Az "érzelemfogalmak" természetérõl számos elmélet létezik a mai megismeréstudományon belül is, ezen elméletek egyike a Rom Harré által "emocionológiának" nevezett felfogás. Jómagam az utóbbi tizenöt évben egy olyan koherens és átfogó elmélet kialakításán dolgoztam és dolgozom ma is, amely a kognitív nyelvészet (egyik változata) felõl közelíti meg az érzelemfogalmak természetének kérdését. Az alábbiakban ezzel az általam kidolgozott felfogással vetem össze Harré itt közölt gondolatait. Mint látni fogjuk, a kognitív nyelvészeti alapú megközelítés számos ponton hasonlít Harré emocionológiájára és szimpatizál vele, néhány jelentõs kérdésben azonban különbözik is tõle. Az alapvetõ hasonlóság abban áll, hogy mindkét megközelítésben meghatározó szerepet tölt be a nyelv az érzelemfogalmak természetének tanulmányozásában. Az emocionológia erõsen nyelvi-szemantikai orientáltságú program, ezt a döntõen nyelvi-szemantikai programot azonban a megfelelõ nyelvészeti háttér hiányában nem tudja teljességgel valóra váltani. Ebben rejlik fõ gyengesége.

1. Az érzelmekkel kapcsolatos szókészlet a különbözõ nyelveken

Harrénak az az egyik fõ gondolata, hogy a különbözõ nyelvek egymástól eltérõ szókészlettel rendelkeznek az érzelmek terén. Mint látni fogjuk, a Harré által képviselt diszkurzív pszichológia szempontjából igen fontos, hogy teljes érzelmi szókészleteket vizsgáljunk meg egy-egy nyelven belül. Felmerül az a kérdés, hogy mit ért Harré, és mit kell általában értenünk az érzelmekkel kapcsolatos szókészleten. Dolgozatában a következõ példákat találjuk: szorongás, öröm, düh, bánat, bosszúság, unalom, zavar, féltékenység. Ezek nyilvánvalóan csak kiragadott példák. Ugyanakkor azonban jól mutatják azt, hogy Harré elsõsorban milyen jellegû szavakat ért érzelmeket leíró szavakon. Elõször: fõként olyan szavakat, amelyeket a leggyakrabban használunk egy-egy érzelemmel kapcsolatosan. Másodszor: a felsorolt szavak mindegyike olyan, amit elsõ megközelítésben szó szerintiként (vagyis nem metaforikusként) jellemezhetnénk. Harmadszor: a szavak mindegyike más és más érzelmet jelöl meg. Vagyis az a kép, melyet Harré az érzelmekkel kapcsolatos szókészletrõl fest jelen dolgozatában, azt sugallja, hogy ez a szókészlet a különbözõ érzelmekre utaló, nem metaforikus és nagy gyakorisággal használt szavak gyûjteménye. Harré számára (legalábbis az itt vizsgált dolgozatában) az, hogy mit értünk érzelmeken, azt jelenti, hogy ezzel a néhány tucat szóval (düh, öröm, félelem, szomorúság, unalom stb.) milyen "nyelvi játékokat" játszunk az általa felsorolt négy kritérium alapján. Ez az "emocionológia" szempontjából különösen azért válik fontossá, hogy kimutathassa az egymásnak durván megfelelõ érzelmek (például a magyar düh és hozzávetõleges kínai megfelelõje, a nu) esetében a különbözõ nyelvekben-kultúrákban megtalálható különbségeket.

Harré itt közölt dolgozata azonban némiképp félrevezetõ az emocionológia programja tekintetében. Harré világosan látja, hogy egy-egy érzelmi tartományon belül nemcsak egy, hanem több "nyelvi játék" is játszható. Tehát nemcsak egy-egy szó helyes használatát kell vizsgálnunk, hanem egy azonos érzelmen belül is többét. Ez a gondolat jelenik meg Harré egy másik, a "társadalmi konstrukciós" megközelítést bemutató dolgozatában, amikor ezt írja:

Ahelyett, hogy azt kérdezzük, "Mi a düh?", jobban tennénk, ha azt kérdeznénk, "Hogyan használjuk valójában a düh szót és más, köréje csoportosuló kifejezéseket ebben vagy abban a kulturális miliõben vagy helyzetben?" (Harré 1986: 5).

Az idézetbõl számunkra jelenleg az a rész fontos, amelyben Harré a "düh szóról és más, köréje csoportosuló kifejezésekrõl" beszél. Vagyis az emocionológiát úgy kell elképzelnünk, hogy az egyetlen érzelem esetében is számos "nyelvi játékot" vizsgál, melyet számos nyelvi kifejezés tesz lehetõvé egy érzelmen belül is. Más kérdés az, hogy ezt az elképzelést sem a Harré által mûvelt emocionológia, sem általában a társadalmi konstrukciós irányzat más képviselõi nem valósítják meg, hanem megmaradnak csupán egy-egy érzelmi kulcsszó (mint düh, félelem stb.) elemzésénél a Harré által javasolt módon. Ennek azonban, úgy vélem, több, az elmélet számára negatív következménye van. Ezekre a dolgozatban még visszatérek.

