, miközben rövid kiutazások, konferenciák és kutatói szemináriumok alkalmával, továbbá - utoljára, de nem utolsósorban - a nyugati tudósok magyarországi látogatásai révén tudományos kapcsolatokat tart fenn a nyugati kollégákkal.

E három stratégia nyilvánvalóan kombinálható. A fiatal társadalomtudósoknak a magam részérõl azt ajánlom, hogy a bölcsészdoktori fokozatra készülve töltsenek el egy vagy két szemesztert egyes nyugati egyetemeken - amelyek egyáltalán nem "janicsáriskolák" -, majd térjenek vissza a magyarországi tudományos munkához, és rövid látogatások útján hangolják össze a külföldi kapcsolatok ápolását a Magyarországon végzett oktatói és kutatói munkával. Én nem veszem észre a magyar egyetemeknél és kutatóintézeteknél azt a Csepeli György, Örkény Antal és Kim Lane Scheppele által említett, lényegükbõl fakadó konzervativizmust és provincializmust, amely akadályozná e fiatal tudósok álláshoz jutását.

Hangsúlyozni szeretném, hogy mindhárom stratégia teljesen törvényes, és egyiket sem kell lebecsülnünk. Egyetlen rossz stratégia van véleményem szerint, mégpedig az, ha elutasítjuk a külföldi társadalomtudósokkal való együttmûködést.

Boross Anna fordítása

Hivatkozott irodalom

Abramson, P. R. és R. Inglehart (1995): Value Change in Global Perspective. Ann Arbor: University of Michigan Press.

Andorka Rudolf (1994): Változások és állandóságok a magyar társadalomban a rendszerváltás óta. In Magyar Szemle, 3(10): 1011-1024.

Andorka Rudolf, Lehman Hedvig és Spéder Zsolt (1994): A társadalmi szerkezet változásai (1992-93) és azok lehetséges hatásai a politikára. In Magyarország politikai évkönyve. Kurtán Sándor, Sándor Péter és Vass László szerk., 66-82. Budapest: Demokrácia Kutatások Magyar Központja Alapítvány.

Andorka, Rudolf, B. Headey és P. Krause (1995): Economic and Political Imperatives in System Transformation: Hungary and East Germany 1990-1994. In Review of Sociology, Special Issue, 1-26.

Kornai János (1992): A közgazdasági kutatás helyzetérõl és feladatairól. In Közgazdász, június 5.

Rose, R. és Ch. Haerpfer (1992): New Democracies between State and Market. A Baseline Report of Public Opinion. Glasgow: University of Strathclyde.

Rose, R. és Ch. Haerpfer (1993): Adapting to Transformation in Eastern Europe: New Democracies Barometer II. Glasgow: University of Strathclyde.

Rose, R. és Ch. Haerpfer (1994): Learning from What Is Happening: New Democracies Barometer III. Glasgow: University of Strathclyde.

Szelényi, Iván, Szonja Szelényi és Éva Fodor (1993): Changing Patterns of Elite Recruitment in Post-Communist Transformation: First Results from the Hungarian Study. Az Osztrák Szociológiai Egyesület Klagenfurtban megrendezett éves konferenciáján elhangzott elõadás.

Jegyzetek

* A következõ példákat saját kutatói gyakorlatomból vettem. Valószínû, hogy a többi magyar szociológus is hasonló saját tapasztalatokról számolhatna be, én azonban nem érzem magam följogosítva arra, hogy a nyugati szociológusokkal való együttmûködésben általuk szerzett tapasztalatokat értékeljem.