Értékek és választások a közgazdasági gondolkodásban
Horváth Sándor


A közgazdaságtan történetét, mint minden más fejlõdõ és ható tudományét, belsõ diszkussziók és különféle kutatói törekvések, szellemi áramlatok együttlétezése jellemzi. A gondolkodás fõáramlata (mainstream) a preklasszikusoktól (skolasztikusok, merkantilisták, fiziokraták) a 18. és 19. század klasszikusain (Adam Smith, David Ricardo, John Stuart Mill) és a századforduló neoklasszikus közgazdáin át a Chicago School több Nobel-díjjal elismert szellemi mûhelyéig (Milton Friedman, Gary Becker, George Stigler és mások) húzódik. De mindig léteztek az aktuális ortodoxiától többé-kevésbé eltérõ, esetenként azt alapjaiban is megkérdõjelezõ koncepciók is - elég talán Thomas Malthus vagy Karl Marx nevét említeni. Szerencsére a 20. század végének közgazdaságtana sem annyira egy tömbbõl faragott és kikezdhetetlen, mint ahogy ez olykor a vaskos kézikönyvekbõl kitetszik. A kutatói csoportokká vagy iskolákká szervezõdõ mellékáramlatok között említhetjük az institucionalisták (Marx Tool, Warren Samuels, Geoffrey Hodgson) és evolucionalisták (Ulrich Witt, Richard Nelson, Sidney Winter) újabb képviselõit, a radikálisokat (Samuel Bowles, Herbert Gintis), az új osztrák iskola (Murray Rothbard, Israel Kirzner), a piaci szocializmus (Alec Nove, Jaroslav Vanek, David Ellerman), az ökológiai (Robert Constanza, Herman Daly) és a kísérleti (Vernon Smith) közgazdaságtan vagy a szocioökonómia (Amitai Etzioni) híveit, illetve az egy-egy irányzathoz nehezebben köthetõ olyan jelentõs gondolkodókat, mint John Kenneth Galbraith, Ernst Schumacher vagy Amartya Sen.
Egy-egy mellékáramlat határvonalai természetesen nem jelölhetõek meg pontosan, mint ahogyan jellemzõ képviselõik sem, és nem egykönnyen kiszámítható a fõáramlat mindenkori iránya sem. Ami ma eltérõ gondolati iránynak minõsül, a késõbbiekben az ortodoxia része lehet, mint például John Maynard Keynes nézetei esetében. Arra is nehéz lenne precízen válaszolni, hogy az egy idõben egymással versengõ nézetek közül miért választják az érdeklõdõk éppen ezt vagy azt az iskolát (különösen, mivel az empirikus tesztelés az elméleti közgazdaságtan sokszor meglehetõsen absztrakt modelljei esetében nem is egyszerû feladat). Mindez a közgazdaságtant a más tudományágaktól elválasztó határvonalakat is folytonosan mozgásban tartja. A mainstream képviselõinek egy része messze kiterjeszti a közgazdaságtan elemzési módszereinek és a racionális viselkedés jellemzõinek alkalmazását a gazdaság hagyományos területein túlra - házassági, gyermeknevelési és bûnözési, költség-haszon elemzéseket végezve, cserekapcsolatokról írva. Mások viszont a morálfilozófia, a szociológia, a pszichológia vagy egyes természettudományok területérõl vesznek új szempontokat gazdaságelméleti vizsgálódásaikhoz.

A nemzetközi szakirodalomban a szignifikánsan eltérõ elemeket is tartalmazó nézetekre leginkább a non-mainstream jelzõt használják. A fõáramlat hívei által kevésbé értékelt törekvésekre használatos még a heterodox (eltérõ, elhajló) közgazdaságtan terminus is (egy tipikus példa lehet Tibor Scitovsky Az örömtelen gazdaság címû, magyarul 1990-ben megjelent könyve). Az alternatív közgazdaságtan kifejezést azokra a nézetekre alkalmazhatjuk, amelyek nemcsak egyes lényeges mozzanatokban, hanem a koncepció egészét tekintve is, paradigmatikus jelleggel eltérõ kritikai irányzatot képviselnek. Ilyesfajta törekvés tûnik ki például Amitai Etzioni 1988-ban megjelent, The Moral Dimension: Toward a New Economics vagy Robert Lane 1991-es The Market Experience címû könyvébõl. Végül használatos (inkább módszertani hangsúllyal) a pluralista közgazdaságtan megnevezés is - e szemlélet hívei a többirányú nyitottságot, az eltérõ megközelítések létjogosultságát és közöttük a párbeszéd fontosságát hangsúlyozzák. A heterodox törekvések természetesen többnyire nemcsak a fõáramlattal, hanem egymással is "perben állnak".