Valóban, hány "nyelvi játékot" játszunk egy-egy érzelem esetében? Egyszerûbben fogalmazva, hány nyelvi kifejezést használunk érzelmeinkkel kapcsolatosan? Igen sokat. A dühvel kapcsolatosan az angolban legalább százötven kifejezés áll a beszélõk rendelkezésére (Lakoff-Kövecses 1987), a szerelem esetében pedig mintegy háromszáz (Kövecses 1988). Az angol nyelvre vonatkozó tanulmányaim alapján (például Kövecses 1986, 1990, 1991a, 1993) az egyes érzelmeken belül végezhetõ "nyelvi játékok" száma igen magas, az alapvetõ érzelmek esetében (mint például a düh, félelem, öröm, szomorúság, szerelem) szinte mindig száz fölött van. Nincs okunk kételkedni abban, hogy ez a szám más nyelvek esetében is hasonló lehet (például a kínai vonatkozásában lásd King 1989 vagy Ning Yu 1995). Természetesen, a rendelkezésre álló "nyelvi játékok" száma nagymértékben függ attól, hogy egy-egy kultúrában mennyire játszik fontos szerepet egy-egy érzelem (vagyis az, hogy - Levy kifejezésével élve (Levy 1973) - egy érzelem mennyire túltudatosított [hypercognized] vagy alultudatosított [hypocognized] egy adott kultúrában).

2. Az ún.. "képes kifejezések " szerepe

"Képes kifejezéseken" egyszerûen metaforákat és metonímiákat értek. Ha megvizsgáljuk azt a több száz szót és kifejezést, amely mondjuk, az angolban és a magyarban áll a beszélõk rendelkezésére az érzelmekkel kapcsolatosan, azt találjuk, hogy ezek túlnyomó része "képes kifejezés". Forrunk a dühtõl, reszketünk, mint a nyárfalevél, égünk a vágytól, szabad utat engedünk érzelmeinknek, vagy éppenséggel visszafogjuk õket, a boldogság eláraszt, és a halál híre lesújt minket, felfuvalkodottak lehetünk, a remény sugara éltethet minket, lóghat az orrunk, és repeshetünk az örömtõl stb. Az ilyen és ezekhez hasonló kifejezések szerepe Harré vizsgált cikkében nem válik világossá, és az általa képviselt irányzat más képviselõi sem tulajdonítanak jelentõséget elemzésüknek. A "képes kifejezések" elhanyagolásával azonban a társadalmi konstrukcionista irányzatok a "második kognitív forradalom" egyik nagy vívmányát hagyják kiaknázatlanul, nevezetesen azt az észrevételt, hogy a metafora és általában a képes beszéd az egyik legfontosabb módja annak, ahogy az emberi kognitív-konceptuális apparátus társadalmi, politikai, pszichológiai, érzelmi, vagyis nem fizikai realitásokat, világokat teremt (lásd például Lakoff-Johnson 1980; Lakoff 1993). Gondoljunk csak példaként az alap és a felépítmény fogalmakra a marxi társadalomelméletben (Rigotti 1995), amely a "társadalom mint ház" metaforára épül, az üzenetek küldésére és vételére a kommunikácóelméletben (Reddy 1979), amely a "kommunikáció mint tárgyak küldése egyik tartályból a másikba" metaforára épül vagy az emberi elme komputer és más analógiákon alapuló elméleteire (Sternberg 1990), amely a "szellem mint komputer" metaforára épül stb.

A megismeréstudomány és a kognitív nyelvészet egyik domináns irányzatában (Gibbs 1994; Johnson 1987; Lakoff 1987) a metaforák és metonímiák nem egyszerûen nyelvi kifejezések, hanem fõként és elsõsorban fogalmi, gondolati struktúrák, vagyis nem a nyelv szintjén, hanem gondolati-fogalmi szinten mûködnek, és a nyelvi kifejezések formájában csak megjelennek. Jómagam számos tanulmányban foglalkoztam azzal, hogy az érzelemfogalmak milyen metaforikus és metonimikus módokon "konstruálódnak", vagyis azzal a kérdéssel, hogy milyen (kultúránként esetleg eltérõ) "képes beszéd" segítségével épülnek föl a különbözõ érzelemfogalmak (lásd például Kövecses 1986, 1990, 1991b, 1994, 1995d).

Bár Harré itt tárgyalt dolgozatában egyáltalán nincs szó a metaforákról és ezek szerepérõl, egy másik, már említett tanulmányában azonban érinti a kérdést - megint csak programként megfogalmazva ezt az emocionológia számára. Ezt írja:

…azt is mondjuk, hogy valaki felfuvalkodott vagy dagad a büszkeségtõl. Ezeket a metaforákat talán a nevetséges egy túlzó vagy végletes megnyilatkozásban található elemére vezethetjük vissza. A kérdés további kutatást érdemel. Ugyanezt mondhatjuk a reményrõl is, amely szintén merít a metaforák egy sajátos csoportjából, mint az árad, feltámad és más hasonlók (Harré 1986: 9).

