A Kritika 1997. decemberi számában „Ki a cigány?” címen tanulmányt közöltünk, melyre a Kritika 1998. márciusi számában Havas Gábor, Kemény István és Kertesi Gábor „A relatív cigány a klasszifikációs küzdõtéren” címû cikkükben reagáltak. Erre a meglehetõsen indulatos cikkre a Kritikának ugyanabban a számában „Az etnikai besorolás objektivitásáról” címen válaszoltunk. Közben Kertesi Gábor a Replika 1998. márciusi számában „Az empirikus cigánykutatások lehetõségérõl” címen újabb tanulmányt tett közzé, amelyben részletesen is kifejti az általa Havas Gáborral és Kemény Istvánnal közösen végzett 1993-as cigánykutatás, illetve a Kritikában közösen közölt cikkük módszertani alapvetéseit.

Kertesi cikkének ironikus, kioktató hangvételérõl szó se essék! Ha Kertesi azt gondolja, hogy õ nálunk annyival jobban ért az empirikus társadalomtudományi kutatások alapvetõ módszertani kérdéseihez, hogy ilyen stílusban kell kioktatnia minket, akkor erre legfeljebb azt tudjuk válaszolni, hogy mi kezdõ szociológusok elsõ próbálkozásaival kapcsolatban sem szoktunk ilyen stílust megengedni magunknak. A magunk részérõl ebben a vitában változatlanul arra fogunk törekedni, hogy vitapartnerünk álláspontját megértve és azt a sajátunkkal konfrontálva mutassuk ki a kétféle megközelítés leglényegesebb eltéréseit.

Álláspontjának kifejtése érdekében Kertesi idézi Jánossy Ferencnek a „mérési játék” és a „céltudatos mérés” közti különbség szemléltetésére alkalmazott példáját, „…amelybõl világos, hogyan szabja meg a célkitûzés a nagyságdefiníciót, és hogyan bomlik semmivé valamely objektum nagyságának fogalma, ha az összehasonlítást öncélúan, célkitûzés nélkül végezzük el”. A példa szerint egy sziget két szélsõ csücskén található kikötõk közötti partszakasz hosszának megállapítása érdekében egyértelmûen szükséges rögzíteni, hogy mit értünk a partszakasz hosszán. „Nem mindegy például, hogy a két kikötõt partmenti vasútvonallal akarjuk összekötni, vagy pedig partvédõ gát építendõ közöttük. Bár a kétféle célkitûzésbõl a partszakasz más és más definíciója adódik, a hosszúság definíciója mindkét esetben egyértelmûen rögzíthetõ. Céltalan törekvés volna a partszakasz fogalmára abszolút definíciót keresni. Természetesen a part összes kvalitatív és kvantitatív tulajdonságai, a célkitûzéstõl függetlenül objektíve léteznek; a célkitûzés csak azt szabja meg, hogy ezek közül adott esetben melyek a mérvadók” (Jánossy 1963: 37–38; idézi Kertesi 1998: 203).

Mármost, ha álláspontunkat a Kertesi által használt példa segítségével akarjuk bemutatni, akkor azt kell mondanunk, hogy a legnagyobb mértékben egyetértünk abban, hogy egy mérés „jósága” attól függ, mire akarjuk a mérés eredményét felhasználni. Kertesi állításával ellentétben, mi nem azt írtuk, hogy „…értelmetlen feladat a cigányság (vagy bármely etnikum) lélekszámára, részarányára, illetve társadalmi összetételére vonatkozóan kutatásokat folytatni, hiszen […] a csoportképzõ ismérvek önkényessége miatt nem lehetséges konszenzusra jutni a szóban forgó népcsoport lélekszámával, számarányával vagy szociális összetételével kapcsolatban” (Kertesi 1998: 201). (Annál kevésbé állíthatunk ilyet, mert egyebek mellett mi is valami ilyesmivel próbálkozunk!) Mindössze azt a nehezen vitatható állítást tettük, hogy attól függõen, hogyan definiáljuk azt, hogy kit tekintünk cigánynak, magyarnak, horvátnak stb., erõsen eltérõ nagyságú és társadalmi összetételû népességet fogunk lehatárolni; hogy tudományos igénnyel végigvihetetlen törekvés a cigányság lehatárolására abszolút definíciót találni, és hogy ehelyett azt kellene vizsgálnunk, milyen társadalmi meghatározói vannak az etnikai klasszifikációs folyamatnak. Kertesi példájánál maradva: Kemény Istvánnak a magyarországi cigányságra vonatkozó kutatásait mi azért tartjuk rendkívüli jelentõségûnek, mert igen jó „közelítõ méréssel” mintegy „bemérte” a társadalomnak azokat a rétegeit, melyeket lecigányozva a társadalom a kirekesztettség és a kivetettség állapotában tart. Az e „konkrét célból” végzett mérés módszerei viszont nem alkalmasak, nem is lehetnek alkalmasak a magyarországi cigányság létszámának, társadalmi összetételének „egyetlen” és „objektív” meghatározására.