A gazdaságelmélet különbözõ, történetileg elõforduló elnevezései is a fõ- és mellékáramlatok elágazási vagy találkozási pontjainál formálódtak ki: politikai gazdaságtan, nemzetgazdaságtan, társadalom-gazdaságtan, köz- (és magán-) gazdaságtan, tiszta és alkalmazott gazdaságtan, mostanában pedig szocioökonómia, "új politikai gazdaságtan" és - az itt következõ tanulmányok szempontjából is fontos - morálgazdaságtan. E tanok alapvetõen mind az ember haszonelvû (gazdasági) viselkedésével foglalkoznak. Eltérésük fõleg abból fakad, hogy vagy különbözõ vizsgálódási szinteknek (mikro, makro, nemzetállami) adnak elsõbbséget, vagy pedig a haszonelvû motiváció mellett más magyarázó változókat is szerepeltetnek a gazdasági viselkedés elemzésénél. Ha ezek a gazdasági döntéseket szintén befolyásoló, fontos független változók erkölcsi értékek, akkor beszélhetünk morál-gazdaságtani megközelítésrõl. E szemléletmódnak is gazdag tradíciói vannak, egészen Arisztotelészig visszanyúlóan, és ide véve Adam Smith-t is, a Theory of Moral Sentiments íróját, a glasgow-i egyetem erkölcsfilozófia professzorát. De megemlíthetjük Max Weber, Richard Tawney, Polányi Károly, Edward P. Thompson késõbbi munkáit, a jóléti közgazdaságtan elosztási igazságosság problémájával foglalkozó szerzõk írásait, a legújabb törekvések közül pedig Amartya Sen 1987-es On Ethics and Economics címû könyvét vagy Deirdre (Donald) McCloskey vizsgálódásait a burzsoá erények közgazdaságtani jelentõségérõl.

Külön vita tárgya (és az itt következõ írásokban említésre is kerül), hogy lehetséges-e egyáltalán - mint ezt az ortodoxia 20. századi hívei közül sokan állítják - értékmentes közgazdaságtan. A mainstream neoklasszika például az utilitariánus kalkulusból nõtt ki. Ez a vita elvezethet ahhoz a kérdéshez is, hogy az ember vajon elsõdlegesen gazdasági lény-e (mint Marxnál és számos mai ortodoxnál), vagy inkább erkölcsi lény (a kantiánus hagyomány nyomán érvelve).

Az itt következõ négy tanulmány a gazdaságtani vizsgálódásokat morálfilozófiai szempontokkal is ötvözi. Korábbi változataik a BKE Nyitott Közgazdaságtan Kutatócsoportjának vitafüzet-sorozatában jelentek meg. Az interdiszciplináris kutatócsoport szellemiségében csatlakozni kíván ahhoz a pluralista közgazdaságtani gondolkodás mellett érvelõ felhíváshoz, amely az American Economic Review 1992. májusi számában jelent meg, s amelyet számos, világszerte ismert közgazdász (így Magyarországról Kornai János) írt alá. E felhívás abból indul ki, hogy a tudományos igazság sem iskolák, sem személyiségek által nem monopolizálható, és hogy a közgazdaságtan mind tartalmi, mind módszertani tekintetben (más területekhez hasonlóan) nyitott tudomány. Fontosnak tartja a pluralizmust a közgazdaságtanban, a különbözõ megközelítések közötti kritikus, toleráns és szakszerû párbeszédet.