Vagyis Harré érzi, hogy a metaforikus kifejezések további kutatást igényelnek, mert fontosak lehetnek egy konstruktivista érzelemelmélet számára, de a metaforák relevanciájának gondolata a konstruktivista elméletekben nincs sem kellõképpen kifejtve, sem részletes esettanulmányokban bemutatva. Ebben a tekintetben azok a kognitív nyelvészek az igazi konstruktivisták, akik Lakoff és Johnson metaforaelméletébõl (Lakoff-Johnson 1980) kiindulva foglalkoznak az érzelmekkel. Ennek az elméletnek a talaján állva lehet azt állítani, hogy az érzelemfogalmak metaforák által létrehozott kognitív konstrukciók. Annak technikai részleteivel nem untatom az olvasót, hogy az érzelemfogalmak mint metaforák által létrehozott fogalmi alakzatok hogyan jönnek létre az egyes kultúrákban. Elég itt annyit elmondani, hogy például az angol nyelvi anyag alapján úgy tûnik, hogy az angolul beszélõk elsõsorban valamilyen konkrét erõként* fogják fel az érzelmeket. Ez az erõ lehet emberi erõ (az érzelem mint ellenfél, állati erõ (az érzelem mint vadállat), fizikai erõ (az érzelem mint mágneses/gravitációs erõ, természeti erõ (az érzelem mint áradat/vihar), az emberi érzékszerveket vagy gondolkodást befolyásoló erõ (az érzelem mint õrület/mámor) stb. Vagyis az érzelmek a hétköznapi emberek (tehát a nem szakértõk) mindennapi elképzelései szerint olyan erõk, melyek a tudatos éntõl függetlenül lépnek föl bizonyos okok hatására, és melyeket a legtöbb érzelem esetében kontroll alatt kell tartani. A metaforák szerepe és jelentõsége tehát abban van, hogy az érzelmek egy bizonyos modelljét hozzák létre. Az érzelemfogalmak tanulmányozásának ez az aspektusa a Harré által képviselt irányzatból szinte teljesen hiányzik, vagy csak programszerûen megfogalmazva van jelen.

3. Kognitív modellek

Amikor azt mondjuk, hogy a metaforák egy bizonyos érzelemmodellt hoznak létre (vagyis az érzelmeknek egy bizonyos felfogását nyújtják), akkor tulajdonképpen olyan fogalmi alakzatok létrehozásáról beszélünk, melyeket a kognitív pszichológiában, az antropológiában és a nyelvészetben "sémának", "forgatókönyvnek" vagy "idealizált kognitív modellnek" hívnak. Az angol nyelvben használt nyelvi adatok alapján az érzelmekre vonatkozó kognitív modellek világosan több szakaszra tagolódnak. Az érzelem, vagyis pontosabban az emotion fogalmának generalizált kognitív modellje a következõképp adható meg (Kövecses 1990: 11. fejezet alapján). (A modellben az érzelem mint erõ metafora szempontjából fontos és/vagy az általa létrehozott jellemzõket adom meg, kihagyva számos, a teljes érzelemfelfogás szempontjából releváns mozzanatot.)

0. Neutrális érzelmi állapot

A szubjektum (S) nyugodt.

1. Ok

Valami történik S-sel.

Az esemény hirtelen és erõs hatásként éri S-t.

Létrejön az érzelem.

S az érzelem létrejöttét tekintve passzív.

2. Az érzelem

Az érzelem erõként hat S-re.

Az érzelem része egy vágy, amely arra készteti S-t, hogy hajtson végre egy cselekvést.

S tudja, hogy a cselekvés társadalmilag veszélyes és/vagy nem elfogadható.

A cselekvés kielégítheti az érzelemben foglalt vágyat.

Az érzelem intenzitásszintje magas; közel van ahhoz a szinthez, melyet S már nem tud kontroll alatt tartani.

3. Az érzelem kontrollja

S tudja, hogy kötelessége nem engedelmeskedni az érzelemnek, nem végrehajtani a cselekvést.

S ellenerõt használ, hogy megakadályozza a cselekvés megtörténését.

Az érzelem mint erõ azonban az S által kontrollálható szint fölé emelkedik.

4. Kontrollvesztés

S többé nem képes kontrollálni a rá ható erõt.

Az érzelem ereje arra készteti S-t, hogy hajtsa végre a cselekvést.

5. Cselekvés

S végrehajtja a cselekvést.

S nem felelõs a cselekvés megtörténtéért, mivel csak egy nála nagyobb erõnek engedelmeskedik.

Az érzelmi vágy kielégül.

Az érzelem megszûnik.

0. Neutrális érzelmi állapot

S újra nyugodt.

Úgy vélem, a fenti idealizált érzelemmodell alapján talán már jobban érthetõ az, hogy a metaforák hogyan hoznak létre egy bizonyos érzelemfelfogást. Ha az érzelmeket nem konkrét erõkként fognánk fel, nehezen lenne elképzelhetõ, hogy a fenti modell legyen az európai kultúrkör uralkodó nem tudományos érzelemfelfogása. A leírt modell létezését, vagyis "pszichológiai realitását" a nyelvi adatokon kívül szociálpszichológiai kísérletek is alátámasztják (lásd Parrott 1995).