Még mindig Kertesi példájánál maradva: a legkevésbé sem értünk egyet abban, hogy az etnikai besorolás által megalkotott „szigetek” „objektív létezõk” lennének, „a part összes kvalitatív és kvantitatív tulajdonságai a célkitûzéstõl [a mérés célkitûzésétõl – L. J. és Sz. I.] függetlenül objektíve [úgy] léteznek”, mint az idézett példában szereplõ valóságos sziget esetében. Egy sziget határai a megfigyelõ számára objektíven adottak, az etnikai csoportok határait pedig a megfigyelõk konstruálják, s az, hogy ezek a határvonalak hol húzódnak majd meg, az attól függ, hogy a „szigetre deportáltak” és az õket oda „deportálók” érdekei és kollektív érdekkifejezési képességeik hogyan alakulnak. Nem értjük, miért ironizálnak Keményék azon már cikkük címében („A relatív cigány a klasszifikációs küzdõtéren”), hogy mi „relativizáljuk” a cigányság definícióját; nem értjük, miért használja Kertesi pont ezt a példát, amikor kutatásukban õk sem abból a tudományos képtelenségbõl indulnak ki, hogy bizonyos, „objektíven definiálható” antropológiai jegyekkel, tulajdonságokkal le lehet írni, hogy kit kell cigánynak tekinteni, hanem azt az embert minõsítik cigánynak, akit szubjektív ítélet alapján a környezet annak tart. Az persze igaz, hogy az etnikai besorolás azután „önmegvalósító próféciaként” mûködik, tehát azt az embert, akit a „környezete” cigánynak minõsít, azt cigányként is fogja kezelni. Az etnikai klasszifikáció azonban nem idõtõl és társadalmi helyzettõl függetlenül mûködik, és az oda-vissza asszimilálódó etnikai csoportokat is helytelen lenne „zárt rendszerként” kezelni. Bourdieu-vel szólva, nem a különbözõ etnikai csoportokat, hanem a történelmi szituációk által meghatározott strukturális terekben cselekvõ egyéneket és a közöttük folyó klasszifikációs küzdelmet kell „objektív valóságnak” tekinteni.

Mindebbõl véleményünk szerint az következik, hogy arra a kérdésre, mekkora a magyarországi cigány (vagy bármelyik más etnikai csoportba sorolható) népesség száma, és milyen a társadalmi összetétele, a definíciótól függõen többféle tudományos válasz adható; a különféle definíciók megalkotásának és az ezekbõl adódó adatok elõállításának pontosan rögzíthetõ szabályai vannak; az etnikai klasszifikációs folyamat társadalmi értékek által igen erõsen meghatározott, az „egyetlen helyes” definíció kiválasztása pedig nem objektív, tudományos ítélet, hanem politikai döntés kérdése.

Hivatkozott irodalom

Havas Gábor, Kemény István és Kertesi Gábor (1998): A relatív cigány a klasszifikációs küzdõtéren. In Kritika, március.

Jánossy Ferenc (1963): A gazdasági fejlettség mérhetõsége és új mérési módszere. Budapest: KJK.

Kertesi Gábor (1998): Az empirikus cigánykutatások lehetõségérõl. In Replika, 29.

Ladányi János és Szelényi Iván (1997): Ki a cigány? In Kritika, december.
Ladányi János és Szelényi Iván (1998): Az etnikai besorolás objektivitásáról. In Kritika, március.