A kutatócsoport egyik elõadásán Uskali Maki, az említett felhívás társszerkesztõje fogalmazott úgy, hogy ma Nyugaton a közgazdaságtan a szétbomlás és útkeresés állapotában van, s e folyamat alakulását nem könnyû prognosztizálni. Ez pedig a közgazdaság-tudomány építõ köveinek felülvizsgálatára és alternatív kutatói orientációk kimunkálására ösztönöz. Az elmúlt évtizedek egyik sikertudományának tekinthetõ közgazdaságtan így talán veszítene valamennyit természettudományosnak tûnõ egzaktságából (mely elõkelõ helyet biztosított számára a társadalomtudományok között), és egy szélesebb kulturális-szellemi áramlat, a posztmodern felé sodródhat. S vajon az ezredfordulóra - amikor a hatvanas és hetvenes évek fiataljai a közgazdaságtanban is a derékhadat képviselik, az olajválságok elõtti nemzedéket - visszatér-e valami e tudományterületen is a Beatles, József Attila és Herbert Marcuse a kockánál bizonyosabbat keresõ szellemiségébõl?

Az a kérdés, hogy miért léteznek a közgazdasági elméletek piacán is egymással versengõ, ill. egymást kiegészítõ nézetek, a kínálat és a kereslet oldaláról egyaránt vizsgálható. Ha csak a publikációs lehetõségeket, az oktatásbeli eladhatóságot és a mindezzel járó szakmai presztízst nézzük, a mainstreambe tartozás ma is biztosan elõnyösebb egy kutató számára. A megfelelõ retorika, az elegáns matematikai formanyelv használata is automatikusan biztosít a szerzõnek bizonyos elismerést, míg az igazán innovatív tartalomnak, legalábbis rövid távon, ez nem feltétlen következménye. Ha az eszmék piacán egy domináns áramlat vezérli a kínálati oldalt (és a közgazdaságtanban, sokkal inkább, mint a "puhábbnak" tekintett többi társadalomtudományban, lényegében ez a helyzet), ez megnehezíti a keresleti oldal igényeinek vizsgálatát. Hiszen ekkor - kicsit hasonlóan az orvosi szolgáltatások esetéhez - elsõ lépésben csak az alkalmazott formanyelvben járatos beavatottak értik igazán a szellemi outputokat, s a szélesebb szakmai és nem szakmai közvéleményhez csak az õ szûrõjükön keresztül juthatnak vagy nem juthatnak el. (Erre a "zártkörû közgazdaságtanra" használják a blackboard economics elnevezést is.)

Szintén Uskali Maki hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a szellemi kihívásokat elfogadva ne ragadjunk le mint egyedül üdvözítõnél a közgazdasági gondolkodás egyetlen iskolájánál sem, és ne szigeteljük el magunkat az e területen folyó diszkusszióktól és változásoktól. Különös jelentõsége van ennek egy posztszocialista ország gondolkodói, szakmai közvéleménye számára - ahol a nem marxista nézetek sohasem tudtak igazán egyenértékû "hivatalos" versenyhelyzetbe kerülni (ami még a relatíve nyitottabb hazai viszonyok mellett is fennállt, elég csak Liska Tibor szakmai életútjára gondolnunk). A rendszerváltás idõszakában, érthetõen, a leggyorsabban és legmeggyõzõbben a mainstream érkezett és foglalta el a szellemi kulcspozíciókat - amelytõl "elhajolni" valamennyire is hitelesen csak az tud, aki azt megfelelõ szakmai színvonalon már elsajátította. (A heterodox törekvések hívei Nyugaton is többnyire "két lábon állnak", s a mainstreamben is publikálnak, oktatnak.)

S e csak jelzésértékû bevezetõ végén hadd idézzem David Hume ide illõ, 1777-ben megfogalmazott gondolatait: "Hiszen bármit is mondjon errõl az ember, a jövõ minden bizonnyal megcáfolja majd, az utókor pedig elveti. Olyan hatalmas változások következtek be már az emberi dolgokban, s oly sok minden látott napvilágot, ami ellentétes a régiek várakozásaival, hogy lehetetlen nem gyanítani: a jövõben is minden megváltozik."


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következõ címre: replika@c3.hu
 

  vissza