Az érzelmek fent megadott, idealizált kognitív modellje voltaképpen az érzelmek "prototípusát" írja le - a prototípus szónak abban az értelmében, ahogy azt Eleanor Rosch, a kognitív pszichológia egyik vezéralakja használja. Minél közelebb állnak az egyes érzelmek az érzelem fent ábrázolt felfogásához, annál inkább ítéljük õket az érzelmek legjobb példáinak, vagyis prototipikusnak (mint a dühöt, félelmet, örömöt és szomorúságot), és fordítva: minél távolabb vannak ezen elképzeléstõl, annál kevésbé tartjuk õket az érzelmek jó példáinak (mint a büszkeséget, reményt vagy tiszteletet). (Errõl bõvebben lásd Kövecses 1990: 11. fejezet.) Ugyanez áll az egyes specifikus érzelmekre is. A düh, félelem, öröm, büszkeség, szerelem stb. a fentinél specifikusabb idealizált kognitív modellek segítségével adható meg, melyek az adott érzelem legjobb példáját (prototípusát) jelenítik meg (lásd Kövecses 1990). Ezektõl azonban minden érzelem esetében sokféleképpen térhetünk el oly módon, hogy változatos formákban ugyan, de még mindig az adott érzelem különbözõ eseteirõl legyen szó. Ezek az egyes érzelmek kevésbé prototipikus esetei vagy példái, melyeket különbözõ "nyelvi játékokkal" játszunk - sokszor metaforikus nyelvi kifejezések segítségével (lásd például Lakoff és Kövecses 1987; Kövecses 1986, 1988, 1990, 1991a, b). Harré érzelemelméletében elsiklik az a tény, hogy a metaforák konstruálhatják mind prototipikus, mind nem prototipikus érzelemmodelljeinket. Ez az elképzelés, bármennyire radikálisnak tûnik is, még tovább vihetõ. Tulajdonképpen még azt is állíthatjuk, hogy nincs semmi az érzelmek konceptualizálásában, ami nem metaforikus vagy metonimikus. Gyõri (megjelenés alatt) megmutatja, hogy az angol, német, orosz vagy magyar nyelv olyan, ma már szó szerinti jelentésûnek vett szavai, mint például az anger, grief, happy (angol), rad, gore, ljubov (orosz), Hass, Zorn, Strach (német), düh, méreg, szeret, szomorú, mind ma is élõ fogalmi metaforákon és metonímiákon alapulnak.

Ha megvizsgáljuk az érzelem fogalmával vagy más érzelemfogalmakkal társított idealizált kognitív modellek tartalmát, nagyfokú átfedést találunk köztük és a Harré által javasolt érzelemszabályok között. Harré szerint az érzelmekkel kapcsolatos szavak helyes használata során az emberek a különbözõ kultúrákban bizonyos "helyi szabályoknak" engedelmeskednek (ha helyesen használják ezeket a szavakat). A szabályok négyfélék: (1) fizikai érzések, (2) testi megnyilvánulások, (3) kognitív ítéletek és (4) morális ítéletek és az ezeknek megfelelõ társadalmi cselekvések. Bár ezt helyhiány miatt az emotion kognitív modelljének bemutatásakor nem érzékeltettem (de lásd Kövecses 1990), Harré négy szabálya jól körvonalazhatóan helyezhetõ el a fenti, mindennapi érzelemmodellben. A fizikai érzések és a testi megnyilvánulások a kognitív modell második szakaszában találhatók, ahol a szubjektum bizonyos fiziológiai és viselkedésbeli reakciókat produkál egy bizonyos eseményre; a kognitív ítéletek az elsõ szakaszban találhatók, ahol bizonyos eseményeket a szubjektum valamilyen módon megítél, és ezáltal valamilyen érzelmi állapotba kerül; a morális ítéletek az elsõ és a harmadik szakaszban találhatók, amelyekben az eseményeket, illetve az érzelmet magát (annak kontrollálásának szükségességét) a szubjektum a helyi morális kód alapján ítéli meg; és végül a társadalmi cselekvések az ötödik szakaszban találhatók, amelyben a szubjektum egy vagy több, az érzelemnek megfelelõ társadalmi cselekvést hajt végre. Tehát a kognitív modellek és az emocionológia szabályai nagyjából ugyanazt a tartalmat fedik. Fontos látnunk itt azt, hogy mind a kognitív modellek, mind Harré szabályai a mindennapi - és nem a tudományos - megértés szintjén mûködnek, vagyis mindennapi ismereteinket tükrözik. Feltételezhetjük, mivel a szabályok a mindennapi nyelvhasználat vizsgálata során kerülnek felszínre, hogy Harré és az emocionológia számára nincs igazán különbség a mindennapi és a tudományos érzelemfelfogás között. (A kettõ viszonyáról a kognitív nyelvészet szempontjából lásd Kövecses 1994.)

4. Relativizmus kontra univerzalitás

Az emocionológia, illetve szélesebben a társadalmi konstrukcionizmus egyik fõ gondolata az, hogy a különbözõ nyelvekben-kultúrákban játszott "nyelvi játékok" még az egymásnak durván megfelelõ szavak esetében is igen eltérõek. Vagyis, ahogy ezt Harré több helyen is kiemeli dolgozatában, az érzelmeknek kultúránként eltérõ szókészletei vannak, sõt az érzelmek maguk is kultúránként eltérõek (lásd Harré 1986: 10).

Két kérdés merül fel: (1) Melyek azok a fogalmi metaforák, amelyek univerzálisak (vagy közel univerzálisak), és melyek azok, amelyek nyelvspecifikusak (vagy kultúraspecifikusak)? (2) Elõre látható-e, hogy mely fogalmi metaforák univerzálisak? Rendelkezünk-e valamilyen támponttal annak megítéléséhez, hogy melyik fogalmi metafora univerzális, illetve nyelvspecifikus, és melyik nem?

Ezekkel a kérdésekkel a kognitív nyelvészet gyakorlatilag még nem foglalkozott, pedig valószínû, hogy ezek a megismeréstudomány legérdekesebb problémái közé tartoznak. Az elsõ kérdés eldöntése empirikus módon történhet. Vagyis meg kell vizsgálni nyelvrõl nyelvre, hogy egy adott fogalmi metafora létezik-e az adott nyelvekben. Ez nem csekély feladat, különösen, ha több száz metaforával akarjuk ezt megtenni a világon ma használt több ezer nyelvben. A második kérdést csak akkor kezdhetjük el megválaszolni, ha legalább egy fogalmi metafora univerzalitásáról (vagy legalábbis közel univerzalitásáról) megbízható empirikus adataink vannak. Ebben az esetben elkezdhetünk hipotéziseket felállítani arra nézve, hogy egyes fogalmi metaforák miért univerzálisak (vagy közel univerzálisak).

Az érzelmekkel - és különösen a dühvel - kapcsolatos metaforák tanulmányozása során alkalmam volt összevetni a düh és megfelelõi fogalmi metaforáit egymástól radikálisan eltérõ nyelvekben és kultúrákban (Kövecses 1995a, b, c). Az e szempontból részletesen megvizsgált nyelvek-kultúrák az angol, a magyar, a japán és a kínai voltak. Ezenkívül rendelkezésre állnak bizonyos adatok a Szenegálban és Gambiában használt wolof nyelvbõl, valamint a tahiti kultúrából is. A dühvel kapcsolatos fogalmi metafora, amely valamilyen formában mindegyik említett nyelvben megtalálható, a következõ: (ANGER IS PRESSURE IN A CONTAINER). Az alábbiakban csak néhány példával illusztrálom a különbözõ nyelvekben található metaforát. A téma elméleti keretekben történõ részletes kifejtését másutt végeztem el (Kövecses 1995a, b, c).

Az angolban ennek a fogalmi metaforának egy speciális esetét találjuk: ANGER IS A HOT FLUID IN A CONTAINER. A forró folyadék nyomást gyakorol a tartály falára (vagyis a fogalmi megfelelések alapján az emberi testre). Lakoff és Kövecses például a következõ nyelvi metaforikus kifejezéseket találták az angolban erre a fogalmi metaforára (Lakoff-Kövecses 1987):

He was boiling.

Sam exploded.

She is seething.

I was fuming for hours.

He was pissed off.

After she let off some steam, she felt better.

Ahogy Matsuki kimutatta (Matsuki 1995), hasonló fogalmi metafora található a japánban is. A düh japán megfelelõje ikari vagy hara. (Az alábbiakban a japán, kínai és wolof példákat angol átírásban adom meg, és a magyaron kívül a szó szerinti angol fordításokat és/vagy megfelelõket is megemlítem, ahogy ez az információ az eredeti, angol nyelvû cikkekben szerepel.)

Ikari ga karada no naka de tagiru.

anger seethes inside the body

(düh fortyog a testben)

Ikari ga hara no soko wo guragura saseru.

anger boils the bottom of stomach

(dühtõl forr a gyomor alja)

A kínaiban a düh megfelelõje qi vagy nu (King 1989 és Ning Yu 1995). King többek közt a következõ példákkal illusztrálja a NYOMáS ALATT LéVõ TARTáLY metaforát (King 1989):

qi man xiong tang

qi full breast

to have one's breast full of qi

(tele van a melle qivel)

qi yong ru shan

qi well up like mountain

one's qi wells up like a mountain

(qije felszökik, mint a hegy)

bie yi duzi qi

hold back one stomach qi

to hold back a stomach full of qi

(visszatartani egy tele gyomor qit)

bu shi pi qi fa zuo

NEGATIVE make spleen qi start make

to keep in one's spleen qi

(benttartani a lép qit)

A magyarban is megtalálható a FORRó FOLYADéK metafora: a forró folyadékot mi is úgy konceptualizáljuk, hogy nyomást hoz létre, feszíti a tartály falát, és végül robbanáshoz vezet.

Fortyogott a dühtõl.

Forr a vére.

Majd szétvetette a harag.

Majd szétrobbant a dühtõl.

Vannak adataink további nyelvekbõl-kultúrákból is, ahol nagyon hasonló metafora található. Levy szerint a tahiti kultúrában az emberek a következõt tartják a dührõl: "A tahitiak azt mondják, hogy a dühös ember olyan, mint egy palack. Mikor tele lesz, elkezd kifolyni" (Levy 1973, idézi Solomon 1984: 238).

A forró folyadék metafora a wolofban is megtalálható. Munro megjegyzi, hogy a wolof bax szó, amelynek elsõdleges jelentése "forrni", rendelkezik a "nagyon dühös" jelentéssel is (Munro 1991).

Az itt bemutatott néhány példa is jól mutatja, hogy a dühöt és nagyon eltérõ nyelvekben-kultúrákban található megfelelõit egy meglehetõsen hasonló fogalmi metafora segítségével konceptualizáljuk. (Ugyanakkor persze kultúránként érdekes és fontos eltérések is találhatók e konceptualizációban, de ezeket itt nem tárgyaljuk. Lásd Kövecses 1995a, b.) Tehát metafora talán felfogható közel univerzálisnak. Felmerül a kérdés: hogyan lehetséges ez? Több válasz képzelhetõ el. Elõször, mondhatjuk azt, hogy a fogalmi metaforák nagyfokú hasonlósága véletlen mûve. Egyszerûen úgy alakult, hogy valamilyen ismeretlen okból éppen a metafora mellett döntöttek a különbözõ nyelvek beszélõi. Másodszor, elképzelhetõ az is, hogy egy kultúrában kialakult ez a fogalmi metafora, majd pedig átkerült más kultúrákba. A radikálisan eltérõ kultúrák egyszerûen "kölcsönözték" ezt a konceptualizációt egy adott forráskultúrából. Végül pedig, a NYOMáS metafora kialakulása történhetett úgy is, hogy az ezekben az eltérõ kultúrákban élõ emberek rendelkeznek olyan hasonló vonásokkal, melyek az adott konceptualizációt egy bizonyos irányba terelik. A "bizonyos irány" a metafora lehet, a közös vonások pedig az emberi test és ennek bizonyos fiziológiai folyamatai. Elképzelhetõnek tartva, hogy valamilyen mértékben az elsõ két lehetõség is szerepet játszik, számomra a harmadik lehetõség tûnik a leginkább meggyõzõnek.

Konkrétabban: arról van itt szó, hogy a düh vonatkozásában az emberi test és ennek fiziológiai folyamatai kultúrától függetlenek, vagyis univerzálisak. A test és fiziológiai folyamatainak hasonlósága motiválhatja hasonló metaforikus konceptualizáció kialakulását. Van-e erre valamiféle nyelvi bizonyítékunk? Úgy tûnik, van, ha megvizsgáljuk azokat a fogalmi metonímiákat, amelyek a dühvel kapcsolatosak. Ezek a testhõmérséklet növekedése, belsõ nyomás (fõleg vérnyomás) kialakulása, és a kettõ kombinációjaként az arc és/vagy a nyak pirosodása. Metonimikus jellegüket az adja, hogy a rájuk való utalással magáról a dührõl is beszélhetünk. Vagyis a fiziológiai folyamat állhat a düh mint érzelem helyett. Vegyük sorba ezeket a folyamatokat a különbözõ nyelvekben:

Testhõmérséklet növekedése

Angol (a példák Lakofftól és Kövecsestõl valók [Lakoff-Kövecses 1987]):

Don't get hot under the collar.

Billy's a hothead.

They were having a heated argument.

When the cop gave her a ticket, she got all hot and bothered.

Kínai (Ning Yu 1995):

Wo qi de lian-shang huo-lala de.

I gas fire-hot

(az arcom forró volt a dühtõl)

Japán (a példákat Noriko Ikegami és Kyoko Okabe szolgáltatták):

(Watashi-no) atama-ga katto atsuku-natta.

my head get hot

A fejem forró lett.

Karera-wa atsui giron-o tatakwasete-ita

they heated argument were having

Felhevült vitát folytattak.

atama o hiyashita hoo ga ii

head cool should

Le kell hûlnöd.

Magyar:

forrófejû

felhevült vita

Lehûl egy kicsit.

Tahiti (Levy 1973 nem tartalmaz a testhõmérséklettel kapcsolatos adatokat).

Wolof (az adatok Munrótól származnak [Munro 1991]):

tang

forró

ingerlékeny, összeférhetetlen

Tangal na sama xol.

Felhevítette/felfûtötte a szívemet.

Feldühített.

Belsõ nyomás

Angol (példák: Lakoff és Kövecses 1987):

Don't get a hernia!

When I found out, I almost burst a blood vessel.

He almost had a hemorrhage.

Kínai (adatok: King 1989):

qi de naomen chong xue

qi DE brain full blood

(annyi qije van, hogy az agya tele van vérrel)

qi po du pi

break stomach skin

(a qi átszakítja a gyomor bõrét)

fei dou qi zha le

lungs all explode LE

(a tüdeje felrobban a sok qitõl)

Japán (adatok Noriko Ikegamitól és Kyoko Okabétól):

kare no okage de ketsuatsu ga agarippanashi da

he due to blood pressure to keep going up

A vérnyomásom egyre feljebb megy miatta.

sonna ni ikiri tattcha ketsuatsu ga agaru yo

like that get angry blood pressure to go up

Ne légy olyan mérges, felmegy a vérnyomásod.

aosuji o tatete okoru

a blue vein to stand to get angry

Elkékül a dühtõl/méregtõl.

Magyar:

Agyvérzést kap.

Felmegy benne a pumpa.

Fel tudna robbanni.

Kidagadnak a homlokán az erek.

Felment a vérnyomása.

Majd' szétpattantak az erei.

Tahiti (nincsenek adatok).

Wolof (nincsenek adatok).

Az arc és a nyak elvörösödése

Angol

She was scarlet with rage.

He got red with anger.

He was flushed with anger.

Kínai (adatok: King 1989):

ta lian quan hong le yanjing mao huo lai

he face all red LE eyes emit fire come

Arca elvörösödött, szeme égett.

qi de lian dou zi le

qi face all purple

(annyi qije van, hogy ellilul)

Japán (adatok Noriko Ikegamitól és Kyoko Okabétõl):

kare wa makka ni natte okotta

he red to be get angry

Elvörösödött a méregtõl.

makka ni natte okoru

red become get angry

vörös lesz válik dühös

dühös lesz

kare wa ikari-de akaku-natta

he with anger got red

õ val/vel düh vált vörös

Elvörösödött a dühtõl.

Magyar:

Vörös lett a feje.

Lila lett a feje.

Elvörösödött dühében.

Vörös volt, mint a pulyka.

Tahiti (nincsenek adatok).*

Wolof (nincsenek adatok).*

Nézetem szerint ezek azok a metonímiákként nyelvbe kódolt fiziológiai folyamatok, melyek odavezethettek, hogy a különbözõ nyelveken beszélõk hasonló módon - a metafora formájában - konceptualizálták a dühnek és megfelelõinek a fogalmát. Természetesen ehhez a konceptualizációhoz nagymértékben hozzájárult az is, hogy a kultúrák az emberi testet mint tartályt fogják fel, melyben tipikusan (forró) folyadék van (vér stb.), amely nyomást gyakorol a tartály falára. Ez a fizikai nyomás felel meg metaforikusan annak az erõnek, amely tipikusan kontrollvesztéshez vezet, és amely a dühös embert bizonyos (agresszív) cselekvések végrehajtására készteti.

Az emberi test és a düh során produkált fiziológiai folyamatok ilyen konceptualizálása szolgálhat alapjául a düh talán közel univerzális metaforikus konceptualizálásának, amely a metaforában nyilvánul meg. További kérdés azonban az, hogy csak a hétköznapi gondolkodásunk szintjén konceptualizált fiziológiai folyamatokról van-e itt szó, vagy olyan folyamatokról, melyek tudományos értelemben is valósak? Levenson és munkatársai kísérletekben mutatták ki (Levenson et al. 1992), hogy az amerikaiak és a Nyugat-Szumátrán élõ minangkabau törzs tagjai egyforma fiziológiai reakciókat produkálnak, amikor dühösek: többek között emelkedik a hõmérsékletük és növekszik a vérnyomásuk. Levenson és Ekman kísérletei azt igazolják, hogy a metaforikus konceptualizáció feltehetõleg olyan univerzális emberi tapasztalatokon nyugszik, amelyek között jelentõs helyet foglalnak el fiziológiai folyamataink - különösen az érzelmeket kifejezõ fogalmak körében (Levenson-Ekman 1983, 1992).

5. Konklúziók

A fentiek alapján tehát úgy tûnik, hogy - a társadalmi konstrukcionizmus nézeteivel ellentétben - az érzelemfogalmak konceptualizálásának vannak univerzális vagy közel univerzális aspektusai is. Ez a kognitív nyelvészeti elképzelés természetesen helyet hagy annak is, hogy az érzelemfogalmak és az érzelmi terminusokkal végzett nyelvi játékok egyszersmind nagymértékben különbözzenek is egymástól az eltérõ kultúrákban (lásd például Kövecses 1995a, b). A kognitív nyelvészeti megközelítés egyezik az emocionológiával abban, hogy az érzelemfogalmak nyelvenként-kultúránként mások, de nem követi annak radikális, teljes körû relativizmusát. Az általam helyesnek tartott nézet szerint az érzelemfogalmak (természetesen leginkább azok, amiket "alapérzelmeknek" nevez az irodalom) jelentõs testi-fiziológiai alappal vagy motivációval rendelkeznek, melyek e fogalmakban többé-kevésbé univerzális elemeket is létrehoznak.

Véleményem szerint az emocionológia konstrukcionista lehetõsége nem teljesedik és nem is teljesedhet ki, mert nem helyez kellõ hangsúlyt a metafora "világokat teremtõ" képességére. Bár program szinten Harré nagy teret szán a metaforának érzelmi világunk létrehozásában, ez a program valójában csak a kognitív nyelvészetben válik valósággá. Ebben az értelemben a kognitív nyelvész képviseli a "beteljesült" konstrukcionizmust (annak radikális relativizmusa nélkül).

Az emocionológia ezen gyengesége fõként abból adódik, hogy az érzelmek tanulmányozását leszûkíti egy-egy gyakori, nem metaforikus érzelemterminus használatának vizsgálatára, ahelyett hogy figyelembe venné az egyes nyelvekben található, a különbözõ érzelmekkel kapcsolatos szókészletek teljes gazdagságát és ezek fogalmi komplexitását. Az emocionológia és a társadalmi konstrukcionizmus a saját nyelvi-szemantikai programját - melyben osztozik a kognitív nyelvészettel - nem tudja valóra váltani. A kognitív nyelvészet érzelemfelfogása integrálni tudja az érzelmekkel kapcsolatos nyelvi gazdagság és komplexitás módszertanilag megalapozott vizsgálatát mind a társadalmi-kulturális variációval, mind az emberi testnek a konceptualizációt behatároló (de nem determináló) univerzális hatásával.

Hivatkozott irodalom

Ekman, P.-R. W. Levenson-W. V. Friesen (1983): Autonomic nervous system activity distinguishes among emotions. In Science, 221: 1208-1210.

Gibbs, R. (1994): The Poetics of Mind. Cambridge: Cambridge University Press.

Gyõri, G. (Megjelenés alatt): Cultural variation in the conceptualization of emotions: A historical study. In Speaking of Emotions: Conceptualization and Expression. A. Athanasiadou és E. Tabakowska szerk. Amsterdam: John Benjamins.

Harré, R. (1986): An outline of the social constructionist viewpoint. In The Social Construction of Emotion. Rom Harré szerk., 2-14. Oxford: Basil Blackwell.

Johnson, M. (1987): The Body in the Mind. Chicago: University of Chicago Press.

King, B. (1989): The Conceptual Structure of Emotional Experience in Chinese. Ph.D.-disszertáció. The Ohio State University.

Kövecses, Z. (1986): Metaphors of Anger, Pride, and Love. Amsterdam: John Benjamins.

Kövecses, Z. (1988): The Language of Love. Lewisburg: Bucknell University Press.

Kövecses, Z. (1990): Emotion Concepts. New York: Springer-Verlag.

Kövecses, Z. (1991a): A linguist's quest for love. In Journal of Social and Personal Relationships, 8: 77-97.

Kövecses, Z. (1991b): Happiness: a definitional effort. In Metaphor and Symbolic Activity, 6: 29-46.

Kövecses, Z. (1993): Friendship. In Voices of Friendship. Linguistic Essays in Honor of András T. László. Kövecses Z. szerk., 131-177. Budapest: ELTE, Amerikanisztika Tanszék.

Kövecses, Z. (1994): Ordinary language, common sense, and expert theories in the domain of emotion. In The Status of Common Sense in Psychology. Jurg Siegfried szerk., 77-97. Norwood: Ablex.

Kövecses, Z. (1995a): The CONTAINER metaphor of anger in English, Chinese, Japanese and Hungarian. In From a Metaphorical Point of View. Zdravko Radman szerk., 117-145. Berlin and New York: Walter de Gruyter.

Kövecses, Z. (1995b): Anger: Its language, conceptualization, and physiology in the light of cross-cultural evidence. In Language and the Cognitive Construal of the World. John R. Taylor és Robert E. MacLaury szerk., 181-196. Berlin and New York: Mouton de Gruyter.

Kövecses, Z. (1995c): Metaphor and the folk understanding of anger. In Everyday Conceptions of Emotion. James A. Russell, José-Miguel Fernández-Dols, Antony S. R. Manstead és J. C. Wellenkamp szerk., 49-71. Dordrecht: Kluwer Academic Publishers.

Kövecses, Z. (1995d): American friendship and the scope of metaphor. In Cognitive Linguistics, 6(4): 315-346.

Kövecses, Z. (Megjelenés alatt): Are there any emotion-specific metaphors? In Speaking of Emotions: Conceptualization and Expression. A. Athanasiadou és E. Tabakowska szerk. Amsterdam: John Benjamins.

Lakoff, G. (1987): Women, Fire, and Dangerous Things. Chicago: University of Chicago Press.

Lakoff, G. (1993): The contemporary theory of metaphor. In Metaphor and Thought. Második kiadás. A. Ortony szerk., 202-251. Cambridge: Cambridge University Press.

Lakoff, G.-M. Johnson (1980): Metaphors We Live By. Chicago: University of Chicago Press.

Lakoff, G.-Kövecses, Z. (1987): The cognitive model of anger in American English. In Cultural Models in Language and Thought. Dorothy Holland és Naomi Quinn szerk., 195-221. Cambridge: Cambridge University Press.

Levenson, R.W.-P. Ekman-K. Heider-W. V. Friesen (1992): Emotion and autonomic nervous system activity in the Minangkabau of West Sumatra. In Journal of Personality and Social Psychology, 62: 972-988.

Levy, R.I. (1973): Tahitians: Mind and Experience in the Society Islands. Chicago: University of Chicago Press.

Matsuki, K. (1995): Metaphors of anger in Japanese. In Language and the Cognitive Construal of the World. John R. Taylor és Robert E. MacLaury szerk., 137-151. Berlin and New York: Mouton de Gruyter.

Munro, P. (1991): ANGER IS HEAT: Some data for a crosslinguistic survey. UCLA, Nyelvészeti Tanszék. Kézirat.

Ning Yu (1995): Metaphorical expressions of anger and happiness in English and Chinese. In Metaphor and Symbolic Activity, 10(2): 9-92 .

Parrott, G.W. (1995): The heart and the head. Everyday conceptions of being emotional. In Everyday Conceptions of Emotion. James A. Russell, José-Miguel Fernández-Dols, Antony S. R. Manstead és J. C. Wellenkamp szerk., 73-84. Dordrecht: Kluwer Academic Publishers.

Reddy, M. (1993[1979]): The "conduit" metaphor. In Metaphor and Thought. Andrew Ortony szerk. Elsõ és második kiadás. Cambridge: Cambridge University Press.

Rigotti, F. (1995): The house as metaphor. In From a Metaphorical Point of View. Zdravko Radman szerk., 419-445. Berlin and New York: Walter de Gruyter.

Solomon, R. (1984): Getting angry: the Jamesian theory of emotion in anthropology. In Culture Theory. R. A. Shweder és R. A. LeVine szerk., 238-254. Cambridge: Cambridge University Press.

Sternberg, R. (1990): Metaphors of Mind. Cambridge: Cambridge University Press.

Jegyzetek

* A továbbiakban kis kapitálisokkal jelölöm a metaforikus fogalmakat, megkülönböztetésül az ezeket kifejezõ nyelvi kifejezésektõl, melyek dõlt betûvel vannak szedve.

* Természetesen az óceániai és afrikai színes bõrû emberek esetében nem beszélhetünk szó szerinti elvörösödésrõl. - A szerk.